és barkázofa, l. Cserzővargaság.
1. Edmond H enrik, angol nyelvész és humanista, szül. Hollyneban, Yorkshireben 1788 dec. 22., megh. Londonban 1829 márc. 21. Iskoláit Beverleyben és Cambridgeben végezte, s azután Depfordban, Norfolk grófságban tudományos dolgozatokkal foglalkozva élt. Kiválóan neki kököszönhető Stephanus Thesaurus graecae linguae c. művének londoni nagy kiadása. Irt továbbá számos dolgozatot a Classical Journal-ba, számos német nyelvészeti munkát fordított és kiadta barátjának Parrnak emlékiratait (Parriana, London 1829). Perek következtében elvesztvén vagyonát, a legnagyobb ínségben halt meg.
2. B. Matthew Henrik, angol regényíró The old Sailor (a vén tengerész) név alatt ismeretes, szül. Deptfordban 1790., megh. Londonban 1846 június 29. Tizenhat éves korában tengerész lett, s 1813. már hajóparancsnok volt. A háboru befejezte után Guyanában a Demerara Gazette-et adta ki; onnan Londonba visszatérve, megirta 1823. Greenwich prisoners c. elbeszélését, mely nagy tetszést nyert. Szerkesztője volt 1828-tól 1841-ig a Nottingham Mercury-nak, s ezalatt egész sor tengerészeti regényt és elbeszélést adott ki a folyóiratokban (Land and sea tales, Tough yarns, The jolly boat, The Life of Nelson, Nights at sea stb.) Father Ambrose The Wanderer és The old Sailor álnevek alatt. Önállóan jelentek meg: The naval club, or reminiscences of service (London 1842, 3 köt.), és The victory, or the wardroom mess (1844, 3 köt.).
3. B. Róbert, angol festő, szül. az east-meathi ír grófság Kells nevű helységében 1730., megh. Londonban 1806. Dublinban és Edinburgban élt mint arcképfestő s az a szerencsés ötlete támadt, hogy az utóbbi város egyik részét kör alakjában lefestette; ezáltal ő lett a panoráma föltalálója.
4. B. Tamás János, angol festő, szül. Bathban 1815., megh. Londonban 1882 márc. 27. Első oktatásban atyja, B. Tamás, az 1847. elhalt genreképfestő részesítette. 1835. Parisba ment és hosszabb ideig Vernet Horace tanítványa volt. 1845. tért vissza Angolországba s néhány arcképet állított ki az akadémiában. 1849-től 1860-ig majd minden esztendőben festett csatajeleneteket és lóképeket. Ez időszakban festett képei közül említendők: Wellington és Blücher összetalálkozása B elle-Alliancenál Napoleon a bassanoi csata után, Wellington átkelése a Pirenéi hegyeken, Wellington beveszi Pamplonát, A szövetséges tábornokok Szebasztopol előtt, jelenet a balaklavai ütközetből és (a lovak mozdulatait meglepően visszaadó) Lófuttatás a római korzón. 1870-71-ben a francia-porosz háború színhelyén volt és több képet festett közvetlen megfigyelései nyomán.
nátriumtartalmu amfibol. Külsőleg nagyon hasonlít a közönséges fekete amfibolhoz.
oly három árbocos kereskedelmi hajó, mely csupán az elő- és főárbocon visel teljes árbocozatot, vagyis keresztvitorlákat, míg a hátulsó keresztárboc csak ág-vitorlával ellátott csonka árboc. Belső terjedelme 3-500 tonna és a hajótestnek körvonalai teltebbek, mint egy teljes ár bocozatu hajóé (l. az árbocozás képmellékletet). Az oly három árbocos hajót, melyen a főárboc szintén csak csonka árboc és nem hord keresztvitorlafákat, Sónerbarknak hívják.
város Essex angol grófságban, a Roding mellett, amely itt veszi föl a B. Creek nevet. (1890) 14,301 lak. 3 km.-re vannak tőle a hatalmas szivattyuk, amelyekkel csaknem egész London szennyét a Themsébe szivattyúzzák.
(franc., ejtsd: barklé dö tolly) Mihály herceg, orosz tábornagy; a skót Barclay család egyik Livlankban élő ágának, ivadéka, szül. 1761., megh. 1818. 17 éves korában belépett az orosz hadseregbe, melynek 1810. hadügyminisztere lett. Az 1812-i hadjárat elején az orosz hadak nyugati seregét vezényelte, de az orosz nemzeti párt sürgetésére a cár kényszerült őt az ó-orosz K utuszov-val felváltatni, kinek parancsnoksága alatt a borodinoi csatában az oroszok középhadát és balszárnyát vezényelte (l. Borodino). Részt vett még az 1813. és 14. hadjáratokban Németországban és Franciaországban; 1813-ban gróf, 1815. pedig herceg lett.
