Berti

Domokos, olasz bölcsész és államférfiu, szül 1820 dec. 17. Cumianában, Piemontban. 1849. a torinói egyetemre az erkölcstan tanárává neveztetett ki, 1870-77. a római egyetemen tanította a filozofiát. 1849 óta rövid megszakítással az olasz parlament tagja volt, 1880-ig a jobb, azóta a balközéphez tartozík. Lamarmora miniszteriumában 1866-ban a közokt. tárcát vállalta el, melyet Ricasoli alatt is megtartott 1867. 1881-1884. kereskedelmi miniszter volt s szociális törvények hozása mellett buzgólkodott. Számos könyvet irt, ezek között: Vita di Giordano Bruno (1868); Il processo originale di Galileo Galilei (2 kiad., 1878); Copernico e le vicende del sistema Coperniceno in Italia (1876); Cesare Alfieri (1877); Giovanni Valdes (1878); Besare Cremonino (1878); Tommaso Campanello (1878). Több folyóiratot alapított (Rivista Italia stb.) s most emlékiratain dolgozik.

Bertie

county É.-Karolina észak-amerikai államban; területe 1864 km2, 16399 lak., fővárosa Windsor.

Bertillon

1. Lajos Adolf, francia demografus, szül. Párisban 1821 ápr. 1. Orvosi szakra adta magát. Később Quetelet munkái és nagybátyja Gaillard példája által buzdítva, demologiai tanulmányokkal foglalkozott. A Dictionnaire encyclopédique des sciences médicales-ban közzétett cikkei (különösen Nuptialité, Natalité, Mortalité) önálló könyvszámba mennek és kivált a szövevényes jelenségeknek alapos és világos felbontása, azoknak minden oldalról való megvilágítása által tünnek ki. B. ezen értekezések által nagy lendületet és tökélyt adott a demografiai tanulmányoknak. Később Páris városa statisztikai hivatalának igazgatójává és néhány évvel halála előtt a Broca vezetése alatt álló antropologiai iskolában a demografia tanárává nevezték ki. A commune uralma alatt Páris egyik kerületében mint maire működött.

2. B. Jakab, Páris város statisztikai hivatalának igazgatója, az előbbinek fia, szül. Párisban 1851 nov. 11. Atyja befolyása alatt már deákkorában kezdett demografiai tanulmányokkal foglalkozni, melyekhez később, mint orvostudor, az orvostani és közegészségügy terén kifejtett irodalmi működése járult. Atyja halála után őt választák meg 1883. a párisi városi statisztika igazgatójának. Nagyszámmal levő dolgozatai (Travaux scientifiques, Paris 1892) eleven és eredeti felfogást és gazdag ismeretet tüntetnek fel.

Bertin

(ejtsd: -tén), francia család, melyből leginkább ismert az a két férfitestvér, ki a Journal des Débats-t alapította. Az ifjabbik: B. de Vaux Lajos Ferenc (melléknéven B. le superbe) szül. Párisban 1771., megh. 1842 ápr. 23.: eredetileg bankár volt s támogatta bátyját az ujság-kiadásban, de a juliusi forradalomban politikai szerepet is játszott. Követ volt Hágában. Az idősebbik, B. szintén Lajos Ferenc, szül. Párisban 1766 dec. 14., megh. 1841 szept. 13. (Ennek a neve megkülönböztetésül B. aîné.) Papnak készült, de a forradalom következtében ujságirásra adta magát s 1800. fitestvérével együtt megszerezte Baudouin könyvnyomtatótól a már 1789. alapított Journal des débats et des décrets-t, amelyet aztán Journal des Débats politiques et littéraire cimmel folytatott. Royalista magatartása nem tetszett az államügyésznek, s midőn Napoleon császárrá koronáztatta magát, B. kénytelen volt a lap cimét Journal de l'Empir-re változtatni s mindenben a Moniteur visszhangjává tenni. 1814. B. ujra visszaállította az eredeti cimet s ujra royalista szellemben kezdett irni, amiért lapját a száznap uralma alatt egy szolgálatra kész ujságirónak ajándékozták oda. A restauráció alatt a kormányoknak erős támasza volt a Débats, mig Châteaubriand át nem ment az ellenzékhez, ahová B. is követte. Martignacot támogatta, de mikor ez visszalépett, ujra az ellenzékhez szegődött s az abszolutizmusra hajló miniszteriumok ellen küzdött. Mikor a forradalom győzött, B. lapjával az uj dinasztia pártjára állt s azt hiven szolgálta, bár bizonyos függetlenséget mindig tanusított. B. Eduárd Ferenc, szül. Párisban 1797., megh. u. o. 1871 szept. 13., második fia az idősb B.-nek, férfitestvére Ármin halála után nagy ügyességgel és tájékozottsággal vezette a Journal des Débats-t. Rajzolással és festéssel is foglalkozott. - B. Lajos Mária Armin, szül. Párisban 1801 aug. 22., megh. 1854 jan. 12. A restauráció után Châteaubriandot mint követségi titkár Angliába kisérte. 1820. a Journal des Débats egyik szerkesztője, atyja halála után pedig annak főszerkesztője lett. A juliusi királysággal szemben bizonyos függetlenséget volt képes megóvni. Igy p. midőn Lajos Fülöp király egy, Aumale herceg algériai hadi tenyeit túlságos mértékben magasztaló cikket küldött be a Débats számára, B. azt epés megjegyzés kiséreteben visszautasította. Huga, B. Lujza Angélika, szül. 1805 febr. 15., meghalt Párisban 1877 ápr. 26.: a festészetre adta magát, de utóbb Fétis és Reicha vezetése alatt dalműveket szerzett, milyenek: Le Loupgarou, Fausto és Esmeralda. Azonkivül az akadémián pályadijat nyert költeményfüzért is adott ki Les Glanes cimmel (Páris 1842). (V. ö. Grande Encycl. VI. 456.)

