Forradalom

tágabb értelemben minden erőszakos átalakítás, felforgatás a fizikai épp ugy mint a politikai és társadalmi életben; szorosabb értelemben az állam alkotmánynak erőszakos megváltoztatása. A hirtelen keresztül vitt F.-at államcsinynek (l. o.) nevezik. Az udvari körökre szorítkozó lázadást az államfőnek a tróntól megfosztása s másnak trónra emelése céljából, palota-F.-nak mondják. A F.-nak lényeges ismérve az erőszak; az alkotmányszerü uton eszközlött bármily gyökeres átalakulások nem F., hanem a reform fogalma alá esnek, amelynek nem kell éppen üdvösnek lennie, s haladást jelentenie, mert a «reformatio in pejus» a politikai életben is előfordul. Sokat vitatott kérdés, vajjon a nemzetet a F. joga megilleti-e. Némelyek az ily jogot határozottan tagadják; mások szerint az igenlő felelet nem lehet kétséges, mihelyt arra az álláspontra helyezkedünk, hogy nem a nemzet van az alkotmány, hanem az alkotmány van a nemzet kedvéért. A kérdést nem a tételes törvény szempontjából kell megitélni, mely természetesen feladatához képest a létezőnek védelmére van hivatva. A kérdés végelemzésében az hogy: feltéve, hogy az alkotmány a változott viszonyok között a nemzet létérdekeinek többé meg nem felel, v. azokat egyenesen veszélyezteti; feltéve, hogy az alkotmányszerü reformtörekvések bármi oknál fogva hajótörést szenvednek, köteles-e a nemzet a békés uton változhatlanban belenyugodni v. jogosítva van-e a közszükségletté vált reformokat erőszakkal életbe léptetni. Igy fogva fel a kérdést, kétségtelen, hogy a F. jogának tagadása a nemzet létjogának tagadásával azonos. A tagadást különben is céltalanná teszi a minden létezőnek természetszerü sajátságát képező «önfentartási ösztön». Nem szabad azonban feledni, hogy a F. mindenkor a legveszélyesebb expediens és pedig a levert s a győzedelmes F. egyaránt. Az esélyek kiszámíthatlanok. A megindult görgeteg megállási pontját ki tudná előre meghatározni? Veszélytől menten a nemzeti lét érdekeit azért csak az alkotmányszerü, békés reformok biztosíthatják. A F. csak a végszükség eszköze, s ekkor a végszükség jogában jogi igazolását is találja.

Forradás

(növ.), a növénynek általában be- v. összeforradt helye, p. a megsértett helyé, v. a gyümölcsöt alkotó levelek forradása (a barack barázdja). Leggyakrabban az a helye, ahonnan a levél őszkor lehullott. Oly jellemző alaku, helyzetü és szerkezetü szokott lenni, hogy erről a fát téli külsejében is meg lehet határozni. L. Allevél.

Forralócső

gőzkazánokban használt oly kisebb átmérőjü cső, melynek belsejében viz van, külsejét pedig tüz veszi körül. Egy kazánban több F.-vet szoktak alkalmazni, sőt az ujabban használt u. n. nem robbanható kazánok nagyobb része F.-kből van alkotva. L. még Kazán.

Forrás

a földből kibuggyanó viz. A szárazföldre eső csapadék ugyanis háromféle módon tünik el onnan: egy része elpárolog, más része az erek és vizmosások utján a patakok- és folyókba s onnan a tengerekbe ömlik; végre a harmadik rész a földbe beszivárog. Ez utóbbi ismét részben a növényzet táplálására használtatik föl, részben pedig a földben levő hajszálcsövek, repedések, üregek segítségével a föld középpontja felé huzódik mindaddig, mig valamely átnembocsátó rétegre bukkan, amely fölött összegyülemlik. Ha a kétféle réteg érintkezése lapjának legalsó pontja a terep fölszinén van, mint p. az 1. ábrán, hol a az átbocsátó, b az át nem bocsátó réteg metszetét jelzi, akkor c-nél a beszivárgott viz a föld szinére buggyan ki és ott F.-t képez. Megtörténik az is, hogy az átnembocsátó réteg olyan medencét képez, melyből a viz lefolyást nem találhat.

[ÁBRA] 1. ábra.

Ekkor az mindaddig emelkedni fog a medencében, mig ennek legalacsonyabban fekvő szélén tulemelkedve lefolyást találhat. Ha azonban az ily medencében a terep vizátbocsátó fölszinének valamely pontja alább esik, mint az át nem bocsátó réteg széle: akkor a viz az ily helyeket mint F. a fölszinre tör elő.

