Dekrepitus

(lat.) a. m. kiélt, kivénült.

Dekrescencia

Hany a kristályok képződését ugy magyarázta, hogy sok, bizonyos alaku, egymás közt tökéletesen egyforma részecskékből állanak össze, akár a téglák az épület falává. Az egyforma részecskéknek más-másnemü egymásra helyeződése adja a különböző kristályalakokat. Az egyes kristályok képződésénél szerinte mindig előbb az alapalak képződik és ennek olyforma növesztéséből, illetőleg apasztásából származnak egyféle szimmetriáju kristályok, hogy majd a lapok, majd az élek, majd a csucsok irányában helyezkednek el másképen a további részecskék, mint az alapalakon. A részecskéknek ezen másforma elhelyeződésénél megtörténik az, hogy az általuk alkotott rétegek hosszuságban és szélességben mindig fokozatosan kevesebb részecskéket tartalmaznak, mert csakis igy állhat elő az uj alak az alapalakokból. A részecskék számának ezt a fokozatos csökkenését a kristály képzésében nevezte Hany dekrescenciá-nak. Bővebbet l. Kristályok.

Dekretista

másként kanonista a neve a kánonjoggal foglalkozó tanároknak a XII. század óta, amikor a kánonjog a teologiától különválva, önálló jogi disciplinává lesz. Ezen elnevezéssel szemben a világi jog tanárait, a leges után legistáknak nevezték. Az elnevezés alapja a Gratian Decretuma, mert ez képezi a tudományos feldolgozás és tanítás alapját ezen D.-knál. D.-k: Paucapalea, Rolandus Bandinelli, a későbbi III. Sándor pápa; Rufinus; Turnai-i István, Johannes Faventinus, Simon de Bisiano, Pisai Huguccio, Sicardus, Cardinalis, Labornas.

Del.

rövidítése a dele (töröld) v. deleatur (töröltessék)-nak javító iveken (korrekturánál); rézmetszetek alatt a. m. delineavit, «rajzolta».

Del.

Delaware (állam) nevének rövidítése.

Dél

azon pillanat, melyben a Nap vagy bármely más égitest középpontja a horizon felett való legnagyobb magasságát eléri. A Napra, mint polgári teendőink időszabályozójára való tekintettel, valódi és középdélről beszélünk. A valódi D. abban a pillanatban van, mikor a Nap középpontja a délkörön átmegy. Két-két átmenete közti idő azonban nem egészen egyenlő az év minden szakában. A középdél oly képzelt Nap átmenetét adja, melynél az átmenetek folyvást egyenlő időközökben következnek be. A valódi és közép-D. különbsége az ugynevezett időegyenlítés, mely egy év alatt 16 percre is rug. A D. időpillanatának meghatározására különösen előnyös az átmeneti műszer vagy passage-cső, mely a délkör sikjában lévén felállítva, egyenesen szolgáltatja a Nap két szélének átmeneti idejéből a delet, és a felelkező magasságok módszere. Egyenlő időkkel a D. előtt és a D. után a Nap ugyanis egyenlő magassággal bir; ha tehát az időket feljegyezzük, melyekben a Nap a D. előtt és a D. után ugyanazon (különben nagyságára nézve közömbös) magasságot eléri, akkor igen csekély javításoktól eltekintve, a két idő közepese a valódi dél pillanata, mely az időegyenlítés hozzáadásával a közepes, mekanikai óráinkkal közvetlenül összehasonlítható delet szolgáltatja. Az asztronomiai időszámításnál a D. képezi a nap kezdetét, innen kiindulólag 24-ig olvassuk az órákat, mig a polgári életben a napot éjfélkor kezdjük. Eszerint valamely nap délutáni órájábasn mindkét számítás szerint ugyanazon kelettel bir, mig valamely nap éjjeli 12-őn tul terjedő órája polgárilag véve már a következő napi kelet délelőtti órájához tartozik (március 6-ika 20 óra 50 perc, polgári számítás szerint március 7-ike délelőtti 8 óra 50 perc). - Dél továbbá azon világtáj is, mely a déli pont szomszédságában fekszik.

De la Beche

angol geologus, l. Becher.

