Jambresic

(ejtsd: -sics) András horvát nyelvész, szül. Zágrábban 1706 szept. 20., megh. Pozsegán 1758 máj. 13. Mint jezsuita pap egyházjogot tanított Zágrábban és (1741-51) a nagyszombati egyetemen, élte végén a pozsegai rendház feje volt. Munkái: Manuductio ad croaticam orthographiam (Zágráb 1732); Manuductio ad croaticas dictiones debite scribendas (u. o. 1745); Lexicon latinum interpretatione Illyrica, Germanica et Hungarica locuples (u. o. 1742); Index vocum Croaticarum et Germanicarum (u. o. 1738); Syllabus vocabulorum grammaticae etc. (u. o. 1726).

Jambuja

állomás az Aruvimi partján, l. Kongó-állam.

Jamburg

(Jamagrod), az ugyanily nevü járás székhelye Szt. Pétervár (ettől 132 km.-nyire) orosz kormányzóságban, a Luga és vasut mellett, (1888) 4238 lak., fakereskedéssel.

Jambus

(gör.), a verselésben egy ütemfaj neve, melynek mind gyönge, mind erős részét csak egy-egy szótag fejezi ki, a gyönge van elül, az erős hátul s ez utóbbi kétszer oly hosszu, mint az első; ritmikai műnyelven szólva: páratlan részü, emelkedő ütemfaj, a trochaeus ellentéte. Közönségesen ugy határozzák meg, hogy egy rövid és egy hosszu szótagból álló versláb, pedig az is fontos, hogy egy gyönge és erős szótagból áll. A J. sokkal kevésbé éneklő forma, tehát közelebb áll a közbeszédhez, mint a szintén ereszkedő, de taktusonkint három mozzanatból álló daktylus; másfelől viszont emelkedő szerkezeténél fogva erélyesebb, izgatottabb, mint a szintén két mozzanatból álló, de ereszkedő trochaeus. Feltalálójának Archilochost tekintik (l. o.), ki ezzel nemcsak a verstechnikát gazdagította, hanem a költői hang fejlődésének is uj irányokat nyitott, nevezetesen alanyi és szatirikus irányban (l. Jambusos költészet). A jambusi ritmusfajt leginkább összetett ütemekkel mérték, azaz egy pár jambusi lábat (dipodiát) vettek egységnek (metronnak), azért dimeter iambicus a. m. négyes J., trimeter a. m. hatos J.; azonban bizonyos jambusi sorokra nézve az egyszerü ütemek számával való jelzés volt inkább szokásban, p. hármas J., ötös J., hatos J.. Ma egyszerüség kedvéért ez utóbbihoz tartjuk magunkat. Mivel két-két jambusi láb egy kis ritmusi rendet alkotott, s minden rend kezdő thesise közös lehet, azért a jambusi sorokban a páratlan számu lábak gyönge része lehetett nemcsak rövid, hanem hosszu szótag is (amint közönségesen mondják, a jambusi sorokban a páratlan számu lábak lehetnek spondeusok is); a páros számu lábakban megkivánták a szabatos jambusi lejtést. Ez a görög költészetben állandó szabály volt, a latin költők azonban nem igen tisztelték. A mi költőink is sokszor áthágják e szabályt, noha bizonyos, hogy nyelvünkön is jobb hangzásu az olyan J., melyben a páros számu lábak, továbbá az utolsó teljes láb tiszta J.-ok. A J. antik formái közül legnevezetesebb volt a trimeter (hatos J.), az antik dráma híres versalakja, melynek feltalálását szintén Archilochosnak tulajdonítják: a csonka tetrameter (nyolcadfeles, azaz 15 szótagu J.); a dimeter mind teljes, mind csonka alakjában (négyes és negyedfeles J., azaz 8 v. 7 szótagu); az anakreoni vers (negyedfeles) stb. Igen nagy szerepe van a J.-nak a modern nyugateurópai irodalmakban is. Igy a németben valamennyi versfaj közt a legelterjedtebb. A modern J. főbb alakjai: az ötödfeles, a négyes J., vagy ezeknek összetétele (rimesen), továbbá az ötös és hatodfeles vegyes rimtelen J., a mai dráma versalakja (l. Blankverse). A hosszabb és rövidebb sorokból rendkivül nagy változatosságban állítunk össze versalakokat. A rövidebb soru, sürü rimes formák általános lirai versalakok. Szokásos azonban a szakozatlan és vegyes soru jambusi vers is, kivált a divatos alanyi elbeszélésekben. A mult század végén, mikor költészetünk megnyilt a nyugati formáknak, hozzánk is beözönlött a J., és ma legnépszerübb versalakja költői technikánknak. Drámánk amennyiben verses, jambusos; lirai elbeszéléseink is rendszerint J.-ban mennek, hasonlókép a rendes lirai költemények. Még az annyira magyaros Petőfi is verseinek fele részét J.-ban irta. A mai magyar lira kevés kivétellel J.-ban zeng. Kedveltségét elősegíti a német hatás, továbbá az a sajátsága, hogy ritmusa jobban eltér a prózai hangsúlyozástól, mint magyar formáinké, a mellett kevésbé éneklő és nyugatias. Modern ódánknak ez a versformája. A szonettet, stanzát, nibelungi verset is J.-sal irjuk.

