Herman

Ottó, temészettudós és politikus, szül. Diósgyőrött, Borsod vármegéyben, 1835 jun. 27. Sok hányattatás után 1864. Brassai Sámuel meghivására Kolozsvárra ment mint a meghivó asszisztense, később az erdélyi muzeum-egylet vette át, a muzeumnál őrsegéd eltt s mint ilyen megteremtette az állattani gyüjteményt;nemcsak az emlősöket és madarakat gyüjtötte, hanem kiterjesztette figyelmét a rovarokra és pókokra is. Eleinte az erdélyi Orthopterák ismertetésével foglalkozott s ezek között két uj fajt irt le. A madarak életmódjának és fenologiai viszonyainek megfigyelése kapcsán irodalmunkat töb bérdekes adattal gazdagította. Ideének legnagyobb részét azonban a hazai pókok tanulmányozására szentelte, aminek erdeménye lett akir. m. természtettudományi társulat kiadásában megjelent Magyarország pókfaunája c. 3-kötetes nagy munkája, amelyben a pókok életmódjának ismertetésére egy külön kötetet szentel, a szisztematikai rsézben pedig bilogiai rendszert állít fel. Az erdélyi muzeumegyletnél viselt tisztét 1869. letette s egy időre a zoologiával szakítva, a publicisztikának adta magát s mint kolozsvári Magyar polgár c. ellenzék napilap belső munkatársa működött. A 70-es évek elején Budapestre ment és 1875-ben a magyar nemzeti muzeumhoz nevzték ki segédőrnek, amely minőségben egyfelől befejezte a pódfaunát, másfelől pedig több igen érdekes népszerü cikket irt részint a Természettudományi Közlönybe, részint a napilapokba és ismeretterjesztő folyóiratokba. A magyar zoologiai irodalomnak egyebek mellett különösen azzal is nagy szolgálatot tett, hogy 1877. a nemzeti muzeum anyagi támogatása mellett megindította a

Természetrajzi füzeteket, amely folyóirat hivatva lett a magyar tudományos zoologiát a külföld irodalmával kapcsolatba hozni. 1879. elhagyta a nemzeti muzeumnál viselt állástá, emrt országgyülési képviselőnek választották Szeged egyik kerületéből, amely időtől kezdve majdnem szakadatlanul képviselő. A muzeumi állástól való megválással s a politikai pályára való lépéssel azonban nem szakított régi kedvenc studiumával; a nagyobb számu apróbb, részint tudományos, részint népszerü dolgozat mellett nagyobb monumentális munkákat is irt. 1883. egyik alapítója volt az állatvédő egyesületnek (l. o.). A magyar természettudományi társulat megbizásából a magyar halászat és halfauna tanulmányozásához látott, minek érdekében beutazta és felkutatta az ország nevezetesebb halvidékeit; felkereste a halászokat otthonukban, kunyhóikban, elkisérte a halászataikhoz, kikérdezte, elleste féltékenyen őrzött műszavaikat, szokásaikat. Tanulmányainak eredményeit A magyar halászat könyve c. kétkötetes munkájában örökítette meg, amely nemcsak a hazai irodalmunkban hanem általában a maga nemében is páratlan. Érdekfeszítően ismerteti a magyar halászat őkori történelmét, fejlődését; jelenlegi állását, a halászéletet és zokásokat; mű- és mesterszótárában gazdag szókincset ment meg a végpusztulástól s e mellett a ahzai halfajok tudományos ismertetését sem mellőzi. A halászatot tárgyaló nagy munkájának befejezés után más térre fordította figyelmét s a temészettudományi társulattól megbizást nyert a hazai madárvilág tanulmányozására. Ennek érdekébne 1889-ben Norvégiába utazott madártani megfigyelések tételére, mely utjáról több kisebb érdekfeszító közleményt s egy nagyobb munkát tett közzé. 1890. szervezte a madárvonulásokat megfigyelő bizottságot s mint emgfigyelő maga is tevékenyen működött. 1891-ben tevékeny részt vett a Budapesten összegyült 3. ornitologiai kongresszus rendezésében, melynek egyik elnöke volt. Ő szerkesztette a kongresszus emlékiratait s ez alakalomból megirta a Petényi S. J. életrajzát és tudományos érdemeinek méltatását. 1893. megalapította a magyar ornitologiai megfigyelések középpontját és ennek veztője. 1894. a magyar kormány anyagi támogatásával Aquila cimen uj folyóiratot alapított meg a madártani közleményeg befogadására; ugyanez éven hozzákezdett a magyar pásztorélet tanulmányozásához s hogy ezt a millenniumi kiállításon érdemlegesen bemutathassa, az ország különböző részeiben tanulmányutat tett és gazdag anyagot gyüjtött. Munkái és dolgozatai részint hazai és külföldi folyóiratokban, részint önállóan jelentek meg: Erdély Bőr- és Egyenesröpüi (1871; Dei Dermapteren und Orthopteren siebenbürgens, 1871); Die Decticiden d. Brunner v. Wattenwyl'schen Sammlung (1874);Beitarg zur Kenntniss d. Arachnidenfauna Siebenbürgens (1871); Magyarország pókfaunája (3. köt. 1876-1879);Ueber Thysa pythonissoeformis (1879); A galambóci légyről (1876); Egy kártékony rovarról (1876); Korcs bogarak (1877); Erismatura leucocephala a magyar Ornisban (1875); A magyar madárvilág ez idei vendégei (1875); Korcscsőrü madarak (1877); A magyar madártan irodalma (1878); Xema Sabinii a magyar madárvilágban (1879); A mezőség (1879); Reliquia Petényiana, Carnivora, Chiroptera (1879-80-); Trochilium apiforme, egy hermaphrodita (1882); Umbra canina (1882); A magyar halászat könyve (2. köt., 1887); Az északi sarkkör madáréletéből (1889). V. ö. Daday J., A magyar állattani irodalom ismertetése 1870-1880-ig és 1881-1890-ig.

