osztrák főherceg, Károly főherceg tábornagynak második fia, szül. 1818 jul. 29., megh. mint lovasassági tábornok 1874 nov. 20. Nőül vette 1854 ápr. 18. József nádor leányát, Erzsébet főhercegnőt, az 1849. elhunyt Ferdinánd főherceg és modenai hercegnek özvegyét (szül. Budán 1831 jan. 17.). Gyermekeik: Frigyes főherceg (l. Frigyes 35.), Mária Krisztina spanyol régens-királyné (l. o.), Károly István főherceg (l. o.) és Jenő főherceg (l. Jenő 2.).
1. (I.), badeni nagyherceg, szül. 1728 nov. 22., megh. 1811 jun. 10. Nagyatyjának, Károly Vilmos őrgrófnak halála után jutott a kormányra, de 1746-ig gyámság alatt állott. Kezdettől fogva a felvilágosodásnak volt hive s Mirabeauval is levelezett. Az alsó néposztályok sorsán könnyíteni igyekezett és leszállította az adót, előmozdította a földmívelést, az ipart és kereskedelmet. Udvarát sok költő és tudós látogatta. A francia forradalmi háboruk következtében elvesztette (1796) a Rajna balpartján fekvő birtokait, de már 1803. a Rajna jobbpartján kárpótlást kapott; ekkor nyerte Pfalz egyrészét is Heidelbergával és Konstanz városát. 1803. a választófejedelmi méltóságot vett fel, 1806-ban pedig a rajnai szövetséghez csatlakozott és «nagyherceg»-nek nevezte magát. Napoleon császár kegyelméből országa területben tetemesen nagyobbodott (l. Baden). Első házasságából született fia, Károly Lajos 1801. elhalt, és igy unokája, Károly Lajos Frigyes követte őt a trónon, aki Napoleon mostoha hugát, Beauharnais Stefániát birta nőül. Maga K. kétszer nősült. Első házasságából született Frigyes őrgróf (1756-1817) és Lajos nagyherceg (1818-30); második nejétől pedig Lipót nagyherceg (1830-52), Vilmos őrgróf (1792-1859) és Miksa őrgróf (1796-1882).
2. K., szász-weimar-eisenachi nagyherceg, Károly Ágost fia és utóda, szül. Weimarban 1783 febr. 2., megh. 1853 jul. 8. Kitünő műveltségü férfiu volt és országát atyja szellemében kormányozta. Az 1848-as mozgalmakkal szemben tapintatos eljárást tanusított. Leányai közül az egyik, Mária, Károly porosz hercegnek, a másik pedig, Auguszta, I. Vilmos porosz királynak és utóbb német császárnak lett neje; trónját fiára, Károly Sándorra hagyta.
badeni katonai érdemrend, melyet Károly Frigyes nagyherceg 1807 ápr. 4. alapított három osztályban: nagykeresztesek, parancsnokok, lovagok. Jelvénye: fehér nyolcágu kereszt, aranyszegéllyel, középpajzsa vörös, aranykarika és arany irással «Für Badens Ehre», a kereszt sarkain zöld babérkoszoru vonul át, hátlapján arany alapon griffmadár. A jelvény fölött aranykorona. Csillagja keresztalaku, sarkaiban sugarakkal, egészen ezüstből, rajta arany kerek középpajzs, benne griffmadár, fölirata mint a jelvénykereszté. A csillagot a nagykeresztesek és a parancsnokok, ha tábornoki ranggal birnak, bal mellükön viselik. Szalagja sötétvörös, szélein két keskeny fehér, közepén széles sárga csíkkal.
svéd király, l. Károly (47).
schwarzburg-sondershauseni fejedelem, szül. 1830 aug. 7., Günther fejedelem fia. Drezdában nevelték a Blochmann-féle intézetben, a jogot Bonnban végezte és aztán a porosz hadseregbe lépett. Részt vett az 1866. háboruban és 1880. altábornagyi rangot kapott. Atyjának önkéntes lemondása után (1880 jul. 17.) megkezdé uralkodását. 1869 jun. 12. óta Máriát, szász-altenburgi hercegnőt (szül. 1845) birja nőül. Gyermekei nincsenek.
(nagy-károlyi gróf) -család, egyike a legrégibb ősi főnemes magyar nemzetségeknek, mely eredetét, az oklevelek szerint, abból a Kaplyon-nemzetségből származtatja, mely már Árpád idejében, a magyar nemzet bejövésekor, első foglalás útján szerezte mai birtokainak egy részét, nevezetesen Kaplyont és Nagy-Károlyt, melyről neveztetik.
[ÁBRA] Károlyi-család címere.
A honfoglalásban résztvevő Kaplyon-nemzetség Szatmár vármegyében telepedett le s idővel több ágra oszolva, több családnak lett törzsévé, melynek egynémelyike már kihalt. Ily családok: Bagossy, Csomaközy, Veséssy, Vaday stb. A Károlyról nevezett ág, vagyon és tekintély dolgában egyéb vérrokonait messze tulhaladva s a közelebb századokbn fényes polcra emelkedve maig is virágzik. A családi leszármazást a családi perekben felmutatott s a kir. Kuria által elfogadott s helybenhagyott táblázatok bizonyítják s annak régibb történetéhez főleg Szirmay szolgáltatott bővebb adatokat. (V. ö. Szirmay, Szathmár vármegye II. köt.) E táblázatok s adatok szerint János (de genere Kaplyon) törzsatyának Péter fiától származik (a XIII. században) a Bagossy-család; másik, Simon nevet viselő fiától a Vetéssy-család, Eudus fiától pedig a Csomaközy-család. Ugyanezen Simonnak Eördung melléknevet viselő András fiától s ennek ugyanazon melléknevü Simon unokájától, kik még Kaplyonról irták magukat, származott le az az egyik ág, melyből Bertalan és László (vagy Lánc) a XV. sz.-ban már a K. nevet viselték és ennek a Láncnak ivadékából született az 1622. elhalt K. Susánna, a nagy Bethlen Gábor fejedelem hitves társa; s a Bertalan-féle másik ág (1418), melyből származtak a maig is élő s virágzó K. grófok. Ezek során az 1595-ben elhalt Mihálynak Perényi Erzsétől születet fia, szinte Mihály (1585-1626) volt a családban első főispán s báró. Ennek fia, az 1689-ben elhalt László, szinte főispán, adott életet Sándornak, a család nagynevü ősének, ki a Rákóczi-forradalomban első gróf, a legnagyobb méltóságokra emelkedett s a főuri család mai fényének s gazdagságának megteremtője lett. Ennek nejétől, báró Barkóczy Krisztinától született 1705. fia Ferenc főispán, kinek fia Antal tábornok (1732-1791) a gazdag Haruckern Jozefa bárónőt nyervén nőül, családja gazdagságát még nagyobb fokra emelte. Antal tábornok fia volt az 1768. született s 1803. korán elhalt József, a már jelen századunkban szerepelt testvérek, István, Lajos és György grófok atyja, kik Waldstein Erzse grófnőtől születtek s a. m. akadémia alapítói. István gr. első nejétől, a francia eredetü gr. Dillon Georginától való korán elhalt fia Ede; második nejétől, gr. Esterházy Franciskától született pedig ma is élő s szereplő fia Sándor; Lajos grófnak fia Kaunitz hercegnőtől Alajos, a volt berlini nagykövet, Györgynek pedig Zichy Karolinától származtak az elhalt Gyulán s Viktoron kivül, a ma is élő és a politikai s társadalmi ügyekben előkelő szerepet viselő fiai: Gábor, Tibor, István és leánya Palma grófné, Dessewffy Aurél gr. neje. (Az utóbbiakról alább bővebben.)
