Clein

(v. Micul) Sámuel, román iró, szül. Szádon, Nagy-Szeben mellett 1745., megh. 1808. Maga azt irja, hogy ősei moldvai eredetüek s a Movilestiktől származnak. Elvégezvén a teologiát, Balázsfalván szerzetessé lett. 1766. a bécsi Pazmaneumba küldték. Visszatértekor kinevezték a balázsfalvi szemináriumhoz a matematikai s etikai tanárává; 1773. a balázsfalvi püspökkel, Major Gergellyel Bécsbe ment, ahol 1782-ig mint tanulmányi felügyelő működött a Szt. Barbara gör. kat. szemináriumban. 1783-1803-ig Balázsfalván van, ahol irodalmi munkásságának élt. 1798. szerzete bevádolja azzal, hogy az ortodox hitre akar lépni. 1803-tól haláláig revizor volt a budai egyetemi nyomdánál. Életéről s irodalmi munkásságáról irt Bian (Analele Societajii Academice, 1876.) és Densusan (u. o. 1881.). C. egyike volt a legtermékenyebb román iróknak; műveinek nagy része ma is kéziratban hever a nagyváradi s balázsfalvi szeminárium könyvtárában. 1780. adta ki grammatikáját Sinkai társaságában Bécsben: Elementa linguae daco-romanae sive valachicae, amely munkája az első napvilágot látott román nyelvtan s egyuttal az első latin jegyekkel irt román ortográfiának tanítója. A teljes bibliát is görög eredetiből fordította.

Clematis

L. (növ.), l. Iszalag.

Clemen

Pál, német archeologus és műbiráló, szül. Sommerfelden 1866., jelenleg Bonnban tanulmányainak él. Már első művei is nagy feltünést okoztak, nevezetesen: Die Porträtdarstellungen Karls d. Grossen (1889); Der Karolingische Kaiserpalast zu Ingelheim (1890); Merovingische u. Karolingische Plastik (1892). Jelenleg a nagyszabásu Kunstdenkmäler der Rheinprovinz c. füzetes vállalatot szerkeszti.

Clémenceau

(ejtsd: klémanszó) Jenő, francia radikális politikus, szül. Mouilleron-en Pareds-ban (Vendée) 1841 szept. 28-án. Párisban orvosnak készült. Az 1870 szept. 4. felkelés után a köztársasági párthoz csatlakozott, mire a 18. kerület mairejének választották, 1871 febr. pedig a nemzetgyülésbe választatott, ahol a béke megkötése ellen szavazott. A Commune kitörésekor a forradalmi és versaillesi kormány között közvetítő szerepet játszott, Lecomte és Thomas tábornokok életét azonban hasztalan iparkodott megmenteni. Látván a mozgalom elfajulását, mandátumát letette. A lázadás leveretése után beválasztatta magát a párisi községi tanácsba, melyben idővel oly befolyásra emelkedett, hogy 1875. elnöknek választották. Ez állás egyuttal lépcsőül szolgált C. további előléptetésére. 1876. Párisban megint képviselőnek választották, és azóta folyton tagja a kamarának, melyben mint a radikális párt egyik vezérférfia nagy az országra nézve nem mindig szerencsés befolyást gyakorol. Az első évtizedekben kétségkivül érdemeket szerzett a köztársaság megszilárdítása körül. Szóval és a Justice hasábjain irgalmatlanul ostorozta a szövetkezett monarkista és klerikális pártok ármányait. A Fourton-Broglie-minisztériumot sem kimélte és maga indítványozta, hogy azt vád alá helyezzék. De mióta a köztársaság megszilárdult, hiusága és önzése arra késztette, hogy a köztársasági párt mérsékelt különösen opportunista frakciójából kikerült minisztériumokat a jobb párttal egyesülve, sorra megbuktassa. Különös ellenszenvvel viseltetett C. Ferry és Constans iránt, mig a radikális Fraycinet, Floquet és Brisson-féle minisztériumok legalább egy ideig mentek maradtak epés és maró gúnyától. Ő maga idáig vonakodott tárcát vállalni, mert attól tart, hogy ő is hamar lejárná magát. 1888 óta egyébiránt tekintélye és befolyása egyre hanyatlik. Pártjának egy része Boulanger zászlaját követte és a boulangizmus bukásába belesodortatott. A Panama-botrány viharos napjaiban pedig több oldalról C.-t is azzal vádolták, hogy b. Reinachtól pénzt kapott és hogy ismerte a megvesztegett képviselők jegyzékét. C. mind a két vádat tagadta és vizsgálatot kért a Justice üzleti ügyeinek megvizsgálására. A képviselőház többsége azonban 1893 febr. 6. kivánsátát visszautasította. Junius 22-én Deroulede és Millevoye képviselők uj támadást intéztek a gyülölt C. ellen, azzal vádolták, hogy Anglia zsoldjában álló kém és e vád igazolására a Cocarde szerkesztőjére, Ducret-re hivatkoztak, ki bizonyos Norton által állítólag a párisi angol követségtől ellopott hivatalos okiratokra hivatkozott. A megindított vizsgálat folyamában azonban kiderült, hogy Norton az okleveleket maga gyártotta, amiért is aug. 6. három évi fogságra itélték. C. tekintélye a saját pártja szemében még most is nagy; az aug. 20. kiirt képviselő-választásokat előkészítő radikális pártvezérségbe választották, a mondott napon végbement választáson azonban nem nyert többséget.

