KÁROLYI SÁNDOR

(1831-1906)

1831. november 10-én született Pesten. A korábban aulikus főúri család az ő születése idején már kibontakozó reformmozgalom híve lett. Apja, István éppúgy, mint nagybátyja a liberális reformokat támogatták. Anyja Esterházy Franciska volt. A reform-szellemű családi légkör formálta a fiatal gróf gondolkodását. Iskolai tanulmányainak végzése közben tört ki a polgári forradalom és szabadságharc. Alig volt 18 éves, amikor bátyjával, Edével beállt a szabadságharc honvédseregébe, mégpedig az apa által felállított Károlyi huszárezredbe. A harcok során Sándor a komáromi várba került, ahol főhadnagyi rangban Klapka mellett bátran harcolt, a vár feladása után Franciaországba emigrált. Az ötéves emigráció alatt ismerkedett meg a haladó szellemű francia gondolkodók, különösképpen is Le Play szociológus nézeteivel. Le Play, a modern szociálpolitika elméleti megalapozója a munkásjólét megteremtésének, a társadalmi feszültségek feloldásának és kiegyenlítésének egyik korai hangoztatója volt.

Még az általános amnesztia-rendelet megjelenése előtt, 1854-ben hazatért és Fótra, a családi birtok központjába ment. A nagy kiterjedésű uradalom zilált gazdasági és pénzügyeit törekedett rendbehozni, hogy a tőkés jellegű gazdálkodás feltételei megteremtődjenek. Példaképének Széchenyi István tekintette. Egyrészt ezért, másrészt saját tiszántúli birtokai termőterületének bővítése érdekében kapcsolódott be a Széchenyi által kezdeményezett, s valójában csak a XIX. század második felében realizálódó Tisza-szabályozási munkálatokba. Hosszabb időn át egyik fő szorgalmazója lett a nagy lendülettel kibontakozó szabályozásoknak. Megalapítója volt a Tiszavölgyi Társulatnak, amelynek elnöki tisztségét is idősebb korában, éveken át betöltötte.

A kiegyezést követő években előbb a politikai közélet, majd az 1870-es évek végétől mindinkább a gazdasági haladás, ezen belül is a mezőgazdaság termelési és az agrárnépesség társadalmi problémái foglalkoztatták egyre erőteljesebben. Tisza Kálmán kormányzása idején a Szabadelvű Párt listáján jelöltette és választatta magát képviselőnek, 1884-ben azonban kilépett a kormányzó pártból és az Apponyi Albert vezette mérsékelt ellenzékhez csatlakozott. Ennek a tábornak hosszú éveken át egyik prominens egyénisége volt. Amikor a Széll-kormány idején megtörtént az ellenzéki Nemzeti Párt és a kormányzó Szabadelvű Párt fúziója, az egyesülésben ő is követte pártját. 1905-től haláláig független képviselőként lett tagja a parlamentnek.

Kimagasló közéleti szereplése azonban nem annyira a pártpolitikai küzdelmek terén, sokkal inkább az ún. agrárius mozgalom és a vele összekapcsolódó szövetkezeti mozgalom kibontakozásában mutatkozott meg. A magyarországi agrárius mozgalom 1879-ben a székesfehérvári gazdakongresszuson bontott zászlót, az egyik indítványozó Károlyi Sándor volt. Igazi mozgalommá azonban az 1880-as évek elejétől szerveződött, amikor Károlyi Sándor kezdeményezésére megkezdte működését a Gazdakör. A szervezkedés kiinduló bázisa az Országos Magyar Gazdasági Egyesület lett. Az OMGE éppen Károlyi Sándor és körének működése nyomán vált szűkkörű szakmai testületből az agrárérdekek képviseletére is vállalkozó, valójában az agrártermelők érdekében föllépő fontos közéleti fórummá, szervezetté.

Az agrárius mozgalmat Magyarországon éppen úgy, mint Európa számos más országában, az ipari haladással megerősödő ipari és pénzburzsoázia gazdasági-közéleti hatalmának kiszélesedése hívta életre. A konkurenciaharc állította szembe egymással a nemzetgazdaság két nagy ágazatának érdekeit s a két ágazat vezető társadalmi csoportjait. Az agrárius mozgalom közvetlen életre hívója az 1870-es évek végére mind jobban elmélyülő általános európai agrárválság volt. A válságot nálunk, hangoztatták, az idézte elő, hogy az ipari és kereskedelmi tőke a mezőgazdaság rovására gyarapodik (többek között a kormányzati támogatás révén is), s ezáltal a gazdasági élet eltorzult. Ez a torzulás az okozója a közép- és parasztbirtok pusztulásának. Minthogy az izmosodó ipari és kereskedelmi tőkében egyre nagyobb szerephez jutott az idegen eredetű zsidóság, ennek révén - vallották - ez a torzulás kihat a nemzeti lét állapotára is. Ezért az agrárius mozgalom a mezőgazdasági érdekek hathatós felkarolását, a közép- és parasztbirtok megmentését, védelmét tűzte zászlójára.

