Fenes

1. kisközség Alsó-Fejér vármegye magyar-igeni j.ában, (1891) 1069 oláh lak. - 2. F., kisközség Bihar vmegye belényesi j.-ában, (1891) 1497 magyar és oláh lak., vasuti megállóval; hozzátartozik Papkut fürdő. Hajdan itt papirmalom volt. - 3. Magyar-F. (Oláh-Fenes, Vláhá), kisközség Kolozs vármegye gyalui j.-ában, (1891) 1079 magy. lak. - 4. Szász-F. (Fenesiu-Sesesk), kisközség Kolozs vmegye gyalui j.-ban, (1891) 2255 oláh és magyar lak., postahivatallal, telefonállomással, postatakarékpénztárral.

Fenésedés

l. Üszök.

Fenes-hegység

a Bihar-hegység egyik ága, melynek közelében a régi Bélavár romjai láthatók. L. Bélavár.

Fenestella

Lonsdale. Kövült mohaállat. A tagozatlanok csoportjában a Fenestellidae King. családjába tartozó nem. A törzse, ha ép, tölcsér- v. legyező-alaku hálót képez, a kamrák nyilása mind egy oldalon van. Kizárólag a palaeozoi korban élt, idegen tárgyakhoz tapadva. Legnagyobb mennyiségben a karbonkorban volt elterjedve, ahol néha kis sziklákat képezett.

Fénesy

György, egri püspök, szül. Sopronban 1632 ápril 7., megh. Jászón 1699 márc. 4. Ifju korában a Jézus-társaság növendékei közé lépett, de innen csakhamar eltávozott s jogász lett. Szelepcsényi Györgynek titkára volt s ekkor ujra feléledt benne az egyházi pályára való hajlam, melyet követve, áldozópappá szentelték. A lelkipásztorkodás terén rövid ideig működött, mert nemsokára nyitrai, később esztergomi kanonok és prépost lőn. 1680 körül almisi, 1685. csanádi püspökké nevezték ki, de ennek - a török járom miatt - szintén csak cimét viselte. 1687. egri püspök lett. Apostoli buzgalmat fejtett ki a kat. egyház megujítása körül. 1695. Kassáról Egerbe helyezte vissza a püspökség és káptalan székhelyét. V. ö. Schmitth, Episcopi Agrienses.

Feng-sui

(a kinai feng a. m. szél és sui a. m. viz szavakból összetéve), az, ami megfoghatatlan; a föld alakzatából, a fák, folyamok fekvéséből való jövendölés.

Fenian fire

(ang. ejtsd: finjen fájr), féniciai v. folyékony tüz, a kén szénanyagában oldott foszfor, mely a levegőn meggyul és mely e tulajdonságánál fogva lőfegyverek megtöltésére használtatott.

Fenichel

Sámuel, magy. ausztráliai utazó, szül. Nagyenyeden 1867., megh. Wilhelmshafenben, Ujguinea német részén 1893 márc. 12. Tanulmányait szülővárosának főiskolájában elvégezvén, 1888. nyarán a bukaresti régészeti muzeumnál nyert alkalmazást, mely minőségében Dobrudsában az ádám-kliszi-i római viztelepen ásatásokat vezetett s többek közt a budapesti technologiai Értesítőbe irt szakcikkeket. 1891-ben Grubauer keletázsiai és ausztráliai expediciójához csatlakozott, honnan a nagy-enyedi «Közérdek» cimü lapba több közleményt irt; a budapesti nemzeti muzeum számára becses madárgyüjteményt és érdekes etnográfiai tárgyakat küldött.

