Ágyúnaszád

(ném. Kanonenboot, ang. gunboat, ol. cannoniera), kisebb hadi hajó, csekély merüléssel, melyet eredetileg a partvédelem céljából építettek és rendesen csak egy, de nagy ürméretü, nehéz ágyúval láttak el. Hogy az ágyúnaszádok képessége nagyobb tengeri utra fokozódjék s idegen partokon való hadműveletekre is használhatók legyenek, szükséges volt a hajótestet nagyobbítani és terjedelmesebb árbocozattal felszerelni, mint azt előzőleg csupán a partoknak védelme igényelte. Ez nagyobbítás képezte az átmenetet az ugynevezett cirkáló hajóknak építéséhez, melyből ama szükség és kényszer folytán, hogy a hajók a páncélos hajókkal is mérkőzhessenek ismét a páncélos ágyúnaszádok keletkeztek. E páncélos ágyúnaszádoknak főfegyverét egy az előfedélzeten, vastag homlokpáncél mögött lévő nehéz ürméretü ágyú képezte. A harcképességnek további fokozása céljából ezek a hajók homlok-élükön még sarkantyút is kaptak, páncéljoknak általános vastagsága megnagyobbíttatott, ágyúfelszerelésök bővíttetett és az ily módon fegyverzetökben erősbödött páncélágyúnaszádok azután cirkáló, páncél-koshajóknak neveztettek. Miután továbbá kitünt az is, hogy e hajóknak csekély merülése miatt a gépezet és kazán nem volt eléggé a víz alá sülyeszthető és igy az ágyúgolyók romboló hatásának nagyon ki voltak téve szükségessé vált egy domboru páncél-fedélzetnek az építése; melynek széle a hajóoldal falazatának mentén 1,4 m. a víz alatt, közepe pedig 0,25 m. a víz színe felett fekszik és a gépezetet és kazánokat befödi (haj ók páncélfedélzettel). Hogy a jelenkornak egy hadihajóhoz kötött igénye, a menetgyorsaságnak fokozása is lehetőleg kielégíttessék, e hajók nagyobb, illetőleg erősebb gépeket kaptak és az ujabb időben, az oldalpáncélzatnak rovására még torpédó lökőkészülékekkel is elláttattak. E hajók most a torpédó, cirkáló-koshajók nevén ismeretesek és minden hadi tengerészettel biró nemzet hajóhadában feltalálhatók.

Ágyúöntés Magyarországon

A fegyvergyártás Magyarország városaiban a középkortól fogva egyike volt a legvirágzóbb iparágaknak. A XV. és XVI. században Buda, Pozsony, Bártfa, Kassa, Szeben és Brassó ágyuöntő műhelyei a legnagyobbak, melyeknek kezeléséről égészen pontosan értesülünk a maig fenmaradt városi számadáskönyvekből. A mellékelt kép a szebeni Servatius mester ágyuját ábrázolja a XVI. századból. Pozsonynak már 1354-ben «Püxen-hof» nevü arzenálja volt, s ágyuöntödéje 1440-ben már minden kellékkel föl volt szerelve. Eddig az ágyukhoz kőgolyókat («Püxenstain») készítettek; 1440 ben először öntenek sárgaréz bombákat.

Az öntési eljárás a mohácsi csata évéből pontosan összeállítható a brassói számadáskönyvek alap ján. Brassó városa 1526-ban szegődött ágyumestere Szaniszló által nagy ágyut (magna bombarda) öntetett. Az ágyu öntése helyéül a Péterkapu előtt levő térséget jelöltek ki, honnan télvíz ideje levén -a havat előbb el kellett hordatniok. Azalatt megérkezett Medgyesről az öntéshez megrendelt 54 mázsa réz és néhány mázsa ón. Az öntőforma készítéséhez láthatnak, s egymást érik a kiadások a formához való szükségletekre, aminők: faggyu, gyapot drót, gerendák a tákolmányhoz, melyet az öntőminta fölé emeltek. Domonkos, a városi festő is elkészült az ágyu föliratával s díszítményeivel, melyeket ő maga helyezett el a mintákban. Szaniszló mester az ágyuöntő ácsokkai, kőmüvesekkel, napszámosokkal rendelkezik, kik a forma alapját kifalazzák. Majd kezdetet veszi maga az olvasztás és öntés, melyben Szaniszlónak tizenhárman segédkeztek, kik mindnyájan a tűznek ellenálló felöltöket kaptak. Az olvasztó-műhely, az öntőforma mellett volt, hol hat nap, hat éjjel égett a tűz az érc alatt. Az egész öntőművelet azonban, hosszas előkészületek miatt, fél esztendeig tartott, s tetemes pénzbe került. Maga a réz, mázsáját 5 forintjával véve, 290 forintba, mai értékben körülbelül 2500 forintba került egy nagy ágyuhoz; az öntés kiadásai pedig, beleértve az ágyumester bérét, körülbelül 70 forintba.

