Katakrézis

(gör., lat. abusio a. m. visszaélés), l. Képzavar.

Katakusztika

(gör.) a. m. a viszhangról, a hang visszaverődéséről szóló tan.

Katalán nyelv és irodalom

A katalán nyelv a provençal nyelv (l. o.) egy dialesktusa, amely a tulajdonkpeni provençal nyelvtől abban különbözik, hogy nincsen ü-je. A katalán nyelvet Spanyolország K-i partvidékén: Kataloniában és Valenciában, a Baleari- és a Pithyusi-szigeteken, a franciaországi Pyrénées-Orientalesban és a XIII. sz. óta Algheróban (Szárdinia) mintegy 3 millió ember beszéli. Használatos azonkivül Spanyolország számos tengerentuli gyarmatában. A katalán nyelet újabban önálló román nyelvnek kezdik tekinteni, bár azóta, amióta a kataloniai tartományokban is a spanyol nyelv lett hivatalos nyelvvé, ez az önállóság meg nem illeti. Az első katalán nyelvü irók a XIII. és XIV. sz.-ból valók. Művelték a lirát, az elbeszélő és tanító költészetet; az előbbiben a provençal, az utóbbiban a francia mintákat tartottak szem előtt. A próza önállóan fejlődött; nevezetes történetirók voltak Muntaner (l. o.) és Desclot; a filozofusok közül a hires skolasztikus Rajmundus Lullus említendő. Midőn a XV. sz. sz.-ban a lirikusok és szatirikusok olasz hatás alatt kezdtek irni, a katalán nyelv megszünt irodalmi nyelv lenni és tájnyelvvé sülyedt. Újabban (1859) a Barcelonában rendezett virágjátékok (Jochs florals, l. Jeux Floraux) révén igyekeznek a katalán nyelvet irodalmilag művelni. Ez igyekezethez épp ugy mint Dél-Franciaországban is, partikularisztikus politikai törekvések is járulnak, amelyek a katalán lapokban, az új-katalán iróknak az újprovençal irókkal való egyesülésében (1861) és az új-katalán nyelven irott lirai, drámai és elbeszélő költeményekben nyertek kifejezést. A legnevezetesebb és legismertebb az új-katalán irók és kötők közül Balaguer Viktor, akinek Sappho c. 1 felvonásos tragédiáját Szalai Emil magyarra is lefordította (Magyar Géniusz 1894). Említendő azonkivül Verdaguer J., akinek 1878. megjelent Atlántide c. eposzta méltó elismerésben részesült. A legjobb ó-katalán nyelvtan Mussafia: Die catalanische Version der sieben weisen Meister c. művében foglaltatik (Bécs 1876); az új-katalán nyelv tanát Milá y Fontanals (Estudios de lengua catalana, Barcelona 1875) és Morel-Fatio (Gröber, Grundriss der romanischen Philologie-jében) irták meg. Jó nyelvtan a Ballot y Torres-é (Barcelona 1815); szótárakat irtak Habernia (u. o. 1839 és 1865) és Escrig és Martinez (3. kiad. Hombarttól, Valencia 1887). Az ó-katalán irodalom ismertetése körül nagy érdemei vannak Milá y Fontanalsnak, aki a katalán népdalokat összegyüjtötte és számos ó-katalán szöveget adott ki. Katalán nyelvü műveket újabban (Páris 1873 óta) Aguiló y Fuster ad ki a Biblioteca catalana-ban.

Katalaunok

galliai nép az ókorban, mely a mai Champagneban a Marne folyó mentén lakott. Fővárosuk Durocatalanum volt (most Chalonssur-Marne). Ennek környékén volt a Katalauni-mező (Campus Catalaunicus v. Maureacus), ahol a hagyomány szerint 451. véres csata volt Aetius csapatai és Attila hunn király serege közt. Az ütközet leirását v. ö. Nagy Géza, Magyarország története a népvándorlás korában (Millen. tört. I. 325.).

Katalektikus vers

a. m. csonka vers, l. Katalexis és Akatalektus.

