Hugyhólyagmetszés

l. Hugykőmetszés.

Hugyhólyagtükör

l. Endoszkóp.

Hugykészülék

az állati szervezetnek azon részei, melyek a hugy elválasztásánál és kiürítésénél szerepelnek. Embernél a vese, hugyvezeték, hugyhólyag, hugycső.

Hugykő

azok a kemény, kőhöz hasonló képződések, melyek a vizelet alkotó részeiből a hugyszervekben keletkeznek. Alakra nézve gömbszerü, tojásdad vagy rendetlen alakual; nagyságuk a homokszemtől ludtojásig, sőt oly nagyságig változó, hogy a vesemedencét vagy a hugyhólyagot egészen kitöltik; súlyuk néhány milligrammtól 100 grammig, kivételesen ezen tul is különböz (leginkább 2-30 g. között változó); szinük szennyes fehér, sárgásfehér, barnássárga vagy sötétbarna; számra nézve a nagyobbak rendesen egy példányban jönnek elő, a kisebbek többes számmal, s nem kevés azon esetek száma, hol két-három kőnél több találtatott, habár egyes esetekben már 100 darab követ is találtak a vesemedencében (Gee), sőt 200 darabot (Desault) és 500 darabot (Liston) a hugyhólyagban. Kémiai szerkezetükre nézve a H.-ek igen különbözők ugyan, de mindig a vizelet rendes vagy kóros alkotó részeiből vannak összetéve s bár egy ugyanazon anyagból álló H. igen ritka, mert többnyire többféle anyagból van összealkotva, mégis egyik vagy másik anyag tulnyomó benne s ezután kapja elnevezését. Ezen alapon a H.-ket 3 csoportba lehet összefoglalni s pedig 1. hugysavból álló kövek (urátkövek), melyek sárgásszinüek, kissé barna vegyülékkel, sima felszinnel, kemények, többnyire lapos tojásidomuak és a legnagyobb követk közé tartoznak; kémiai szerkezetük szerint hugysavból, hugysavas mészből, hugysavas ammoniumból állanak; 2. oxálsavas kövek (oxálkövek), melyek sötétbarna, csokoládészinüek, dudoros, bunkószerü kiemelkedésekkel ellátott felszinnel, többnyire gömbalakuak s igen hasonlítanak a buzogány gombjához; nem nőnek meg olyan nagyra, mint a hugysavas kövek és nagy fájdalmakat okoznak a hugyhólyagban; kémiai szerkezetük szerint oxálsavas mészből állanak s valamennyi H. között legkeményebbek; 3. foszforsavas kövek (foszfátkövek), melyek fehéres, szennyesszürkés, szennyes halványsárgás szinüek, érdes, likacsos felszinnel, rendetlen alakuak, leglágyabbak, sokszor porhanyóak és többnyire idült hólyaghuruttal járnak; kémiai szerkezetük szerint foszforsavas mészből, foszforsavas ammoniumból és foszforsavas ammonium-magnéziából állanak. Ezenkivül ritkán más anyagból is képződhetik H., p. Cystin-ból (rószaszinük által tünnek fel), Xanthin-ból (fényes sárgabarna szinüek), Indigó-ból stb. Ezen anyagokat, melyekből a H. képződhetik, kőképző anyagoknak nevezik s azok többnyire vegyesen jönnek elő a H.-ben, ugy hogy középpont körül rétegekben rakódnak le, p. oxálsavas középpont (mag) körül hugysavas v. foszforsavas kő, hugysavas mag körül oxálsavas v. foszforsavas kő stb. Csupán a foszforsavas kő nem szokott mag gyanánt keményebb anyagok lerakodására szolgálni. Legtöbbször a H. magját hugysavas sók képezik. H. képződés magjául szolgálhat ezenkivül bármely idegen test, mely véletlenül vagy szándékosan a hugyhólyagba jutott; találtatott már ilyen módon a H. magjául: hajtű, iróndarab, buzakalász, katéterdarab, ólomgolyó, levált csontdarab, ugorka, varrótű, fadarabka, azután élődő állat petéje (a distomum haematobium, Egyiptomban), véralvadék, genytömeg stb. Ezen idegen testek ugyanis első sorban idült hólyaghurutot keltenek s ennek következtében csapódik le a bomló vizeletből a foszforsavas sóknak nagy mennyisége az idegen testre, mi végre kőképzősét eredményez. Ez az oka annak, hogy az idegen testek körül képződött hugykő mindig foszfátkő.

