Boleszló

(Bogiszló), a Becse-Gregor nemzetségből, váci püspök volt (1198-1215) s III. Béla, Imre, III. László s II. András királyok alatt élt; B.-nak az országban nagy tekintélye volt, mi abból is kitünik, hogy keresztatyja II. Béla király vala, ő pedig Lászlót s IV. Bélát tartotta a keresztvizre. B. alapította a leleszi prépostságot, melyet nagy kincsekkel halmozott el. Irigyéi a pápa s Imre királynál keresve keresett ürügyök alatt bevádolták. A pápa nem találta B.-t bűnösnek, de a király, kitől elpártolva, a trónkereső András herceghez csatlakozott volt, őt a váci templomban 1199. márc. 10. megtámadván, a kincses szekrények kulcsainak átadására s a templomból való kitakarodásra szólította fel; midőn B. ezek teljesítését megtagadta, Imre lerántotta őt az oltár felső lépcsőjéről, félholtan hurcoltatta ki a templomból s kincseit elvitette. Utóbb kibékült B.-val s oly szoros barátságot kötött vele, hogy még fiának, Lászlónak keresztatyjául is meghivta. B. meghalt 1215 körül; végrendeletet legalább a megelőző esztendőben tett.

Boleszny

Antal, orsovai plébános s földrajzi iró, szül. Nagybecskereken 1828. A szabadságharc után a besorozás elől menekülni óhajtván, teologussá lett. 1852-ben felszenteltetett s egy ideig Nagykikindán mint tanár működött, 1862. pedig orsovai plébános lett. Különösen az Alduna vidékét tanulmányozza történelmi és földrajzi szempontból s számos cikkén kivül néhány erre vonatkozó művet is adott ki: Kézikönyv az Aldunán Szerbországban és Bolgárországban utazók számára (Orsova 1870); Die Donau-Katarakte, Veteranische Höhle und Festung Peth (U. o. 1874); Széchényi munkálatai az Aldunán (Temesvár 1878). A Dacia Malvensis tartomány (Dél-magyarországi tört. rég. társulat évk. 1884.) Ad Mediam (u. o.); A szt. korona megtalálása (Századok 1890 577. l.).

Boletna

Dill. (.nov.), Clusius szerint varganya, Diószegiék szerint tinoru.

Boleyn

Anna. L. Anna, (l. köt. 677. l.)

Bolgár

-család (tuzsoni). Udvarhelyszéki eredetü Marosszékre szakadt előkelő régi székely család. - B. másik ága az inámi ősi idők óta élvezett nemesi jogainak megerősítéseül János királytól 1539. nova donatiót nyert a hontvmegyei Inám községben fekvő birtokára. A hajdani budai káptalan beiktató levelét eredetiben maig is épségben őrzik Inámban. Inprotokollálva van a váci káptalani levéltárban is. Hagyományos jognál fogva és e nova donationalis levél alapján szerepelt folyvást e család Hont vármegye közéletében. Tagjai közül többen szolgabirák, esküdtek, megyei táblabirák s nemesek hadnagyai voltak. Általában a nemzeti fejedelmekhez szítottak. Egy András és János részt vett a hires szécsényi gyülésen. Az ifjabb fiuk hiven katonáskodtak a nemzeti fejedelmek alatt, majd a törökök kiüzeteséért vívott harcokban. Utóbb elszaporodván, rajokat eresztettek a XVII. század első felében. Márton Gyürky Máriát vevén nőül, Gyürkibe költözött; ettől származik a gyürki és a nagyoroszi ág; Mátyás (a fentemlített János fia) alapította a váci, Mátyásnak bátyja Benedek a tiszapolgári, Imre a becskei és szécsénkei ágat, mig Gergely Nagyváradon telepedett meg. Inámban él az András-ág, melyből a csalomai ág sarjadzott ki. A jelen században leginkább kitüntek: László, hontmegyei táblabiró; Ferenc (a váci ágból), kir. kincstári tanácsos; Gábor, 1848--49. honti alispán; Mihály kegyesrendi tanár; József, 1819 után várfogságot szenvedett pap, utóbb jobbágyi lelkész; Lajos, orvostudor; és a most élők közt: Ferenc fiai Emil (l. lejebb), Kálmán, pécsi ügyvéd, Ferenc (l. lejebb); továbbá a Gábor fiai: Endre, Hont vmegye főjegyzője, és János, Hont vmegye bizottságának tevékeny tagja, végre Mihály kegyesrendi tanár (nem azonos a fentebb említett Mihállyal). Az egész család római katolikus.

