Läsö

Aalborg dán kerülethez tartozó sziget a Kattegat É-i részében, Jütlandtól 22 km.-nyire. 102 km2 területtel, (1890) 2724 lak. Az alacsony sziget É-i részét futóhomok takarja, egyebütt termékeny. Zátonyok környékezik és ezért nehezen férhetni hozzá. Főhelye Byrum.

Las Palmas

l. Palmas.

Laspeyres

1. Hugó, német mineralogus, szül. Halléban 1836 jul. 3. A porosz állami bányászat szolgálatába lépett, de 1864. ott hagyta hivatalát, hogy kizárólag a geologiának élhessen. Miután Heidelbergában Bunsen alatt dolgozott, 1865. a Halle geologiáját tanulmányozó intézet segédje lett, majd habilitáltatta magát a berlini egyetemen, s az ottani bányászakadémián tanákorodott. 1870-ben az aacheni műszaki főiskola tanára lett, majd a kieli, s 1868 óta a bonni egyetemen kapott katedrát: 1893-ban titkos bányatanácsos lett. Főmunkái: a Weiss-szel együtt kiadott saarbrücki kőszénhegység térképe, a Geognostische Darstellung des Steinkohlengebirges und Rotliegenden nördlich von Halle és Dechen Henrik életrajza.

2. L. István, német közgazdasági iró, született Halléban 1834 nov. 28. 1860. a heidelbergai egyetemnek lett magántanára, négy év múlva a baseli egyetem közgazdasági tanszékét foglalta el, 1866. a rigai, 1867. a dorpati egyetemre, 1873. pedig a karlsruhei politechnikumra ment át. 1874. óta a giesseni egyetem tanára. Liebig talajkimerülési elméletéről irt munkáján kivül Geschichte der volkswirtschaftlichen Anschaungen d. Niederländer und ihrer Litteratur zur Zeit d. Repulblik (1863) c. pályakoszoruzott nagy műve ismeretes, mely egyike a legjobb közgazdaság- és irodalomtörténeti könyveknek.

Lasponya

(növ.), l. Naspolya.