Katalepszia

(gör.), az akaratnak alávetett összes izmoknak azon kóros állapota, melyben azok endogen beidegzése teljesen megszünt és csak passzive mozgattatnak olyanképen, hogy az izom v. izomcsoport az összehúzódásnak azon alakjában és fokában megmarad, melybe passzive hozatott. A kataleptikus egyén ennef folytán teljesen mozdulatlan és izomzata kisebb-nagyobb ellentállással csak a külső mozgatásnak enged és a külső behatás által megadott állásban meg is marad, a kifáradás minden tünete nélkül, mig újból meg nem változtatják. Ezen állapotot azért viaszszerü hajlékonyságnak (flexibilitas cerea) nevezik. Hogy ezen állapot a központi idegrendszer kóros elváltozásából ered, az kétségen kivül áll, már azért is, mert több más olyan tünettel áll kapcsolatban, melyek agyidegrendszerbeli eredet kétséget sem szenvedhet. De azért kórboncolástani v. kórtani oka még eddig kiderítve nincsen. A K. csak elmebetegeknél fordul elő és lehet vagy valóságos v. ál-K. Az utóbbi az, mely téveszmékből és kápráztokból indul ki, azaz, amikor a betegek ilyenek behatása alatt megmozdulni nem mernek v. nem akarnak, de tudatában vannak ezen kóros állapotnak. Az előbbi ilyenek nélkül, de súlyos öntudati zavarral és az agybeli folyamatok nagyfoku gátlásával, illetve megakasztásával lép föl és igy a tompaság (stupor) jellegző tünetét képezi. Természetes, hogy ezen valódi K.-val az érzékek működése is pang, valamint hogy a betegek táplálkozásáról és tisztaságáról a környezet kénytelen gondoskodni.

Katalexis

(gör.), az antik metrikában a versnek olynemü megszakítása, mely nem futja ki a ritmikus sornak végeig, hanem annak befejezte előtt megszünik, azaz mikor a verssor rövidebb vagy hosszabb a ritmikus sornál. Azért akatalektus (csonkítatlan) az olyan verssor, mely egészen teljes, ritmikailag vett ütemei a végső ütemrészig ki vannak szótagokkal fejezve; katalektikus az, amelynek végső üteméből hiányzik egy szótag; brachikatalektus az, melynek végén egy egész ütem hiányzik; hiperkatalektus az, mely egy szótaggal hosszabb a mértékénél.

Katalin

három magyar hercegnő neve: 1. K., IV. Béla és Laskaris Mária görög hercegnő ifjabb leánya, mint serdülő leány a tatárok elől atyjával Dalmáciába menekült s Klissa várában 1242. hunyt el. Menyasszony nővérével, Margittal együtt egy koporsóba temették őket a salonai székesegyházban, melynek kapuja fölött ez a verses fölirat örökítette meg emléköket:

Catharina inclyta et fulgens Margarita,

In hoc arcto tumulo jacent absque vita,

Belle IIII. filiae regis Hungarorum,

Et Mariae Lascari reginae Graecorum,

Ab impiis Tartaris fuerunt fugatae,

Moruaae in Clissio, huc Spaletum translatae.

Később a velenceiek e táblát levették, de a most restaurált domban ismét megtalálták s jelenleg a sötétszürke ólomból való szarkofággal együtt a keresztelő kápolnában őrzik. E koporsó felirata igy szól: «† Haec est sepultura filiarum domini Belae regis Ungariae MCCXLII. die XIII. Martii huc fugientis a facie Tartarorum». Czobor Béla dr. indítványára a műemlékek országos bizottsága 1894 okt. 20. és az ezeréves országos kiállítás történelmi főcsoportjának végrehajtó bizottsága okt. 29. fölirt a minisztériumhoz a királyleányok hamvainak hazaszállítása s a budavári főegyház templomában való elhelyezése iránt. V. ö. Czobor a Katolikus Szemlében (1894., 772-4).

2. K., V. Istvánnak és Erzsébetnek 1256-57 táján született első gyermeke. Valószinüleg 1269. kelt egybe Dragutin Istvánnal, a szerb fejedelemség örökösével, utóbb 1277-1282-ig Szerbország fejedelmével, ki azonban - az udvari pletyka szerint - elhanyagolván K.-t, ez aszkét férje testvérének, Miljutinnak karjai közt keresett vigasztalást. 1282. Miljutin Istvánt lemondásra kényszerítvén, ez IV. Lászlóhoz menekült s ezóta Macsót, Boszniát és a Szerémséget kormányozta, de K.-t továbbra is királynénak nevezték, s Miljutin őt még 1315. is királynét megillető kitüntetéssel fogadta. Férje, kitől állítólag egy Ulászló nevü fia maradt, 1316 márc. 12. hunyt el; K. halálának éve ismeretlen. V. ö. Wertner, Árpádok 505-510.

