Gomartmézga

(növ.), l. Bursera.

Gomarus

Ferenc, németalföldi református teologus és az arminiusi hitvitában a szigoruan kálvinista irányu v. ortodox pártnak vezére, szül. Brüggében 1563 jan. 30., megh. Gröningenben 1641. Miután szülei Pflazba mentek lakni, követte őket G. is; tanulmányait Strassburgban, Neustadtban és Heidelbergában végezte (ez utóbbi helyen Ursinus, Zanchi és Tossanus vezetése alatt). A..M. m. frankfurti holland református gyülekezet lekésze volt 1587-94., azután lejdai tanár lett, de ezen állásáról 1600. lemondott, 1614. saumiru, 1618. gröningeni teologiai tanár lett. Már a hágai hitvitában (1609) Arminus ellenfeleként lépett fel, a dortrechti zsinaton pedig (1618-19) ő volt az arminiánusok ellen küzdő szigoru kálvinistáknak - kiket róla gomaristáknak (l. Arminiánusok) neveztek - szenvedélyes és türelmetlen vezére, és jó részt neki tulajdonítható, hogy a zsinat az arminiusi tanokra kárhoztatást mondott, s hogy az eredendő bünről, eleveelrendelésről szóló tanokat szigoruan Kálvin értelmében állapította meg. Összegyüjtött művei 1645. és 1664. jelentek meg Amsterdamban.

Gomb

A ruházat összekapcsolására való eszköz. A legkülönbözőbb anyagból készül, fémekből, fából, csontból, bőrből, fás dióból stb. A fémgombok 4 osztályba sorolhatók, u. m. öntött, tömör, üreges és bevont gombok osztályába. Az öntött gombokat ónból v. ón és sárgaréz keverékéből, vas v. sárgaréz formába, v. esetleg homokba öntik. Az utóbbi esetben a forma készítésére egy több gombmintából összetett mintát használnak, melynél az egyes gombok vizszintes sikban vannak elhelyezve és kurta pálcákkal állanak egymással összeköttetésben. Öntés után a gombokat széttörik, megtisztítják és leesztergályozzák. A gomb fülét v. együtt öntik a gombbal, v. külön készítik és a formába ágyazzák. A tömör fémgombok rendesen vörösrézből, sárgarézből, v. tombakból készülnek. E célra lemezeket hengerelnek, melyekből kilyukasztják a tárcsaszerü gombokat. Azután hozzáforrasztják a gomb fülét s a gombokat aranyozzák v. ezüstözik. Üreges gombok két, szélükön összefüggő lemezből készülnek, melyek közül a felső domboru, az alsó többnyire sik és füllel van ellátva. Ide tartoznak az egyenruhákon alkalmazott gombok, a divat-gombok stb. A két tárcsa között néha cink v. papir betét van. A bevont gombok nagyon különféle módon és különleges szerkezetü gépeken készülnek. Rendesen azonban két fémlemezből állanak, melyek közül az egyiket posztóval, gyapjuval vagy selyemmel vonják be, mig a másikra a gomb fülét erősítik. A bevonásra v. szövetet v. fonalat használnak; az első esetben a szövetből köralakot vágnak ki, mely nagyobb a készítendő gombnál, erre ráhelyezik a fémlemezeket és az egészet melegített formába teszik, miáltal a szövet széle feltüremlik, s a szövet szélét azután bélyegzővel rányomják a fémlemezekre; a második esetben a gombot egy lassan forgó, ferde orsóra helyezik és a fonalat gyorsan forgó orsó segítségével vezetik a gombhoz. Kőcsont-, gyögyház-, kókuszdió- és fa-gombok rendesen egyszerü esztergapadon készülnek, az igy nyert gombokat aztán külön furógépeken lyukakkal látják el. A szarugombokat melegen préselik. Ujabban kaucsuk- és gummi-gombokat is készítenek.

