Festékes

az az edény, melyben a textilanyagokat festik. A F. lehet fából, v. fémből p. rézből, mely gyakran belül ónozva van. A F.-t gyakran közvetlen tüzzel v. gőzzel fűtik. A gőzzel fütés vagy ugy történik, hogy a F. kettős falu; ekkor a gőzt a két fal közötti ürbe vezetik; vagy gőzcsövet fektetnek bele, mely zárva vagy nyitva, átlyukasztva lehet. - F. lé, annak a festéknek oldata, melyben a textilanyagokat megfestik.

Festéklakk

az a szilárd v. pépes festék, mely valamely szerves festőanyagból és még ezenkivül egy vagy több anyagból áll; ezek az utóbbiak a festőanyaggal vegyülve v. csak keverve lehetnek. A festőanyag lehet természetes (növényi v. állati), v. kátrányfesték, illetőleg festőanyag. Azok az anyagok, melyekkel a festőanyag vegyülve van, változnak ennek természete szerint, s olyanok legyenek, melyekkel a festőanyag vizben (esetleg más oldószerben is) oldhatlan vegyületet képez. Ilyen anyagok a pácok (l.o.), fémes és nemfémes egyaránt (p. tannin, pikrinsav, ólom-acetát, klórbarium, timföld-, vas-, chróm-, nikol-, ón-sók stb.). Ezek kicsapószerek, melyek a festőanyagot oldatából kiválasztják és vele oldhatlan vegyületté egyesülnek. A lakkokban rendesen olyan anyag is van, mellyel a festőanyag csak keverve van; ilyenek a kénsavas barium, a gipsz és az agyag (China-clay). A F.-ok többé-kevésbé áttetszők. Vastagon felrakva gyakran elvesztik eredeti szinüket s más szint mutatnak. A vékonyan felrakott carthamin igen szép rózsaszinü lakk s vastagon felrakva zöld, mint bizonyos bogarak szárnyai. Némelyik F. vastagon felrakva fémes fényt nyer. Ilyen festékanyagok p. a berzsenfa segítségével nyert karmoizin-lakk, a hamis cochenille-lakkok, a carthamin, a karmin stb. A karmint cochenilleből készítik; ez a készítmény, ugy amint a kereskedelemben előfordul, vörös szinü könnyü tömeg, vizben és alkoholban oldhatlan, de ammoniak-folyadékban feloldódik (l. Bibortetü). Ha kátrányfestékkel lakkot csinálunk, akkor p. a következő módon járhatunk el: azt az anyagot, melyen a lakkot kicsapjuk, a kénsavas bariumot, a gipszet v. agyagot bizonyos vizmennyiségben feliszapoljuk; azután hozzáadjuk a festőanyagot, melyet előbb vizben feloldottunk; az egészet kb. 80-100 C°-ra felhevítjük, s a kicsapó szert adjuk hozzá, miközben az egészet alaposan felkavarjuk. A képződött festéket (a lakkot) le hagyjuk ülepedni, a folyadékot leöntjük s a lakkot többször langyos vizzel jól kimossuk. Ezt a pépet v. ugy hozzák forgalomba, v. előbb megszárítják. Ezeket a F.-okat mázolásra és festésre, a vizi festékek, tusok, szines irónok, szines kréták készítésére, cukrászáruk festésére, kelmék és kárpitok nyomatására használják. V. ö. Gentele, Farbenfabrikation.

Festeny

a króm nem használatos, rossz magyar elnevezése.

Festés

azon műveletek összessége, melyek segítségével a textilanyagoknak bizonyos szint v. szineket adnak. Valamely testet különböző módon lehet szinezni. A legegyszerübb mód az, ha a rost v. szál külső felületét valamely szines testtel behintik v. bevonják. Igy járnak el gyakran a szinnyomásnál, ha a festéket bizonyos ragasztó anyagokkal a kelme felületére odatapasztják és ha a pamutot albuminnal való bevonása (animálizálása) után megfestik. Természetes, hogy a megfestés ezen módjánál a szines réteg dörzsölve könnyen lekopik. Egy másik mód az, ha a szilárd festék (pigment), a szál belsejében lerakódik, ami az oszmózis segítségével történik. Például, a különböző rostokat krómsavas ólommal tartósan meg lehet festeni. Az illető rostanyagot bemártják salétromsavas ólomoldatba, melyben hosszabb ideig marad; ekkor a salétromsavas ólom oldata behatol a rost belsejébe; ha azt a rostot most krómsavas natriumoldatba teszik, akkor beáll az oszmozis tüneménye; a rost belsejéből a folyadék kifelé, a külső folyadék részecskéi a rostba törekszenek, ily módon azonban a kifelé vándorló salétromsavas ólom molekulái találkoznak az ellenkező irányban haladó krómsavas natrium molekulákkal és beáll a reakció; ennek eredménye a szilárd krómsárga, mely mint ilyen a rostban visszamarad. Ugyanezen elv szerint készíthető berlinikék is a selyem, gyapju és pamut belsejében, ha ezeket az anyagokat előbb vasoxidsókban áztatjuk, azután sárga véglugsó oldatába mártjuk. Számos festési és szinnyomó eljárás ilyen folyamatokra vezethető vissza. Van még egy másik módszer is, mely a szóban forgó 2. eset létesítését eredményezi. E módszer az oldatoknak a rost belsejében való bomlásán alapul. Példa: Sósavas anilinnak bizonyos oxidálóanyagokkal való keverésénél vizes oldatban alacsony hőfoknál lassan, magasabb hőfoknál gyorsan anilinfekete, ez a teljesen oldhatlan test, keletkezik. Ha ilyen hideg keverékkel valamely rostanyagot áztatnak, azután enyhén felmelegítik, akkor a jelzett bomlás a rost belsejében áll be s az oldhatlan anilinfekete a rostban visszamarad. Ezeknél az eseteknél a festés tisztán mekanikai, a festék vagy a roston vagy a rost belsejében mekanikailag rakódott le. Van azonban a F.-nek még egy harmadik módja is, a mikor ugyanis a rost anyag szinezve van, és szintelen testből szines testté alakult át. Azon folyamat fölött, amely ez alkalommal végbe megy, igen eltérő nézetek uralkodnak. Mág a mult századból származik a festés kémiai elmélete; ennek kiváló képviselői Dufax (1738), Bergmann (1776), Chevreul, Kuhlmann s legujabb időben E. Knecht. Ezen elmélet a F.-t (az u.n. szubstantiv F.-t) ugy magyarázza, hogy a festőanyag a rosttal kémiailag egyesül.

