Lasa

l. Heydebrand und der Lasa.

La Salette-Favallaux

(ejtsd: -szalett-favalló), hires bucsujáró hely Isére départementban Grenoble kerületben a Drac jobbpartján, szép templommal, mely egy 1800 m. magas alpesi fensíkon áll. Állítólag 1846 szept. 19. Szűz Mária itt két pásztorfiunak megjelent és számos, Franciaországra mért büntetést előzetesen kinyilatkoztatott. V. ö. Geiger, L. S., eine Wunderstätte des XIX. Jahrh. (Barmen 1892); Meszlényi Gyula, La Salette. A b. szűz Mária, mint fájdalmas anya megjelenésének leirása Franciaországban, a la salettei hegységben (Komárom 1877).

La Salle

l. Salle.

Lasalle

1. két county az É.-amerikai Egyesült Államokban és pedig Illionisban (3000 km2 ter., 70 000 lak., Ottawa székh.) és Texasban (3750 km2 ter., 800 lak.). - 2. L., az ugyanily nevü county székhelye, 176 km.-nyire Sringfieldtől, az Illionis jobbpartján, vasút mellett, (1890) 9855 lak., szénbányákkal, szódagyártással és az Egyesült-Államokban a legnagyobb cinkolvasztókkal.

Läsare

(svéd) a. m. olvasók; e néven keletkezett Svédországban egy vallásfelekezet, ahol egy-egy ekklézsia széles körre kiterjedvén s e miatt a hivek egy része a templomi istentiszteletet rendesen nem látogatván, mintegy kényszerítve vannak a házi istentiszteletek tartására. Főként Hange Ján. Nielsen szervezte ezeket 1797. s a bibliának szorgalmas olvasása jellemzi őket (l. bővebben Hange). 1842 körül egy Jansson Erik nevü paraszt lépett fel közöttük, ki magát Jézus közvetlen apostolának adta ki, de a rendőrség által zaklattatván, hiveivel együtt Amerikába vándorolt ki s Illionis államba egy papi gyarmatot (Bishopshill) alapított, azonban 1850 máj 30. agyonlövetett. Manapság közös nevük a lutheránus pietistáknak, különösen Svédország északi részében a L. név.

Lasaulx

(ejtsd: laszó), 1. Arold, német mineralogus, szül. Castellaunban 1839 jun. 14., megh. Bonnban 1886 jun.25. Bonnban, Berlinben és Lüttichben tanult, majd Bonnban habilitáltatta magát, mintha a mineralogia és geologia tanára, ahol később haláláig tanított is. Számos tanulmányutat tett Francia-, Olasz- és Angolországban. Legfontosabb munkája: Der Aetna (Lipcse 1880), melyet Sartorius von Waltershausen kéziratban levő műve után dolgozott át és adott ki. Kisebb iratain kivül még fontosak: Elemente der Petrographie (Bonn 1874) és Einführung in die Gesteinslehre (Boroszló 1886).

2. L. Ernő, német régiségbuvár és nyelvész, szül. Koblenzben 1805 márc. 16., megh. 1861 máj. 10. Münchenben, hol 1844 óta a filologia s esztetika tanára és országgyülési képviselő volt. 1824-30. tanult Bonnban, azután hosszabb ideig tartózkodott Bécsben, Rómában, Athénben, Konstantinápolyban, Jeruzsálemben, mire 1835. egyetemi tanár lett Würzburgban, honnan egy évtized mulva került Münchenbe. Főművei: Der Untergang des Hellenismus (1854); Die theologische Grundlage aller philos. Systeme (1856); Neuer Versuch einer alten, auf die Wahrheit der Thatsachen gegründeten Philosophie der Geschichte (1856); Des Sokrates Leben, Lehre und Tod (1857); Die prophetische Kraft der menschlichen Seele in Dichtern und Denkern (1858); Die Philosophie der schönen Künste (1860) stb. Életét megirta Holland (1861). Alapos tudós és kellemes iró, de erős katolikus irányzattal, mely miatt 1847-49. fel is volt függesztve a hivatalától. Mint politikus is ultramontán álláspontot foglalt el, de az egyház azért négy művét mégis fölvette az indexbe.

Lasca

il, l. Grazzini.