A gombok nyomaira már a régebbi kőkorban (paleolit) rátalálunk. Hazánkban persze nem, mert ennek területét e korszakban még nem lakta ember, de a franciaországi u. n. magdeleni korszak leletei közt vannak rénszarvasagancsból faragott kicsiny korongok, melyek a közepükön át vannak furva. Ezek a legkezdetlegesebb gombok, melyeket ugy erősítettek a ruhára, hogy a lyukon át szijat huzván, a szij külső végére bogot, belső végére hurkot kötöttek. E gombok legtöbb esetben oly pazarul ékítvék különféle karcolatokkal, hogy némely szakember eleinte épp ezért vallásos tárgyaknak hitte. A csiszolt kőkorban oly kőből csiszolt gombok fordulnak elő, melyeken két egymással közlekedő lyuk van, ugy hogy a szijat ezen keresztül huzván, nem volt szükség a külső oldalon csomót kötni, csak egyszerüen összekötötték a szij két végét s készen volt a hurok. A bronzkorban érik el a gombok legteljesebb kifejlődésüket. Ekkor már valóságos füllel látják el, formájuk ugyanaz, amit ma pityke alatt ismerünk, sőt nem hiányoznak e korban a kettős gombok sem, melyek hasonlók a mi mai kézelőgombjainkhoz.

A gombkötő iparnak Magyarországon nincs nagy jelentősége. 3 gyári vállalat kivételével csak kisipari jellegü. Ezen gyárak közül 2 Budapesten, egy pedig Pozsony vármegyében van, utóbbi különösen vasuti paszomány-felszerelési czikkekre fekteti a fősulyt. Általában van hazánkban az 1890. évi iparstatisztika szerint 233 önálló gombkötő (paszományos), akik foglalkoztatnak 13 tisztviselőt, 8 kisegítőt, 127 segédet, 67 tanoncot, 75 fiatal (16 éven aluli) munkást és 36 napszámost. A gombkötéssel összesen foglalkozó egyének száma hazánkban 801, és pedig 290 nő és 511 férfi. Ezen iparág csekély jelentőségét leginkább az igazolja, hogy a 233 önálló vállalat, illetve iparos között van 156 olyan, ki csak egyedül, segédszemélyzet nélkül dolgozik.

Gomba

1. nagyközség Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye pesti felső j.-ban,(1891) 2340 magyar lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral. A mellette levő Várhegyből sok római régiség került ki. - 2. G. (Nagy-G.) kisközség Somogy vármegye marcali j.-ban, (1891) 1232 magyar lak.

Gombacsillag

(növ., Mycenastrum Desv.), a hasas gombák génusza, hazánkban egy fajjal.

Gombafű

(növ., Androsace L.), a kankalinfélék apró füve, 46 fajjal az É-i földgömb mérsékelt és havas vidékein (hazánkban 7 faj): Levelök rózsásan csoportosodik, fehér virágjok ernyős. Kertben havasi csoportok diszítésére használják. V. ö. Martelli, Revista monografica del genere Androsace (Firenze 1890).

Gombák

részben penészek (növ., fungi, mycetes, l. a 2 képmellékletet), spórából keletkező klorofillumtalan, tehát átsajátítani nem képes sejtek sorából v. fonalakból álló oly telepes növények, amelyek fonalai (Hypha, l. Fonadék) a legkülönfélébb alakulásokat tüntetik elő.

GOMBÁK.

[ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA] [ÁBRA]