A másik elmélet, melyet felállítottak, a mekanikai elmélet elnevezése alatt ismeretes. Ennek az elméletnek képviselői: Hellot, Le Pileur, d'Apligny, Marqueur, Walter-Crum, Persoz és mások. Ezen elmélet szerint a festőanyag molekulái a festékfürdőt elhagyják s a rost molekulái között rakódnak le, anélkül, hogy a két anyag egyesülne egymással. Joggal kérdezzük, hogy melyik hát az az erő, mely a festőanyag molekuláit erre a fetünő helycserére készteti? Másrészt tudjuk, hogy korántsem alkalmas minden F. illetőleg festőanyag ilyen szubstantiv F.-re. s hogy egy és ugyanazon F. is a különböző rostok irányában igen különbözően viselkedik. Ha p. selymet, pamutot és gyapjut forró alkalikék oldatba mártanak és ezeket, ha a festék oldatával teleszivódtak, vizbe, majd hig kénsavba mártják, akkor beáll a F. folyamata; a tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a pamut alig kéneződött, a gyapju és a selyem ellenben szép zsirszinü lett. Ha az alkalikék helyett deltapurpurint alkalmaznak, akkor a pamut meg a selyem lesz megfestve, mig a gyapju csaknem szintelen marad.

Egy harmadik nézet követői a F.-t párhuzamba állítják a csontszénnek festőanyagok iránti abszorpció-képességével, ez azonban csak látszólagos magyarázat, miután ennek az utóbbi folyamatnak a lényegét szintén nem ismerjük. Legvalószinübb, s a tényeket magyarázza O. N. Witt elmélete, melyhez a v. Perger-féle elmélet igen közel áll. Witt szerint a rostok festése oldási tünemény; a festett rost v. szál megmeredt oldat, a rost az oldószer, a festőanyag az oldott anyag. (Ilyen megmerevedett oldatok p. a festett üveg is.) Ez a nézet nem azonos sem a mekanikai sem a kémiai elmélettel. A modern kémia az oldást kémiai folyamatnak ismeri el, az oldat pedig határozatlan arányok szerint való molekuláris vegyület. Ha valamely festőanyag vizes oldatába szálas anyagot (pamutot, gyapjut, selymet stb). visznek, akkor beáll a küzdelem a két oldószer, t. i. a viz és a rost között, melynek eredménye attól függ, hogy az oldott anyag melyik oldószerben, a vizben-e avagy a rostban oldódik könnyebben. Itt teljesen ugyanaz a folyamat áll be, mely bizonyos anyagok vizes oldatának éterrel való kirázásánál észlelhető. Ha ugyanis az éternek az illető oldott anyag iránti oldóképessége nagyobb, akkor ez az éterbe megy át, az ellenkező esetben a vizben marad. A legegyszerübb eset az, ha a rostnak a festőanyag iránti oldóképessége tetemesen nagyobb a viz oldóképességénél. A F. ezen módjánál a rostot vizes festékoldatba mártják s addig hagyják evvel érintkezésben, mig a rost a vizből az összes festőanyagot fel nem vette. Ha a viznek és a rostnak oldóképessége közelítőleg egyenlő, akkor a rost nem képes a festőanyagot teljesen a vizes oldatból felvenni, hanem bizonyos idő mulva egyensuly áll be: a festés megakad. Ha most a rostot a festőanyag oldatából kiveszik s friss rostot adnak belé, akkor ez ismét, az egyensuly beálltáig festőanyagot vonz. A harmadik eset az, amidőn a viznek oldóképessége nagyobb. Ilyenkor két ut vezet eredményhez. Az egyik szerint a viznek oldó képességét csökkentik; ezt azáltal érik el, hogy a vizben bizonyos anyagokat: konyhasót v. egyéb sókat, savakat, alkaliákat feloldanak. A másik abban áll, hogy a rostnak oldóképességét növelik; ez ugy történik, hogy a rostot kémiailag átalakítják, ha p. a gyapjut klórral kezelik stb.

Az itt tárgyalt festési módszereket Witt direkt kémiai festésnek nevezi (azelőtt, de rosszul, szubstantiv festésnek mondták). Indirekt kémiai festés alatt a következő módokat érti, melynek a lényege ismét az oldási elmélettel magyarázható. Az oldott anyagért való küzdelem nemcsak festőanyagoknál, hanem nem festőanyagoknál is beállhat. Ha p. pamutot tanninoldatba mártanak, akkor azt találják, hogy a tannin azok közé az anyagok közé tartozik, amelyeket a pamut nem képes az oldatból teljesen felvenni. A tanninnak a festésre nézve fontos tulajdonsága az, hogy számos festőanyaggal oldhatatlan csersavas sókat képez. Ha tehát a tanninnal megrakott pamutot valamely festőanyagnak az oldatába mártják, akkor az a folyamat áll be, melyet a salétromsavas ólom és krómsavas nátron példájában megfigyeltünk, azaz, a pamut belsejében egy, a sokszoros arányok törvénye szerint alkotott valóságos vegyület, egy szilárd anyag rakódik le. Azokat a testeket, amelyek hasonló módon a rost és festőanyag között a kapcsot létesítik, pácoknak nevezik. (L. Pácok). Ezekből kifolyólag a F.-nek következő módjait különböztethetjük meg: 1. F. mekanikai uton, a pigmentfestés. 2. Közvetlen (direkt) kémiai festés (azelőtt szubsztantiv festés). 3. Közvetett (indirekt) kémiai vagy páccal való festés (azelőtt adjektiv festés).