Lassalle

(ejtsd: laszall) Ferdinánd, a német szociáldemokrata mozgalom megindítója, szül. Boroszlóban 1825 ápr. 25., megh. Genfben párbajban kapott sebe következtében 1864 aug. 31. 15 éves korában a lipcsei kereskedelmi iskolába iratkozott be. Itt a szaktantárgyakat elhanyagolta s a klasszikusokkal behatóan foglalkozott. A tanárokkal összetűzve, az iskolát csakhamar elhagyta s mint magántanuló rendkivüli szorgalommal előkészült az egyetemre. A berlini és boroszlói egyetemen komolyan dolgozott s főleg nyelvészeti és bölcsészeti tanulmányokat folytatt s egy, az efezusi Herakleitos bölcsészetével foglalkozó nagy munkához gyüjtötte az anyagot. 1844. külföldi tanulmányútra indult s hosszabb ideig Párisban élt. Németországba visszatérve, 1846. a nálánál jóval idősebb, de szép és szellemes, férjétől és rokonaitól elhagyott Hatzfeld Zsófia (l. o.) grófnővel ismerkedett meg. Politikai szereplése 1848. kezdődött, amidőn a Marx Károly szerkesztette Neue Rheinische Zeitung munkatársai sorába állott. Neussben tartott egyik beszéde miatt, azon cimen, hogy a polgárokat a királyi hatalom ellen való felfegyverkezésre izgatta, elfogták és vád alá helyezték. Jóllehet az esküdtek felmentették, még sem helyeztetett szabadlábra, mert a kormány a kedvelt népszónok gyujtó hatásu beszédeitől félve, újból perbe fogta azon címen, hogy a polgárőrséget az állami hatóságokkal szemben ellenszegülésre izgatta. E miatt a fenyítő törvényszék 1849 jul. 5. hat havi fogházra itélte, amely büntetést ki is töltötte. A fogságból kiszabadulva, sokat utazgatott a külföldön s Herakleitosról szóló bölcsészettörténeti nagy munkáján dolgozott. A Hegel szellemében s módszere szerint nagy tudományos készültséggel irt kétkötetes könyv 1858. jelent meg. Majd a Franz von Sickingen c. történelmi drámát adta ki. 1859-ben névtelenül megjelent Der italienische Krieg und die Aufgaben Preussens c. röpirata. 1861. jelent meg L. tudományos főmunkája: Das System der erworbenen Rechte. Eine Versöhnung des positiven Rechts und der Rechtsphilosophie (Lipcse, 2 köt.). De a csöndes tudományos foglalkozás nem elégítette ki a forróvérü L. magasröptü becsvágyát és izzó cselekvési ösztönét. Ő szellemi erejének tudatában s «századának egész műveltségével felvértezve» kilépett a politikai küzdőtérre, hogy a tömegeket szervezze és Németország politikai és közgazdasági életét újraalkossa. Németország mint egységes köztársaság, demokratikus alapon, ez volt L. eszménye. 1862-ben különböző berlini tárulatokban politikai kérdésekről több előadást tartott. Ueber den besonderen Zusammenhang der gegenwärtigen Geschichtsperiode mit der idee des Arbeiterstandes nyomtatásban is megjelent előadásáért perbe fogták s 1863 jan. 13. 4 havi fogságra itélték. A kamarabiróság azonban a fogságot pénzbüntetésre változtatta át. L. mindkét védőbeszédét röpirat alakjában kiadta: Die Wissenschaft und die Arbeiter (Zürich 1863) és Die indirekte Steuer und die Lage der arbeitenden Klassen (u. o. 1863) címen. Ez előadásokkal és beszédekkel L. magára vonta a munkások figyelmét, ugy hogy az általános munkáskongresszust előkészítő központi bizottság 1863 febr. felszólította, hogy közölje vele nézeteit a munkásmozgalomról, dolgozzon ki programmot s nyilatkozzék a szövetkezeteknek értékéről. L. egy Offenes Antwortschreiben an das Centralkomité zur Berufung eines allgemeinen deutschen Arbeiter-Kongresses zu Leipzig c. röpiratban válaszolt. E röpirat hatása alatt 1863 máj. 23. megalakult Lipcsében az általános német munkásegylet. A szigoruan központi szervezetü egyletnek csaknem diktátori hatalommal felruházott elnökévé L. választatott. Most megkezdette fáradhatatlan agitátorius működését. Bejárta a délnémet városokat s tüzes beszédeivel sok hivet szerzett. De Berlin munkásait a legnagyobb erőlködés dacára sem tudta meghódítani. 1864. elején kiadta legjelentékenyebb közgazdasági munkáját: Herr Bastiat-Schultze von Delitzsch, der ökonomische Julian, oder Kapital und Arbeit. Ezen félig gúnyirat, félig tudományos munkában L. összeszedte egész erejét, hogy politikai ellenfelét, Schultzét tönkretegye és a saját tudományos rendszerének összefüggő képét adja, szocialisztikus álláspontjának tudományos megokolását nyujtsa. 1864 máj. bejárta a Rajna-vidék városait, mindenütt nagy lelkesedéssel fogadva a munkások részéről, A folytonos megfeszített munka s az ellene indított számos pör izgalma által megrongált egészségének helyreállítása végett Svájcba utazott. Rigi-Kaltbad fürdőhelyen Dönniges Helénnel, egy bajor diplomata leányával találkozott, ki iránt már Berlinben érdeklődött. A leányba szenvedélyesen beleszeretett s nőül akarta venni. A szülők azonban a már Racovitza Jankó gazdag oláh földbirtokosnak eljegyzett leányukat nem akarták L.-hoz adni. A leány szüleinek házát elhagyva, felszólította L.-t, hogy szöktesse meg. L. azonban visszakísérte őt szüleihez, azon reményben, hogy sikerülnie fog azok ellenkezését megtörni. A szülők azonban reábirták az ingatag leányt, hogy L.-lal végleg szakítson. Az elkeseredett s bosszuvágyó L., ki azelőtt a párbaj elvi ellensége volt, kihivatta Racovitzát. A pisztolypárbajban L. súlyosan megsebesült s három nap mulva meghalt. L. összegyüjtött iratait és beszédeit 3 kötetben kiadta Bernstein E. (London és Berlin 1892-94).