3. K., Nagy Lajos királyunk és neje Erzsébet elsőszülött leánya. 1368 körül született. 1374 elején V. Károly francia király fiának, Lajos orleansi hercegnek akarták őt eljegyezni, s hozományul neki Szicilia trónját megszerezni. Ámde a francia-magyar szövetség Katalin királykisasszonynak ugyanezen év végén vagy a következő elején bekövetkezett halálával tárgytalanná vált. V. ö. Katona, Hist. Crit., X. 570; Pór, Lajos kir., 529-31; Márki, Mária királynő, 5.25.II.

Katalin

több szentnek a neve.

1. K., alexandriai szűz és vértanu, Maximinus császár idejében élt. A bálványok tiszteletére rendezett áldozatok alkalmával, mint keresztény, nem akart azokban részt venni s nyiltan ellene szegült a császár parancsának. Ezért a börtönbe vetették s ötven tanult férfiut küldtek hozzá, hogy a pogányság számára megnyerjék, de a jámbor szűz oly bölcseséggel védelmezte hitét, hogy mind az ötvenen keresztényekké lettek. Először éles késekkel ellátott kerékkel akarták szétmarcangolni, ez azonban darabokra tört, azér tehát lefejezték 307-ben. Emléknapja nov. 25. A bölcselők és a magasabb iskolák védőszentje. V. ö. Alexandriai szent Katalin verses legendája, ugyanazon szentnek két kisebb prózai életével együtt. Kiadta Toldy F., egy régi irat hasonmásával (Pest 1858).

2. K., sienai, szül. Sienában 1347. polgári szülőktől, megh. Rómában 1380. Mint alig nyolc éves gyermek szüzességet fogadott; a legnagyobb önmegtagadást gyakorolta, majd a Domonkos-rendü apácák kolostorába lépett, hol főkép a szegényeket s a betegeket gondozta. Bölcsessége és ékesszólása által a legmegrögzöttebb bűnösöket is megtérítette, tanácsaival az egyházkormányzatba is befolyt, sőt abban is nagy része volt, hogy XI. Gergely 1376. Avignonból Rómába tette át a pápai széket. Nevezetes azon jelenések áltak, amelyekben Krisztus részesítette, akinek sebhelyeit is magán viselte. 1462. avatták szentté; emléknapja ápr. 30. Sienának és a Domonkos-rendüeknek védőszentje. Munkái megjelentek 5 kötetben Sienában 1707, 1713. Életrajzát megirta Hase (Lipcse 1864) és Melan (Regensburg 1874).

3. K., svéd, Ulpho és szt. Brigitta leánya. Anyjával beutazta Rómát és Palesztinát, ennek s férfjének halála után hazájába visszatérve, a wadsteini kolostorba vonult, amelynek 1381. bekövetkezett haláláig apátnője volt. 1474. avatták szentté; emléknapja márc. 22.

4. K., bolognai, szül. 1413., megh. 1463. Ferrarában a szent Ferenc harmadik rendjébe lépett, később pedig a bolognai klarisszák főnöknője lett. 1724. avatták szentté; emléknapja márc. 9. Jövendölései Revelationes Catharinae Bononiensi factae c. alatt ismeretesek.

5. K., genovai, Fieschi Jakab nápolyi alkirály leánya, szül. 1447., megh. 1510. Férjének halála után a szent Ferenc harmadik rendjébe lépett s a pestisben szenvedők ápolásának szentelte életét. 1737. iktatták a szentek sorába; emléknapja szeptember 14. Életrajzát megirta Maralotti 1551.

6. K., (Ricci), szül. Firenzében 1535. előkelő toscanai családból, megh. 1589. Pratóban, mint az ottani Domonkos-rendü apácák főnöknője. 1746. avatták szentté; emléknapja febr. 13. Leveleit (50) kiadta Guasti (Prato 1861).

