Hug

János Lénárt, német kat. teologus, szül. Konstanzban 1765 jun. 1., megh. 1846 márc. 11. A teologiát a freiburgi egyetemen végezte. Pappá szentelték 1789. Vezette a freiburgi főiskolába bekebelezett Reuthe plébániát. 1791. freiburgi egyetemi tanár lett, ahol előadta a keleti nyelveket és az ószövetséget, 1792. az ujszövetséget is. 1793. hittudor. Mint tanárnak és irónak nagy hire lett, ugy hogy a boroszlói, bonni, kölni, tübingai főiskolák vetekedtek érte, de ő csak Freiburgban maradt. 1827. freiburgi kanonok lett. Nevezetes mávei: Das Leben Jesu als Grundlage einer reinen Geschichte d. Urchristenthums (2 köt.); Einleitung in die Schriften des Neuen Testaments (2 kötet, franciául és angolul is megjelent); Die Erfindung d. Buchstabenschrift etc.; De antiquitate Codicis Vaticani commentatio; De conjugii christiani vinculo indissolubili comment. exegetica stb.

Hugbaldus

l. Hucbald.

Hugdietrich

a német hősmonda alakja s egy XIII. sz.-i epikai költemény hőse. Tárgya: H., Konstantinápoly ifju királya, ki rózsás arcával s aranysárga hajával szép leányhoz hasonlít, nőül akarja venni Walgund salnecki király leányát, Hiltburgot, kihez (mivel atyja erős toronyban zárva tartja) csak csellel, leánynak öltözve fér. H. egy idő mulva visszatér hazájába, mire kedvese gyermeket szül (Wolfdietrich), kit H. fiának elismer, egyuttal anyját nőül veszi. A hős alakjában valószinüen a történeti Theodorich ausztráziai (frank) király (megh. 534.) lappang. A róla szóló éposz 1225-30. keletkezett; kiadta Amelung (Deutsches Heldenbuch III. 1871). A szép mondát egészen önállóan s igen sikerülten feldolgozta Hertz Vilmos (Hugdietrichs Brautfahrt, 1863).