Lassberg

József báró, német germanista, szül. Donaueschingenben 1770 ápr. 10., megh. Meersburgban 1855 márc. 15. Strassburgban és Freiburgban tanult: 1789 óta Fürstenberg herceg szolgálatában állott mint erdész s 1806. a régens hercegnő jóvoltából annak titkos tanácsosa lett, de ezen állását 1817. ott hagyta s a tudományoknak élt. Liedersaal c. gyüjteménye még ma is igen becses forrása XIII. és XIV. sz.-beli elbeszéléseknek és közmondásos adomáknak. L. különösen Nibelungi-kódexekben gazdag könyvtára, halála után a donaueschingeni hercegi könyvtár tulajdonába ment át.

Lassen

1. Eduárd, dánból németté lett zeneszerző, szül. Kopenhágában 1830 ápr. 13. A brüsszeli konzervatoriumon zongorát, majd zeneelméletet tanult s ezekért 1844., 1847. és 1851. díjat érdemelt ki. Az utóbbi utazási (a római) díjjal néhány német várost és hosszabb időre Rómát látogatta meg. Wiemarban Liszt F. előadatta L. első dalművét (Landgraf Ludwigs Brautfahrt) 1857. Weimarban s ennek a sikere megszerezte számára a nagyhercegi udvari zeneigazgatóságot, majd Liszt visszaléptével a szinházi karnagyságot is. 1859 márc. vonult nyugalomba (utódai D'Albert és Stavenhagen lettek). Francia szövegre szerzett operái: Frauenlob (1860); Le captif (1868). Zenét irt Goethe Faustjához és több más klasszikus szinműhöz; dalai mintaszerüek és elterjedtek.

2. L. Keresztély, német buvár a keleti nyelvek és irodalmak terén, szül. Bergenben (Norvégia) 1800 okt. 22., megh. Bonnban 1876 máj. 8., hol 1830 óta rendkivüli, 1840 óta rendes tanár volt. Élete utolsó éveiben majdnem teljesen elvesztette szeme világát. Éveken át élt Londonban és Párisban, ahol ó-ind kéziratokat tanulmányozott s lemásolt. Ekkor irta Burnouffal Essai sur le Pali (1826) c. első könyvét. Számos szanszkrit munkát adott ki s magyarázott. Főművei: Institutiones linguae Pracriticae (1837); Indische Alterthumskunde (1844-62, 4 kötet, 2. kiadás 1867-73), bámulatos tudományának és éles elméjü kritikájának maradandó becsü terméke: Zur Geschichte der griech u. indoskythischen Könige in Baktrien, Kabul und Indien (1838, főleg érmek alapján); Die altperischen Keilinschriften von Persepolis (1836) és igen sok fontos tanulmány folyóiratokban. Az ind régiségtudomány megalapítója.