A F. története, valamint a szinnyomás mesterségét, a kinaiak és az indok már a történelem előtti korszakokban gyakorolták. A khinaiak a lent és Kr. e. évezredben a selymet is ismerték, mely a Kr. e. 2. évezredben került Kis-Ázsiába és Európába. Az ősrégi khinaiak a selyemfestéshez is értettek. Erre növényi festőanyagokat használtak. A selyembogár-tenyésztéssel a Kr. u. VI. sz.-ban Bizancban kezdtek foglalkozni. A régi egyiptiomiak a rostanyagok közül csak a lent ismerték; az indok a jutát használták, Ázsiában a Kr. e. VI. sz.-tól kezdve a pamut volt a legközönségesebb textilanyag. A gyapjut a keleten kevésbé használták; a rómaiak a gyapjut, a pamutot és a lent is alkalmazták. A kelmefestés a régi indoknál már jól ki volt fejlődve, ezt a mesterséget a kasztok üzték; a mesterség atyáról-fiura szállott. Az indok más kelméket fából készített nyomó mintákkal is nyomtattak. A rómaiak idejében a sárga szint a genistával, a vörös szint a buzérral, kermessel, börzsönfával és alkannával, az ibolyaszint biborral (l. Bibor), a kéket csüllenggel, a zöld szint sárgának kékkel való keverése által, a barna szint dióhéjjal és katechuval, a feketét gubaccsal állították elő. Ismerték az indigót is, de feloldani nem tudták. Pác gyanánt a timsót, más gálicokat meg a borkövet is használták. 1300 körül Olaszországban (Firenzében) megismerkedtek az orseillel; ennek az előállítását 100 évnél tovább titokban tartották.. Nagy fordulat állott be Amerika felfedezésével; ekkor számos uj festékkel ismerkedtek meg, igy a kékfával, a veresfával, sárgafával és a cochenille-lel, mely utóbbi a kermes helyett timsóval karmoizint adott. 1530 körül felfedezte Drebbel azt a cochenille-bibort, mely ónoldattal képződik. A középkornak vége felé felfedezték az indigócsávát, mely a csüllenget kiszorította a használatból, noha az indigó alkalmazását ismételten halálbüntetés terhe alatt megtiltották. Az indigonak behozatalát csak 1737. engedték meg. 1740 felfedezte Barth a szászkék festését indigószulfosavakkal. A XVI. sz.-ban átszármazott a buzérkultura a keletről Sziléziába, Hollandiába és 100 évvel később déli Franciaországba, a XVIII. sz. közepe táján került a törökveres festés mestersége Görögországból és Drinápolyból Franciaországba. 1700 körül felfedezték Berlinben a berlinikéket. Teljesen uj korszak kezdődött a festés körül 1859., mely évről datálódik a kátrány-festőanyagok előállítása. A F. mestersége ezáltal rendkivül komplikálódott; azóta kibontakozni törekszik az empirizmus kötelékeiből és számos tudományos kutatás, mely e téren történt, jelzi az utat, melyen haladva ebből a mesterségből is tudomány lett. L. Gyapju, Pamut, Selyem.

Festészet

festő művészet, képirás, az ember veleszületett ösztönének, az utánzásnak egyik nyilvánulása és egyik ága a rajzoló művészeteknek. A F. a valóságot sikon utánozza. A szobrászattól abban különbözik, hogy ez a valóságot mind a három, t. i. alulról fölfelé, jobbról balra és elülről hátra való kiterjedésében, testi egész mivoltában adja vissza, ellenben a F. a testeknek csakis az aluról fölfelé és jobbról-balra való kiterjedését utánozza valósággal, a harmadikat, az elülről hátra való kiterjedést pedig a látszattal pótolja. Ekként a F. két lényeges elemből áll: az egyik a testi valóság, a másik a látszat, a csalódás. A testi valóság szerinti utánzásnak két külön része van: 1. a formának, 2. a szinnek utánzása. Az elsőnek eszköze a rajzolat, a másodiké a festés. A rajzolat a sikon körülhatárolja a tért, melyet az alaknak alulról fölfelé és jobbról balra való terjedése elfoglal. A festés utánozza a valóságnak szineit. Az elülről hátra terjedésnek, vagyis a testiségnek látszatát, a domboruságot ugy állítjuk elő, hogy a rajzolat fölszinén megjelöljük a fényes és árnyékos helyeket. (L. Árnyék és Világosság.)

A F. azonban nem szorítkozik tárgyaknak vagy élő lényeknek egymagukban való utánzására. Tovább megy és utánozza a tért is, melyben a tárgyak megjelennek, az alakok mozognak. A térnek két kiterjedését éppen ugy mint az alakét, a valóság szerint, ellenben az elülről hátra való terjedést szintén látszat szerint utánozza. Az előbbinek eszköze a rajz, az utóbbinak pedig eszköze a távlati látszat. Távlat kétféle van, ugymint rajzolt és festett távlat. Az előbbit vonaltávlatnak, az utóbbit légtávlatnak nevezzük. (L.o.). Megjegyzendő, hogy a rajzolat, melyről azt mondottuk, hogy a tárgyaknak és élő lényeknek formáit valóság szerint utánozza, magában véve szintén csak látszat, elvont valami, amennyiben a formák testi kiterjedését mintegy jelzi a sikon. Mindazáltal a rajzolat az, mely a sikon való utánzás lényege, mert a valóság főbb ismertető jeleit visszaadja. Hozzá képest a fény és az árnyék, továbbá a szinek utánzása, kivált ez utóbbi ugyszólván csak járulék. Ámbár nincs tárgy szin nélkül, s mindent a szin által látunk, mindazáltal a szin nem mellőzhetetlen ismertető jele a jelenségeknek. A rózsát is felismerjük a puszta rajzolatból. Azonban mivel a festészeti utánzásnak célja nem szorítkozhatik arra, hogy a formákat ismertesse, hanem hogy a jelenségek egész mivoltának hatását állítsa elő s mivel e hatásnak lényeges tényezője a megvilágítottság és a szin, azért a fény és árnyék, továbbá a szinek utánzása lényeges elemei a F.-nek. Kivált a szinek utánzása. Innen van, hogy a sikon való utánzást a görög nyelven kivül, minden nyelvben a szinek utánzása szerint nevezik. Görögül: zvgragia, állatrajzolás (irás); latinul: pictura, a pingere festeni szótól; olaszul: pittura, franciául: peinture, angolul: art of painting, németül: Malerei. A magyarban a festészet szón kivül használatos képirás, a festészetnek görög elnevezésére emlékeztet. Irott kép, szoros értelemben a. m. rajzolat; képirás, annyi mint rajzolás, t. i. utánzás szinek nélkül.