Innen ered a G. fogalmának a kutatással együttjáró eltérő megállapítása. Behatóbb vizsgálatok a G. fogalmát mind szükebb térre szorítják. A G. termősejtje vagyis spórája 1. a fonal végének fokozatos lefüződésével szabadon (akrogén módon) és egyenkint (láncspóra, conidium, stylospora), v. 2. a fonal vastagodott és külön sejtté vált végének (spóratartó) belsejében (endogén módon) keletkezik. A spóratartó belseje egyetlen-egy sejtet zárhat be (chlamydospora), v. pedig sokkal gyakrabban számos sejtet, ekkor spóratok (sporangium) a neve. Egy gombafaj többféle spórát is teremhet. A rajzó spóra csak alsóbbrangu gombákon terem, engedékeny és egyetlen-hártyáju sejt, egy v. két rezgő fonallal (csillangó) és belsejében alakját és helyét változtató vizbuborékkal (vacuola), aminek következtében tápláló folyadékában magánosan fickándozik, vagy pedig társasan hemzseg, rajzik. Az első észlelők e rajzókat állati teremtésnek gondolták, zoospórának v. állatspórának nevezték. A mozdulatlan nyugvó spóra burokja jobbadán kettős. A belső sima, szintelen és vékony (endosporium), a külső felszine röges, szines és vastag (exosporium). Egy spóra tartalma fokozatos feleződéssel 2, 4, sőt többsejtü, azaz összetett spórává is feslik szét. Élettan szempontjából van elsőd v. nyári spóra (protospora), amely csak azonnal a kiszabadulás után és rendesen termő helyén csirázhatik, különben elsorvad, meg olyan, amely táplálatlanul, mintegy bebábozódva sokáig életben marad és csak akkor csirázik ki, amikor kedvező körülmények közé jut. A G. életének csupán végső szakában képződik ilyen tartós spóra (teleutospóra). Vastagburku módosulását telelőnek nevezzük. A legtöbb spóra protoplasmája a burkot bizonyos helyen, amely rajta meg is látszik, áttöri és mint csirázó-tömlő belőle kibujva csirázik. A rajzó spóra csupán megnyugvása, sőt megvedlése, vagy pedig saját felduzzadó burokjának megemésztése után csirázik. A G. legalsó csoportjának csirázó-tömlője az őt tápláló gazdanövény sejtfalának átfurása után azonnal összehuzódik. Az élesztő G. csirázó-tömlője a kiszabadulás után azonnal v. pedig még csak tovább-csirázás után huzódik össze és meggömbölyödik, ugy hogy egyenlő spórák összefüggő sora vagy gyér ágazata keletkezik. Első fióksejtje ritkán hasonlít anyjához, de a következők olyanok. A peronospórák, üszög- és rozsdafélék csirázótömlője szét is sarjadzik, fonalai oly sajátságosan zsugorodnak össze, hogy erről is megkülönböztethetők.

[ÁBRA] Hylaria hypoxylon. A a gomba teste (stroma), B a keresztmetszése, C a perithecium, a spóratömlő, D a láncspórák képződése.

[ÁBRA] A) Eurotium-penész, m) a telep, c) a láncspórák, b) ezek lefűződése, f) a fiatal perithecium c) a csavarodott askogoniuma (as) s a pollinodium (p) fonalai fogják körül, d) a fiatal peritheciumnak optikai hosszmetszése, w) a fala, f) a bele, (as) az askogonium, E) spóratömlő a kész spórákkal.

[ÁBRA] A) a bovista plumbea hajzarétegének rostjai, B a Geaster pálcikái.

[ÁBRA] A csiperke telepje a fejlődő kis gombákkal.

[ÁBRA] A csiperke. A) a hymenium lemezének átmetszése b) a termőréteg, B) a pálcikák.

[ÁBRA] 3. kép a tányérgomba. B) és C) b) a termő réteg.

A legalsóbb G. csirázótömlőjéből mindjárt a termőtest képződik (chytridium); de a többiéből végének növekedésével fonalas-tömlő (hypha) keletkezik, amely el is ágazhatik, ugy hogy egész gyep vagy összeágazódás, a gombatelep vagy G. molyha (mycelium) támad. Ez a termőtest fakadásig egyetlen-egy sejt maradhat, de közfalak képződésével többsejtüvé is válhatik. Az elágazások helyén rügysejtek is keletkezhetnek. A telep életének első szakában jobbadán táplálékába beágyazódva csupán táplálkozik. Csak később léphet ki egy része a levegőbe, még pedig többnyire az árnyékos oldalra, azaz a világosságtól elfordulva. A termőhely, szerint elhalt állati, illetve növényi szövetekből v. vegyületekből élhetnek (saprophyta), másrészt élősködők (parasita), még pedig vagy egészen belemerülten v. rajtok. Némelyek az év más-más szakában fakadt spórájukkal csak bizonyos állat vagy növénynek élő vagy elhalt szöveteiben (vegyületeiben) élhetnek meg nemzedékvándorlással, miközben minden egyes nemzedék alakra nézve is eltér (ivadék-változás). Egyes faj különböző nemzedéke mind szaprofita, mind parazita vagy váltakozva. A telep fonalvége a táplálék szerint módosul; némelyik csupán letapad, majd szürcsölő fonállá (haustorium) alakul stb. A tápláló-moholyból a tömlős meg a hártyás G. a levegőbe pókhálós vagy kócos összeszövődéseket bocsájtanak; ezeknek különböző rétegzetük is lehet. A moholy termőhelye szerint rövidéletü (a rozsda) v. hosszuéletü (a fák rákfenéje, bábasöpreje). Az egynyári telep az élő növényen v. állaton sajátságos gubacs vagy szemölcs kinövését okozhatja. A tartós moholy fák gyökereire emlékeztető, néha elágazó zsinegekké fásulhat meg, belőle sokáig nem fakad termőtest (rhizomorpha), ugy hogy ezeket, bár más gomba fejlődésének egyes mozzanata v. alakulása külön G.-nak tekintették. A tartós moholy legfeltünőbb alakulása a vastagkocsánu és bunkós- vagy tányérosfejü sclerotium. Most már a G. akárhány fajának ismerik a sclerotiumát. A G. termőteste igen változatos alaku. A belemerült G. molyhának végfonalai egyszerüek. De már a rozsda- és penészféléké, amely kijut a levegőbe, aprólékosabb: gomb-, findsa-, ernyő-, ecset-, seprő-, bokor- és más alaku, majd rövid, majd hosszu kocsánon, egyenkint vagy egész vánkosokká társulva. A tömlős G. termőtestét a hozzá hasonlított tárgyról nevezték el, p. kalap, levél, buzogány, findsa, köbölke stb.

