Dukas

János, bizanci herceg, Konstantinápoly eleste után (1453) Lesbosz szigetére menekült Gatelusio Domonkos és Miklós fejedelmekhez s egyideig miniszterök, 1454-1462-ig pedig követük volt Konstaninápolyban; ekkor azonban Olaszországba volt kénytelen menekülni. Megirta Bizancnak 1341-1462-ig terjedő történetét, melyet először Bulliald (Páris 1649, Velence 1729), később pedig Bekker J. adott ki (Bonn 1834), ez utóbbi egy Ranke által Velencében fölfedezett olasz fordítást is csatolt a szövegkiadáshoz. V. ö. Krumbacher, Gesch. d. bizantin. Litteratur. - D. műve XIV. és XV. századbeli hazai történetünket is érdekli.

Dukat

nagyon elterjedt, régi eredetü aranypénz. (Nevének származását, l. Ducatus.) Eleintén ezen érmek a kereskedelmi forgalom utján jutottak el az egyes európai államokba, nemsokára azonban több ország kormánya veretett D.-okat. Igy már a XIII. sz. vége felé Olaszországban és pedig 1284. Velencében zecchini név alatt vertek D.-okat. Hazánkban a XIII. századig kizárólag eredeti bizanci D.-ok voltak forgalomban. A XIV. sz. első negyedében azonban már nálunk is, meg Csehországban is vertek D.-okat, amelyek némely helyen Florenus néven voltak forgalomban. Németország is verette ezen érmet, amelynek nevét ott a nagyobb finomságu aranypénzek megkülönböztetésére is használták. 1559. birodalmi éremmé nyilvánították Németországban az olyan D.-okat, melyekből 67 darab tett egy kölni márkát s melyeknek finomsága 231/3 karat (9861/9 ezredrész) volt. Vertek ezenkivül még hasonló minőségben 2 és 10 D.-os darabokat is, nemkülönben kisebbeket, egészen 1/32 D. kicsinységig. Ausztriában is ilyen minőségü D.-okat vertek, melyek mellett még négyes D.-ok is adattak ki. Nálunk a körmöci D.-ok készültek, amelyeknek finomsága a külföldiekénél nagyobb: 233/4 karat volt. A német államok különböző D.-jai között a forgalomban nem volt különbség, Ausztriában és Magyarországon azonban a börze szabályzatai megkülönböztetik a pénzaranyat (Münzdukat), a recés aranyat (Randdukat) és a forgalmi érmet (Passirdukat) aszerint, amint az egyes darabok többé vagy kevésbbé vannak megkopva. A kopás vagy ráspolyozás folytán előálló hiány 1/2 gr.-nál több nem lehet, mert ha ennyi vagy még ennél is több volna, akkor minden fél gr. után az eladó által a vételár 1/7-része mint térítmény visszafizetendő. A német államoknak 1857-ben kötött pénzszerződése értelmében a vámszövetségbe tartozó államok elejtették a D.-ok veretését és csupán Ausztriának engedtetett meg, hogy kivételesen 1865 végéig bocsáthasson ki uj D.-okat; ma már azonban sem Ausztriában, sem nálunk nem vernek többé D.-okat. A német-alföldi D.-ok ötvénysulya 3,494 gr., fonomsága 0,983 s igy szinsulya 3,435 gramm. Jelenleg a német birodalmi, a magyar és a németalföldi D.-ok vannak legjobban elterjedve, melyeken kivül még Lengyelországban az u. n. imperial D.-ok vagy más néven rubel-imperialok vannak forgalomban, melyeket Oroszország 1834 óta veret Lengyelország számára. Ez érmek ötvénysulya 3,9264 gr., finomságuk 22 karat (9162/3 ezredrész) s igy szinsulyuk 3,5992 gr. Ezen nemes ércpénzeken kivül nálunk Magyarországban Zsigmond király idejében s ezt megelőzőleg egy kis váltópénz volt e név alatt forgalomban, melyet aztán Zsigmond váltatott be 1430 körül, 10 dukátért adatván ki egy uj dénárt.

Duke

(ang.), a legmagasabb rang a Walesi herceg után. A D. neje duchess. Oly cim, mellyel sem birtok, sem hivatal nem jár.

Duke of York

(ejtsd: djuk-), 12 szigetből álló kis szigetcsoport Melaneziában Uj-Britannia és a Salamon-szigetek közt. A legnagyobb köztük D. 12 km. hosszu és 8 km. széles, kitünő és biztos kikötővel.

Dukes

(ejtsd: djuksz), county Massachusetts észak-amerikai államban, 300 km2 ter., 4300 lak., Edgarton székhellyel.

Dukes

Lipót, zsidó tudós, szül. Pozsonyban 1810 jan. 17., megh. Bécsben 1891 aug. 3. Ritka szorgalommal kutatta a különféle könyvtárakban kiadatlanul heverő héber kéziratokat, melyek alapján tüzetesebben ismertette a középkori zsidó irodalmat, kivált költészeti és nyelvtani részét, melyet gyakran egészen uj szempontokból tüntetett fel. A szaklapokban (Orient és Ben-Chananjában) nagyszámu ide vágó cikket és apróbb közleményeket tett közzé. Nevezetesebb önálló munkái: Ehrensäulen und Denksteine zu einem künftigen Pantheon hebr. Dichter (1837); Rasi über d. Pentateuch in deutscher Übersetzung (1838); Moses b. Esra (1839); Rabbinische Blumenleere (1844); Die Sprache der Mischna (1846); Die ältesten hebr. Exageten, Grammatiker u. Lexicographen (1844); Salamo bei Gabirol (1860); Pholosophisches aus d. X. Jahrhundert (1868).

Duketown

(ejtsd: djuktaun), angol telep Guinea partján, 65 km.-nyire az O-Kalabár torkolatától, igen egészségtelen helyen. L. Kalabar.

Dukinfield

(ejtsd: dökkinfild), város Chester angol grófságban, Ashton-under-Lyne szomszédságában, a Tames, egy csatorna és vasut mellett, (1891) 17 048 lakossal, szénbányákkal és pamutfonókkal.

Dukla

város Krosno galiciai kerületi kapitányságban, a Jasielka pataknál, (1890) 3000 lengyel lak., posztó- és vászonszövéssel, petróleum-, vaj- és tojáskereskedéssel. D.-re tőle vezet át a Kárpátokon a D.-i hágó (502 m.), melynek forgalma a Lupkovon át vezető vasut megnyitása óta nagyon csökkent. 1849. az orosz csapatok legnagyobb része ezen a hágón jött át a magyar szabadságharc elnyomására.

Dukla-hágó

az északkeleti Kárpátok egyik legjelentékenyebb hágója, Sáros vmegye Felső-Komárrik községe és a galiciai Barwinek közt vezet át a hegység gerincén. A Kárpátok főgerince e vidéken legalacsonyabb, csucsai nem emelkednek a 700 méterig s maga a D. magassága csak 502 m. Rajta országut vezet át az Ondava s Ladomérka völgyéből a galiciai Jasielka völgyébe.


Kezdőlap

˙