A régiebb családtagok közül Bethlen Gábor fejedelem nejének szépatyja László 1482. Mátyás királynak a római császár ellen viselt háborujában lényeges szolgáaltokat tett, a király bizalmas felszólítására saját költségén állított fegyvereseivel személyesen segélyt vitt s ezzel a nagy királyt hálára kötelezte; Lánc testvére, Bertalan pedig Zsigmond királlyal külföldön járva, ennek szorongató viszonyok közt tett hű szolgálatai és hőstettei által nagy érdemeket szerzett; a legnehezebb követségekben, Angol-, Francia- és Németországon, oly hű és ügyes magatartással vett részt, hogy ezért 1418. ősi nemzetségi birtokaira uj adománylevelet nyert, valamint Péter is 1540. s Mihály 1594. az osztrák házbeli fejedelmektől. Mihálynak Perényi leánytól 1585. szül. fia Mihály II. Mátyás király urdvarában két évig asztalnoki hivatalt viselt, hadi s udvari hű szolgálataiért 1609. bárói rangra emeltetett; 1618. mint királyi biztos vett részt az erdélyi követekkel folytatott tárgyalásokon. Sógora, Bethlen Gábor fejedelem, Szatmár vármegye főispánjává nevezte, mely méltóságában őt 1622. II. Ferdinánd király is megerősítette. Mint Bethlen Gábor tanácsosa s aranysarkantyus vitéz halt meg 1620. Fia Ádám 1641. II. Ferdinánd alatt szintén szatmárvármegyei főispán volt, de ettől őt Rákóczi György fejedelem megfosztotta, rozsályi Kún Istvánt nevezvén helyébe. Ennek halála után azonban 1660. I. Lipót király által ismét visszahelyeztetett főispáni hivatalába s egyszersmind szatmári várkapitánnyá s tanácsossá neveztetett. László, Mihálynak fia, azonnal Ádám testvére halála után, 1661. megerősíttetett a szatmári főispánságban, s 1669. I. Lipót királytól igéretet nyert, hogy utána elsőszülött fia, Mihály fogja e méltóságot viselni, ez azonban atyja életében, 1682. mint ezredes veszté életét a Tököly hadai ellen vívott ütközetben. László azután egyetlen életben maradt fiának, Sándornak adta át a főispánságot 1687., miután ő maga kir. főkomornoki minősében az ország zászlós ura, aranysarkantyus vitéz, kir. biztos és a felső-magyarországi főbiróság bárójává neveztetett ki. Visszatérve I. József király koronázási ünnepélyéről, kir. meghagyás folytán ő maga vezette be Sándor fiát a főispánságba, ki azután számos testvérének kihalta után a családnak mintegy második törzse s újabb megalapítója lett. Neki csak egy fia maradt, Ferenc, ennek ismét egy, az az Antal, ki Haruckern bárónéval kötött házassága folytán a már különben is gazdag család vagyonát megtöbbszörözte; ennek újra csak egy örököse, József. A családi vagyonból akkor is gazdag örökség jutott egy-egy családtagra, midőn ezek száma a jelen század folyamán József fiaiban és unokáiban felszaporodott.
1. K. Alajos gróf, Lajos fia, diplomata, koppenhágai, majd berlini s londoni nagykövet, szül. Bécsben 1825 aug. 8., megh. Tótmegyeren 1889 dec. 20. Már 19 éves korában diplomáciai pályára lépett. 1845-ben a berlini nagykövetséghez attachévá neveztetett ki, majd a szt. pétervári nagykövetségnél, a hannoverai udvarnál, Bernben s végre Rómában, ez utóbbi helyen Esterházy Móric gr. oldalán, növelte tapasztalásait s ember- s világismeretét. 1851. Athénbe neveztetett ki ügyvivőnek, 1852. bátyja, László gróf halála után egy időre visszavonult a közszolgálattól, de már 1853. ismét a londoni nagykövetséghez küldetett titkári minőségben s ott maradt 1858-ig; a következő évben mint rendkivüli követ s teljhatalmu miniszter a koppenhágai udvarhoz neveztetett ki; ez évben azzal a megbizással küldetett Szt. Pétervárra rendkivüli követi minőségben, hogy az északi udvarnál szövetséget eszközöljön az osztrák birodalom épségét, jelesen ennek olasz tartományait fenyegető francia-olasz egyesült hatalom ellen. De sikertelenül. A háboru kitört s gyorsan lefolyt. A háboru után még ez év októberében, mint teljhatalmu megbizott vett részt, mint Colloredo gróf utódja a zürichi konferencián. Dec. mint rendkivüli követ és teljhatalmu miniszter Berlinbe küldetett s ott maradt 1866 márc. 13-ig, midőn Ausztria s Poroszország közt a diplomáciai összeköttetés, a készülő háboru folytán, megszakadt. Márc. 13. tehát elhagyta berlini állását, de a háboru végén ismét fontos szerepet vállalt, ugyanis jul. 16. a porosz királyi táborba ment alkudozni ama pontok felett, melyekkel a prágai előleges békeszerződés megköttessék. Ez időtől fogva rendelkezési állapotban maradt s magyarországi birtokain időzött. Atyja, K. Lajos gr. halála után ennek 180 ezer holdra menő, mintaszerüen rendezett birtokát átvette s 1867. nőül vette Erdődy Fanni grófnőt, kitől egy fia s három leánya született. 5 évi itthon tartózkodása alatt építtette, atyja végrendelete értelmében, pesti gyönyörü palotáját a nemzeti muzeum mögött, mely első épülete volt az azóta emelkedett pompás, ugynevezett mágnás-negyednek, s hol százezreket érő gyönyörü képtárát is elhelyezte. 1871. ismét berlini nagykövetté neveztetett ki a már akkor német császár s porosz király udvarába, melyet mint ellenség hagyott el 1866-ben s hol most mint jóbarát szivesen fogadtatott s oly kedvességben állott, hogy maga az öreg Vilmos császár legkedvesebb emberei egyikének nevezte, midőn udvarától megvált; az akkori nemes trónörökös, III. Frigyes pedig személyes barátságával tisztelte meg. 1878. Andrássy Gyula gróf mellett mint második teljhatalmu vett részt a berlini nagy kongresszuson. Ez év dec. a londoni nagykövetséget vállalta el, miben jelentékeny része volt az angol udvarnak is, mely őt óhajtotta osztr.-magyar képviselőül. A londoni osztrák-magyar segítő-egyesületet ő alapította s annak lelkes protektora volt. Állásáról 1888 nyarán mondott le. 1852. kir. kamarás, 1864. val. b. titk. tanácsos, 1872. a Lipót-rend nagykeresztese, végre 1878. aranygyapjas vitéz lett; a diplomáciai pályáról megválása alkalmával pedig a Szt. István-rend nagy keresztjét kapta az uralkodó megelégedésének jeléül. Birta ezeken kivül a porosz vörös és fekete sas-rendet is.
