Ködfoltok

(l. a mellékelt képet), csupán messzelátóval észlelhető érdekes égi objektumok, melyek valószinüleg csekély sűrüségü gázból állnak. Tulajdonképeni lényegökről vajmi keveset tudunk s őket alakuló világrendszereknek képzeljük. Létezésökről csak a messzelátó föltalálása óta van tudomásunk - a nagy Andromeda-ködöt Simon Marius 1612. s az Orion-ködöt Cysatus 1619. fedezte fel, - rendszeres ismereteink azonban csak Herschel működésétől számíthatók. Herschel John F. W. sir, General Catalogue-ja 1864. az összes addig ismert ködöket (5079-et) sorolja fel. Azóta a csillagászati műszerek tökéletesítése s a spektrálanalizis fotográfia alkalmazása nagyban elősegítette ismereteink bővítését. Dreyer J. L. E. által 1888. kiadott New Gen. Cat. már 7840 ködöt és csillaghalmazt tartalmaz. Régebben a K.-at nagy távolban levő s igy messzelátóink által apró csillagokra fel nem bontható csillaghalmazoknak tartották, annál is inkább, mert a durván szétszórt csillaghalmazokból a mind sűrübb csoportokba való átmenetnek igen sok szép példáját észlelhetni, ezért egy csoportba helyezték őket. Újabban a spektrálanalizis kimutatta, hogy csakugyan vannak valódi K. is, melyeknek anyaga izzó, ritka állapotban levő hidrogén és más ismeretlen gáz, eszerint a K.-at szorosabban megkülönböztethetjük a messze távolban levő csillagcsoportoktól.

[ÁBRA] SPIRÁLIS KÖDÖK. Gothard Jenő fotográfiai felvétele után.

A K.-at alakjuk szerint osztályozzák, igy megkülönböztetünk szabálytalan s szabályos K.-at, ez utóbbiak között spirális, elliptikus, gyűrüalaku s bolygószerü K.-at, fényességük szerint fényes és gyenge, továbbá nagy és kicsi ködöket. Vannak kettős, hármas, többszörös ködök is, igy a Gen. Cat. 229 kettős, 49 hármas, 30 négyes és 1 kilencszeres ködöt tartalmaz. A K. eloszlása az égen bizonyos szabályszerüséget mutat, mig a csillagok a Tejút felé mindinkább szaporodnak, addig a K. kevesbednek amin a Tejút felé közelítjük messzelátónkat. A bolygószerü ködök ellenben majd mind a Tejútban vannak. Távolságukról s a térben való kiterjedésükről semmi fogalmunk sincsen, eddig parallaxist K.-nál meghatározni nem sikerült. Csupán látható nagyságuk s végtelen távoluk bizonyítja rengeteg kiterjedésüket. Mozgást vagy biztosan észlelhető változást nem észleltek rajtuk; van ugyan több gyanus, változó köd is, de ezek megfigyelése hiányosabb, hogysem határozott tényekre engednének következtetést. A legtöbb K. sűrüsödést v. magot tüntet fel, mely majd központosan, majd oldalaslag van elhelyezve.

A szabálytalan ködök között a legszebb a nagy Orion-köd, mely már kisebb messzelátóval is szép objektum. Ezenkivül a déli éggömbön van néhány fényes K., p. a két Maghellem-felhő s az Argus-köd, melyek szabad szemmel is láthatók. Az elliptikusok között a legnagyobb az Andromeda-köd, mely a legújabb fotográfiai képek szerint több központos elliptikus gyűrüből áll. A spirális ködök igen nagy számban a Szűz, Oroszlán csillagképében s ezek körül találhatók; a legérdekesebb a Vadászkutyában levő, melynek tulajdonképeni alakját csak Gothard fotográfiái után ismerjük. A gyűrü-ködök között a legismertebb a Lantban levő, melynek középpontján Gothard a fotográfia segélyével 1888. egy csillagot fedezett fel, mely csak évek mulva, a világ legnagyobb messzelátójával, a Lick-obszervatoriumban volt szemmel is látható, egyike a leggyengébb objektumoknak. A bolygószerü ködök rendkivül kicsi fényes ködök, több mint csillag szerepel a katalogusokban, leginkább korongalakuak, kis bolygóhoz hasonlók. Nagy messzelátón, p. Lick, azonban már részletek is vehetők ki rajtuk, mint Holden kimutatta. Vannak igen nagy kiterjedésü ködök is, melyek csak a fotográfia alkalmazása óta ismeretesek, ilyenek a Hattyuban, Cepheusban, Perseusban s a Tejútban levő érdekes ködök. Ezek csak rövid gyujtótávolu lencsével fotografálhatók. (Wolf M., Barnaud E. E., Gothard.) Ezek közé sorolhatjuk a Plejadok ködfoltját is, melyet a Henry-testvérek fedeztek fel, szintén fotográfiai úton. Egyáltalán a fotográfia alkalmazása nagyban előmozdítja a ködökre vonatkozó ismereteink gyüjtését, mert nemcsak igen hű képét adja a legtöbbször bonyolult égitestnek, hanem méréseket is lehetővé teszi, mi a nagyon gyenge objektumoknál eddig lehetetlen volt. E célra, mint Gothard kimutatta, a legalkalmasabb műszer a rövid gyujtótávolu reflektor (1:5, 1:7), nagy kiterjedésü ködre a rövid gyujtótávolu, nagynyilásu arcképlencse (1:3 - 1:5).

