Iszkiász

(Ischias), az ülőideg (nervus ischidicus) zsábája. E bajnál az ideges terheltség mint hajlamosító mozzanat nem játszik oly szerepet, mint a többi zsábáknál. Kifejlődhetik csúzzal, cukorbetegséggel, s főleg alkoholizmussal kapcsolatban. Leggyakrabban mutatkozik meghülés után. Nőknél a méh körüli lobosodásokra fejlődhetik ki. A betegség nem tör ki egy csapásra, hanem fokozatosan bontakozik ki. Eleintén a comb hátsó felén lén huzó, s csak később szaggató, futó, sőt villámszerü fájdalmak is mutatkoznak. E fájdalmak az ülőideg kiterjedését követik, ugy hogy az ideget lefutásában ujjunkkal megnyomva, kifejezett fájdalmat okozunk. A fájdalmak rohamonként jelentkeznek s főleg éjjel zaklatják a beteget. Miután a fájdalmak nyomásra avagy a beteg végtagnak mozgatásánál erősbödnek, azért is a beteg e végtagját kimélni igyekszik, mit azáltal ér el, hogy főleg az egészséges végtagra támaszkodik; ezáltal gyakran a gerincoszlop elferdülése fejlődik ki. Az I. sok esetben gyors és kedvező lefolyásu, s néhány hét vagy hónap alatt gyógyulással végződik. Egyes esetekben azonban makacs, sok évre terjed ki és ujolagos kitörésre mutat hajlamot. Kezelés tekintetében első sorban nyugalom és a beteg végtagnak kimélése ajánlatos. Friss reumás I. esetében gőzfürdő és ezt követő becsomagolás alkalmazandó; vérelvonás (piócákkal) olykor fényes eredménnyel jár. Hideget a betegek nem türnek, mig meleg borogatások néha enyhítőleg hatnak. Ha ezen eljárások cserben hagytak, ugy a villamossághoz folyamodunk, mely mint általában a zsábák ellen, ugy az I.-nál is kitünő hatásu. Legtöbb sikerrel a galván áramot alkalmazzuk; a faradikus ecsetelés a bőringereknél (minő a mustárpapiros) többet nem nyujt. Az idült esetek számára első sorban a massage ajánlatos. Gyógyszeres kezelés tekintetében említendők a natrium szalicilikum, arzén, kinin; egyes esetekben a jódkáli jó hatásu. A morfiumos befecskendezésektől lehetőség szerint tartózkodni kell. Idült eseteknél még indifferens hévvizek mint Gastein, Teplitz, Wiesbaden, Ragaz, a budapesti artézi forrás alkalmazandók. L. még Idegnyujtás.

Iszkodra

l. Szkutari.

Iszkrony

község, l. Barbatyen-Iszkrony.

Iszlám

(arab), szószerint: «odaadás», az a tény, hogy az ember magát istennek odaadja; igy nevezte Mohammed a tőle alapított uj vallást. Ennek legfőbb dogmája az egyetlen egy és mindenható istenben (Alláh) való hit, akit Mohammed az irgalmasnak és könyörületesnek (al-rahmán al-rahím) nevez, aki az emberek sorsát és tetteit örök határozatával (kadar) igazgatja, akaratát az emberekkel próféták által tudatta, kiknek sorozatát, mint a legutolsó kinyilatkoztatás közlője, Mohammed, «a próféták pecsét»-je zárta le. Az I. a tulvilági életben való hitet is követeli, a jó cselekedetek jutalmazását a paradicsomban (dsennet) és a rosszakért való bünhődést a pokolban (dsehennem), ezzel kapcsolatban a holtak feltámadásában és a végső itéletnapban való hitet is követeli vallóitól. Mohammed, aki küldetését nem korlátolta csupán csak az arabokra, hanem ugy lépett fel, mint Isten küldötte az egész emberiséghez («a fehérekhez és feketékhez»), működése első idejében csakis Ábrahám tiszta vallása helyreállítójaként akart szerepelni és tanait a zsidók és keresztények szentirataihoz kapcsolta. E könyveket (felsorolása szerint három, ugyanis: al-taurát a tóra, al-zabúr a zsoltár, al-indsíl az evangeliom) szent kinyilatkoztatásnak tekinti az I., sőt azt mondja, hogy bennük Mohammed személyleirása és küldetése is foglaltatik; csakhogy a zsidók és keresztények e könyveket meghamisították és félremagyarázták. A kereszténység tanai közül különösen a Jézus isteni természete, az Isten atyasága ellen fejt ki éles ellentmondást; a zsidó tanok közül különösen a ceremoniákat ellenzi, melyek közül azonban számos törvényt és tilalmat átvett, igy p. a disznóhus tilalmát, melyet még a bor tilalmával megtoldott. Átalán a zsidó és keresztény szent iratokról és hagyományokról, azok szerint, amiket rabbiktól és barátoktól megtanult, vajmi zavaros fogalmakat sajátított el és közölt hiveivel. Mohammed tanait prófétai pályája fejlődésével fokozatosan fejtette ki. Mig a sajátképeni valláselveket már első mekkai korszaka alatt hirdette, szertartásos törvényeit a Medinában való tartózkodása alatt állapította meg. E törvényekkel és intézményekkel eleinte sok engedményt tett a medinai zsidóknak, kiket az I.-nak megnyerni óhajtott (nagy böjt az 1. hónap 10. napján, l. Ásúra, imádkozás iránya Jeruzsálem felé, l. Kibla); a zsidók ellenkezése azonban az engedmények visszavonására birta őt. Átalán nem volt kifogása az ellen, hogy a régi kinyilatkozatott könyvek birtokosai (ahl al-kitâb), azaz: a keresztények és zsidók (később a persa tüzimádókat és a mezopotámiai szábiusokat is e csoporthoz számították) a mohammedán államban vallásukat háborítlanul gyakorolják; e jogot a türelmi adó (dsizja) révén élvezhetik; csakis a bálványimádó pogányokat kell az I. elfogadására erőszakos hatalommal kényszeríteni.