2. K. Antal gróf, Ferenc altábornagy s hétsz. táblai biró fia, szül. 1732 okt. 25., megh. Penzingben (Bécs mellett) 1791 aug. 24. Atyja nyomdokaiban járt a fényes hadi s polgári pályán, kit még tul is haladott; a dúsgazdag Haruckern Jozefa bárónővel kötött házassága által pedig a családi vagyont nagy mértékben növelte a csongrád- s békésvmegyei roppant kiterjedésü birtokokkal. 1751. mint az atyja nevét viselő lovasezredben őrnagy nyerte a kir. kamarási kulcsot. 1755. Esterházy József gyalogezredében lett alezredes s a következő évben a lobositzi véres ütközetben mellén nehéz zúzást kapott. 1758. Szatmár vármegye főispánjává neveztetett, a porosz háboruban szerzett érdemei folytán pedig ugyanazon évben tábornok lett. E kitüntetést megelőzőleg ő vezérlé az Esterházy-ezredet Hochkirchennél egy heves csatába, hol a poroszok ágyusáncát bevette s 36 ágyut foglalt el; s bár a mellén viselt zúzódás által okozott lankadtsága miatt lováról lehanyatlott s majdnem eltiportatott, érvágás és rövid pihenés után ismét lóra ülvén, zavarba jött ezredét ismét rendbe hozta. Ezután 1759. a Mária Terézia-vitézrend keretsztjével díszíttetett fel, s ez alkalommal 20,000 forintot ajándékozott az erősségek kijavítására; szűk termés idején a legcsekélyebb áron látta el a kir. kincstárt 12,000 köböl gabonával, 1775. ismét 10,000 frtot adott a kir. kincstárnak, mely összeget Mária Terézia a pozsonyi nemesi iskolára rendelte fordíttatni. Az iskolák kerületi főigazgatója is lévén, e téren nem kisebb munkássággal és áldozatkészséggel működött és sikeres intézkedéseket tett. 1778. megújította katonai áldozatait, a porosz háboru kitörésekor 6600 frtot ajándékozott a hadi pénztárnak 100 huszárujonc kiállítására. De gondjai nemzetgazdászati érdekekre is nagyban kiterjedtek, nevezetesen: a Szatmár és szomszéd vármegyéket pusztító vizek szabályozására s a 28 négyszögmértföldre terjedő ecsedi láp lecsapoltatására fordította figyelmét s áldozatait, az utóbbi célra több mint 17,000 forintot adott, s a nagy munkát jó részben bevégezte; új helységeket és telepítvényeket alapított, egyházakat épített, tudósokat pártolt, szegény tanulókat segélyezett stb. Ily fényes hadi s polgári érdemek jutalmául egymást érték a reá árasztott kitüntetések; 1760-ban a hétszemélyes tábla birájává, 1673. a gróf Bethlen-féle gyalogezred tulajdonosává, 1776. b. titkos tanácsossá, 1775. kir. főasztalnokmesterré, 1787. a m. nemes testőrség kapitányává és 1790-ben, miután a horvát- és dalmátországi báni méltóságot, mellyel megkináltatott, el nem fogadta, aranygyapjas vitézzé neveztetett ki. Egyetlen fia, József örökölte roppant vagyonát.
3. K. Ede gróf, id. István gr. fia első házasságából, Dillon grófnétól, szül. 1821 jun. 18., megh. 1879 szept. 18. 1860. képviselővé választatott Abaúj vmegyéből s a határozati párthoz csatlakozott. Több ipari és gazdasági társulat elnökségét viselte, nevezetesen a magyar-francia bankét s a felső-magyarországi vasút- és bányatársaságét. Neje Kornis Klarissza grófné, ki K. halála után K. Sándor gr. neje lett. K. az elnöksége alatt álló vállalatok érdekében röpirtot is adott ki, melynek címe: Emlékirat az ipoly-sajóvölgyi vasút s a felső-magyarországi bányászat tárgyában (Budapest 1858); másik műve Foederált Hunnia (Kassa 1861). V. ö. Ország tükre 1862. 15., arcképe Marastoni rajza után. Fia K. László gróf, szül. Párisban 1859 jun. 20. 1887 óta országos képviselő.
4. K. Ferenc gróf, Sándor fia, szül. 1705., megh. 1758. Már 16 éves korában szatmárvármegyei főispánná neveztetett, de csak 1722-ben iktattatott be. 1734 ápr. 13. az atyja által felállított lovasezredhez főezredessé nevezte ki III. Károly király, mely ezredet ő vezérelte azután a rajnai hadjáratba; 1738. az ezred az ő nevére iratott át. 1739. a török háboru idején lovassági tábornokká s 1741. Mária Terézia által altábornaggyá neveztetett, 1774. a porosz háboruban, mint a tiszáninneni részek országos hadi főkormányzója vett részt. 1745 szept. 3-án val. b. t. tanácsossá s még ugyanazon év nov. 23. a hétszemélyes tábla közbirájává; 1748-ban lovassági tábornokká s utóbb főasztalnokmesteri minőségben zászlós urrá neveztetett. A tudományok buzgó kedvelője s pártfogója lévén, Nagy-Károlyban nyomdát állított s e célra 1755. a lőcsei nyomda műszereit vette meg 2576 frtért. Nejétől, gr. Csáky Krisztinától egy fia, Antal maradt életben. (V. ö. Éble Gábor, Károlyi Ferenc gróf és kora. 1892.)
5. K. Gábor gróf, György fia, országgyülési képviselő, szül. Pesten 1841 nov. 18. Tanulmányait Pesten végezte, majd anyjával az 1861-64. éveket Genfben töltötte, hol megismerkeett a magyar emigráció nevezetesebb tagjaival, Klapkával, Pukyval, Komáromy Györggyel s később az emigráció vezérével, Kossuth Lajossal is, ki iránti mély tiszteletét és kegyeletét mindvégig hiven megtartotta s holttestének hazaszállításánál is buzgón működött. Később Tibor gróffal, fivérével nagyobb külföldi utazást tett Spanyolországban, Portugáliában, sőt Ázsiában s Afrikában is. 1866. s a következő években Párisban és Firenzében tartózkodott, de több ízben haza jőve Magyarországba is. Az osztrák-porosz háboru alatt, melyben Tibor és István fivére Klapka oldalánál szerepeltek, ő Párisban volt s ott lakott az 1870-iki nagy háboruig. A commune forradalmának kitörésekor az utolsó vonattal hagyta el Párist s Olaszországba utazott, hol közelebbi érintkezésbe lépett az őt igen kedvelő Garibaldival, lakását Genovában tartotta és sokat volt Kossuth Lajossal, kinek politikáját egészen magáévá tette. Atyjának halála után ismét Párisba ment, hol 1884-ig maradt s meg is nősült. Atyjának rá nézve nem kedvező végrendelete folytán, ki azonban őt halálos ágyán fivérei szeretetébe s gondoskodásába ajánlotta, kellemetlen örökösödési pert folytatott testvéreivel, kikkel azonban Gyula, legidősb fivére, halálos ágyánál kibékült s a per egyezséggel lett megszüntetve. Miután 1884. Párisból hazatért, az 1887-iki választásoknál Székesfehérvárt szélsőbali programmal képviselőnek választották. Az 1892-iki választások alkalmával pedig Cegléden választatott meg hasonló elvek alapján. A függetlenségi pártnak egyik szózatos tagja, s rövid felszólalásai, közbekiáltásai és elmés gúnyolódásai miatt számtalan elnöki rendreutasítsában részesült. Az egyházpolitikai kérdésekben Eötvös Károllyal s Helfyvel egyetértve, a kormánnyal szavazott, melynek különben határozott ellenese s éles csipkedője és gúnyolója volt.