Bolgár

1. Emil, szül. Márm.-Szigeten 1840 junius 23. Gimnáziumi tanulmányait Szigeten, Szatmárt és Kassán, a jogot a budapesti egyetemen végezte. 1858-tól kezdve sok költeménye jelent meg szétszórtan a lapokban, melyek 1882. egy kötetben jelentek meg Aigner Lajos kiadásában. Mint ügyvéd 1866. a Jászságban telepedett meg, hol mint a Deák-párt szervezője és e párt megyei közgyülési szónoka tünt ki. 1872-ben törvényszéki biró Jászberényben, 1887-ben budapesti kir. itélőtáblai rendes biróvá neveztetett ki, s az 1891. évi decentralizáció óta mint táblai biró Pozsonyban működik.

2. B. Ferenc (inámi), szül. Márm.-Szigeten 1851 jan. 3-án; 12 éves korában került a kassai katona intézetbe, majd a tullni utásziskolába, végre a bécsi mérnökkari akadémia növendéke lett. 1873. mint hadnagy a 2-ik katonai mérnökkari ezredbe lépett, később a mérnökkari törzsnél szolgált Péterváradon. 1881-ben mint főhadnagy kilépett a tettleges szolgálatból, tiszti rangját továbbra is megtartva s szerkesztette, Bécsben a Wehrzeitung-ot, majd a Militärzeitung-ot. Ez utóbbiban 1884-ben egy támadó cikke miatt, melyben fejtegette, hogy az uj vasuti ezrednek nem a vezérkar, hanem a mérnökkar alá kellene tartoznia, az ezred. parancsnokával Schleyer alezredessel pórbajt vívott, melyben golyója ellenfelét halálosan találta. Miután szabadságolt állományban volt, esküdtszék elé állíttatott, és a bécsi esküdtek egyhangulag felmentették. 1884-ben hosszabb külföldi utazás után áttette lakását Budapestre és egy ideig a Budapester Tagblatt-nak volt főmunkatársa; majd Temesváron a Temesvárer Zeitung-ot szerkesztette. Visszatérve a fővárosba, megalapította a Katonai Lapok-at mely lapnak ugymint a Budapester Tagblatt-nak máig is szerkesztője és kiadó-tulajdonosa. Mint katonai iró a legismertebbek egyike ugy nálunk mint külföldön; még mint hadnagy kiadta a Párbaj-kódexét, mely eddig nyolc kiadást ért és irányadónak tekintetik e nemben; bécsi tartózkodása alatt munkatársa volt az Egyetértés-nek és több bécsi lapnak. 1887-ben és 1892-ben a kis-martoni választó kerületben nemzeti párti programmal egyhangulag képviselővé választatott; tagja a képviselőház véderőbizottságának és a delegációnak.

3. B. Tamás, ama hires cigány vajda, kit II. Ulászló király a törökök ellen vívott háboru alkalmával, a szükséges golyók és más hadi szerek készítésével bizott meg, s kinek a király sajátkezüleg irott utlevelet adott ki.

Bolgárt

falu Kazan oroszországi kormányzóságban 20 km.-nyire Szpaszktól, a Volga balpartja közelében, 1000 lak. A falu a régi bolgár királyság fővárosának, Bolgaranak, vagy mint a régi orosz krónikák hivják, Briakimovnak helyén áll. Ez utóbbit a mongolok pusztították el; romjai maig is fönmaradtak. Már N. Péter cár 1722-ben valami 49 siriratot másoltatott le, a melyek közül a legrégibb arab föliratok 1231 és 1341-bői, a legrégibb örmény föliratok 557-ből. 984 és 986-ból valók. A még most is található ezüst- és rézpénzek arab és kufita föliratokkal vannak ellátva. Pallas, Lépékin, Ricskov, Erdman és más tudósok tették e romokat tanulmányaik tárgyává. V. ö. Saint-Martin: Notice et explication des inscriptions arméniennes et arabes de B. (Páris 1839).

