Freydorf

Rudolf, bádeni államférfiu, szül. Karlsruhe-ban 1819, febr. 28. mint F. Károly hadügyminiszter fia, megh. u. o. 1882. nov. 16. Több izben vitte az igazságügyi tárcát, 1866. pedig a külügyi miniszterium vezetését is elvállalta. Rövid háboruskodás után a nagyherceg parancsára aug. 17. Bismarckkal véd- és dacszövetséget kötött, 1867. jul. 4. pedig a vámszövetséget ujította meg Poroszországgal. Matthytól támogatva részt vett a bádeni igazságszolgáltatás ujjászervezésében, nemkülömben 1871. a német császárságnak a versaillesi konferenciákon való megalkotásában. 1871-76. ujból igazságügyminiszter volt. Több rendbeli munkát irt a bádeni perrendtartás és a mecklenburgi alkotmánykérdésről.

Freyera

Rehb. (növ.), l. Biasolettia.

Freyja

a skandináv mitológia nőalakja, Njordhr leánya, Freyr nőtestvére, akit az eddai dalok gyakran említenek. A források szerint férje Odhr (Ódin?), leányuk (a Gylfaginning szerint Hnoss. Birtokában van a brisinga-men nevü értékes nyakék, melyet Loki ellop tőle, de Heimdallr visszahoz. Az istennő annyira szenvedélyes, hogy ha dühbe jön, nyaklánca szétreped. Susogó tollasruhája (valhamr) van, melyet olykor Lokinak kölcsönöz. Kocsiját két macska huzza. Palotája Folkvang. Alakja sokban emlékeztet Frigg istennő alakjára s ezért a mitologusok jó része azt a nézetet vallja, hogy a kettő egy eredetibb egységes alaknak különfejlődése. Egy másik, figyelemreméltó nézet szerint F. csak a viking-korszak költői alkotása s ugy neve szerint, mint személyét illetőleg nem egyéb, mint Feyr istennek a költők alkotta nőnemü mgfelelője. Ez azután mindinkább kiszorította a nálánál régibb Frigget, magára öltötte az ő vonásait is s idővel legkedvesebb istennője lett az izlandi költészetnek.

Freylinghausen

János Anasztáziusz, német teologus, szül. Gandersheimban 1670 dec. 2-án, megh. Halleban 1739 februar 12-én. Glauchauban 1695-ben Francke Ágost H. vikáriusa lett és 1827. az ottani árvaház igazgatója és St.-Ulrich papja. Művei: Grundlegung der Theologie (Halle 1703, 14. kiad. 1744); Gesangbuch (1500 régi és ujabb egyházi dalt magában foglaló énekgyüjtemény, u. o. 1704 és más izben). Maga is több egyházi éneket szerzett. V. ö. Walter, Leben F.-s (Berlin 1864).

Freyr

a skandináv mitologia alakja, a vánok (l. o.) egyike, Njordhr fia, aki eső és napfény fölött uralkodik. Eredetileg valószinüleg a világosság egyik istene s mint ilyen Skandináviában mindinkább kiszorította a három főisten egyikét: Fyr-t. Neve a. m. ur (gót frauja, ófelnémet frô). Brémai Ádám Fricco-nak nevezi. A Skirnismól c. eddai dal elmondja, hogyan kéreti meg F. szolgájával, Skirnirrel, a legszebb hajadont, Gerdhrt (l. o.). Csudálatos dolgoknak, paripának, aranysörtéjü vadkannak (a nap jelképe), összehajlítható hajónak (felhő) van birtokában. Fegyvert nem használ. Testvéreül Freyját (l. o.) említi az izlandi költészet. Különösen Svédországban tisztelték, igy az upsalai sikságon állott templomban.