6. K. György gróf, József fia, szül. Bécsben 1802 márc. 28., megh. 1877 nov. 9. Neveltetett Pesten, s 1820. bevégezve tanulmányait, a főrendü úrfiak szokása szerint, a katonasághoz, nevezetesen a császár-uhlánokhoz ment, még ugyanazon év végén hadnagy lett a württembergi huszárezredben, 1821 tavaszán pedig átlépett a Hessen-Homburg huszárezredhez, hol akkor Széchenyi István gr. kapitány volt s a későbbi nagy reformátorral itt kötött szoros barátsága nagy hatással volt nemes hajlamainak hazafias irányban való kifejtésére s jellemének képzésére. 1882 telén a Nosticz-féle könnyü lovasezredhez tétetett át kapitányi rangban, de nemsokára ott hagyta a katonai pályát. 1824. hosszabb tapasztalati utat tévén Angliában s Franciaországban, az 1825. pozsonyi országgyülésen már jelen volt, mint a haladási eszmék hive s a m. tud. akadémia megalapítására 40,000 frtot irt alá. Az 1826. s az 1830. országgyülések közé eső időt ismét utazáson s az 1830. évi telet Párisban töltötte. Szatmár vármegye az 1830. országgyülésre követévé választotta, az akadémia pedig egyik fő alapítójának nevét 1832-ben tiszteleti, majd igazgató tagjai koszorujába fűzte. Ezentul is sokat utazott, az 1833-34. telet Nápolyban töltötte s 1834. bejárta Maltát, Görögországot, Egyiptomot, Nubia egy részét, az arábiai sivatagon keresztül eljutott Palesztinába, Sziriába, Jeruzsálembe, s visszajövet Kis-Ázsiába és Konstantinápolyba. 1835 jun. érkezett vissza Macedonián és Szerbián keresztül Pestre, s 1836 tavaszáig, a hosszu országgyülés végéig Pozsonyban teljesítette törvényhozói kötelességét. Ugyanezen év máj.-ban vette nőül Zichy Karolina grófnőt, a dúsgazdag Zichy Károly gr. leányát, kivel ismét hosszabb körutat tett nyugati Európában. 1838. a fővárosi árvizi bizottságban vett részt, 1839. pedig Csongrád vármegye főispáni helytartójává neveztetett és az 1840. országgyülésen mindvégig jelen volt a mérsékelt ellenzék során. 1841. Békésmegye főispáni székét foglalta el, melyre 1842 máj. 17. vezettetett be Teleki József gr. erdélyi kormányzó által; ugyanezen évben marosszabályozási kir. biztos lett. Az 1843-44. s 1847-48. országgyüléseken folytonosan részt vett; 1848. István főhg. kir. hegytartó által a szatmárvármegyei főispáni székre tétetett át, melyen annyi őse ült, s mint ilyen, a pesti első parlamenten jelen volt és szeptemberig folytonosan, azontul már csak ritkábban s különös felszólításra vett részt. Az ez évi márciusi törvény szerint a pestvárosi nemzetőrök során láttuk őt, mint kötelességteljesítő közembert, nemsokára azonban mint századost, s utóbb őrnagyot. A szabadságharc mozgalmaiban nem vett részt, sőt azoktól lehetőleg távol tartotta magát, a debreceni országgyülésen sem jelent meg, mert bár a nemzeti ügynek s alkotmányos szabadságnak meggyőződés szerinti hive volt, a forradalmi válságos utat nem tartotta célhoz vezetőnek. Minthogy azonban a történteket, a merészebbek által kivívottakat szivesen látta, s a Debrecenből visszatérő kormányzót, Kossuth Lajost üdvözölve fogadta: minden mérséklete s óvatos eljárása dacára is 1849 aug. csurgói jószágán elfogatott, szept. 16-ig fogva volt, s csak nagy összegü pénzbirság árán nyerhette vissza szabadságát s menthette meg elkobzástól birtokait. Haynau báró, az akkori teljhatalmu, az ő pesti palotáját foglalta el lakásul, hová senki sem invitálta, s azzal fizette meg a fényes szállás bérét, hogy a ház kiköltözött urát néhány szászezernyi sarc alá vetette. Az alkotmányos élet helyreállítása után K. György gr. koronaőr, kir. főudvarmester, s val. b. t. tanácsos is lett, s mindvégig talpig magyar főúr maradt, kinek érdemei a nemzeti ügyek körül felejthetetlenek, s kinek neve a nemzeti nagy alkotásokkal szorosan össze van füzve. A magy. akadémiában Lónyay Menyhért gr., az akadémia akkori elnöke tartott felette az 1878. nagygyülésen hazafiui érdemeit, munkásságát, erős nemzeti érzelmét, a közügyek különféle ágaiban buzgó s lelkiismeretes részvétét s áldozatait kitüntető emlékbeszédet. Fiai: Gyula, Gábor, Tibor, István, egyenkint szereplői a közéletnek, bár különféle irányokban; leánya Palma Dessewffy Aurél gr. neje.
7. K. Gyula gróf, főrendiházi tag, a vöröskereszt-egylet elnöke, K. György gr. elsőszülött fia, szül. 1837 jan. 4., megh. Budapesten 1890. hosszu kinos szenvedés után. Budapesten végezte középiskolai tanulmányait, azután Bonnba ment egyetemre, beutazta Német-, Francia-, Angolországot s tanulmányutat tett Amerikában is. Hosszas ideig tatott utazások után 28 éves korában, az alkotmány visszaállítására tett kisérletek idején került vissza hazájába, s akkor családja hevesvármegyei birtokán, Parádon tartózkodott, hol hevesvármegyei aljegyzővé is választatott, de erről az 1860. országgyülés feloszlatása után lemondott, Budapestre jött lakni, s időközben többször meglátogatta honleányi érzelmeiről ismert, akkor Genfben lakó édes anyját. Már ettől fogva a főrendiház tagja volt, s atyja példáját követve, azon párthoz tartozott, mely óhajtotta a békés kiegyezést. Az ő neve is összeköttetésbe hozatott ugyan fivéreivel együtt az 1866-iki porosz háboru idején alakult Klapka-féle légióval, de nem oly mértékben, hogy üldözésnek lett volna kitéve. 34 éves korában megnősült, házasságra lépvén fóti Károlyi István gr. nagybátyjának unokahugával Georgina grófnővel, s a hét év alatt, mig e házassága tartott, két országgyülésen képviselte a parlamentben Heves vmegye kápolnai választó kerületét, 1872-1875-ig s 1875-1878-ig, hol a b. Sennyey-féle konzervativ, mérsékelt pártárnyalathoz tartozott. 1878-ban nejét elvesztvén, gyásza miatt a közügyek teréről egy időre visszavonult, s birtokai rendezésére s kezelésére fordította fenmaradt életkedvét. 44 éves korában másodszor nősült, Pálffy Geraldin grófnőt kötvén magához. Időközben a mindszent-apátfalvi tisza-ármentesítő társulat elnökévé választatott, mely az ő vezetése alatt a legjobban igazgatott tiszai társulatok közé emelkedett. De a társas élet terén legnagyobb működést fejtett ki a vöröskereszt-egylet ügyében, miután a király 1880 dec. 5. kelt kéziratával őt bizta meg ez egyesület szervezésével. Tiz ezer frttal járult az intézet alapjához, s József fia születésekor ezt még ezerrel pótolta. Mint elnök az ügyek vezetésében példás buzgalmat fejtett ki, s meglepő sikereket mutatott fel. A politika sohasem volt igazi s kedvelt talaja tevékenységének; zaj és feltünés nélkül szeretett működni a nemzeti közgazdaság fejlesztésén, s a jótékonysági intézetek emelésén. Elnöke volt a magyar lovaregyletnek is, s nagy rész illeti meg abból az emelkedésből, mely a lóversenysport terén az utóbbi években mutatkozott. A közgazdaság mezején mint a m. ált. biztosító társaság s földhitelintézet igazgatóságának tagja vett részt, szerető gonddal viseltetett a nagybátyja, K. István gr. által alapított irói segélyegylet iránt is, melynek ötös bizottságában foglalt helyet. Nagy hire volt fényes estélyeinek díszes palotája termeiben, melyek egyikére a király is megjelent, ki őt nagyra becsülte s a b. t. tanácsosi méltósággal s utóbb az aranygyapjas renddel tüntette ki. V. ö. Ország tükre, 1862, 3., arcképével Marastoni rajza után.
