Féregfű

(növ.), l. Féregmoha.

Féregkór

l. Bélféreg.

Féregmag

(növ.), l. Üröm és Libatalp.

Féregmoha

(növ. muscus helminthochortus), a. m. féregfü (Muscus Corsicanus, Corallina Corsicana), gyakran több mint 30 tengeri moszatkeveréke, köztük majd az egyik majd a másik a kiválóbb v. uralkodóbb. Ezelőtt féreg, mirigykeményedés ellen használták, ma inkább görcs ellen népies orvosság.

Féregnyelvüek

(Vermilinguiae), 1. a gyikok egyik alrendje, igen hosszu, féregforma, messze kiölthető, csúcsán vastagodott nyelvvel, körforma, pislogó, hártyás szemekkel; acrodont fogakkal; szájpad fogak nélkül; comb- és alfelszemölcsök nélkül. Egyetlen idetartozó család a Chamaeleon-félék. L. Kaméleon. 2. A Foghijjas.emlősök (Bruta, Edentata) rendjének egyik családja hegyes, megnyult orru fejjel; az elsőknél hosszabb hátulsó lábakkal; erős, sarlóforma, kaparó lábujjkarmokkal vagy mind egyforma fogakkal vagy fogak nélkül. Manapság az ide tartozó fajokat Eutomofiaga családnév alatt foglalják össze. Ide tartozó állatnemek a Tobzoska (Manis L.), továbbá a Hangyász (Myrme cophaga L.), az Armadill (Dasypus L.), továbbá a Chlamidophorus Harl. és Onycteropus Geoffr. Mindannyian Ázsia, Afrika és Dél-Amerika lakói. L. még Foghijas emlősök.

Féregyháza

kisközség Temes vmegye ujaradi j.-ban, (1891) 1229 oláh és magyar lak.

Ferekráteszi vers

(versus Pherecrateus), görög verssor, a logaédi mértékek leghiresebbike. Három trochaeusi láb, a középső aprózott, azaz ciklikus daktilus. Képe:

[ÁBRA]

Rokona a glikóni vers, mely egy félütemmel hosszabb, ugyhogy a F. vers annak csonka alakjául tekinthető, s rendszerint annak a társaságában is szerepel. Pherekrates attikai kómikusról nevezik, aki önállóan is irta; de a drámai és lirai költészetben leginkább egy-egy csoport glikóni sor után záradékul szerepelt, de a szabadabb szerkezetekben néha több F. is következett egymásután. Horatiusnál és példájára a mi költészetünkben csak mint a IV. asklepiadesi strófa harmadik sora fordul elő, s utána következik a glikóni. L. Asklep. vers.

Ferenc

(lat. Franciscus, franc. François, ném. Franz, olasz. Francesco, spanyol Francisco), férfi név, több hazai és külföldi fejedelem és herceg neve.

1. F. (I.), István Lipót Károly József, a habsburg-lothaiai ház megalapítója, lothaiai és bari hercegnek s Erzsébet Sarolta orleansi hercegnőnek fia, szül. Nancyban 1708 december 8., megh. Inssbruckban 1765 aug. 18. A bécsi szászári udvarba kerülvén, III. Károly (mint császár VI.) annyira megkedvelte, hogy nemcsak neveltetéséről gondoskodott, hanem a sziléziai Teschen hercegséggel is megajándékozta s leányának Mária Teréziának férjéül szemelte ki, kire a pragm. sanctio értelmében trónját is akarta hagyni. 1729. Lothaia éa Bar hercegségeket örökölte atyjától; ez örökös tartományai azonban 1738. az Ausztria és Franciaország közt kitört lengyel örökösödési háboru befejező bécsi béke értelmében Lesczinszky Szaniszló lengyel királyra szállottak, mig F. kárpótlás fejében a toscanai hercegségre igényt nyert. 1736. nőül vette Mária Teréziát, mely alkalommal birodalmi marsallá s a hadsereg főparancsnokává neveztetett ki s részt vett a törökök elleni hadjáratban. Miután a Mediciek kihaltával Toscanát birtokába vette, a magyarok pedig Károly halála után Mária Terézia mellé kormányzótársul választották, a német császári trónra is aspirált, melyet azonban csak a második sziléziai béke után, 1745. tudott elnyerni, miután Mária Terézia főellensége, Nagy Frigyes szintén támogatta jelöltségét. Politikai avagy katonai szerepet F. nem játszott. Az állam ügyeinek vezetését teljesen nejére bizta, maga pedig a tudományok és művészetekkel foglalkozott. Különösen kedvelte az érem- és ásványtant és többi között megvásárolta Baillou hires ásványgyüjteményét. Azonfelül az ipar és kereskedelem emelésére fordított gondot, s ezen a téren, főleg Ausztriában, kiváló érdemeket szerzett, és mellesleg vagyonát is 20 millióra emelte, melyet azután legid. fiára hagyott. Házasságából 16 gyermeke született, kik közül II. József és II. Lipót császárok és magyar királyok lettek; Ferdinánd Modena hercege, Karolina nápolyi királyné, Amália pármai hercegnő, Mária Antoinette pedig francia királyné lett. V. ö. Seyfart I.F., Leben F.I. römischen Kaisers, Nürnbg. 1766, Arneth, Gesch. Maria Theresias, 10. köt.; Arneth cikke az Allg. Deutsche Biogr. VII. 278. lapján.