[ÁBRA] 2. ábra.

A 2. ábra vázlatosan egy ily zárt medence átmetszetét mutatja. Ha az aa rétegben lefelé huzódó viz az átnembocsátó b réteg fölött cd magasságig emelkedik, akkor e pontnál a fölszinre jövő viz forrást képez.

Egyébiránt mivel a viznyelő és vizet nem vezető rétegek csoportosulása a legnagyobb változatosságot mutatja, ezért a F.-ok megjelenésében is a legkülönfélébb esetek fordulhatnak elő. Egyik nevezetesebb eset a F. időszakossága, mely az üreges kőzetekből álló hegységekben szokott előjönni.

[ÁBRA] 3. ábra.

Ha p. a 3. ábrában metszetben előtüntetett ü üreget, mely egy szivornya alaku e, f, g repedéssel van a külvilággal összeköttetésben, a belészivárgó vizek annyira megtöltik, hogy ennek szintje (ab) fölülhaladja az f pont magasságát: akkor az e, f, g eső működésbe jön és a folyás megindulván, mindaddig tart, mig a viz szine ce-ig sülyed. Ekkor megszünik és csak akkor ered meg ujra, mikor az üregben összegyült viz megint eléri az ab magasságot. - A gejzirek-ről mint időszakos forrásokról, l. Gejzirek.

Valamely F. vizbősége 3 tényezőtől függ, u. m. először is a vizgyüjtő terület nagyságától, mely a F. fölött fekszik. Ezeknek ugyanis éppen ugy megvan a maguk vizválasztójuk, mint a patakoknak és ez a föld felszinén látható vizválasztóval rendesen egybeesik, mert igen ritka eset, hogya mélyebben fekvő rétegeknek ellenkező hajlásuk legyen, mint a fölszinieknek. A vizbőség továbbá a talaj viznyelő képességétől függ. Agyag v. sziklás talajban (az üreges kőzeteket kivéve) F. nem képződik, mert az ilyen talaj a leesett csapadékból alig valami csekélységet nyel el, a többi a felszinen kénytelen lefolyni. Végül az évi csapadékmennyiség nagyságától is függ. Megjegyzendő azonban, hogy minél mélyebbről ered valamely F., annál kevésbbé alkalmazhatók rá ezek a szabályok. Sok esetben a viz ki sem lép a föld felszinére, hanem földalatti lefolyásra talál, részben magába a tengerbe, amint azt édesvizi F.-oknak fellépése a tenger közepén (p. az Indiai-oceánban, a yucatani szorosban stb.) tanusítja. Valamennyi forrás mögött magasabban fekvő területnek kell léteznie, melyből azok összegyülnek. Előfordulhatnak ugyan hegycsúcsokon is F.-ok, de ezeknek mindig magasabb F.-vidéke van, amelyből tápláltatnak. Ezen u. n. hegyi F.-okban leggazdagabbak a magasabb hegységek. Ezen közvetlenül légköri csapadékokból származó F.-okon kivül még másfélék is keletkeznek. Ide tartoznak a glecser F.-ok, a glecserek vizének földalatti lefolyásai, továbbá a magasan fekvő tavakból a föld alatt táplált F.-ok, mint a számos F., mely 400 m. mélységben a Gemmin fekvő Duben-tó alatt tör elő Walisban. Más F.-ok patakok s folyók elsülyedése által keletkeznek hasadékos s odukban gazdag kőzetekben, különösen a különböző geologiai szisztémák mész- s dolomit-kőzeteiben.

Hogy a földbe szivárgott viz valahol a felszinre emelkedhessék (a vulkánikus okoktól eltekintve), szükséges, mikép ez a hely alacsonyabban feküdjék, mint ahol a viz beszivárgott: F.-ok tehát csakis hegyes-halmos vidéken fordulhatnak elő, sikságon csak a hegyek közelében. A sikságon leesett csapadék beszivárgott része nem emelkedik a terep fölszine fölé, hanem ez alatt huzódik le mint földárja v. talajviz a folyók völgyeibe, vagy pedig a mélyen fekvő (az ártézi kutakat tápláló) viztartó rétegekbe. Hosszabb ideig tartó nedves időjárás következtében a talaj felső rétegei néha annyira telítve lesznek, hogy a talajviz a mélyebb helyeken a fölszinre emelkedik. Ez a jelenség rokon a F.-sal, csakhogy sikságon nagy kiterjedésüek lévén az ugyanazon magassággal biró területek, a viz nemcsak egy-két ponton, mint a F.-nál, hanem egész területeken lép ki a fölszinre. Ezenkivül itt a fölszinre való szivárgás sokkal lassubb, mint a F.-oknál, melyek igen gyakran kavarogva és buborékokat eregetve, szóval olynemü tünemények között buggyannak elő, mint a forrásban levő viz. Nagyon valószinü, hogy elnevezésüket is eme hasonlóságtól nyerték.