Katalin

1. angol királynő, VI. Károly, az elmebeteg francia királynak és Izabella nejének leánya, szül. 1400., megh. 1438. A győztes V. Henrik angol király a Troyesben kötött szerződésben arra kényszerítette a francia királyt, hogy leányát neki nőül adja (1420) és igy e házasság révén a francia koronát a magáéhoz csatolhassa. K.-tól fia született, a későbbi elmebeteg VI. Henrik, de Henrik maga már 1422. elhalt. K. utóbb még egyszer férjhez ment Tudor Owenhoz, kitől három fia született, köztük Edmund richmondi gróf, kinek Henrik nevü fia utóbb mint a Tudor-család alapítója az angol trónra lépett.

2. K., arragoniai hercegnő, VIII. Henrik angol király neje, szül. 1483., megh. Kimboltonban 1536. Katolikus Ferdinánd és Izabellának volt a leánya és VII. Henrik angol király politikai okokból jegyezte őt el legidősebb fiával, Artur walesi herceggel (1502). Midőn Artur a következő évben elhalt, VII. Henrik, hogy K. hozományát ne kelljen visszaadni és hogy a spanyol szövetség továbbra is fenmaradjon, a gyermek özvegyet második fiával, a még csak 12 éves Henrikkel jegyezte el, aki azután 1509. jun. 3. II. Gyula pápától kapott felmentés alapján K.-nak egybe is kelt (l. VIII. Henrik). Egy ideig boldogan éltek, nemsokára azonban a csapodár Henrik politikai és személyes okokból válni készült K.-tól és midőn VII. Kelemen pápa (a hatalmas V. Károly császárra való tekintetből, ki K. rokona volt) a válópört elnapolta: a boszus Henrik a házasságot Cranmer érsek által mint érvénytelent felbontotta (1533), imádottját, K. udvarhölgyét, Boleyn Annát (l. o.) nőül vette és megragadván az alkalmat, a katolikus egyháztól elszakadt. Az istenfélő K., kire a válópör folyamában a bűnnek legkisebb gyanuja sem háramlott, megnyugodott sorsában és Henriktől született, de attól törvénytelennek bélyegzett leányával, Máriával (utóbb királynő) Kimboltonba vonult vissza. (Az irodalmat l. VIII. Henrik alatt).

3. K. (Howard), VIII. Henrik angol király 5-ik felesége, Howard Edmund leánya és Norfolk gróf unokahuga. Romlott életü nő volt, de Henrik király, szépségétől elragadtatva, 1540. mégis nőül vette. Mint királyné a katolikus vallás uralmának helyreállítása érdekében buzgólkodott, de befolyása nem tartott soká. Midőn Henrik K.-nak a házasságkötés után is folytatott szerelmi kalandjairól értesült, hűtlen nejét 1542 febr. 12. lefejeztette. K. Gottschall egyik drámájának hősnője.

4. K. (Parr), VIII. Henrik angol király 6-ik felesége, kit 1543. vett nőül. K. előbb Latimer lordnak volt neje. Mint királynő a protestáns vallás érdekében érvényesítette befolyását. A már akkor folyton betegeskedő és gyanakvó királytól sokat kellett szenvednie. VIII. Henrik halála után Seymour Tamás tengernagynak lett felesége. Megh. 1549.