A H. képződés okául régebben (Sydenham, Bird, Boerhave) egy különös vérvegyületet: lithaemiát vettek fel, ujabb vizsgálatok azonban kiderítették, hogy a hugykőképző anyagoknak felszaporodása a vérben még nem elegendő a H. képződésére s a mai ismeretek szerint a H. képződését ugy értelmezik némelyek, hogy a kőképző anyagok kijegecednek a vizeletből s a H. eszerint a kivált kőképző anyagok tömeges kristályosodásából keletkezik (Chopart, Heller, Ultzmann). Az észlelők egy másik csoportja ellenben a kőképződéshez szükségesnek tartja azt, hogy valamely szerves anyag mint kötőanyag szolgáljon a kőképző anyag lecsapolásánál a kőalakulásához. Igy vesz fel Meckel-Hemsbach egy különös kőképző hurutot, melynek kórterménye kötőanyagul szolgálna (igy Austin, Cantani és mások). Legujabban sikerült is Ebsteinnek előállítani a H.-ből az ásványos alkotórészek óvatos feloldása után azon állati szerves anyagot, mely a kőnek mintegy vázául szolgált s mely annak alakját és nagyságát teljesen megtartotta. Ezen váz proteinanyagokból állott. Ezen felfedezés óta mindinkább érvényre emelkedik azon felfogás, hogy ilyen váz (stroma) nélkülözhetetlen a H. képződéséhez. A már egyszer képződött kő folytonosan nagyobbodik azáltal, hogy felszinére uj rétegek rakodnak le, melyek más anyagból is állhatnak, mint a kő maga.

H. előjöhet a hugyszervek minden szakaszában, tehát a vesében, a hugyhólyagban és a hugycsőben. Ezen helyek szerint külön elnevezést kap, s ismerünk ezért: veseköveket, hugyhólyagköveket és hugycsőköveket. Legtöbb H. a vesében képződik s innen csuszik le a hugyvezető csövön keresztül a hugyhólyagba, hol megakadhat, tovább nő és hugyhólyagkő lesz belőle. Képződhetik azonban a H. magában a hugyhólyagban is. A hugycsőkő mindig a hugyhólyagból csuszott előre a hugycsőbe, ott megakadt, talán nagyobbodott is és mint hugycsőkő jelentkezik. A H. mindenkorban előjöhet s már ujszülött gyermekeknél találhatjuk mint a vesék hugysavas eltömülését; az első gyermekkorban (az élet első tizedében) leggyakoribb; később valamivel ritkább s az élet utolsó szakaszában ismét gyakran jön elő. (A budapesti Stefánia-gyermekkórháznak és a budapesti tud. egyetem sebészeti klinikumainak észleletei szerint 601 esetből 363, azaz 50,38% volt 16 éves kor alatt). A hólyagkő férfiaknál gyakoribb, mint nőknél (utóbbiak csak 3,17-3,6%-ot tesznek), valószinüen azért, mert a nők hugycsöve rövidebb és tágabb s igy a kő könnyebben kiürülhet. Ellenben a vesekő nőknél látszik gyakoribbnak, mint férfiaknál (Thompson). Egyes vidékeken gyakrabban jön elő a H., mint másokon; gyakori Oroszország, keleti Anglia, ÉNy-i Németország, Németalföld, Magyarország déli és délkeleti része, Persia, Egyiptom és némelyek szerint a tropikus éghajlat (India, Vera-Cruz) területén. Ennek okát a talajviszonyokban, klimatikus befolyásokban, az ivóvizben, a használt szeszesitalokban, a táplálkozás módjában stb. keresik, de mindeddig kideríteni nem lehetett.