Károlyi Sándor közéleti tevékenységének legfőbb területe az agráriusok politikai törekvéseivel szorosan összekapcsolódó magyarországi szövetkezeti mozgalom kibontakoztatása volt. A szövetkezeti mozgalom Magyarországon még az önkényuralom idején, az 1850-es évek végén és a 60-as években próbált volna gyökereket ereszteni, főként a német Schulze-Delitzsch-féle mozgalom mintájára. Ezek a kezdeményezések azonban az 1870-es évekre sorra elakadtak. A szövetkezeti eszmében rejlő lehetőségeket az 1880-as években megerősödő agrágius mozgalom s a vezérkarába tartozó Károlyi Sándor ismerte fel. Károlyi Sándor szövetkezeti koncepciójában a mezőgazdaság általános érdekeit ügyesen kapcsolta össze a földbirtokosság osztályszempontú érdekeivel. E politikával ugyanakkor a kisbirtokos parasztság kétségkívül növekvő szociális gondjainak megoldását is elérhetőnek vélte.

A szövetkezés gondolatáról először az 1885-ben Budapesten rendezett nemzetközi gazdakongresszuson beszélt Károlyi Sándor. A szükséges és elfogadható kamatlábú mezőgazdasági hitel biztosítása és az arra hivatott szövetkezetek megteremtése elválaszthatatlan egymástól - hangoztatta Károlyi. György Endre országgyűlési képviselőn kívül sikerült az ügynek megnyerni a pénzügyekben járatosabb kiváló szakembert, Hajós Józsefet, majd később a konzervatív nézetekkel bőven megterhelt agrárius mozgalomban jelentős szerepet játszó Bernát Istvánt. Az 1890-es években csatlakozott hozzájuk gróf Mailáth József, a termékeny közíró, aki elsősorban szakirodalmi munkásságával nyújtott segítséget a mozgalomnak.

A mozgalom fontos állomása volt a Magyar Gazdaszövetség létrehozása. A szövetséget 1896. január 16-án a megelőző évi országos gazdakongresszus határozata alapján és a többek által szorgalmazott politikai agrárpárt helyett hozták létre. A gazdaszövetség elnöke Károlyi Sándor lett. A gazdatársadalom tömörítésén túlmenően gazdaság- és szociálpolitikai intézkedéseket követelt a kormánytól. Ennek szellemében fogalmazta meg programját: 1. követelték a közteherviselés igazságosabb, a termelési-kereseti arányokhoz igazodó elosztását; 2. a mezőgazdasági hitelügy hatékonyabb megszervezését, a hitelszükségletek méltányos kielégítését; 3. a mezőgazdaságból származó jövedelmek és jövedelmi források fejlesztését, biztosítását; 4. éppen ennek érdekében a mezőgazdasági kereseti lehetőségek kiszélesítését, újak létesítését; 5. a mezőgazdasági napszámosok, cselédek és alkalmazottak helyzetének törvényes rendezését; 6. a mezőgazdasági termékeket és árakat védő vámpolitikai rendszabályok bevezetését; 7. a mezőgazdaságot és agrártársadalmat sújtó különböző visszaélések felszámolását; 8. végül a mezőgazdasági szakoktatás, szaksajtó és ismeretterjesztés kiszélesítését és a mezőgazdasági érdekképviseleti rendszer bevezetését. "Elsősorban a gazdálkodó- és kisiparos osztály sorsán akarunk segíteni" - hangoztatták ezúttal is az agrárius mozgalom egyik fő jelszavát. Programjukból főként a mezőgazdasági hitelforrások kiszélesítése, az alkalmazottak helyzete egyik-másik vonatkozásának tőrvény útján való rendezése, az agrárismereteket terjesztő szakoktatás és szaksajtó bővítése terén, legfőképpen azonban az agrárérdekeket hathatósabban védeni hivatott 1907. évi agrárvámok bevezetése révén sikerült a kormányzattal fokozatosan valóra váltani több mindent.

A szövetség életében fontos fejleménynek kell tekintenünk, hogy az 1904-i nagygyűlésen Károlyi Sándor, György Endre és Kodolányi Antal javaslatára határozatot hoztak, miszerint a jövőben fontosnak tartják a falusi gazdaszövetségek, illetve gazdakörök megszervezését. Így indult meg országszerte a paraszti művelődés és politizálgatás egyik fontos helyi fórumává lett gazdakörök szerveződése. Számuk négy év alatt félezerre, tagjaik száma félmillióra emelkedett, később az egész országot behálózták már.

Jóllehet mind az agrárius, mind a szövetkezeti mozgalom kibontakozását igen ellentétes, egymásnak egyenesen ellentmondó szempontok, végső soron a földbirtokosság érdekeinek előtérbe helyezése mozgatták, a szövetkezeti eszme felkarolása, a mozgalom kibontakoztatása mégis pozitív szerepet játszott a magyarországi tőkés agrárfejlődés felgyorsításában, a szövetkezeti eszme térnyerésében.

