Flammula

(lat.), a III. sz. óta a római lovascsapatok zászlója. A sárga kelméből készített, alól lángalaku hosszu csipkéket képező zászló és zászlóruddal keresztet képező rudacskáról csüngött, ugy amint azt máig a kat. templomok zászlóinál látjuk.

Flamsteed

(ejtsd: flemsztid) János, angol csillagász, szül. Derbyben 1646 aug. 19., megh. 1719 dec. 31. A greenwichi kir. csillagvizsgáló megalapítója s ennek csillagásza (astronomer royal). Különböző napfogyatkozások és üstökösök megfigyelésével hirnévre tévén szert, elhagyja apja kedvéért választott papi pályáját és 1670-től fogva Cambrdige-ben folytatja tanulmányait. 1675. figyelmezteti II. Károly királyt ujabb és pontosabb csillagászati megfigyelések szükségességére, különösen a tengeren való hosszuságmeghatározás szempontjából, mely figyelmeztetés a greenwichi obszervatorium keletkezését vonta mag után. Ott eleinte elég durva sextánsokon, később saját készítésü távcsővel ellátott faliquadránsokon figyelt s korát nézve fölötte pontos megfigyelései az első modern csillagjegyzék s csillagtérkép alapját teszik. (Amaz: Historia coelestis britannica, London 1712 és 1725; emez: Atlas coelestis, London 1729).

Flanc

(franc., ejtsd: flank) a. m. oldal. A katonaságnál harc- vagy menet-alakzatnak oldala, melynek biztosítására nagy gondot fordítanak, mert oldalról jövő támadás ellen erős harcat képezni sok időbe kerül s főleg azért is, mert az ellenség oldalról a főharcat hosszában lődöztetheti s visszavonulás esetén a két harcból visszavonulók találkoznak, amiből nagy zavarok keletkeznek; ezen okból oldaltámadással fenyegető ellenség ellen a tartalékból előre küldött csapatokkal ismét oldaltámadást intéznek. Erődítéseknél a bástyáknak azon vonalait nevezik F.-nak, melyek a kurtinával tompaszöget képeznek, l. még Oldalállás és Oldalmenet.

Flandin

(ejtsd: flanden) Jenő Napoleon, francia festő és archeologus, szül. Nápolyban 1809., megh. Tours-ban 1876., velencei képekkel (a Piarzetta, a sóhajok hodja, 1836) tette magát ismeretessé, azután az algiri hadjárat néhány érdekes jelenetét, Constantine ostromát (1838), Constantine bevételét (1839) festette meg. 1839-41 archeologiai és művészeti tanulmányutat tett Persiában; utjának gyümölcse az Etudes sur la sculpture perse (Páris 1842, 3 kötet), Études sur la Perse moderne (u. o. 1842, 100 tábla), Rélation du voyages en Perse (u. o. 1843., 2 kötet) és Voyage en Perse (u. o. 1843-54, 6 kötet) c. munkák. 1843-45. Botta assziriologussal beutazta a Tigris és Eufrát környékét, annak művét, a Monuments de Ninive-t illusztrálta és L'Orient c. a keleti életet föltüntető, 150 kőnyomatu lapból álló képsorozatot adott ki (Páris 1856-74). Egy történeti művet is irt, az Histoire des chevaliers de Rhodes-ot (Páris 1867-1873).

Flandres au lion

(franc., ejtsd: flandr ó lion), a. m. flandriaiak! seregeljetek az oroszán körül! Flandria cimerében a jelszó.

