Dosztojevszkij

Mihájlovics Tivadar, orosz regényiró, szül. Moszkvában 1821 okt. 30. (ó-naptár), megh. Szt. Pétervárott 1881 jan. 28. A szt.-pétervári mérnökkari akadémián tanult s 1848. mint mérnökkari tiszt lépett a hadseregbe, de a szolgálatot egészségi okokból csakhamar ott hagyta s irogatni kezdett. Első regénye, Bjednye ljudji (Szegény emberek); 1845. jelent meg s oly rendkivüli hatást keltett, hogy a hirneves költő Nekraszov Miklós és a tekintélyes kritikus Bjelinszkij a kézirat elolvasása után éjnek idején keresték őt fel, hogy gratuláljanak neki. Ezután egymásután jelentek meg: Dvojnik (1846); Goszpodjen Proharisin Roman v djevjatji piszmah ( 1847 ); Hozjajka (1847); Szlaboje Szerdce (1848); Csuzsájá zsená (1848); Revnjivyj muzs (1848); Jolka i szvadjba (1840); Bjelyja nocsi (1848); Netocska Nezmanovna (1849); Malenkij geroj (1849). E közben foglalkozni kezdett a szociális tanokkal, megismerkedett az orosz fourieristákkal, a petrasevistákkal, akik bizonyos titkos társaságot képeztek s a cenzura, a jobbágyság és a közigazgatási visszaélések megszüntetésén buzgólkodtak, e célból titkos üléseket és felolvasásokat tartottak stb. A rendőrség felfedezvén e titkos társulatot, 1849 ápr. 23. a többi tagtársakkal együtt D.-t is elfogatta. A biróság valamennyiöket halálra itélte, a halálos itéletet előttök fel is olvasta a vesztőhelyen, csak a végén tudatta a megrémitett foglyokkal, hogy a cár a büntetést szibériai kényszer-munkára változtatta. D. négy évet töltött fogságban, azután besorozták közkatonának. Ez, amint maga bevallotta, jótétemény volt reá nézve, mert már kedélybetegsége folytán a megőrüléstől tartott s a fogságban és az azután következett katonai életben kigyógyult. Szibériai élményéit megrázóan irta le aztán Zapiszky iz mertvavo doma (Emlékiratok a holtak házából) c. nagyobb művében. Ugyancsak Szibériában irta Djaduskin szon és Szelo Szteppancsikovo c. műveit. 1859. engedélyt kapott, hogy Szibériából haza térhessen s előbb Twerjben, majd Szt-Pétervárott telepedett meg. Itt fitestvérével, Mihállyal Vremja cimü lapot indított, melybe magvas cikkeket irt.az orosz irodalmi és társas életről s kiadta Unizsennyje i Oszkorbljennyje c. regényét. 1863. külföldre utazott s szenvedélyes kártyás lévén, sok pénzt vesztett. Ekkor irta meg Igrok (Játékos) c. elbeszélését. 1868. irta meg világhirü regényét: Presztuplenije i nakazanije (magyarra fordította Szabó Endre 1889. Raszkolnikov c. alatt). További művei: Idiot (1868); Vjecsnyj muzs (1870); Bjeszy (1870-72); Podrosztok (1875); Bratja Karamazovy (1880). E közben roppant olvasott cikkeket irt a Mescserszkij herceg által szerkesztett Grazsdanin c. hirlapba: Egy iró naplója cim alatt. Utolsó éveiben asztma gyötörte, mely véget is vetett tevékeny életének.

D. élesen különbözik nemcsak a hazájabeli, hanem a külföldi regényiróktól is. Bizonyos misztikus teoriák vonulnak át összes művein, amellett azonban a realizmus is oly szembeszökő nála, hogy e kettőnek egyesítését csak olyan lángész próbálhatta meg, mint a minő ő volt. Különösen jellemzik pedig D. műveit az elmebetegségek különféle leirásai, megfigyelései, taglalásai, melyekben annyi tanulmányt, avatottságot tanusított, hogy egy tekintélyes pszichiatra-orvos, Csizs szerint megelőzte a tételes tudományt s felfedezéseiből többet fel fognak venni a pszichiatrikus tankönyvekbe. Leirta az epilepsist, az öregség folytán előálló szellemi gyöngeséget, az őrültséget, a szenvedélyek és affektusok ellentétességét, a hallucinációt, hiszteriát, a vallásosság és az érzéki szenvedélyek közösségét, az öröklött szellemi tulajdonságokat, a részegséget stb. Megjegyzendő azonban, hogy a lélektani problémák és jelenségek fejtegetésében valószinüleg annak is nagy szerepe volt, hogy D.-nak is hajlandósága volt az elmebetegségre. D. műveit a művelt világ minden nyelvére lefordították már, ha nem is teljesen, .de legalább egyes darabokban. Magyarul megjelentek: A szenvedők. Fordította Fái J. Béla (Budapest 1885); Az örökös férj. Ford. Timko Iván (Budapest 1882); Beszélyek. Ford. Csopey László (Budapest 1882). Összes művei (Palnoje szobranije szocsinenij F. M. Dosztojevszkavo) 1886. jelentek meg Szt-Pétervárott hat nagy kötetben.

Dotales

(lat.), 1. a rómaiaknál rabszolgák, kiket az apa leányának hozományba adott. - 2. a németjogban parasztok, kik egyházi birtokokat kapnak haszonélvezetre s viszontszolgáltatáskép az egyháznak vagy az illető papnak meghatározott évi bér fizetésére v. természetbeni szolgáltatásokra kötelezvék.