[ÁBRA] A a Teichospora obducens C a spermagoniumna átmetszése, h a termőréteg, D a spermatium-ai, B a spóratömlő a spórákkal, jobbra a nedvszál, 380-szor nagyobbítva.

[ÁBRA] A fonálmoszaton két Chytridiacea (a, a) élősködik; b, c, a rajzó spórák képződése, B) Chytridium olló gyökéralaku sejtjével (r).

[ÁBRA] Saprolegniacea a rajzó spórák képződésével és kiürítésével (B, a, B).

[ÁBRA] Saprolegniacea az ivarszervekkel a) a himecskék, A) az oogonium, B, C, D) ennek termékenyítése, E) ugyanaz a petespórákkal.

[ÁBRA] A gimgomba kersztmetszése, P) a külső peridium, k) a kamarák a spóratömlőkkel (a), w) a kamarák belső fala.

A G. szaporodását nemzés is biztosíthatja. De Bary ennek megjelenését igen sok esetben bizonyítgatta, de Brefeld és Istvánffi beható észleletei arról győztek meg, hogy az jobbadán tévedés. Mindazonáltal nemzett spóra is igen gyakran észlelhető (peronospóra). A megfogantató (him) sejt rálapul a megfogamzóra (nőstényre) és tartalmát emebbe bocsátja be. A megfogamzás után a nőstény sejt mint petespora (oospora), oosporangium vagy oosphaera névvel megkülönböztetett termőtestté dagadhat. A megfogamzásnak állatias módját, amikor a himspóra rajzósejteket bocsát ki s ezek furakodnak a nőstény lyukacsán a belsejébe, Cornu vette észre. Ezeket a rajzókat spermatozoidok-nak nevezte. Egyenlő nemü két végsejt összeérve, protoplasmáját kapocsképen egymásfelé juttatva, harmadik sejtet hoz létre, ez a kapocs-spóra (Zygospora). Ezt a sejtkapcsolódást (copulatio) az ételpenészen észlelhetjük. Akár megfogamzás, akár sarjadzás utján képződjék a termőtest, alakja szerint kétféle: endogén vagy exogén spórákkal. Az első eset a spóratok (sporangium), mely ismét kétféle, t. i. határozatlan számu spórát magába záró áltömlő (hemiascus) és valóságos tömlő (ascus), melyben a spórák 2-nek többszörösével vannak együtt (oda az ételpenész, ide a szömörcsög tartozik). Az exogén-spórás G. termőtestje többféle. A gyöngysora emlékeztető conidium-lánc majd egyszerü ecset-, majd kefealaku, majd összetapadtan fejecskeszerü. A conidium-lánc ismét kétféle: vagy a tősejtből sarjad a többi, vagy pedig a fonal vége füződik le először és ez a legvénebb. Ismét más az alakulás, amikor a fonalvégből közfalak keletkezésével egykoru és huzamosabb ideig együttmaradó több spórasejt (oidium) keletkezik. A bazidium v. pálcika oly módon keletkezik, hogy a végfonal sejtmagvának feleződésével támadt 2. rendesen 4 (ritkán 6) mag felhatolva, mint külön sejt áralaku kocsánon ugy nyulik föl, hogy az egykoruak egy szinvonalban végződnek. A G. nagy csoportjának termőtestei (conidiumtartó, basidium, ascus) a termőrétegen v. gyümölcshártyán (hymenium) szorosan állanak együtt, néhol meddő sejtek közt (paraphysis, cystis). A termőtest meg némelyeken jókora gyümölcstest-ben bezárva (kelistokarpos) vagy rajta szabadon (gymnakarpos) van együtt. A bezáró gyümölcsnek van burokja (peridium), a p. a gímgombának. Ehető gombáink kalapjának bélésén a termőtest szabadon áll vagy a fátyolból (velum) később szabadul ki.