Az I. rendszere az igazhitüre a következő kötelességeket rója: 1. vallást, hogy nem létezik más istenség, csakis Alláh és hogy Mohammed Alláh követe (lâ ilâha ill 'Allâh, Mohammad raszúl Alláh); 2. naponta ötszöri imádságot (szalât); 3. a szegényeknek rendelt közadó teljesítését (zakât) a kincstár számára; 4. a ramadhân havi böjtöt; 5. a mekkai zarándokolást (l. Hadds). E kötelességek rituális részét mindenféle ceremóniák kisérik (p. az imát a mosakodás, a muëzzin hirdetése előzi meg stb.), melyeknek módozatait az I. törvénye pontosan meghatározata. Az I. fejedelmének kötelessége a dsihád, azaz a vallásháboru a hitetlenek ellen azon céllal, hogy az igazhit országát terjessze. Az I. erkölcstana a zsidóság és kereszténység erkölcstanától lényegében nem különbözik; belőle van merítve. Szemben a pogány arabság törzsrendszerével, mely sajátos életnézetével a szüntelen belső harcokat élesztette, a boszuállást fejlesztette, Mohammed az I. által az egyenetlenségeket, a törzsrendszer által emelt választófalakat lerontani óhajtá és az I.-ot valló emberek egyenlőségét emelte elvvé. Kárhoztatta a pogány barbarság (dsáhilijja) számos embertelen szokását és minden téren szelidséget és józan mérsékletet hirdetett. A borivást és a szerencsejátékokat megtiltotta, a korlátlan soknejüséget mérsékelte, amennyiben négyre szabta a törvényes hitvestársak számát. A házasság könnyelmü felbontását is szoros törvények által megakadályozta. Az aszketikus életmódot és minden tulzást a világi javak kerülésében visszautasít; a nőtlenséget tanaival ellenkezőnek mondja. Az asszony jogi és társadalmi állását is magasabb fokra emelte, mint amelyen a pogány arabság idejében állott.