Mig a H. kincsiny, homokszerü vagy ennél alig nagyobb, addig a hugyszerveken keresztül minden akadály nélkül kiürülhet s mivel ilyenkor kóros tüneteket nem okoz, a beteg tudatával sem bir a bajnak. De ha csak valamivel nagyobb a H., akkor már bajokat okoz, melyek igen különböző módon jelentkeznek, aszerint ahol a H. van vagy fennakadt. Vesekövek különösen azon görcsös fájdalomrohamokkal jelentkeznek, melyeket vesekólikának neveznek s mely a beteg vese oldalán a hasüregben villámgyorsan lép fel, alig kiállható hevességet ér el rövid idő alatt, hideg verejtéket, igen erős vizelési ingert vizeletrekedés mellett s heves égető fájdalmat okoznak a hugycsőben. Néhány óra v. ritkán néhány nap mulva ezen roham megszünik éppen oly gyorsan, amint fellépett s a beteg ismét jól érzi magát. A vesekólikát a leszállott vesekőnek a hugyvezető csőben (urethra) fennakadása okozza, s ha az onnan lejebb száll a hugyhólyagba, a vesekólika is elmulik. Másnap vagy harmadnap a vesekő a kiürített vizeletben megtalálható. A vesekő másik fontos tünete a véres vizelet, mit a H. érdes felszinének horzsolása okoz. Végre vesekőnél mindig található homokszerü csapadék a kihült vizeletben. A vesekő káros következményü a szervezetre, mert vesegyuladást, vesegenyedést és ezek által halált is okozhat. A vesekólika ellen narkotikus szereket (opium, morfium stb.), meleg fürdőket (+29-30° C.), meleg borogatásokat és sok viz ivását ajánlják. Vesekőnél sikeresen használhatunk égvényes ásványvizeket (Ems, Vichy, azután Karlsbd, Bilin, Wildungen, Salvator-forrás Eperjesen, Wiesbaden, Tarasp, Preblau stb.) és ujabban ajánlják a piperazint (Schmidt). Biztos és gyökeres gyógyítást azonban sebészeti operációval lehet elérni, ha a vesét felhasítjuk s a követ belőle eltávolítjuk (nefrolithotomia), vagy ha a vese is meg van már támadva, a vesét kiirtjuk (nefrektomia).

A hugyhólyagkő tünetei főleg a vizelet kiürítésénél jelentkeznek abban, hogy a megindult vizeletáram hirtelen megszakad (mert a kő a hólyagnyilása elé gördült), görcsös erőltetés lép fel s a test helyzetváltoztatásával (ugrálás, hánykolódás) ismét megindul az áram; e mellett gyakrabban kell vizelni s a vizelés után 10-15 percig igen heves fájdalom mard vissza a hólyag tájékán (mert az üres hólyag addig, amig ujra vizelet száll le a vesékből, reá szorul az érdes felszinü hugykőre). Ezenkivül a vizelet néha véres, főleg kocsizás, ugrálás stb. után, mert az érdes kő a hugyhólyag belsejét sérti, és ha hólyaghurut is van jelen, a vizelet zavaros, csapadékos, néha könnyen bomló és büzös. Hugyhólyagkövet azonban biztosan csak a fémből készült kőkutató bevezetése alkalmával lehet felismerni, mely odakoccanásával hangot ad és ezáltal nemcsak a tapintó érzkünk, hanem hallóérzékünk is meggyőződhetik a kemény kő jelenlétéről. A hólyagkő szintén okozhat nemcsak a hugyhólyagban hevesebb gyuladást, hanem vesemedencegenyedést, vesegyuladást és ezek által halált. A hugyhólyagkő gyógyítása annak eltávolításában áll, mit vagy kimetszéssel (hugykőmetszés) vagy annak összezuzásával (hugykőzuzás vagy hugykőmorzsolás) érhetünk el. Végre a hugycsőkő csak az által jelentkezik, hogy hugyrekedést okoz, mekanikus módon eltömeszelvén a hugycső ürterét. Ezért azt mindig sürgősen kell eltávolítani a hugycső felhasítása utján. L. Hugycsőmetszés.