8. K. István gróf, József legidősb fia, Lajos és György grófok testvére, szül. 1797 nov. 18., megh. 1881 jun. 11. Atyja óhajtása szerint Budapesten neveltetett, s az alsóbb tantárgyakat házi nevelők vezetése alatt, majd a pesti kegyesrendiek gimnáziumában, a felsőket a pesti egyetemen végezte. 1817., miután a jogi tanulmányokat s a kir. táblai hites jegyzői évet bevégezte, a magyar úrfiak szokása szerint, megkisérlé a katonai pályát, a Liechtenstein-huszárezredbe állott be, s ott hadnagy volt, de csakhamar azután a párisi nagykövetséghez ment attachéi minőségben, hol a francia főváros legelső köreiben, sőt XVIII. Lajos és Károly királyok udvarában is szivesen látott vendég volt; közben utazni is járt, s többször látogatta a művészetek klasszikus földét, Olaszországot. Párisban s Firenzében ismerkedett meg Dillon Eduard gr. ezredes s firenzei francia követ családjával, kinek leányát, Georginát, Polignac herceg miniszterelnök sógorasszonyát 1820. nőül vette. Ez összeköttetés szoros kapcsolatba hozta őt a francia udvari s kormánykörökkel. Nemsokára mind a katonai, mind a diplomáciai pályáról visszalépve, 1821 őszén haza jött, átvette jószágai kormányát s csöndes visszavonultságban élt. Felesége halála után, kitől Ede fia született, 1831. második házasságra lépett a tatai Esterházy Miklós gr. leányával, Franciskával, kitől Sándor fia született. Második nejének egészségi állapota ismét Olaszország szelid éghajlatát kerestették fel vele s nevezetesen 1840-1843. Rómában tartózkodott, de második nejét is csak halni hozhatá haza, kinek 1844 febr. 13. bekövetkezett halála második özvegységre juttatá. Életének e körülményei okozták, hogy az ébredő kor nagyszerü új mozgalmaiban, melyeket Széchenyi István gróf reformáló s úttörő szelleme megindított, bár nemes bőkezüségével s hazafias áldozataival mindenütt és mindenkor, de közvetlen személyes működésével nem igen találkozunk. De a távolban s visszavonultságában sem feledkezett meg soha nemzetéről s hazájáról, s készséggel járult az előhaladás zászlóit lobogtató hazafiak áldozataihoz. Ott áll neve a m. tud. akadémia megalapítói közt 20,000 forinttal, az orsz. gazdasági egyletnek, akkor lóversenyegyletnek megalapításánál, testvéreivel közösen, 2000 arany pályadíjjal, a szélesebb körre kiterjesztett gazdasági egylet első megalapítói közt 2000 frttal; 1843. elnöke lett a pestmegyei gazdasági egyletnek, melyet sok jóval halmozott el stb. A csöndes magányban kontemplativ életet élő, vallásos és jótékony főurat a megtámadott haza veszélye ragadta ki megszkott nyugalmából. 1848. ő maga oktatta a fóti nemzetőröket a katonai gyakorlatokban, lovakat ajándékozott a honvéd seregnek s a szabadságharcban huszárezredet állított, mely nevét viselte s harci babérokat szerzett, e célra ajándékozván az úrbéri kárpótlás fejében neki járandó nagy összege. Ki előbb soha hivatalt nem keresett s nem vállalt, most a nádor-helytartó s Pest vármegye rendei felhivására elfogadta a pestvármegyei főispánságot. Említett tevékeny s áldozatos csatlakozása miatt a forradalom ügyéhez 1849 február havában vád alá vettetvén, a budai katonai biróság által ápril 3-án elfogatott, s Batthyányi Lajos gr. miniszterelnökkel együtt előbb külföldre, Laibachba s Olmützbe hurcoltatott, s e helyeken és végre Pesten az Újépületben vizsgálati fogságot szenvedett. Haditörvényszéki elitéltetése után Theresienstadtban volt elzárva. 1850. szabadságát visszanyerte ugyan, de 100,000 frt pénzbirságot kellett váltságul fizetnie. Az elnyomatás szomoru korszakában fóti magányába vonulva, a nemeslelkü gróf jótékonyságban s vallásosságban keresett vigasztalást. Nemes bőkezüsége a nemzeti, vallásos s közjótékonysági ügyek pártolásában nem ismert határt. Az ő elnöklete s ápolása mellett jött létre Eötvös br. indítványára az irói segélyegylet; a Szt. István-társulat elnökségét sok éven át nagy buzgósággal viselte. Ő építtette több mint fél milliónyi költséggel román stilben a gyönyörü fóti templomot s kriptát, a magyarországi egyházi épületek egyik remekét Ybl Miklós által, ő díszíttette fel a legnemesebb művészi ízléssel, ő teremtette a fóti kastélyt s parkot is s ő alapította az ottani gazdag könyvtárt, mely a kastélynak legfőbb dísze. Az alkotmányos életnek az 1860-iki országgyülés összehivása által kilátásba helyezett helyreállítása után ő is kötelességének tartotta a közóhajtásnak engedni, hogy Pest vármegye főispáni székét elfogadja; az országgyülés feloszlatása s a provizorium behozatala azonban az alkotmányos érzelmü főispánt s az összes pestmegyei tisztikart visszalépésre birta s a negáció terére szorította. Csak az 1867-iki kiegyezés, az alkotmányos élet teljes helyreállítása, a koronázás s királyi eskü által megpecsételve, tette ismét lehetővé, hogy ugyanazon főispáni széket a magyar alkotmányos kormány kezeiből ismét átvegye, mit azután haláláig viselt. Erényeinek minden oldalról, felülről és alulról megadatott a méltó elismerés. A nemzettel kibékült király s királyné lépten-nyomon elhalmozták kegyük jeleivel, a fejedelmi család Gödöllőn laktában több ízben meglátogatá fóti kastélyát, s 80. születése napján a király sajátkezüleg adta át neki a Szt. István-rend nagykeresztjét, miután már 1871. b. titkos tanácsossá neveztetett ki; a Szt. István-társulat pedig ugyanekkor nyujtotta át tisztelt elnökének a kir. család jelenlétében, biboros főpap tagja által, a tiszteletére veretett arcképes arany- s ezüstérmeit. Halála után pedig a királyné maga szállott le a fóti bazilika fényes sírcsarnokába, hogy neki is, mint előbb Deáknak, koporsójára tegye az elismerés koszoruját. A m. akadémiában Ipolyi Arnold püspök tartott felette lendületes emlékbeszédet, kiemelve mély vallásos érzelmét, magas műveltségét, hazafias áldozatkészségét, lelke és szive nemes tulajdonait. V. ö. Akadémiai Évkönyvek XVII. köt. 1. darab. Harmadik felesége báró Orczy Mária volt, megh. 1895 jul. 11., 80 éves korában.