1. pofa-szakáll, 2. a Gömörmegyében lakó palócok neve (l. Barkók).
vagy barkócafa burkolcsa, barkolca, atlaszbogyó (növ.), a Sorbus v. Crataegus, Aria, Mespillus, Hahnia v. Pirus torminalis L. (Torminalia Clusii Röm.) csinos erdei fa, mint sok nevéből látni szisztematikailag sokat hányt-vetett génusz az almafélék családjában. Ma szoros értelemben véve az Aria Pers v. Hahnia Medik, génusz faja, vagy a berkenye algénusza (Torminalia Ser), (V. ö. Berkenye és Süvöltin.). Nálunk két faja. nő. A Sorbus v. Aria torminalis L., középmagasságú tojásalaku, karéjos és fűrészelt, végre kopasz levelekkel, molyhos sátorvirágzattal, fehér virágokkal, szürkés barna, fehéresen pontozott ellipszoid almácskával. A tölgyek régiójában leginkább mésztalajon él, Észak felé a Harz hegységig terjed. Gyümölcse (atlaszbogyó) ehető, fáját (atlaszfa) feldolgozzák. Jó szén lesz belőle különösen puskaporgyártáshoz. A Sorbus v. Aria perincisa Borb. et Fek. (var. pinnatifida Boiss., non Pirusp. Ehrh.) levele az alsó felében a tövig v. a főérig vagy csaknem idáig mélyen hasogatott, hosszú levélsallangokkal. Gyümölcse hosszabb. Ez eddig csak a budai Zugligetben volt ismeretes, de K. felé, ugy látszik, gyakoribb.
a zsidó nép utolsó szabadságharcának vezére 131-135 Kr. u. Tulajdonképeni neve Bár-Koziba volt, melyet párthivei B. K.-ra (kald. a. m. csillag fia) változtattak, vonatkozással Mózes IV. k. 24, 17. versére, mely szerint Jákobból csillag indul ki, mely ellenségeit szétveri. A rómaiakat Júdeából kiűzte, Jeruzsálemet is az ország főbb városait hatalmába kerítette és mint a független zsidó állam helyreállítója verette az úgynevezett B. K.-pénzeket. Végre, miután Hadrián hadvezére Julius Severus több véres csatában legyőzte, Betár várában hősies ellenállás után megöletett (135). L. Zsidók.
1. (Szalai gróf és báró.) Régi vasmegyei család, nevét a régen Zala, jelenleg Vas megyében fekvő Barkóctól vette, melyet hajdan birtokoltak. A család első ismert neve Tamás, kit Fráter György 1547. a csanádi vár védelmére küldött. Ez időben élt László, I. Ferdinánd buzgó híve ki, 1569 jul. 11. Miksától Kis-Ujlak, Káros és Csörgő helységeket nyerte ki r. adományul. Unokái: III. László, I. Ferenc és István külön ágazatok törzsei lettek. A legutóbbinak ágazata unokáiban kihalt. III. László (szül. 1601, megh. 1659 január 31.) zempléni alispán, 1631 máj. 18. báróságot nyert. 1642. III. Ferdinánd által magyar lovas ezredessé neveztetett ki; s mint ilyen a svédek ellen vitézül harcolt 1653-59. beregi főispán. Kettős házasságából származtak: II. István, II. Ferenc (l. 1. B.), IV. László, (György s III. Zsigmond. E két utóbbit, a király iránti hűségök miatt, Tököli ki végeztette. II. István (megh. 1679) 1663. mint ónodi kapitány két ízben megverte a törököt. 1669. résztvett a Zrínyi-féle összeesküvésben, de kegyelmet nyervén a következő évben K obb császári fővezér táborában a bujdosók ellen küzdött, vitézségéért Parno várát nyerte kir. adományul. Utóda nem maradt. - IV. László 1667. Bercsényi M iklóssal Karaffa kegyetlenkedései ellen a királynál panaszt emelt. 1693 királyi adományul nyerte: Véket, Szerednyét és Bezdédet. Csak leánygyermekei maradtak. - II. Ferenc unokái közül kitünt IV. Ferenc (l. 2. B.) és IV. János (megh. 1782) a család to vább terjesztője, ki 1759-82. szabolcsi főispán volt. - Unokája VI. János (szül. 1807, megh. 1872) kir. főudvarmeeter. - I. Ferenc 1625-1640. z empléni alispán, majd ónodi kapitány, másodunokája, III. Zsigmond 1721. bárói méltóságra emeltetett s V. László, kinek utódai nemesi ágban jelenleg is élnek. III. Zsigmond egyik fia, Imre cs. és kir. tábornok, mármarosi főispán s belső titkos tanácsos volt. Ennek fiai Ferenc és Imre. Ez utóbbinak fiai: László (l. 3. B.) és Imre, ki csak leány gy ermekeket hagyott hátra. Ferencnek unokái: Antal (szül. 1814, megh. 1864) cs. és kir. kamarás és kir. táblabiró; Ferenc (szül. 1817, megh. 1889) cs. és kir. kamarás, tornai főispán; Mihály törvényszéki elnök és Pál (megh. 1886). Ezek utódaiban él III. Zsigmond bárói ága.