Don Juan

(spanyol, ejtsd: huán), egy XIV. századbeli spanyol monda hőse; a veszedelmes, vakmerő nőcsábító mintaképe; a gyönyör határtalan élvezőinek képviselője, ki sem a föld, sem az ég, sem a pokol hatalmasaitól vissza nem retten, ha gyönyör-vágyainak kielégítéséről van szó és kit korlátlan érzékisége, féktelen kéjhajhászata - a monda szerint - számtalan bün, gyilkosság elkövetésére visz, mig végre lelke az ördög birtokába, a pokolba jut. D. a költészetnek és szinpadnak egyik legkedveltebb alakja. A róla szóló monda hazája a forró éghajlatu Andaluzia. Keletkezése idejét majd Kegyetlen Péter, majd V. Károly idejébe teszik. E monda szerint a Sevillában lakó D. Tenorio számtalan egyéb gaztette után el akarja csábítani és meg akarja becsteleníteni az Ulloa-nemzetségből származó sevillai kormányzónak leányát, az ifju, szép Giraldát. Giralda atyját, ki őt e tettében megakadályozza, párbajban megöli, s midőn egy izben a temetőben jár, a kormányzó sirja föé emelt kőszobrot vakmerő elbizakodottsággal magához hivja vacsorára. A kőszobor-vendég megjelenik és D.-t a pokolnak adja át. Későbben e monda szálai egy más mondának, vagy helyesebben legendának szálaival szövődtek össze, amelynek hőse egy hasonló nevü kéjenc, Juan de Marana, ki állítólag az ördöggel szövetkezett, ugyancsak buja életet élt, apácákat csábított el stb., de öreg korában megtért és mint szerzetes halt meg.

A D.-mondát a szinpad számára legelőször (1610) Tellez Gábor (irói néven Tirso de Molina l. o.) spanyol drámairó dolgozta fel ily cimen: El burlador de Sevilla y el convidado de piedra (A sevillai csábító vagy a kővendég). Ezt a darabot a XVII. század vége felé Zamora Antal: No hay plazo que no se cumpla ni deuda que no se pague y Convidado de piedra (Addig jár a korsó a kutra, mig el nem törik, v. a kővendég) cimen ujból átdolgozta és cselekvényét egységesebbé tette. Nemsokára az olaszok is szinpadra vitték D. alakját, 1652. Giliberti, 1670. Cicognini (Il convitato di pietra) feldolgozásában. Franciaországban legelőször Villiers: Le festin de pierre ou le fils criminel; majd Moliere: Don Juan ou le festin de pierre (prózában, 1665), Dumesnil (költői nevén Rosimon) szinész: Le festin de pierre ou l'athée foudroyé (1669); Corneille Tamás: Le festin de pierra (tulajdonképen Moliere darabjának verses átdolgozása, 1677) c. darabjaikban dolgozták fel a D.-mondát. Az angoloknál Shadwell vitte szinpadra The libertine destroyed (1676) c. tragédiájában. Moliere és Zamora hatása alatt irta meg a maga drámáját az olasz Goldoni (l. o.) is, Don Giovanni Tenorio, ossia: il dissoluto punito cimen (1736. került először szinpadra Velencében). A németeknél is sokan foglalkoztak a D.-monda feldolgozásával és szinpadra vitelével, igy Grabbe, ki a Faust-mondával együtt drámát irt belőle; Lenau (műve azonban töredék maradt), Holtei, Braun, Heyse, Schiller, ki egy D.-ballada irásához fogott stb. Dániában Hauch irt róla drámát, Oroszországban Puskin egy drámai jelenete (A kővendég), utána Tolsztoj Elek gróf dolgozta fel; a hollandiaiak is átdolgozták a szinpad számára. Mindezeknek a műveknek a Tirso de Molina drámája szolgált alapul. Nálunk Bulla János, a Tündéröv szerzője fogott belé egy D. történetét felölelő verses elbeszélés megirásába. Ujabban Dumas és Zorilla dolgozták fel drámailag; Mérimée és Mallefille pedig regényeik hősévé választották D.-t. Byron D.-ja csak nevénél fogva tartozik ide. Többen foglalkoztak továbbá a hozzávaló zene irásával is. Igy Le Tellier, Gluck, Righini, de mindezek szerzeményét messze fölülmulja Mozart halhatatlan, örökbecsü mesterműve. Mozart operája szerzésénél Daponte librettoját vette alapul, melyet Pályi Elek: Don Juan, vagy a kőbálványvendég, vitézi szomoru, vig dall-játék két felv. cimen magyarra is lefordított. (Először adták Kolozsvárott 1826 dec. 14. )

Don Juan d'Austria

l. János (osztrák).

Donmeh

(török) a. m. hitehagyók, Sabbatai Cevi (l. o.) ál-messiásban hivő zsidó felekezet Törökországban, melynek többnyire Szalonikiben élő maradványai, mindössze vagy négyezren, jelenleg szabadon gyakorolhatják vallásukat.