Két évvel Károlyinak a kormányzó Szabadelvű Pártból történt kilépése után, 1886 decemberében alakult meg az általa vezetett Pestmegyei Hitelszövetkezet. A rákövetkező évben már megkezdték a községi fiókok szervezését. Számuk évről évre szaporodott: 1894-ben már 80 hitelszövetkezet működött az ország legnagyobb megyéjében. Működési szabályzataikat a Schulze-Delitzsch-féle és a Raiffeisen elvei alapján működő külföldi és hazai szövetkezetekre építkezve dolgozták ki. 1891. végén indult meg a hitelszövetkezeti mozgalom Pest megyén túli tájakra való kiterjesztése s a mozgalom ettől kezdve egyre inkább országossá terebélyesedett. Két évvel később, 1894-ben a Pestmegyei Hitelszövetkezet a "Hazai Szövetkezetek Központi Hitelintézete" nevet vette fel.

Később kezdték meg működésüket a fogyasztási szövetkezetek, a szintén Károlyi Sándor által alapított Hangya-szövetkezetek. Ez a szövetkezeti forma kezdetben súlyos nehézségekkel küzdött, lassan mégis megerősödve messze túlélte alapítóját, s a két világháború közötti Magyarországon már az egész országot behálózó szövetkezeti mozgalommá szélesedett. A Hangyaszövetkezet előzménye és "szülője" a Magyar Gazdaszövetség volt, ennek keretében hozták létre 1898 január 23-án a Hangyát, mint a Magyar Gazdaszövetség Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezeti Központját. Ez a központ fogott hozzá, kezdetben Károlyi Sándor hathatós anyagi támogatásával, az első vidéki szövetkezetek és boltjaik megszervezéséhez. Amíg a hitelszövetkezetek a falusi lakosságot sújtó uzsora-kamatokat, a fogyasztási szövetkezetek a falusi uzsora-árakat lettek volna hivatva letörni. Az 1900-as évektől e fogyasztási szövetkezetek szervezését, elsősorban a növekvő szociális feszültségek mérséklése céljából támogatta a földművelésügyi kormányzat is. Az első világháború kitörésekor a Hangyának már 1276 fiókszövetkezete volt 200 000 taggal.

Károlyi Sándor mind a hitel-, mind a fogyasztási szövetkezetek szervezése terén külön gondot fordított az ország két leginkább elmaradott tájára és népcsoportjára; az Északkeleti Kárpátok vidékén élő ruszin, és a Délkeleti Kárpátok kanyarulatában elhelyezkedő székely népcsoportokra. A szövetkezetek itteni szervezésére tetemes anyagi áldozatokat hoztak a központok.

Elgondolását, mondhatni egész életének programját és tevékenységének vezető gondolatát a gönci választópolgárokhoz írott utolsó levelében így összegezte: "A szövetkezeteket karoljuk föl s alakítsunk belőlük ezreket, mert ezek útján olcsóbb lesz a hitel. Korlátozzuk az áruuzsorát a fogyasztási szövetkezetek révén. Terjesszük a termény-, a bor- és húsértékesítő szövetkezeteket . . . Terjesszük az együttműködés szellemét."

A szövetkezeti eszmét és mozgalmat a nemzeti felemelkedés szolgálatába kell állítani "Meggyőződésem ma is - írta tovább gönci választóihoz az 1905-ös levélben -, hogy nemzeti haladás egészséges gazdasági és kulturális haladás nélkül nincsen. A nemzet erősödését és felvirágoztatását különösen a millióinak erősítésében és boldogításában kell keresnünk."

Unokaöccse, Károlyi Mihály eszményképének tekintette nagybátyját, nagybátyja viszont őt tekintette szellemi öröksége méltó utódának, továbbfejlesztőjének. Meghalt 1906. április 24-én az olaszországi Mentoneban. A fóti családi sírboltban temették el. Impozáns ülőszobrát a Magyar Mezőgazdasági Múzeum, a városligeti Vajdahunyadvár udvarán állították fel. A szobrot Stróbl Alajos készítette.

Főbb munkái:

Terménykivitelünk és a vízi utak. NgSz. 1881.

Néhány szó a magyar munkáskérdésről. Bp., 1895. 24 lap.

Szervezkedés és szövetkezés. Bp., 1899. 36 lap.

Irodalom:

KOLOSVÁRY Lajosné: Károlyi Sándor gróf élete és munkája. Bp., 1906.

SCHANDL Károly: Károlyi Sándor gróf és a magyar föld. Bp., 1908.

HORVÁTH János, CSEPREGI: Gróf Károlyi Sándor és vezérkara, Bp., 1916.

HORVÁTH János, CSEPREGI: A magyar szövetkezeti intézmény története. I-II. köt. 1926-1935.

KOVALOVSZKY Miklós-SOLT Andor: Gróf Károlyi Sándor élete és alkotásai. Bp., 1942.

HÁRSFALVI Péter: Törekvések a parasztbirtok védelmére. (In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában I-II. köt. szerk. Szabó István) Bp., 1965. II. köt. 146-184 lap.

GYIMESI Sándor: A parasztság és a szövetkezeti mozgalmak. (In: A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában. I-II. köt. Szerk. Szabó István.) Bp., 1965. II. köt. 616-655 lap.

(dr. Für Lajos)


Rövidítések