Flandria

(flamandul Vlaenderen), Európa azon része, amely az Északi-tenger, a Schelde és Pas de Calais közt fekszik; ma megoszlik Franciaország (amelynek Nord départementját alkotja), Belgium (itt K. és Ny. F. (l. o.) tartomány nevét viseli) és Hollandia (Zeeland D-i része) közt. F. neve a VII. század krónikáiban fordul elő először; ekkor csak Bruges városának környékét, a régi menapii germán nép földjének egy részét értették rajta; későbben azonban mindig nagyobbodott a területe. A IX. sz.-ban (864) Kopasz Károly a románok betörései ellen való védelmét Vaskaru Balduinra bizta, aki későbben vejévé is lett és a F. grófja cimét kapta; birtokai a Somme, Schelde és a tenger közt terültek el. Férfi utódai ezeket 1119-ig meg is tartották. 1007. ezek közül IV. Balduin Gand és környékét, VI. Balduin pedig házasság által Hainaut-t szerezte meg, amely utóbbi azonban csakhamar megint elvesztett. VII. Balduin gyermektelen halála után F.-t 1119. Jó Károly dán herceg, az elhunyt család női ágon való rokona örökölte, de azt 1127. meggyilkolták és a grófság először normandiai Vilmosra, későbben pedig elzászi Thierryre szállott; ennek fia, Fülöp után Margit, a nővére örökölte. Majd fia, IX. Balduin F.-t Hainaut-val ujra egyesítette és később a latin császárságot alapította. F.-t leányai kapták, akik közül Margit, a Fekete, 1279. Hainaut-t unokájának, II. Avesnesi Jánosnak adta át, F.-t pedig második házasságából született fiának, Guis de Dampierrenek hagyta örökségbe. A XIV. sz.-ban a polgárság Artevelde Jakab (l. o.) vezérlete alatt fellázadt grófja, I. Lajos ellen, amelyet csak annak utóda, II. Lajos tudott elfojtani; II. Lajos volt F. utolsó grófja. Leányát, Margitot nőül vette Bátor Fülöp, aki 1384. F.-t és Artoist Burgundiával egyesítette. Leánya, Mária, egybekelvén Miksa császárral, F. Burgundiával együtt a Habsburgokra szállott. A vesztfáliai békében F. É-i részét Hollandia kapta; a pireneusi békében a franciák megszerezték Artoist, az aacheni, nymwegeni és utrechti békében pedig még más részeket is. 1795-1814-ig egész F. Franciaországgal volt egyesítve; és 3 départementra volt beosztva: Lys-re Bruges székhellyel, Escaut-ra Gand székhellyel és Bouches de l 'Escaut-ra Middelburg székhellyel. A bécsi kongresszus ismét elvette Franciaországtól. F. a XIII. sz.-ban Európának legnépesebb és leggazdagabb földje volt. Az egyes városok nemcsak saját grófjaik, de külföldi fejedelmek ellen is meg tudták védeni szabadságaikat. A gazdagság és hatalom forrása az ipar, különösen a posztószövés és a kereskedés volt. Legnagyobb hirre tettek szert Bruges vásárai, a posztószövés középpontja pedig Ypres volt. V. ö. d 'Ondegherst, Les Chroniques et Annales de Flandre (1571); Warnkoenig, Flandrische Staats-u. Rechtsgeschichte (Tüb. 1836-39); I. Glay, Histor, des comtes de Flandre (1843); Kervyn de Lettenhove, Histor. de Flandre (1847-1855); u. a., La Flandre pendant les trois derniers siecles (1875) és Histoires et chroniques des Flandres (1879-80).

Flandriai festészet

Flandria egyike Nyugat-Európa ama vidékeinek, amely önálló, nemzeti irányu festészettel dicsekedhetik. Miniaturképekkel diszített kéziratok bizonyítják, hogy e vidéken már a X. sz.-ban gyakorolták a képirást. Németalföldnek egy része akkoriban a lotaiai hercegséghez, tehát annak révén a német birodalomhoz, másik, s pedig kisebbik része Franciaországhoz tartozván, természetes, hogy Flandriában a festészet terén a XIII. sz.-ig e két ország hatása érvényesült. A festészetnek az időbeli emlékei néhány evangeliomos könyvet és misekönyvet diszítő miniatur képek és kezdőbetük; előállításra megegyeznek a román művészet idejéből való e fajta német művekkel: élénk mozdulatu, esetlen alakok és nyers kimunkáltság jellemzik. Gentben a Biloque kórház kápolnáját, továbbá ugyanott Leugemete kápolnát diszítik a legrégibb falfestmények. Az utóbbi kápolna annak idején az ipartestületek gyüléshelyéül szolgált; falképei, melyek a XIII. sz. végéről v. a XIV. sz. legelejéről valók, szt. Györgyről és szt. Sebestyénről nevezett ijászoknak, továbbá a mészárosok, halászok, pékek, posztósok testületének főlvonulását ábrázolják. E szerint tehát e régi falképeknek ugyanaz a tárgya, amely tárgy a flandriai, s általán a németalföldi festészetnek későbben is egyik fő jellemvonását képezi. Gentben 1337-38. alakult meg a festők és a szobrászok testülete, majd követték: Tournai 1341., Brügge 1351., Löwen 1360 táján, Antwerpen 1382. Később megalakult Brüggében és Gentben a miniatur festőknek, Arras-ban, Tournai-ban, Valencienes-ban, Brüsszel-ben a képszövők testülete. E testületek tevékenysége vetette meg alapját a flandriai festészet nemzeti irányu fejlődésének. Johan de Bruges az első festész, akinek nevét ismerjük, akinek művészetéről fönmaradt művei nyomán itéletet mondhatunk. 1372-77 között virágzott. Miniatur képeket festett és XII. sz.-beli miniaturképek nyomán, kartonokat készített képszövők számára. Kivüle még néhány festőnek a nevét ismerjük. Ezek: Jehan de Hasselt, Beauneven, Broederlam, Malonel. Mindannyian a XIV. sz. végén éltek és uttörői voltak a XV. sz.-beli F.-nek.