5. K. (Medici), II. Henrik francia király felesége, szül. Firenzében 1519 ápr. 13., mint Medici Lőrinc leánya, megh. Bloisban 1589 jan. 5. Ifjuságát részint kolostorban, részint az udvarnál töltötte és ott szerezte nemcsak a szépművészetek szeretetét, hanem az ármányokban való jártasságát is. Nagybátyja, VII. Kelemen pápa közvetítése mellett 1533. I. Ferenc francia király másodszülött fiának, Henriknek jegyezték el a még csak 14 éves leányt; a herceg azonban a bájakban szűkölködő K.-t nemcsak mint jegyese, hanem utóbb mint férj is sokáig mellőzte, sőt olykor meg is alázta. Csakis saját okosságának köszönhette K., hogy I. Ferencnek kedvese, Etampes hercegnő és férjének szeretője, poitiersi Diana mellett teljesen nem szorult háttérbe. Alázatos és előzékeny magaviseletével utóbb még férjének bizalmát is megnyerte és midőn 10 évi házasság után fiuk született, henrik megbecsülni kezdé nejét. Trónralépte után (1547) K.-t is megkoronáztatta és az V. Károly császárral folytatott háboru idején (1552) a kormányt is K.-ra bizta. Henrik váratlan halála után (1559) K.-nak elsőszülött fia, II. Ferenc következett a trónon és K. már-már megérkezettnek véle a pillanatot, hogy gondosan titkolt nagyravágyását kielégíthesse. De újra csalódott, mert II. Ferenc nejének, Stuart Máriának nagybátyjaira, a Guise hercegekre (l. o.) bizta a kormányt. II. Ferencnek váratlanul bekövetkezett halála (1560 dec.) azonban véget vetett a Guise-ek befolyásának és az új király, K.-nak másodszülött, beteges és kiskoru fia, IX. Károly, K.-t tette meg kormányzó-helyettesnek. Ezzel tehát megérkezett a várva-várt pillant. Midőn 1570. azt vette észre, hogy a király a Coligny admirált (l. o.), a hugenották vitéz vezérét tünteti ki bizalmával, hatalmi féltékenységből előbb Coligny ellen bérelt gyilkost, majd pedig, midőn ez a merénylet dugába dőlt, 1572. az összes Párisba gyülekező hugenották megöletését határozta el és e szörnyü tervet a Bertalan-éjben (l. o.) végre is hajtotta. A tömeges mészárlást azonban újabb polgárháboruk követték és ekkor K.-ra sok gond és bánat nehezedett: Károly fia elmebetegségben halt el, utóda pedig, K.-nak harmadik fia, a romlott III. Henrik nem volt képes a spanyolokkal szövetkezett Guise-ekkel dacolni. Elvégre Henrik Bloisben orgyilkosokat bérelt a Guise-ek ellen, és mialatt ezeknek jajkiáltásától visszhangzott a palota, a testileg-lelkileg megvert K. egyik szomszéd teremben a halállal vívódott. Bourbon bibornok azzal bucsuztatta K.-t, hogy mindezt a szerencsétlenséget az ő nagyravágyása okozta.

6. K. (I.), orosz cárnő, I. Péter cár neje, szül. Jakobstadtban (Kurland) 1679 ápr. 15., megh. 1727 máj. 17. Atyja, Szkavronszkíj Sámuel szegénysorsu szolga volt. Szüleinek korai halála után K. Glück marienburgi protestáns lelkész házába került, ahol 1702. egy svéd dragonyos nőül vette. Midőn az oroszok 1702 szept. 3. Marienbugot rohammal bevették, K. is fogságba került és ekkor K. először Seremetjev tábornoknak, majd Mencsikov hercegnek lett kedvese. Midőn Péter cár egy alkalommal a herceget meglátogatta, annyira meghatotta őt K. szépsége, hogy magához vette és noha K. teljesen műveletlen volt, mint szeretőt megtartotta. A cár kivánságára K. 1707. áttért a görög vallásra és akkor kapta tulajdonképeni neve (Márta) helyett a K. Alexejevna nevet. Péternek négy leánya született K.-tól: Katalin, Anna, Erzsébet és Natália; Anna III. Péter cárnak anyja lett, Erzsébet pedig maga lett cárnő. K. több fiut is szült, de ezek korán elhaltak. 1707-ben a cár K.-t titkon nőül vette. Midőn Péter 1711. a török háboru folyamában a törökök által a Pruth ingoványaiban teljesen körülzáratott, a ravasz cárnő arannyal és igéretekkel arra vette rá a nagyvezért, Baldadsi Mehemedet, hogy Pétert hadával együtt szabadon bocsássa. A háladatos cár erre 1712 márc. 1. nyilvánosan is megtartotta K.-nak esküvőjét és a szeretet és hűség rendjét alapította tiszteletére (l. Katalin-rend). Nem sokkal később azonban családi perpatvar támadt köztük; Péter t. i. arra a gyanura ébredt, hogy K. udvari kamarásával, Moens de la Croixval szerelmi viszonyt folytat. Nem tudni, mennyiben igaz ez a vád, de tény, hogy a cár kamarását lefejeztette (1724). Midőn I. Péter 1725 febr. 8. elhalt, K. kegyeltjei: Mencsikov, Ostermann és Jagusinszki a gárdát gyorsan K. nevére feleskettették és Theophanes püspök azt hirdette, hogy Péter halálos ágyán K.-t rendelte kormányzónak, kiskoru unokája, II. Péter mellé. Igy a trón K.-ra szállott, ki azt Mencsikov herceggel megosztotta. Egészben Péter szellemében vitte a kormányt; ő vetette meg alapját a legfelsőbb törvényszéknek és alata nyilt meg a férjétől alapított pétervári tudományos akadémia (1726 január 7.). A külügyi politika terén azonban Oroszország tekintélye alább szállott. Utóda mostoha unokája, II. Péter lett.

