Felső-Magyarországi Muzeum

A négy Klimkovics-testvér alapította Kassán, kik atyjuk utmutatása mellett már kora ifjuságukban kezdtek különféle tárgyakat, de főképen régiségeket és metszeteket gyüjteni. Ezek idővel felszaporodván, Klimkovics Ferenc (festő és tanár) e gyüjtemények egyesítését és egy nyilvános muzeum létesítésének eszméjét pendítette meg, melyet öccsei örömmel karolván fel, az 1871. év végén megindították a mozgalmat. Miután az ügynek főképen Myskovszky Viktor tanár, Dessewffy Sándor jelenlegi csanádi püspök (akkori kassai püspöki titkár) és a premontreiek személyében barátokat szereztek, 1872 okt. 27. egyletté alakultak. Az ügyek vezetését igazgatói minőségben Klimkovics Béla (szintén festő és tanár) vette kezébe, ki Ferenc bátyja áldozatkészsége és közremüködése, valamint mások támogatása mellett sok nehézséget leküzdve, a muzeumot megalkotván, ez 1876 jun. 25. ünnepélyesen megnyittatott. A titkári teendőket dr. Stöhr Antal prem. főgimnáziumi tanár (most igazgató) vállalta magára, ki azokat jelenleg is végzi. A muzeum élén jelenleg Babics Zsigmond püspök, mint tiszteletbeli elnök és Kaplártsik Mihály tanár, a muzeum volt őre és régi buzgó munkása, mint igazgató áll. Kassa elsőrangu nevezetességét képezi. A tizenegyedik évkönyv szerint van 37 tiszteletbeli, 124 alapító és 187 pártoló tagja: magánosok adakozásából származó alaptőkéje 35000 korona és tárgyainak darabszáma 33215, melyek Bocskay egykori s jelenleg a főpártfogó Kassa városházának 12 tágas termében vannak elhelyezve, mely utóbbiak közül Bocskay házi kápolnája (most iroda) remek román izlésü boltiveinél fogva különösen érdemel említést. A gyüjtemények következő osztályokra vannak csoportosítva: régiségtár (4003 drb), éremtár (8530 drb), könyvtár (9261 drb), kép- és szobortár (1932 drb), természetrajzi és népismereti tár (9489 drb). A látogatók száma vasárnaponként szabad bement mellett 200 és 500 közt váltakozik és évenként 8-10 ezerre tehető. A helyiségek már tiz év óta elégtelenek.