A szerint, hogy a szineket milyen festékanyaggal és milyen módon utánozzuk, a festészetben több eljárást, festészeti technikát különböztetünk meg. Ez a megkülönböztetés azonban nem szorítkozik egyedül a technikára. Sokkal szélesebb körü jelentőséggel bir. A festékanyaghoz alkalmazkodik a művész felfogása; a festékanyag szabja meg az ábrázolás esztetikáját. Ahányféle a festészeti technika, annyiféle a festészeti esztétika is. A festészeti technikákat általában két főcsoportra oszthatjuk. Az egyik csoportba tartoznak a korlátozottabb, a másodikba a szabadabb technikák; vagyis egyfelől azok, melyek a szinek utánzására használt anyagnál fogva a valóságot kevésbbé hüen adják vissza, másfelől azok, melyek a természethez hüebb ábrázolást állíthatnak elő. Az előbbi csoportbeliek inkább dekorativ, diszítményes technikák, mert műveiken a diszítő hatás az uralkodó elem; az utóbbi csoportbeliek a természethü technikák, mert lényegük nem a diszítés, hanem inkább a formákkal való kifejezés. Az előbbiben a megmunkálni nehéz festék-anyagnál fogva a szin uralkodik, az utóbbiban az alkalmazkodó festékanyagnál fogva a szin veszít uralmával, vagy legalább is kénytelen az uralmat a formákkal megosztani.

A korlátozottabb technikák:

1. A himzés és szövés, mely a legkezdetlegesebb és talán legrégibb módja a sikon való utánzásnak; 2. a keramikai festés (majolika, faience, porcellán); 3. a zománcfestés; 4. a mozaik; 5. az üvegfestés. - A szabadabb technikák: 1. A miniatürfestés; 2. a vizfestés, aquarelle; 3. száraz falfestés (al secco); 4. nyirkos falfestés (al fresco); 5. a viaszfestés (enkausztika); 6. tempera; 7. olajfestés. A festészeti utánzás tárgya minden, ami látó érzékünk körébe esik. A korlátozottabb technikák azonban tárgy tekintetében is korlátozottak, ellenben a szabadabb technikák tetszés szerint választják tárgyaikat, kivált pedig az olajfestés, mely e tekintetben valamennyi technikát felülmulja. A festészetet a tárgyak szerint fajokra szokás osztani, ámbár az egyes fajok között nem lehet egészen szabatos határt vonni. A főbb festészeti fajok: 1. Vallásos és világi történet; 2. ájtatossági kép; 3. ó-kori mitosz és rege; 4. allegoria és szimbolum; 5. arckép; 6. életkép (genre); 7. állatkép; 8. tájkép (szárazföld és tenger); 9. építészeti kép; 10. csendélet.

A festészeti utánzás, még a legszabadabb technikával is, egyfelől eszközeink, másfelől látó érzékünknek és kezünk ügyességének fogyatkozásánál fogva a valósághoz való hasonlóságnak, a természethüségnek csak bizonyos fokát éri el. A művész a legnagyobb természethüségü festményen is kevésbbé magát az anyagi valóságot adja vissza, inkább csak azt a hatást szemlélteti, melyet a valóság rá gyakorolt, kiemeli a valóságnak bizonyos sajátságait, melyek v. a formák, vagy a szinek, vagy a világítás körébe esnek, más sajátságokat pedig, melyek iránt látása vagy gondolkodása kevésbbé érzékeny, mellőz. Ezért mondjuk, hogy a festész, midőn a valóságot utánozza, ugyanakkor azt megváltoztatja saját fölfogása szerint. A korlátozott, a dekorativ technikákban a művész egyéni fölfogása inkább háttérbe szorul, ott a műnek a kéz ügyessége, a kimunkálás finomsága adja meg a becset, a jellemet. A szabadabb technikákban érvényesülő fölfogás lehet egy egész nemzet vagy egy vidék bizonyos korszakbeli művészeinek közös, általános sajátsága és viszont eme sajátságokon belül egyes művészeknek lehetnek még külön egyéni sajátságaik, akár a formák, akár a szinek, vagy a világítás utánzásában. Ahhoz mérten megkülönböztetünk nemzeti, vidékek és városok szerinti iskolákat, v. egyes művészek iskoláit. Igy azt mondjuk olasz, német, továbbá umbriai, firenzei, antwerpeni stb. iskola, továbbá Dürer, Rembrandt stb. iskolája.

A F. történetét nemzetek szerint osztályozva szokás tárgyalni. Az ó-kori F. törtnetében legkiválóbb szerepet játszottak az egyiptomiak, az asszirok, a görögök, a rómaiak és az etruszkok. A F. legrégibb emlékei azok a száraz falra festett és a köznapi élet foglalatosságait: a vadászatot, földművelést és egyebeket ábrázoló képek, melyek a régi egyiptomi sirkamrákat diszítik. E négy-öt ezer éves festmények szinei oly üdék, mintha ma készültek volna. Természethüség tekintetében igen fogyatékosak. Tulajdonkép csak rajzolatok, melyeknek fölszine vörösbarna, sárga stb. festékkel van befestve. Az alakok mozdulata gépies, az arcok kifejezéstelenek. Az asszir F.-ből emlékül csupán keramikai festmények csekély töredékei kerültek napvilágra. A görög F. alkotásai elpusztultak. Ezeket s általán a görög F. történetét csakis irott kutfőkből ismerjük. A görög F.-nek vannak közvetett emlékei, melyekből annak fejlettségére következtetünk. Ilyenek: az alakokkal diszített agyagedények, az Olaszországban, jelesül Pompéjiban, Rómában és egyebütt talált falképek, mozaik ábrázolások, az etruszk sirok falképei és az ugyanitt talált fémtárgyak, melyeket vésett ábrázolások diszítenek. Ezek egyszersmind a rómaiak és etruszkok festészeti emlékei.