Az I. legfőbb forrása a korán (l. o.); a mohammedán ember kötelessége e könyvet isteni kinyilatkoztatásnak hinni. Ezenkivül tekintéllyel birnak azon tanító mondások, melyeket a próféta halála után mint tőle eredőket terjesztettek, továbbá a próféta cselekedeteire vonatkozó elbeszélő tudósítások, ugymint azon vallásos és köznapi szokások, melyek a próféta és társai életében az I. hivői körében érvényben voltak. E mozzanatokból áll az I. hagyománya (l. Hadíth, Szunna). Törvényforrásul tekintik ezeken kivül a Consensus ecclesiae-t is (l. Idsmá'). Ezen elsőrendü forrásokhoz a tudós iskolák által később még egy spekulativ elem is járult, t. i. az analogia és következtetés (kijász), melynek segítségével az irott és a hagyományos források alapján kifejthető törvény bővebb fejlesztésnek indulhatott. E források felhasználására nézve részletes esetekben a lényeget nem érintő némi eltérés mutatkozott az I. II. sz.-ában kifejlődött mohammedán teologiai iskolákban. Ez eltérések teszik alapját a négy ortodox iskolairánynak (madzáhib), melyeket csak tévesen szoktak szektáknak nevezni (l. Fikh). Mig ez iskolairányok a törvényforrások alkalmazásának módozataiból álltak elő, a görög filozofia, ugymint a keleti kereszténység dogmatikai vitáinak befolyása és a racionalizmus támadása az eredeti ortodoxizmustól eltérő dogmatikai irányokat fejlesztett az I.-on belül. Az isteni decretum absolutum (kadar) ellenében az ember szabad akaratát tanították; a koránra vonatkozó azon tant, hogy a szent könyv öröktől fogva létezik, és nem időben keletkezett, ugy módosították, hogy a korán is teremtve van; az isteni attributumokról szóló ortodox tant az isteni lény szellemi fenségével és oszthatatlan egységével összeférhetetlennek mondották. Az I. racionalistáit mu'tazilitáknak (l. o.) nevezték. Akik a szabad akaratot tanították az abszolut fátum (dsabariták) ellenében, a kadarita néven ismeretesek. Felemlítendők még a murdsiták (l. o.), kik már az omajjád uralom alatt azon tannal álltak elő, hogy a gyakorlati törvények megszegése miatt nem kárhozik el a muszlim, ha különben a hit sarkalatos tételeit elismeri és érvényesíti. A racionalizmus és az ortodox tan között közvetítő formulát a X. sz. elején Al-As a rí teremtett; e formulázás teszi azóta az I. egyházának elismert dogmatikai szimbolumát. Mig a filozofia befolyása az I.-ban a racionalizmus előlépését segítette elő, addig keleti, nevezetesen ind (buddhista) hatások a miszticizmus kifejlődését mozdították elő, mely a szúfí-k (l. o.) tanaiban jutott kifejezésre. E tanok végső következményeikben egészen a panteizmusig nyomultak elő, a buddhizmus nirvána-eszméjét sajátították el, az I. törvényéből teljesen kivetkőztek és már csakis külsőleg állanak a mohammedanizmus alapján, melynek képviselői e tanokat a legszélsőbb eretnekségnek mondják.

De az eddig felsorolt irányzatok nem nyujtottak alapot skiszmatikus szekták alakulására. Csakis a szúfizmusból fejlődött Báb (l. o.) szektája Persiában alakult titkos skiszmatikus felekezetté. Különben az I. szektái nem rituális és dogmatikus kérdésekből s vitákból nőttek ki, hanem az államjogi harcok következtében támadtak. Első sorban az imám-i (l. o.) méltóság adott okot azon skiszma keletkezésére, mely az I.-ban szunniták (l. o.) és siiták (l. o.) között fennáll. Amazok a khalifai méltóságot, legalább elméletileg, a mohammedán közvélemény és irányt adó vezetőinek megegyezésére (l. Idsmá') alapítják; a siiták a próféta leszármazói között öröklő hivatalnak tartják. Ezért a siiták nem ismervén el a nagy mohammedán egyház khalifáit, titkos propagandával a próféta leszármazói közül való imámok javára törekedtek a trónt megszerezni, ami által a khalifátus története folytonos belső lázadások láncolatává lett, melyek folytán a siita propagandának sikerült is hébe-korba a saját hitvallásuknak megfelelő dinasztiákat alapítani az I. különböző részein; ilyenek p. az Idriszidák (l. o.), Fatimidák (l. o.). Mig a siiták tulnyomó része a tőlük jogosnak elismert imámot nem emelte ki az emberi körből, és azzal elégedett meg, hogy a próféta örökösének szent jelleget kölcsönözzön, mely azonban néha az imám csalhatatlanságának (ma' szúm) hitéig fokozódott, addig a siiták felekezetéből tulzó pártok (ghulát) is elágaztak, melyek körében az imámokat az emberek fölé emelve, isteni jelleggel ruházták fel és az istenség inkarnációjának mondták. Ilyen p. az aliiláhi szekta, melynek neve is arra mutat, hogy hitvallása szerint Ali nem ember, hanem Isten. A siita tan ily tulozásának volt következménye, hogy a drúzok (l. o.) Hákim fatimida khalifát az istenség megtestesülésének hiszik. Ritus tekintetében csak csekély eltérést mutat a siita I. az általános ortodox egyháztól (l. Siiták). Helytelen azon nagyon elterjedt nézet, hogy a szunnitáktól a szunna (hagyomány) elvetése által különböznek. Náluk is nagy tekintélye van a szunnának, csakhogy csakis oly mondásokat ismernek el valódiaknak, melyek a próféta családjához tartozó emberek (ahl al-beit) tekintélyéhez vannak támasztva. Törvényforrásaik között továbbá nagy fontossággal birnak az imámok döntvényei. Az államjogi harcokból keletkezett skiszmatikus pártok között felemlítendők még a kháridsiták (l. o.), kik az Ali és Mo'ávijja közötti harcban mindkettőtől elpártoltak és az imámi méltóság betöltésére nézve mindkét felekezettől eltérő tant vallanak.