Jambusos költészet

(jambikus költészet), költői műfaj a görög irodalomban, az elegia (distichon) után felmerült átmeneti forma az epikától a lirához. Kezdőjeül a paroszi Archilochost tiszteli a hagyomány (Kr. e. 650 körül), kinek az amorgoszi Simonides és az efezusi Hipponax voltak követői. A J. kifejlődése jelentős korszak volt a görög költészetben. A régebben kizárólag epikai költészet naiv és objektiv jellemü volt; az elegia vegyített közbe alanyi, de még mindig naiv vagy érzelmes hangot s a stil még mindig epikai, némileg ünnepies volt. A jambus már lényegesen közelebb állt a közélet nyelvéhez, s e köznapi nyelven szubjektív felfogás nyilatkozott meg, az ironia és gúny finomabb és erősebb változataival. Ez irányt külsőleg a jambusi mérték, belsőleg a bíráló és gúnyoló alanyiság felszabadulása jellemzi. J. egyszersmind a. m. gúnyköltészet. (V. ö. Görög irodalom, VIII. köt., 165. l.)

Jamena

község Szerém vmegye sidi járásában, (1891) 1681 (mint politikai községnek 3045) horvát-szerb lakossal, postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Jameray

igazi neve Duval (l. o.) francia tudósnak.

James

(ejtsd: dsemsz), angol leirása a Jakabnak.

James

1. György Payne Rainsford, angol iró, szül. Londonban 1801., megh. Velencében 1860 jun. 9. Már korán kezdett az irodalmi téren munkálkodni, különböző folyóiratok számára elbeszéléseket irva, de álnév alatt. Ez elbeszélések később összegyüjtve, két kötetben jelentek meg: The storing of pearls c. alatt. Az elbeszélés teréről a történelmi regény műveléséhez ment át, amelyek közül az első: Life of Edward the Black Prince (2 köt., 1822) volt. Két évvel utóbb kiadta második történelmi regényét is: Richeliau a tale of France, amely magára vonta Walter Scott figyelmét is. Most gyors egymásutánban jelentek meg történelmi regényei: Darnley (1830); Delorme (1831); Philip Augustus (1831); One in a thousand or the days of Henri Quatre (1835); Attila (1837); The Huguenot (1838); Arrah Neil (1845). A szépirodalom mellett a történetirást is művelte és ezen a téren nevezetesebb művei: The memoirs of great commanders (1834); The history of Charlemagne (1832); History of the life of Richard Coeur de Lion (4 kötet, 1841-49). Történelmi művei révén IV. Vilmos király Anglia történetirójává nevezte ki. 1849-ben azonban odahagyta Angliát és Amerikába költözött, ahol 1852-től Virginia állam Richmond városában angol konzul volt. Itt irta utolsó regényeit: Agnes Sorel (1853); Lord Montagu's page (1858). 1858. velencei angol főkonzul lett és ebben a minőségben érte a halál. Rendkivül termékeny iró volt, művei 189 kötetre terjednek.

