Árvácska

(császárszakáll, császárvirág, Szt. Háromság-virágja v. violája, háromszínü ibolya, isten szakálla), a kedvelt kerti háromszínü ibolvafaj, a franciák pensée-je, a németek Stiefmütterchen-je. Eredetileg a mezeinken is vadon termő Viola tricolor L. kerti, nagyvirágú fajtájának tartották, de azután kiderült, hogy az A. több hasonló faj (V. lutea Huds., V. Altaica Pall., V. tricolor L. var. hortensis DC.) kerti változéka vagy fajvegyüléke. A szebb alakokat a kertészek eleinte dugványokról szaporították, lassan-lassan sikerült magvat is érleltetniök, így azután a kertekben pompázik.

[ÁBRA] Árvácska.

A «Dreifaltigkeitsblume», valamint a «Herbe de la Trinité» név, melynek alapján a «Szt. Háromság violája» megszülemlett, hihetőleg szintén a virág három szinétől ered. Ellenben a császárszakáll v. istenszakálla név a virágnak kétoldalas (mint az arc is) szerkezetére vonatkozik. Az Á., valamint az ibolyák virága rendesen ötszirmu, a szirmok gyakran bársonyszínt játszók. A felső pár szirom lilaszín, különböző színárnyéklattal, az oldalsó pár sárgásfehér, a páratlan alsó szirom sárga, de a két oldalsóval-együtt gyakrabban fekete-lila csíkokkal cifrázott, sőt az alsóbb mindenfelé elterjedt s a legnagyobb színváltozat-szirmok kékkel is lehetnek szegélyezve. A színárnyéklat, valamint a színek terjedelme azonban nagyon változó s a kerti Á. sokszinűsége (polychromia) ezen alapszik. Némelykor a lilaszín egész elsötétedik, csaknem az egész virág fekete lesz, az ilyenből az árván maradt gyermekek szoktak az elhalt szülőnek koszorút kötni. Az alsó szirom sarkantyuja halaványlila. Lásd Borb., Korh: Synopsis Florae Germanicae legújabb kiadásában 214226. 1. Van kétszinü fajtája is (var. bicolor Hoffm.). A mezei, inkább fehérvirágu, faj szirma nem nagyobb a kehelynél, ennek változékonysága a V. arvensis Murr. köré sorakozik. Mind ez, mind a V. tricolor egynyári gyökerü, de az utóbbinak a magasabb vidéken többnyári testvérei is vannak s ezek a V. saxatilis Schm. alakkörét alkotják. Az apró csinos, jól kifejlődött virágú nagyon elevenszinü és élesen csíkolt Á.-t kolibra-Á.-nak nevezik. Az A. igen kedves műkertészeti virág, majd egész esztendőn át virít. A bokréták, kerti virágágyak és virágszőnyegek díszítésein kivül még orvosi növény is. Levelét (Freisamkraut, herba jaceoe) a gyermekek bőrének kiüklődései, különösen koszmó ellen használják. Elősegíti a húgy és bőr kiválasztását. Füve hashajtó és hánytató.

Árvácska fajok

(növ.), az árvácska testvérfajai. Közös sajátságuk más ibolyafajokkal szemben az, hogy a két oldalsó szirmuk a felső pár felé emelkedik s a szélével takarja; bibéje tányéralaku v. gömbölyü, belül üres. Virágtetőzte-száras, kéttengelyü ibolyák, minden virágjak szirmos és magvazó; gyümölcsük kopasz, háromszögletü. Elvirágzás után meg nem változnak (Tricolores autorum veterum, Grammeionium Rchb., Mnemium Spach). Nevezetesebb fajai: a Viola Allaica Pall. hosszas lándsás szabdalt, hegyesfogu melléklevelekkel. Kopasz termetü kerti virág; az indás, háromszinü V. declinata W. et Kit., V. Dacica Borb. széles levelü fajtájával, hazánk keleti havasain, a V. lutea Huds. a. Kis-Tátrán igen nagy sárga virágaival. Ezeknek a melléklevele ujjasan szabdalt, majdnem egyenlő keskeny metszetekkel. Végre a V. tricolor L. melléklevele félbe szárnyashasábu, tehát a tetőző metszete a többinél jóval szélesebb. Mindegyiknek még más nevezetesebb eltérései is vannak.