2. F. (II.) József Károly, római császár, mint osztrák császár, Magyarország és Csehország királya I. F. Leopold toscanai nagyhercegnek, a későbbi II. Leopold királynak és Mária Luiza spanyol infánsnénak legidősebb fia, szül. Firenzeben 1768 febr. 12., megh. Bécsben 1835 márc. 2. Minthogy nagybátyjának, József császárnak nem volt gyermeke, F.-nek már 16 éves korában Bécsbe kellett jönnie, hogy a császár felügyelete alatt készüljön elő az uralkodói hivatásra. Résztvett az államtanács üléseiben és 1788-89. a török háboruban is. József halála után egyideig ő vezette a kormányt, mig atyja Bécsbe nem érkezett. Ezen időtől fogva már az övé volt az első szavazat az államtanácsban, ő pedig leginkább az öreg Kaunitzra hallgatott. Atyja váratlan halála 1792 márc. 1. igen sulyos viszonyok közt hagyta az alig huszonnégyéves ifjut. A francia forradalmi párt háborura kényszerítette a királyt a szövetségben levő magyar-cseh és a porosz király ellen és F.-nek nemcsak a forradalom fegyvereivel, hanem annak még hódítóbb tanaival kellett megküzdenie. Magyarországon országgyülést tartott, a rendektől segítséget nyert a hadviselésre és magát és nejét, Mária Teréziát 1792 jun. 6. Budán megkoronáztatta. A német választók is az év nyarán megválasztották és megkoronázták római császárnak. Az ügyek vezetése előbb Kaunitz, majd Thugut, végre Colloredo kezében volt; mindannyian egyetértettek a francia háborunak a végletekig való folytatásában és a forradalmi törekvések kérlelhetetlen elnyomásában. Thugut kormánya alatt történt Martinovics és társainak kivégzése és a josephinuskori felvilágosodás elfojtása. Bonaparte győzelmei 1797. a campoformioi békére és a köztársaság elismerésére kényszerítették F.-et, de birodalma belsejében változatlan maradt a szabadságellenes irány; egyre nagyobb lett a rendőri felügyelet és az árulkodás. A francia háboru 1798. megujult, kezdetben szerencsésen folyt ugyan, de a marengoi csata uj békére kényszerítette F.-et, melyben le kellett mondania összes itáliai birtokairól. A francia befolyás most már tulnyomó lett Németországban is, és midőn Napoleon 1804. császár lett, F. is felvette az ausztriai császári cimet, egyuttal kijelentve, hogy ez Magyarország jogait semmikép nem sérti. A következő évben ujra kitört a háboru, de bár az orosz sereg is segítette Ausztriát, a «három császár csatája» Austerlitz mellet ujra bebizonyította a francia fegyverek tulsulyát.A pozsonyi békében már örökölt országainak egy részéről, köztük a hü Tirolról is kénytelen volt lemondani. Napoleon a német fejedelmek nagy részét most már a maga felsősége alatt, rajnai szövetség neve alatt egyesítette, mire F. 1806 aug. 6. lemondott a római császárságról s a német királyságról.