A F. második nagy korszaka a keresztény vallással kezdődik és megszakítás nélkül tart mai napig. Fejlődésének történetét részletesen ismerjük. Főbb mozzanatai a következők: 1. Ó-keresztény F. I-IX. sz. 2. Bizanci F. Az V-ik sz. végétől kezdve. Hagyományai ma is élnek a görög keleti egyházi F.-ben. 3. Középkor (a román és a csúcsíves építés kora) Európa nyugati országaiban. A IX. sz.-dal kezdődik. Olaszországban korábban, egyebütt későbben végződik. 4. Renaissance F. a XV. és XVI. sz.-ban. Olaszország áll az élén. 5. A németalföldi F. föllendülése a XVII. sz.-ban. 6. Általános hanyatlás a XVIII. sz.-ban. 7. A XIX. sz.-beli F. Franciaország vezetése alatt (L. Ó-keresztény, Katakombák, Bizanc, Középkor. Renaissance, Olasz F., Német F., Frandriai F., Hollandi F.). A XIX. sz.-beli festészetet Modern festészet szó alatt egybefoglalva tárgyaljuk.

Festetics

(tolnai gróf), horvátországi, turopolyei származásu család, mely előbb Ferstetich nevet viselt s II. Mátyás királytól kapott nemesi cimeres levelet. Magyarországban F. Pál telepedett meg a XVII. sz. dereka táján, ki előbb gróf Batthyány Ádám horvát bán udvarnoka volt, majd nőül vevén tolnai Bornemisza Erzsébetet, nejével kaptaTolnát, Lovász-Patonát stb. Ilyen nevü fia nejével, Toldy Annával, Somogy- és Fejér vmegyében szerzett birtokokat. Ivadékai különböző időben mind grófi rangot nyertek; nevezetesen középső fia, József 1749; unokája, Pál, Kristóf szeptemvir fia, 1770. s ezen Pál testvérének, Lajosnak unokái, Agoston, Sámuel és Dienes 1857.

[ÁBRA] Festetics-család címere.

1. F. Andor gróf, miniszter, szül. 1843 jan. 17. A déghi ágból való; atyját és ennek Sámuel és Dénes fivéreit 1857. osztrák birodalmi grófságra emelték, melyet 1874. mint magyar grófi méltóságot is megerősítettek. Vasvármegyei nagybirtokos s 1892. a felső-eőri kerület a képviselőházba választotta, 1894 jul. 16. kinevezték földmivelésügyi miniszternek, a felső-eőri kerület pedig augusztus 14-én ujra megválasztotta képviselőnek.

2. F. Andor gróf, szinműiró és szinész, jelenleg a Nemzeti szinház titkárja, F. Bennó gróf fia, szül. Harasztin, Pest vármegyében 1857 nov. 26. Középiskoláinak végezte után az országos szinésziskolába lépett s egyben irodalomtörténeti és esztétikai tanulmányokat is folytatván az egyetemen, szinész lett. 1880. Tolnai Andor néven a kolozsvári szinházhoz szerződött s négy évig működött ott mint bonvivant és szalonszinész. Itt vette nőül Dömjén Rózsát, a szinház tagját. Három évig működött ezután a vidék más szinpadjain, 1887. a budapesti nemzeti szinház tagja lett; utóbb megvált a szinpadtól és a nemzeti szinház titkári állását foglalta el. Szinművei közül szinre került a nemzeti szinházban: Kiadó lakás, vigj. 1 felv. (1888). Uj szomszédság, vigj. 3 felv. (1891). Fordított is több szinművet. Álnevei: Andor, Tolnai Andor és Moly.

3. F. György gróf, a keszthelyi Georgikon alapítója, szül. Sághon Spronmegyében, 1755 jan. 1., megh. Keszthelyen 1819 ápr. 2., hol porai a plebániatemplom kriptájában nyugosznak. Atyja, F. Pál főispán (kit MáriaTerézia király az 1772. évben emelt grófi rangra), anyja Bossányi Julia. Nőtestvére Széchenyi Ferenc gr. neje levén, F. Széchenyi István gr.nagybátyja volt. Tizenhat éves korában a bécsi Theresianumba adták kiképeztetés végett, 18 éves korában pedig katona lett; mint ilyen 18 évig szolgált s alezredességig emelkedett fel. 1790 jul. 12. mint a Graeven-huszárok alezredese Latzkovich János századossal, kit a Martinovich-féle összeesküvés részeseképen 1795. lefejeztek, s tübb ezredbeli tiszttársával szövetkezve, az ezred nevében folyamodványt nyujtott be Pozsonyban a rendek házához, melyben kérelmezik, hogy az országgyülés eszközölje ki a királynál, hogy a magyar ezredek béke idején mindig a hazában legyenek elhelyezve, a nagy részben német tisztek helyett magyarok alkalmaztassanak s a szolgálati és vezénylő nyelv a magyar legyen. E folyamodványnak az a következménye lett, hogy F.-t és Latzkovich-ot, annak dacára, hogy előbbi az országgyülésnek királyi levéllel meghivott tagja volt s az országgyülés minden tagja a mentelmi jogot élvezte, a hadi tanács parancsára elfogták s a Graeven-ezredbeli tiszteket büntetésből más ezredekhez osztották be, a két vezető pedig, kikért az ország rendei feliratban fordultak a királyhoz, azt bizonyítva, hogy folyamodásukkal nem követtek törvénytelen és büntetésre méltó cselekedetet, csak nehezen nyerhette vissza szabadságát. F. e lépése miatt, mit utóbb is több alkalommal éreztettek vele, elvesztvén az udvar kegyét, elhagyta katonai állását és 36 éves korában visszavonult Keszthelyre, nagyterjedelmü birtoka középpontjára. A kiváló tehetségekkel és fenkölt szellemmel felruházott F. visszavonultságában nem maradhatott nyugton, hanem teremtő tettereje számára tért keresett s ezzel vette kezdetét áldásos működése, melyet nemcsak saját, hanem a hazai elhagyatott mezőgazdaság emelése érdekében kifejtett, amivel hazánkban az okszerü gazdálkodás egyik és pedig legnagyobb hatásu uttörője lett és érdemeket szerzett arra, hogy nemzetünk örök hálával adózzék dicső nevének, mely minden idők legjelesebb hazafiai koszorujának egyik legszebb ékessége.