Freystaedter

Antal, emberbarát, nagybirtokos, szül. 1825., megh. Budapesten 1892. máj. 9. Szegényen kezdte az életet, majd földbirtokot bérelt és egy bőven termő esztendő egy csapásra gazdaggá tette. Fáradhatalan munkássága és szorgalma révén csakhamar milliomos lett, több nagy birtokot vásárolt, igy a veszprémmegyei tótvázsonyi birtokot, melyet elhanyagolt állapotából ő emelt mintagazdasággá. Nevezetes arról, hogy félmilliós alapítványt tett, hogy Budapesten zsidó gimnázium állíttassék fel. Az alapítvány tőkéje teljes egy millió forint, melyet a kultuszminiszterium deponált olyformán, hogy az ott tiz évig érintetlenül kamatozzék s a mikor a kamatok félmillió forintra rugnak, a tőke adassék vissza az alapító családjának. Az egymillió forint alapítványi tőkét, mely regálekötvényekből áll, a vallás- és közoktatásügyi miniszterium kezeli.

Freytag

1. Gusztáv, német költő, szül. Kreuzburgban (Szilézia) 1816 jul. 13. Kezdetben Boroszlóban a német irodalom tanára volt és 1848 óta Lipcsében a Grenzbotent szerkesztette. Első drámai alkotása a Brautfahrt oder Kunz v. der Rosen vigjáték volt (Berlin 1845), amely finom megfigyelő tehetséget és eleven érzéket árul el. Ezek után egymásután szinrekerültek: Graf Waldemar (1847); Der Gelehrte, Die Journalisten (1853). Műveit szellem, meleg érzés és emberösmeret jellemzi, amellet virtuoz meseszövéssel és gazdag részletezéssel élénkíti darabjait. Finom humora és mély pszikologiája szintén sehol sem hagyja el. Irt azonkivül számos történeti és dramaturgiai tanulmányt, de igazi művészi egyénisége regényeiben mutatkozik leginkább. Legkitünőbb regénye a Soll u. Haben (Lipcse 1855-1885. 30 kiad., magyarul Kalmár és báró. Téli könyvtár Pest 1856), amellyel a legnagyobb hatást érte el, s amely állandó emléket biztosít számára a német irodalomban. Tendenciája az, hogy a kereskedelmi polgárságot elébe tegye minden más iránynak és osztálynak. Egy másik szociális regénye Die verlorene Handschrift (Lipcse 1864-1884-ig 14 kiad.), melyben a tudományos világot elébe teszi az udvari embereknek. Mindkét regényével a legelső német irók sorába lépett. Legujabb nagyobb munkája: Die Ahnen; irt azonkivül több kisebb művelődéstörténeti novellát és regényt is.

2. F. György Vilmos, német orientalista, szül. Lüneburgban 1788 szept. 10., meghalt Bonnban 1861 nov. 16. Göttingában teologiát és filologiát tanult és 1811. ugyanitt repetens, 1813-ban Königsbergában könyvtársegéd, 1815. tábori lelkész lett. 1817-1819. Párisban Sacy alatt folytatta keleti nyelvtanulmányait és 1819. a keleti nyelvek tanára lett Bonnban. Művei: Selecta ex historia Hallbi (Páris 1819); Locmani fabulae (Bonn 1823); Caabi ben Sohair carmen in laudem Mohammedanis (Halle 1823); Lexicon arabico-latinum (F. főműve, u. o. 1830-37. 4 köt. kivonat is jelent meg belőle, u. o. 1837); Hamasa (Bonn 1828-51. 2 kötet); Darstellung der arabischen Verskunst (u.o 1830, 2. kiad. 1838); Ebn Arabschach (arabul, u. o. 1832); Chrestomathia arabica (u. o. 1834); Arabum proverbia (u. o. 1831-43. 3 kötet); Einleitung in das Studium der arabischen Sprache (u. o. 1861).