9. K. István gróf (ifjabb), György gr. legifjabb fia, szül. Budapesten 1845 febr. 2. Tanulmányait itthon végezte; 1865. Firenzébe ment, hol akkor édes anyjának szalonja gyülhelye volt a magyar emigráció kiválóbb tagjainak, kikkel ott közelebbi érintkezésbe lépett. Innét eredt az az elhatározása, hogy 1866-ban Tibor gr. testvérével együtt belépett a magyar légióba, hol Klapka tábornok segédtisztje volt. Midőn a fegyverszünet megköttetett s a magyar légió feloszlott, ők bizattak meg azzal, hogy a légió haza kivánkozó tagjait a határra szállítsák, azonban a határon elfogták őket, Bécsbe vitték s ott internálták, és csak Bismarck gr. hatalmas közbenjárása mentette meg őket a haditörvényszék elébe állíttatástól s valószinü szigorubb büntetéstől. Ez évben Párisba ment, s egy ideig ott maradt. 1867-ben hazatérvén, nőül vette Csekonics Margit grófnőt s azóta folyvást előkelő részt vett a fővárosi társasélet mozgalmaiban. Atyja elhunytával átvevén a nagy-károlyi uradalmat, Szatmár vmegye közéletében is kiváló helyet vivott ki magának erős nemzeti érzelme, szabadelvüsége s jeles szónoki tehetsége által; különösen több, a magyar nemzetiség érdekében tett indítványa által tette magát vezérszereplővé. Nagy népszerüségénél fogva 1887. országgyülési képviselővé választotta a nagy-károlyi kerület pártonkivüli programmal, 1892. újra megválasztatott s ekkor már a szabadelvü párthoz csatlakozott. Nagy-Károlyban, ősei lakhelyén sokat épített és szépített, a fővárosban pedig több évig a nemzeti kaszinó erélyes és jó izlés s lovagiasság kérdésében tekintélyes, döntő véleményü igazgatója volt egész 1895-ig s e minőségben nem egyszer tartott ünnepi beszédet az évenkint tartani szokott Széchenyi-lakomákon; továbbá a jockey-klub igazgató tagja, a Charitas címü jótékonysági egyletnek díszelnöke, s legújabban a felső-magyarországi közművelődési egylet elnökségét is elvállalta.
10. K. József gróf, Antal gr. s Haruckern Jozefa bárónő egyetlen fia, szül. 1768 okt. 7., megh. Bécsben 1803. Már 1776. Mária Terézia Békés vármegye főispánjává nevezte ki. A Haruckern-unoka 1777. saját atyja által csakugyan be is iktattatott a főispánságba. A dúsgazdag egyetlen fiu alsóbb iskoláit Vácon s a jogot Pesten és Bécsben végezte, 21 éves korában kir. kamarás lett s a m. kir. helytartó tanácsnál titoknoki hivatalt is viselt, 1790 aug. 20. II. József halála után ő vezette a szatmárvármegyei bandériumot Bécsbe s azután októberben ő vitte II. Lipót királynak megkoronáztatása előtt a budai országgyülés megbizásából a királyi hitlevelet, s azzal gyorsan vissza is tért. Atyja helyébe Szatmár vmegye főispánjává neveztetett, s e méltóságba 1794. iktattatott be. Ő volt 1797. Szatmár vmegye felkelő nemes seregének vezére, 1800. pedig mint ezredes és tiszamelléki osztályvezér, öt megye (Szatmár, Szabolcs, Máramaros, Bereg és Ugocsa) felkelő nemes seregét vezette a haza védelmére. Ő is, mint atyja s nagyatyja, tetemes áldozatokat hozott a haza oltárára, nevezetesen: saját költségén 555 ujoncot állított s a hadiszükségletekre 124,000 forintot küldött a hadseregnek. Ezen felül a béke s kultura céljaira, egyházakra, iskolákra, tanítókra is sokat fordított; ő építette a poroszlói, nagymajthényi templomokat s paplakokat; Nagykárolyban új kastélyt emeltetett. Nejétől, Waldstein-Wartenberg Erzsébet grófnő csillagkeresztes hölgytől maradtak István, Lajos, György fiai. Végrendeletében is meghagyta özvegyének, hogy a gyermekeket Magyarországon, magyar szellemben neveltesse, amit a német születésü, de magyar érzelmü özvegy hiven teljesített is.
11. K. Lajos gróf, József második fia, István és György grófok fivére, szül. 1799 szept. 15., megh. 1865. Gondos nevelésben részesülve, 1819 nov. 21. jogtudorrá is avattatott; majd a m. kir. udvari kancelláriánál kereste hivatalos kiképeztetését. Csongrád vmegye főispáni helyettese lett, majd abaújvármegyei főispán, 1841. v. b. titkos tanácsos. K. politikai pályáján, testvéreitől eltérve, mindenkor az udvari párthoz tartozzott, amire befolyással lehetett házassága is, mert Kaunitz hercegnőt birt nőül s ezzel az udvari körökben forgott, Bécsben lakott és megszokta az ottani levegőt. A szabadságharc alatt e miatt egy ideig a komáromi várban fogva is volt. Politikai nézetei s hajlamai azonban nem oltották ki benne a hazafiságot s a hazai anyagi s haladási érdekek előmozdítását soha meg nem tagadó ősi kötelességérzetet. A m. tud. akadémiára ő is áldozott 10,000 forintot; de legnagyobb érdemeket szerzett a gazdasági téren, mint a magyar gazdasági egylet egyik alapítója s 1836 óta elnöke. Uradalmaiban a gazdaság, különösen a juhászat Klauzál Imre kormányzó vezetése alatt, s Nagy Károly gazdasági tanácsosa hozzájárultával kitünő virágzásra emelkedett. Több kitünő gazdát, különösen juhászati szakismerőket hozatott Sziléziából (Förster, Egen, Leidenfrost) s ez irányban magyar ifjakat is képeztetett, mint p. Hajnik Jánost, kik mindannyian nevezetes szerepet vittek a magyar gazdaság történetében. A tótmegyeri uradalom Nyitra vmegyében, hol szép kastélyt s angol kertet is alapított, oly remekül berendezett mintagazdaság, melynek külföldön is párját kell keresni. Kaunitz-Rittberg Ferdinándin hercegnőtől született idősb fia, László tengerészeti pályára lett kiképezve, de ifju korában elhalt; másik fia Alajos, a berlini nagykövet, diplomáciai pályára lépett. Arcképét már 1826. adta a Gemeinnützige Blätter 84. száma; majd a Rajzolatok 1836, II. 71., az Ország Tükre 1863, 10.
