Csopea

kisközség Hunyadm. hátszegi j. 260 oláh (10 m.) lak. Mellette vezet el a római ut, mely Boldogfalvánál ágazik ki délre a főutból s Krivadiánál a banyicai vizválasztóra vezetve a Csetatye Boli előtt tartott Petrozsénynek s igy vezetett át a Vulkán hágón Bombesti romániai helységbe.

Csopey

László, tanár, szül. Romocsaházán 1856 okt. 1. Iskoláit Munkácson, Sárospatakon és a budapesti egyetemen végezte. 1883. a budai reáliskolában, később az V. ker. gimnáziumban alkalmazták tanárnak. 1879 óta a miniszterelnökség fordító osztályának tagja. 1881. rutén-magyar szótárát az akadémia a Fekésházy-dijjal jutalmazta, 1887. a kir. m. természettudományi társulat másodtitkára lett. Sokat fordított oroszból (Gogolj, Tolsztoj, Turgenjev, Puskin stb.) és számos szakcikket irt, a kormány megbizásából pedig az összes tankönyveket átdolgozta a hazai rutén népiskolák számára.

Csoport

A matematikában a C. fogalma az egymással összetehető műveletek elméletében szerepel. Ilyen összetehető műveletek pl. a bizonyos módon elhelyezett

a

b c

betük közül kettő-kettőnek áthelyezései. Ugyanis a felirt elhelyezésről a és b áthelyezéséről áttérve a

b

a c

elhelyezésre s erről b és c áthelyezésével

c

a b

elhelyezésre, a két áthelyezéssel nyert eredmény az eredeti elhelyezésből egyszerre is nyerhető, t. i. annak elforgatása vagyis az u. n. ciklikus felcserélés által. Az egymásután végzett két áthelyezés tehát csakugyan egyetlen egy belőlük összetett művelettel pótolható.

Bizonyos adott műveletek C.-ot képeznek, ha bármelyik kettőnek összetétele (u. n. szorzata) oly műveletet ad, mely az adottak közt foglaltatik. Pl. három elem összes felcserélései csoportot alkotnak, mert két felcserélés összetétele megint felcserélés. Ellenben ezen elemeknek párjával való áthelyezései nem alkotnak C.-t, mert két áthelyezés összetétele más műveletet is ad, p. ciklikus felcserélést. Végtelen sok műveletből álló C.-ra szolgálhatnak például egy testnek egy pont körül való forgásai. Ha a C. véges számu műveletből áll, véges diszkrét C.-nak neveztetik; ha a benne foglalt műveletek sokasága akkora, mint az egész számoké (u. n. megszámlálható sokaság), akkor végtelen diszkrét C. a neve. Az előbbiek az algebrában (l. o.), az utóbbiak a függvénytanban fontosak. A nem diszkrét C.-ok közül legfontosabbak a véges folytonos transzformáció-csoportok (l. Infinitézimál tránszformáció), melyek a differenciál-egyenletek elméletében nyernek nevezetes alkalmazást.

C. (grup), a geologiában az ujabb nemzetközi nomenklatura szerint a legmagasabb sztratigrafiai vagyis réteg-telepítési egység, melybe ama rétegek összesége tartozik, melyek egy geologiai korszakban rakódtak le. A C. mint sztratigrafiai fogalom megfelel a geologiai korszaknak, mint kronologiai fogalomnak, ugy hogy a geologiai csoport a geologiai korszakok adta megnevezésekben fejeződik ki.

C. alatt a tőzsdén bankároknak és bankoknak szövetkezését értik egyes pénzügyi műveletek keresztülvitelére. Különösen nagyobb állami pénzműveletekre alakulnak ily csoportok, melyek közül nálunk a legismertebb a Rothschild-C., mint amely az összes nagyobb pénzügyi műveleteket végrehajtotta. E. C. tagjai az S. M. v. Rothschild bankárcég Bécsben, a Magyar Általános Hitelbank Budapesten, a K. k. priv. österr. Bodencreditanstalt Bécsben, a Bleichröder bankárcég és a Disconto-Gesellschaft Berlinben. A többi nevezetesebb C.-ok, melyeknek magyar bankok is tagjai, és melyek Magyarországon működni szoktak, az Unio-bank C. (ehhez tartozik a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank és a Magyar Jelzálog-Hitelbank), az Anglobank és a Länderbank C. (mindkettőnek tagja a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank),a Bankverein-C. (tagja a Magyar Ipar- és Keresekdelmi Bank). Ez állandó C.-okon kivül alakulnak alkalmi C.-ok is, sőt igen nagy üzleteknél mind egyesülnek is. Ez történt a valutaműveletek végrehajtásánál, amikor az összes pénzintézetek egy nagy C.-ban egyesültek.