F. tapasztalván, hogy 162000 holdnyi terjedelmü jószágai nem oly kezelésben részesülnek, mely az okszerüség követelményeinek megfelel, mindenekelőtt erre fordította figyelmét és oly férfiak megnyerésén fáradozott, kik e részben felállított tervének keresztülvitelében segítségére lehetnek. Régibb keletü ismeretség alapján nevezetesen Nagyváthy Jánost hivta fel arra, hogy jószágai vezetését vállalja el, ki habár Széchenyi Ferenc gróftól hasonló felszólítást kapott, vállalkozott e feladatra és hat évre szóló szerződés alapján F. teljhatalmu jószágkormányzója lett. Az első tett, melyre Nagyváthy a grófot buzdította, az volt, hogy uradalmai egyikén, Csurgón, Somogymegyében, református gimnáziumot alapítson és templomot építsen; a gimnázium 1792. nyilt meg, a templom pedig 1796. készült el. Nagyváthy mint jószágkormányzó azon meggyőződésre jutván, hogy az uradalmak jobb kezelésének legnagyobb akadálya a gazdatisztek szakismeretség-hiánya, utasítást dolgozott ki, mindazon szabályokat összefoglalva benne, melyeket a gazdatisztség követni tartozott. Minden gazdatiszt köteles volt az Instructiót, mely 1792. keletkezett, lemásolni és meg is tanulni. A következő évben Cirkulárét bocsátott ki a juhok nemesítése tárgyában. Az utasításokban foglalt szabályok megtanulását Nagyváthy szigoruan megkövetelte és a kikérdezést magyarázatokkal kisérte. Kétséget nem szenved, hogy az Instrukciók körül szerzett tapasztalások, kivált a kezdő gazdatisztek ismereteinek hézagos volta és azon igyekezet, hogy a bajon segítve legyen, volt legfőbb indító oka annak, hogy Nagyváthy azt a tanácsot adta F.-nek, hogy az uradalmi gazdatisztek kiképzése céljából tanintézetet állítson fel. Ez a tanintézet Georgikon (l.o.) név alatt 1797. Nagyváthy vezetése mellett létre is jött. 1801-ig csakis az uradalomban alkalmazott fiatal gazdatisztek oktatására volt szervezve és csak azontul vettek fel abba idegen tanulókat. A Georgikon berendezése körül Thaer és Fellenberg tanácsát kérte ki, azt gazdagon fölszerelte és tanárokul jó dijazás mellett oly férfiakat igyekezett megnyerni, kik a gazdaság terén jó hirnevet szereztek maguknak. 1801. évi aug. 23. F. nagy ünnepet rendezett József főherceg nádor látogatása alkalmából, melyen a nádor egy külön e célra készített aranyozott-ezüstözött ekén szántott a Georgikon földjén és ennek emlékére emlékérmet is veretett. 1802. 40000 frtnyi alapítványt tett oly célból, hogy annak kamatján évenkint 3 magyar nemes ifju neveltessék a bécsi katonaiskolában mindaddig, mig hasonló intézet Magyarországon is felállíttatik. Az 1801. Keszthelyen alapított nemesi konviktuson kivül 1803. Pesten is létesített stipendiátust, hol az ifjak a francia és angol nyelvben, rajzolásban stb. nyertek külön oktatást a gróf költségén. 1809. a francia háborukor 100, utóbb 500 huszárt állított a hadsereghez saját költségén, Zala vármegyénél pedig 100000 frtot tett le avégre, hogy a szegényebb nemesek, kiknek a fölkelési hadhoz való bevonulásukhoz nincsen elég költségök, abból segíthetők legyenek. Az 1814. évtől fogva évenkint május hóban tartandó ünnepet, a helikoni ünnepeket (l.o.) rendelte el, melyre kora legjelesebb hazafiait, költőit, tudósait és gazdáit hivta meg Keszthelyre. Az orsz. magyar gazd. egyesület a Köztelek diszterme számára életnagyságu képét festette meg s a leleplezéskor Érkövy Adolf mondott fölötte nagyhatásu emlékbeszédet. V. ö. Kiss Jánostól (Akad. Évkönyv I.)