Donna

(ol.) a. m. asszony, urnő. - La D. e mobile, az asszony ingatag, közmondásos idézet Verdinek 1851. szinre hozott Rigoletto c. operájából (melynek szövegét Piave F. M. irta).

Donna Francisca

1851. hamburgiaktól alapított gyarmat Sta Catarina D.-braziliai államban, 20 km.-nyire Sao Francisco kikötő várostól, 1444 km2 területtel, (1885) 19825 lak., akik rizst, cukornádat, banánát, kávét, dohányt és déli gyümölcsöket termesztenek. A főváros Joinville, 2500 lak.

Donndorf

Adolf, német szobrász, szül. Weimarban 1835., 1853-61. Drezdában Rietshel kedvelt tanítványa volt; mestere halála után pedig a wormsi Luther-emlék számára elkészítette Bölcs Frigyes, Reuchlin, Savonarola és Waldus Péter szobrait, azután Károly Ágost weimari nagyherceg lovasszobrát, a Goethe Olaszországban cimü kis szobrot, a düsseldorfi Cornelius emléket Schumann Róbert bonni siremlékét, az eisenachi Bach emléket, a karlsbadi Goethe emléket stb. 1877 óta a stuttgarti művészeti iskolában a szobrászat tanára.

Donne

János, angol költő és pap, szül. Londonban 1573., megh. u. o. 1631. Tanult Oxfordban és Cambridgeben. 17 éves korában a jogi tudományok tanulásába mélyedt, de egyszersmind gondosan tanulmányozta a római katolikusok és protestánsok közötti vitakérdések sarkpontjait is. Ezen időtájban több kisebb költeményt irt, melyeknek lángoló tüze sajátságos ellentétben állott későbbi művei komoly józanságával. 1594. külföldre ment s három éven át Spanyol- és Olaszországban élt. Visszatérvén hazájába, Lord Ellesmore titkára volt s titokban elvette főnökének unokahugát. Mikor e viszony napvilágra jött, a haragos főur börtönbe vettette D.-t. Kiszabadulván fogságából, törvényesen megesküdött feleségével, majd sok hányattatás után, mi alatt Pseudo-Martyr (álvértanu) c., a római katolikusok ellen irt művével nagy mértékben megnyerte I. Jakab angol király tetszését, lelkésszé lett s a londoni Szent Pál templom dékánjává s szent-dunstani vikáriussá nevezték ki. Életrajzát Walton Izsák irta meg. D. művei szatirákból, elégiákból, vallásos költeményekből, üdvözlő versekből és epigrammákból állanak. Összegyüjtötte és kiadta mindezeket fia 1650. D.-t általában azon költők elsőjének tekintik, kiket a XVII. századból «metafizikai költők» név alatt ismer az angol irodalomtörténet, kik a korábbi egyszerüség, természetesség, tehát igazi költőiség helyett erőltetettséget, értelmi mesterkéltséget vittek be műveikbe.

Donner

1. György Ráfáel, osztrák szobrász, szül. Eszlingben, Alsó Ausztriában 1692., megh. Bégsben 1741 febr. 15. A művészet elemeit Heiligenkreutzban Giuliani szobrásznál sajátította el, később a bécsi képzőművészeti akadémián tanult, majd a császári udvar megbizásából kisebb szoborműveket készített. 1727. Eszterházy Imre herceg építési igazgatójává nevezte ki és ezóta D. egészen 1739-ig többnyire Pozsonyban és Bécsben élt. Ez években alkotta Bécsben a bécsi Neuer Markt-on levő kutat s Alsó-Ausztria négy főfolyóját és az isteni gondviselést ábrázoló 5 ólom alakkal diszítette. Ezek a szobrok D. finom formaérzékét, merész fölfogását és a természet tanulmányozását mutatják, de mégsem mentek teljesen Bernini-féle modorosságoktól; 1873. egészen hű bronzöntvényeket tettek helyükbe. D. utolsó műve a Perseust és Andromedát ábrázoló kutcsoportozat a bécsi városháza számára, szintén ólomból. Hazánk is dicsekszik D.-nak egy remekművével; az azelőtt a pozsonyi dómtemplom főoltára mögött, jelenleg a templomon kivül felállított Szt.-Márton lovag-szoborral (ólomból). A kálvária-hegyen levő bronzból öntött feszület és a Grassalkovics-palota előcsarnokában álló négy szobor (életrajzirói egyhangu véleménye szerint) szintén D. művei. Legjelesebb tanítványai testvérei, Mátyás és Sebestyén voltak. Mátyás különösen kitünő érmeket (Mária Terézia) mintázott. Születésének 200. évfordulóján a bécsi és pozsonyi művészi körök nagy emlékünnepélyt rendeztek és szülőházát emléktáblával jelölték meg.