7. K., (II.), orosz cárnő, III. Péter cár neje és utóda, Keresztély Ágost anhalt-zerbsti herceg leánya, szül. Stettiben 1729 máj. 2., ahol atyja mint porosz tábornok állomásozott, megh. Szt. Pétervárot 1796 nov. 11. Nagy Frigyes király ajánlotta a fiatal hercegnőt Erzsébet cárnő figyelmébe, ki K.-t azután az utódává fogadott unokaöccsének, Péter holstein-gottorpi herceg nejévé jelölte ki. Miután K. 1744. (febr.) a görög egyház kebelébe áttért és nevét (Zsófia Ágosta) K. Alexejevnával cserélte fel, 1745 szept. 1. Péterrel egybekelt. De a házasság elejétől kezdve boldogtalan volt. A hóbortos és iszákos Péter nejével sem bánt jobban, mint a papokkal és a testőrséggel, ütötte és bántalmazta azt a nőt, kinek okossága messzire fölülmulta férjének szellemi korlátoltságát. Péter el is szándékozott tőle válni, hogy nőül vegye Voroncov Erzsébetet, sőt K.-tól 1754-ben született fiát, Pált is meg akarta fosztani az örökösödéstől VI. Iván javára. K. mindezeket eltürte, de titokban az ortodox vallás iránt tanusított buzgóságával, emberismeretével és számító leereszkedésével számos megbizható barátot szerzett. A mellett már akkor is (1753) szeretőket tartott, első sorban Szoltikov Szergej grófot, annak eltávolítása után Poniatovszki Szaniszló lengyel grófot (a későbbi királyt), majd a teljes odaadással a cárnő ügyét szolgáló Orlov Gergelyt. Midőn végre Péter dühében K.-t kolostorba akarta záratni, K. és kegyeltjei elérkezettnek látták a pillanatot a cselekvésre. Az Orlov-család öt tagja, csupa katonatiszt, 1762 jul. 9. a mit sem sejtő Péter a megnyert testőrök segélyével Oranienbaumban lemondásra kényszerítették és jul. 17. Ropsa kastélyban meggyilkolták. K. e közben a Téli palotából kiáltványt bocsátott a nép- és a hadsereghez, mely éppen ugy hozzája csatlakozott, mint a Kazan-templomba egybegyült papság. Jul. 9. 10 órakor reggel a forradalom be volt fejezve. Bizonyos, hogy K. be volt avatva az összeesküvés és a felkelésbe, vajjon azonban Péternek megöletéséről volt-e előzetes tudomása, az kérdéses. K. trónraléptekor 33 éves, minden tekintetben rendkivüli nő volt. Kezdetben ugyan a népszenvedély még néhányszor kitört ellne; igy Mirovics testőr felkelésekor, ki a fogságra vetett VI. Ivánt ki akarta szabadítani; avagy a veszedelmesebb alakot öltő Pugacsev-féle lázadás (1766), melynek vezére II. Péternek adván ki magát, a babona békóiban tespedő, elégületlen alsó nép és a kozákok segélyével már Moszkvát is fenyegette. De mindketten a hóhér keze által multak ki. Az elmebeteg Iván pedig el nem hagyhatta többé törtönét és igy K.-nak nem volt több versenytársa.