Árvafűzfa

(Salyx Babylonica L., növ.), l. Fűzfa és Szomoru fűz.

Árvaházak

oly nevelőintézetek, amelyekben árva, szülőtlen gyermekek nevelést, oktatást és teljes ellátást, gondozást nyernek. Az árvák elhagyatott állapotára főleg a kereszténység fordított nagy figyelmet, amennyiben az egyházi előljárók eleinte egyes tehetősebb csaladoknál helyeztek el őket, mig később közösen történő neveltetésükről is gondoskodtak. Augsburgban már 1572-ben létezett ilyen nevelőintézet árva gyermekek számára, de ezen iskolákra tartós befolyást csak Francke volt képes gyakorolni az 1698-ban általa kezdeményezett és később világhirre emelkedett árvaházával, melynek többi közt saját könyvnyomdája és kiadóhivatala is van. Különösen sok az árvaház Svájcban és Angliában. Hazánkban Mária Terézia 1768-ban Nagy-Szebenben, Kassán, és Debrecenben alapított ilyeneket kar; árvák számára. Századunk első felében, különösen katol. főpapjaink karolják fel ezen áldásos eszmét, mely napjainkban már számos, valóban közhasznu felekezeti és általános jellegü intézetben valósult meg. Nevezetesebb árvaházakat alapítottak: Nagyváradon Salamon József, Zsolnán Vurm József nyitrai püspök, Keszthelyen Fehér György kanonok, Pozsegán Alagovich Sándor, Veszprémben Zsolnay Dávid, Hornyik János és Hertelendy Gáspár, Egerben b. Fischer és Foglár, Pécsett Passán Ignác, Kalocsán Klobusiczky Péter, Kőszegen Kelcz Imre, Eperjesen Schuster Konstantin, Szegszárdon b. Augusz, Szombathelyen Nagy Sándor, Gyulán Wenckheim Krisztina grófnő, Székes-Fehérvárott Simor, Szécsényben és Bácsban Haynald stb. Budapesten vannak elhelyezve: a magyar gazdasszonyok orsz. egyletének árvaháza, a fő- és székvárosnak Josefinuma és Elisabethinuma, a Máriaintézet, a protestánsok, izraeliták és a tanítók árvaházai. Van még árvaház, M.-Vásárhely, Kolozsvár, Kézdi-Vásárhely, Debrecen, Szabadka, Kassa, Szeged, Sz.-Fehérvár, Szatmár, Lőcse, Sopron, Arad, Győr Pozsony Eger Nagy-Várad Temesvár és egyéb városokban. összes számuk 68, mintegy 3000 növendékkel. Egyesek «Szeretetház» nevet viselnek (Balaton-Füreden, Budapesten, Iglón). Kisdedek (3-4 évesek) számára a budapesti s hódmezővásárhelyi kisdedóvodák mellett vannak ilyenek. Ezen intézetek részben Molnár Aladár kezdeményezésére akként vannak berendezve, hogy a tanulók az elemi oktatás mellett a kézi ügyességben, kézi munkában is gyakoroltatnak, hogy jövő életpályájukra célszerüen előkészíttessenek. Árvaházaink azonban nagyobbása még napjainkban is csak az általános neveléssel és oktatással foglalkoznak és a tankötelezettségnek eleget tett tanulóikat elbocsátják, pedig a munkára való korai szoktatás van hivatva arra, hogy áztala az árvák a társadalom hasznos és munkás tagjaivá legyenek.

Árvai Magura

a. Kis-Fátra hegyláncolatnak legészakibb Árvamegye területére eső tagja melyet DK és K felől az egyesült Árva folyó völgye, E felől a Fehér-Árva s az abba ömlő Hrusztinka, Ny-on pedig a zázrivai völgy határol; az utóbbi és a Hrusztinka völgye közt (1131 m.) nyereg választja el az odább É-ra emelkedő Parács csoporttól (1326 m.), mely már az Osszus hegycsoporthoz tartozik s az északnyugati határláncolat tagja. Az így körülhatárolt hegység DNyi-éKi irányban 34 km. hosszúságban, 7-11 km. szélességben terül el, hosszúra nyuló, többnyire erdős hegyhátat képez, a főgerinc fölé aránylag kevéssé emelkedő gömbölyded kúpokkal; csak egy helyen, Árvaváralja és Hrusztin közt a Priszlop-hágó (812 m ) által rovátkolva. Legtömegesebb a hegy ség nyugati része, amelyben a legmagasabb tetők u. m. a legelővel fedett Kubini havas (Kubinszka hola, 1345 m.), Mincsol (1341 m.), s a dél felé kiágazó Kocska (1224 m.) és Liszica (1213 m.) emelkednek. Alacsonyabb és egyszerübb szerkezetü a Priszloptól keletre eső része, mely az 1220 m. magas Budin-ban kulminál. A hegység kötete nagyobbrészt homokkő. Némelyek a Magura kezdetet már a Vág sztrecsnói szorosától számitják s az egész Kis-Kriván csoportot (1711 m.) is hozzáveszik, ami azonban nem helyes. L. Thirring, Árvamegye déli része. (Magy. Kárpát-egyesület XIV. évk 1887. 77-119.)

