Georgénia

l. Geologia.

Geoglossum

Pers. (növ.), l. Nyelvgomba.

Geognózia

(gör.), a földön levő vizeket és vizrendszereket felölelő tudományága a geografiának.

Geoid

(gör.). Mivel a fokmérések pontosságán belül a Föld alakja szabályos geometriai felülettel nem azonosítható és matematikai képletben nem szorítható, felmerült a kérdés: mit értsünk tulajdonképen a Föld alakján? Listing terminologiája szerint a tengerfelület, amint ez a tömegvonzás, a tengelyforgás és a szárazföldek vonzása alatt módosul és ezen felületet nevezte ő a G.-nak. Igaz, hogy a teljesen nyugodt viztömeg a nedvességi erőnek nivófelületét ábrázolja, mellyel kapcsolatban a Föld alakjának kérdése egyedül oldható meg sikerrel, de azért nem mondhatjuk, hogy a tényleges közepes tengerszintje a föld felületének bármely pontján állandóan ható tömegvonzási és centrifugális erő nivófelülete volna. Ezért ujabban (Bruns, Die Figur der Erde, ein Beitrag zur europäischen Gradmessung, Berlin 1876) a G.-ot a tenger felületétől függetlenül a következőképen definiáljuk: Bármelyik, a Föld kérgét képező nivófelület között, melyen a Föld tömegvonzása és tengelyforgásából keletkező centrifugálási erő együttvéve állandó értéket képvisel, G. néven a Föld alakjának képviselőjéül tekintendő. Ha egyetlen egy ilyen G.-alak ismeretes, akkor a potenciálelmélet értelmében valamennyi az. Ezen tisztán fizikailag definiált felület folyton szemünk elé tárja, hogy a Föld s az égi testek alakmeghatározása tulajdonképen mechanikai feladat, melyet azért nem lehet pusztán geometriai mérési módszerekkel megoldani, hanem amelyet fizikai, ingamegfigyelésekkel is meg kell közelíteni, mint ezt az ujabb fokmérés teszi is. L. még Földi ellipszoid.

Geokcsaj

l. Gokcsaj.

Geográfia

l. Földrajz.

Geográfiai hosszuság

l. Hosszuság.

Geográfiai szélesség

l. Szélesség.

Geok-tepe

l. Gök-tepe.