Las Casas

Bertalan, dominikánus, chiapai püspök, hires emberbarát, szül. Sevillában 1474., megh. Madridban 1566 jul. 31. Tanulmányainak befejezte után, 1502. mint Ovanda Miklós kisérője az újvilágba utazott. 1510. pappá szenteltetvén, Cuba szigetén plébános lett. Az indusok nyomorán és szomoru helyzetén megindulva, szónoklataiban és irataiban pártjukra állott. Az indusok érdekében több ízben Spanyolországba utazott, hogy a királynál kieszközölje helyzetük javítását, vállalata azonban dugába dőlt. E fölött való szomoruságában 1523. a dominikánusok rendjébe lépett és hittérítésre adta magát. Az indusok érdekében széles irodalmi munkásságot fejtett ki. Művei: Historia general de las Indias; Brevissima relacion de la destruction de las Indias (Sevilla 1552); Democratus Secundus; Apologie; Treinta proposiciones jurididas; Obras.

Las Cases

(ejtsd: -káz), 1. Manó Ágost Dieu-donné marquis, I. Napoleon bizalmas hive, aki őt Szt. Ilonára is elkisérte, szül. Las Cases kastélyban (Revel mellett) 1766., megh. Passyban 1842 máj. 15. A forradalom kitörésekor emigrált, Condé alatt hazája ellen harcolt, részt vett a Quibéron ellen indított expedicióban és ennek kudarca után Angliában élt mint nyelvmester. Brumaire 18. után visszatért Franciaországba és kiadta Lesage álnév alatt az Atlas historique címü művét (Paris 1803-4, újabb kiadás 1826), mely által magára vonta Napoleon császár figyelmét, ki őt báróvá s levéltárnokká emelte. A 100 nap alatt az állami tanács tagja és a császár kamarása lett, Napoleon elfogatása után pedig urát Szt. Ilonára kisérte. Ezzel annyira megnyerte Napoleon bizalmát, hogy ez emlékiratait tollba mondotta neki. De midőn L. Hudson Lowe angol kormányzó tudta nélkül levelet küldött Európába, melyben az angolok nyomasztó felügyeletét sötét szinekben rajzolta, az angol kormány őt 1816 nov. 27. a sziget elhagyására kényszerítette. Egy ideig az angolok a Foktartományban fogva tartották, de 8 hónap mulva szabad lábra helyezték. L. ekkor Belgiumban telepedett le s csak Napoleon halála után tért vissza Franciaországba. Itt adta ki Mémorial de St. Heléne c. terjedelmes munkáját (Páris 1823-1824, 8 köt., németül 9 köt.), mely Napoleon életrajzának egyik legfontosabb forrásműve. A juliusi forradalom után képviselőnek választották, mire a kamarában a szélső baloldalhoz csatlakozott. V. ö. Grille és Musset-Pathay, La suite au mémorial (2 köt., 1824.)

2. L. Manó Pons Dieudonné báró, utóbb gróf, az előbbi fia, szül. Vieux-Châtelben, Brest közelében 1800 jun. 8., megh. Passyban 1854 jul. 8. Még alig volt rizenhat éves, midőn atyja oldalán Szt. Ilona szigetén Napoleon titkáraként szerepelt, ki az élénk és eszes ifjut nagyon megszerette. Később, 1830. részt vett a forradalomban és Finistére département-t képviselte a kamarában, hol az új dinasztia hivének vallotta magát. 1837. Haiti köztársaságba indult állami megbízás folytán. 1840. pedig Joinville herceg kiséretében találjuk, ki I. Napoleon hamvait Szt. Ilonáról Franciaországba hozta vissza. A következő évben tette közzé: Journal écrit á hord de la fregatte la Belle Poule (Páris 1841) címü naplóját. A februári forradalomban Bonaparte Lajos elnöki jelölése mellett buzgólkodott; majd a december 2-iki államcsiny hatása alatt élénk részt vett a második császárság felállításában, mit III. Napoleon azzal hálált meg, hogy 1852 dec. 31. szenátorrá nevezte ki. Mindkét L., atya és fiu, a Napoleon-kultusz leglelkesebb képviselői és terjesztői közé tartozott.

Lascelles

Frank Cavendisch, sir, angol diplomata, szül. 1841. L. William Lebright fia. 30 éves korában a diplomáciai pályára lépett és előbb a párisi, 1867. a berlini, 1871. a kopenhágai, majd a római és athéni követségnél volt alkalmazva. 1875 óta Egyiptomban működött mint főkonzul, mely minőségben 1879. Bolgárországba került. 1886-91-ig követ volt Romániában, 1891-94. Teheránban. 1894. mint Morier utóda Szt. Pétervárra került. 1895 őszén pedig Berlinbe helyezték át mint Sir Malet utódát.


Kezdőlap

˙