Árvai várispánság

l. Árva Vára.

Árvakáka

(növ.), a Scirpus (helyesebben Heleocharis palustris) L. nevű növénynek Benkő följegyzette neve: Ez az elnevezés is, mint az árvacsalán más, magas kákával szemben, a Heleocharis (Eleocharis) R. Bt. törpeségére vonatkozik. Hazslinszky tódisznek (Heleoch tris a. m. tóöröm) nevezi; Békésmegyében itt-ott csetkáka neve hallatszik. Ez azért nevezetes, mert a nép a káka-féle növényt benne fölismeri, sőt összetétellel az igazi kákától megkülönböztetni is tudja. « Cset» Veszprémmegyében szamarat jelent, csetkáka tehát szamárkákát hirdetne.

Az Á.-t az igazi kákától (Scirpus L.) alacsony, gyepes termete, ágatlan füzérvirágzata,(melynek alját egy nagyobb, terméketlen hegye-levél fogja körül) az alján megvastagodó s a magrejtővel ízűlő (befüződő) bibeszála különbözteti meg, melynek alja megkeményedve a gyümölcsön is fennmarad. A káka bibeszála a tövön sem meg nem vastagodik, sem be nem fűződik. A Heleocharis R. Bt. különben a sásfélék génusza, majdnem az egész föld kerekségén el van terjedve s 3 algénuszának 90 faját említik. Hazánkban 6 faja ismeretes (H. palustris L, H. uniglumis Link, H. multicaulis Sm., H. Carniolica Koch, H. ovata Roth, H. acicularis L.). Hitvány réti füvek, takarmánynak is kevés értékűek, mert száruk belseje ízetlen, taplónemű kákabélű anyag. Némiképen hozzájárulnak a tőzegképződéshez, a nagyobb fajokat a kovács oltoszernek használja.

Árvalányhaj

(növ.), Stipa L., (Ascherson szerint Stupa v. Stuppa, mert a klasszikusok így irják s a gör. neve is a. m. csepü tirsza az orosz nyelvben tollúfű Benkőnél, hajka Diószeginél), a pázsítfélék csinos füve, mind a két földrész meleg és mérsékelt vidékein él, fajainak számát mintegy 100-re becsülik, de ebbe a számba a Macrochloa Kunth, Aristella. Bert., Lasiagrostis Link stb. génuszokat is belévonják. Az Á.-szép kócsagtollféle bokrétája morfologiallag (v. homologiailag) ugyanaz ami a búzakalász szálkája v. bajusza, valamint az A. virágszerkezete is nagyjából megegyezik a búzáéval, azaz szintén pelyvás fű, Pelyvája kettő egyvirágú, s a virágnál hosszabb, a pelyvalevelek hegyesek és hosszu szálkahegyüek. A toklász is kettő, vége porcogónemü; az alsóbbik a szemgyümölcs körül összehengeredik, a felsőbbiket eltakarja. Amannak a tetején van a csavargós hosszú szálka mely térdalakuan meghajlik s a hajláson felül fehér pelyhe van. Ez verőfényes időben szétnyilik s ez az Á. ártatlanság- szinü bokrétája, lobogója v. forgója. A szemgyümölcs szorosan a toklászba göngyölített s a tetején a kócsagdísz állandóan rajta marad, ennek segítségével szeles időben a termés szétszóródik, de ez a tollas forgó még más biologiai feladatot is teljesít.

Biologiája.