Fenicia

(lat. Phoenicia), az ó-kor nevezetes kereskedő s iparos országa a szir tengerpart keskeny szegélyén, a Libanon hegység aljában, a Karmel hegyfoktól északra két földrajzi szélességi fok (33°-35°) alatt. Északi határául a görög Eletheuros folyót (ma Nár-el-Kebir) emlegették. Hossza körülbelül 222 km., mig szélessége átlag 2-4 km., mely csak helyenkint tágul ki jobban egy mf.-nél, de össze is szorul ugy, hogy kocsiutnak is alig marad hely. Számos apró folyó keskeny, mély mederben rohanó; leghosszabb a Libanont délen megkerülő Leontes (ma Nár-el-Litani). Mitologiai vonatkozásu az Adonis folyó (Nár-Ibrahim), melynek vize tavasszal és ősszel vörösest szint ölt, s ebben a szép Adonis vérét látták, akit a hitrege vadkannal ölet meg. Minthogy F., majdnem ugyanazon délkör alatt aránylag hosszan nyulik el, s kelet felé a Libanon csakhamar hatalmas magasságra emelkedik (3067 m.-ig a Dár-el-Chodib csúcs), azért éghajlata és terményei ugyanazon időben közeleső helyein is nagyon különfélék. F. görög nevét (Phoiniké) Movers az ország jellemző növényének, a datolyapálmának görög nevéből (Phoinix), Pietschmann pedig a foinoszból (vörösbarna), illetőleg ennek származékából, a foinix (vörös ember) szóból fejti meg. És valóban az ó-egyiptomi képeken a feniciek (Kaft és a Nagy-tenger szigeteinek urai), tipikus alakjai a szemitáktól eltérőleg, vörösbarna bőrrel vannak festve. A feniciai városok jobbára szigeteken és hegyfokokon épültek, bizonyára védettebb fekvésök és jobb kikötőik miatt. E szük helyeken a sürü lakosság 6-8 emeletes házakban tömörült össze. Igen fontos volt az ivóviz kérdése; a feniciek legjelentékenyebb, legdiszesebb és máig legépebb enmlékei a hatalmas viztartók, melyekbe a vizet kezdetben tömlőkkel hajókon hordták a szárazföldről, ostrom idején pedig az esővizet gyüjtötték össze, vagy - mint Arvad - csöveken vezették be a városba az édesvizü forrásokat. Nevezetesebb városok voltak: Arvad (gör. Arados, most Raud), Gibel (gör. Byblos, ma Dzsebail), Beerot (gör. Berytos, m. Beirut), Szidon (ma Szaida), Szarefat (gör. Sarepta, m. Rasz Szerafend), Szur (gör. Tyros), stb.