Hugenották

(Huguenots) néven, körülbelől 1560 óta, a franciaországi reformátusokat értették, akik azelőtt lutheránusok, religionnaires, Christaudins neveken voltak ismeretesek. A H. név valószinüleg Genfben keletkezett, amikor a genfiek a szavójai hercegek ellen folytatott szabadságharcukban segítségül hivták a helvét szövetkezett kantonoka, az Eidgenossenschaftnak egyikét, a bernieket, kik már ekkor (1535) reformátusok voltak s csak azon egyik feltétel alatt mentek Genf segítségére, ha megengedtetik nekik az evangeliom szabad prédikáltatása s a református istentisztelet tartása. Igy aztán a genfiek előtt az Eidgenossen vagy hibásan kiejtve Eygenots szó annyit is jelentett, mint református; és minthogy később a reformációnak franciaországi hivei szoros összeköttetésbe jöttek Kálvinnal s a genfiekkel - kik már ekkor hasonlókép tagjaivá lettek a helvét Eidgenossenschaftnak - azért ellenségeik elnevezték őket H.-nak. A H. egyház történelmének főbb mozzanatai a következők: Luther vallásjavítási tanai mindjárt az első években ismeretesekké lettek Franciaországban, ahol különben is Vald Péter és a valdensek Luther előtt több mint 200 évvel ugyanoly szellemben és irányban működtek, mint a XVI. sz. reformátorai. A király, I. Ferenc (1515-1547), ha humanisztikus műveltségénél fogva s Navarrai Margit, Beatrix esztei hercegné befolyása következtében, néha hajlott is a reformáció felé, de legtöbbször részint vallásos nevelése, politikai érdekei, a pápai székkel való szövetkezései következtében eltürte a reformáció hiveinek erőszakos zaklattatását, és kivált 1535 után azzal is igyekezett az ő katolikus igazhitüségét bebizonyítani, hogy egy eretnek-üldöző törvényszéket állított fel, az ugynevezett Chambre ardente-t. Utóda, II. henrik (1547-1559) alatt, jóllehet az üldözések egyre fokozódtak, s az ellenreformáció élére oly férfiak álltak, mint Montmorency herceg, Guise Károly rheimsi bibornokérsek (1524-74), ennek testvére, Ferenc tábornok, azért, a religionnaires-ek száma 1558. már 400 ezerre emelkedett, élükre állván ezeknek Bourbon hercege Antal, Albert Johanna férje és Condé hercege Lajos, továbbá a harcedzett Coligny tábornok. Az első nemzeti zsinatukat 1559. tartották, amidőn a lutheri iránytól egész határozottan a genfi reformációhoz csatlakoztak, amennyiben a Kálvin egyik tanítványa, Chandieau által fogalmazott hitvallást (Confessio Gallicana-t) fogadták el, az isteni tiszteletet, egyházfegyelmet és szervezetet illetőleg teljesen Kálvin szigoru puritán és preszbiteriális elveit juttatták diadalra. II. Ferenc uralkodása alatt (1559-60) a két Guise herceg vezette az ország kormányát. Szigoru rendeletek jelentek meg az eretnekek ellen; amely házban reform. vallásos összejövetelek tartatnak, lerombolandó, az összejövetelen résztvevők halállal büntetendők; midőn pedig a Guisek hatalmának megtörése végett keletkezett amboisei összeesküvés felfedeztetett, tömegesen végeztettek ki H.-k. IX. Károly trónraléptekor (1560-74) az uralomvágyó anyakirályné, Medici Katalin a Guisektől szabadulni óhajtván, a H.-k felé hajlott s főként Hospital M. (l. o.) kancellárja tanácsára azoknak némi kedvezményeket nyujtott; igy megengedte, hogy Poissyban (1561 szept. 9.- okt. 13.) vallásértekezlet tartassék, melyen többek közt megjelent Béza (l. o.) és Vermigli Péter, s néhány németországi lutheránus teologus is. Ezen értekezlet eredménye a januárusi vagy st. germaini ediktum lett, mely a városok falain kivül a H.-knak szabad vallásgyakorlatot biztosított. De mégis Guise Ferenc Vassy városkában több H.-t lemészároltatott (1562 márc. 1.), mely mintegy jeladásul szolgált az első vallási háborura; ezt az amboisei béke zárta be, mely néhány városnak, többek közt Párisnak is kivételével, szabad vallásgyakorlatot biztosított. A második vallásháborut a lonjumeui béke zárta be, mely főbb vonásokban a januáriusi ediktum pontjait elevenítette fel (1568). Néhány hónap mulva kitört a harmadik háboru, az ezt berekesztő st. germaini békekötés (1570) mejdnem teljes vallásszabadságot adott a H.-nak s egyszersmind annak biztosítására több várat engedett birtokukba, p. La Rochellet. Hogy ezen örökös belháboruknak végét szakítsák s a békét megszilárdítsák, a H.-k fejének, Navarrai Henriknek (Bourbon Antal fiának) eljegyzték IX. Károly nővérét, Margitot; az esküvőre kitüzött időt (1572 május) a vőlegény anyjának, Albert Johannának hirtelen, valószinüleg kesztyüvel történt megmérgeztetése folytán bekövetkezett halála miatt aug. 18-ra halasztották. A lakodalmi ünnepély 6-ik éjjelén, Bertalan-napra virradólag (aug. 23-24.) megkezdődött Párisban, azután szerte egész Franciaországban a H.-k mészárlása (l. Bertalan-éj). A H.-k ezen nagy veszteségük dacára ismét fegyverre keltek vallásuk védelméül s az 1573. megkötött boulognei békével ismét biztosították maguknak azon jogot, hogy egyes városokban szabadon gyakorolhatták vallásukat. III. Henrik uralkodása alatt (1574-89) még öt ujabb vallásháboru dulta az országot, mely belháboruk alatt az ifjabb Guisek (Ferenc tábornok 3 fia) oly nagy hatalomra tettek szert, hogy maga a király is elnyomatva érezte magát általuk, azért azoknak kettejét orozva meggyilkoltatta; ellenfeléhez, Navarrai Henrikhez közeledett, ki a párisi vérnász alkalmával a kat. egyházba való áttéréssel életét megmentette, de később a H.-khoz ismét visszatért s azoknak élére állott; e miatt a király is orozva megöletett, és most már (1589) Navarrai vagy IV. Henrik - s benne a Bourbon-család - ült a királyi székbe, miután a még négy évig folyt belháboruban több fényes győzelmet nyert a katolikusok felett s miután ujból áttért a kat. egyházba. Ez 1598. a nantesi ediktum kibocsátása által a H.-knak, Páris és más négy nagyobb város kivételével, az egész országban szabad vallásgyakorlatot, hivatalviselhetési jogot biztosított, valamint meghagyta kezükön az eddig birt várakat s erődöket. A Ravaillac tőre által elvérzett IV. Henriket követő XIII. Lajos alatt (1610-1643) ismét aggasztóvá lett a H.-k helyzete; Richelieu bibornok-kancellár váraikat elfoglalta, politikai hatalmukat megtörte; igaz, hogy a nismesi ediktumot (1629) kiadta részükre XIII. Lajos, de XIV. Lajos hosszu uralkodása alatt (1643-1715) minden jogaiktól megfosztattak; a nantesi ediktum eltöröltetett, a dragonosok erőszakoskodásai, a börtönök s kegyetlenkedések sok ezer H.-t áttérítettek a katolikus egyházba, még többeket - némelyek szerint mintegy 3 milliót - Svájcba, Brandenburgba, Angliába való kivándorlásra kényszerítettek; ismét mások, az u. n. camisardok a cevennesi bércek között évtizedeken át fanatikus harcot vivtak hitükért. A XVIII. sz.-ban már csak titokban erdőkben, barlangokban, a pusztákban gyakorolhatták a H.-k vallásukat; a bujdokló lelkészek közül (Pasteurs du desert) akiket elfoghattak, halállal lakoltak; mignem a század közepén felébredt szabad bölcsészeti irány, még inkább a nagy forradalom, véget vetett a sok zaklatásnak.