Geologia

(gör.) a. m. földtan; a szó legszorosabb értelmében a Földről szóló tudomány, vagyis a Földre vonatkozó összes tudományt kellene felölelnie. Tulajdonképeni, ma használt értelemben az a tudomány, mely a Föld keletkezését, anyagát, anyagának változását, fejlődését és történetét kutatja. Régebben a G. fogalmát kettéválasztották és geognózia néven foglalták össze mindazokat az ismereteket, melyek a Föld szilárd kérgének mai állapotára vonatkoztak, geogénia néven pedig azokat az ismereteket, melyekkel a Föld keletkezését és anyagának képződését magyarázzák. A kettő együttvéve alkotta a G.-t. Sőt mivel a multak és a jelen ismeretéből a Föld jövendő fejlődésére is lehet némileg következtetni, akadtak olyanok, akik a Föld jövendő fejlődésére vonatkozó hipotetikus következtetéseket külön tudományba akarták összefoglalni mint geotelézia. Ma sem a geognózia, sem a geogénia, még kevésbbé pedig a geotelézia szó nem használatos, csupán a G. aszerint, hogy a Földnek mijét kutatja, szokták osztályozni, vagyis a kutatás tárgya szerint egyes külön ágakat megkülönböztetni: 1. fiziografiai G., mely a Föld alakjával, nagyságával, felületi állapotával a szárazföld s a viz eloszlásával, a légkörrel és általában a Föld fizikai vonatkozásaival foglalkozik; 2. petrográfiai G. vagy kőzettan (petrografia, litologia) a Föld anyagát kutatja; 3. dinamikai G., ama erőket kutatja, melyek a Föld anyagának eredeti képződésében és későbbi elváltozásában, valamint a Föld felületének alakításában, valamint a Föld felületének alakításában szerepeltek és mindig szerepelnek. 4. petrogenetikai G. v. petrogénia, azzal foglalkozik, hogy mi módon és mely erők közbenjárásával képződött és változott meg a Föld anyaga; 5. arkitektonikai G. vagy geotektónikai, azt kutatja, hogy miként, esetleg mely törvények szerint alakultak a kőzetek a Föld szilárd kérgévé, minő a Föld szerkezete, arkitektónikája; egyik nagyfontosságu fejezete ennek az ágnak a sztratigrafia vagyis a Föld rétegeiről és rétegzéséről szóló ismeretek; 6. történelmi G., a Föld fejlődésével, képződési viszonyaival, valamint a rajta található növény- és állatélet fejlődési történelmével foglalkozik. A növény- és állatélet fejlődésével, helyesebben a letünt növény- és állatvilág felkutatásával és azoknak a ma élőkkel való összehasonlításával egy a G.-val a legszorosabb kapcsolatban álló, de ma már egészen önálló tudományként is szereplő tudomány a paleontologia (öslénytan) foglalkozik. - Ezeken kivül még meg szokás különböztetni olyan ágakat, melyek mindegyikéhez az anyagot részint az előbbi ágak, részint más rokon tudományok kutatásai szolgáltatják ugyan, de alkalmazásukban és összességükben, legkiváltképen pedig módszerükben, külön-külön ágat képviselnek. Ilyenek a topográfiai G., mely egyes nagyobb területek speciális földtani viszonyainak feltüntetését és azoknak egymással való összhasonlítását tüzi ki feladatává; a kémiai G., mely speciálisan a kőzetanyagok összetételével és ama kémiai folyamatokkal foglalkozik, melyek közben képződtek és melyek közt elváltoztak és még mindig elváltoznak; a kisérleti vagy experimentál-G., mely ama geológiai jelenségeket és folyamatokat, melyeket az ember a természetben nem észlelhet, ama termékeket, melyeknek képződését a jelenben nem észlelheti, mesterségesen igyekszik létrehozni és előállítani, a természet munkájában törekszik utánozni (Dr. Szterényi Hugó. A kisérleti G.-ról. Emlékkönyv a Kir. M. Termtt. T. 50 éves jubil. Bpest 18929; a mikroszkópi G., mely a mikroszkóp segélyével kutatja a kőzetek összetételét és ásványelegyrészeinek mindennemü viszonyait; a technikai G., mely a G.-nak alkalmazása a gyakorlati élet szükségleteire. Nincs az a nagyobb fontosságu gyakorlati műszaki kérdés, mely a G. utmutatására, tanácsára ne szorulna. A gyakorlati G.-i ismeretek épp oly fontosak az iparilag értékesíthető ásványi anyagokat, kőzeteket kereső és feltárni akaró bányásznak, a csatornát, vasutat, hidat, utat építő mérnöknek, mint annak, aki folyót szabályoz, forrásokat keres, elposványosodott területeket lecsapolni, ártereket biztosítani akar. Minden vizkérdésben csakis a G. szolgálhat biztos alappal az eligazodásra, a munka irányának és helyének meghatározására. Mezőgazdasági, nevezetesen pedig talajkérdésekben a G. a legmegbizhatóbb utmutató, ugy hogy ujabban G.-i alapon egy egész uj tudomány a talaj tudománya v. pedologia fejlődött ki. Épp az a körülmény, hogy a G. szoros kapcsolatban van a gyakorlati élettel és annak sokféle szükségleteire terjeszkedik ki, volt egyik főindítéka a G. gyors fejlődésének. Mig régebben megelégedtek azzal, hogy a bányász, a bányamérnök munkája közben tett megfigyelésekkel gyarapította a G.-i ismereteket, addig ujabb időben külön foglalkozás, külön életcél tárgyát képezi a G. és alig van mivelt állam, ahol külön állami geologusokból összealkotott testület (l. Földtani intézetek) nem munkálkodna a G. ugy gyakorlati, mint elméleti továbbfejlesztésén. A G.-nak feladatai oly sokoldaluak, hogy nincs az a természettudományág, mely a G.-nak segédtudományaként ne szerepelne és amellyel a G.-át szoros kapocs össze ne füzné. Legbensőbb kapcsolatban azonban a G.-val az ásványtan van, továbbá a kémia, a fizika, asztronómia és a geografia, mely utóbbi és a G. között alig vonható meg a szoros határ.