12. K. Sándor (I.), a családban első, ki a grófi címet viselte, Lászlónak fia Sennyey Erzsébettől, szül. 1668 márc. 20., megh. 1743 szept. 8., a szatmárvármegyei főispánságban atyjának utóda, 1699. a felső-magyarországi főtörvényszék bárója, s változatos életének minden stádiumán ugy a polgári s politikai, mint a hadi pályán, ugy hivatalos mint családi ügyeiben fontos és hatalmas szerepvivő. 1703. a Rákóczi Ferenc zászlói alatt nagyban kitört szabadságharc kezdetén ő az első, ki Dolhánál a feltámadt kurucokat szétveri. Azonban nemzete s hazai alkotmánya iránti ismeretes hűsége miatt, melyet a bécsi felfogás szerint nem tudtak a lojalitással s az uralkodó iránti hűséggel öszeférhetőnek találni, az ellene titokban intézett áskálódások s gyanusítások folytán az udvarnál nem viseltettek iránta bizalommal, azért Rákóczi zászlói alá menekült s Rákóczinek egyik legtekintélyesebb pártvezére, hadi tanácsának tagja, s főfő tábornoka lett. De a romhányi csata után teljesen meggyőződve, hogy a háborut az általános nagy kimerültség miatt folytatni lehetetlen, s a nemzet vérét siker reménye nélkül vesztegetni nem szabad: főfő részt vett a szatmári békekötés kieszközlésében s létrehozásában. A békekötés bécsi udvar kegyével nagy mértékben elhalmozta. Előbb Eleonóra özv. császárné már 1711 szept. 15., majd az új császár és király, III. Károly 1712 jan. 12. főhadvezéri helyettessé nevezte s ápril hó 5. grófi méltóságra is emelte; 1719. némely utólagos kuruc mozgalmak lecsillapítása reá bizatott; az 1723. országgyülésen több fontos országos ügy elrendezésére királyi biztosul küldetett ki, s ugyanazon év szept. 12. b. titkos tanácsosi méltóságra, okt. 4. pedig katonai érdemei jutalmául lovassági tábornokká, 1724 jan. 5. a szervezett helytartó tanács tagjává, s a tartományi biztosság főigazgatójává neveztetett ki; 1734. az ország védelmére állandó lovasezredet állítván, ennek élére állíttatott, s ezzel a saját ezredével küldé egyetlen fiát, Ferencet a kiütött rajnai hadjáratba; 1741. a tiszántuli felkelt nemes seregek vezérletével bizatott meg, s ugyanezen év szept. 24. Mária Teréziától a legfőbb katonai, u. m. a tábornagyi rangot nyert. A legmagasabb állásokra s befolyásra jutva, ez állását, mely sok gyanusítást vont hazafi-jellemére, határozottan s következetesen az üldözött ügyefogyott kurucok javára használta fel, számtalan külföldi bujdosó részére eszközölt ki hazatérési engedélyt, a segélyre szorulókat védte, támogatta. Jótékony intézetek, egyházak s iskolák alapítására s felsegélésére nagy összegeket fordított s fényes emlékeket hagyott maga után, mint egy valódi, nemeslelkü magyar főúr, s jobbágyai atyai jóltevője. Nagy-Károlyban a kegyesrendi szerzet egyháza s társas lakhelye, valamint a szegények ottani kórháza is, Pesten pedig a klarisszák részére alapított zárda, a báthori s miskolci minorita-rendház, a majthényi, csengeri, kaplonyi, erdődi stb. templomok s iskolák neki köszönik létüket. S amilyen volt ő maga, olyanoknak neveli gyermekeit is, hazaszeretetre, honi szokásokra s tiszta erkölcsökre oktatva azokat. Tisztelettel hajlik meg a női s honnleányi erények előtt, ki neje Barkóczy Krisztina s Klára leányának leveleit olvassa. Fia, Ferenc, kuruc leányt, Csáky Krisztinát veszi nőül, annak a gróf Csákynak leányát, ki Rákóczival kibujdosott; Klára leányát a szinte kuruc Haller Gábornak adja. Politikai szereplésének hű és kimerítő képe még bővebb kifejtésre vár, de hű nemzeti érzelmeiről, emberi s családfői nemes jelleméről kételkedni nem lehet; ez bizonyítva van tettei s leveleiben nyilvánuló őszintén kimondott nézetei által.
13. K. Sándor (II.) gróf, István fia, Esterházy Franciska grófnőtől, második nejétől, országgyülési képviselő, b. tit. tanácsos, kitünő gazda s nemzetgazda, szül. 1831 nov. 10. A szabadságharc kitörésével, 18 éves korában, az atyja által alapított s felszerelt Károlyi-huszárezredbe lépett, s mint főhadnagy Klapka tábornok oldalánál harcolt. A szabadság leveretése után Párisba ment, s csak az általános amnesztia megjelentével jött haza gazdasága ügyeinek rendezésére s közgazdasági tanulmányokra fordította minden idjét. Eközben az országos gazdasági egylet munkálkodása s hatása mind szélesb körre terjedvén, ennek ügyeiben is tevékeny részt vet, az 1879. gazda-kongresszuson élénk szerepet vitt, majd a gazdakör alapító tagjainak egyike, a Tisza-szabályozó társaság ujjászervezésének egyik főtényezője s annak központi bizottmányának elnöke lett. 1881. választották először országgyülési képviselővé Szilágy vmegye tasnádi kerületéből, s ez országgyülésen a szabadelvü pártban foglalt helyet, az 1884. választásra azoban a mérsékelt ellenzék programmjával lépett fel, s az eszterházai választókerületet fogadta el. Az 1885. évi országos kiállítás alatt a nemzetközi gazda-kongresszus elnökségével tisztelték meg. Atyja nyomán járva, a Szent István-társaságnak egyik elnöke. 1882-ben valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal ruházták fel. A nemzetgazdasági téren iróul is fellépett, s a Nemzetgazd. Szemlében és külön lenyomatban is becses tanulmányt adott ki Terménykivitlünk s a vizi utak c. alatt. Nőül vette elhunyt testvérbátyja K. Ede gróf özvegyét, Kornis Klarissza grófnőt. Arcképe megjelent Marastoni rajza után az Ország Tükre 1862. 18. számában.
14. K. Tibor gróf, György fia, a főrendiház másodelnöke, szül. Pozsonyban 1843 szept. 26. 1863. hosszabb külföldi utat tett, s meglátogatta Afrika partjait. Az 1866-iki porosz hadjárat alatt alakult magyar légióba István testvérével s Komáromy Györggyel együtt ő is beállott, s Klapka tábornok mellett szárnysegéd lett; a légió feloszlása után Párisba ment s csak 1867. tért onnét vissza. Nemsokára ezután házasságra lépett Degenfeld Imre gróf leányával, Emma grófnővel. A nagyműveltségü gróf családjának tudósa s irója, 1878-1884. a képviselőház tagja, s e mellett a képzőművészeti társaság elnöke, a kisbirtokosok földhitelintézetének alelnöke s az Adria tengeri hajózási társaság igazgatóságának elnöke, a Kisfaludy-társaság könyvkiadó bizottságának munkás tagja is volt. Lefordította francia nyelvből Quinet Edgar jeles művét: A forradalomról (Pest 1871); ezt követte Antwerpen ostroma Mosley után angolból (Pest 1874). Eredeti tanulmány Washingtonról munka alatt van s kiadásra vár. A család megbizásából (1881-87) kiadta a család oklevéltárát öt kötetben, melyet Géresy Kálmán tanár rendezett sajtó alá. Újabban a főrendiház másodelnökévé neveztetett ki.
