Ibn Doreid

más néven Abú Bekr Mohammed b. Hasszan, arab filolog és költő, szül. Baszrában 838-ban. Tizenkét évet Arábiában az 'Omán tartományban töltött, innen Persiába, majd 920. Bagdadba költözött, ahol élte végéig a khalifától évi kegydijat huzott; megh. 933. Filologiai munkái közül a leghiresebb a Wüstenfeldtől (Göttinge 1854) kiadott genealogico-etymologicus munka, mely a régi arab törzsek elnevezését magyarázza; ezenkivül egy kisebb munkáját (Kitâb al-maláhim), melyben az arab nyelv kétértelmü szavairól szól, Thorbecke adta ki (Heidelberga 1882). Költeményei közül legismertebb a Makszúra cimü tanköltemény, melyben megható módon szól az élet viszontagságairól, a szerencse mulandóságáról; e költői munkát Európában a mult század óta több izben adták ki és fordították. (Scheid Eberhard, Harderwijk 1768, 1786; latin fordítással Haitsma, Franeker 1773; Boisen, Kopenhága 1828; holland fordítás Bilderdijktől, Hága 1798, 1808.

Ibn el-Heithman

l. Alhazen.

Ibn Foszlán

(Ahmed ben Foszlán) bagdadi mohammedán hittérítő Muktedir Billah khalifa 926. a Volga folyam mellett levő Bulgár városba küldte, hogy az iszlámot hirdesse. Neki köszönhetjük a baskirokról szóló első megbizható tudósítást. (Fraehn: De Baskiris quae memoriae prodita sunt ab ibn Foslano et Jakuto. Mémoires de l'Académie Impériale des Sciences de St. Petersbourg. VIII. kötet, 1822.) Nagyon becses a kazarokról szóló értesítése is (Ibn Foslan, De Chasaris ex Jakuti lexico-geographico majora ed. Fraehn, u. o.). A magyarok őstörténetében adatai nagyértéküek.

Ibn Khaldún

Veli al-din Abú Zeid Abdalrahmán al-Hadrami, az arabok legnagyobb történetirója, egy Sevillából származó családból született Tunisban 1332. Tanulmányai befejezte után 1351. Tunisban, később Fezben volt magas államhivatalnok, majd 1362. a granadai szultán szolgálatába lépett és e minőségében a Kasztilia miatt don Pedróval folytatott békealkudozásokat vezette. Nemsokára ismét Észak-Afrikába tért vissza és politikai bajokba keveredett. 1374. börtönbe vetették, kiszabadulása után 1378-ban szülővárosában telepedett meg, honnan 1382 azon célból, hogy Mekkába zarándokoljon. Egyiptomba indult. Itt tanárrá és a málikiták főkádijává nevezték ki. Zarándoklásának bevégzése után ismét Egyiptomban, majd Sziriában, 1440. a győzelmes Timur udvarán élt. A következő években mint főkádi működött Egyiptomban. Megh. Kairóban 1406. Az irodalomban világtörténeti nagy munkája tette őt hiressé (7 köt., Bulak 1284. hidsra), melynek külön is kiadott (Quatremčretől, 3 köt., Paris 1858, Beirut 1882) bevezetésében a társadalom és a művelődés fejlődését magas filozofiai szempontok tárgyalja; franciára ford. Mac Guckin de Slane (3 köt., Páris 1862), kinek I. egy másik nagy munkája kiadását és fordítását is köszönjük (Histoire des Berbčres et des dynasties musulmans de l'Afrique septentrionale, 2 köt., Alger 1847-51, fordítása u. o. 4 köt., 1852-56). V. ö. Kremer Alfréd I. u. seine Kulturgeschichte der islamischen Völker (Bécs, akad. 1879).