Az Á. gyümölcs szerkezete, valamint biologiai működése is nagyon tanulságos példát nyujt, hogy a puszták laza talaján hogy biztosít magának győzedelmet. Gyümölcse vékony, orsóalaku (l. az ábrát), mind a két vége hegyes, s a rászáradó toklász takarja, ezen pedig felfelé álló szőrök vannak. Száraz időben a termésen fennmaradó forgónák (szálka) alsó fele kötél vagy dugóhozó módjára csavarodva marad, míg nedve: időben (eső, harmat) egészen kiegyenesedik és megnyulik. Ismét megszáradva, ujra visszacsavarodik. A forgó kiegyenesedése és visszacsavarodása közben a tollas bokréta csúcsa körvonal alakjában mozog. Darwin megállapította, hogy a csavarodott rész megnedvesítve kiegyenesedvén 7%-kel hosszabb, mint összecsavarodva. Ugyanő az A. termését forgójával együtt függélyes helyzetben úgy állította hogy a termés alja a földet érintse a forgót pedig a térdénél fogva valamihez erősítette, hogy a tollas rész ne mozoghasson. Most a csavargós részt megnedvesítvén v. az egészet nedves iratos papirral bélelt üvegharang alá helyezvén, a kiegyenesedés folytán megnyúlt résznek csak lefelé van helye, amiért a mag már az első kisérlet alkalmával 6 mm.-nyire vagyis alsó harmadával a földbe tolódott. A visszacsavarodás a magvat a földből ki is ránthatja, ha a térd jó erősen van valamihez kötve. Ha azonban a forgó inkább mozoghat, visszacsavarodás közben termés a földben marad, sót még beljebb futódik. A toklász szőrzete t. i. nemcsak a kihozásnak szegül ellene, hanem a termés gyenge ingadozás közben lassankint még jobban belefurakodik a földbe. Egy kiszáradás v. visszacsavarodás a magvat 4 mm.-nyire nyomta a földbe, úgy hogy négy ilyen változás után a mag 20 mm.-nyire (6 + 4 és 6 + 4) volt a földben. Ha az A. verőfényes bokros helyen nő, a cserjék ágai között könnyen juthat olyan helyzetbe, aminőbe Darwin kisérlete állította, s az est harmata meg a nap melege szintén előidézi a forgó kiegyenesedését és visszacsavarodását minek következtében a hegyes gyümölcs a földbe szépen beültetődik. Darwin kertjében 8 nap mulva a Stipa-mag 31 mm.-nyire volt a földben.

Fajai és hazai elterjedése.

Az Á. a magyar puszták, különösen a homokos mezők egynemü, monoton, nem nagyon tarka gyepszőnyegében is kiváló növény, de a verőfényes, erdőtlen dombvidéken is uralkodó. Észak-Európában csak egy tollas bokrétás faj él, ez a Stipa pennafa L. (St. Joannis Celak.) főalakja. Csehországban már három faja van. Hazánkban a Stipa- génusz még jobban fajokra tagosodik, s a nem tollas, kunkorgó Á.-el (A. capillata) együtt nálunk 8-féle faj terem. A bokrétás Á.-ok (Stipae plumoso-aristatoe) földrajzi elterjedésének központjául Oroszország pusztáit mondják, itt egész tirsza-mezők vannak; ezek az Á.-as pusztaságok állítólag rengeteg terjedelmüek. Hazánknak az orosz pusztákról számos kölcsönzött növénye van, de nálunk mesés terjedelmü Á.-mező nincs, hanem az Á. homokpusztáinkat más füvekkel és virágokkal vegyest növi be. Ami azonban különösen a pelyhes bokrétáju fajok számát illeti bátran kimondhatjuk, hogy ezek tekintetében hazánkkal Oroszországon kivül más ország nem versenyezhet. Igen nevezetesek Erdély tirszái is, melyek az Á. hazai fajainak kapcsolatát Oroszországéival még jobban megerősítik.

Formációja.

Kerner az alföldi száraz homokpuszták növényzetében három formációt (szövetkezet) különböztet meg: az élesmosóét v. Polliniáét, az árvalányhajét v. a tirszáét meg a vculzabét vagyis Bromusét, amely formációkban ezek a füvek sok más növény között, a lazább v. kötöttebb talajon, a homok megkötésén és javításán serénykedve; mint vezérek tűnnek ki v. uralkodnak. Az árvalányhaj merevsége és deres-zöld szine következtében az a hely, ahol Á.-formáció uralkodik, virágzás előtt nagyon egyhangu puszta földdarab. Annál szebb a hely, ha az Á. lobogója a levél hüvelyéből kibontakozik.