Mátyás király korában különösen magas fokon állott nálunk az ágyuöntés mestersége. Ez időtájban, 1453-ban, azt a nagy ágyut; mely Konstantinápoly ostrománál különösen jó szolgálatokat teljesített, egy Orbán. nevü erdélyi ember öntötte II. Mohammed számára. Mátyásnak úgy ágyui, mint tüzérsége, XI. Lajos francia királyéi mellett, a legkülönbbek voltak egész Európában. Ez időben, s a XVI. században a városok gyakran otthon készített ágyukban s municiókban fizetik meg országos adójukat. Igy p. Lőcse városa 16 ágyuval és mozsárral, 1080 ágyugolyóval, 10 mázsa puskaporral és negyedfél mázsa ólommal rója le közadóját. Nálunk egész 1711-ig szokásban volt, hogy a fejedelmek és főurak az ágyúkat saját arcképeikkel s címereikkel p. ékesítették, gyakran találó feliratokkal, mint Zrinyi a költő a «sors bona nihil aliud»-dal. Az olaszok és németek révén hozzánk is elharapódzott az a szokás, hogy némely ágyúkra bizonyos állatok alakjait öntették, többnyire az illető ágyu nagyságához aránylag választván meg a jelképül szolgáló állatokat, melyekről aztán az ágyút állandóan elnevezték. 1454-ben Pozsony városa Hunyadi Jánosnak egy Csóka nevü ágyut szállít keletre, melynek súlya 1171 font volt. Bebek Ferenc 1547-ben öntette a krokodilus ágyut, kétségkivül a Szepességen; ez most is megvan a gr. Andrássyak krasznahorkai várában. Egy másik Bebek-féle ágyun a cső hátsó vége vaddisznó fejet ábrázol. Történelmi nevezetességü a Báthory Zsigmond által öntetett farkas ágyu, melynek ez volt a felirata: «Farkas az én nevem, kérlek ne irtózz oly névtől, mellyről vött régen Róma is eredetet.» Ez az «öreg farkas» roppant nagy «faltörő» ágyu volt. Szalárdy krónikája szerint «hossza öt egész ölnyi, golyóbisa pedig mellyet vetne, ötven egész fontos» Hiresek voltak Rákóczy György és Ferenc madaras ágyui. 1704-ben Munkács várában «tanáltatott egy hirmondó sugár-ágyu, kinek is az effigiesse (képe, alakja) béka». 1706-ban Huszt várfokán áll a fülemile nevü öreg ágyu a saskeselyü és a habarnyica (a. m. polypus). Előfordul még pók, bagoly, fecske, medve, bivaly, kakas stb. Ez állatnevek mellett aláljuk még a. sipos és dobos, a szőllő és crucifix nevü magyar ágyúkat, melyek valamennyije v. a rája vésett ékítményekről, v. hangjáról vette nevét. 1711-en innen, az ágyuöntés mondhatni egészen megszünt Magyarországon. A hazai várakból is jobbára Bécsbe vándorolnak az ágyúk, v. itthon öntetnek harangokká.

Ágyúpor

a puskába való lőpornál nagyobbszemü lőpor. L. Lőpor.

Ágyús

a. m. tüzér pattantyus katona.

Ágyúsánc

ágyúknak s az ezekhez tartozó tüzéreknek az ellenség lőhatása és megrohanása ellen való oltalmazására készített ideiglenes (tábori) v. állandó erődítések; l. Erődítés.

Ágyúszó

az ágyúk dörgése; nevezetes L Napoleonnak általános utasítása: «Ralliez-vous au son du canon!» Az ágyúszó felé gyülekezzetek!

Ágyútalp

(ném. Laffette, fr. affut), kétkerekü állvány, melyre az ágyúcsőt fektetik és amelyen az ágyúcsőnek a célpontra való irányításra szükséges szerkezeteket is alkalmazzák. L. Lövegtalp.

Ágyútelep

Aránylag csekély kiterjedésü felületen mozdonyaikkal és lőszerkocsijaikkal felállított ágyúk ágyutelepeket képeznek. 1848/9-ben az ágyúsáncot is Á-nek nevezték.

Ágyútöltelék

csekély hadértékü csapatok, melyekkel a harcvonal kevésbbé fontos részein az ellenséget foglalkoztatják, mig a jobb csapatokat a döntő harcokra alkalmazzák. A kifejezés Shakespearenek IV. Henrik c. drámájából ered. (Food for powder.)

Ágyúüteg

csakis ágyúkkal felfegyverzett ütegek; azelőtt voltak tarack(vetőágyú-) és vegyes ütegek is, mely utóbbiak többnyire hat ágyúval és két vetőágyúval (haubic) vonultak a hadszinhelyre.


Kezdőlap

˙