A gombafajok számát Saccardo 1889. 32000-re becsülte, csakhogy ő ebbe a számba 400 nyálka- és 650 felsőgombát is beléfoglalt. Számos faj leirása v. ismerete még fogyatékos; némelyik talán csak másnak valamelyik nemzedéke, ugy hogy hozzávetőleg csak 20000 fajt számíthatunk össze. G. az egész földön vannak. Még a Pitzbergákról is ismernek 70-et, Izlandról 140-et, Közép-Európából vagy 7000-et. A forró földövieket még nem igen ismerik. Elterjedésük szerint vannak kis területre szorítkozók és nagyon gyakoriak. Némelyek még csak ujabb időben kerültek hozzánk, p. a szőllő peronosporája (Plasmatopara viticola). A föld rétegeiben, a kövesült növényeken is maradt nyomuk, p. a taplónak. a G. haszna legelőször az, hogy számosnak gyümölcsteste ehető. Más faj, p. az anyarozs, officinális. Ipari célokra a tapló meg az erjesztő-G. használtatnak. Hasznot tesznek azok is, melyek kártékony állatokat rontanak meg. Ellenben kivált a mérges v. bolond G. (l.o.) ártalmasak. ártalmasak élősködő gombáink, amelyek egyes termesztett növényeinket lepik el, p. a burgonyavész, szőllőpenész, fák rákfenéje stb. Rontó hatása van a házi gombának (Serpula v. Merulius lacrimans), mely egyes vidékünkön valóságos csapás. Magyarország ehető és mérges gombáinak megfigyelésével már Clusius foglalkozott (l.o.).

Azután Kubinyi Ágost (Magyarországi mérges növények, Buda 1842); Kalchbrenner Károly (Magyarország hártyagomnáinak válogatott képei, Pest 1873; A magyar gombászat fejlődéséről, Pest 1873); Lorinser Fr. W. dr. (A legnevezetesebb ehető, Buda Bécs 1877). A mycologia vagyis gombászat élő nesztora hazánkban Hazslinszky Frigyes (A gombák jelleme, Pest 1873).

A G. csoportosítása 50 év alatt egészen átalakult. De Bary, Brefeld stb. kutatásai nemcsak a G. alakjára terjeszkedtek ki, hanem az egyes fajokat mesterségesen tenyésztve, egész fejlődésére is. A spóra csirázását, a moholy növekedését, a sporangium kibontakozását, a konidiumokat és tartóikat, a gyümölcstest kifejlődését, végre a G.-nak más és más gazda-állaton, illetve növényen való viselkedését figyelemmel kisérve, rájöttek, hogy egyes család nem önálló, hanem más G. nemzedéke. Brefeld és Istvánffi a G. összeségét a következőképen csoportosítják. I. rend. Moszat-G. vagy Alga-G. (Phycomycetes), melyeknek sokmagvu, de egysejtü molyha csak a gyümölcsözés előtt válik, közfalak képződésével, lánc-szem-algákra emlékeztető többsejtü tallusszá. Két alrendre osztják föl: 1. Kapocsspórás G. (Zygomycetes), melyeknek molyha több nemzedéken át csak konidiumot terem, végre két ág végének (zygota) összeérése helyén egybeolvadással (copulatio, párosodás) zigospórát, melyből a hosszabb szunnyadásra képesített tartós spóra lesz. Legismeretesebb neme az ételpenész (l.o.).