2. J. Henrik, sir, angol geodéta, szül. Fruróban (Cornwallis) 1803., megh. 1877 jun. 14. 1844. Irországban a geologiai méréseket végző társaság, s 1846. a portsmouthi tengernagyi munkálatok igazgatója, 1852. az egyesült királyság Ordnance Surveyének főnöke lett s 1857-70. a hadügyminisztérium topográfiai-statisztikai osztályának igazgatója volt. 1860. lovaggá emelték. Művei: Notice of the arrangements which have been made for taking meteorological observations at the principal foreign stations of the Royal Engneers (London 1851); Ordnance trigonometrical survey of Ireland (u. o. 1858); Account of the principal triangulation of the United Kingdom (u. o. 1864); Record of the expedition to Abyssinia (u. o. 1870). H. találta fel a fotocinkográfiát is.

3. J. Henrik, É.-amerikai iró, szül. New-Yorkban 1843 ápr. 15. A swedenborgianus J. Henrik (megh. 1882) fia; sokáig tartózkodott Európában, főként Londonban s jelenleg egyike a legolvasottabb amerikai iróknak. Művei közül megemlítjük: Transatlantic sketches (1875); The Europeans (1878); Daisy Miller; Confidence (1879); Madonna of the future (1879); Portrait of a lady, (3 köt. 1881); Washington square etc. (1881); Tales of three cities (1884); Bostonians (1886); Princess Casamassima (1886); Aspern tales (1888) stb.

4. J. Tamás Lemmel, É.-amerikai főpostamester, szül. Uticában (New-York állam) 1831 márc. 29. Előbb mint hirlapiró működött, 1861 óta pedig mint politikus kezdett szerepelni. Lincoln elnök a vámház igazgatójává tette New-Yorkban. 1873. Grant a posta élére állította, Garfield pedig 1881. kinevezte főpostamesterré. Több életbevágó és célszerű reformot létesített és nem volt palástolója a korrupciónak, melyet erélyesen üldözött; 1882 jan. lemondott.

Jameson

(ejtsd: dsemz'n) Anna, angol irónő, született Dublinban 1797 máj. 19., megh. Londonban 1860 márc. 17. Atyja Murphy festőművész volt, aki már korán bevezette a művészeti ismeretekbe. A művészet gyakorlása helyett azonban a művészet irodalmának szentelte magát. Első műve ezen a téren egy olaszországi utleirás volt: Diary of an ennuyée (1826), amely a nevét egyszerre hiressé tette. 1827. nőül ment Robert J. ügyvédhez, de házassága szerencsétlen volt s nemsokára elvált férjétől. Az ezután következő években beutazta Németországot, Franciaországot. Élete utolsó éveiben az angol királynőtől évdijat huzott. Művei közül a fönt idézett utleiráson kivül említésre méltók: Loves of the poets (1829); Characteristics of the female characters of Shakespeare (1832); Visits and sketches at home and abrod (4 kötet, 1834); Winterstudies and summer-rambles in Canada (1838); Memoirs of the early Italian painters (2 kötet, 1845); Sacred and legendary art (1848); Legends of the monastic orders (1850); Legends of the Madonna (1865); A commonplace book of thoughts memories and fancies (1854). Lady Castlake-kal együtt adta ki a Scriptural and legendary history of our Lord cimü művét (1859-64). Működött még mint fordító is, amennyiben lefordította Amália szász hercegnő szinműveit: Pictures of social life in Germany cim alatt (1840).


Kezdőlap

˙