Dotalitia pacta

(lat.) a. m. házassági szerződések. Dotalitia bona, hozományi javak. Dotalrendszer a. m. házassági vagyonjog rendszere.

Dotatio

(lat.), valamely állásnak, pénztárnak, alapítványnak, intézetnek vagyonnal v. jövedelemmel való ellátása. Valamely hivatallal járó jövedelem vagy az az állás akként van dotálva, ez annyit jelent, hogy azzal az állással annyi fizetés jár. A megyei pénztárak hazánkban az állampénztárból nyerik dotációjukat. A magánjogban a férjhez menő nőnek kiházasítása. A kánoni jog szerint a leánynak elcsábítója köteles őt nőül venni s hozománnyal ellátni (et duc et dota), a gyakorlat azonban a kötelezettséget vagylagosította: aut duc aut dota.

Dotis

v. Totis magyarul: Tata.

Dottore

(olasz) a. m. doktor, az olasz vigjátékban a XII. sz. óta szereplő komikus jellemalak, mely bolognai tájszólásban beszélő, szőrszálhasogató tudóst ábrázol; máskép Gratiano-nak nevezik. A D.-t személyesítő alak feketeorru, vöröspofáju álarcot, pápaszemet és a bolognai egyetem doktorainak öltözetét viseli.

Dotzauer

Jusztus János Frigyes, német zenész, szül. Häselriethben (Hildburghausen mellett) 1783 jun. 20., megh. Drezdában 1860 márc. 6. 1801. a meiningeni udvari kápolnába lépett, 1811-50. kamara-zenész volt Drezdában. Körülbelül 150 zeneművet szerzett, melyek közt koncertek, szonáták, variációk, triók, nyitányok, szimfoniák vannak; irt egy Graciosa c. operát és egy kitünő gordonka-iskolát is. Az ő tanítványai voltak Kummer F. Á., Drechsler K., Schubert K. stb.

Dou

l. Dhau.

Dou

(ejtsd: dau) Douw v.. Dow Gerard, hollandi festő, szül. Lejdában 1613., megh. u. o. 1675. A rézmetszést Dolendónál, az üvegfestést Kouwenhovénál tanulta, 1628-31. Rembrandt tanítványa volt; a mester összes tanítványai közül ő alkalmazta legügyesebben az árnyékos fényt. D. teljesen a kedélyes mindennapi élet ábrázolására adta magát; apró, bámulatos technikáju festményein a legközönségesebb eseményeket festi meg szinte páratlan gonddal. Festett családi jeleneteket, csöndéleteket, remetéket, aggastyánokat, tanulmányfejeket, néhány képmást is. Realizmusa mellett erős festői érzéke van; nézzük csak képein az egyes legapróbb részletekig kidolgozott tárgyak festői, tudatos elrendezését, a hatásos, sokszor művészien mesterséges világítást. Művei közül a leghiresebbek a párisi Louvreban vannak: A vizkóros nő (1663); a Trombitás, a Varrónő Hágában, az Esti iskola és a Kiváncsi az amsterdami muzeumban, kitünő modell-tanulmányai a szt-pétervári Ermitage-ban, a Csudadoktor a müncheni képtárban (1652); a Fogorvos Drezdában stb. Festett Magdolnákat és Remetéket is; a müncheni képtárban levő egyik Remetének ismétlése Van Staverentól a budapesti orsz. képtárban van (338); egy másik D. egyik utánzójától (340).

Douai

(ejtsd: dué), járási székhely és első rangu erősség Nord francia départementban 32 km.-nyire Lilletől, a Scarpe és Sensée csatorna partján, vasut mellett, (1891) 29909 lak., arzenál ágyuöntés, cukorfinomítás, szirup- és olajkészítéssel, palackgyártással, pamutszövéssel, csomagoló papirgyártással és térképkészítéssel; vászon-, olaj-, gabona- és olajmagkereskedéssel. A város rendesen épült; jelentékenyebb épületei: a régi városháza, 40 m. magas toronnyal; a kevésbé izléses Szt-Péter temploma flamand festők képeivel; a Notre-Dame templom Bellegambe Miklós diszes oltárképeivel; a XVIII. szd.-ból való igazságügyi palota stb. Számos kulturális intézményei közül a legjelentékenyebbek: az académie universitaire 5 département részére, zene- és rajziskola, nyilvános könyvtár (60000 köt, 400 kézirat); kép-, régiség- és természetrajzi-gyüjtemény (ez utóbbi egyike Franciaország leggazdagabb ilynemü muzeumainak); több tudományos társulat, középiskola, tanító-és tanítónőképző stb. D. már a középkorban Flandria grófság virágzó városa volt; 1175 óta önálló város. II. Fülöp 1562. itt egyetemet alapított, mely a forradalomig 1793-ig állot fenn. Allen biboros itt alapította 1568. a hires angol kollégiumot kat. papok nevelésére Anglia számára, megszünt 1793. 1667. elfoglalta XIV. Lajos, 1710. végleg megszerezte a franciáknak. 1802-ig Nord fővárosa volt. Itt szül. Calonne Jean de Bologne szobrász stb.; az utóbbinak honfitársai emlékszobrot emeltek. V. ö. Guide de l'étranger dans D., és Annuaires de D. depuis 1856. Cardon G., Fondation de l'université de D. (Páris 1892).


Kezdőlap

˙