Huggins

(ejtsd: Höggínsz) Vilmos, angol asztrofizikus, szül. Londonban 1824 február 7. Korán kizárólag a természettudományok műveléséhez látott, és 1855. Upper Tulse-Hillen magáncsillagdát épített, melyen különösen az égi testek spektrumait vizsgálja megfigyeléseiben részt vevő feleségével együtt. A ködfoltok gázállapotának felismerését, sok állócsillag, üstökös és bolygó spektrumának tanulmányozását, néhány állócsillagnak a látás irányában való sebesség ismeretét és az állócsillagok némelyikének a Földre sugárzott melegének mérését neki köszönjük. Különösen fotnosak és maradandó értéküek az állócsillagok spektrumának általa felvett fényképei.

Hughenden

(ejtsd: júendn) vagy Hitchenden, falu Buckingham angol grófságban 2 km.-nyire High Wycombetól, 1850 lak., szép kastéllyal, amely lord Beaconsfieldnek szolgált lakóhelyül; ebben van eltemetve, mig a falu templomában márványemléke látható, amelyet Victoria királynő készítetett Belt szobrász által.

Hughes

(ejtsd: júsz), l. Dávid Edvin, a betünyomó távirógép (l. o.) feltalálója, szül. Londonban 1831. 1838. Virginiába ment, 1850. pedig a barndstowni főiskolán Kentuckyban zenetanár lett. Később természettudományokkal kezdett el foglalkozni és ezeket tanította. 1853. Bowlinggreenbe vonult vissza, hogy a tőle kigondolt betünyomó telegráfot szerkessze, amelyet 1855. el is készített. Miután találmánya már eléggé elterjedt, H. Londonba tért vissza, hol a mikrofónt találta fel, azt az eszközt, mely a telefonban keletkező leggyengébb hangot is hallhatóvá teszi. H. betünyomó telegráf-gépeinek ábráit l. Betünyomó távirógépek és a Telegráfkészülékek képmellékletein.

2. H. Tamás, angol iró és politikus, szül. Donnington Prioryban, Newbury mellett (Berkshire) 1823 okt. 20. Oxfordban tanult és 1848. ügyvéd lett, de csakhamar teljesen a közügyeknek kezdett élni. Az u. n. keresztény szociálizmusnak és a munkások kollégiumának ő a megalapítója. Első munkája Tom Brown' schooldays (1856 és máskor) volt, mely Anglia nyilvános iskoláiról szól. Ennek folytatása: Tom Brown at Oxford (1861, 1871). Egyéb művei: Scouring of the white horse (1858, 1869); Alfred the Great (1869); Our old church; what shall we do with it (1878); The manliness of Christ (1879); Memoir of Daniel Mc Millan (1882). H. egy darabig tagja volt a parlamentnek. 1879. Rugby néven Tennesseeben angol gyarmatot alapított, amely azonban rövid virágzás után megszünt.

Hugi

Ferenc József, svájci természetbuvár, szül. Greuchenben (Solothurn kantonban) 1796 jan. 23., megh. Solothurnban 1855 márc. 25. Teologiát, majd természettudományokat tanult s Solothurnban természetrajzi muzeumot és növénytani kertet alapított. Egy ideig a solothurni reáliskolában tanított; 1833. pedig a fizika és 1835. a természetrajz tanára lett az ottnai liceumban. Művei: Über das Wesen der Gletcher (Stuttgart 1842) és Die Gletscher un die Erratischen Blöcke (Solothurn 1843) c. művei már elavult nézeteket tartalmaznak. Egyéb munkái: Die Erde als Organismus (u. o. 1841) és Naturhistor. Alpenreise (u. o. 1830). A Finsteraarhorn-on az őnevéről neveztek el egy bércnyerget.

Hugli

(Hugly), a Gangesz (l. o.) torkolatának legnyugatibb ága; 195 km.-nyire a tengertől, a Bagirati és Matabhanga összefolyásából keletkezik; elfolyik Kalkutta mellett, ahol 8-900 méter széles. Ettől a helytől 65 km.-nyire a Diamond Halbourt, Kalkutta előkikötőjét alkotja. A Szagar-szigetnél végződik. Itt benne sok az iszapzátony, amiért bejárata veszélyes. A tenger áradása még Kalkuttánál is érezhető.

