Hónapok kövei

l. Drágakövek.

Hónapok neve

A közönségesen használt hónapnevek római eredetüek; p. Martius, mely eleinte a hónapok elseje volt, Mars istentől; Januarius Janus istentől vette nevét; Junius vagy Junótól vagy az első konzultól, Lucius Junius Brutustól; a Julius hó Julius Caesartól, a naptár reformálójától vette nevét, mert e hóban született, azelőtt Quintilis volt a neve, mert ez volt az ötödik hónap, mint Sextilis a hatodik (később Augustus), September a hetedik stb. Hazánkban régebben a szentekről s ünnepekről vett elnevezések voltak használatban: boldogasszony hava, böjtelő-hó, böjtmás-hó, Szent György hava, pünkösd hava, Szt. István hava, Szt. Jakab hava, kisasszony hava, Szent Mihály hava, Mindszent hava, Szent András hava, karácson hava. Sylvester János az ő latin-magyar nyelvtanában más magyar neveket ajánlott a hónapok elnevezésére; azt mondja, hogy valamint a februárt és márciust böjtelő-hónak és böjtmás-hónak nevezik, el lehetett volna valamennyi hónapot nevezni az évszakokról ilyenformán: télelő, télmás, télharmadhó stb. Tudjuk, hogy ezeket a neveket, módosítva, csakugyan használatba vették a jelen században (télelő, télhó, télutó). Más magyar hónapneveket is említ, melyeket a természeti jelenségektől vett: főhó vagy erős hó, fagy hó, fűhegy, kinyiló hó stb. Ezeket legalább részben, a nép is használhatta még akkor, mert Sylvester maga mondja a fagyhónál: «Hunc quidam etiamnum asszú hó vocant, sicut et sequentem fűhegy». Ez annyival hihetőbb, mert a fűhegyet még mai napság is megtaláljuk a Kiskunságban; egy halasi elbeszélésben ezt olvassuk (Nyelvőr, VIII., 84.): «Egyször csikónyúzás volt fűhögyön, kis télbe (májusban)». Már pedig tudjuk, hogy a vogulok és osztjákok is ilyenféle nevekkel illetik az ő tizenhárom holdhónapjukat; p. a vogulok az áprilist fagyhónak, a májust avarfűhónak nevezik, szintugy van az osztjákoknál szénacsináló hó, mint Sylvesternél kaszáló hó és arató hó. De más ugor népeknél is szakasztott ilyen elnevezéseket találunk. Igy nevezik a finnek a januárt tölgyhónak, az augusztust gabonahónak stb. A XVIII. sz. végén Barcafalvi Szabó Dávid, a hirhedt nyelvujító, ilyen magyar neveket ajánlott: zózoros, enyheges, olvanos, nyilonos, zöldönös stb. Az 1834. Hazai Vándor c. naptárban találkozunk ismét több javaslattal a hónapnevek magyarosítására nézve. Az egyik nyilván Barcafalvit utánozta: jégtönös, zuzmorós, olvános, szikkanos stb. Egy másik javaslat azt akarta, hogy a római Junius, Julius, Augustus példájára régi vezéreinkről s királyainkról kereszteljük el a hónapokat: Attila, Árpád, Béla, Lajos, István stb.

Hónapos retek

l. Retek.

Hónapos rózsa

l. Damaszkusi rózsa.

Hónaposság

a tehenek havonkint ismétlődő eredménytelen folyatása. Egyik gyakori oka a belső nemzőrészekben és ezek körül fejlődő gümőkór s azért régebben általában ezt a betegséget értették H. alatt, L. Tuberkulózis.

Hónapos vakság

l. Havi vakság.