A római birodalom megszünése, továbbá az örökös tartományok egy részének elveszése és a francia részről folyton fenyegető veszély, természet szerint nevelték Magyarország fontosságát. F. az 1808. országgyülésen trónbeszédében biztosította a nemzetet jóakaratáról, megkoronáztatta harmadik nejét, Mária Ludovikát és egészen egynek vallotta magát a rendekkel, miáltal sikerült is közlelkesedést keltenie és a várható francia háborura jelentékeny segítséget nyernie. Akkor állították fel a «Ludoviceum»-ot, a magyar katonai akadémiát, örökös tartományaiban is a népek szeretetére, a szabadság szeretetére támaszkodott a korzikai zsarnok ellenében.Mint gr. Zichy Károlynak mondá «most a népek is nyomnak a latba». Az 1809. háboru igazolta is várakozásait. A tiroliak kiüzték a franciákat és bajorokat, a magyar nemesi felkelés fegyvert fogott és maga a rendes sereg is, Károly főherceg vezetése alatt sokkal bátrabban és eredményesebben harcolt mint eddig. De a wagrami csata véget vetett az asperni győzelem által keltett reményeknek és minthogy Oroszország most Napoleon részén állott, F. ujra nagy veszteséggel kénytelen volt békére lépni. A schönbrunni békében az illyriai tartományokat, as tengerpartok és Horvátország Szávántuli részét ragadták el tőle. A háboru alatt teljes fényben ragyogott Magyarország hüsége, a kir. család itt talált menedéket, Napoleon kiáltványai, melyekben Magyarországnak régi függetlensége megszerzését ajánlotta, hatás nélkül maradtak. Megfelelt a helyzetnek, hogy József nádor akkor a birodalom sulypontjának hazánkba helyezését ajánlotta. De miután Napoleon 1810 elején nőül vette F. leányát, Mária Teréziát és ezáltal a veszedelem elmultnak látszott, csakhamar visszatért a bécsi udvar hagyományos szelleme. A magyar rendekhez való viszonyt együttesen megrontotta az 1811 elején kimondott devalváció, és minthogy a m. országgyülés nem akarta elismerni pénzügyekben az osztrák miniszterium intézkedéseit, az 1811-1812-i diéta eredmény nélkül oszlott fel. Az 1812. orosz háboruban F. segédcsapattal növelte Napoleon hadi erejét. A nagy francia sereg elpusztulása után azonban visszanyerte elhatározása szabadságát és hosszabb közvetítés után, melyben minisztere Metternich meggyőződött, hogy Napoleon nagyravágyásának másként határt szabni nem lehet, F. 1813. aug,. a porosz-orosz szövetséghez állott és ezáltal eldöntötte vejének sorsát. E döntő szerepnek felelt meg a kongresszusnak Bécsben való megtartása és F.-nek azon biztosított hatalma s tekintélye. Az övé lett a lombard-velencei királyság és visszahelyezett rokonai által a hegemonia Itália legnagyobb részében, az övé lett az elsőség a német szövetségben is, melynek gyülésén követe elnökölt. Az 1815. szeptember kötött szent szövetség örök időre biztosítani látszott ezt az allattvalóinak annyi vérével és pénzáldozatával kivívott elsőrendü nagyhatalmi állást.

Eddig is a forradalom elleni küzdelem volt F. fő gondja. Most az atyáskodó, korlátlan hatalomnak megszilárdítása, minden lehető szellemi mozgalomnak és haladásnak megelőzése vagy elnyomása lett uralkodásának főcélja. A külügyekben Metternich tekintélye dominált, a belügyekben F. a maga kezében tartotta a főigazgatást. A monarkiát lehetőleg elszigetelte a művelt nyugattól és nem elégedve meg szigoru cenzurával, titkos rendőrök és kémek egész seregével hálózta be államait. Olasz tartományaiban kérlelhetetlenül elnyomta a keletkező nemzeti és szabadelvü mozgalmat. Magyarországon nem hivott össze országgyülést és midőn 1822-23. a szardiniai és nápolyi beavatkozás ujabb áldozatokat igényelt, a rendek megkérdezése nélkül felemelte az adót és szedett ujoncokat. A magyar megyék és főurak erélyes fellépése, melyet Metternich is támogatott, végre az abszolut irány elhagyására birta a császárt. Összehivta 1825. a diétát és azóta hazánkban az alkotmány alapján uralkodott. Az eddigi szellemi és politikai elnyomás ugy a konzervativokat mint a haladni akarókat egyesítette az abszolutizmus elleni gyülöletben, és igy F. rendőri állama öntudatlan előmozdítója lett a csakhamar oly hatalmasan nyilatkozó nemzeti szellemnek. A magyar ellenzék kibékítésének köszönhető, hogy birodalma nagyobb rázkódás nélkül állhatá ki az 1830-iki juliusi forradalom viharát. Ausztriában azonban az alkotmánynak még a nevétől is irtózott, ott még Metternich sem látszott elég konzervativnak és Sedlnicky gróf, a rendőrminiszter volt a császár igazi bizalmasa. Mindazonáltal F. nagy népszerüségnek örvendett a bécsi és osztrák köznépnél, egyszerüsége, jóakarata és hamisítatlan dialektusa miatt. Négy neje volt, kik közt a második, Mária Terézia, 13 gyermeket szült. Ezek közül Ferdinánd volt az utóda, Ferenc Károly pedig Ferenc József császár és király atyja. V. ö. Gräffer, Franciceische Kuriosa. Marcali, Legujabb kor története.