Hugo

Károly, családi nevén Bernstein H. K., német-magyar-francia drámairó, született Pesten 1808., megh. Milanóban 1877 nov. 14. Atyja kereskedővé akarta nevelni, mig ő a szini pályára vágyott. Végre is a gimnáziumot végezte, majd a sebészetet is; hogy szigorlati pénzét megszerezhesse, katonának állt be s a csekély zsoldból takarítá meg a díjat 20 hónap alatt. 1830. a lengyel forradalom idején Varsóba sietett, a lengyel hadseregben mint orvos szolgált és érdemjelt is kapott. Varsó eleste után besorozták orosz szolgálatba. Nemsokára visszatérhetett Pestre, a hol orvosi gyakorlatot kezdett s a nagy kolera idején mint homeopata működött. Egy röpirattal e rendszer védelmére kelvén, Hahnemann meghivta magához Párisba. H. el is ment 1839., de a világváros kitünő szinházai felkelték benne gyermekkori vágyait s föltette, hogy drámai művészetnek és a költészetnek fog élni. Hamburgba költözött, ahol kiadta Sehnsuchtsklänge eines Hagestolzen c. művét (1840). Nem kisebb dolgot akart, mint reformálni a német szinügyet. A berlini szinházakhoz azzal az ajánlattal fordult, hogy engedjk meg neki Shaksperet az ő felfogása szerint játszani, azonban visszautasították. Altonában mégis felléphetett maga is a szinpadon. Akkor Bécsbe vágyott, hogy az udvari szinházzal adassa elő műveit. Ez a terve nem sikerült, de mint orvos, megszerezte a nyomtatási költséget. Igy jelent meg három drámája: Brutus u. Lucretia (4 felv.); Das Schauspiel der Welt (4 felv.); Der Stein der Weisen (4 felv.), mind 1844. Sok tulzás, tévedés mellett sok fantázia és költői szin volt e drámákba; a Brutus előadásra is alkalmas volt, de Ponsardnak gyengébb, azonban már elterjedt Lucretiája miatt külföldön nem kerülhetett szinre. H. Pestre jött tehát, hogy mint magyar drámairó működjék, de már elfelejtett magyarul s ujra kellett tanulnia. Itt kiadta Psalmen eines armen Poeten c. kötetét (1846) és irta Egy magyar király c. tört. drámáját (4 felv.) magyar nyelven (megjelent 1847. németül is), melyet Egressi és Szigligeti öntöttek elfogadható formába. Ez szinre került 1846.; a Brutust is többször előadták mind a nemzeti, mind a német szinházban. Ekkor irta Basancourt egy francia elbeszélése nyomán német nyelven a Bankár és báró ma is műsoron levő 3 felvonásos szomorujátékát (Pest 1848, ujabb kiadása az Olcsó Könyvtárban 1880), melyet Falk Miksa fordított magyarra. H.-nak ez a főműve. H. működése drámánk történetében annyiból nevezetes, hogy az akkori romantikus és a szini hatásra törekvő irány ellenében a költői eszmére vetette a súlyt és klasszikus irányt követett. 1847. ismét Párisba ment, ahol Jules Janin vette pártfogásába, ki nagyon méltányolta tehetségét. A forradalom azonban minden reményének véget vetett. 1848. ismét megfordult itthon. Két francia szinművet is adott: La comédie infernale (Páris 1850) és L'Hiade finie (u. o. 1881). Ezután jó ideig alig adott életjelt magáról. Mikor 1858-ban ismét Pesten járt, a megzavarodás jelei mutatkoztak rajta. 1861. Berlinben mimikia előadásokat tartott, de nevetségessé tette magát, s ez visszahatott kedélyére. Irt egy könyvet Hugo Amber Bernstein Károly vagy a megrendszabályozott lángész cimen (1862), melyben élesen kikelt a porosz állam, sőt a király ellen is. Elmeállapotának megvizsgálása megmenté a bepörléstől. Azóta csöndes monomaniában él hol itt, hol ott, megfordult többször Budapesten is s a szinházakat és a hangversenyeket látogatta. Rögeszméje volt, hogy magát tartotta a legnagyobb lángésznek, aki hivatva van tanaival, művészetet, tudományt, vallást, szóval az emberiség egész szellemi életét átalakítani (ezeket is maga nevéről nevezte: Hugosophia, Hugologia stb.). Első darabja utolsónak jelent meg: Calderon oder Liebe aus Verehrung (Pest 1863). V. ö. Törs Kálmán, Vasárnapi Ujság 1877. és Ágai Adolf, Fővárosi Lapok 1877. II.


Kezdőlap

˙