Herman

Miklós, német iró és zenész, szül. 1480 körül, megh. 1561 máj. 3., mint kántor a csehországi Joachimsthalban. A gothai hercegi könyvtárban négy kiadása is van meg az ő nagy hirre jutott karénekeinek; a három ujabb kiadás már halála után készült.

Hermanarich

(Ermanrich, Hermanrich), keleti gót király Kr. u. IV. sz.-ban, az Almalok nemzetéségéből. Birodalma a Fekete-tengertől és Dunától a Keleti-tengerig s a Dontól a Tiszáig terjedt, s a nyugati gótok is hatalma altt álltak. A hunok által megveretvén, 376. több mint 100 éves korában saját kardjába dőlt. Fia Witimer a honok ellen elvesztett csatában életét is elvesztette. H. a hősi mondákban Ermich név alatt szerepel.

Hermandad

(spanyol), igy nevezték a középkorban több kasztiliai városnak a szövetségét a nemesség ellen. Megalakult 1282., midőn a nemesség Sancho herceggel, ennek atyja X. Alfonz ellen szövetkezett. Később a szövetkezet teljesebb szervezetet nyert nemcsak Kasztiliában, hanem Aragoniában is. A városok ugyanis egyesültek arra nézve, hogy nem egedik magukat senkitől, akár nemestől, akár kisebb hűbérestől elnyomatni és mindennemü kisérletet fegyversen fognak megtorolni. Katoliku Ferdinánd nemcsak támogatta ezen szövetkezetet, hanem (hogy a főnemesség hatalmát ellensúlyozza) e testületnek szervezetét és szentesítette. A H. azonban csak addig tartotta meg jelentőségét, mig az állandó sereg ki nem fejlődött. Vele a spanyol szabadságnak utolsó maradványa is eltünt. A XVI. sz.-ban egy H. nevü rendőrcsapat alakult, mely a kasztiliai tanács fensősége alatt állott. Máskánt Szent (Santa) H.-nak is hivták. Ez a H. különösen az országutakon ügyelt a személy- és vagyonbiztonságra. Idővel azonban ez is elenyészett. Ujabb irók a H.-intézményt tévesen az inquizicióval hozták összeköttetésbe.

Hermanec

Hermándhoz tartozó papirgyártelep Zólyom vármegye besztercebányai J.-ban; a gyár, mely Stadler Teolfil tulajdona, Magyarország legjelesebb s legnagyobb e nemü iparvállalata, mely a mai technika szinvonalán áll. Három 400 lóerejü turbinára és öt 200 lóerejü gőzgépre van berendezve s évenként mintegy 14,000 q. különféle finomságu iró- és nyomdai papirt képes előállítani. Munkásainak száma 250. A gyár egyes tartozékai Olmányfalván (Ulmanka) vannak. H. a regényes szépségü H.-i völgyben fekszik, melynek felső része (a merre a Stubnyára vezető országut kanyarodik végig) hazánk legszebb részei közé tartozik. Egy mellékvölgéyben van a Tufna nevü barlang, melyben ősállatok maradványai kerültek napfényre.

Hermanfrid

(Irminfried), utolsó türingiai király; apja Basinus után következett a trónra, megölte uralkodótársát és terstvérét Berthart s Baderich ellen a frank királlyal, I. Theoderichhel szövetkezett, akinek e segítség fejében Türingia egy részét hűbérül kötötte le. Mikor Baderich 516-ban elesett s H. nem tartotta meg igéretét, I. Theoderich őt 530. Scheidungen mellett megverte és Zülpichben, ahová békealkudozások ügyügye alatt hítta meg, 531. a vár fokáról lelökette. Birodalma északi részét a szászok, keleti részét Franciaország kapták meg. A monda szerint H.-et, mikor a vár fokáról lelkték, melekülés közben saját csatlósa öle meg.