A K. spektrumát első ízben Huggins 1864-ben észlelte; ő volt az, ki azonnal rájött, hogy az igazi ködöket, melyeknek spektruma csupán egy, két, vagy három fényes vonalból áll, a spektroszkóp egészen biztosan megkülönbözteti a csillagcsoporttól, mely fonytonos spektrumot ad. Újabban ezen nézet nem egészen tartható, mert a ködanyag különböző nyomás, hőmérséklet stb. mellett szintén adhat folytonos spektrumot. Azért a spektroszkóp mindig igen fontos műszer a ködök, különösen a bolygószerü K. felismerésénél, ha ezek nagyon kicsinyek, mert mig a csillag folytonos spektrumot ad, addig a kis bolygószerü köd a spektroszkópban is megtartja csillagalakját, mivel spektruma egy fényes fővonalból áll. Igy Pickering és Weeb sok bolygószerü ködfoltot fedeztek fel. A K. spektrumát Huggins, Vogel, Keeler, Campbell, Gothard tanulmányozták, a legeredményteljesebben a fotográfia segélyével. A látható spektrum legtöbb ködfoltnál egy fényes vonalból áll, melynek hullámhosszuságát Keeler l = 500,700 milliomod mm.-nek találta, fényesebb ködöknél egy másik ködvonal l = 495,902 s egy vagy két hidrogén (Hb, H8) is látszik. A ködvonal ismeretlen eredetü, a legfényesebbet (500,7) azelőtt a nitrogén vonalának tartották, de Keeler a Lick obszervatoriumon kimutatta, hogy az sem a nitrogén, sem az ólom közelfekvő vonalával nem esik össze. A fotográfiai spektrumban a hidrogén-vonalak egész sorozata - mint a fehér csillagokban - s ezenkivül néhány ismeretlen eredetü ködvonal észlelhető. Legalkalmasabb e célra az Orionköd, ezenkivül Campbell és Gothard bolygószerü ködöt is vizsgált fotográfiai úton. A köd-spektrum tipikus, de azért nagyobb változatosságot tapasztalhatni különösen az egyes fényes vonalak intenzitásában. A bolygószerü ködöknél folytonos spektrum is látszik a magnak megfelelően. A fényes vonalak élesek, eddig körülbelül 43 ismeretes, Érdekes felemlíteni e helyen, hogy az 1892. feltünt új csillag - Nova Aurigae - a következő 1893. évben a golygószerü ködökhöz hasonló spektrumot mutatott, mig Gothard és Campbell észleltek fotográfiai úton. Keeler szerint a K. spektrumát vagy magas hőmérsékletü ritka gáz, vagy erős elektromos kisülési állapot idézi elő. A mag körül a hőmérséklet és nyomás növekvését a folytonos spektrum árulja el.

Ködmön

csávázott juhbőrből készült öltöny majd rövid, majd hosszu kabátforma s gombokkal vagy kapcsokkal bekötve viselik férfiak, nők egyaránt. Van himzett, tulipános, szirmos K.; néhol bőr-övedző, belül szőrös, téli meleg ruha v. ujjas bunda, melyet rendesen bekötve, felöltve viselnek; a bundától és gubától különben abban különbözik, hogy szorosan a testhez van szabva.

Ködsipka

a német Tarnkappe mitologiai névnek félreértésen alapuló fordítása; a Kappe szó itt tudniillik nem sipka, hanem köpeny, ruha (közép-latin cappa a. m. köpeny. Isidorus szerint quia quasi totum capiat hominem, ófelnémet chappa). A Tarnkappe szóösszetétel első részére nézve v. ö. a középfelnémet tarnen a. m. befödni, elrejteni, láthatatlanná tenni. L. Varázsköpeny.

Ködvirág

(növ., Cardaria Desv., török forma borsikafű), keresztes virágu fű, mad a Lepidium Tourn., majd a kalánfű algénusza. Táskája szívalaku. A L. v. Card. Draba L. hazánk alacsonyabb vidékén gyakori, gyakran elzöldül.

Kőedény

l. Faience és Keramika.

Kőemelő daru

Malmokban a kőjáratoknál alkalmazott kisebb forgó- vagy futódaru, mellyel a felső követ kiemelik, illetőleg azt ismét a kőtengelyre illesztik, l. Daru.

Kőemelő készülék

a kőjáratoknál az a szerkezet, amellyel a kőtengelyt s azzal együtt a forgókövet függélyes irányban állítani, ezáltal a két malomkő őrlőfelületének egymástóli távolságát változtatni s az őrlő hatást szabályozni lehet.

Kő- és agyagipar-iskola

l. Iparoktatás.

Kőfali fecskék

szikla v. kazán-fecskék (Cypselidae), a verébalkatuak rendjébe, a hosszukezüek (Macrochires) csoportjába tartozó madárcsalád. A csőre rövid, alacsony és káváinak szélei nem sertések. Hosszu szárnyakban a 7. és 8. másodrendü evezőtollal, a 3. és a 4. evezőtoll a leghosszabb. Középhosszuságu fark kimetszett. Körülbelül 50 faja ismeretes, melyek - kivévén az új-zélandi szubregiót - az egész földön el vannak terjedve. Kitartó és gyors röpülők. Leginkább rovarokkal táplálkoznak, melyeket röpülés közben ejtenek el. Fészküket nyállal ragasztják össze. Hazánkban egyedül a kőfali fecske (Cypselus apus L.) él. L. Cypselus.

Kőfaragó

ki a követ megfaragja, de azt p. az épületen el nem helyezi (ezt a kőműves cselekszi).


Kezdőlap

˙