Bellona

(régebbi alakjában Duellona), a rómaiak hadi istennője, kinek a görögöknél megfelelt Enyó (l. o.). Kultusza a szabinoktól, kik Neria néven egy harci istenséget tiszteltek, került a rómaiakhoz. Temploma Rómában, a Capitolium és a Mars mezeje között állott s e templom előtt fel volt állítva a columna bellica. Attributuma a véres korbács, vagy a hadi lándzsa volt. Midőn a rómaiak a mithridatési háboruk idejében a kappadóciai Kománában megismerkedtek egy, az Anaitis-hoz (l. o.) vagy Ma-hoz hasonló lényegü istenséggel, azt Bellonával azonosították és fanatikus jellegü kultuszát, mely sokban hasonlított a Kybelé-kultuszhoz (l. Attis és Kybelé), Rómában is meghonosították. B. papjainak neve bellonarii volt, ünnepeit (a régi időkben junius 3., később a kománai istenség lényegével való összeolvadás után) március 24. ülték. V. ö. Tiesler, De Bellonae cultu et sacris (Berlin 1842).

Ballonion

a neve egy Kaufmann és fia drezdai gépészek által szerkesztett, zenei gépműnek, mely 24 trombita és 2 üstdomb segélyével különböző darabokat hangoztat és melyben a dinamikus hatások ritka precizitással érvényesültek. A B.-ból származott később a Trombitás c. alatt hiressé vált automata, mely szintén Kaufmann találmánya.

Belloque

János Lajos, francia sebész, született Sain-Maurinban 1730., megh. 1807. Tanult Montpellierben és Párisban. 1754. a sebészet mestere lett Először Agenben gyakorló orvos; majd Párisba visszahivatva, a törvényszéki orvostan tanára lett. Több sebészeti eszközt szerkesztett, melyek közt a legértékesebb a ma is használt s nevéről nevezett B.-féle cső orrvérzések csillapítására. Munkái: Cours de médecine légale, judiciaire théorique et partique stb

Bellot-szoros

4-6 km. széles tengerszoros, amely Boothia-félszigetet É.-Amerika legészakibb részét North-Somersettől, az Északi-jeges-tenger egyik szigetétől választja el. 1862. Kennedy kapitány fedezte fel, midőn Franklint kereste; ugyancsak ő nevezte el Bellot francia tengerésztisztről, aki ezen helyen parancsainak végrehajtása közben elpusztult.

Bellotto

l. Canaletto.

Bellovacum

a bellovákok fővárosa Gallia Belgicában; most Beauvais.

Bellovics

Imre, igazgató zenetanár, született Budafokon, Pest vm. 1847 aug. 26. Atyja elemi iskolai főtanító volt. Már 8 éves korában ügyesen zongorázott sőt az orgonán rögtönzött is. Egy búcsú alkalmával Mosonyi M. hallotta játékát s figyelmeztette az atyát, hogy érdemes volna a fiut zenei pályára nevelni. Esztergomban járta a gimnáziumot. V. osztályos korában iskolatársaival zenekart alakított; szenvedélye rábirta, hogy egy katona-karnagytól néhány fuvóhangszert megtanult s ezeket már egy év mulya a diák-zenekarba is bevitte, amelyet 1864 május 1-én nyilvánosan vezérelt. Sikere megnyerte atyja beleegyezését a zenészpályához. Illetékes magyar szakiskola hiján Bellovics 1865. a prágai konzervatoriumba iratkozott be; itt Krejcsi igazgató alatt az orgonaiskolát, zongora és hangszerelés tanulása céljából a hires Smetana Fr. leckéit látogatta. 1867 óta Budapesten él; keresett zeneoktató s a fővárosi «polgári iskolák» énektanára lett; 1881 végén átvette a «Budapesti zenekedvelők egylete» igazgatását, felvirágoztatta az egyesületet, s már az első 5-6 év alatt, teljes sikerrel, annyi oratoriumot s hasonlókat adtak elő, amennyit a főváros azelőtt évtizedekig nem hallott (Bach, Händel, Haydn, Mozart, Beethoven, Mendelssohn, Schumann, Gouvy, Brahms, Dvorák stb. műveit). 1885-ben megalkotta az egyesület zene- és énekintézetét, melyben ma 23 tanártól tanulhatni az összes hangszereket; Maga B. az éneket tanítja; kész növendékei a berlini, lipcsei, boroszlói, düsseldorfi, budapesti stb. operaházak tagjai. Szerzett B. zongoratanulmányokat (magjel. Rózsavölgyi cégnél), dalokat, szerkesztett iskolai énekgyüjteményeket.

Bellows

(ejtsd: -losz) Henrik Whitney, amerikai lelkész, szül. Bostonban 1814 jan. 10., megh. 1888 jan. 30. Cambridge-ben (Massachusetts) teologiát tanult; 1838-bon lelkész lett az első kongregacionalista templomnál New-Yorkban, ahol 1846-50. a Christian Inquirer c. unitárius lapot vezette. B. mint teologus szabadelvü, racionális irányban működött. Nemcsak kiváló szónok, de egyuttal neves iró is, aki különféle vallásos iratokon kivül számos nemzetgazdászati és szociális kérdéseket tárgyaló iratot is hagyott hátra. A bostoni Lowell-intézetben figyelemreméltó előadás-sorozatot tartott, mely 1857-ben The treatment of social diseases címmel jelent meg. A polgárháboru kitörésekor az egészségügyi bizottság megalapítása körül szerzett érdemeket (1861) s ennek hat éven át elnöke volt. 1866. európai körútra indult s tapasztalatait The old world in its new face (New-York 1868. 2 köt.) címü művében tette közzé. Sermons and adresses-einek egy gyüjteménye Bostonban (1892) jelent meg. B. az unitáriusok Liberal Christiane orgánumának is kiadója volt, Magyar fordítás: Isten az Atya (Budapest 1883. Unitárius kis könyvtár 8. ); Személyes halhatatlanság (u. o. 9.).

Bellows-Falls

(ejtsd: -lósz falsz), a Connecticut vizesése Vermont észak-amerikai államban, Windham countyban. A föntebb 100 m. széles folyó itt 6 méterre szorul össze. Mellette épült B. kis gyárváros 4000 lak.

Belluae

(állat), Linné rendszerében a patás v. csülkös emlősök rendje, melyet újabb rendszerezők páros (Artiodactyla) és páratlan ujjvak v. csülküek (Perissodactyla) rendjére osztottak fel.


Kezdőlap

˙