Hugykőmetszés

(lithotomia), azon sebészeti operáció, mellyel a hugyhólyagot felhasítjuk azért, hogy a benne levő hugykövet eltávolíthassuk. A H. már igen régi s Celsus már az ókorban végezte; azóta folytonosan gyakorlatban volt a sebészetben s egyes családok azt mint specialitást üzték; ezek kőmetszőknek neveztettek. A mai gyakorlatban a hugyhólyagot két helyen szokták felhasítani a kő eltávoláítása végett: 1. a hólyag tetején, a fentájon, magas hólyagmetszés (epicystotomia); 2. a gáton, azaz a herezacskó és a végbélnyilás között a hugycső felhasítása után, gátmetszés (sectio perinealis), mely ismét kétféle módon végezhető, tudniillik a) a gát oldalán ferde irányu metszéssel a hugycső prostatikus részén keresztül, oldalgátmetszés (sectio lateralis), b) a gát középvonalában a hugycső hártyás részén keresztül, középmetszés (sectio mediana). A magas vagy felső hólyagmetszést a XVI. században Franco végezte először, s annyiban előnyösebb a gátmetszésnél, hogy nagyobb seb ejthető a hólyagon s igy nagyobb kő is egészben kihuzható rajta, és ezenfelül, hogy a hólyag belső felszine közvetlenül meg is tekinthető. Hátrányai voltak azonban, hogy könnyen meg volt sérthető a hashártya, - ami régebben nagyon súlyos szövődménynek volt tekintendő - és az, hogy a kiszivárgó vizelet a fantájék szövetei közé jutva, ott gyuladást, súlyos genyedést, a szövetek elüszkösödését, s igy igen komoly bajokat okozhatott, melyek miatt a felső hólyagmetszés igen sok esete halálosan végződött. Ez volt az oka annak, hogy a magas hólyagmetszést csak ritkán végezték, hanem legtöbbször a gátmetszéshez folyamodtak a sebészek a legujabb időkig. Mióta ugyanis a sebek gyógyításában az antiszeptikus és a szeptikus mód alkalmaztatik, azon súlyos szövődmények, mik a fantájék szöveteinek fertőzéséből eredtek, meggátolhatók. Másrészt olyan módokat gondoltak ki, melyek a hólyagra huzódó hashártyarészletnek leemelődését biztosan elérik (a végbél kitöltése, a hólyag megtöltése antiszeptikus oldatokkal, medence magasra helyezése), s igy annak megsértését kikerülhetővé teszik, továbbá a hólyag sebének összevarrása által a vizelet-kiszivárgás meggátlása lehetséges. Igy kifejlesztve ma már a magas hólyagmetszés veszélyességét elvesztette s mint olyan operáció, mely legkevesebb melléksérülést okoz, mindinkább első helyet foglal el a hugykő operativ gyógyításában. Magas hólyagmetszéssel lehet a hólyag daganatait is kiirtani v. a hólyag reszekcióját végezni (l. Hugyhólyag). A gátmetszés, főkép annak azon alakja, melyet oldalgátmetszésnek neveznek, a legrégibb kőmetszési mód, s ezelőtt 8-10 évvel majdnem egyedül azt végezték a sebészek. Mivel a gát bőrén, izmain, a hugycsövön, prosztatán keresztül vezet a hólyag nyakának felhasítása után a hólyagba, meglehetős sok fontos szervet sért, és azonfölül csak kisebb nyilást készíthet a hólyagon. Ezért gyermekek kisebb köveinél alkalmazható leginkább. Ha nagyobb a kő, akkor azt előbb darabokra kell törni, hogy kivehető legyen. Ezenfelül veszélyét képezi esetleg nagyfoku vérzés a hugycső hagymás részéből; esteleg a végbél is megsérthető, ha gát igen keskeny. Utána nem ritkán hugysipoly marad vissza, sőt átmetszetvén véletlenül az ondókivezető csövet a prosztatában, nemi impotencia is lehet következménye. Kisebb kövek eltávolítására azért célszerübb a középmetszés a gáton, melynél a hugycsőnek hártyás része hasíttatik fel a hagymás rész (bulbus) mögött s igy a nagyobb vérzés el van kerülve, azután tompán tágítják a hugycső prosztatikus részét (tehát a prosztata s az ondóvezeték csövek megsértése is el van kerülve), s igy jutnak be a hólyagnyakba, illetőleg a hugyhólyagba. Ezen módja a gátmetszésnek ujabb eredetü (Allarton) s igen jól használható kisebb köveknek eltávolítására gyermekeknél és felnőtteknél egyaránt. Nőknél a hugykövet vagy a magas H.-sel szokták eltávolítani (ha igen nagy) v. középes nagyságu köveket a hólyag és hüvely közötti rétegek átmetszésével a hüvelyen keresztül, vagy végre ugy, hogy (kis köveknél) a hugycsövet tompán tágítják addig, mig a kő kihuzható lesz. A H. azon módja, mellyel a hólyag és végbél között levő rétegek átmetszése után a végbélen huzatott ki a kő, elavult s ma már használaton kvül van.

Hugykőmetsző

(lithotom), olyan sebészeti eszköz, melyet a hugyhólyagkőnek véres operációval eszközölt eltávolításánál a hugyhólyag felhasítására használnak. Régebben igen bonyolódott szerkezetü ilyen eszközök használtattak (p. a rejtett pengéjü «lithotome caché») v. különös alaku erős pengéjü kés (p. a Kern-féle kőmetsző). Most középerős és körülbelül 6 cm. hosszu pengével ellátott egyenes élü hegyes kést használnak ezen célra.