A F. (hidr.) hőmérséklete azon mélységtől függ, ahonnan a viz fakad. A legtöbb F. hőmérséklete az illető vidék középhőmérsékletével, vagyis izotermájával azonos; ezek közönséges F.-ok, v. némelyek megnevezése szerint izotermális F.-ok. Ha hőfokuk állandó, akkor az ugyanaz mint az illető hely középhőmérséklete, ha azonban változó, akkor az évszakok szerint változik, de a középhőmérséklet megint csak a hely középhőmérséklete. Ezek nem nagy mélységből fakadnak, semmiképpen pedig olyan mélységből, ahol a Nap befolyása a Föld melegére megszünt. Amidőn a F. nagy mélységekből kerül elő, vagyis onnan, ahol a Földnek saját melege hat reá, mint meleg F. v. terma fakad, más néven hipertermális F., mert hőfoka magasabb, mint azon hely közepes évi hőmérséklete, ahol felületre bukkan. Közönségesen csakis az olyan F.-okat mondjuk meleg F.-oknak, melyeknek vize érezhetően meleg, hőfokuk tehát legalább is 30° C. Vannak - bár nagyon ritkán - olyan F.-ok is, amelyeknek hőmérséklete alacsonyabb az illető hely középhőmérsékleténél; az ilyeneket hipotermáknak szokták mondani. Néha helyi körülmények az okozói, épp ugy, mint a jégképződés a barlangokban. A meleg F. rendesen egészen más utakon kerül a felületre, mint a közönséges. Nem függnek azok vizáteresztő és vizet át nem bocsátó rétegek kombinálásától, hanem legtöbbször ama kőzethasadékokon át buggyannak fel, melyekre utjukban akadnak. Igen sok olyan meleg F. van, melynek elég pontosan ismerik utját és ama hasadékokat, melyeken fölemelkednek, nemkülönben ama kőzeteket, melyeket átjárnak. A nagy mélységekből fölkerülő F.-ok épp ugy a hidrosztatikai nyomás következében emelkedtek, mint a közönséges F.-ok. Vannak azonban egyes esetek, amikor emelésükben erős gáz, nevezetesen széndioxid gáz fejlődésének is van része. A F. vize folyása közben a föld szilárd anyagaival érintkezik és hosszas utjában belőlük bizonyos mennyiséget felold, azért a F. vize mindig kemény viz (l. o.), ha pedig olyan anyagok vannak benne feloldva, melyektől sajátságos izt kap, akkor ásványviz, ásványforrás a neve (l. o.). A feloldott anyagok nagy részét a forrásviz megint lerakja, különösen ott, ahol a felszinre bukkan, de további folyása közben is. A szénsav ugyanis, mely a vizben elősegítette az oldás munkáját, a vizből ennek párolgása közben eltávolodik, a viz többé nem képes nagyobb mennyiségü anyagot abba tartani. Ilynemü lerakodás anyaga a mésztufa, a gyepvasérc és édesvizi quarc stb. A meleg F.-ok sokkal nagyobb mennyiségü anyagot oldanak föl, mint a közönséges F.-ok, amiért egyrészt igen gazdagok ásványi anyagokban, tehát nevezetes ásványvizek, másrészt a föld alatt nagy mértékben pusztítanak és sokszor omlások, szakadások, süppedések okozóivá válnak. Oldó munkájuk közben üregeket vájnak, ezeket egyre barlangokká szélesbítik és amikor aztán az oldó munkával a mekánikai vagyis hurcoló munka párosul, az üregek, a barlangok falai meglazulnak és a föld megrázkódtatása és egyéb jelenség mellett a legkülönfélébb földfölötti változásoknak, alakulásoknak válhatnak kutforrásává.