2. D. János Jakab Keresztély, német műfordító, szül. Krefeldben 1799 okt. 10., megh.1875 márc. 28. Stuttgartban, hol 1843 óta gimnáziumi tanár volt s 1852 óta nyugalomban élt. Tübingában tanult, hol Voss és Conz hatása alatt megkezdte fáradhatatlan műfordítói működését. Alak- és tartalomhű fordításában megjelentek: Juvenalis (1821); Persius (1822); A luziádok (1833); Sophoklés (1838); Euripidés (1841-52); Aischylos (1854); Homéros (1855-58); Pindaros (1860); Aristophanés (1861); Terentius (1864); Plautus (1865); Quintus Smyrnaeus (1866), melyek többnyire sok kiadást értek. Legjobb Sophoklés-fordítása.

3. D. Ottó, finn nyelvész, szül. Finnországban, Kokkolában (svédül Gamla-Karleby) 1835 dec. 15. 1857. került az egyetemre, 1864. lett a filozofia doktora. 1870. a szanszkrit és összehasonlító nyelvézet dócense s 1875. ugyanazon tárgy rendkivüli egyetemi tanára. Több utazást tett a külföldön, a többi közt Magyarországon is járt 1872-ben, 1874. pedig Svédországban Sorsele-Lappmarkban, s akkor jegyezte föl Fjellner lelkésztől a lapp dalokat, melyeket aztán egy kötetben kiadott. Néhányszor országgyülési képviselőnek választották, s a finn országgyülés különféle megbizásokkal tüntette ki. A m. tud. akadémia 1876. választotta meg kültagjának. Legnagyobb érdeme a helsingforsi finn-ugor társaság létrehozása (1883), mert ő buzgólkodott érte leginkább s ő nyerte meg e célnak az elméket. Fontosabb munkái: Das Personalpronomen in den altaischen Sprachen. I. Die finnischen Sprachen (Berlin 1865); Der Mythus von Sampo (1871, v. ö. Kalevala); A finn-ugor nyelvészet történetének áttekintése (1872, svéd nyelven); Vergleichendes Wörterbuch der finnisch-ugrischen Sprachen I.-III. (Helsingfors 1874., 1877., 1888. Budenz szótárával egy időben jelent meg, de még nincs befejezve); A finnek régi oroszországi lakhelyeiről (1875, svéd nyelven); Lapp dalok (1876, finn és német kiadásban: Lappalaisia lauluja és Lieder der Lappen); Die gegenseitige Verwandtschaft der finnisch-ugr. Sprachen (1879, az ugor nyelvcsalád elágazásáról; Budenzzel szemben főleg azt vitatja, hogy a lapp nyelv közelebb áll a finn ághoz, mint a magyarhoz, l. Ugor nyelvek); Über den Einfluss des Litauischen auf die finnischen Sprachen, (Techmer Internat. Zeitschrift für allgem. Sprachw. c. folyóiratban, 1884); Wörterverzeichnis zu den Inscriptions de l'Iénissei (Helsingfors 1892). Heikellel együtt tette közzé a következő nagy munkát: Inscriptions de 1'Orkhon recueillies par l'expédition finnoise 1890. et publiées par la Société Finno-ougrienne (Helsingfors 1892). Ez utóbbi munkák a Jeniszej és Orkhon vidékén talált s valószinüleg török (ujgur) nyelven irt sziklai ékiratokkal foglalkoznak.

Donon

hegy a Vogesekben, l. Rougemont.

Donoso

Cortés János Ferenc Mária (de la Salud marqués de Valdegamas), spanyol iró, diplomata és szónok, szül. Valle de la Jerenában 1809 máj. 6., megh. Párisban 1859 máj. 3. Husz éves korában már az irodalom tanára volt a caceres-i kollégiumban. Csakhamar azonban a politikai mozgalmakba vegyült. VII. Ferdinánd halálával erélyesen védte Izabella királynőt és Mária Krisztina régensnőt. A Cortes-ben élesen kikelt az abszolut hatalom ellen és több szabadelvü lapot alapított; de miután Espartero haragját magára vonta, kénytelen volt Spanyolországból távozni és csak midőn Krisztina királynőt Spanyolországba kisérte, tért vissza hazájába. D., ki eladdig a korlátolt monarkia hive volt, 1848 óta a reakció főképviselője lett Spanyolországban. 1848. Berlinben, élte vége felé pedig Párisban spanyol követ volt. Művei közül megemlítjük: Consideraciones sobre la diplomacia (Madrid 1834), Essai sur le catholicisme, le libéralisme et le socialisme (Páris 1851); La ley electoral, considerada en su base y en su relacion con el espiritu de nustras instituciones (Madrid 1835); Lecciones de derecho politico (u. o. 1837). Főbb művei összegyüjtve: Obras de don Juan Donoso Cortés marqués de Valdegamas ordenadas y predecidas de una noticia biografica por D. Gavino Tejado cimen jelentek meg (Madrid 1854, 5 köt.).


Kezdőlap

˙