Felső-Eőr

l. Őr.

Felső-Fehér vármegye

azelőtt Erdély egyik megyéje, melynek terjedelme 1733,6 km2, lakóinak száma (1870) 58077 volt. Székhelye Erzsébetváros volt. Az 1876. évi XXX. t.-c. ezen, számos, egymástól elkülönített s szétdarabolt területből álló vármegyét megszüntette és egyes részeit Háromszék-, Szeben-, Fogaras- és Nagyküküllő vmegyék közt osztotta meg.

Felső fok

összehasonlításban a melléknévnek az az alakja, mely a tulajdonságnak legnagyobb fokát jelöli (latin szóval superlativus), p. legszebb, legjobb, legerősebb. L. Fokozás.

Felső-frankkerület

bajorországi kerület a thüringiai államok, az alsó- és közép-frank kerület, továbbá felső-Pfalz, Cseh- és Szászország közt (l. Bajorország). A csaknem egész felületén hegyekkel borított kerületet a Majna, a Regnitzel, a Saale és Eger öntözik. 3 önálló törvényhatósággal biró városra és 18 járásra oszlik. Fővárosa: Baireuth.

Felsőház

az országgyülésnek egyik önálló eleme, mely a polgárok szabad választására támaszkodó alsóházzal együtt a törvényhozás munkájánál közreműködni hivatott. Körülbelül hasonló intézményekkel már az ókorban találkozunk, a görögök gerusziájában és a rómaiak szenátusában. Századunkban pedig a két kamara-rendszer diadalra jutásával a F. intézménye bár igen különböző elnevezésekkel (szenátus, urakháza, első kamara, lordok háza, főrendiház stb.) az alkotmányos államokban mindenfelé életbe lép, ugyhogy jelenleg csak nehény kisebb állam (Görögország, Szerbia, Montenegro) nélkülözi. Az elmélet tanítása szerint azonban a F. nem lehet az alsóház puszta ismétlése, hanem külön politikai elveket és célokat kell szolgálnia. Igy, mint már Montesquieu is jelzi, rendeltetése, hogy magába fogadja a nemzet kitünőségeit, kiket érdemek, képességek, társadalmi kiválóság jogosít és a közérdek is azt kivánja, hogy a törvényalkotás nagy munkájában tanácsukkal részt vegyenek.A parlament csak igy lehet a nemzetnek valóban hüséges képe. Továbbá a természeténél fogva mozgalmasabb és talán tul gyors változtatásokra hajló alsóházzal szemben képviselje az állandóságot és mérsékletet a törvényhozásban; valamint két nagy hatalom, államfő és nép között állván, azoknak surlódásait kisebbítse; legyen korrektivuma a parlamentáris életből származható némely visszásságnak, mint amilyen a pártzsarnokság és hatalmaskodás; oltalmazza azokat a közérdekeket, melyek az alsóházban annak a mai rend szerint történő összeállításával, esetleg megfelelő képvisletere nem találtak. A F. Angliában és Magyarországon hosszu történeti fejlődés eredménye; mig az alkotmányosságra ujabban áttért államok inkább a két kamara-rendszer tanainak hatása alatt fogadták el és több-kevesebb tekintettel az állam multjára, igen különbözően szervezték. De e különböző szervezeteket vizsgálva, mindenütt megtalálhatjuk a törekvést a F. állandóságára és hogy a nemzet elite elemeit foglalja magában. Általánosan szólva, a tényleges szervezetek az előkelő származás, nagyobb vagyon, magas hivatal, egyéni érdem és magasabb kor alapján lesznek összeállítva az öröklés, kinevezés és választás tényei által; ugy azonban, hogy az alapok és módok egymással többféle kombinációba jutnak. Hogy csak a főbb államokból vegyünk példákat, Angliában a lordok házának zömét az egyházi főhivatalok viselői és örökösödés cimén a főnemesség, az ősi vagyon a nagy ingatlanok birtokosai képezik, akiknek számát a királyi kinevezés szaporíthatja. Kiegészítésül pedig az ir és skót lordok választása szolgál. A magyar főrendiház az országos főméltóságok, egyházi és világi főhivatalok viselőiből és főnemesség tagjaiból alakul, de ez utóbbiak jogukat csak akkor gyakorolják, ha a magas cenzusnak megfelelni képesek. Kiegészíti a királyi kinevezés, számra korlátozva, sőt e ház első alakulásakor a választás is (l. Főrendiház). Már sokban eltérő az olasz szenátus szervezete. Kebelében örökös tagok, a királyi hercegeken kivül, nincsenek. Az egészet királyi kinevezés a számra nézve korlátlanul állítja össze, és pedig az alkotmány által meghatározott qualifikációval birók közül. Kinevezhetők a főpapok, főhivatalnokok, főbiróságok fejei, a hadsereg és hadi tengerészet főtisztjei, képviselők, az államtanács, az akadémia és a felsőbb közoktatási tanács tagjai; továbbá a 3000 lira évi adót fizetők és akik a haza körül különös érdemeket szereztek. Az osztrák urakháza háromféle elemből alakul. Tagjai: 1. születés alapján az uralkodó család nagykoru férfitagjai és azon főnemesi és nagybirtoku családok fejei, nagykoruságuk után, amelyek az uralkodótól örökös tagsági jogot nyertek; 2. hivatalukból folyólag az érsekek és a hercegi ranggal biró püspökök; végre 3. kiket a Felség tagokul élethossziglan kinevez. E kinevezés korlátozva nincsen (számra sem); az alkotmány csak általában mondja, hogy azokra vonatkozzék, akik az állam, az egyház, a tudomány és művészetek körül érdemeket szereztek. A belga szenátust egészen a választás alkotja. Választó minden polgár, aki képviselőválasztásra jogosult, de csak az választható, aki legalább 40 éves és 1000 frt egyenes adót fizet. Választásuk 8 évre történik, mig a képviselőké csak 4 évre. A francia szenátus szintén választatik, a megyék által. A passziv választási jogot a 40-ik életvben megállapított magasabb koron kivül alig korlátozza valami (bizonyos inkompatibilitási esetek vannak); de már a cselekvő választói jogot az alkotmány csak a község delegáltjainak, az illető megye parlamenti képviselőinek, valamint a megyei és kerületi tanácsosoknak adja meg. A választás 9 évre történik, mig a képviselőket illetőleg 4 évre. A F. tagjai monarkiákban dijat csak ritkábban élveznek.