K. egy francia enciklopedisták által hirdetett felvilágosodás eszméinek volt hive. Udvarába hivott több nevezetes francia tudóst; fiának nevelését a köztársasági érzelmü, svájci származus Laharpera bizta; lefordította és utánozta a francia klasszikusokat, levelezett Diderot, Holbach és d'Alemberttel s különösen Voltaire-rel, kitől rendszeres tanácsot kért; barátjainak fogadta Ligne herceget és Ségur grófot, a francia követeket. Azok a franciák, kik meghivására Szt. Pétervárra utaztak, el voltak regadtatva az «Észak Semiramis»-ától és egy új korszak hajnalát ismerték fel kormányába. 1766-68. azonban előbb Moszkvába, majd Szt. Pétervárra bizottságot hivott össze a lakosság minden rétegéből és fajából, melynek az új polgái törvénykönyv elkészítését szabta feladatul. A gyülés tagjai teljesen szabadon vitatták a javaslatot; de ily nagyszámu, érdekeiben megoszlott gyülés nem volt arra alkalmas, hogy új törvénykönyvet szerkesszen, amint az akkori Oroszország sem volt képes ily forradalmi reformok befogadására. Mindamellett sok haszonnal járt a gyülés működése. K. a feldolgozott anyag alapján a nála megszokott körültekintő óvatossággal és fokozatosan számos üdvös újítást honosított meg országában. A külügyi politika terén, mint Nagy Péter szellemi örökösének, az orosz hatalom nagyobbítása volt főcélja, még pedig a lengyel, a török és a svéd szomszédok kárára. Miután a 7 éves háboruban való részvétel alól hamarosan kivonta magát, Poroszország-, Anglia- és Dániához közeledett, melyekkel azután a Bourbon- és a Habsburg-család ellen szövetkezett. Biront visszahelyezte ugyan Kurland trónjára, de az mégsem volt egyéb, mint Kurlandnak Oroszországgal való álcázott egyesítése. 1763. a lengyel örökösödési kérdés vonta magára K. figyelmét és nem nyugodott, mignem orosz szuronyok védelme alatt volt kegyence, Poniatovszki nyerte el a trónt (1764), ki alatt azután Lengyelország végleg elbukott. K. és Frigyes erre Svédországnak felosztására is szövetkeztek, de III. Gusztáv francia segéllyel államcsinyt követett el és a korona és Svédország tekintélyét a két szomszéd nagy boszuságára nagyban megszilárdította. Choiseul francia külügyminiszter, ki a lengyelekkel tartott, azt hitte, hogy ugy segíthet rajtuk, ha a törököt Oroszország ellen háborura birja. Ezzel a háboruval feltámadt a keleti kérdés és K. cárnő nem késett Nagy Péter parancsához hiven a török ellen erélyesen fellépni. Hadai az első török háboruban (1767-74) fényes diadalokat arattak. Orlov Elek admirális angol gyujtóhajók segélyével felégette a Cseszmei-öbölben a török hajóhadat; szárazföldön pedig az oroszok Kaffát és Kercset vették be és mindenkorra véget vetettek a krimi félszigeten a török uralomnak. A balkáni hadsereg ezalatt Moldvát és Oláhországot foglalta el és átkelvén az Al-Dunán, a nagyvezirt fogta körül sumlai táborában. 1774. azután K. a portával Kücsük-Kainardsi faluban békét kötött, mely béke az orosz diplomáciának egyik legfényesebb sikere, és Oroszország azóta oly fegyverrel rendelkezett, mellyel Törökország ügyeibe bármikor beleavatkozhatott. K. uralkodásának második felét (1772-től haláláig) Ausztriához, később Franciaországhoz va0ló közeledése, a porosz-angol szövetségnek pedig abbanhagyása ellemzi. Ez időben a pazarló Potemkin befolyása emelkedett az udvarban és a francia követek, kik egy ideig háttérbe szorultak, újból kedvező fogadtatásban részesültek. A bajor örökösödési háboru okozta osztrák-porosz összeütközés kiegyenlítésekor (1779) Repnin követ fáradozott K. parancsára mint közvetítő. 1780-ban résztvett K. a fegyveres semlegesség megalapításában, melynek éle Anglia ellen fordult. 1775-ben megtörtént Krim félsziget bekebelezése, mire a mongol igának végső nyomai megszüntek; véget vetett továbbá a tatár khánságnak és a zaporogi kozákok köztársaságának. 1787. II. József osztrák császár látogatta meg K.