Forrás

a folyadékok azon heves párolgása, midőn a párák vagy gőzök nemcsak a folyadék felszinéről, hanem belsejéből is emelkednek. Ezen jellemző körülményen kivül a F. még abban is különbözik a párolgástól, hogy mig ez minden hőmérséklet mellett folyhatik, a F. határozott hőmérséklethez van kötve, t. i. ahhoz, amelynél a folyadékból emelkedő gőzök feszítő ereje oly nagy, mint a folyadékra ható légnyomás. Ezen, minden folyadékra jellemző, de a nyomás és folyadék minősége szerint változó hőmérsékletet F.-pontnak nevezik (l. o.).

A F. előidézéséhez meleg szükséges. Mig azonban a F.-ban még nem levő folyadék hőmérséklete melegítés által emelkedik, addig a forrás alatt a hőmérséklet állandó marad, föltéve, hogy a folyadék összetétele nem változik meg. Csak midőn már az egész folyadék átment gőzállapotba, emelkedik a hőmérséklet a folytatott melegítés által. Hogy a F. a folyadékra ható nyomástól függ, azt könnyen lehet igazolni. Ha hosszunyaku lombikot félig vizzel töltünk meg s ezt addig főzzük, mig a fejlődő gőz a viz fölötti levegőt ki nem szorította, aztán a lombikot bedugaszolva, nyakával viz alá mártjuk, majd hideg vizzel leöntjük, a viz heves forrásba jut. A hideg viz t. i. lehüti a viz fölötti vizgőzt, mely tehát cseppfolyóssá lesz; ezáltal a nyomás a vizre nagy mértékben csökken és a viz csekélyebb hőmérséklet mellett is forr. A légszivattyu burája alatt langyos, sőt hideg viz is forr, ha a levegő kellőleg meg van ritkítva. Végre a magas hegyek tetején is észlelték, hogy az ottani ritkább levegőben a viz alacsonyabb hőmérséklet mellett forr, mint a hegy alján. E körülményen alapszik a hipszotermométer használata. Ez olyan hőmérő, melynek skálája alosztályokra van osztva, de csak egy pár fokot tartalmaz a viz normális forráspontja alatt. Ismerve t. i. a forráspontnak a magassággal való változását, a hipszotermométer adataiból hegyek vagy egyéb magas tárgyak magasságát lehet meghatározni. V. ö. Ráth Arnold, Magasságmérés hőmérővel (Természettud. Közlöny 1894).

A folyadékra ható nyomás nagyobbodásával a F. késleltethető. Ezt el lehet érni erős falu edényekkel, melyek födele légmentesen srófolható az edényre (Papin-féle fazék). Mivel az ilyen edényből a gőzök nem távozhatnak, a vizre ható nyomás jelentékenyen növekedik. A F.-t azonban még más körülmények is késleltethetik. Simafalu, főleg üveg- vagy porcellánedényekben a folyadékok forrása sokszor későbben áll be, mint érdesfalu v. más anyagu edényekben. Általában áll, hogy minél kevesebb légbuborék tapad az edény falaihoz, minél kevesebb levegőt tartalmaz a folyadék maga, annál könnyebben áll be a forrás késleltetése. Ilyenkor a folyadék hőmérséklete lassan emelkedik és bizonyos hőfoknál hirtelen, robbanásszerü forrás következik be. Ezt a körülményt különben a folyadék rázása vagy valamely kis tárgynak beledobása is előidézheti, főleg, ha a bedobott tárgyhoz levegőréteg tapad. Dufour szerint a viz forrása késleltethető, ha cseppenként teszik 105-110°-nyi lenmagolajba. A gőzképződés csak az edény fenekével való érintkezéskor indul meg. Oly olajkeverékben, melyben a vizcseppek szabadon lebeghetnek, anélkül, hogy a fenékre szállanának, a viz 170°-ig is hevíthető F. nélkül.