Ibn-Khallikán

Samsz al-din Abul Abbász Ahmed (helytelenül: Ibn Khilkán),arab történetiró, szül. Arbelában 1211., megh. Damaszkuszban 1282. A mameluk szultánok idejében Egyiptomban és Sziriában magas birói és tanári hivatalokat viselt, melyekből több izben elmozdították, de ismét kinevezték. Főmunkája egy életrajzlexikon az iszlám nagy férfiairól; legelőször Tiedemann nyujtott átnézetet e mű tartalmáról (Conspectus operis I. de vitis illustrium virorum, Lejda 1809), teljes szövegét előbb Wüstenfeld (13 füzetben, Göttinga 1835-50), később Mac Guckin de Slane (Páris 1838-42) adta ki és fordította le (u. o. 1842 és k.). Keleten is többször kiadták (először Bulak 1275 hidsra).

Ibn-Kuteiba

Abú Mohammed Abdalláh b. Muslim, hires arab filolog és történész, szül. Bagdadban 829. Sok ideig szülővárosában tanárkodott, később Dináverben birói hivatalt nyert. Megh. Bagdadban 883 és 889 között. Vagy 40 munkát irt, melyek közül a legnevezetesebbek: Adab alkátib, az arab nyelv legfontosabb sajátosságainak összefoglalása, melyet Sproull kivonatosan ismertetett (An extract from I. Adab al-Kâtib, Lipcse 1877) s melynek teljes kiadása Kairóban (1300 hidsra) jelent meg; egy Kitáb al-ma 'árif (a tudnivalók könyve) c. történelmi kézikönyv (kiadta Wüstenfeld, handbuch de Geschichte, Göttinga 1850; Bulak 1300 hidsra) és a régi arab költők életrajzai, mely utóbbi munkából eddigelé csak a bevezetés van eredetiben kiadva (Rittershausentól, Lejda 1875, holland fordítással) és németre lefordítva (Nöldeke, Beiträge zur Kenntnis der Poesie der alten Araber, Göttinga 1864). Ezeken kivül még több, eddigelé még kiadatlan munkája van a mohammedán tradiciótudományról.

Ibn Rosd

l. Arreoës.

Ibn Rószteh

(helytelenül Ibn Dászta), Abú Ali Ahmed b. Omar, iszfaháni származásu mohammedán geográfiai iró. Életének kora pontosan meg nem határozható. Munkájában Mu'tadhid khalifáról (892-902) mint kortársról szól; 903. Medinában tartózkodik; a tőle idézett irók között egy sem későbbi a X. század elejénél. Feltehető, hogy a IX. sz. végén és a X. elején élt. Nevezetes munkáját, melyben a magyarokról és történetünk legrégibb korszaka szempontjából érdekkel biró egyéb népekről is szól, először Chwolson (Szt. Pétervár 1869), majd behatóbb kritikával De Goeje adta ki (Bibliotheca Geographorum arabicorum. Parx VII. Lejda 1892). A magyarok régi történetére nézve fontos fejezeteket gróf Kuun Géza külön tárgyalta (Relationum Hungarorum cum Oriente gentibusque orientalis, originis historia antiquissime, Kolozsvár 1892-94). V. ö. Edelspacher, Ibn Dastah (1878).

Ibn Szína

l. Avicenna.

Ibn Tofail

Abú Bekr Mohammed, arab filozofus, a XII. sz. elején Guadixban, granada tartományában született. Az almohádák (l. o.) udvarán Averroesszel (l o.) együtt élt; megh. Marokkóban 1185. Számos munkában a peripatetikus filozofiát tárgyalta; csillagászati művei a Ptolemaios rendszerének előbbrevitelét jelzik. Hiressé vált Hajj ibn Jakdhán cimű filozofiai regénye által, melyben Avicenna (l. o.) módjára, kinek ugyanily cimü munkája van, egy ember fejlődését vázolja, ki az emberi társadalomtól teljesen elszigetelten, csupa önálló szemlélődés által a legmagasabb ismeret fokára eljut. E munkát, melyet Narbonne Mózes héberre fordított, Európában Philosophus autodidactus cimen ismerik. Arabul és latinul legelőször Pococke Eduárd adta ki (Oxford 1671 és 1709), mely alapon aztán számos európai nyelvre fordították le. Legterjedtebb Eichhorn német fordítása (Der Naturmensch oder Geschichte des Haď ebn Yokdhan, Berlin 1782). Az arab eredetit ujabb időben Kairóban (1299 hidsra) nyomtatták ki.


Kezdőlap

˙