F. története. F. nem összefüggő föld, hanem egész sora a szük harántos völgyeknek, melyeket gyakran csak keskeny sziklás ösvények kötnek össze egymással. Nem is alakult itt egységes állam. Minden jelentékenyebb város maga alkotott egy-egy királyságot, melyben a királyt a nagykereskedők arisztokráciája és a szent hagyományokat képviselő papság, ezeket meg a sok munkásra támaszkodó néppárt hatalmas ellenzéke korlátozta. A legrégibb multtal Szidon dicsekedett, s tényleg ez a város emelkedett ki legkorábban gazdagsága és a tengeren való terjeszkedése által szomszédai közül. Nevéből, mely halászatot jelent, azt lehet következtetni, hogy nagyszerü hajózása a halászatból fejlődött ki, a miben a közeli cédrus és fenyőerdők hajóépítésre kitünő anyaga hatalmas eszközül kinálkozott. Tirus alapítását Herodotos 2750-re teszi Kr. e.; ez az adat bizonyára a szárazon fekvő Ó-Tirusra vonatkozott. A szigeti Uj-Tirust Movers szellemes következtetései szerint 1209. táján alapították a szidoniak. Teljesen megbizható adataink azonban a régibb időket illetőleg nincsenek egészen addig, mig csak az egyiptomi és az asszir királyok nem dicsekedhetnek e gazdag kereskedők meghódításával. III. Dehutmesz (Kr. e. 1610-1556. kör.) festeti le először a fenicieket adózói között. I. Szeti (1400 kör.) említi először Tirus nevét. II. Ramszesz uralkodó 2. évében (1390 kör.) vésette föl a Nár-el-Kelb (gör. Lykos) folyó torkolatánál F. közepén a sziklák falára győzelme emléktábláját, s 5. évében ellenségei, a kéták szövetségesei közt Arvad királya is részt vett a hatalmas, de kétes sikerü kádesi csatában a Libanon mögött. III. Ramszesz 8. évében (1265 kör.) valószinüleg görög törzsek, köztök a puluszta, a későbbi filiszteusok egyik törzse is Kisázsiából Egyiptom felé tolongva, Arvadot, stb. földulva, rabolva vonultak át F.-án. E népvándorlás, ugy látszik, Szidonnak igen sokat ártott. Nemsokára Tirus tulszárnyalja s átveszi szerepét a Földközi-tengeren. Ez ideig Szidon volt a tenger ura, melynek szigetein, partjain ügynökségeivel nyugat felé Maltáig, délen a későbbi Kartágó tájékán alapított Kambéig, északon a Fekete-tenger kolchiszi partjáig terjeszkedett. Az egyiptomi fenhatóság (mintegy 400 évig) aligha volt nyomasztó a feniciai városokra nézve. A tengeri hadi szolgálat fejében valósággal monopoliumot nyertek Egyiptom kereskedelmének közvetítésére a tengeren. I. Tiglatpilezar kezdi fenyegetni F.-át először Assziria részéről (1100 kör. Kr. e.). Egyik hadjáratán egészen Arvadig nyomult előre; de csak két évszázaddal utóbb nyerte meg az asszir hatalom az uralmat F. fölött. Addig azonban Tirus hatalma és gazdagsága tetőpontjára jutott. A szidóniak beérték a Földközi-tenger keleti felével; Tirus ellenben a nyugatibb szigetekre, partokra vetette magát s hamar ráakadt a mesés hirü Tarsisra Melkart oszlopain tul, a hol Gadert alapította (lat. Gades, most Cadiz) a Quadalquivir torkolatánál. Csak ezután alapította Uticát (1100 kör. Kr. e.) Érdekes, de a kereskedelmi érdek folytán érthető is, hogy Tirusnak csak javára volt oly hatalmas szomszédnak a közelsége, mint a minő Dávid és Salomo országa volt. Ugyanezen királyok korában érte el Tirus is gazdagsága, ipara és keresk. tetőfokát Hirom királya alatt (969-936. Kr. e.). Hirom nemcsak székvárosát diszitette és erősítette hatalmas építményekkel, hanem a hires jeruzsálemi templomot is az ő művészei építették. Ez alkalommal hajói az élanai (elati) tengeröbölből keleti irányban Ofir felé talán Indiáig járnak a legritkább drágaságokért. Salomo 20 faluval jutalmazta Hirom buzgóságát. Meg-megujuló trónviszályok után Ittobaal, Astarte papja uj dinasztiát alapított Tirosban (887) s leányát, a hires Izabelt a harcias izraeli királynak, Áhábnak adta nőül, hogy dinasztiája állását ekként is megerősítse. Még Ittobaal alatt történt, hogy Asszurnazirpal asszir király a Nár-el-Kelbig nyomult (876 Kr. e.), s Tirus, Szidón, Gibel, Arvad, Tripolis siettek ajándékukkal kiméletet nyerni a nagy hódítótól. Ittobaal harmadik utóda volt Pygmalion (820-774), akinek hetedik évére teszi a hagyomány Kartágó alapítását (813 Kr. e.). II. Szalmanasszar (840. Kr. e.) és Ramman-nirari (804) asszir királyok ismét dicsekszenek a feniciai városok hódolatával és ajándékaival. III. Tiglatpilezar már formálisan elfoglalta F. északi részét s idegen gyarmatosokat telepített oda (738), mig a függetlenebb Arvad, Gibel és Tirus királyai hódolatukat mutatták be. Luli tirusi király (görög iróknál Elulaios, 728-692) idejében IV. Szalmanasszár Tirust ostromolni kezdte, Szargon bevette (720), de Szanherib egyiptomi vesztesége (701) után Luli visszatért s ugy látszik, Szidon fölött is uralkodott. Utóda, I. Baal alatt 671-ben ismét Aszarhaddon ostromolta Tirust, Ninive bukása után pedig II. Ittobaal alatt Nebukadnezar uj-babiloni király csak 13 évi ostrom után tudta a szigeti Tirust bevenni (574). Ittobaal megbünhödött, de fia, II. Baal visszakapta atyja trónját; utána 564-556-ig birák (suffet), majd ismét királyok uralkodtak mint Babel hübéresei. Kyros, persa királynak 538. önként meghódoltak s ezentul a persa tengeri erőnek magvát képezték. Belső ügyeikben függetlenek maradtak s Tripolisban tartották közös tanácskozásaikat. E persa korszakban uralkodtak I. Tabnit és fia II. Esmunajelar szidoni királyok, kiknek nevezetes sirfeliratait 1887., ill. 1855-ben találták meg. Minthogy Szidon a IV. század közepén Egyiptom lázadásához csatlakozott, Artaxerxes a várost teljesen leromboltatta. Most ismét Tirus nyert lendületet, de ennek is hamar véget vetett Nagy Sándor, kit a szigeti város két havi ellenállása kegyetlenül felbőszített. A 332. lerombolt város nem heverte ki többé pusztulását, mert a világkereskedelmet az ugyanakkor alapított Alexandria ragadta magához. F. ezzel világtörténelmi jelentőségét elvesztette.