Hermanmiestec

(Hermanmestec), város Chrudim csehországi kerületi kapitányságban, 10 km.-nyire Chrudimtól, vasut mellett, 3628 lak., kastéllyal, amely mellett álatkert van, cipő- és sörgyárral.

Hermann

német férfinév (az ó-németben Hariman a. m. hadfi, harcos) a. m. Árim.

Hermann

1. Dávid, erdélyi szász történetíró és teologus, szül. Medgyesn 1625 körül, meghalt Baromlakán 1682. Az egyházi pályára lépett és előbb Egerbegyen, majd Baromlakán lelkészkedett. Főbb művei közül említendő az Annales Eccelsiastici, melyben a szász egyháznak történetét irta meg 1520-tól 1659-ig (Graffius utóbb 1703. folytatta). A Ruina Transsylavanić cimű műben az 1645-59-iki válságos időt irta meg (ezt a művet Gunesch András egészítette ki). Az Annales rerum politicarum in Transsylvania c. munkában Erdélynek politikai történetét irta meg 1520-1655-ig. Irt több rendbeli egyháztörténeti munkát is, mint: Jurisprudentia ecclesiastica seu fundamenta jurisdicitionis ecclesiasticć Saxounum in Transsylvania; mely mű különösen a XVII. sz.-ra nézve fontos forrásmunka. V. ö. Teutsch G. D. cikkét az Allgem. Deutsche Biogr. XII. 167.

2. H. József, egyházi iró, szül. Magyar-Óvárt, megh. 1775. Eleinte szülővárosábáan, később Győrött plébános, kanonok és hitszónok volt. Főműveti: Loyola szt. Ignácnak szerencsés hadi esete (Nagyszombat 1759); A keresztény oktatás gyülekezetének tudománya (Győr 1760); Három idvességes üdvözléls stb. (u. o. 1761).

3. H. Lukács, evang. püspök és iró a XVII-ik század utóbbi felében; előbb idecsapataki, baromlaki, 1687 óta medgyesi, majd bertahlmi lelkész s egyszersmind 1691-től 1707 szept. 11. bekövetkezett haláláig szuperintendens. A kuruc háboru kerdetén (1704 márc. 25.) sokat szenvedett az Ecsedi János vezérlete alatt Bertahalmát feldult kurucoktól. Kéziratban maradt művei: Protocollum Actorum publicorum Synodalium Status eccl. Saxonum is Transs. 1545-1682;Protoc. diplomatum privilegialium pro pastoribus ecclarum Sax.

Hermann

1. badeni őrgróf, német hadvezér, szül. Badenban 1628 okt. 12., megh. Regensburgban 1691 okt. 2., Vilmos őrgróf fia. Szülei a papi pályának szentelték és kölni jezsuiták gondjaira bizták. 1661. azonban H. kilépett a papságból és a hadi pályára lépett, mely őt több izben Magyarországba vitte. Igy 1663., midőn a burgundi kerület hadosztályát a törötkök ellen vezette. 1665 óta XIV. Lajos francia király ellen hadakozott, egészben véve azonban csekély sikerrel. 1675. Turenne elől a Breisgauból meghátrált. 1676-ban ellenben Philippsburg várát megadásra kényszerítette. a nimwegeni béke megkötése után a császár emgbizásából több izben diplomáciai küldetésben járt, igy Berlinben is. 1862. I. Lipót az elhunyt Montecuccoli utódává nevezte ki a bécsi udvar hadi tanács elnöki székére és egyuttal tábornaggyá tette. Ebben az ellásban erélyesen sürgette a török elleni háboru előkszületeit, de az udvar nem igen hallgatott rá. Midőn a török 1683. Bécs ostromához fogott, H. a császár parancsára leőbb Linzbe s onnan Szobieszki táborába indult, akit azután szóval és tettel Bécs felmentésében segített. Nagy része volt a szept. 12. fényes diadal kiviviásában. 1684. a magyar hadjáratban csak azóta vett részt, hogy a császári fővezér (Lotaringiai Károly) már felhagyni készült Buda ostromával. H. érdeme hogy visszavonuláskor legalább a nagyobb ütegeket sikerült megmenteni. Midőn a porta 1685-ben békeajánlatot tett Lipótnak, H. a háboru erélyes folytatását sürgette és Nagyvárad tervbe vett sotromlássa helyett Szigetvár megvivását hozta javaslatba. 1687. a gyanakvó Caraffa többedmagával H.-t is azzal gyanusította, hogy Thökölyvel konspirál, és az eperjei vértörvényszék ennek megfelelően h. ellen is pört indított. Ekkor azonban H. unokaöccse, Lajos Vilmos magánál I. Lipótnál emelt panaszt Caraffa ellen, mire Lipót a bünvádi keresetet beszüntette. 1687. H. Győr várának kapitánya lett és jelen volt József főherceg magyar királlyá való koronáztatásán. 1688. a császár a regensburgi birodalmi gyülésre küldötte mint főbiztost és ott értesült H. a zalánkeméni nagy diadalról. Nemsokára ez örömhir után szélütés érte. Nőtlenül halt el.