[ÁBRA] Árvalányhaj gyümölcs lent, a tollas forgóval

Haszna

kevésbbé szembetünő. Sem legelőnek, sem szénának nem valami jó fajta pázsit, mert szikár és szárazos szárában és leveleiben kevés a tápláló anyag; a levél némelykor érdes, ezenfelül a szúrós csúcsa, valamint a hegyes gyümölcse is megsértheti a jószág száját v. emésztő készülékét; lehet még a bokréta pelyhe is alkalmatlan. Oroszországban a tirszás mezőket inkább leégetik, de ezzel ismét a földnek ártanak. Nálunk az Á. a fűben v. elvegyül v. később a legelő jószág összetiporja. Nevezetesebb az Á. erdészete szempontból, különösen mint homokkötő és sziklatörő. A homokpusztákon, a félig kötött mezőkön dúsbojtu, több nyári gyökereivel és gyepes növésével mind nagyobb-nagyobb területeket fog meg és számos homokszemet erősít az anyaföldhöz holott a mediterrán flórában, a Karst vidékén is, mint a sziklás hegyek felaprítója szerepel, gyökerei a sziklahasadékokban szétterjedvén, a szirtek széthasadozását és széttöredezését sietteti, s elporladó részeivel mind a két helyen a föld sivárságát javítgatja. Az az előbb sivár hely, ahol az Á. megfészkelődött, már jól a javulás utján van s fehér lobogójával hirdeti a győzedelmet, amelyet a sivár pusztán v. a puszta Karst szikláin bajtársaival egyetemben, vagyis a növényvilág a kötetlen v. sziklás talajon magának kivívott.

Mint nemzeti növény.

Az Á. a magyar népnek egyik legkedvesebb növénye. A rózsa, rozma, viola, tulipánt stb. szintén kedvelt s dalaiban gyakran emlegetett virága a magyar népnek, de ezek kedveltsége inkább internacionális v. beplántált, míg az Á. szeretete kiválóan a magyar népé, eredeti és nemzeti. Megkedveltette a részvételre indító neve, mely a «sirva vigadó» természetre rokonszenvesen hat, továbbá egyszerü kedves füve és a tiszta ártatlanságot hirdető, s a puszták fia süvegén díszlő fehér bokrétája. Az un. díszöltözékhez talán közönséges lenne, de a magyar kalpag bokrétája, a kócsagtoll meg az Á. lobogója között sajátságos hasonlatosság van. Az Á. a tiszta népies egyszerüségnek, az igaz szerelemnek alkalmas kifejezője s a patyolat öltözékhez meg a pörge kalaphoz illő bokréta. Az Á. valóban szimbolikus magyar népies növény, éltetője a népdaloknak, s Tompa Mihálynak Árva-lány-haj című regéje népies költészetünknek egyik dísze. Lehet, hogy a pusztakedvelő Á. meg az ősmagyarok mint a puszták gyermekei között régibb és bensőbb természetes összefüggés van, lehet, hogy Keletnek egy bölcsőjéből valók s a vonzalom máig fennmaradt és fenn fog addig maradni, amig át idegen divat hatalma az A.-at egészen feledésbe nem szorítja. A magyar Alföld egyhanguságának s a magyar nép bánatos érzelmeinek nagyon hű tükre az Á., az esti szellőnek szomoruan elhunyt szülöttje. Mennyi bús érzelem sugárzik ki az A. bokrétájából s a vékony délceg termetü fűnek magyar fantázia szülte népies elnevezéséből. A magyar nép nem a hegyi virágok tarkaságából választott magának jelképes növényt, hanem a tiszta ártatlanság szinéből s a monoton puszták növényzetéből ki tudta választani a legköltőiesbiket és legcsinosabbikat. Az Á. karakternövénye a sík és erdőtlen pusztaságnak, jellemző szimboluma a pusztai nép életének. De az Á. a jámborabb keresztény éléinek is kedvelt dísze. Hazánk nyugati részén, különösen Kemenesalja vidékén, a kiscelli Ságh-hegy általában ismeretes, ahol mint a nagyobb kiterjedésü Vasvármegyének egyetlen egy helyén, az A. vadon terem, azért a. bucsujárók ezt a hegyet ezért a fűért gyakorta látogatják s emlékül magukkal viszik.