Mig az I. lényege a kivülről reáható befolyások által már korán módosult, alapeszméinek belső módosulására az általa meghódított népek régi hagyományai is nagy befolyással voltak. Az I. e régi hagyományokat s gyakorlatokat legfeljebb a vallás hivatalos nyilvánulásából birta távol tartani; annál erélyesebben érvényesültek és érvényesülnek folyton a népies vallásban, ugy hogy az egységes egyházi vallás mellett az I. kutatójának a mohammedán tartományok népies vallására is ügyet kell vetnie. Ennek nyilvánulására leginkább a szentek (vali) kultuza és a vele kapcsolatos bucsuk, népünnepek stb. nyujtanak alkalmat. A népies vallás e nyilvánulásai ellen, melyek nem ritkán kerek ellentétben állanak az I. monotheisztikus fogalmával, az ortodox tekintélyek gyakran emeltek szót; ők azonban csakis mérsékelni, nem kiirtani óhajtották a szentek kultuszát. Élethalálharcot ellene csak a mult század végén a Vadhábiták (l. o.) folytattak, kik az I.-ot mindentől meg akarták tisztítani, mi az ős-szunnával nem egyezik. Még Mohammed sirjának tisztelete ellen is szenvedélyes háborut viseltek.

Az I. a VII. sz.-ban apró kezdetekből indulva, a kard erejével bámulatos gyorsasággal tette meg hódító utját Ázsiában, Afrikában és Európában. Jelenleg körülbelül 180 millióra tehető hiveinek száma. Az afrikai négerek között még folyton terjed és itt sikeresen versenyez a keresztény missziókkal (Ed. Montet, Les missions musulmans au XIX. siecle, Revue de l'Historire des Regligions XI. köt., 1885. 259-285. l.; u. a., La propagande chrétien et ses adversaires musulmans, Páris 1890.; Haines, I. as a missionary religion, London 1889). Legujabb időben Amerikában az I.-ra tért keresztény, Mohammed Alexander Russel Webb az amerikai kereszténységre is kiterjeszti a mohammedán propagandát (Islam in America, New-York 1893) és e célra egy külön folyóiratot is kiad: The Moslem World, to spread the light of I. in America (Budapesti Szemle LXXX. kötet, 45-60 l.).

Az I. hivét helyesen muszlim (moszlim)-nak hiják, arab többesszámban muszliműn-în; a muzulmán a muszlim szó persa többesének (muszlimân) téves alkalmazásából eredt. Nyelvünkben e szóból származtak a buzurmán, böszörmény elnvezések is. L. Böszörmény.

Iszlám művészete

l. Arab művészet.

Iszmaél

Judától délre lakozott nomád nép; az izraelita elbeszélések szerint I. Ábrahámnak Hágartól született fia, 12 nomád törzs őse.