Különös neme a F. késleltetésének az, mely az u. n. Leidenfrost-féle tüneménynél jut érvényre. Ha t. i. fémből való csészét (ezüstből, rézből) vörösizzásig hevítünk s aztán néhány csepp vizet teszünk bele, a viz cseppé tömörül, élénk forgó mozgásba jut és térfogatából lassan veszít, anélkül, hogy forrna. Ha a láng elég erős arra, hogy a csésze állandóan izzó maradjon, lassanként több vizet is lehet belehelyezni,mely szintén nem forr. Ha azonban a hevítést csökkentjük, ugy hogy a vörösizzás megszünjék, a viz hirtelen forrni kezd és minden irányban széjjelfreccsen. Ezen u. n. Leidenfrost-féle tüneménynek oka az, hogy a vörösizzásig hevített csészében a viz körül gőzburok képződik, mely megakadályozza a vizet az izzó fémmel való érintkezésben. Ennek következtében a csésze melege nem mehet közvetlenül át a vizcseppbe. Nagyobb mennyiségü viz esetében is észleltek ilyen tüneményt, és pedig főleg a gőzgépek kazánjaiban. Ha t. i. a gőzkazánban a viz felszine annyira sülyedt, hogy a tüznek kitett kazánfal egy része vizzel nem érintkezik, akkor a kazán fala vörösizzóvá lehet s ha ekkor uj viz kerül a kazánba, könnyen beállhat a Leidenfrost-féle tünemény s midőn az izzó kazánfal kissé lehült, a forrás és gőzképződés oly hirtelen indulhat meg, hogy a kazán szétrobbanhat. A Leidenfrost-féle tünemény Boutigny szerint minden folyadékkal előidézhető, még zsiros olajokkal is; csakhogy a csészének annál forróbbnak kell lennie, minél magasabb hőfoknál képes a folyadék gőzzé változni. A folyadékok ilynemü állapotát szferoidális állapotnak nevezik.

Forrásérc

az olyan földes, világos, okkersárga gyepvasérc (limonid), melynek viztartalma nagyobb a rendes gyepvasérceknél, ugy hogy benne Fe2O3 + 3H2O összetételü vasoxid-hidrátot sejthetni. Gyakran szerves anyagok is keveredtek hozzá és bizonyos, a források lerakta iszapjában konstatálható savak.

Forráskő

az olyan aragonit, mely bekérgezés alakjában rakódik le meleg forrásokból. Legismertebb a Karlsbad csehországi fürdő meleg forrásainak, nevezetesen a Sprudelnak forráskő lerakódása vizbe tett tárgyakra. Azok a megkövesedett virágkosarak, bokréták stb., miket a fürdővendégek hoznak onnan, nem egyebek, mint vörös vasoxidtól megfestett aragonittal (forráskővel) bekérgezett kosarak, bokréták stb. A virágkosár, a bokréta stb. nincs megkövesedve (a megkövesedett szót hamisan használják), hanem csak be van kérgezve (inkrusztálva), amiről könnyen meggyőződhetni, mert a kéreg leüthető, esetleg savval feloldható. A karlsbadi forrásokba tett tárgyakon a bekérgezés rendesen már nehány nap multán mutatkozik. Nálunk a budapest-margitszigeti forrás és még inkább a szliácsi (Zólyom m.) és korondi (Erdély) fürdők forrásai is raknak le F.-vet. Ha a F. szalagos, világosan és sötéten sávos, örvénykő (sprudelkő, Sprudelstein) a neve. Ezt megcsiszolják és különféle emléktárgyakká, csecse-becsékké dolgozzák fel, vagy pedig berakott munkákat készítenek belőle. A legszebb örvénykő ugyancsak Karlsbad forrásaiból rakódik le és ott szokták megmunkálni. De nagyon szép a korondi is, mely a sárgás-fehérestől a sötétbarnáig különböző szinárnyalatokban terem; többnyire félig átlátszó és acháthoz hasonló igen finom sávos szerkezetü. E tetszetős tulajdonságánál fogva a karlsbadi disztárgyakhoz hasonlóan apró csecse-becsék és disztárgyak készítésére kitünő anyagnak mutatkozik s tekintve nagy tömegben való előfordulását, az erdélyi kőipar tekintetében nagyfontosságu lehetne.