Kétségtelen, hogy Flandria városaiban a gyorsan emelkedő vagyonossággal karöltve a művészet, jelesül a festészet gyakorlata sokkal nagyobb arányu volt, semmint ama néhány névből következtetni lehet. A világi művészekkel a nagyszámu és gazdag kolostorok versenyeztek a festészetben és a művészet többi ágában. Alkotásaik a későbbi forradalomnak viszontagságai közt elpusztultak; nem maradt fönn egyetlen festmény sem, amelyből megállapíthatnók a festészet állapotát a Van Eyck testvérek elött. akik a XV- sz. elején megujítják a flandriai festészet fejlődésének ujabb korát. Nevükhöz füződik az olajfestés technikájának tökéletesítése, ami csakhamar általánosan elterjedt és a festészetnek átalakulását vonta maga után. Nevezetes művük: a genti székesegyház oltárképe, mely egyszersmind kiindulási pontja a nagy átalakulásnak. Alig van még egy festmény, mely hasonló jelentőséggel birna a festészet történetében. A XV. sz. elejétől kezdve a Van Eyck testvérektől megjelölt irányban fejlődött a F. tovább, noha a mesterek közül, kiket név szerint ismerünk, egyikről sincs bebizonyítva, hogy a Van Eyck testvérek műhelyében tanult volna. Vannak ismeretlen szerzőjü festmények, melyek e műhelyre vallanak. A XV. sz.-ban Brügge, Gent és Brüsszel városok a fő helyei a F.-nek, mely fölötte termékeny volt, s ámbár az 1566. képüldözés nagy pusztítást vitt véghez, művei szép számban maradtak fönn. A külföld, jelesül: Olasz-, Francia-, Német- és Spanyolország számára is dolgoztak a flandriai festők, sőt közülök néhányan már ekkor Olaszországban is jártak. Ezek egyik követője a XV. sz.-ban a Petrus Christus. Valamivel ifjabb mester Hug van der Goes, Jodoun van Gent, továbbá Rogier van der Weyden. Az utóbbitól legtöbb festmény maradt fönn és valamennyi közt a legkiválóbb művészi egyéniség. A Hollandiában, Haarlemben született Thiersi v. másként Dirk Bouts életének java részét Löwenben tölté, s igy tevékenysége a flandriai iskola területére esik. Ezeken kivül a XV. sz. első felében élt több festőről, mintegy tizenötről van tudomásunk, kiknek művei nem maradtak fönn. Hans Memline a legjelesebb mester a XV. sz. második felében. Valószinü, hogy Rogier van der Weyden tanítványa volt. Számos követője közül a hollandiai születésü Dávid Gerard, továbbá Gerard van der Maior és Joachim Patinier tünnek ki. Mind a hárman a XVI. sz.-ba tartoznak. Levéltárakból, kivált a fejedelmi háztartások számadásaiból ujabb időben készített adatok a fönti festőkön kivül még számos nevet említenek. Ezeknek a foglalkozása azonban inkább kézmüvesi volt. Festők voltak a fejedelmi kastélyok és kertek felügyelői, akik ötleteikkel, saját találmányu tréfás készülékekkel a fejedelmeket és vendégeiket mulattatták, diszleteket, butorokat, kocsikat, zászlókat stb. festettek, fölvonulásokat, szinielőadásokat rendeztek. A XV. sz.-ban a képirás körébe tartozó jelentékeny művek: a falkárpitul használt szövött képek és a könyveket diszítő miniatur képek. A művészet e két ága ez időben érte el a fejlettség legmagasabb fokát és alkotásai a legkiválóbbak e téren. A F. a XV. sz.-ban nagy hatást gyakorolt a hollandiai, a francia, a német, a spanyol, sőt az olasz festészet fejlődésére is. Az utóbbiban az olajfesték technikájának elsajátítása egészen uj irány kiindulási pontját képezte. Az Eyck-iskola hagyományai benyulnak a XVI. sz.-ba, s Quentin Massys utolsó képviselőjük rendkivüli tehetségével mintegy uj életet varázsolt beléjük, ugyanekkor azonban egy uj iránynak kora hirnökeként jelenik meg. A XVI. sz. elején az Eyck-féle iskola kimultával Gent, Brügge és Brüsszel veszítenek jelentőségükből, a gazdaságilag fölvirágzó Antwerpen lép előtérbe, 1560. nem kevesebb mint 300 festő és szobrász dolgozott a városban.

