Forint

e szó régi magyar nyelvemlékeinkben forin alakban is előkerül, s nem egyéb, mint az olasz florino a. m. virágos pénz; már Páriz-Pápai latin-magyar szótára szerint «florenus: forintpénz, melyet Florentzia városa kezdett elsőben virág-tzímerrel veretni». Legelőször a rajnai választók utánoztatták azon arany-F.-okat, melyekből 64 ment egy márkára. A F.-ok finomsága lassankint csökkent, mignem I. Ferdinánd általános birodalmi érmerendje 1559. megállapította, hogy 72 arany-F. egy 181/2 karát finomságu márka aranyat tartalmazzon. A XVII. sz. óta az arany-F.-ot lassankint kiszorította az u. n. arany. Az ezüst-F.-ok a XVII. sz. közepe körül keletkeztek nagyon elütő értékekben és Svájcban, Németalföldön s Lengyelországban is meghonosodtak. Ezek némely helyütt csak számoló pénzül szolgáltak. A F. régente leginkább 60 krajcárra volt felosztva. Az 1748-ban Ausztria-Magyarországban behozott 20 forintláb 1753. évben, miután Bajorország formális egyezség által csatlakozott hozzá, egyezség szerinti láb nevezetet nyert s lassankint a legtöbb német terület s város elfogadta a pénzverés alapjául. Az ilyen egyezség szerint (convenciós) császár- v. birodalmi F.-ból 20 tett egy márka finom ezüstöt. Bajorország azonban már egy év mulva visszalépett az említett egyezségtől s átment a 24 forintlábra. Ausztria kivételével az egész déli Németország követte ezt a példát, de a 24 forintláb csak számolóláb maradt. Ezen forintláb szerint vert F.-ok rajnatartományi F.-oknak neveztettek. Az 1857 jan. 24-iki bécsi érmeegyezség következtében Bajorország, Würtemberg, Báden s még néhány kisebb állam a német érmefontból 511/2 F.-ot vertek. Ugyanez időben Ausztria az uj osztrák, vagyis az osztrák értékü F.-ot hozta be, melyből 45 megy egy vámfont finom ezüstrre. Ezen uj érték a régi rendszer szerint egy 21 forintlábnak felel meg; a régi F.-ok ugy aránylanak az ujhoz, mint 20: 21, vagyis 100 konvenciós F. = 105 oszt. ért. F.-tal. Az osztrák értékü F. 100 krajcárra volt osztva s ezüstből 2, 1 s 1/4 F. értékü darabokat vertek. Dél-Németországban a német birodalmi uj márkaszámítás behozatalával (1876 elején) megszünt a F.-k szerinti számítás s a dél-német F.-érték érmeit bevonták. A németalföldi F. 100 centre osztatik, 1816-ig azonban (s a közönséges életben gyakran még jelenleg is) 20 stuiverre, egyenkint 16 penning értékkel, volt osztva. Ez 99/20 gr. finom ezüstöt tartalmazó pénzdarab 85 kr. o. é.-ben = 1 korona 98 fillér. A lengyel F. (zlot), mely 1841-ig törvényes volt, 30 garasra (groszy) oszlott s mint vert ezüstérme 251/8 osztr. ért. krajcár volt. 1841. Lengyelországban törvényesen az orosz rubelérték lett behozva. Magyarországon a F. név először az 1342-iki törvénycikkekben fordul elő. Előfordul még a mai napig is Magyarországon az u. n. sain, vagy bécsi értékü forint, számítva lett 21/2 egy osztr. ért. forintra = 40 kr. o. é.

Forintos

György (forintosházi), zalamegyei táblabiró, szomoru nevezetességre tett szert az 1843. követválasztás alkalmával. Kis-Görbőről levelet bocsátott ki, melyben nemes uraimékat óva inti, ne egyezzenek belé a házi adónak bevallásába és jelenjenek meg mennél számosabban az ápr. 3. megyei gyülésen. Ez izgatásnak nagy része volt abban, hogy a házi adót ápr. 4. a fanatizált bocskoros tömeg megbuktatta. A gyülésből visszamenet F. emberei Kehidán megtámadták Deák embereit és többet közülök megsebeztek és elfogtak, egyet pedig agyonlőttek. Ez eseményeknek az volt következése, hogy Deák az ápr. 24. közgyülés által reáruházott mandátumot el nem fogadta. Jul. 20. F. a Nemzeti Ujság-hoz levelet intézett, melyben az ellene emelt vádakat megcáfolni igyekszik, de ez nem sikerült. Az aug. 31. közgyülésen elfogadtatott ugyan a házi adó, és Deák ujra megválasztatott követnek, közfelkiáltással, de a nagy hazafi ez országgyülésre nem fogadott el megbizatást.