Hugykőmorzsolás

l. Hugykőzuzás.

Hugykőzuzás

(lithotripsia, litholapaxia), a hugykő eltávolításának azon módja, midőn az a hugyhólyagban arra alkalmas sebészeti eszközzel apróbb darabokra zuzatik, hogy ezek azután a vizeletárammal kimosatván, a hugycsövön keresztül eltávolodhassanak (lithotripsia) vagy még az operáció alatt alkalmas készülékkel kiszivattyuztathassanak egyszerre (litholapaxia). A H. csak ezen század elején végeztetett először 1813-ban Gruithuisen, Amussat (1821), Civiale (1824) és Heurteloup (1832) ajánlatára, kik közül a két ubóbbi francia sebész e téren különösen nagy hirnévre tettek szert. Ugyanazon időben hazánk fiai közül különösen Ivánchich mint e téren elsőrangu működött. A H. oly módon végeztetik, hogy a kőzuzó eszköz a hugycsövön át a hugyhólyagba vezettetik, ott két szára kinyittatván, a kő megfogatik s a két szárnak az eszköz külső végén levő erősen működő csavar által eszközölt összeszorításával a kő összezuzatik, mit az eszköznek belső végén levő fogak megkönnyítenek. Ezen mivelet azután az eszköz kihuzása nélkül többször (10-20 izben) ismételtetik addig, mig nagyobb kődarabot találni nem lehet többé. Az igy előállott törmelék azután a vizeletárammal több nap alatt kiürül. A műtét ismételve lesz annyiszor, ahányszor a vizsgálat még követ talál. Rendesen 2-3 ülés elegendő. Ujabban a H.-t ugy végezik, hogy (Bigelow, Thompson ajánlatára) a zuzást addig folytatják, mig nagyobb darabot találnak, azután szivattyuval a törmeléket mind még az operáció alatt kiszivattyuzzák s igy egy ülés alatt szabadítják meg a beteget hugykövétől. A H. a hugykőmetszéssel szemben azon előnnyel bir, hogy véres operáció számba nem megy s igy - főleg a litholapaxia után - a beteg gyógyulása gyorsabban áll be, emellett fájdalmatlanul is végezhető, ha az operáció előtt a hugyhólyagba 2-3%-os kokainoldatot fecskendezünk be. Hátrányai azonban, hogy 1. csak ott végezhető, hol a hólyag nagyobb mennyiségü vizeletet képes tartani (mert üres vagy kevéssé telt hólyagban a kő szabadon meg nem fogható); 2. hol a kő nem tulságos kemény (mert a műszer belső vége kemény kövön elgörbülhet vagy elpattan); 3. hol a hugycső elég tág arra, hogy azon nemcsak a katétereknél sokkal vastagabb kőzuzó beférjen, hanem a néha borsó vagy babnyi nagyságu törmelékek kiürülhessenek, mert különben megakadva, élestörésü széleikkel a hugycsövet sértik, gyuladást, sipolyt stb. okozhatnak. A H. ezenfelül különös és nagy gyakorlatot kiván, mit nem minden sebész sajátíthat el. A jelen század első felében igen elterjedten használták és sikerei valóban figyelemre mélók. Igy p. nagyobb számu esetekből Fergusson 11%-ot vesztett el halál által, Thompson 672 beteg közül 6,2%-ot, Guyon 647 beteg közül 5,2 %-ot, hazánkban Kovács 108 beteg közül 8,3%-ot stb. A H. után könnyen maradhat a hugyhólyag nyálkahártya-redőiben apró törmelékdarab beékelődve vissza s magját képezheti ujabb kőképződésnek.

Hugylevezető cső

(urether), a veséből a hólyagba vezeti le a veseváladékot, a hugyot. A hátulsó hasfalon rézsut halad le s befelé a medence üregbe, ivalakban a hólyag fenekéhez érkezik, azt a fenéki részen átfurja. Átlag 28-34 cm. hosszu, 4-5 mm. vastag, fala 1 mm. vastag. Belül nyálkahártyából, kivül kötőszöveti burokból és sima izomsejtekből áll.

Hugyosfű

(növ.), l. Gyujtoványfű.


Kezdőlap

˙