Felső-magyarországi zendülés

az 1831. a Kárpátok alján, a galiciai határszélekhez közel lakó jobbágyság egy részének zendülése volt. Sokan politikai okokból iparkodtak megfejteni e zendülés okát, a megtartott vizsgálatok azonban kitüntették, hogy csakis a tudatlan nép téves felfogásából eredt. Amint ugyanis 1831. a kolera kiütött Magyarországban, a megyei hatóságok mentő rendeleteket bocsátottak ki: e rendeletek visszahatást idéztek elő a felvidéki köznépnél, főleg a tót ajkuaknál s mint Oroszországban annyiszor, nálunk is azon hir kezdett lábra kapni, hogy a vagyonosabb osztály a köznépet méreggel akarja kiirtani. E hir csakhamar elterjedt s még nagyobb mérvet öltöt akkor, midőn egy kassai orvos a kolera ellenszeréül «bismut porokat» alkalmazott, azokat egészségeseknek is beadta s a bevevők közül sokan elhaltak. Ez orvost Kassa utcáján a nép megtámadta. Kassán történt az is, hogy egy leány kiesett a betegszállító, különösen e célra berendezett kocsiból, és a borzasztó látvány a közönséget felizgatta. A mérgezési hireket sokan - kik maguk sem hittek benne - terjesztették csak azért, hogy a zendülés által gazdagulásukat előmozdíthassák. E hirekhez még azt csatolták, hogy az orvosok és zsidók minden méreggel elvesztett emberért 5-10 frtot kapnak a megyétől. Ehhez járultak még a különféle háboruhirek is. A zendülés legelőször Szécs-Kereszturban (Zemplénmegyében) tört ki, hol Lőrinczfy kolerabiztost a nép megtámadta, elfogta és elzárta, a segélyre jött szolgabirót pedig a faluba be nem bocsátotta; az elfogott biztost később a falusi lelkész jótállására szabadon bocsájtották. Rákóc helységben a szolgabirót dorongokkal támadták meg, midőn az a kolera iránt hozott határozatokat keresztül akarta vinni. Szent-Marján az uradalmi tiszteket fogta el s kötözte meg a zendülők tömege, később Izsép, Mihályi, Terebes, Velejte s több községben ütött ki a zendülés, s midőn a megyei gyülés katonai segélyt küldött a zendülők ellen, még jobban elkeseredett a nép és Gercsély, Toronya, Bodzás-Ujlak és Kiszle is föllázadt. A nép az uradalmi épületekben dult s kinozta az urakat és gazdatiszteket; igy az Ilosvay házát egészen lerombolta, az öreg Ilosvayt és fiát halálra kinozta. A zendülés vezetői: Hlavati, Szkacsik, Koszty és Obsnics nevü parasztok voltak s a zendülők száma ezrekre ment. A legborzasztóbb dulások és vérengzések Zamuton, Mernyiken és Csáklyón folytak. Majláth Antal gróf főispán kir. biztossá lett kineveztetése után nagyobb katonai erőt alkalmazott s sikerült is elnyomni a lázadást. De még ezután is fordultak elő itt-ott zendülések, melyek azonban jelentéktelenebbek voltak s csakhamar elnyomattak. A zendülés áldozatai lettek az Ilosvay-család két tagja, Léánfi csicsókai földbirtokos, Szegyi Imre, kit iszonyu kinzások közt öltek meg, s számos orvos, gyógyszerész és uradalmi tiszt. Jellemző e zendülésnél, hogy a magyarajku lakosság nem vett részt benne s ha itt-ott egyes magyar községek elégedetlenkedtek és a fennálló rendszabályok ellen kikeltek is, a gyilkolás és pusztításnak nem voltak részesei. A zendülés elnyomása után annak fejei Rozsnyón bitófára itéltettek. L. Kazinczy Ferenc levele B. Jósika Jánoshoz 1831. augusztus 16. Irodalmilag e lázadásnak Eötvös emelt emléket a Nővérek-ben és Jókai a Cigányvér-ben.

Felsőnépiskola

l. Népiskola.

Felső-Nilus

l. Nilus.

Felső-Pfalz

bajor közigazgatási kerület az alsó- és felső-frank, az alsó- és felső-bajor kerületek, továbbá Csehország közt (l. Bajorország). A nagyobbára hegyekkel takart kerületet a Duna és mellékvizei: a Nab, Regen és Laber öntözik. 2 önálló törvényhatósági joggal biró városra és 18 járásra van fölosztva. Fővárosa: Regensburg.

Felső-Rajnai kerület

a régi német birodalom egyik kerülete, amelyhez Worms, Speier, Strassburg, Besançon, Metz, Toul, Verdun stb. püspökségek, Lothaia, Pfalz-Zweibrücken, Baden, Hessen-Kassel, a nassaui s egyéb kisebb fejedelemségek tartoztak. A kerületi üléseket eleinte Wormsban, a XVIII. század eleje óta Majna-Frankfurtban tartották. Felső-Rajnai egyháztartomány a freiburgi (Freiburg im Breisgau, Baden nagyhercegség) érseki tartomány, melyhez tartoznak: Fulda (Hessen-Kassel), Limburg (Nassau), Mainz (Hessen-Darmstadt) és Rottenburg (Württemberg) püspökségek.

Felső-Rajnai-sikság

l. Rajnai sikság.

Felső-Rákos

l. Rákos.