Friant

(ejtsd: frian) Lajos, gróf, francia tábornok, született Morlancourtban (Lotaia) 1758 szept. 18., megh. Meulan-ban 1829 jul. 29. 1781. mint közkatona a testőrségbe lépett, de 1787-ben állását elhagyta, mivel polgári származása miatt előmenetelre nem számíthatott. 1792. a párisi nemzetőrség csapatparancsnoka, majd a moseli hadtestben ezredes s 1794. dandárparancsnokká lett. Maastricht-nál, Kléber seregében, a 4-ik hadosztályt vezette; résztvett továbbá Luxemburg bevételében, melynek kormányzójává nevezték ki. 1796. egy dandárt vezényelt Olaszországban, 1798. Napoleon őt Kléber távozása után Felső-Egyiptomban parancsnokává tette. 1800. ápr. bevette Kairó-t s altábornaggyá neveztetett ki. Visszatérvén Franciaországba, I. Napoleon császárrá koronáztatásakor gróffá nevezte ki. 1805-1809-ig Davoucaront alatt harcolt Austerlitz, Jena, Eylau, Eggmühl és Wagram mellett s az 1812. orosz hadjáratban egy hadosztály élén Smolensknél és a moszkvai ütközetben harcolt. 1813. a gárda 4. hadosztályát vezényelte, mellyel kitünt a hanu-i csatában. 1814. pedig a champeaubert-i ütközetben vett kiváló részt. XVIII. Lajos F.-t Lajos-lovaggá s a királyi gránátosok metzi parancsnokává nevezte ki, de mivel F. 1815. Napoleonhoz átpártolt, kinek parancsára Waterloo-nál egy hadosztályt is vezényelt, a második restauráció után rangjától és állásától megfosztotta s gaillonet-i jószágára - Meulan mellett - számüzte, hol F. visszavonultan fejezte be életét.

Friaul

(olaszul Friuli, vagy Patria del Fiuli), azelőtt külön hercegség volt, mely a Livenza pataktól az Isonzóig terjedt. Jelenleg már csak földrajzi fogalom. Nyugati fele, a volt velencei F., ma az olasz királysághoz tartozik; keleti fele, osztrák F., Görz-Gradiska grófságnak és az osztrák tengerpartnak kiegészítő része. Nevét az ország az egykori Forum Julii római várostól kölcsönözte. A karni és juli Alpok több kiágazása borítja az É. és K. vidékeket, melyek gabnában, gyümölcsben és borban bővelkednek. Főfolyója a Tagliamento; főbb helyei: Udine, Cividale, Palmanuova és Cormons. Lakói a friulanok, az olaszokkal közeli rokonságban vannak, vallásra katolikusok. Sajátságos öltözetet viselnek és eredeti táncot lejtenek (friulanx). A pontebba vasut ÉD. irányban áthasítja az országot.

F. őslakói a karnok voltak. Kr. e. 150 körül a rómaiak hatalmába esett; a népvándorlás viharaiban sokat szenvedett a rajta át Itáliába vonuló barbároktól, és a Kr. u. VI. sz.-ban a longobardok alapítottak uj hazát (l. o.). 569. Alboin király unokaöccse kapta F.-t, ki 610. az avarok elleni csatában halálát lelte. Azután Lintprand, Hildebrand és Ratchis kormányozták az országot, mignem 774. Nagy Károly F.-t a frank monarkiához csatolta. Egyuttal őrgrófságot és több grófságot alapított ott. Egyideig (888-924) Berengár is dicsekedett az uralommal. 924. óta ritkábban fordul elő F. neve az oklevelekben. 1077. IV. Henrik császár a F.-i őrgrófságot az aqulejai patriarkának ajándékozta, kitől 1420. a velencei köztársaság ragadta azt el. A XIV-XV. sz.-ban F. sikjai gyakran hangzottak vissza magyar fegyverek zajától s nevezetesen Nagy Lajos és Zsigmond velencei hadjáratai idején. 1511. I. Miksa szerencsével harcolt F.-ban a signoria ellen, mely azonban 1514. F.-t mégis visszakapta; csakis a keleti rész maradt meg a császár kezében. F. nyugati nagyobb fele Velencének maradt egészen a campoformiói békekötésig (1797), amidőn Napoleon azt előbb Ausztriához, 1805. pedig a pozsonyi béke értelmében Illiriához csatolta. A bécsi kongresszus (1814) Ausztriának juttatta egész F.-t, melynek nagyobb részéről azonban I. Ferenc Józsefnek 1866. Viktor Emánual olasz király részére le kellett mondania. V. ö. Manzano, Annali del Friuli (7 köt.); u. a. Compendio di storia friulana (1806); Czoernig, Das Land Görz u. Gradiska (1873); Zahn, Friulan. Studien (Archiv für Österr.-Gesch. 57 köt., 1879).

Friauli herceg

e cimet adta I. Napoleon Duroc (l. o.) francia marsallnak 1807. a tilsiti béke után.


Kezdőlap

˙