3. F.. (II.) Rikard, bretagnei herceg és etampesi gróf fia, szül. 1435., megh. 1488. szept. 9. 1458. követte nagybátyját, III. Arthurt a bretagnei fejedelemségben. XI. Lajos francia királlyal, ki F. uralmát meg akarta törni, ellenséges lábon állott és többi között több elégületlen francia főurral megkötötte a Ligue du bien public név alatt ismert szövetséget, melynek célja a királyi hatalom megtörése és lealázása vala. Lajos csatát vesztvén, kénytelen volt St. Maurban békét kötni F.-cel (1465 okt. 29.), melynek értelmében a szövetséges főurak összes kiváltságait és követelményeit elismerte. De midőn Berry hercege erőszakosan fogott Normandia meghódításához és a király a herceget ebben támogatta, F. megint hadat izent Lajosnak. E háboru az 1472-ki békével szünt meg, de csak rövid időre, mert a következő évben Lajos 50 ezernyi had élén betört Bretagneba s több megerősített várost elfoglalt. Ekkor F. szövetségesének, Vakmerő Károly burgundiai hercegnek példájára, XI. Lajossal állandó békét kötött, mely időtől kezdve (1475) F. engedelmes hübérese volt Lajosnak. A király halála után F. udvara ujra gyülhelye lett az elégületlen francia nagyoknak, de az általok megujított harc ezuttal is kedvezőtlenül végződött, sőt a St. Aubin melletti csata elvesztése által Bretagne önállósága is örök időre megszünt. Ferencnek ugyanis meg kellett igérnie, hogy szakít a királyság ellenségeivel és leányát, Annát csakis a király beleegyezésével fogja férjhez adni. Nemsokára maga VIII. Károly vette nőül Anna hercegnőt, mely házasság révén Bretagne, az utolsó hübéres tartomány is, a francia koronához csatoltatott. L. még Bretagne.