Hónapszám

hószám v. havi vérzés (menstruatio), az a vérveszteség, amely a nő életében nemi érettségével (nálunk a 13-15. évben) kezdődik s rendszerint 28 napi időközökben ismétlődik, mignem az 50. év körül elmarad (klimax). A H. folyamatába tulajdonképen két külön élettani működés tartozik. Az egyik rejtve folyik le: ez a peteérés, a Graaf-féle tüsző repedése, a petének kilépése fészkéből, az ovariumból. A másik láthatóvá lesz, amennyiben a méh nyálkahártyáján végbement változások egyik tüneményeképen megjelenik a vérzés. Ez a tulajdonképeni menstruatio, amaz az ovulatio. E kettő között benső összefüggés van: egyszerre kezdődnek az ifjukorban és egyszerre szünnek meg az aggkor küszöbén. Peteérés nélkül nincs menstruatio; a petefészek kiirtása után a H. kimarad. De peteérés, peteleválás lehetséges H. nélkül; emellett szólnak azok az esetek, amikor a fiatal leányoknál fogamzás történik, mielőtt még a H. náluk egyáltalán megjelent volna; valamint azok az esetek, amikor a nő a szoptatás ideje alatt ujra teherbe esik, anélkül, hogy a H. az utolsó szülése óta beállott volna. A H. rendesen 3-4 napig tart s mintegy 100-200 gramm vérvesztességgel jár, amelyhez nyálka és a méhüreg mirigyeinek lehámló sejtjei vannak keverve. A vérzés a méh nyálkahártyájának hajszáledényeiből kerül ki és pedig ugy, hogy a duzzadásig telt hajszáledényekből, annak falain keresztül, kilépnek a vérsejtek; csak nagyobb vérzéseknél ered a vér megrepedt véredényekből. A nagy vértorlódás a méhben és petefészkekben a H. idejében a nő vizsgálatakor abban ismerhető fel, hogy a méhet nagyobbnak, puhábbnak és érzékenyebbnek, a petefészkek egyikét v. másikát duzadtabbnak és elasztikusabbnak tapintjuk. A vérzés szüntével a méh nyálkahártyája lelohad s a lehámlott sejtek helyén ujak képződnek. A H.-ot annak jeléül tekintjük, hogy az utolsó érett pete nem lett megtermékenyítve s igy nem volt alkalmas arra, hogy a duzzadó nyálkahártyába befészkelődjék, s azt arra ingerelje, hogy védő és tápláló burkává fejlődjék és változzék át, mint az megtörténik, mihelyt a pete megtermékenyítve jut valamely redőjébe, amikor azután a H. elmarad. A H.-mal járó változások a méh nyálkahártyáján biztosítják a méhnek azt a tehetségét, amelynél fogva képes a megtermékenyített petét magába rejteni, fejleszteni és kiviselni. A H. tehát élettani és nem kóros folyamat, mely a legtöbb nőnek semmiféle kellemetlenséget nem okoz. De némely nők a H. idejében valósággal betegek; zavarva van náluk az emésztés, fáj a fejük, álmatlanok, izgatottak, levertek; a bőrükön apró kelések, csalánkiütés, az arcban duzzanat mutatkoznak, s az idegesebbjénél olyan görcsrohamok lépnek föl, hogy 2-3 napon át nagy betegen fekszenek az ágyban. Ez a H. zavarának egyik alakja (l. Diszmenorrhea). Más természetü zavar az amenorrhea, a H. hiánya és a menorrhagia (l. o.), az igen bő vérvesztességgel járó menstruatio.

A H.-nál követendő magatartásra nézve az első dolog a tisztaság. Ebben a tekintetben még manapság is roppant elavult nézetekkel kell szembeszállni, amilyen az, hogy ez időben nem szabad fehérnemüt váltani, nem szabad mosakodni. Ellenkezőleg; naponta kétszer is lehet, sőt kell külsőleg langyos vizzel mosakodni, de nem szivaccsal, hanem tiszta, puha vászonruhával. Fecskendés nem ajánlatos, hacsak egyébként orvosi rendeletből nem szükséges. Fürdeni csak a vérzés szüntével szabad; a hideg fürdő határozottan tilos a H. idejében. A fehérnemü kimélése szempontjából s meghülés kikerülésére is nagyon célszerü kötelék viselése, amely törülközőből is előállítható s szalaggal felköthető. Ágyban maradni csak akkor kell, ha az orvos egyenesen rendeli; de kerülendő a megerőltető munka és mozgás, nagyobb gyaloglás, korcsolyázás és főképen a tánc. A házas életben ilyenkor szigoru önmegtartóztatás a követendő szabály. Az étkezésben semmi különös változás sem szükséges, de a belek működésére ebben az időben inkább kell figyelni mint bármikor s nem kell visszariadni a hashajtóktól, kivéve az aloët v. ennél erősebbeket. Orvosságot is lehet szedni, de nagy dozis kinin és vas talán fokozhatná a vérzést.

Honárulás

l. Áruló és Diplomáciai honárulás.

Honda

(San Bartolomeo de H.), város Tolima kolumbiai departamentóban, 52 km.-nyire Ambalemától a Magdolna és Guali összefolyásánál (Pereira szerint) 5000 lak. A forró éghajlatu (29,5° C) város egykoron jelentékeny kereskedelemnek volt székhelye, 20.000 lak. Jelentőségéből most sokat veszített, amióta a 20 km. hosszu dorada nevü vasut a Magdolna vizeséseit megkerüli. A Guali jobb partján levő részt 1805. a földrengés egészen tönkretette; a balparti rész ujabb keletü.

Hondecoeter

hollandi festőcsalád. 1. H. Gillis (Egyed), szül. Antwerpenben, megh. Amsterdamban 1638. 1615 óta Amsterdamban élt. Képei nagyon ritkák. Tájképeket, kivált erdei képeket festett (schleissheimi, berlini, drezdai stb. képtárak). - 2. Fia, H. Gijsbert, Amsterdamban v. még Antwerpenben szül., majd Utrechtben telepedett le, hol 1653 körül halt meg. Erdei és madárképeket festett. Két szép képe van az amsterdami és a rotterdami muzeumban. - 3. Fia, H. Menyhért, szül. Utrechtben 1636., megh. Amsterdamban 1695., atyjának és nagybátyjának Weenixnek volt tanítványa, azután a hágai, majd amsterdami céh tagja lett. Csendéleteket is festett, de főérdemét az élő madarak páratlan ábrázolása teszi. Világhirü az amsterdami orsz. muzeumban. Het veertje c. ismert képe, mely tavat ábrázol vizi madarakkal. Jól van képviselve a budapesti orsz. képtárban is hét képpel. Az egyiken (215. sz.) a madarak finom, gyöngéd szineinek visszaadását, a másokon (Páva- és kakasviadal, 242. sz.) a szinte drámai erőt, a kitünő tájképi háttért csodáljuk.


Kezdőlap

˙