B. Antal, francia költő, született Bourbon-szigeten 1752 okt. 10., megh. St,-Domingóban 1790 jun. 24. Dalaiban a bort, barátságot és szerelmet énekelte meg, különösen a latin elegia-költők behatása alatt állván. 1789. St. Domingóba utazott, ahol kreol nőt vett feleségül, de rá nemsokára meghalt. Műveit legjobb kiadásban Asse rendezte sajtó alá Poésies et oeuvres diverses cimmel (Páris 1879).

Bertini

József, olasz festő, szül. Milanóban 1825. Már husz éves korában hirnévre tett szert Dante és Frater Hilarius cimü képével. 1860. a milanói művészeti akadémia tanárává nevezték ki. Nevezetesebb művei: Torquato Tassót bemutatják a ferrarai hercegnek (a torinoi királyi palota tulajdona), Volta, Galilei, Columbus, Mária mennybemenetele, Assisi szt. Ferenc látománya. Szép freskókat festett a trieszti gör. templomba. B. jelenleg a milanói képtár igazgatója.

Bertoldo di Giovanni

olasz szobrász, megh. 1491. Egy ideig nála tanult Michel Angelo. 1485. fából két gyermek-szobrot faragott a firenzei székesegyház számára s egy csoportot mintázott: Bellerophón és Pegasos; ezt tanítványa, Giovanni de Maestri öntette bronzba.

Bertolé-Viale

Hektór, olasz tábornok, született Genovában 1827 dec. 17., megh. Torinóban 1892 nov. 13. 1844. a torinói katonai akadémia növendéke lett, melyből 1848. mint hadnagy lépett ki. 1850. a táborkarhoz helyezték át s mint kapitány részt vett a krimi hadjáratban 1855. Miután 1859. a Sesia mellett vivott harcokban kitünt, Fantihadügy miniszter meghivta minisztériumába. Az 1866. hadjárat küszöbén a hadsereg főintendánsává és tábornokká nevezték ki. A béke megkötése után képviselőnek választották meg s 1880-ig a parlament tagja maradt. 1867-69. Menabrea alatt hadügyminiszter volt; 1874-1880. a táborkar főnöke s egyuttal Viktor Emánuel első szárnysegéde. 1881. szenátor és a firenzei hadtest parancsnoka lett. 1887. ujra elvállalta a hadügyuüniszteri tárcát s ez állásában kiváló érdeme volt az afrikai gyarmatcsapatok szervezése. Öccse, Ferenc, térparancsnok Nápolyban.

Bertolini

Ferenc, olasz történetiró, szül. Mantovában 1836. Előbb gimnáziumi tanár volt, később egyetemi tanár lett Nápolyban s utóbb Bolognában. Számos elterjedt iskolai könyvén kivül megirta a Storia Romana (1864) cimü művét, melynek második kiadását a miniszterium 1886. nagy dijjal koszoruzott meg. Jelesebb művei: Storia antica d·Italia (Milano 1874); Steria d'Italia sotto le dominazioni barbariche (1870); Storia italtana del secolo decimonono (1880); Storia antica universale (1885); Storia del Risorgimento italiano (1888); Pellegrino Rossi (Bologna 1887); La gioventů di C. Cavour (1887); Storia d'ltalia, medio evo (Milano 1892); Storia di Romana (1892) stb. A Nuova Antologia-ban, ahol sok cikke jelent meg, 1876. a Legnano mellett vivott csatának megünnepeltetése ellen nyilatkozott, ami élénk irodalmi vitába keverte.