Lasser

József, osztrák báró és miniszter (von Zollheim), szül. Werfenben (Salzburg) egy 1708. nemesített családból 1815 szept. 30., megh. Bécsben 1879 nov. 18. Jogi tanulmányait Bécsben végezte, mire 1846. állami szolgálatba lépett. 1848. képviselővé választották; mint ilyen kiváló tevékenységet fejtett ki: ő volt a szabadelvü nagy-osztrák pártnak egyik kiváló szónoka és a birodalmi gyülés több ízben alelnökének választotta. 1849. miniszteri tanácsossá, 1859. a belügyminisztérium osztályfőnökévé, 1860 okt. 20-án pedig az igazságügyi tárcával megbizott miniszterré lőn. Schmerling alatt a belügyminiszteri tárcát birta 1861 febr. 4-től 1865 jul-ig és centralisztikus szellemben járt el hivatásában, 1865-ben pedig Tirol helytartójává nevezték ki. 1867-ban megkapta a bárói rangot, 1871 nov. 25. belépett mint belügyminiszter a szabadelvü Auerspergkabinetbe, melynek egyik kiválóbb tagja vala és melyet utóbb az ő nevéről neveztek el. Maradandó alkotása a még ma is érvényes választási törvény, melytől azt remélték, hogy a hegemoniát a nagybirtokosok közreműködésével a németek számára fogja örök időkre biztosítani. Részt vett azután a Magyarországgal való kiegyezés végleges munkálataiban, mire 1878 jun. 28. részben a saját pártjában (Herbst) észlelt ellenségeskedések miatt állásáról lemondott. A császár érdemei fejében a Szt. István-rend nagykeresztjét adományozta L-nek és egyúttal az urak házának élethossziglani tagjává nevezte ki.

Lassi

(lazzi, lati, leti, lidi, liti), a jobbágyoknak középkori elnevezése.

Lasso

Orlando di-, latinosan Orlandus Lassus, eredetileg pedig Roland de Lattre, a zenetörténet egyik legnagyobb alakja, szül. Monsban (Belgium) 1520., megh. Münchenben 1594 jun. 14. Gonzaga Ferdinánd tábornok, Szicilia alkirálya magával vitte és kiképeztette Milanóban. Rómában karnagy lett a S. Giovanni in Laterano-templomban és az énekes fiuk mestere 1541. Szüleinek beteghírére 1543. haza sietett, d ez az utazás akkor oly soká tartott, hogy Monsban már csak sírhantjukra lelt. Brancaccio nevü vagyonos nemes meg tudta vigasztalni azzal a nagylelküséggel, hogy L.-t magával vitte utazni 2 éveken át Francia- és Angolországban. L. ezután Antwerpenben települt le; zeneköltő hire már akkora volt, hogy V. Albert bajor fejedelem minden áron meg akarta nyerni a maga hazájának. L. 1557. csakugyan elment Münchenbe; a rábizott zenekart 90 taguvá és pedig elsőrangu minőségüvé emelte; viszont rendkivüli tisztelet vette körül, fényes jövedelmet húzott, azonfelül II. Miksa császár 1570. kéretlenül nemesi rangra emelte. XIII. Gergely pápa pedig aranysarkantyus lovagjai közé avatta (Rómában 1574., útjának költésgeit a fejedelem viselte); a következő fejedelem, V. Vilmos külön nyomtatóműhelyt rendezett be L. zeneműveinek új kiadására (1573-76, öt kötetben): Művei (53 mise, 429 egyházi ének, 780 motett, 180 magnificat, 371 világi ének, 233 madrigal stb., jórészt kéziratban maradtak fenn, többnyire Münchenben; a kiadottak közt legnevezetesebbek: Psalmi Davidis poenitentiales (1854, Dehn kiadta 1838); kéziratai közül az 1604-iki Magnum opus musicum 517 motettet tartalmaz stb. Egy-egy művének újabb kiadását Proske, Commer, Rochlitz, Dehn stb. gyüjteményeiben találhatni. Életrajzát megirták Delmotte (1836, franciából németre fordította Deh 1837); Matthieu (1838); Kist (1841); Bäumker (1478). Leveleit E. van der Straeten adta ki 1891. Fiai közül kettő nevezetes: 1. L. Ferdinánd, megh. Münchenben 1609 aug. 17. mint udvari karnagy, egy kötet motettet szerzett és öccsével atyja Magnum opus-át kiadta; fia, szintén L. Ferdinánd, 1616-29. szintén bajor udvari karnagy volt, megh. 1636. Apparatus musicus cím alatt kettős énekkarra (16 szólamra is) irt motetteket. - 2. L. Rudolf, 1587 óta a müncheni udvari zenekar ének- és zeneelmélet-tanára; számos egyházi jellegü zeneművet adott ki, megh. 1625.


Kezdőlap

˙