Felső-Hessen

Hessen (l.o.) nagyhercegség egyik tartománya, 6 járással és Giessen fővárossal.

Felső-Magyarország

Magyarország felső vidéke, nevezetesen a Duna balpartja és a Tisza jobbpartja, l. Magyarország.

Felső-magyarországi bányavárosok

A török hódoltság korában «Felső-Magyarország» alatt a magyar király uralma alatt álló országrésznek a Tisza mellékén fekvő részét értették. Innen van, hogy a szintén felföldön fekvő Selmec, Beszterce stb. bányavárosokat «alsó-magyarországi»-aknak, a Szepes, Abauj, Borsod vmegyékben fekvőket «felső-magyarországiak»-nak nevezték. Ezen utóbbiakhoz tartoznak a régi szokás alapján 1487-ben megállapított sorrend szerint: Gölnicbánya, Szomolnok (Szepes vm.); Ruda-bánya (Borsod vm.), Jászó, Telkibánya (Abauj vm.), Rozsnyóbánya (Gömör vm.) és Igló (Szepes vm.) Mindezen helyeken régi keletü a bányászat, megelőzve a tatárjárás előtti időket, de bányájuk csak azóta volt szabályozva, mikor 1327. Gölnicbánya Selmecbánya jogaiban és kiváltságaiban részesült és ezen bányajog kiterjedt azután a többi említett helyekre is, illetőleg amikor a 7 bányatelep 1487. Kassán tartott közös gyülésen megállapította szövetkezete szabályait. Ezen bányavidékeknek főhelye volt Gölnicbánya, a bányagrófnak székhelye. Városi kiváltságait IV. Béla király 1264. már ujabbakkkal gyarapította. Innen és Szomolnokról indult ki a felső-magyarországi bányavidék továbbterjeszkedése. Botyz comesnek, a Máriássyak egyik ősének fivére, János 1290. Pecold gölnicbányai polgárnak ajándékozta a kis Gölnic folyó mellékén levő Clara Lux nevü erdőséget, melynek területén keletkezett Merény város. Ugyancsak 1290. IV. László a Kochenseifen patak mellékén elterülő erdőket Hekulnak, a Jekelfalussiak ősének, szintén gölnicbányai polgárnak adta, aki itten Jelekelfalvát alapította. Szomolnok város területén Remete 1284., Svedlér 1312., Lassupatak (Stillbach) 1316. már mint kifejlett bányaműveléssel biró telepek említtetnek. Tamás mester, szepesi várispán megbizására felső-szalóki Kunchmann scultetus 1326. telepítette a mai Helcmanócot. A XIV. sz. elején ezen bányavidéket már csaknem teljesen kifejlődve látjuk és 1327 után Gölnicbánya jogát élveztékj a fenti 7 városon kivül: Merény, Svedlér, Remete, Zsakaróc, Vojkóc, Prakfalu, Helcmanóc, Krompach, Stoósz, Honten, Jekelfalu, Margitfalu, Folkmár és Kvisó. Ezek a bányajog és a bányászat köréhez tartozó törvénykezési ügyekre nézve egy közösséget képeztek, melynek legfőbb felebbezési hatósága a 7 városnak Gölnicbányán összeült közös birósága volt. Ezen szövetséget a Zápolyák erőszakoskodása II. Lajos korában megrontotta. Gölnic, Rudabánya, Szomolnok, Telkibánya a Zápolyák, majd 1527. a Thurzók kezére kerültek. Gölnic, Szomolnok, Remete, Svedlér, Stoósz, Helcmanóc 1638. a Csákyak birtokába mentek át. Minthogy a közös jog mellett csaknem minden községnek külön jogai is voltak, a mi sok zavart okozott, 1751. a felső-magyarországi bányapolgárok közgyülése uj statutumokat készített s egészben ez képezi maig is alapját az «Oberungarischer Waldbürgerverein» külön jogainak. L. még Bányavárosok.