Bertoloni

Antal, olasz botanikus, szül. Sarzanában, Liguriában 1775 febr. 8., megh. Bolognában 1869 ápr. 17. Páviában az orvosi tudományokat hallgatta, de a botanikát is kiváló szeretettel tanulmányozta. Mint gyakorló orvos szülővárosában telepedett meg és 1804 óta több művet írt s mint botanikus hamar hiressé lőn. 1811 óta Genovában a liceumon mint a természettudományok tanára, 1816 pedig egész haláláig a bolognai egyetemen működött. Művei: Flora Italica (10 köt., Bologna 1833-54), melyhez a Flora Italica cryptogama (2 kötet, Bologna 1858-67) csatlakozik. Számos értekezésen kivül melyek a bolognai tudományos akadémia közleményeiben és más időszaki folyóiratokban jelentek meg, említendő művei még az Amoenitates Italicae (Bologna 1819); a Praelectiones rei herbariae (u. o. 1827); a Miscellanea botanica (24 köt., u. o. 1842-63); Dissertatio de quibusdam novis plantarum speciebus el de Bysso antiquorum (u. o. 1835); Florula guatimalensis (u. o. 1840); Piante nuove asiatiche (u. o. 1864-1865).

Berton

1. Henrik Montan, francia zeneszerző, szül. Párisban 1767 szept. 17., megh. u. o. 1844 ápr. 22. Már 15 éves korában mint hegedüs működött a «nagy opera» zenekarában; a zeneszerzésben Rey (a nagy opera karmestere) oktatta és utóbb még Sacchini adott neki utmutatást. Első előadott szerzeményei oratóriumok és kantáték voltak; a Promesses de mariege volt első darabja, mely 1787. sikert ért el. A konzervatórium alapításakor ez intézetben az összhangzástan tanára lett. 1807-1809. az olasz opera (akkor Opera buffa) zeneigazgatója volt és 1809 óta 1815 végéig mint a nagy opera karnagya, sokat tett a jó izlés meghonosítására. A konzerv. ujjászervezésekor (1816) ez intézeten a zeneszerzés tanára lett; már előbb az akadémia zenészeti szakosztályának tagjává választották. B. 40 nagyobb és kisebb operát hagyott hátra, melyek közül némelyeket másokkal közösen irt. Operákon kívül balleteket, alkalmi kantátékat és románcokat irt. Legjobb operáinak Montane et Stéphanie (1799), Le délire (1799) és Aline, reine de Golconde (1803) tartják. Műveit kellemes dallam, drámai élet és hűség jellemzi. - Fia Ferenc Montan, zongoraművész szül. 1784 máj. 3., meghalt 1832 jul. 15. 1821 óta énektanár volt az énekakadémián Párisban: több kómikus dalművet szerzett, mint: Monsieur Desbosquets, Jeune et vieille, Ninette á la Cour, Les caquets.

2. B. Ker. János báró, francia dandárparancsnok, született Franchevalban, Sedan mellett 1769-ben, meghalt Poitiersben 1822 október 5-én. A briennei és utóbb a chalonsi katonai iskolában nevelkedett. 1792. mint hadnagy az Ardennek légiójába lépett; tehetségével és bátorságával különösen Spanyolországban annyira kitünt, hogy Napoleon dandárnokká nevezte ki. A restauráció után a hadseregből kizárták, mert Tarayre tábornok De la force dans les gouvernements cimü művéhez kommentárt és a rendőrség igazgatója ellen röpiratot irt, a politikai szabadság érdekében pedig a kamarákhoz több kérvényt intézett. A hadseregből való eltávolíttatása annyira elkeseríté, hogy 1822 febr. 24. Thouarsban kitüzte a felkelés zászlaját és ideiglenes kormányt alakított. De midőn 100 gyalogossal és 25 lovassal Saumur ellen vonult,csapatja már a város előtt kénytelen volt szétoszlani. Azt híresztelték, hogy B. Spanyolországba menekült; jun. 14-én azonban egy Wolfel nevü altiszt St. Florent mellett B.-t áruló módon elfogta. A poitiersi törvényszék 3 társával együtt halálra itélte és ezt az itéletet végre is hajtatta. (Grande Encyclopédie Vl. 462.)


Kezdőlap

˙