A magyar népnek, amint az élő nyelvből ismerjük, ma csak egy v. egyfajta füve van, melyet Á.-nak nevez (a. Stipa v. Stupá pennafa). A régi szótárak más növényt neveznek A.-nak, de hihetőleg tévesen. Alig lenne hihető, hogy az Á. népies szeretetét csak Petőfi dala:

«Árvalányhaj a süvegem bokrétája,

Árva leány a szerelmem violája:

Azt magamnak kinn a pusztán szakasztottam,

Ezt magamnak a faluban választottam»

ébresztette volna fel vagy terjesztette volna el. Inkább elhihető, hogy az Á. szeretetét már Petőfi is a néptől örökölte és tanulta. Az Á. hazai elterjedése a magyarság lakóhelyével meglehetősen egy bevág. Szepességben v. a tótságban p. az Á. v. általában nem terem v. ritkaság (Csütörtök, Beckó Trencsénm.). Az Á. tehát e hazában a magyarság hű kisérője volt, s amióta a magyar nép ajkán dal fakad, amióta kalapjához bokrétát szakaszt; azóta, e hazában már réges-régen, a bánatos érzelem hűséges kifejezője és igaz hirdetője volt.

Arvales fratres

a monda szerint még Romulustól alapított; mindenesetre ó-itáliai eredetü papi testület. Első tagjai a monda szerint maga az alapító és Acca Larentiának 11 fia voltak. Tisztök Dea Dia istennőnek kultuszában és gyümölcs- és terményáldásért való imádásában állott. élükön egy u. n. magister volt, kit évenkint az Ambarvalia-ünnepeknek második napján kebelükből választottak; őt helyettesítette egy flamen. Tagokat kooptácio utján vettek fel. Papi jelvényök búzakalászkoszorú és fehér fejszalag volt. ünnepeiket május hó második felében tartották három napon át az istennő szent berkében. Fenmaradt egy énekök saturnusi versmértékben, melyre nézve v. ö. Ring; Alt-lateinische-Studien (Pozsony-Lipcse 1882).

Árva Liptói mészkőhegység

a Központi Kárpátoknak Árva- és Liptómegye határán emelkedő legnyugatibb tagja, melyet nyugaton és Északon az Árva völgye és a Sztudena völgye, délen a liptói lapály határol, keleten pedig a kvacsáni völgy s a Huti és Zuberec közti mély nyereg (900 m.) a Liptói havasoktól választ el. Nyugati, az Árva torkolatához közeleső, részében a sziklás Sip (1169 m.) emelkedik, odább keletre azonban a gerinc lelapol s Komjátna és Zsaskó községek közt 608 méterig száll le s ez a Központi Kárpátok főgerincének legmélyebb pontja. A Bresztova-nyergen (730 m.) túl a gerinc hirtelenül emelkedik s a Chosban (1613 m. l. azt) éri el legnagyobb magasságát. A főgerinc, innen ÉK-i irányban széles háttal hozódik tovább elválasztva az Árva és a Vág vizeit; míg é felé a délárvai felföldre támaszkodik, amelyből észrevétlenül emelkedik fel, dél felé kinyuló s mély szaggatott völgyek által (Kvacsáni völgy, Prószéki völgy) elválasztott mellékágai a gerinc magasságán jóval túlemelkedve (Prószéki hegy 1373 m., Magura 1168 m., Lomno 1278 m.), meredek sziklafalakkal ereszkednek a liptói lapály felé. A hegység főleg mészkőből és dolomitból áll, alapját azonban vörös homokkő és már a képezi. A dolomit-övtől É-ra elterülő vidék az Árva és Sztudena völgyéig főleg eocénkorbeli (Flysch) képződményekből áll. Helyenkint vasércek nyomaira akadtak, de ezek kiak-názása abbamaradt. A hegység északi részeiben számos apró község fekszik; déli rövid s keskeny völgyeinek csak a lapályra való nyitásán van nehány község. Lásd Thirring, Az Árva-Liptói mészkőhegység (Magy. Kárpátegyesület XIV. évk. 1887.


Kezdőlap

˙