2. H., a cherusok vezére, l. Arminius.

3. H. (IV.), Hessen tartománygrófja, Móric grófnak fia, szül. 1607 aug. 15., megh. 1658 ápr. 4. Születésétől fogva egyik lábánál béna volt; tudományos nevelésben részesült és még munkákat is irt. Fülöp bátyjának halála után 1626. ifjabb testvérei fölött gyámkodott; 1640 óta Rotenburgban élt, mely neki jutott osztályérszül. Művei közül megemlítendők: Observationes historico-mathematicae de annis 1618-35 (1635); Deutsche Astrologia (Grebenstein 1637); Historia meteorologica (Cassel 1651); Hexaemeron (u. o. 1652).

4. H. Köln választó-fejedelme és érseke, Wied gróf, I Frigyes grófnak harmadszülött fia, szül. 1477 jan. 14., megh. 1552 aug. 15. Különben papnak nevelték és Fülöp érsek elhalálozásával kölni érsekké lett (1515). A wormsi és augsburgi birodalmi gyüléseken Luther tanai ellen szavazott, országában kihirdette a wormsi ediktumot, Paderbornban pedig, melynek 1532 óta püspöke volt, keményen üldözte a lutheránusokat. Mindamellett ő is a reformokat sürgetett. Melanchton, Bucer és mások segélyével 1543-ban reformjavaslatot dolgozott ki, melynek keresztülviteléhez Kolnben azonnal hozzás is látott. Azonban a kölni papság többsége V. Károlyhoz fellepezett, aki azután a reformot betiltotta, III. Pál pápa pedig H.-t 1546. letette és Adolfot, schaumburgi grófot nevezte ki helyében kölni érsekké. A schmalkaldi háboru Adolf javára dönté el a vitás hatalmat, miere H. 1547-ben önként leköszönt és Wiedbe vonult vissza. Utódja mindenképen elnyomta a reformációt. V. ö. Varrentrapp H. von Wied und seine Reformationsversuche in Kölni (Lipcse 1878); Essen, Gesch. von Köln.

5. H., Luxemburg grófja, kit az Ochsenfurtban 1081-ben összegyült szászok és svábok IV. Henrik ellenkirályul választották, mire Siegfried mainzi érsek december 26. Goslarba megkoronázta. Midőn IV. Henrik 1085. Szászországba tört, H. Dániába menekült;nemsokára azonban visszatért és Welf herceggel szövetkezve, a Majna melléki Bleichfelden megverte a császár hadát és Würzburgot is hatalmába kerítette. Nemsokára azonban megunván a viszálykodást, nemkülönben azt a szánalmas szerepet, melyet játszott, 1088. örökös tarotmányaiba vonult vissza. Néhány héttel később Kochem ostromlása közben 1088 szept. 28. elesett. a nép «foghagymás király» gúnynévvel illette.

6. H., (I.), szász pfalz-gróf és türingiai tarománygróf, Lajos gr. másodszülött ifa, szül 1160 körül, meghalt Gothában 1217 április 25. 1180. haddal támadt a birodalmi átokkal sujtott Oroszlán Henrik ellen, csakhogy Weissensee mellett verséget szenvedett és fogságba került, melyből csak egy év mulva szabadult ki. III. Lajos bátyjának halála után 1190. Türingiát is örökölte és az Unstrut mellett fekvő Neuenburgból a Wartburgba helyezte át székhelyét. H. mint a művészet és költészet pártolója ismeretes és ő maga is versenyzett a minne-dalnokkal. Az u. n. Wartburgi verseny a hagyomány szerint az ő elnöklete alatt ment végbe. Első házasságából származó jutta leánya Detre meisseni őrgróf neje lett. Második nejétől, bajor Zsófiától, több gyermeke volt; nevezetesen: Kegyes Ljaos (utódja), magyar Szent Erzsébet férje, továbbá Raspe Henrik, Lajos utodja és azonfelül még két leánya. - 7. H. (II.), az előbbinek unokája, Kegyes Lajosnak és Szt. Erzsébetnek fia, 1227 óta uralkodott Raspe Henrik nagybátyjának gyámsága alatt, 1241. azonban gyermektelenül meghalt. V. ö. Knochenhauer, Gesch. Thüringens (1871).


Kezdőlap

˙