4. F. (I.), francia király, orleánsi Károlynak, Angouleme grófjának és szavojai Lujzának fia, szül. 1494 szept. 12., megh. 1547 márc. 31. Gyermektelen nagybátyját, XII. Lajost, 1515 jan. 1. követte a trónon. Uralkodása elején anyjának és udvarlóinak, Bourbon Károly tábornoknak és Duprat kancellárnak engedte át a kormányt, maga pedig a velenceiek által a franciák kiüzetése végett alkotott szent liga megtörésére indult Felső-Olaszországba. Ott a fiatal király bámulatba ejtette a világot azzal, hogy a svájci landsknechteket, Marignano mellett legyőzte. E győzelem Sforza Miksa kezéből F.-nek juttatá Milánót s lehetővé tette, hogy F. X. Leó pápával előnyös konkordatumot köthetett. Midőn I. Miksa német császár 1519. meghalt, F. nem kimélt pénzt és fáradságot, hogy e méltóságot elnyerje, de terve meghiusult, s ekkor V. Károly királynak hadat izent. Azonban szövetségesek hiányában első háboruja szerencsétlenül ütött ki. Ugyanis a páviai ütközetben, hol F. személyesen vezette lovas seregét, Károly hires landsknechtjei oly iszonyu pusztítást vittek véghez a francia csapatokban, hogy F.-nek a győzelem reményéről le kelle mondania; mi több, ő maga is fogságba esett, melyből csak a madridi szerződés aláirása után szabadult ki. E szerződés értelmében lemondott a Nápoly-, Burgund- és Milanóra emelt igényeiről s esküvel kötelezte magát, hogy a császár nővérét, Eleonórát, nőül veszi, fiait pedig kezesekül adja. De X. Leó második utóda, VII. Kelemen, ki a német császár hatalmára féltékeny volt, feloldozta Ferencet Madridban tett esküje alól s létre hozta az u.n. cognaci szövetséget, melynek tagjai (a francia királyon kivül: Sforza Ferenc és Szolimán szultán) a Habsburgház világhatalmát megtörni szándékoztak. Ennek az elleségeskedésnek hazánk is megadta az árát, melynek földjén Szolimán Károlynak öccsét, Ferdinánd királyt, Szapolyai ellenlábasát támadta meg. Maga V. Károly a szövetségesek ellen (kiket VIII. Henrik angol király is támogatott) megint a svájci landsknechteket küldötte, kik Rómát rohammal bevették és teljesen kirabolták, miközben a pápa az angyalvárban keresett menhelyet. Később ő is megadásra szorult és csak nagy váltságdij lefizetése mellett vásárolhatta meg szabadságát. Eközben a német császár szerencséje naponként emelkedett; kibékült Kelemen pápával, kinek birtokait visszaadta és kit arról biztosított, hogy Firenzét is megszerzi a Mediciek számára; Kelemen viszont Károlyt a barcellonai békekötés értelmében Bolognában császárrá koronázta s Luther hiveinek üldözésére kötelezte. Az ügyek ily fordulata következtében a magára hagyott F. is sietett megkötni az u.n. hölgy-békét, mely F. anyja, Lujza és Károly nagynénje, osztrák Margit fáradozásai következtében Cambrayben létre jött (1529 aug. 5.). E béke értelmében F. lemondott olaszországi igényeiről és Burgund megtartásáért 2 millió koronát fizetett; Madridban túszul tartott fiait ellenben visszakapja s azonnal nőül veszi Eleonorát. F. a béke feltételeit teljesítette: Eleonorával megesküdött ugyan, de azonnal ágyasául maga mellé vette Pisseleu Annát, kit Etampes hercegnőjévé emelt. Hiusága azonban most sem engedé nyugodni. Ez okból pártját fogta Szapolyai Jánosnak, sőt a cambrayi béke megszegésével szövetséget kötött Szolimán szultánnal, az egész keresztyén világ legfélelmesebb ellenségével, minek folytán Károlyt két tüz közé szorítván, F. Szavoját, Szolimán pedig a Szerémséget szállották meg. Akkor a haragra lobbant Károly elhatártozta, hogy a vadállatot saját barlangjában fogja felkeresni s két felől tört be Franciaországba. E harmadik összemérkőzésnek III. Pál pápa közbelépése vetett véget, ki F. és Károly között létrehozta a 10 évre szóló nizzai fegyverszünetet, mely szerint mindkét fél megtartja birtokát. A szerződés aláirása után Károly látogatást tett F.-nél, ki őt Aigues-Mortes-ban fogadta és rendkivüli pompa kifejtése mellett Párisig kisérte. Mindazáltal a két hatalmas versenytárs között még egy negyedik háboru is keletkezett, melynek a Crespiben kötött béke vetett véget. Volt azonban e békének egy titkos pontja is, mely arra vonatkozott, hogy F. a német protestánsok elnyomásában Károlyt fegyverrel is tartozik támogatni. Fián, II. Henriken kivül két leánya volt, kik közül Claudiát V. Jakab skót király, Margitot Philibert szavójai herceg vette nőül. 1855-ben a Louvre udvarán F.-nek lovagszobrot állítottak. F. külső tulajdonságai (lovagias és elegáns fellépése, tagadhatatlan elméssége, költői hajlamai) kevéssé voltak összhangban jellemével, melynek alapvonása a könnyelmüség, változékonyság, hiuság és önzés vala. Legfőbb érdeme az volt, hogy szerette a tudományokat és művészeteket. Angouleme-ben egyetemet alapított, hires tudósokat és művészeket hivott be országába, p. Leonardo da Vinci-t, és Pelissier által héber és görög kéziratokat vásároltatott, könyvtárakat alapított sat. Budäus Vilmos, korának leghiresebb tudósa, felolvasója vala. Különös gondot fordított az építészetre; alatta épültek a Louvre, a st. germaini, boulognei, fontaineblaui és chambordi kastélyok. A festők közül Andrea del Sarto, Rosso Rossi, Primaticcio éltek udvarában, Ruggieri, Fontana és Bellini a fontaineblaui kastélyt diszíték fel. A törvényhozás terén mindössze a birósági ügyekben a latin helyett a francia nyelv használatát rendelte el, az egyházi biráskodás hatáskörét pedig korlátozta. Udvara eleinte a protestántizmus felé hajlíták a királyt, főleg miután szellemes, de frivol nővére, Navarrai Margit s kedvenc költője, Marot Kelemen is rokonszenveztek az uj tannal, de rövid idő mulva F. üldözést indított a hugenották ellen és kiadta a fontaineblaui rendeletet (1540 jun. 1.), melyben a biráknak kötelességévé tette az eretnekségnek, mint az államra veszélyes bünténynek szigoru büntetését.

5. F. (II.), francia király, II. Henrik és Medici Katalin fia, szül. Fontainebleauban 1544., megh. 1560 dec. 5. 1558. nőül vette Stuart Mariát, ki később örvegy korában skót királynő lett. F. 1559. lépett a trónra. A protestáns Bourbon- és kat. Guise-ház közötti viszálykodások és versengések, melyek az ország szétdarabolását s véres polgárháboruk kitörését eredményezték, F. alatt kezdődtek. Korai halálát fültályog okozta. Gyermekei nem lévén, a trón öccsére, IX. Károlyra, majd III. Henrikre szállott. V. ö. De la Barre Duparcq, Histoire de François II. (1867); Martin H., VII., Michelet, VII-VIII.; Coignet, La reform. français (1890); Forneron, Les ducs de Guise (1878, 2 köt.).