Árpád, történetiró, a bécsi cs. és kir. titkos állami levéltár aligazgatója, szül. Buapesten 1853 okt. 7. A gimnáziumi tanfolyamot Nagy-Kőrösön végezte s aztán a budapesti egyetem bölcsészeti szakára iratkozott be. Két évig a bécsi Sickel-féle diplomatikai szemináriumnak volt rendes tagja; ennek elvégzése után a bécsi titkos levéltárnál fogalmazó, majd nem fogadván el a budapesti egyetem meghivását Salamon J. tanszékére, aligazgató lett. A magyar tudományos akadémia 1878 máj. 20. levelező, 1889 máj. 3. rendes tagjának választotta meg. Történelmi művei közül kiválóbbak: Buda és Pest visszavívása 1686. (Budapest 1886), melyet a főváros megbizásából irt; Adalék a nagyváradi béke s az 1536-38. évek történetéhez (u. o. 1879); A Dobó-Balassa-féle összeesküvés történetéhez 1569-72. (u. o. 1879); A német birodalom nagy hadi vállalata 1542. (u. o. 1880); Magyar huszárok a schmalkaldi háboruban (Századok 1877); Martinuzzi levelezése (Történ. Tár. és külön lenyomatban); Illésházy hűtlenségi pere (u. o. 1882-1883); A 22. artikulus (Budapesti Szemle 1889); A vallásszabadság kérdése a korponai gyülésen (Budapesti Szemle 1894. 214. sz.). Újabban a m. tud. akadémia által kiadott Magyar országgyülési emlékek c. vállalatnak a IX. kötettől kezdve szerkesztője.
Sebestyén, a legelső magyar ev. püspökök egyike, szül. Nagy-Károlyban 1500 körül, megh. valószinüleg Szászvároson 1568 után. 1525 aug. 4. iratkozott be a krakói egyetemre, honnan nemsokára hazatért s a kolozsvári iskola helyettes tanára lett. Hogy meddig volt itt, nincs tudva, de az 1534-35. iskolai év első felét ismét Krakóban töltötte, mint az ottani magyar tanulók házának szeniora. 1535. a vittenbergai egyetemre iratkozott be. A külföldről magisteri címmel tért vissza, de működéséről nincs adat egészen az 1554. febr. 25. tartott óvári zsinatig, melyen már mint kiváló tekintélyü lelkész volt jelen. 1555-ben püspökké választatott s részt vett a terjedni kezdő református elvek elleni küzdelemben. Jelen volt a kolozsvári 1557. évi lutheránus zsinaton is, mely után bélteki lelkészségét az erdődivel cserélte fel, de 1560 végén végleg eltávozott a teljesen ref. elvüvé lett Tiszántulról s a következő év elején már mint szászvárosi lelkész jelent meg a medgyesi lutheránus zsinaton. Az 1568. évi gyulafehérvári második hitvitának a szentháromságvallók részéről egyik arbitere volt.
osztrák főherceg és magyar királyi herceg, néhai Károly Ferdinánd főhercegnek (l. o.) és Erzsébet főhercegnőnek, József nádor leányának fia, szül. Gross-Seelowitzban 1860 szept. 5. Kiváló hajlandósággal viseltetvén a haditengerészet iránt, erre a pályára készült a fiumei tengerészeti akadémiában, hol a tanfolyam bevégzése után 1879. mint tengerész-hadapród lépett szolgálatba. 1881. sorhajó-hadnagy lett s fokonként emelkedve, 1893. ellentengernaggyá neveztetett ki. A 8-ik gyalogezred tulajdonosa. 1895. ő vezényelte azt az osztrák-magyar hajórajt, mely a Vilmos-csatorna megnyitására Kielbe ment. 1886 febr. 28. nőül vette Mária Terézia főhercegnőt, Károly Salvator főherceg leányát, akitől hat gyermeke született.
svéd király, családi nevén Bernadotte János Gyula Baptiste, a jelenleg uralkodó svéd dinasztia alapítója, szül. 1764 jan. 26. Pauban, megh. Stockholmban 1844 márc. 8. Katona lett 1780. és a nagy francia háborukban több ízben kitüntette magát. A direktorium hadügyminiszterré nevezte ki. 1799 brumaire 18. után az államtanácsba hivatott és mit a Vendéeba küldött sereg parancsnoka, mérséklettel nyomta el az ottani lázongást. Neje, Désirée Eugenie Bernhardine, Clary marseillei kereskedő leánya s Bonaparte József sógornője volt, mindazonáltal bizonyos tartózkodás, bizonyos feszültség volt észlelhető K. és Napoleon között. Nagy része volt az Ulm és Austerlitz mellett kivívott győzelmekben, minek folytán 1806 jun. 5. Ponte-Corvo hercegévé neveztetett ki. A jenai győzelem után Lübeckig űzte és megadásra kényszerítette Blüchert. Ez alkalommal történt, hogy 1500 svéd katonát ejtett a Trave folyón foglyul, kikkel igen emberségesen bánt (1807). Mint a szászok vezére részt vett a Wagram mellett vívott ütközetben (1809) és a győzelem dicsőségét (Napoleon boszuságára) a maga szászainak tulajdonította. Miután az angolokat Walcheren sziget elhagyására kényszerítette, visszatért Párisba. Napoleon, ki nem szivesen látta őt a fővárosban, hol K. politikai frondeurökkel érintkezett, Róma főkormányzójává nevezte ki. Egy ével később a svédek, kik az 1807. elfogott honfitársaikkal való bánásmódját nem feledték el, XIII. Károly király ajánlatára trónörökösnek választották őt (1810 aug. 21.) K. erre Napoleon beleegyezésével lemondott a francia polgárjogról s Helsingörben áttért a lutheránus hitre. E föltételek teljesítése után Stockholmba indult, hol okt. 31. bemutatták a birodalmi gyülésnek és a király nov. 5. örökbe fogadta. K. név alatt tette le mint trónörökös az esküt s e név alat fogadta a rendek hódolatát. Még a király életében vett részt a kormányzásban. Napoleon mindezek dacára szokott kiméletlenségével bánt vele. K. ezért Angol- és Oroszország felé közelgett és 1812 márc. 24. Sándor cárral titkos szövetséget kötött, melynek értelmében K. igényt nyert Norvégországra. Miután a cárral Abóban személyesen találkozott és Anglia is a háboru megindítására biztatta: 30,000 svéd élén Németországba indult a szövetségesek segélyére. 1813 jul. háborut izent Franciaországnak. De a háboru folyamában inkább saját érdekeit tartotta szemmel, mint a szövetségesekét és olyannyira lanyhán, sőt kétértelmüleg viselkedett, hogy széltiben azt hiresztelték, miszerint magatartása által a francia trónt szeretné kiérdemelni. 1814 jan. 14. Kielben békén kötött a franciákkal szövetkezett dánokkal, melynek értelmében Dániának Norvégiáról le kellett mondania. A háborunak a Rajnán tul való folytatására ez okból csak lassan követte a szövetségeseket: a Párisban való bevonulásban azonban részt vett. A langresi kongresszuson Sándor cár azt indítványozta, hogy a hatalmak K.-t a francia trónra emeljék; Anglia azonban e javaslatot ellenezte. Visszatérte után az ellenszegülő Norvégiát birta megadásra (1804 nyarán). Napoleon Elbáról való visszatérése után Svédország semmleges állást foglalt el, amiért a szövetségesek K.-ra nehezteltek. 1818 febr. 5. követte elhunyt gyámatyját a svéd és norvég trónon, XIV. K. néven, és Stockholmban meg Drontheimban megkoronáztatta magát. Buzgón törekedett az ország hatalmának emelésére és gyarapítására, népszerüségre azonban még sem tudott szert tenni, egyrészt mert Oroszországgal szemben a nemzeti hagyománnyal ellenkező politikát folytatott, másrészt pedig azért nem, mert határozottan ragaszkodott a korona előjogaihoz. Egytlen fia, Oszkár követte a trónon. Emlékének több szobrot emeltek. V. ö. Malmström, Sveriges politiska historia 1718-1812; Nielsen, Bidrag til. Sveriges plitiska historie 1813-14.