2. Petespórás G. (Oomycetes), több családja igen elterjedt. Legismertebb a Peronospóráké, p. a burgonyavész (Peronospora vagy Phytophthora infestans De Bary) és a szőllővész (Peronospora vagy Plasmatospora viticola Bref.). A szaprolegniafélék (Saprolegniaceae) jobbadán vizben levő állati vagy növényi hulladékot selymes molyhukkal szegnek, sőt foglalnak be, csak egy-kettőjök vizi élősködő, s a halak meg a rákok pusztulását (pestisét) okozza. Más család a Chytridium-féléké, melyek vizben élő infuzoriumot vagy algát támadnak meg, p. a Chytridium A. Br. egyetlen golyós vagy hosszukás sejtje mint sporangium rajzóspórákat bocsát ki. A C. Olla A. Br. a gazdanövénybe, algába gyökértömlőt mélyeszt. II. rend. Mesomycetes, elágazó sejtü molyhuk nemzés nélkül tömlőforma határozatlan spóráju sporangiummal (hemiascus) vagy bazidiumforma gyümölcstartóval (Hemibasidium) és konidiumokkal (élesztő-konidium), de chlamidospórával is szaporodik. Legismeretesebb családja az üszögfélék (Ustilaginacei), virágzó növényeinken élősködő fajokkal. III. rend. Eumycetes, magasabbrendü v. igazi G. dus elágazásu mohollyal, melyből határozott számu spórát záró sporangium (ascus) v. határozott számu spórát lefüző konidiumtartó (basidium), lánc-spórák, chlamidospórák (Oidiumok) és sclerotimok fejlődnek. Fejlődésüknek többféle állapota vagy nemzedéke van, amelyeket előbb a G. külön fajainak tartottak. Az erjesztő G. (Saccharomycetes) és az Oidium-nemhez tartozó fajok jóformán magasabb rangu G. nemzedékei: csakhogy az illető magasabb állapot mindeddig ismeretlen. Az élesztő (Saccharomyces Meyen, Torula P.) lánc-spórának megfelelő gömbölyded hengeres, végtelen nemzedéken át sarjadzással szaporodó sejtek, melyek a cukros folyadékot megerjesztik, s a tenyésztés körülményei szerint alakulnak. (L. Élesztő és Erjedés.) Kétségtelenül ide tartoznak mint

I. alrend a tömlősgombák (Asomycetes), melyeknek sporangiumát (ascus) a szomszéd gombafonalak körülnövik s egész gyümölcstest keletkezik. Ugyanannak a fajnak többféle konidium-képződése van (pycnidium), de van oidiumképződésük, sclerotiumjok meg más szaporodásuk is. Több családjuk közt a legismeretesebbek: 1. Exoasci, egészen szabad sporangiumokkal. p. az Exoascus Pruni Fuck., a kökény meg a szilva gyümölcsét puffasztja föl (l. Bábaszilva, Tökösszilva).

2. Carpoasci, a gyümölcstestbe foglalt sporangiumokkal. Alcsaládjai közt a) Tuberacci a leghasznosabb. Más alcsalád a b) Pyrenomycetes (Sphaeriaceae), melyeknek spóratartójából a spórák szabad kilövelléssel jutnak ki. A tartóban világosabb tartalmu spóratömlők és nedvszálak (parophysis) is vannak. Minden tömlő 8 spórát fejleszt ki, ez egy-, két-, sőt többsejtü és különféle alaku. Termőhelyök meg e spóraképződés szerint egyszerü, összetett spóráju élősködőkre és ganéjlakókra (P. simplices, P. compositae és P. coprophileae) csoportosítják. Harmadik alcsalád a c) Discomycetes, tányér-G., lapos, nyilt tányér- v. csészeformáju bunkós vagy süvegforma nyeles gyümölcstartóval (apothecium). Ezek felszinén konidium-tartókon vagy külön gyümölcsökben (Pycnidium, spermogonium) gemma- és sclerotium-képzés is van. A Peziza L. (tányér-gomba) fajai paraziták. A kucsmagombák, a Helvella L. egy mérgesnek (H. suspecta Krombh.) kivételével és a Morchella Dill. (szömörcsök Clus) fajai mind ehetők. A zuzmók legtöbbje is ide tartozik, de a következő családból is valók.