Felső-magyarországi főkapitányság

nagy szerepet játszott Magyarország három részre oszlásának korszakában, a XVI. és XVII. században. A királyi terület Felső-Magyarországból és a Dunántul egy részéből állván, legnagyobb részének katonai parancsnoka a F. volt, aki Kassán székelt s mint ilyent legtöbbször csak kassai kapitánynak nevezték. Erdély felé Szatmár volt a végvár; a török hódoltság 1596-tól egészen Egerig terjedt; mindkét irányban a kassai, vagyis F.-nak kellett a királyi terület védelméről gondoskodni. Hatásköre a bányavárosoktól Erdély határáig terjedt. A dunáninneni és dunántuli főkapitányságok állottak a többi kerületek élén. Nevezetesebb szerepet játszott közöttük Thelekessy Imre (1556-60), aki Ferdinánd király számára a felső Tisza-vidéket visszaszerezte és megvédelmezte (l.o.). Utóda Zay Ferenc volt (1560-68), aki János Zsigmond erdélyi fejedelemmel szemben szerencsésen harcol és megvédi a királyi területet, de fókapitányi hatalmát (1565-67) meg kellett osztania Svendi Lázárral, a fővezérrel. Az uj főkapitány ismét német volt, Rueber János (1568-84), aki nem ismerte a magyar viszonyokat, nem respektálta a magyar törvényeket, alkotmányos jogokat, s akinek katonai kihágásai ellen a sérelmi országgyüléseken erősen kikelnek a rendek s magyar főkapitány kinevezését sürgetik, ha már nádora nincs az országnak. Az elégedetlenség fokozódik, Felső-Magyarországon összeesküvést fedez fel, mely az erdélyi fejedelem javára létesült (a Dobó-Balassa-féle összeesküvés). Nemsokára Báthory Istvánt lengyel királlyá választják Miksa császár-király ellenében s a felső.-magyarországi urak ő tőle várják Magyarország felszabadítását a gyülölt idegen katonai uralom alól. Ruebernek sok baja volt e mozgalmak figyelemmel kisérésével és ellenőrzésével. Halála után (1584) ismét idegen, Nogarola Ferdinánd addig szatmári várnagy neveztetett ki főkapitánnyá. 1593. a rendek ujra sürgetik, hogy Rudolf császár-király Felső-Magyarországra v. testvérei közül küldjön ki egyet, v. magyar kapitányt nevezzen ki. A nemzet óhaja nem teljesült, Nogarola után Teuffenbach Kristóf lett a kassai főkapitány (1593), aki a 15 éves háboru folyamán magyar vezérek segélyével többször szerencsésen harcolt a török ellen. Az 1595. országgyülés ismét követelte a felvidék számára a magyar főkapitányt, ki ott a népet a saját szelleme és törvényei szerint kormányozza, mert a legtöbb panasz onnan származott, hogy német főkapitányok zsarnokoskodtak a magyar nép felett. De Teuffenbach megmaradt továbbra is s ő vezette a tartaléksereget a török ellen vivott szerencsétlen mezőkeresztesi ütközetben (1596). Őt követte az olasz dobosból tábornokká lett Básta György (l.o.), kinek főkép Erdély történetében vált oly hirhedtté és gyülöltté a neve; majd a spanyol Gonzága Ferdinánd gr., aztán Belgiojoso (l.o.). A bécsi béke után magyar emberek viselték a F.