Forráskultusz

számos nép vallásában található, Indiában a Gangesz forrása fölé egy templom van építve, melyhez minden bráhmánnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia. A régi persák nagyobb folyók forrásai mellett feliratos köveket állítottak fel, hogy a forrásban lakó istenség bőven adja a «mindent termékenyítő vizet». A régi görögök és rómaiak bizonyos ünnepi napokon a források istenségeinek áldoztak, koszorukat dobván a forrás vizébe, az egyiptomiak pedig a Nilus tiszteletére minden évben egy szüzet dobtak a vizbe. Általában el volt és van még manapság is terjedve az a hit, hogy a viz, illetve patak vagy folyó istenségének v. szellemének legkedveltebb lakóhelye a forrás. Krónikáink számos adatot szolgáltatnak a régi magyarok F.-ára nézve. Vizek, források mellékén látjuk a régi magyarokat letelepedni, lakni, temetkezni. Már maga a «pannoniai négy folyam», mely mint az ország jelve, az ország cimerébe felvétetett, régi F.-ra mutat. A pannonhegyi szent forrás, a forrás, melyen felül Árpád eltemettetett, kiváló tisztelet tárgya volt. A szabolcsi zsinat kénytelen volt a magyar nép forrás- és viztisztelete ellen szigoru rendeletet kibocsátani. E rendeletben többek közt felemlíttetik, hogy az, ki valamelyik forrásnak áldoz, egy ökröt adjon büntetésül a zárdának. A rokon osztjákok és vogulok manapság is évenként rénszarvasokat áldoznak az Ob forrásnak. A hagyományok is itt-ott még élénken emlékeztetnek a régi F.-ra, beszélve egyes források csodás eredetéről, tulajdonairól. Majd varázsvessző, vagy a hős lándzsája fakasztja a sziklából előomló vizet, vagy lova patkója nyomdokából buggyan ki a forrás. Erdélyben Sz. László Torda mellett lándzsájával fakasztott forrást, Nyitrán, Jászon pedig lova nyomdokából bugyog a forrás. Hasonlót Sz. Istvánról még számos más szentről is mesél a nép, miután a pogány F.-t a kereszténység mindinkább átidomította. Az apadó és áradó forrásoknak ősrégi idők óta különös jós tehetséget tulajdonítottak. A déltájban elapadt dodonai forrás zugásából jósoltak a görög papnők (l. Fons), hasonlóan a forrás zugásából a germán jósnők, nálunk még maig is egy «dagadó forrásnak» nevezett, Kalugyer falu mellett Biharban levő csermely hasonló tüneményről és néphitről ismeretes. Aki magyar néphiedelem szerint egy forrást bepiszkít, beteg lesz; ha vizét felzavarják, jégeső veri el a határt. Sok helyt minálunk, épp ugy mint Bulgáriában, a forrás mellé valami rongyot, hajat stb. kell letenni annak, aki vizéből ivott, különben beteg lesz. Régi hiedelmek ez utolsó maradványai ellen többek közt nemcsak a szabolcsi zsinat kelt ki, de p. még 1556. Pyrmont város hatósága is, betiltván az ottani forrásoknál divó pogányias áldozást. V. ö. Ipolyi, Magy. mitologia 202. s. k. l.; Blochwitz, Kulturgeschichtl. Studien, Lipcse 1882. Hermann A., A csobonkai csodaforrásról, Turisták Lapja.

Forrásmoha

(növ., Baumgarten szerint a Fontinali L.), oldalttermő többnyári, vizi, kétlaki moha. Tokja nyeletlen, tokfedője kupalaku. A F. antipyretica L. (tüzoltó moha) egész 2,5 m. hosszura megnő, ágas szára a vizben hullámzik, levele háromsoros. Patakban és folyóban él, oszlophoz v. kövekhez erősödik. Falat szoktak vele kitölteni, házfedésnek, tüzoltónak is használták, a svédek a kéményt bélelik vele. Teáját régebben mellfájás ellen nagyon dicsérték. Hazánkban még a F. squamosa L. él.

Forráspont

azon hőfok, melynél valamely folyadék forrni kezd. Amennyiben a forrás azon heves párolgás, melynél a folyadék belsejéből fölemelkedő gőzök feszítő ereje oly nagy, mint a folyadékra ható légnyomás, a forráspont valamely folyadékra nézve ugyanazon légnyomásnál állandó. A légnyomás változásával a F. is változik; kisebb légnyomás mellett a F. alacsonyabb, nagyobb nyomás mellett magasabb hőfok jelzi. A viz p. 760 mm. légnyomás mellett 100° C-nál forr. A Montblanc tetéjén, 4472 m. magasságban, a levegő magassága csak 417 mm. és a viz F.-ja körülbelül 84° C. A légszivattyu burája alatt a 0° C hőmérsékletü, sőt a hideg viz is forrhat, ha a levegőt lehetőleg teljesen kiszivjuk és a vizgőzt tömény kénsavval elnyeletjük. Más folyadékok más hőfoknál forrnak. A következő táblázatban a forráspontok 760 mm. légnyomásra vonatkoznak:

[ÁBRA]

Forrásvidék

l. Folyó.


Kezdőlap

˙