A F. helyzete kedvező volt, nagy tevékenységet fejtett ki, mindazáltal az átmenetet az uj irányba nem valósította meg saját erejéből. Az összeköttetés Flandria és Olaszország között a XVI. sz.-ban bensőbbé és élénkebbé vált, Quentin Massys halála után (1530) a flandriai festők szinte seregesen vándorolnak Olaszországba, elfeledik a mult századbeli hazai mestereket, Firenzében, Rómában Lioanrdo da Vincit, Michel Angelot, Ráfáelt bámulják. Ekként a F. olasz hatás alatt alakult át. E hatás azonban csak fokozatosan érvényesült, először a képek mellékes részleteire, jelesül az építési formákra szorítkozott, a csúcsives építés elemei renaissance-oszlopokkal, párkányokkal stb. keverten fordulnak elő, majd a ruházat elrendezésében, az arcok alakításában, az alakok mozdulatában, sőt a csoportok elrendezésében is az olasz minták váltak irányadókká. A korlátozottabb olasz hatás példái, Cornelis van Caninxloo, Lancelot Blondeel, Jan van Hemessen festményei. Lambert Lombard szorosan a toszkánai mintákhoz tartotta magát. Mabuse (Jan Gossart) és Barend van Orley, Michiel Cozcie, Frans de Vriendt, másként Frans de Floris, Merten de Vos, Broack, a Franken család több tagja, Lambert van Woort, a Claeyssens család, Adrien Key, végül Spranger, Gillis van Valckenborch említésre méltó képviselői az olaszos iránynak. A vélemények nagyon eltérők az olaszos irányu F.-ről. Tény azonban, hogy a flandriai festők az olaszoktól sajátították el az anatomia, a mozdulatok és a távlat alaposabb ismereteit. Tény továbbá, hogy e válság közeépette sem merültek feledésbe a flandriai képirás sajátos elemei és azok az olaszos irány művelőinél is érvényesülnek, valahányszor arcképet, tájképet és a közönséges élet jelenségeit festve, egyenesen a valóság felé fordulnak. A tájképet az Eyck-iskola hagyományai nyomán a XVI. sz. elején Joachim Patinier fejlesztette tovább. Követője Hendrik Btesse. A század második felében id. Picter Brueghel és részben Hans Bol képein, melyek a közönséges jelenségeit ábrázolják, a táj még nagyobb jelentőséget nyer. Matthys Brill és fia Paulus Brill olaszos tájképeket festettek. Említésre méltók még: Joachim Buecklaer, Jan Brueghel. az ifjabb és legifjabb Picter Brueghel. Mindannyian a XVI. sz. irányának folytatói a XVII. sz.-ban.