-ot. Az 1608. országgyülésen II. Mátyás, az uj király Forgách Zsigmondot nevezte ki arra, akinek, miután nádorrá 1618. választatott, Dóczy Endre lett az utódja. Bethlen Gábor erdélyi fejedelem támadásakor a felvidéki protestáns urak a kassai polgárokkal foglyokká tették Dóczyt s a Kassára gyült felső-magyarországi rendek Bethlent fejedelmökké választván, ő Rákóczi Györgyöt nevezte ki a felvidék főkapitányává (1619), aki onnan igazgatta Bethlen Gábor kormánya alatt az Erdélyhez tartozó hét magyarországi vármegyét s onnan emeltetett (1630) Erdély fejedelmi székébe. Miután Kassa és vidéke visszakerült II. Ferdinánd király birtokába, ő Forgách Miklóst nevezte ki főkapitánnyá. I. Rákóczi György erdélyi fejedelem támadása (1644) Forgách Ádámot találta a kassai kapitányságban, akit hadai cserben hagytak, ugy, hogy Kassát védelem nélkül fel kellett adnia. Ettől fogva nagyobb szerepet csak 2-3 évtized mulva játszott, a Zrinyi és Frangepán összeesküvése után, a midőn a magyar kapitányokat (ekkor 1670. az utolsó ilyen Csáky Ferenc gróf volt) ismét németek váltották fel, akik a bujdosó kuruc hadak gerilla harcmodorával szemben sokszor szenvedtek vereséget. Csáky halála után (1670) Spankau tábornok lett a F., aki a kassai főtemplomot már 1670 őszén elvette a protestánsoktól, az eperjesi kollégiumot pedig bezáratta s a protestánsok üldözését mindenfelé megkezdette. Őt követte Strasoldo, ezt 1677. az előbbi kuruc-labanc küzdelmekből véres emlékezetü Kobles, aki, mihelyt magát tisztébe bevezettette, körleveleiben karóbavonatással, kerékbe töréssel fenyegetett mindenkit, aki a kurucokkal tart, amit aztán többeken végre is hajtatott. A kassai piacon számosan vérzettek el bakó keze által e kegyetlen főkapitány itéletére. A következő évben (1678) már Leslie volt a kassai főkapitány, aki szintén változó szerencsével harcolt a kurucok ellen. Őt követte (1680) Caprara tábornok, aki a béketárgyalásokat közvetítette a bécsi udvar és Thököly Imre, a kurucok fővezére között, de kevés eredménnyel. A bátor kurucok 1682. Kassát is bevették s az északkeleti országrész többi nevezetes városát Tokajtól Lőcséig s nemsokára a bányavárosokat is, s Thököly, a kuruc király 1683 jan. Kassán tartott országgyülést. De nem soká tartott az ő pünkösdi királysága; a török hatalom megtörésével a kurucok szerencsecsillaga is elhomályosult. Kassa 1685 okt. 25. kaput nyitott Caprara tábornoknak, a felvidéki császári hadak vezérének. 1686-tól gr. Csáky István ott a főkapitány. A török kiveretése után a török hódoltság és erdélyi fejedelemség megszüntével F., illetőleg a kassai kapitányság is elvesztette kiváló fontosságát; a Rákóczi-forradalom idejében már sem Kassa, sem az ott székelő főkapitányság nem játszott oly fontos szerepet, mint a török hódítás, az ország három részre szakadása idején másfél százéven keresztül.

Felső-Magyarországi Minerva

Nemzeti folyóirás. Gr. Dessewffy József alapította 1825 januárban és titkára, Dulházy Mihály szerkesztette, kiadta Ellinger István nyomdász Kassán, havi füzetekben 1825-től 1828-ig 4-rétben; azontul 1836 decemberig 8 rétben (1834. azonban csak négy kötet és 1835-36. szintén négy kötet) jelent meg. Tartalma belbecsben meghaladta a Tudományos Gyüjteményét, mert cikkeit igen megválogatta s csak ismert jeleseinktől közölt tudományos és vegyes tárgyu cikkeket és a külföld irodalmából fordításokat; adott kőnyomatu arcképeket és más mellékleteket; legtöbbet irtak bele Kazinczy Ferenc és Kis János szuperintendens; az előfizetők száma 1825-ben mégis 403, és 1830-ban 280 volt, és igy pártoláshiány miatt szünt meg.


Kezdőlap

˙