4. F. György gróf, miniszter, F. László gróf fia, a nagy F.György unokája, szül. Bécsben 1815., megh. 1879. Tanulmányait magánuton végezte, a jogi vizsgáit azonban Pozsonyban tette le; azután néhány évet a katonaságnál töltvén, nagyatyja nyomdokaiba lépett s egész szenvedéllyel a gazdaságra, nagy kiterjedésü birtokainak célszerü rendezésére adta magát, ugy hogy uradalmai az ő személyes befolyása mellett csakhamar a legvirágzóbb állapotra jutottak. Végre az 1860. évben beállott szabadabb mozgalom őt is kimozdította magányából; az akkori magyar kormány felszólítására elfoglalta Vas vármegye főispáni székét; 1861. megjelent a felsőházban is, de amint a dolgok ismét rosszabbra fordultak, azonnal visszavonult ujból a magánéletbe, melyet csak Majláth György kancellárrá történt kineveztetése után hagyott el, hogy elfoglalja Zala vármegye főispáni székét, melybe nagy ünnepélyességgel lőn beigtatva. A magyar országos gazdasági egyesület már előbb egyhangulag elnökének választotta s e minőségében ő fogadta talpraesett beszéddel az 1867. Budapesten rendezett gazd. kiállítást megtekintő királyt. A felsőházban tartalmas beszédeivel tünt ki. 1867. akirály személye körüli miniszterré neveztetett ki s e fontos állásában maradt 1871 május 19-ig, amidőn leköszönvén, ismét a magánéletbe vonult vissza Molnáriba, vasvármegyei birtokára. - 5. F. Imre gróf, főrendházi tag, szül. 1844 ápril 14.; a déghi ágból való. Atyja F. Sámuel volt, akitól a csertői uradalmat örökölte. - 6. F. Jenő gróf, főrendházi tag. F. Tasziló öccse, szül. 1852 jun. 13. Atyja halála után tulajdonosa lett a csáktornyai nagy uradalomnak. Zala várm. második virilistája. - 7. F. József (szül. 1694.), ifj. F.Pál fia. Az osztrák örökösödési háboruban mint tábornok tüntette ki magát. Részt vett 1741 május 17. a czatlavi ütközetben s 1772. Prága ostromában. 1744. a poroszokat Beraunnál 6 ezer huszárból, hortvátból és határőrből álló csapatával megverte. 1745. Felső-Sziléziában volt téli szálláson s apró csatározásaival folyton nyugtalanította a poroszokat, Kosel várát is elfoglalta. 17649. grófi rangot nyert. - 8. F. Kristóf, ifj. F. Pál fia, 1722-29. Somogy vármegye országgyülési követe, majd aranysarkantyus vitéz s végre szeptemvir. - 9. F. László (megh. 1846.), György és jakabházi Sallér Judit fia, nemcsak apja vagyonának, de szellemének is örököse. A Ludoviceumnak előbb (1808) 5000, később (1836) 37500 frtot ajánlott fel. - 10. F. Leó gróf, a nemzeti szinház igazgatója, született Pécsett 1800 október 8., megh. Budapesten 1884 november 14. Bécsben a Theresianumban, majd a keszthelyi Georgikonban nevelkedett, 1825-40-ig gyakran följárt a poszonyi diétára; de nem sokat törődött a politikával, inkább érdeklődött a művészet és társas élet iránt. Az ötvenes évek elején az akkori kormány a nemzeti szinház igazgatójának nevezte ki; ő azonban az opera rovására a drámát elhanyagolta; e miatt nagy polémiák támadtak. Ezen polémiák következtében 1853. indította meg a Délibáb c. lapot is. A szinházi jövedelem szaporítása végett a nagy erkélyt építteté. Évek multán Radnótfáy Sámuel igazgatása alatt létrejött a szini iskola; ez uj intézetnél kapott igazgatói állást; ez intézettől is pár évvel halála előtt a közte és Szigeti József közt kitört villongás következtében nyugalomba kellett vonulnia.

11. F. Pál (tolnai), F. Kristóf szeptemvir és Szegedy Judit fia, szül. 1725 nov. 11., megh. 1781 szept. 10. Bécsben tanult, egy ideig az osztrák kormányszéknél szolgált és mint a gazdaság terén elsőrendü tekintély, alelnöke lett a m. kir. kamarának. E hivatalában teljesen megnyerte Mária Terézia kegyét, ki őt legbizalmasabb tanácsosai közé számította. Különösen az 1764-65. évi országgyülés alatt folytatott vele igen sürü, az országgyülés kérdéseit érdeklő levelezést, melyet a keszthelyi levéltár őriz. 1770. grófi rangot nyert, 1777. pedig Baranya vármegye főispáni méltóságára emeltetett. Neje, Bossányi Julia volt, egyik fia: György, a Georgikon alapítója. - 12. F. Pál gróf, született 1841 április 25-én. Fiatalabb éveiben hires sportsman és telivértenyésztő, kitünő verseny- és vadászlovas. Magyarországban a 60-as és 70-es években, ahol csak lóversenyek voltak, mindenütt lovagolt, szintugy a falkavadászatokon. Egyébként gazdaságának élt és a zeneművészetet is gyakorolta. 1881. nagy utazást tett Svédország- és Norvégiában, 1883. megnősült és elvette Pálffy Franciska grófnőt. Többnyire birtokain (Dégh, Tolna vm. és Nagy-Dorogh, Somogy vm.) gazdaságának él és telivértenyésztést üz. Lovai körülbelül 30 év óta számtalan izben kitüntek versenyeken; nem nagy számu, de kiváló telivérlovakat nevel. - 13. F. Pál gróf, id., főrendházi rag, szül. 1841 ápr. 25. Igazgatósági elnöke volt a kisbirtokosok földhitelintézetének s atyjának 1882. bekövetkezett halála után átvette a déghi és böhönyei hitbizományi birtokokat, azóta kiválóan gazdaságának él. A főrendiházban a közgazdasági bizottság tagja. Cs. és kir. kamarás.

14. F. Tasziló (I.), tolnai, gróf, szül. 1813., megh. 1883.; lovassági tábornok, a Mária Terézia-rend vitéze stb. (V. ö. Vadász- és Versenylap 1883. évfolyamában). - 15. F. Tasziló (II.), gr., az előbbinek unokaöccse és Györgynek fia, szül. 1850 május 5., cs. és kir. kamarás és valóságos belső titkos tanácsos, a főrendiház tagja, a magy. lovaregyletnek hosszabb időn át igazgatósági tagja, az orsz. lótenyésztési bizottság elnöke, hires sportsman, lótenyésztő és vadász. Versenyistállója és telivér-, ugymint félvérménesei kitünők. Nagy kiterjedésü uradalmának erdei hiresek vadállományukról. Vendégei voltak több izben a megbold. koronaherceg, a walesi herceg s Németország hercegi házai. Neje Hamilton Mária hercegnő, a skót Clanok nemzetségéből.

16. F. Vilmos gróf, főrendiházi tag, sz. Bécsben 1848 nov. 19. A déghi ágból való. Jogi tanulmányait Pozsonyban végezte s azután négy éven át a földmivelésügyi miniszteriumban mint segédfogalmazó működött. Cs. és kir. kamarás.