Delaborde

(ejtsd: dölabord), 1. Henrik Ferenc, gróf, francia tábornok, szül. Dijonban 1764 dec. 21., megh. Párisban 1830. febr. 3. A forradalom kitörtekor egy gyalogezredbe lépett és 1793. már dandártábornok lett. A következő évben vitézül harcolt Spanyolországban, aztán egy osztállyal a Rajnához sietett, bevette Breisgant, mialatt Moreau visszavonult Bajorországba. A lunevillei béke (1801) után D. a 13. hadosztály vezetője, 1807. Portugáliában a főváros kormányzója lett. 1808. visszatért Spanyolországba, hol grófi rangra emelték. 1815. ismét Napoleonhoz csatlakozott, ki D.-t francia pairré tette és több osztály parancsnokságát bizta rá. 1816 óta visszavonulva élt Párisban.2. D. Henrik Vicomte, francia festő és műtörténész, szül. Rennes-ben 1811 máj. 2. D. Henrik tábornok fia, Delaroche tanítványa; 1855-85. az állami rézm. tszvény-kabinetőre, 1868 óta tagja, 1874 óta titkára volt az akadémiának. Tőle valók Hagar a pusztában (1836, a dijoni muzeumban); Dante (St.-Cloudban); Krisztus és Magdaléna (az amiensi dómban) és számos arckép a versailles-i muzeumban. Művei: Études sur les beaux-arts en France et en Italie (1864, 2 köt.); Mélanges sur l'art contemporain (1866); Ingres, sa vie, ses travaux (1870); Le cabinet des estampes de la Bibliotheque nationale (1875); La gravure en Italie avant Marc-Antoine (1883).3. D. János József, francia bankár, szül. Jacában (Spanyolország) 1724., megh. 1794 ápr. 18. Kereskedelmi ügyleteivel nagy vagyont szerzett; XV. Lajos udvari bankárja és Choiseul bizalmasa volt. Ennek bukása után ugyszólván teljesen visszavonult az udvartól. Midőn azonban az amerikai szabadságharc kitörésekor a francia kormány pénzzavarban szenvedett, D. személyes hitelével 12 millió livre-nyi hitelt szerzett aranyban, ugy hogy a Rochambeau vezetése alatt levő sereg elindulhatott. Vagyonát nagyszerü építkezésekre és jótékony célokra használta fel. A forradalom idején gazdagsága miatt őt is vád alá helyezték, elitélték és kivégeztették.4. D. Sándor Lajos József, marquis, francia államférfiu és műtörténelmi iró, szül. Párisban 1774 szept. 15., megh. u. o. 1842 okt. 19. A forradalom elől Bécsbe menekült és az osztrák seregben résztvett a köztársaság ellen vivott első harcokban. 1797. visszatért Franciaországba, beutazta Angliát, Hollandiát, Olasz- és Spanyolországot, 1808. elkisérte I. Napoleont Madridba, 1809. Bécsbe. Később Párisban az államtanácsnál kapott hivatalt. Egyideig a képviselőház tagja is volt és kitünt mint szónok. Művei: Itinéraire descriptif de l'Espagne (Páris, 1808, 5 köt.); Voyage pittoresque et historique en Espagne (u. o. 1807-1815, 2. kiad. u. o. 1823); Description des nouveaux jardins de la France et de ses anciens chateaux (u. o. 1808, 2 köt.); Les monuments de la France classés chronologiquement (u. o. 1815-1836); Vesailles ancien et moderne.5. D. Leó marquis, francia archeologus és utazó, az előbbi fia, szül. Párisban 1807 jun. 12., megh. 1869 márc. 25. 1825. Keleten utazott, miről Voyage dans l'Arabie pétrée (Páris, 1830-33) c. művével számolt be. 1828. a francia követség titkára volt Rómában, a juliusi forradalom idején Lafayette tábornok adjutánsa volt, 1831. Londonban Talleyrand titkára lett, 1832. hasonló minőségben a haagai, 1834. a casseli követségnél működött. 1841. képviselőnek, 1842. az akadémia tagjának is megválasztották. 1848. a Louvre őre, 1856. a levéltárak főigazgatója, 1868. szenátor lett. Művei: Recherches sur la découverte de l'imprimerie (1836) és Histoire de la gravure en maniere noire (1839); Voyage en Orient, Asie Mineure et Syrie (1837-62, 2. köt.); Le palais Mazarin (1847); Les anciens monuments de Paris (1846, nincs befejezve); Les ducs de Bourgogne (1849-51, 2 köt., nincs befejezve); Catalogue raisonné des émaux (1853, 2 köt.); Le Parthénon (1854, nincs befejezve); La Renaissance des arts a la cour de France (1855, 1 köt. A festészet); Les archives de la France (1867); stb.

Delacourt

(Court) 1. Péter, hollandi nemzetgazdaságtani és politikai iró, szül. Lejdában 1618., megh. Amsterdamban 1685 ápr. 28. A jogi pályára készült, azonban gyáros és kereskedő lett belőle. 1672. de Witt Jánossal való baráti összeköttetése miatt Lejdát el kellett hagynia, ezért előbb Antwerpenbe ment, majd Amsterdamban telepedett le. Iratain D. C., V. H., V. D. H. betükkel jelölte magát, aminek folytán öccsének, Jánosnak (l. o.) munkái közül is többet neki tulajdonítottak. Művei: Het welwaren der stadt Leiden (1659, de csak 1845. adták ki). Interest van Holland of de Gronden van Hollands welwaren (1862). Ugyanennek bővebb, átdolgozott kiadása 1669. Aanwijzing der heilsame politike Gronden en Maxime van de Republike van Holland, en West-Vriesland. C. a maga kereskedői felfogásával támadja a céheket és a kormány gyártási szabályzatait s szabadkereskedelmi eszméket pendítve meg, a Smith-iskolának egyik korai előfutárjává lett.2. D. (Court) János, hollandi politikai iró, szül. 1622., megh. 1660. Court Péter öccse (l. o.). Neki tulajdonítják a Naamokeurige Consideratie van Staat és a Politike Discourse cimü műveket.