A németalföldi szabadságharc válságai következtében a F. a XVI. sz. végén hanyatlani kezdett. Jan Snellinek, Wenceslas Coeberger, Otto van Veen, Adam van Noort, Henri van Bulen közepes tehetségü művészek, továbbá a nagyobb önállóságu Abraham Janssens képezik az átmenetet a XVII. sz.-ban, amelynek elején Picter Paulus Rubens tüneményszerü tehetsége a flandriai festészetet visszaadta önmagának és egy csapással a fejlettség legmagasabb fokára emelte. Hatása oly ellenállhatatlan volt, hogy az ifjabb nemzedék seregesen szegődött hozzá tanítványul, sőt bizonyos mértékben a régi nyomokon járó idősebb festőket is magával ragadta. Az utóbbiak közül nevezetesebbek: Hendrik van Balen, Gerard Zegeos, Caspar Crayer. Tanítványai és munkatársai: Anthony van Dyck, Erasmus Quellin, Abraham van Diepenbeeck, Frans Wonters, Justus van Egmont, Jacobus Jordaens, Picter van Mol, Cornelis Schut, Jan van Hoecke, Cornelis de Vos, Deodato Delmont, Nicolaus van der Horst, Monper, Jan Widdens, Jan Brueghel, stb. Rubens körül csoportosult jeles rézmetszők: Pieter Thys, Jan Roose, Remi van Leemput, stb. Jacobus Jordaens Rubens egyik jelesebb tanítványa a történeti festészetet művelte. Ugyan e téren kitüntek azok közül, kik nem voltak Rubens tanítványai: Gaspar de Crayer, Rombouts, Gallaerts, ifj. Francis Franck, Adrien van Niculandt., Cornelis de Vos szintén Rubens tanítványa, az arcképet művelte. A XVII. sz.-ban a népes tárgyu festészetnek kiváló tehetségü művelői: ifjabb Dávid Teniers, Adriaen Brouwer, kevésbé jelentős Craesbeck. Számos követőjük volt, köztük a Ryckaert család. A polgári társaság ábrázolói: Christ, Jacobus van der Lamen, Jeroom Janssens, kivált pedig Gonzales Coques (Cock), végül Biset. Állatfestők: Frans Snyder, Jan Fyt. Csatafestők: Seb. Vranx (Vranex), Picter Snayers, Picter Menlener. Tájfestők a Brueghel család mellett: Dávid Vinckboons, Abraham Govaerts, Wildens, Uden, Vadder, Sieberechts, Cornelis Huysmans. Tengerfestők: Adrien Eertvaldt. Jan Huysmans, Adam Villaerts. Építészetfestők: Picter Neefs, Gheringh, Ehrenberg, Alsloot. Csendéletfestők: Adriaen van Utrecht, Jan van Es, Picter de Ring. Virágfestők: Dávid Seghers, Corn. Schut, Jan van Kessel, stb. A. van Dyck életének nagyobb részét külföldön, az angol udvarnál töltötte. Kivüle még néhány XVII. sz.-beli flandriai festő élt külföldi udvarokon: Justus Suttermans Firenzében a Madisi-család szolgálatában állott, ifjabb Frans Pourbus, Champaigne és Meulem pedig francia királyi udvari festők voltak. A XVII. sz. végén a F. már hanyatlott, a XVIII. sz. folyamán pedig végleges enyészetnek indult.

Flandriai gróf

I. Lipót belga királynak 1840 dec. 16. kelt rendelete szerint a király másodszülött fiának, esetleg az uralkodóház azon tagjának cime, kit a trónöröklés rendje szerint a második hely illet. Jelenleg Fülöp herceg viseli e cimet, II. Lipót király öccse (szül. 1837. márc. 24.) Neje Mária, hohenzollerni hercegnő, gyermekei pedig Henriette, Jozefa és Albert (szül 1875 ápril 8).

Flandrin

(ejtsd: flandren) Hippolit, francia festő, született Lyonban 1809 márc. 23., megh. Rómában 1864. márc. 21. 19 éves korában Párisba ment és Ingres tanítványa lett, 1832. Olaszországba utazott, ahol különösen a cinquecento nagy mestereit meg a régi keresztény művészetet tanulmányozta. Visszatérve Párisba, 1841. a szent Severin-templom János-kápolnáját diszítette viaszfestésü képeivel, 1844. a párisi szt. Germain des Pres templom kórusát, 10 évvel később ugyancsak középhajóját diszítette freskókkal. 1854. festette meg legkitünőbb monumentális művét, a párisi paulai szent Vince templom kettős képszalagát, még pedig a ravennai szent Apollinare nuovo templom mozaikképeinek hatása alatt. A régi olasz mesterek nyomdokaiban haladt a nîmesi szent Pál templomnak, az ainayi apátsági templom szentélyzáradékának kifestésében, vmint függőképeiben. V. ö. Gruyer, Les conditions de la peinture en France et les peintures murales de H. F.,. Páris 1864; Montrond, H. F., Étude biographique et historique, 3. kiad., u. o. 1876; Delaborde, Lettres et Pensées d 'H. F., u. o. 1877.

Flanel

vászonkötésü vékony kártolt gyapju szövet, amelyet nem kallóznak, hanem csak mosnak és bogácsolnak.


Kezdőlap

˙