Forinyák

1. Géza, joghallgató, hazafias tüntetés áldozata, F. Gyula cs. és kir. lovastábornagy öccse, szül. Pesten 1840., megh. 1860 ápr. 2-án. A deákság, bár az egyetemi rektor minden tüntetést eltiltott, elhatározta márc. 15-e évfordulójának az elesett honvédekért tartott requiemmel való megünneplését. A rendőrség ezt nem engedte, és erre az ifjak gyászjelvényekkel kivonultak a kerepesi-uti temetőhöz. Utközben a katonaság szét akarta őket oszlatni és többet közülök elfogott. Társaik kisérletet tettek a foglyok kiszabadítására, mire a katonaság tüzelt. Ekkor hatan megsebesültek, köztük F., kinek térdét zuzta szét a golyó. E sebében meghalt. Temetése nagy részvéttel történt. Különösen feltünő volt a főnemesség megjelenése. Emlékét nov. 1. megüli az egyetemi ifjuság.

2. F. Gyula, cs. és kir. altábornagy, szül. Pesten 1837 máj. 23-án. A gimnázium négy osztályát Budapesten végezte, 1849. a bécsi mérnökkari akadémiába lépett és 1855. hadnaggyá nevezték ki; 1858. a hadi iskolába vették fölt, 1859. a vezérkarhoz nevezték ki századosnak; aztán Olaszországba ment. 1862. a bécsi főhadparancsnoksághoz helyezték át; az 1866. a poroszok ellen folyt hadjárat alatt Westphalen gróf lovas dandárával mint vezérkari tiszt működött; 1869. a honvéd-lovassághoz tették át és a miniszteriumba osztották be. 1870. őrnagy és a budapesti lovasosztály parancsnoka lett, 1871. Vácon volt térparancsok, majd ismét lovas-osztály dandárnok. 1872. a központi lovasiskola parancsnoka, 1872-1875-ig a Ludovika-akadémia aligazgatója és a harcászatot tanította. 1875-77. az V-ik kerület segédtisztje, 1877-1882. a 81-ik, később a 79-ik gyalogdandár parancsnoka volt. 1882. csoportfőnök a miniszteriumban; 1885. helyettes, 1887. pedig a IV. pozsonyi honvédkerület parancsnoka lett altábornagyi ranggal. 1892. valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. Több hadászati cikke jelent meg a Ludovika-akadémia közlönyében s irt egy Hadászat c. munkát is (Pest 1872).

Forio

város Nápoly olasz tartományban, Ischia sziget Ny-i partján, (1891) 3656 lak., meleg vizforrással. Lakói borral és olajjal kereskednek. 1883 jun. 28. földrengés csaknem egészen elpusztította.

Fori privilegium

l. Privilegium fori.

Fóris

1. Ferenc (Otrokocsi), előbb református lelkész, később kat. pap és egyházi iró, szül. némelyek szerint Otrokocson, de hihetőbben Rima-Szécsen (Gömör várm.) 1648 okt., megh. Nagy-Szombatban 1718 okt. 1. Iskoláit a hazai intézetekben elvégezvén, a külföldi egyetemeket, hosszasabban az utrechtit látogatta meg; hazajövén előbb Szathmáron lett tanár (1669-71), azután Rima-Szécsen lelkész. A pozsonyi kiküldött biróság elé idéztetvén, itt 1674 ápr. 4. megjelent és miután az eléje adott térítvényt ő is vonakodott aláirni, fej- s jószág vesztésre itéltetett, majd a lipótvári börtönbe hurcoltatott, onnan pedig 9 hónapi szenvedés után a nápolyi gályákra vitetett. Innen irt 1675 nov. 5. Leusden utrechti tanárhoz, 1676 januárban pedig Turretin genfi tanárhoz, a gályarabok szomoru sorsát ecsetelő leveleket. 1676 febr. 10. a gályarabságból Svájcba ment és Zürichben tartózkodott, mignem az 1681. soproni országgyülés XXV. t.-c. folytán társaival együtt hazájába visszatérhetett. Előbb Gyöngyösön lett lelkész (1681-83), aztán Kassán, de innen, állítólag elmebajok mutatkozván nála, más egyházba, nemsokára külföldre, főként Angliába és Németalföldre ment, hol több munkáját sajtó alá adta. Ekkortájban azt vette fejébe, hogy ő van hivatva a prot. és kat. egyház egyesítésére és ily célból adta ki Irenicum seu Pacis consilium pro Unione et concordia ad fratres Protestantes (Franeker 1692) c. munkáját, s miután hazai hitrokonainál ezen terve kedvezőtlenül fogadtatott, velük meghasonlott, áttért a kat. egyházba. Hit-, bölcsészet- és jogtudor lett, elutazott Rómába, de az óhajtott vatikáni könyvtárnokságot nem nyerhette el, hanem Nagy-Szombatban nyert jogtanári állást, s egyszersmind az esztergomi káptalan levéltárát rendezte. Főbb munkái a fentebb említetten kivül: Kereszt alatt nyügő magyar Izráelnek hálaadó és könyörgő imádságai (Kolozsvár 1682); Idvességes beszélgetések (u. o. 1683); Apocalyptica tuba quinta: ortum, progressum et interitum locustarum pandenx (Amsterd. 1690); Sententia media et pacificatoria (u. o. 1690); Origines Hungaricae (Franek. 1693); Veritates antiquae (Apologia. Kis Imre jezsuita ellen). Kéziratban: Furor Bestiae contra testes J. Christi in Hungaria (1676). A kat. egyházba áttérte után 14 munka jelent meg tőle, a nevezetesebbek: A tévelygő juhról. Egyházi beszéd (Nagy-Szombat 1694); A jó leliismeretnek magamentő tanubizonysága (Kassa 1694); Róma Istennek szent városa (N.-Szombat 1698); Examen reformationis Lutheri et sociorum F. (N.-Szomb. 1696); Antiqua Hungarorum religio vere Christiana (u. o. 1706); Breve specimen introductionis in Jurisprudentiam Methodicam és Experimentum reductionis Juris Hungarici ad suos fontes (N.-Szombat 1699) cimü munkái a magyar jog önálló doktrinális művelését tárgyazzák.