Bolgár köböl

(cubulus bulgaricus), bormérték volt az Árpádok korában, nevezetesen említi IV. Béla király 1240-ben kelt azon oklevelében, melyben a győri vár kötelékéhez tartozó Ság, Nyul, Écs és Cyrlan falubeli szőllősgazdák (vinitores) jogairól és kötelezettségeiről intézkedik; egyebek közt t. i. elrendeli, hogy minden telek után 20 B. bort adjanak a győri ispánnak. (Endlicher: Rerum Hung, Monum. Arpadlana. Szt.-Gailen 1849. 449. l.)

Bolgár nyelv és irodalom

l. Délszláv nyelvek és irodalmak.

Bolgárok

v. bulgárok, a mai Bolgárország, Keletrumélia s részben Macedónia lakói. Az V-ik században Kr. u. a bolgárok a dunai fejedelemségekbe többszörösen betörtek, míg végre 679-ben Kr. u. ott letelepedtek. A B. uralaltáji nép, mely a hun birodalom felbomlása után kezd föltünni a úgy látszik több olyan törzsből alakúlt, melyek előbb a hunok alá tartoztak. Ezért nevezik őket az egykorú irók néha egyszerüen hunoknak, majd pedig megkülönböztetik a szorosabb értelemben vett hun törzsektől. Egykori nyelvükből fenmaradt néhány szó, valószinüleg számnevek, egy ó-szloven nyelvtöredékben, minők: dilom, Foirem, dochsz, segor, szomor, altem stb.; ezekből egy pár a csuv. nyelvre emlékeztet (p. segor a. m. csuv. szagir azaz nyolc) nagyobb részük azonban eddigelé meg nem fejthető. Csak annyi a bizonyos, hogy a népvándorláskori bolgárság, bár az uralkodó elem kétségkivül törökfajta volt, többféle népelemet foglalt magában, mint: mordvinokat s azután magyarokat is; a bolgár név is erre mutat, mely valószinüleg a m. «volgai nép». A VI. sz. közepe felé avarok uralma alá kerülnek, mely alól csak 634 körül szabadította fel őket Kuvrát, a B., unngurok v. unugundurok (tehát hungárok) és kotrogok királya, a mondai Avitochol (l. o.) ivadéka a Dulo nemzetségből (l. o.). Ekkor a bolgárok még az Azovi-tenger mentén tanyáztak. Kuvrát halála után azonban felbomlott ez a volgai állam; öt fia közül Batbaján (l. o.) az elhatalmasodó kozároknak hódolt meg; Aszparuk (l. o.) az Al-Duna mentén alapított uj államot; a negyedik és ötödik fia az avarok közé Pannoniába költözött s valószinüleg ennek az emléke maradt meg hagyományainkban, midőn a hunok vagy magyarok első bevándorlásáról beszélnek mi krónikáink zavaros kronologiája szerint is a VII. sz. második felében (677-, 700-, 701-ben) történt s tekintve, hogy a Kuvrát uralma alá tartozó törzsek egyikét unugurnak nevezték, a 677 körül bevándorló bolgárság csakugyan magyarfajta elemekből állhatott. Kuvrát második fia Kotrag a Don jobb partján telepedett meg s innen nyomultak a B. a Közép-Volga mentén fölebb észak felé egész a Káma vidékéig, hol a IX-XIII. sz. folyamán virágzó nagy vagy fehér Bolgárországot alapították. A volgai B. az arab geográfusok szerint három néptörzsből álltak, u. m. a tulajdonképi B.-ból, a berzulokból vagyis a régi magyar oklevelekben emlegetett vossiánokból (emlekük a mai Varsány nevü községekben maradt fenn) és az eszegelek-, el-szekelek-(szekek) vagy dsekilekből azaz a bolgár földön megtelepedett magyarokból, t. i. a mai székelyek elődeiből; ezenkivül uralmuk alá tartoztak a burtaszok (mordvinok) és azok az arab irók által badsgaroknak nevezett s mintegy 10 ezer főnyi magyarok, akik a baskiriai erdőségekben visszamaradtak s még a XIII. sz. közepén is fentartották magukat, de a tatárokkal vegyülve lassankint ezekbe olvadtak. 920 körül (a volgai B. fejedelme Almus a mohammedán hitre tért, innen neveztek a Magyarországba költözött B.-at izmaelitáknak s böszörményeknek, azaz muzurmánoknak (buzurmán). 969. az oroszok pusztították Közép-Volga vidékét, honnan a népség mindenfelé elszéledt s mint hagyományaik említik, ezen időfájt (Taksony idejében) Bila, Boksu és. Hetén vezérlete alatt Magyarországba is nagyszámu izmaelita költözött a Bulár földről. Mindamellett a B. egész a XIII. sz.-ig megtartották függetlenségüket, ekkor azonban a tatárok, később pedig a moszkvai cárok hódították meg Nagy-Bolgárországot. A volgai B. korán megkedvelték a letelepült életmódot s földművelést; fából és kőből épült házaik voltak; városaikban (Bulgár mintegy 5 ezer lakossal, Szivar, u. a.-val, Bilar stb.) az ott megtelepedett iránok virágzó ipart fejlesztettek ki, különösen kitüntek a bőrgyártásban (innen származik a «bagaria» azaz bolgár módon készített bőr); kereskedésük Jugriától Persiáig és Konstantinápolyig terjedt s főleg ércet, viaszt, borostyánkövet és bőrt vittek ki; Magyarországban is az Árpádok korában az izmaeliták kezében volt a kereskedelem és ipar, valamint a szőllőművelést is a bolgárfajta kalizok hunosították meg nálunk. (Vámbéry Á., A magyarok eredete, 54-76, és A török faj. 82. s köv. l. - Hunfalvy P., Magyarország Ethn. 141-144, 332-339, 389-394. Roskoschny H., Die Wolga und ihre Zufiüsse. Lipcse, 1887. 12. s köv. l. Arch. Ért. 1892 okt. füz. 311-312. l.)

