Dinus

olasz jogtudós a XIII. században. Bolognában jogtanár. A Decretaliák 6 könyvének szerkesztésében VIII. Bonifác pápa megbizásából részt vett. Megh. 1298.

Dinwiddie

county Virginia É.-amerikai államban 1395 km.2 területtel, 32870 lak., Petersburg főhellyel.

Dinyás

nagyközség Torontál vmegye párdányi j.-ban (1891) 1567 szerb lakossal.

Dinzio

l. Dengezik és Duzio.

Dió

a népnyelvben többnyire gömbölyü, zárva maradó, egymagu, kemény v. fás héju gyümölcs, p. a kókuszé, a vizi dió (sulyom); l. Diófa.

Dióbabér

(növ. Cryptocarya R. Br.), a babérfélék génusza 45 fajjal mind a két világrész forró tartományaiban. A C. obovata R. Br. Ausztrália fája, a white sycamore nevü hasznos fát szolgáltatja.

Dio Caesarea

Galilea (l. o.) egyik városa, melynek eredeti neve Sepphoris v. Saphorine volt. Körülbelül Kr. u. 354. Gallus Caesar elpusztította, de későbben ujból felépült.

Dio Cassius

görög történetiró, szül. Nicaeaban Kr. u. 155-ben és mint D. Chrysostomos unokája gondos nevelésben részesült. 190. már a szenátusnak volt tagja, 221. először, 229. másodizben konzullá választották. Szigora miatt, melyet mint hadpa rancsnok gyakorolt a pretoriánusok fenyegetéseinek volt kitéve, ugy hogy a császár ajánlatára második konzulsága alatt Rómát elhagyta, nemsokára azonban teljesen visszavonult a közügyektől. Történelmi munkája: Rvmaich ostoria, melynek 22 esztendőt szentelt, 80 könyvben tartalmazza Róma történetét, K. u. 229-ig. Teljesen csak a 37-59 könyvek maradtak ránk. Róma korábbi nagy férfiait kellőleg nem méltatja, mig hatalmas kortársainak tulságosan is tömjénez. Műve különböző forrásokból van merítve s azért nagyon változó értékü; nem ment továbbá egyenetlenségektől, pártoskodásoktól; szereti a bőbeszédü szónoklatokat, szivesen beszél a csodajelekről. Mindamellett nagy fontosságu különösen a római alkotmány, joggyakorlat és hadügy szempontjából. Első kiadása Stephanus Robertustól való (Páris 1548), legjobb a Fabricius és Reimrusé (Hamburg 1751-1752. 2 kötet).

Dio Chrysosthomos

l. Dion.

Diocletianus

római császár, teljes nevén C. Aurelius Valerius D., Kr. u. 284-305. Dalmát származásu, egy szabadosnak (libertinus) fia, mint közkatona kezdte katonai szolgálatát, szolgált Aurelianus és Probus császárok alatt. Midőn egykor egy belgiumi csapszékben napi kiadásait számítgatta, egy mellette álló druida nő megpirongatta fukarságáért, mire D. azzal felelt, hogy majd másként csinálja, ha egyszer császár lesz belőle. A nőnek erre adott jóslata: «Lesz is belőled, ha egyszer egy vadkant (Aper) megölsz» hivatásszerüen kisérte hadi pályáján. Kitüntette magát és magas tisztségre emelkedett. Probus császár halála után követte Carust a persák ellen, s midőn ez alkalommal Carus egy katonai lázadásnak lett áldozata és fiai nem tudtak felülkerekedni Aperen, a testőrség parancsnokán, a tisztek hadi tanácsa 284. Chalkedonban D.-t választotta császárnak, aki Apert megölte. Vetélytársain kivivott győzelme után Maximinianust választotta társul. A két uralkodó 293. még két társat vett magához és megosztoztak az államhatalmon, de D. határozott szellemi felsőbbsége alatt. Nagy kegyetlenséggel nyomta el az egyiptomi zavarokat, a keleti határokon erődítményeket emelt. Uralkodása 20. évében Rómába ment, de fukarságával meggyülöltetvén magát, a várost csakhamar elhagyta és kedvelt székhelyén, Nikomediában (Kis-Ázsia) tartózkodott; utközben kapott sulyos testi (a keresztény irók szerint lelki) betegsége, megérlelte régi tervét, hogy a trónról lemond. 305. Élete végső éveit salónai pompás villájában töltötte; meghalt 313. A tőle behozott alkotmányforma, mely abban állt, hogy a birodalomnak több egymás alá rendelt uralkodója volt, csak addig állott fenn, mig ő állt a birodalom élén. Szaporította a provinciák számát, de ezzel a hivatalnokokét is. Udvarának külső pompáját a persáktól kölcsönözte. A pretorianusok megapasztásával gátat vetett gyakori zsarnokoskodásuknak. Császártársai lemondása után is nagy tisztelői maradtak, annál kevesebbre becsülték őt a keresztény irók a 303. és 304. elrendelt keresztény-üldözések miatt. Fukarságát és keleti pompa-szeretetét a pogány irók is gáncsolják, ámbát több, a kereszténységtől átvett intézménnyel emelni igyekezett a sülyedő pogányságot. A keresztény- üldözések azon az elven alapultak, hogy a trónt a vallással támogassa. V. össze Vogel, Kaiser D. (1857); Preuss, Kaiser D. u. seine Zeil (1869), Berhardt, D. in seinem Verhältnis zu den Christen (1862).


Kezdőlap

˙