II alrend. Basidiomycetes (pálcikaspórásak) igen változatos alaku gyümölcstesttel, melynek bunkós bazidiumai felső végükön, 2-4 koránon (sterigma) ugyanannyi spórát teremnek vagy pedig négysejtüek s ugyanannyi sztregmáról spórákat füzögetnek le. Ezenkivül van konidium, oidium (v. chlamydospora) és sclerotium is. Ezek is számos csoportot foglalnak magukba, amelyeket a bazidium oszlottsága szerint két főcsaládba soroznak. 1. Protobasidiomycetes, porcogós v. kocsonyás gyümölcstesttel és oszlott bazidiumokkal. A bazidium oszlása ismét kétféle lehet, u. m. harántos és hosszas. Az elsőnek legnevezetesebb családja az uredinaceák v. rozsdák. Az Auriculafélék családjának legismeretesebb faja a bodzafagomba (A. sambucina Mart.). Hosszasan oszlott bazidiumokat a rengő-gyümölcsü tajték- v. kocsonyagombák teremnek. Nem mérges, de haszontalan fajaik rothadó fán v. földön nőnek, p. bodzafán a Judás-füle. 2. Autobasidiomycetes, izületlen-bazidiumos gyümölcstesttel. Ezek gyümölcse, az igazi gomba, ismét kétféle, t. i. a bazidium szabad v. pedig husba zárkózik, a) Hártyás G. (Hymenomycetes), korhadékon v. rothadó növényrészeken növő, jobbadán vagy gyümölcsü G. Sok ehető faja a Boletus Dill. nemébe (vargánya Clusiusnál és tinóru Diószegi- és Fazekasnál) tartozik. A B. cdulis Bull. (hiripgomba Mátyusnál) frissen és aszalva használatos. Mérges a B. Satanas lenz (bábavargánya Clus). A taplógombák közt is van ehető.

A Hydaum L. (tüskehasu gomba l. Gerebengoma), a Craterellus Frise. (nyulgomba, bár a Cantharellus cibarius Fries. is nyulgomba) és a Clavaria L. fajai (kecskeszakáll, mozsárütő, mozsártörő, Clusiusnál szarvasgomba) és mások ehetők. A hártyás G. az egész földön vagy 3000 fajjal ismeretesek (l. a szines képet). b) Hasas G. (Gasteromycetes), Számos genuszuknak vagy 100 faja ismeretes. p. a Lycoperdon Tourn., Bovista Dill., Geaster Milch., Phallus L., Clathrus L. és mások. A G. csoportosítására nézve v. ö. Istvánffi Gyula dr. dolgozatát Kanitz Ágost növényrendszerében (Kolozsvár 1890).