-t új krimi birtokán és ez alkalommal közös háborut határoztak el a török ellen. K., ámbár ugyanakkor III. Gusztávval Finnország miatt keveredett viszályba, mely azután 1789. háborura is vezetett, s noha a 2. lengyel felosztás előkészítése nagyon lekötötte figyelmét, egy pillanatig sem habozott, hanem 1787. hadat üzent a töröknek; József pedig követte példáját. De mig az osztrák hadak szerencsétlenül küzdötek, az oroszok Potemkin alatt bevették Ocsakovot és Bendert, Szoltikov alatt pedig Hocint, Moldvának kulcsát foglalták el. 1789. Szuvorov Foksaninál és Rimniknél győzte le a törököt és rettenetes emberáldozatok árán Iszmailt is bevette. II. József utóda, II. Lipót békét kötött a szultánnal, de K. egymagában is folytatta a háborut, és csak Kilia megszállása és a macsini diadal után békült ki Jassyban a portával, mely alkalommal Ocsakovot és a Bug és Dnjeszter közötti partvidéket kapta (1792 jan.). E közben a svéd háboru is eldőlt Oroszország javára, ámbár eleintén III. Gusztáv magát Szt. Pétervárat is meglephette volna. De az a főrui összeesküvés, mely ellene támadt, visszatérésre kényszerítette és bár utóbb a Svenska-öbölben győzelmet aratott az orosz flottán (1790 jul.9.), a francia forradalom kitörésének hirére önként békét kötött K.-nal, melyben ez Finnországot továbbra is megartotta. A francia forradlom kitörése fordulópotot képez K. urakodásában is. A cárnő, ki azelőtt annyira lelkesedett a demokrata eszmékért, aggodalommal tekintett Párisra és végre utálattal fordult el a forradalmi eszmék diadlától. A francia követet elbocsátotta, az 1791-iki francia alkotmányt, majd a köztársaságot el nem ismere, megszakította Franciországgal a diplomáciai alkudozásokat, az emigránsokat tárt karokkal fogadta és sietett XVIII. Lajost elismerni. 1792. diplomáciai körjegyzékben a forradalom közös leverésére hivta fel Európa fejedelmeit. Izgatta Angliát és III. Gusztávot a köztársaság ellen, Ausztriát és Poroszországot pedig szinte beleuszította a szerencsétlen francia háboruba. Mig a porosz és osztrák szomszéd a Rajnánál voltak elfoglalva, K. hátuk mögött a zavarosban halászott és a targovici konfederáció meg Poniatovszki király hivására nem késett katonáit Lengyelországba küldeni. az oroszellenes pártól segélyül hivott porosz király titokban kezet fogott K.-nal és miután Szuvorov Kosciusko hadát legyőzte, Lengyelország testét maguk között újból feldarabolták (1793). K. ez alkalommal Litvániát kapta és azonfelül azzal a sikerrel dicsekedhetett, hogy az osztrák és a porosz udvar éppen a felosztás miatt bontották fel szövetségüket és barátságukat. E politikájával K. e szerint többet használt a francia forradalomnak, mint a monarkikus elvnek, melyért látszólag oly nagyon érdeklődött. Egy ével rá szélütésben meghalt. A trónon fia, I. Pál követte, kit mindvégig szigoru függésben tartott és akit a hatalom- és befolyástól következetesen kizárt volt. 1873. Szt. Pétervárott emlékszobrot állítottak emlékének.

Oroszország nagyeszü, szilárd erélyü, határozott célpontok után induló és szerencsés kezü fejedelmet vesztett K.-ban és jogosan mondják magasztalói, hogy a Nagy Péter által kijelölt úton haladva, a Njement, a Dnjesztert és a Fekete-tenger partját tette meg Oroszország határaivá. De K.-ról is lehet mondani, hogy naggyá tette országát személyes nagyság nélkül. Talán soha sem egyesült oly számító higgadtság és körültekintő óvatosság fejedelemben oly nagyfoku morális elfajulással és érzékiséggel, mint K.-ban. Szeretőinek száma légió és még agg korában is leplezetlenül folytatott szerelmi viszonyaival rossz példát adott népének. Ehhez járult, hogy kedveseinek, első sorban Potemkinnak határtalan költekezése, pazarlása, meg erőszakoskodásai az állam jólétén nagy csorbát ejtettek. Uralkodása végével a kulturális lendület is alábbszállott és mindinkább kitünt, hogy még a nagyoknál is a párisi műveltség vékony máza alatt megmaradt a régi barbárság.


Kezdőlap

˙