Clemens

(lat. «a szelid»), férfinév, l. Kelemen.

Clemens

1. János Frigyes, dán rézmetsző, szül. Golnauban (Stettin mellett) 1749 nov. 29., megh. 1831 nov. 5. Az idősebb Preislernek volt tanítványa Kopenhágában s 1773-78-ig Hamburgban, Svájcban és Párisban, hol Wille oldalán dolgozott, tartózkodott. Legjobb munkái (összes számuk v. 400 lap): Sokratés és géniusza, Abilgaard festménye után; Nagy Frigyes csapatszemléje Cunningham nyomán; Montgomery halála, Trunbull után.

2. C. Mihály, trnovói metropolita, l. Klement.

3. C. Sámuel, Langhorne amerikai író, l. Twain.

4. C. Vilmos, német festő, szül. Guerathban 1847 jul. 16. Eleintén az aacheni békebíróságnál hivataloskodott, de később a festészetnek szentelte magát. 1875. a müncheni akadémián előbb Löfftz, majd Diez iskolájába lépett. Első sikerét 1881. Vitatkozó szerzetesek c. képével aratta. 1886. a berlini jubileumi kiállításon A vadorzó vége c. festménye a kis arany-érmet nyerte el. Egy csókkal elárudol uradat és mesteredet cimü képe (1889) Münchenben volt kiállítva. C. Münchenben él.

Clemens August

kölni választófejedelem, Miksa Emánuel bajor választó fia, született Brüsszelben 1700 aug. 16., hol atyja, mint Németalföld kormányzója udvart tartott, meghalt Ehrenbreitsteinben 1761 febr. 6. Tanulmányait Rómában végezte s 1719-ben paderborni és münsteri püspökké lett. 1723. a kölni választófejedelemséget kapta meg, egy évvel utóbb a hildesheimi és osnabrücki püspökséget s tiz évvel később a német lovagrend nagymesterévé választották. Kora leggazdagabb egyházi fejedelmeinek egyike volt s pompaszeretete számos építkezésben nyilvánult. V. ö. Merring, C. August (Köln 1851). A többi irod. l. az Allg. D. Biogr. IV. kötetében.

Clemens Wenceslaus

az utolsó trieri választófejedelem, III. Ágost lengyel király és szász választó fia, született 1739 szept. 28. megh. Oberndorfban (Allgau) 1812 jul. 12. 1760. osztrák katonai szolgálatba állott, de testi fogyatkozása miatt később az egyházi pályára lépett s 1763. elnyerte a freisingi és regensburgi püspökséget. 1768-ban trieri érsek és választófejedelem és azonfelül augsburgi püspök lett, mihez később még az ellwangeni prépostságot is megkapta. Mint a felvilágosodás hive, türelmi rendelet kiadása, iskolák felállítása s más közhasznu intézmények által igyekezett alattvalói jóllétét és míveltségét emelni. Székhelyét Ehrenbreitsteinből Koblenzbe tette át, hol nagyszerü kastélyt építtetett s fényes udvart tartott. A luneville-i békében elvesztette birtokának nagyobb felét, mely Franciaországhoz került. 1380. pedig a megmaradt kisebbik részről is le kellett mondania, mire 100 000 forint nyugdijjal Augsburgba vonult vissza. V. ö. Dominicus, Koblenz unter dem letzten Kurfürsten von Trier (Kobl. 1869).