A bolgárok zömök testüek, tojásdad alaku arcuak, kiálló homlokkal s aránylag keskeny szempillarésekkel, hajuk világos, gesztenye- v. szőkés-, ritkán sötét barna; a nők fiatal korukban nem éppen ritkán szépek, később elhiznak, arcukat festik. Mind a férfi, mind a nő igen szorgalmas; általában véve állattenyésztők, földművelők és iparosok. Kánitz őket a Balkánfélsziget jövő iparosainak tekinti. A B. ignen bigott, óhitü vallásu nép, de e mellett több régi pogány hagyományához is ragaszkodik, miért is némely vallási ünnepe (p. Blajovescsenije, vile stb.) a keresztény vallástól idegen ceremóniákkal van egybekötve. A bolgár családok igen szaporák. a férjhez menő leánynak a főkelléke a szüzesség, amint egy általában a B. igen erkölcsös életet folytatnak; a nők hűsége közmondásos, az özvegy ritkán megy ujra férjhez. Vitéz, s a szabadság iránt lelkesedő jellemüek és a török járom alól való felszabadulásuk (1887) óta, ugy a politika, mind pedig a művelődés terén nagyon előrehaladnak. A mai Bolgárországon kivül még Besszarábiában, a Krimi félszigeten, Magyarországon is laknak B. Hajdan a B. a magyarok történetében is nagy szerepet vittek. V. ö. Hunfalvy Pál: Magyarország Etnográfiája művét (Budapest 1876, 389-394. lap). A nálunk nem ritka Bolgár családnév a köztünk letelepedett bolgárokra emlékeztet.


Kezdőlap

˙