Csoportfőnök

a cs. és k. közös hadügy-, valamint a m. kir. honvédelmi minisztérium több ügyosztálya által képezett ügycsoport élén álló miniszteri tanácsos v. magasabb rendfokozatu törzstiszt v. tábornok.

Csoportosulás

(csoport). Embereknek határozatlan számban való összegyülését, térben és időben egyesülését csoportosulásnak, az ekként összegyült embertöbbséget csoportnak (turba) nevezik. A büntető törvény által tiltott cél, a csoport együttműködésének minősége megadja a C.-nak büntetőjogi jellegét. Hány ember együttléte szükséges? ezt a törvény meg nem határozza, de meg sem határozhatja, épp oly kevéssé, mint ahogy számszerüleg meg nem határozható az, hogy hány gabonaszem teszi a rakást. De arra nézve, hogy egynehány kevés embernek egybegyülése ne foglaltathassék a C. alá, csakis a C. által elkövethető büntetendő cselekményeknek fogalma nyujt kellő biztosítékot. A C. ezeknek a büntetendő cselekményeknek alanya, szubjektuma, de másrészt eszköze is, mert azokat másként mint C. utján és által elkövetni nem lehet. A C.-nak tehát mindenesetre annyi egyénből kell állania, amennyi a büntető törvény által védett jog megsértésére, illetve veszélyeztetésére s megtámadásra szükséges, máskülönben az eszköznek abszolute alkalmatlan volta a C.-t s általában a büntetendő tényálladéknak fogalmát kizárja. A magyar btkv. szerint a C. a lázadásnál s a hatóság elleni erőszaknál, a csoport a magánosok elleni erőszaknál jő tekintetbe (l. o.)

Csoportos-viráguak

(növ.), Aggregate kétsziküek rendje, sürün összecsoportosodó, gyakran fejalaku virágzatjokról neveznek így.

Csór

1. (Csoór) nagyközség Fejér vm. székesfejérvári j.-ban, (1890) 1637 magyar lakossal, postahivatalallal és postatakarékpénztárral. - 2. Szász-C. (Sasciori), kisközség Szeben vm. szászsebesi j.-ban, (1891) 1428 oláh lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Csór

-nemzetség, oklevelesen csak 1326. kezd szerepelni, mikor a nógrádi Gedét kapta. Leghiresebb tagjai: Péter fia Tamás (l. o.); a liptói és kőrösi főispán, főajtónálló s ó-budai várnagy testvére Péter (1326-1342) csőregi várnagy; János Tamás fia, (1354-1373) főajtónálló s Győr és Komárom főispánja, kinek csak leányai maradván, nemzetsége kihalt.

Csór

Tamás, Péter fia, Pető, cserögyi várnagy bátyja. 1312. öccsével együtt résztvett Károly király pártján a rozgonyi csatában. 1330. csókakői, 1333. gesztesi várnagy. .A Bazarad ellen indított oláhországi hadjáratban a király oldala mellett volt, s életveszély közt gondozá a király életét. Ettőlfogva udvari benső ember lett (familiaris regius). - Mint ilyen gyakran tagja volt az ország-birói törvényszéknek, béke-biróként működött, sőt a királyi tanácsba is meghivták utolsónak. Itt tudományát is észrevette Károly király. 1332. a még csak öt éves Endre nevelőjéül és nápolyi háztartásának igazgatójául szemelte ki, 1341. Liptó vármegye ispánja, 1350. egyszersmind kőrösi főispán, 1351. kis ideig erdélyi vajda. 1353-tól királyi főajtónálló; 1354. ó-budai várnagy. 1360. már nincs az élők közt. Három fia ismeretes: János, Péter és Mihály.

Csora

kisközség Alsófehér vm. alvinci j. Századok óta Barcsay-birtok; itt halt meg a költő Barcsay Ábrahám. Siremléke ott látható a kastély almafái között, amint ő azt életében óhajtotta. A falun átvezető patak mentén ősrégi aranymosás folyt. Sokszor találni itt konzuláris és családi érmeket. 1821. hazánk legfontosabb ezüstkincseinek egyikére bukkantak itt. 4 ezüst-sodrony karperec kigyófejjel, egy darab 43,4 cm. hosszu négyszögletre font ezüst lánc tüskés csüngőkkel, 6 kengyeles fabula, 2 nyakperec, 3 huzaltekercs mind ezüstből. Legbecsesebb egy ezüstlemez két szembeálló emberi alak körvonalaival. A kincs a medgyesi, pipei, szénaverősi, nagyváradi és cserbeli hasonszerü kincsekkel egykorunak látszik.


Kezdőlap

˙