2. F. István, szinész, szül. Felső-Nánán 1863 jun. 22. Iskolai tanulmányait Egerben és Gyöngyösön végezte. A bpesti szinészeti konzervatoriumban 1882-1886 közt végezte tanulmányait szép reményekre jogosító sikerrel. Azóta mint a kolozsvári szinház egyik legkedveltebb komikusa működik.

Foris positi

(lat.) a. m. ajtó elé állítottak; régente igy nevezték az exkommunikáltakat. L. Egyházi büntetések.

Forkel

János Miklós, német zenetörténetbuvár, szül. 1749 febr. 22. Meederben (Koburg mellett), megh. Göttingában 1818 márc. 17. Már mint gyermek templomi énekes lett; 1769. jogot tanulni ment Göttingába, de egészen a zenére adta magát s 1778. egyetemi zeneigazgató lett. Elfelejtett zeneműveinél sokkal értékesebbek iratai, főleg az Allgemeine Geschichte der Musik (2 köt. 1788-1801), melyben a történelmi eseményeket csupán a XV. sz. közepéig adja elő; Allg. Litteratur d. Musik (1792), a zenéről szóló irodalom első kritikai története; Über die Theorie der Musik (1774); Über J. Seb. Bach's Leben, Kunst u. Kunstwerke (1803). F. átirásában csak korrektura-iveken maradtak fenn Graphäus Missae XIII. (1539) és Petrejus Liber XV. missarum (1538) c. gyüjteményei, partiturában.

Forlana

(ol.), olasz nemzeti tánc-zenének a neve többféle részből összetéve. A zene derült jellegü 6/8-as (ritkán 6/4-es) ütenyben. Leginkább otthonos Velencében a gondolások közt, valamint a Friaul-hercegségben, melynek lakói Forlánoknak neveztetnek, kiktől maga a tánc és zene is a nevét nyerte. Mint énekkel egybekapcsolt táncot Thomas Amb. jellemzően szőtte be Mignon operájába.

Forli

1. tartomány Emilia olasz kompartimentóban az Adriai-tenger, Pesaro-Urbino, San-Marino, Firenze és Ravenna között, 1862 km.2 területtel, (1891) 279374 lak. Ny-i részét az Apenninek ága borítja, K-i kisebb része termékeny és jól művelt sikság, amelyen a Montone, Ronco, Savio, Marecchia, Fiumicino folynak az Adriai-tengerbe. A földművelésen kivül állattenyésztés és halászat a lakosok főfoglalkozása. Járásai: Cesena, F. és Rimini.

2. F. az ugyanily nevü tartomány fővárosa, 26 km.-nyire Mentonetól, a Ronco partján, vasut mellett, püspöki székhely, (1892) 44000 lak., meteorologiai obszervatoriummal, városi könyvtárral (50000 kötet) pinakotekával, Morgagni anatomus emlékszobrával. Négy főutcája, melyek F.-t ugyanannyi városrészre osztják, az oszlopsorokkal szegélyezett Vittorio Emanuele piacon szögelnek össze. Jelentékenyebb épületei az 1360. Albornoz kardinálistól épített citadella; a Sta. Croce székesegyház, Cignanitól 1686-1706. kifestett kupolával és Lignani meg Torricelli siremlékével; a San Mercuriale nevü templom a XIV. sz.-ból való faragványokkal, Palmezzanotól és San Girolamotól eredő festményekkel, Melozzo és Palmezzano freskóival és Manfredi Barbara szép siremlékével. F.-nak, a régi Forum Liviinak eredete, bár romok nem maradtak fenn, a római korba vezethető vissza. Nagy Károly ajándékával a pápák birtokába került. Későbben önálló köztársaság volt, amely több izben küzdött függetlenségekért a római kuria hadai ellen, mig 1504. II. Gyula pápa az egyházi államba ujra be nem kebelezte. 1797. az Alpokon inneni köztársaságnak, később az uj olasz királyságnak vált részévé. 1815. a pápáknak jutott 1859. pedig Szardinia csapatai foglalták el. V. ö. Bonoli, Monografia stat, economica., amminisztrativa della provincia di F. (1866-67.


Kezdőlap

˙