6. F. Frigyes Xaver, hohenzollern-hechingeni herceg, osztr. tábornagy, szül. Gheule-ben (Mastrichtnál) 1757 máj. 31., megh. Bécsben 1844 ápr. 6. Egész életét a katonai pályán töltötte. 1768. vértes ezrede élén Belgrád alatt harcolt, 1793-1795-ig mint fővezér küzdött Neerwinden és Charleroi mellett és 1796. Mantova felmentésére sietett, de ez alkalommal francia fogságba került. 1797. megint fővezér lett és a bellunoi meg trevisoi kerületet védte; 1799-ben felszabadította Veronát, visszafoglalta Milanót és Genova ostromában is közreműködött. 1800. szept. fegyverszünetet kötött a franciákkal. A béke helyreálltával Bécsben élt az 1805-iki háboru kitöréséig s azután a cseh határt fedezte. 1806. Krakóba küldték, mint várparancsnokot. 1809. részt vett a regensburgi ütközetben, melynek szerencsétlen vége után Csehországba menekült. Innen Bécsbe és a Morvamezőre sietett, ahol mind az asperni, mind pedig a wagrami csatában küzdött és ez utóbbi csata után a visszavonulást fedezte. A bécsi béke megkötése után fővezére lett az osztrák-német tartományokban elhelyezett hadosztályoknak. Az 1812. évi orosz háboru kitörése után az osztrák tartalékos had élére állították. A későbbi harcokban nem vett részt s 1813-14. sem alkalmazták. 1815. Straszburg vár bekerítésével bizták meg. 1825. a legfőbb hadi tanács elnöke és a testőrség kapitánya lett. V. ö. Smola, Das Leben des F. M. F. X. (Bécs 1845).

7. F. (IV.) József Károly Ambrus Szaniszló, modenai herceg, osztrák főherceg és tábornagy, Ferdinánd főhercegnek (II. József és II. Lipót német császárok és magyar királyok fivérének) fia, szül. 1779 okt. 6., megh. 1846 jan. 21. Anyja, Mária Beatrix halála után a massai és carrarai hercegségeket örökölte. Abszolutisztikus, rendőri kormányt vitt. A juliusi forradalom (1830) révén trónra lépett Lajos Fülöpöt nem ismerte el királynak, ellenben Don Carlos trónkövetelőt támogatta a spanyol trón elnyerésében és Dom Miguelnek udvarában menedéket adott. Az 1831. tervezett forradalom vezetőit Metternich segélyével elfogatta és kivégeztette. Az ifju Olaszország törekvéseit vérözönben fojtotta el. Neje Beatrix, Viktor Emanuel király leánya volt. Leányai közül az idősebb, Terézia, Chambord grófhoz, az ifjabbik, Mária, Don Carloshoz ment nőül.

8. F. (V.), Ferdinánd Germinián, modenai herceg, az előbbi fia, sz. 1819 jun. 1., megh. Bécsben 1875. 1846. követte atyját, kitől hercegségével együtt kormányzási elveit is örökölte. Őt is a jezsuiták nevelték és épp oly zsarnok volt, mint atyja. Metternichre, ill. Ausztria barátságára támaszkodva, 1847. ingó trónjának megszilárdítására az osztrák seregeket Modenába hivta. Az 1848-iki forradalom megfosztotta trónjától, minek következében Ausztriába menekült; mihelyt azonban Radetzky a piemonti hadsereget leverte, F. is visszatért Modenába s ezentul valamivel szelidebb modorral igyekezett trónját megszilárdítnai. Később, egy élete ellen intézett merénylet után azonban ujra zsarnokká fajult és a szabadelvü párt hiveinek törekvéseit kegyetlen büntetésekkel sujtotta. Mint Ausztria szövetségese, 1859. a szerencsétlen magentai csata után másodszor is elveszté trónját s csapataival Mantovába vonult vissza. A villafrancai és zürichi békekötések értelmében azt remélte, hogy harmadszor is elfoglalhatja trónját, de az olaszok oly határozttan ellenszegültek a tervezett restaurációnak, hogy ez III. Napoleon beleegyezésével abba maradt és Modena a szárd királysághoz csatoltatott. Ez időtől kezdve F. Bécsben és csehországi birtokain élt. Neje Adelgunda I. Lajos bajor király leánya volt. Gyermeke nem lévén, vele az osztrák ház este-modenai ága kihalt.V. ö. Bayard de Volo: Vita di Francesco V. duca di Modena (4 köt. Mod. 1878-86).