A G. egyike a legujabb tudományágaknak. Messze előre haladó volt már a zoológia, a botanika és a mineralogia, amikor a G.-ról az embereknek még csak sejtelmök sem volt. Legelső nyomaira ugyan már a görögök és a rómaiak kozmogoniáiban ráakadnak, de a mitosz, a költői fantázia és a filozofiai spekuláció homályába burkolva. Nagy befolyással volt a G.-i észleletek magyarázatára a bibliai tanokban való hit, melyektől magukat emancipálni a legujabb időkig nem voltak képesek és amelyek a G. fejlődésének voltak legjelentékenyebb hátráltatói. Bibliai tanok, vallási hagyományok vezérelték a XV. sz.-ban megindult diluvianizmus (l. o.) harcosait, kik minden G.-i észleletet, és igy a kövületek keletkezését is, az özönviz hatásának, az özönviz maradványainak tartottak. Az első buvár, aki a bibliától, a mózesi teremtéstantól és a diluvianizmustól függetlenül itél meg egyes G.-i jelenségeket, a dán Steno volt (1631-1686), De solido intra solidum naturaliter contento (Firenze 1669) cimü munkájával. Messze tulhaladta korát G.-i nézeteivel Leibnitz (1691. megirott, azután pedig többszörösen átdolgozott Protogaea-jában. A XVII. sz. G.-i irodalmában elég jelentékeny helyet foglal el Kircherus Athanázius tudós jezsuita Mundus subterranens cimü munkája. Ugyancsak a XVII. sz.-ban az angol Hooke (1669) említendő, ki az egymáson települő kövületeket tartalmazó rétegekből az állatok történetének rekonstruálását tartotta lehetségesnek és aki egyes kövületek alakjából azt is következtette, hogy régebben Angliában melegebb klima lehetett. De csakis a mult század vége terelte a G.-i tanulmányokat pozitivabb utra. A G.-nak, mint pontos megfigyelésekre, alapos észleletekre és logikai következtetésekre épített tudománynak kora tulajdonképen kevéssel előbb mint egy századdal azelőtt kezdődött. A G.-nak a korát megelőzőleg a XVIII. sz.-ban a G. fejlesztése körül különös érdemeket szerzett buvárok: a francia Guettard, ki egyike a legelső geologusoknak volt modernebb értelemben, és akinek észleleteire támaszkodva fejtette ki Buffon Epoques de la nature-jában a Föld jelenségeire vonatkozó, sok tekintetben már a maihoz közelálló nézeteit; az angol Mitchell és Packe, utóbbi az első földtani térkép szerzője, az olasz Arduino, a svájci Saussure, aki alpesi utleirásaiban közölt legelőször helyes észleleteket a glecserekről; a német Lehman és Frichsel, aki a rétegek településéről irt tanulmányokkal a stratigrafiának mintegy megalapítójává lettek. A tudományos G. tulajdonképeni megalapítója és amint nevezni szokás, a G. atyja Werner Gottlob Ábrahám, a freibergi bányászakadémia hirneves tanára. Ami Linné a botanikára és zoologiára nézve, az Werner az ásványtanra (l. o.) és geologiára nézve. Jóllehet számos észlelet, a természetben való megfigyelés ellene mondott a mereven felállított neptunizmusnak. Werner nem tágított, sem pedig tanítványai. Akadtak azonban egyesek, kik ellenkezni is mertek Wernerrel, különösen a fiatalabb, eruptiv kőzetek, nevezetesen pedig a bazalt vizi erjedése kérdésében, mely kérdés csakhamar meg nem érdemelt dimenziót öltött. Két tábor állott egymással szemben, Werner és tanítványai a neptunisták, az ellenzői pedig a vulkanisták, kik Hutton skót geologus vezetése alatt állottak. Hutton Theory of the Earth (1788., azután terjedelmesebben 1796) c. munkájában fejtette ki nézeteit, mely szerint a vulkánizmusnak is lényeges szerepet juttatott a Föld anyagának képződésében és elváltozásaiban. A harc csakis Werner halálával szünt meg, végződött pedig a vulkánisták győzelmével, különösen mikor Werner két legkiválóbb tanítványa, Buch Lipót és Humboldt S. is a vulkánistákhoz szegődtek a mester halála után, meggyőződvén olaszországi utjukban és Franciaország kihalt vulkáni területein a bazalt eruptiv természetéről. A neptunisták és vulkanisták között vivott harc majdnem, hogy teljesen abszorbeált minden érdeklődést a G. fejlesztése iránt. Szerencsére azonban akadtak kiváló férfiak, akik kifáradva a harcban, megfigyeléseket folytattak künn a természetben, anyagot gyüjtöttek a tudomány előbbre vitelére. Egyike az ilyeneknek volt az angol Will. Smith ki különösen az ujabb irányu sztratigrafiai tanulmányoknak az uttörője és megalapítója. Ebben az időben esik Cuvier-nek nagy horderejü munkássága is, kinek paleontologiai tanulmányai (l. Paleontologia) igen nagy befolyással voltak a G. fejlődésére. De mindenek fölött nagy volt és kiválóan jelentőséges Buch L. befolyása, ki roppant sokoldalu működésével és kutatásának irányával a legnagyobb lendületet adta a már-már tespedő tudománynak, jóllehet abba a végsőségbe esett, hogy minden jelenséget rendkívüli okokra igyekezett visszavezetni. Jelentékeny hatással volt a G. ujabbkori fejlődésére Élie de Beaumont (1798-1874) és különösen a hegyláncok képződésére és szerkezetére vonatkozólag emelkedési elméletével és más egyéb munkásságával is, de az uj és főbb vonásaiban még ma is követett iránynak, szóval a mai G.-nak megalapítója Lyell Károly. 1880. megjelent Principles of geology c. munkájával vált uttörővé, az uj irány megalkotójává, melyet joggal neveznek a Lyell-féle iránynak. Ennek az iránynak uttörő munkása volt Bischof Gusztáv, ki elsőnek mutatott rá ama kémiai és mekanikai tényezőkre, melyek a föld anyagának képződésében és jelenségeinek létrejövésében szerepet játszanak. A G. történelmét tárgyalják: Hoffmann Gedichte der Geognosie (Berlin 1838); Cotte B., Beiträge zur Gesch. der Geol. (Lipcse 1877).