Festetics-kódex

pergamenre irott becses magyar nyelvemlék, a hires keszthelyi Festetics-könyvtár tulajdona, egy hajdan Kinizsi Pálné Magyar Benigna számára készült, gazdagon diszített, igen szépen, rideg barát-gót betüvel hártyára irott, 12-rétü zsolozsmás könyv. Legkésőbb 1494 elején irták. Majdnem minden lapján van egynehány arany nagybetü. Az 1. lapot virágdisz keríti. Hogy Kinizsi Pálnénak volt szánva, mutatja a 2. lap alján látható festett Kinizsi- és Magyar-cimer. Festőjével valóban dicsekedhetünk, még olasz könyvfestő kortársai is, kik Mátyás király könyveit diszítették, bátran céhükbelinek vallhatták volna. A kódex alkalmasint a pálos szerzet nagyvázsonyi kolostorában készült. Belőle egyes mutatványokat már Toldy Ferenc és Szilády Á. adtak ki mai helyesirással, de az egészet eredeti formájában először Volf György tette közzé az Akadémia Nyelvemléktára XIII. kötetében. Nyelve, szókincse nagyjában megegyezik más régibb kódexeinkkel. V. ö. Nyelvemlékek. Egy pár szó és forma: ewedez övez, lekce lecke (lat. lectio), sameel zsámoly (ném. schamel), tehág tehát, honnag honnét, legyünk ydwezek és szabadok.

Festett bor

A bort különösen vörös festékekkel szokták kezelni és szebb szinüvé tenni; de az is előfordul, hogy ezen anyagok segélyével fehér borból vörös bor készül. A borfestésre használják: a fekete és földi bodza, továbbá az afonya, fagyal és alkermes bogyóit, a fekete mályva virágát, a berzsenyfa levelét, az indigót és a fukszint s egyéb anilin-szineket. Ezen anyagok felfedezése a borban gyakran igen sok fáradsággal jár, szerencsére azonban az egészségre ártalmatlanok, kivéve a fukszint és egyéb anilin-festékeket, melyek bár parányi mennyiségben, arzént is tartalmaznak, s hosszabb ideig tartó élvezetnél az egészségre nem lehetnek közönyösek. A bor mesterséges festése hamisításnak minősítendő. A különböző borfestékek felismerésére V. ö. Csanády-Plósz, Borászati könyve; Babo, Handbuch der Kellerwirtschaft; Borgmann, Analyse des Weines; V. Cambou, Le vin et l'art de la vinification.

Festett fabutor

(l. a szines mellékletet). Az egyiptomiak, asszirok, feniciaiak nemcsak fa-, de fém- és kőtárgyaikat is szinezték. A krimi Kr. e. IV. sz.-ból való sirleletek tanuságaként a görögök finom dombormüves fabutoraikat szinezték is. A római birodalomban a szin ragyogott minden elképzelhető épületen és műtárgyon.

[ÁBRA] Magyar festett fabútor. I

[ÁBRA] Magyar festett fabútor. II

A középkor szinérzékét és szinszeretetét nem tagadta meg butorain sem. Szobrai és templomi butorai épp oly szinesek voltak, mint a lakások kényelmetlen fabutorai. A renaissance-korban kezd a F. kiszorulni a palotákból a néphez, mert a relief-faragványos, ritka és ugyis szép szinü fabutorokon a szin kezdett fölösleges lenni. A szegényebb osztály a reliefet azonban ezután is festett ornamentummal pótolta butorain és házi eszközein. Németországban és Svájcban a faépítkezéssel karöltve nagyon elterjedt a F. Festett ládák, padok, ágyak még ma is divatosak Svájcban. A mai magyarországi F.-ok eredetét Németországban kell keresnünk, bár tagadhatatlan, hopgy az egész keleten, honnan a magyarok bevándoroltak, ma is vannak F.-ok. A krimi tatároknál, a Kaspi-tenger melléki turkománoknál ép ugy megvannak a festett cifra ládák, mint a persáknál vagy nálunk. Butoraink alakja azonban német renaissance, s igy közel a föltevés, hogy hazai szászaink révén került a német butorfestés, az esetleg létezett régi honinak föléje. Mai F.-aink nem alak, de diszítésre nézve mégis sokban elütnek egymástól, ha vidékenkint vesszük szemügyre. Renaissance az erdélyi szászok butora, melyen a rózsák, tulipánok fesztonokon lógnak és a szegélyző disz is cikornyás rokokóformákat mutat. A festett disz reliefet utánoz, mert az egyik oldalán fehér fényvonal és a másikon fekete árnyékvonal köríti az alakokat. A székely butorok disze nem oly renaissance és inkább természetes virágok utánzata. Liliom, rózsa, szegfü, gyöngyvirág, néha tulipán: a szokásos virágalak. A fényes árnyékvonal alig tünik fel, sőt többnyire hiányzik is. A csángó butorok a kettő között foglalnak helyet, nagyon keleti módon stilizált virágalakjaikkal. A virágok közt néha egy-egy madár is énekelget, de egyéb állat teljesen ismeretlen. A Mezőkövesd vidéki matyó-k butorzata annyiban elüt ugyan az erdélyiektől, mint a velük azonos felvidéki F.-októl, amennyiben naturális virágai minden szerves csoportosítás nélkül szétszórvák. Az egésznek olyan zürzavaros persaszőnyeg hatása van. Ez a karaktere a matyó himzéseknek is, hol a tömören rakott virághalmaz nem mutat semmi rendet vagy szimetriát. A matyók török-tatár eredete diszeiken is látszik. Az alföldi magyarság F.-ai rózsás, tulipános, százszorszépes diszt mutatnak, ma már nagyon naturalisztikus kivitelben, ha még az ugynevezett «jó izlés» egyszinüre nem mázolta be őket, régen pedig hires volt a komáromi és győri láda.

Festett zománc

aranyra, ezüstre vagy vörös rézre ecsettel fölrakott zománc-festék, mellyel diszítményeket vagy alakos ábrázolásokat állítanak elő. L. Limoges és Zománc.


Kezdőlap

˙