9. F. (I.) Januariusz József, mindkét Szicilia királya, (I.) Ferdinánd és Karolina osztrák főhercegnő fia, született 1777 augusztus 20-án, megh. Párisban 1830 november 8. Bátyjának, Károly Titusznak halála után ő lett a sziciliai trón prezumptiv örököse, melyet sok ellentállás leküdése után élete vége felé el is nyert. Mint trónörökös hive volt a szabadelvü eszméknek, miért anyja hosszu időn át megakadályozta a kormány átvételében. Anglia azonban ki tudta eszközölni, hogy I. Ferdinánd helyettesévé nevezte ki, mire F. Sziciliának alkotmányt adott s a parlamentet is összehivta, melyet azonban atyja, mihelyt megint átvette a kormányt, feloszlatott. Erre Sziciliában kormányellenes mozgalom indult meg, melynek lecsillapításával Ferdinánd fiát bizta meg, ki látszólagos szabadelvüségével csakugyan helyreállította a rendet. Az 1820-iki forradalom kitörése után Ferdinánd ujra F.-re bizta a kormányt. Ekkor F. megesküdött az alkotmányra, összehivta a parlamentet s sajtó-szabadságot hirdetett. Érdemei dacára az osztrák intervenció következtében ismét háttérbe kellett vonulnia s ez időtől kezdve atyja haláláig (1825) visszavonultan élt. Kétszer nősült meg; első neje, Klementina, II. Lipót leánya volt, kitől egy leánya, Berry hgnő született; másodszor 1802. kelt egybe VI. Károly spanyol kir. leányával, Izabellával, mely házasságból 12 gyermeke született (köztük II. Ferdinánd, Szicilia királya, Krisztina spanyol királyné és modenai hercegnő). F. uralkodásának történetét megirta Nisco, Il. reame di Napoli sotto F. I. (Nápoly, 1887).

10. F. (II.) Mária Lipót, mindkét Szicilia utolsó királya, II. Ferdinánd nápolyi király első házasságából származó egyetlen fia, szül. 1836 jan. 16. Mint a jezsuiták neveltje, teljesen az abszolutizmus felé hajlott, de a kormány ügyeibe nem szeretett beavatkozni. 1859. nőül vette Mária bajor hercegnőt, Erzsébet magyar királyné nővérét. Ugyanabban az évben halt meg atyja is, II. Ferdinánd, s ekkor trónra lépett. Az 1860-ban kitört palermói felkelést a kormány ugyan elnyomta, de az országban oly nagyfoku forrongás nyilvánult, hogy a kormánynak többszörös engedményei és igéretei nem voltak képesek meggátolni Garibaldi győzelmes előnyomulását, ki Marsalánál történt partraszállása és Palermo és Messina elfoglalása után, Alsó-Itáliában folytatta diadalutját. E hirre F. elbocsátotta előbbi gyülöletes miniszteriumát és Spinelli elnöklete alatt uj miniszteriumot nevezett ki; visszaállította továbbá a 48-iki alkotmányt, kegyelmet adott a politikai foglyoknak és kitüzette a háromszinü lobogót. De a nápolyi nép, mely annyiszor csalódott a Bourbonok igéreteiben, elpártolt, az ügyetlen és szószegő vezérektől vezérelt hadsereg nehány szerencsétlen ütközet után feloszlott, a hajóhad pedig a forradalom szolgálatába állott. Igy a jóformán magára maradt király csekély számu megmaradt hiveivel a Volturno mögé, majd Viktor Emanuel seregeinek közelgésére Gaëta várába zárkózott, hol feláldozó neje támogatása mellett tőle nem várt eréllyel és hősiességgel védelmezte trónját, mignem a rommá lőtt várból el kellett vonulnia. 1861 febr. 13. elhagyta Gaëtát s egyelőre nejével együtt Rómába költözött, hol nehány évig élt. Később Bajorországban időzött. Hasztalan tiltakozott tartományainak az olasz királyságba való bekebelezése ellen; a szárd uralom lerázását célozó türekvései, melyek F.-nek sok pénzébe kerültek, eredménytelenek valának. Jelenleg Párisban él, gyermekei nincsenek. V. ö. Reuchlin, Geschichte Italiens, 4 köt. 1873; Nisco, F. Il reame (Nápoly 1891) L. még Garibaldi.

11. D. (Assisi) Mária Ferdinánd, spanyol király, Cadix hercege, paulai Ferenc spanyol trónörökös fia, szül. 1822 máj. 13. A testileg gyenge, szellemileg jelentéktelen férfi 1846. Lajos Fülöp francia király ösztönzésére nőül vette II. Izabella királynőt, mely alkalommal királyi cimet nyert s a spanyol hadsereg főparancsnoka lett. 1861. megkapta a Szt. István rend nagykeresztjét. Midőn 1868. Izabellának a forradalom elől számüzetésbe kelle mennie, F. is Párisba távozott, hol rövid idő mulva azonban törvényesen elvált tőle. Jelenleg Párisban él.