Gombamérgezés

A mindennapi életben gyakran előforduló alakja a mérgezéseknek, mely igen általános elnevezés alá fogva, tulajdonképen ma már nem mondható szigoruan tudományosnak. Sajnos, olyan általános megkülönböztető jelek, melyek alapján biztossággal föl lehetne ismerni, hogy melyik gomba mérges és melyik nem az, nem ismeretesek. Az bizonyos, hogy egyes gombafajok undorító szaga vagy ize, szinök, tejnedvük, vagy azon körülmény, hogy a kés vasát vágás közben megbarnítják, mind nem használhatók arra, hogy biztosan eldöntsük mérges-e a gomba vagy nem? Számos emberen teljesen ártatlan gombafajok evése után is támadhatnak olyan jelenségek, mintha meg volna mérgezve (hányás, hasmenés, kólika stb.), sőt halálos végü megbetegedés is. Az ilyen esetek nem mondhatók G.-nek, egyszerü hevenyés gyomorrontások azok, milyeneket éppen a gombák könnyen okozhatnak. A gombákban igen sok a viz (egész 90 %-ig), de gazdagok növényi fehérjében és zsirban is. Igy Kohlrausch szerint a szárított kucsmagombában 35 % protein és 2, % zsir van, a Helvella esculentában 26,6 % protein és 2,2 % zsir; a közönséges csiperkében (Agaricus campestris) 17 % fehérje és 1,4 % zsir. Némelyik gombának tehát a huséval is fölérő tápláló ereje van és nehány évtized előtt e körülményre támaszkodó humánus egyletek is alakultak, hogy a szegény, jó táplálékban szükölködő népet gombával lássák el s őket azok termelésére beoktassák, buzdítsák. Mind világosabb lesz azonban, hogy e törekvések csak elméleti értéküek; mert a gombáknak a hussal szemben az a nagy hátrányuk van, hogy kiváló tápláló erejük mellett rendkivül nehezen emészthetők, továbbá nagy viz-, fehérje- és zsirtaltalmuknál fogva igen könnyen bomlanak, rothadásnak indulnak, s ilyenkor épp ugy mint a romlott hurkában, sajtban stb. mérges bázisok, promainok képződnek bennük, melyek a leghevesebb gyomor- és bélhurutot okozhatják. Innen van, hogy nedves helyen, hosszabb állás közben az ehető gomba is mérgessé válhat; bár fordítva az is ismeretes, hogy némelyikük állás közben mérgező tulajdonságai egy részét elveszti; igy p. a légyölő gomba frissében a legyeket megöli, ellenben szárított állapotában nem mérgező azokra. Amint az ehető gomba bizonyos körülmények közt megháboríthatja az egészséget, épp ugy fordítva bizonyos kezelés mellett a mérges gombák némelyike ehetővé válik. Ezt bizonyítja, hogy Kamcsatkában (sőt régente egész északi Európában) a legmérgesebb gombát, az Amanita muscariát, élvezeti cikk gyanánt használják. E gomba a hasiséhoz hasonló bódulatot és vidámságot (l. Berserkr) okoz s a kamcsadálok, korekek, osztyákok, szamojédek drága pénzen vásárolják, sőt e népfajok annyira rabjai az e gombával való élésnek, hogy a szegénysorsuak a bódulatban levő gazdagok vizelletét isszák meg, hogy maguk is elkábuljanak. Mindig ajánlatos jól és sokáig beáztatni a gombákat, mielőtt asztalra kerülnek. Ponfick tanár azt állítja, hogy tulajdonképen minden gomba mérges, de a mosás és áztatás a mérges anyagot kivonja belőlük s ezáltal veszélytelenekké lesznek. Azt is számos eset bizonyítja, hogy a gombákat veszedelmes ujra felmelegített állapotukban enni.

A G. első jelei rendesen 6-8 órával az evés után kezdődnek, ritkán korábban, inkább később, 18-24 óra mulva. Rendszerint heves kólika, majd nyálfolyás és hányás következik, mely utóbbi alig csillapítható. 4-5 napig is eltart. Igen heves hasmenés is szokott lenni, mely később egészen vizszerü, a rizsléhez hasonló, mint koleránál. A sok vizvesztés következtében a bőrnek teltsége leapadt, a szemek beesvék, a fejnek kiálló részei (orr, fülek) kihegyesednek és jéghidegek, nehéz lélegzés, a bőrnek elkékülése és gyakran görcsök jelentkeznek. Utóbbiak és az olykor észlelhető aluszékonyság valószinüleg a vérben felhalmozódó szénsavból van; mig a jellemző csillapíthatatlan szomjuság a test nedveinek veszteségét igyekszik pótolni. A valódi G. a leggonoszabb mérgezések közé tartozik, ha már egyszer a maga teljességében kifejlődött; de ha a krizisen tul van, akkor gyors az egészséges állapotba való visszatérés. Ellenszerei: gyors orvosi segély, hánytatók és hashajtók adása, vizbe habart tojásfehérje, izgató italok (fekete kávé, cognac, pálinka, éter), kámfor; a bőrnek izgatása, a lélekzés javítása végett; annak melengetése az erős kihülés ellen; jégpilulák a kinzó szomjuság ellen. A mérgezés első napjaiban a beteget ajánlatos tejkurán tartani. legjobb óvószer azonban a G. ellen az a szabály, hogy olyan gombából, amit a magunk hosszu tapasztalásából alaposan nem ismerünk, ne együnk, továbbá, hogy a gombák első főzővizéből ne együnk, hanem öntsük azt ki.

Gombaperec

(növ.), l. Galócanemüek.

Gombás

kisközség Liptó vármegye rózsahegyi j.-ban, (1891)1258 tót lakossal, vasuti megálló; hozzá tartozik Lubochna (l.o.) telep.


Kezdőlap

˙