Iszmaeliták

v. szerecsenek (szaracénok) alatt Magyarországban az Árpádok korában benlakó bolgár mohammedánokat értették. Először a Névtelen jegyző emlékszik róluk, azt irván (57. fej.), hogy Taksony idejében Bila és Boksu főnemesek vezetése alatt az ország több helyén letelepedtek s örökbirtokul kapták Pest várát is. Népük 2/3-át ezen vár szolgálatára rendelték és csak a többit tartották meg a maguk szolgálatára. E két bevándorló ivadéka az Etyei-nemzetség. Ebből Salamon (Budapest története II., 86-8.) csak azt a tényt fogadja el, hogy a Névtelen előtt és az ő korában valóban voltak mohammedán lakói Pestnek. Szerinte azonban «akkor» (XIII. sz.) az ország minden nagyobb helyiségében épp ugy voltak I., mint most izraeliták; de jobbnak tartja teljesen elvetni oly megbizhatatlan tudósítást, mint csak bármi részben is elfogadni. Hunfalvy Pál ellenben (Etnographia 337.) elfogadja Anonymus tudósítását, de azt a moesiai Bolgárország felől érkező szláv telepedésnek tartja. I. a XI. sz. végén már tömegesebben laktak az ország déli részén; Szent László (1092. évi törvényeiben I. 9.) már szigoruan bünteti azokat az iszmaelita kereskedőket, kik a keresztelés után is visszatérnének régi vallásuk szokásaihoz. Ekkor tehát már erőszakosan térítették őket. Kálmán 1100. (I. 46.) megujítja e szigort s még azt is meghagyja, hogy az iszmaelita ne adhassa iszmaelitához a lányát, hanem csak magyarhoz és hogy az I. falvanként közösen építvén keresztény tmeplomot, a faluban csak egyik felök maradjon, a másik pedig költözzék át máshova. (Ugy látszik, az a fél, mely nem akart megkeresztelkedni.) Iszmaelita vendégségben csak disznóhust volt szabad enni stb. A térítés azonban nem sikerült, s a későbbi királyok sem a kereskedésben, sem a földmivelésben nem igen gátolták az I.-at, kik különben mint katonák is szolgáltak. II. Géza 1161. Barbarossa Frigyes segítségére 500 «szerecsen»-t küldött. Keresztények voltak azok a nyirségi I., kik 1217-37 közt tüzesvas-itéletekre Váradon megjelentek; de Jakut (megh. 1249.) Aleppóban 1220 táján magyarul beszélő moszlimekkel találkozott, kik abban a hitben éltek, hogy magyar őseiket hét bolgárországi ember térítette át az iszlámra, melynek törvényei tanulására mentek ők is Aleppóba. Szakállukat csak azok borotválták le, kik a hadseregben szolgáltak, de valamennyien magyarosan öltözködtek. Az ország határán (mint határőrök, székelyek) 30 kisebb városban éltek; városaikat azonban a magyar királyok nem engedték körülkeríttetni, hogy egykönnyen fel ne lázadjanak. Hunfalvy ál (Etnographia, 336) Jakut tudósítása alapján azt hiszi, hogy ez I. az eredeti (volgamelléki) bolgárok vagy kazarok utódai, kik lassankint elmagyarosodtak. A kereskedő I. különböző mohammedán vidékekről vándorolhattak be, s ezek nagyban járultak tőkéikkel a forgalom emeléséhez. Már visszahatás jele, midőn az 1222. XXIV. t.-c. kizárja őket és a zsidókat a pénzügyi-, só- és harmincados kamaragrófságokból; ezt a tilalmat 1232. a beregi erdőben is ismételte II. András. Azonfelül megigérte, hogy ezentul nem engedi őket a magyarokkal egyformán járni, vagy hogy keresztény szolgát tartsanak, vegyenek; eltiltotta a keresztények és mohammedánok közt való házasságokat s királyi biztost nevezett ki évről-évre, ki az I. területeit sorra járván, ezen intézkedések végrehajtását ellenőrizze. Részben I. verték a magyar királyok pénzeit is; a IV. Béla előtt való időkből 13 ilyen magyar éremveret ösmeretes. Az I. nem tüntek el a tatárjárással; Temerkényt még 1266. is izmaelita községnek irják; de lassankint elmagyarosodtak a Besszarábiából tömegesen bevándorlott böszörmény I.-kal együtt. Még Nagy Lajos idejében is a valaha kétségtelenül mohammedán Szerecsen-család tagjai a kamaragrófok, a sóbányák és harmincadok bérlői, s a szerecsenfej (az ő cimerök) előfordul Lajos több pénzén, mint veretési jel. Három szerecsenfő volt különben Besszarabia cimere is.

Iszmail

(Szmeril, I.-Tucskov), város Besszarábia orosz kormányzóságban, 190 km.-nyire Kisinevtől, a Kilia Duna-ág balpartján, püspöki székhely (1888) 34 308 lak., ujabb részében egyenes, széles utcákkal, amelyek a székesegyház által diszített főtérre vezetnek; élénk gyümölcs- és különösen gabonavásárokkal. I. régebben török vár volt, amelyet 1770, 1790 és 1809. az oroszok elfoglaltak; különösen véres volt az 1790-iki ostrom, midőn Szuvarov 3 napon át ölette a foglyokat, asszonyokat és gyermekeket. 1812. az oroszok birtokába jutott, akik a várat lerombolták és e mellett egy uj várost, Tucskovot, építettek. 1856. Romániához és 1878-ban ismét Oroszországhoz került.

Iszmailia

1. város a Szuezi-földszoroson a Szuezi-csatorna és a Timszah-tó partján, 72 km.-nyire Szueztől, vasut mellett, (1882) 3364 lak. Az 1863. alapított, egyenes utcákból álló és édesviz-csatornától körülfogott város a Szuez-csatorna építésekor volt csak jelentékeny; most házai üresen állanak; belőle minden élet kiveszett. - 2. I., Kairo (l. o.) egyik városrésze. - 3. I., a. m. Gondokoro (l. o.).

Iszmáliliták

l. Asszaszinok.


Kezdőlap

˙