Clément

(ejtsd: kléman), 1. Ambrus, francia nemzetgazdaságtani iró, szül. Anonnayban 1805. márc. 21., megh. Párisban 1886. nov. 19. A saint-étiennei polgármesteri hivatalnak volt titkára. Miután 1846. két művet adott ki a szocialis kérdésről (cimeik: Recherches sur les causes de l'indigence és Des nouvelles idées de réforme industrielle et en particulier du projet d'organisation du travail de Louis Blanc), Guillauminnal szövetkezett a Dictionnaire d'économie politique kiadására. 1872-től az Institutnek volt levelező tagja, s 1848 óta résztvett a Société d'économie politique működésében. Szorgalmasan dolgozott a Journal des Économistes c. folyóiratba. A már fölhozottakon kívül következő munkáit említjük: Essai sur la science sociale, 2 kötet (1867); Le Bon Sens dans les doctrines morales et scientifiques (1867).

2. C. Jakab, szerzetes, III. Henrik francia király gyilkosa, szül. Sorbon-ban, Reims mellett. Huszonöt éves volt és még csak nemrégen a domonkos rend tagja, midőn arra határozta el magát, hogy a királyt meggyilkolja. 1589 jul. 31. jelentkezett St. Cloudban, mondván, hogy nagy fontosságu titkos iratokat hoz. Erre a király elé vezették, kit levélolvasás közben késsel mellbe szurt. A király a kést rögtön kihúzta a sebből és gyilkosának arcát szúrta meg vele, akit az elősietett cselédek földre tiportak és megöltek. Holttestét kidobták az ablakon, a vérmezőre hurcolták, négy lóval szétszaggatták, és végezetül elégették. Az ellenpárt szentnek s vártanunak mondta e szerzetest.

3. C. János Péter, francia történetiró, szül. Draguignon-ban 1809 jun. 2., megh. Párisban 1870 nov. 8. Mint a pénzügyminisztérium levéltárának őre számos fontos munkával gazdagította a francia irodalmat: Hist. de la vie et de l'administration de Colbert (1846), ezért az akadémia Gobert-díját kapta. Le gouvernement de Louis XIV. (1848); Jacques Coeur (3. kiad. 1854); Études financieres et d'économie sociale (P. 1869); Lettres, instructions et Mémories de Colbert (1868-71 7. köt.); L'Italie en 1791 (1867).

4. C. Károly, francia műtörténész, szül. Rouenban 1821 aug. 9., megh. 1887 jul. 4. Berlin- és Tübingában folytatta tanulmányait. 1853. a Revue des deux mondesnak lett munkatársa, azután a Journal des Débats referense. 1862. III. Napoleon a császári muzeum igazgatójává nevezte ki. Művei: De la peinture réligieuse en Italie (1857); Michel-Ange, Léonard da Vinci, Raphael (1861; ez a leghíresebb műve, több kiadásban jelent meg; Etudes sur les beaux arts en France (1865); Gériault (1868); Proudhon (1872); Léop. Robert (1875); Gleyre (1877).

Clementi

Mucio, 1. olasz zongoravirtuóz és zeneszerző, szül. Rómában 1752., megh. 1832 márc. 10. Carpini tanitványa volt. Már 12. évében szerzett egy tetszéssel előadott misét s 14. évében már oly kitünő zongorajátszó volt, hogy egy Beckford nevü műbarát őt magával Angliába vitte. 1770 óta Londonban élt mint zongoravirtuóz és tanító. Első nagy tanulmányútját Párisba tette 1780. s innen 1781-ben Bécsbe, hol a Mozarttal való versenyen a német zenevirtuózzal egyenrangunak ismerték el. Majd Angolországba tért vissza, s itt egy 1785. párisi kirándulásától eltekintve 1802-ig maradt. Vezette egy ideig a Longman and Brodriep cég zongoragyárát, mely midőn megbukott, Collarddal egy, az utóbbinak neve alatt még ma is fennálló hasonló üzletet alapított. C. tekinthető a modern zongorajáték megalapítójának; zeneszerzeményeinek és iskoladarabjainak valamennyije a zongorairodalom klasszikus művei közé tartozik, különösen 60 db. zongoraszonátája és Gradus ad Parnassum-a.


Kezdőlap

˙