Különös végzete volt a fenicieknek, hogy emlékük néhány század alatt majdnem teljesen elenyészett és csak az ujabb régészeti kutatások vetnek rájok, szereplésökre mind nagyobb világosságot. Ez elfeledettség oka az, hogy igazán nemzeti művészetök, tudományuk, irodalmuk nem volt. Annál nagyobb azonban gyakorlati utánzó képességök és kalmár szellemök. A görögök náluk együtt találták az évezredes babilon-asszir és az egyiptomi műalkotások muzeumát legalább utánzatokban, s könnyü volt nekik ez örökségből a szellemöknek legmegfelelőbb alakokat kiválasztani s a természetesség bájával tökéletessé tenni. A feniciaiak tudtokon kivül a műveltségnek is igen tevékeny ügynökeivé váltak. Kereskedelmök az egész ó-kori világra kiterjedt, sőt határait ki is terjesztette. Nemcsak a tengeren, hanem a szárazon is uj utakat nyitott. Merészebb utaikon a csillagos ég mutatta az irányt. Mielőtt Melkart oszlopait átlépték és tengeri utat találtak a becses ónszigetekig (Kassziteridák, Scilly-szigetek), Gallián keresztül közlekedtek Britanniával. Germánián át szállították a Keleti-tenger partján gyüjtött borostyánt a Pó torkolatához. Karthagóból karavánutak vezettek a Szaharán keresztül Afrika belsejébe. Ázsia szárazföldjén három főirányban jártak: a déli ut Arábiába, a keleti Babilon és India felé, az északi a Kaukázus bányáihoz vitt. A tengeri utak körébe esett a Földközi-tenger a Fekete-tenger legszélső pontjáig, az Atlanti-oceán északon a brit szigetekig, délen majdnem az egyenlítőkig, végre az Indiai-oceán öblei a titokzatos Ofirig, melynek nyugaton a hasonló szerepü Tarsis felelt meg. Pénzt e kereskedés nem igyekezett meghonosítani és elterjeszteni az előnyösebb cserekereskedés helyett. Olcsó szerrel, hitvány cseretárgyakért tömérdek ezüstöt kaptak Spanyolországban, ónt különösen Britanniában, vasat Itáliában, aranyat és biborcsigákat Görögországban, elefántcsontot, structojást a tropikus tájakon, stb. Utánzó iparuk aztán mindezt feldolgozta, s kereskedésük ujra drágán értékesítette. Az ipar terén leginkább kitüntek bronzműveikkel, fegyvereikkel, melyek hiresek voltak edzettségükről; az üveget átlátszóvá tették és olcsóbbá, mert értéke azelőtt az aranyéval versenyzett; a finomabb agyagedényeket mázzal tudták bevonni; mesterek voltak az elefántcsontfaragásban, a structojás feldolgozásában, s egészen eredeti iparáguk volt a biborfestés, melyben utólérhetetlenek maradtak. Görögország, Itália, Hispania műveletlen népeinek szendergő szellemi ereje igy nyert megvilágosítást, melynél életre kellett ébrednie s az ismeretes magaslatra emelhette azt a műveltséget, mely ezredévek fáradságos eredménye volt, a melynek ismerete megkimélte őket az ujolagos tapogatódzások lassu munkájától.

Feniciai építészet

l. Építészet.


Kezdőlap

˙