Felső-szabolcsi tiszai ármentesítő és belvizlevezető társulat

Szabolcsmegye északi részében fekszik. Keletről magas homokhátak határolják, melyek a Tiszát V.-Naménynál addigi keleti-nyugoti irányából eltérítve, észak felé kényszerítik folyni egész Csapig, hol délkeletnek fordul. Innen lefelé a terep mindkét oldalon alászáll, jobbról a Bodrogközt, balról a F. árterét alkotván, mely utóbbinak kiterjedése 80000 k. hold, azonban a folyamatban levő műszaki ártérfejlesztés folytán még növekedni fog. A társulat déli részén terül el a Nyirség, mely homokhátak és ezek közt fekvő vizfenekek folytonos váltakozásából áll. Ezen fenekekből az ártérre folyó csapadékvizek a társulatnak rendkivül sok kárt okoztak; minthogy a nyirségi birtokosok az 1874. XI. t.-c. ama szavaiba kapaszkodva, hogy a vizek természetes lefolyását akadályozni nem szabad, a társulat árterét évenként elöntötték, minden év tavaszán viz alá borítván 20-25, sőt nedves években 35-40 ezer hold földet. Hogy a társulat magát eme károktól megszabadíthassa, a 80-as évek elején az ártér szélén a magas part mentében egy 44 km. hosszu leveztő csatornát ásatott, melynek jobboldali töltése egyuttal védelmül szolgál azon esetben, midőn a Tisza magas vizállása visszatorlasztja a csatornában a viz szinét, miért is eme töltés tetejét az eddigi legmagasabb árviz szine fölé egy m.-nyire emelték. Ahol a csatorna mélyebben fekvő terepen haladt át, ott a baloldalon szintén készítettek töltéseket. Ily módon a nyirségi vizek árviz idején is szabadon ömölhetnek a Tiszába. A csatornát, mely az oldaltöltésekkel és a másfélszázezer forintnál jóval többre rugó kisajátítási és kártalanítási összeg beszámításával egy millió forinton felül került, Lónyay Menyhért tiszteletére Lónyay-csatornának nevezték el. Minthogy a kétoldali töltés, mig meg nem ülepedett volt, árviz alkalmával több helyen elszakadt, ezeknek, különösen a jobboldalinak megerősítése csakhamar szükségessé vált; a 88. évi árviz után pedig kellő felmagasítása is. Most ez a tiszai töltéssel egyenlő erősségü, 4 m. széles tetővel, vizfelől hármas, belül kettős lejtővel és patkagáttal. A baloldali töltések 3 m. tetőszélességüek maradtak.

A társulati ártér saját belvizeinek levezetéséról is kitünően van gondoskodva. Az ártér közepén vonul végig a fő-gyüjtőcsatorna, melybe 22, összesen 190 km. hosszu mellékcsatorna torkollik s mely az ártér alsó végén Bercelnél egy 4,74 m. széles átfolyási szelvénnyel biró, 2,2 m. vastag faragott kövekből betonalapra épült, kétnyilásu zsilipen át vezeti a vizet a Tiszába. Árviz alkalmával pedig egy 50 lóerejü gőzgép két 47 cm. átmérőjü központfutó szivattyu segélyével, melyek együttes munkaképessége másodpercenként 1 m3. emeli át a töltésen a vizet. A különálló bercel-gávai öblözet belvizeinek levezetésére egy 12 km. hosszu csatorna szolgál, melynek torkolatánál egy 42 m. hosszu 130 cm. átmérőjü vas-csőzsilip van a töltés alá fektetve. A tárulatnak a Tisza mellett 72,6 km. hosszu töltése van; a szabályozási művekbe eddig (1892) befektetett tőke 4850000 frtot tesz ki; a társulat összes adóssága pedig 3867000 frtot.

Felső-szász-kerület

a régi német birodalom 10 kerületének egyike, mely magában foglalta a szász-, a brandenburgi választó-fejedelemséget, Anhaltot, Thüringiát, Meissen, Merseburg, Brandenburg, Havelberg püspökségeket stb., 104619 km2. területet, 4 1/2 millió lak. A kerületi üléseket eleinte Lipcsélben, későbben Odera-Frankfurtban és Jüterbogban tartották; 1683 után azonban már nem volt ilyen ülés.


Kezdőlap

˙