Hazánkban a G. csakis az utóbbi években vett lendületet és emelkedett tudományos szinvonalra, összeesik a Magyar kir. Földtani Intézet fejlődésével (l. Földtani intézetek). Külföldi geologusok közül többen végeztek régebben is jelentőséges kutatásokat hazánkban, a legbecsesebbeket először Beudont F. S. francia geológus e század elején, Cotta B. a hatvanas években és fenállása óta a bécsi Geol. Reichsanstalt, amely intézetnek geologusai rendszeresen fölvételeket és nagyobbszabásu földtani kutatásokat is végeztek hazánk területén. Érdemeket szerzett Peters Károly is, a pesti egyetemen az ötvenes évek végén a mineralogia tanára. Mint magyar geologus a legelső dolgozott ujabb s tudományos irányban, bár igen keveset Pettkó János (1812-1890), a selmecbányai akadémia volt tanára. Nagy érdemei vannak a hazai föld átkutatásában, a magyar geologiai irodalomnak megállapításában is fejlesztésében, irodalmi munkásságuk által is kiválók első sorban a nem rég elhunyt Dr. Szabó József egyetemi tanárnak, továbbá Dr. Hoffmann Károlynak és Hantken Miksának. Jelenleg működő geologusaink közül Böckh János, a m. kir. földtani intézet igazgatója, dr. Koch Antal, kolozsvári egyetemi tanár, Lóczy Lajos, budapesti egyetemi tanár, Halaváts Gyula és Schafarzik Ferenc dr. osztálygeologusok. Épp ugy mint az ásványtani, ugy a geologiai buvárlatoknak és gyüjteményeknek is lelkes pártfogója, bőkezü támogatója semsei Semsey Andor.


Kezdőlap

˙