Delacroix

(ejtsd: dölakroa) Jenő, francia festő, a francia romantikusok feje, szül. Charenton St. Maurice-ban Páris mellett 1799 április 26., megh. Párisban 1863 aug. 13. Guérin tanítványa volt, igazi mesterei azonban Rubens és Veronese voltak. Kezdettől fogva belátván, hogy a Dávid-féle klasszicizmus tulhaladott álláspont, kisebb kisérletek után 1822. a párisi Salonban korszakot alkotó festménnyel lépett föl: Dante és Vergilius a Phlegiás bárkáján (Louvre). Már ezen első festménye, melyben oly határozottan szakított a klasszicisták hagyományos felfogásával és szinezési módjával, roppant föltünést keltett, még inkább a: Kioszi mészárlás (1824, Louvre), melyben Rubens igazi tanítványaként nem ideális tipusokat, hanem jellemzetes egyéneket ábrázolt. A klasszicisták ezentul elkeseredetten üldözték, de a fiatal, a romanticizmusért rajongó nemzedék lelkesedve csatlakozott hozzá. 1825. hosszabb ideig Londonban tartózkodott, belemerült a nagy angol költők, Shakspere, Byron, Scott Walter, meg Goethe szellemébe; 1826. megfesti a bebörtönzött Tasso megrendítő képét, 1827. Marino Faliero doge kivégzését és Sardanapal halálát. A lüttichi püspök meggyilkolását (1830), Scott Quentin Durward-ja nyomán; kőnyomatu képsorozatokban pompásan illusztrálja Goethe Faustját és Götzét, Shakspeare Hamletjét. D. már ekkor is kolorista volt: neki a szin volt mindene. Még inkább azzá lett, mikor 1832. elkisérvén azt a küldöttséget, melyet Lajos Fülöp király a marokkói szultánhoz menesztett, megismerte a Keletet. 1834. festette Algeriai háremét, ezt a páratlan ragyogásu, elbüvölő képet, (Louvre), a Marokkói zsidó lakodalmat és a Tangeri konvulzionáriusokat. A keleti motivumok ezentul nagy szerepet játszanak a francia festészetben. 1835. Thiero közbenjárására reábizták a Bourbon.palota kifestését. Az egyik teremben az Igazság, a Háboru, a Földmivelés és az Ipar allegoriai alakjait festette meg, mindegyiket az életből vett egy-egy jelenettel magyarázva, utóbb a könyvtárteremben az emberi művelődés fejlődését a bibliai és klasszikus ókorban ábrázolta. Egyéb monumentális műveit a Luxembourg.palota könyvtártermében (Dante és Vergilius az ó-kor hősei és költői között) és a Louvre Apollón-csarnokában (Apollón diadala a Python fölött) festette; a párisi Saint Sulpice-templomban 1853 és 1861 között (viaszfestékkel) festett képei közül leghatalmasabbak a Lucifer bukása és Héliodóros kiüzetése. Mindezen monumentális feladatok megoldásánál nem az antikizáló iskolát, hanem Rubenst, Paolo Veronését, Tiziánt és Giulio Romanot követte persze, egyénisége teljes megóvásával. Nála az idealizmus nem a formákban, hanem a fölfogásban nyilatkozik. Egészen uj, modern fölfogásuak vallásos és klasszikus tárgyu függőképei is, a költői, legmélyebb fájdalomtól áthatott: Krisztus a sirban (oltárkép a párisi Saint Denis du Sacrement-templomban), Jézus a Genezáreth taván, a háborgó elem hatalmas ábrázolásával, Trajanus igazságszolgáltatása (1840) és Medea (1838, Lille). D. rendkivül sokoldalu és termékeny festő volt. Gyönge egészsége dacára mintegy 2000 képet festett és ezek közt nincs egy sem, mely hatalmas, igazán festői tehetségének bélyegét magán nem hordaná. Annyi támadás után D. rendkivüli jelentőségét ma már senki sem tagadja. De a tollnak is mestere volt. Főleg a Revue des deux mondesban közölt tanulmányai és birálatai (Michel-Angelo és az Utolsó itélet, 1837) mintaszerüek. Párisban a Louxembourg-kertben 1890. szobrot állítottak neki (Dalou).


Kezdőlap

˙