12. F. Medici, toscanai nagyherceg, szül. 1541. márc. 25., megh. 1587 okt. 19. Atyja, Medici Cosimo, már 1564. bizta rá a kormány teendőit, de a nagyhercegi cimmel csak Cosimo halála óta élt. Uralkodását sötét szinekben festik a korirók s országa alatta tetemesen hanyatlott. Hogy jövedelmeit szaporítsa, Velencében és Rómában üzérkedett és e két városban játékbarlangokat is nyitott. Érdemének csupán azt mondhatjuk, hogy a művészeteket pártolta. Váratlan halála után öccse, I. Ferdinánd, követte őt a trónon. F. második neje Capella Bianca volt (l.o.), leánya, Mária pedig, IV. Henrik francia királyhoz ment feleségül.

Ferenc Albrecht

Szász-Lauenberg hercege, szül. 1598 okt. 31., megh. Schweidnitz (Szilézia) ostrománál kapott sebe következtében, 1642. aug. 19. 1625-29-ig Wallenstein seregében szolgált, 1630. azonban a svédekhez lépett át s részt vett a lützeni csatában. Sokszor, de alaptalanul vádolták azzal, hogy e csatában II. Gusztáv Adolfot alattomban lelőtte.

Ferenc-csatorna

v. Bácsi csatorna, Magyarország legjelentékenyebb közlekedési csatornája Bács-Bodrog vármegyében, Bezdán és Tisza-Földvár közt. A csatorna eredetileg Monostorszegnél ágazott ki a Dunából s Zombor, Kis-Sztapár, Ó-Szivác, Cservenka, Kula, Uj- és Ó-Verbász, Sz. Tamás és Turia érintésével Tisza-Földváránl a Tiszába torkollott. Építésének eszméje Kiss József kincstári mérnöktől ered, ki nehány előzetes kisérlet után részvénytársulatot alapított a 1793. az udvari kamarával szerződést kötött a Duna- és Tiszának hajózható csatornával való összekötésére. A csatorna 1802. nyilt meg s Ferenc király nevét nyerte; építése 3 millió forintba került.Hossza 108 km., szélessége 18,6 m., mélysége 2 m., vizét öt zsilip tartja. A részvénytársaság alaptőkéje (500000 frt) s a csatorna jövedelme a költség fedezésére elégtelen lévén, Ferenc király 1802 nov. 1-től 25 évre a társulatnak bérbe adta a bácsvármegyei kamarai jószágokat, mely innen tetemes jövedelmet huzott. 1827. letelvén a társulat szabadalma s uj vállakozó nem találkozván, 14 évi alkudozások után 1841 nov. 1. a csatornát a m. kir. kincstár vette át s egyedül a leltárért fizetett váltságot. Később a monostorszegi Duna-ág a főágtól elszakadván, ennek folytán a F. vize tetemesen megapadt, miért is a csatornának Bezdánig való folytatása s ekként a Duna főágával való összeköttetése vált szükségessé. A kincstár 1856. Bezdánnál uj torkolati zsilipet épített (Ferenc József-zsilip), mely Európa leghiresebb vizépítményei közé tartozott s ugyanott nagy kikötőt is létesített, 1869. pedig Tisza-Földvárnál uj levezető ágat épített. A F. jelentősége főleg akkor volt igen nagy, midőn Bács-Bodrog vármegyének még nem voltak vasutai, ma is nagy rajta a forgalom s különösen gabonaforgalma igen jelentékeny. A F. kiegészítőjéül tekintendő a baja-bezdáni tápcsatorna és Ferenc József-öntöző csatorna (l.o.), mely utóbbi Kis-Sztapárnál ágazik ki a F.-ból s Ujvidékig halad. A F. által a Duna-Tisza közti közlekedés mintegy 250 kméterrel rövidült meg. - A csatorna, mint a m. kir. államkincstárnak tulajdona az 1870. évi XXXIV. t.-c. által becikkelyezett engedélyokmány alapján minden tartozékaival együtt az államkincstár tulajdonjogának világos fentartása mellett Türr István olaszországi kir. altábornagynak adatott át üzlet és használat végett. A F. kiépítéséről is gondoskodó engedélyokmány egyes pontjait az 1873. évi XVII. t.-c. módosította. A F. tiszai torkolatának áthelyezéséről az 1894. évi III. t.-c. intézkedik.


Kezdőlap

˙