Lindley

(ejtsd: -li), 1. János, angol botanikus, szül. Chattonban 1779 febr. 5., megh. Londonban 1865 nov. 1. Jelentéktelen kereskedelmi kertésznek fia. Nagy vonzalmat érzett a termékrajz iránt s Brown és Hooker mellett kiváló botanikussá képezte magát. Eleinte kertészetet tanult, 1818. Hooker W. J. ajánlatára Banks J. könyvtárában kapott alkalmazást, 1829. már a londoni egyetemen a botanika tanára lett, 1858-ig u. i. a kertészeti egyesület titkára is volt, 1860. egészségi szempontból nyugalomba vonult. A botanikai tudományt több jeles könyvvel népszerüsítette, mely német, francia, orosz és magyar fordítással, Amerikában pedig egy sereg új kiadással is megjelent. Munkái: An introduction to the natural system of botany (London 1830) és A natural system of botany (u. o. 1836); The genera and species of orchideous plants (u. o. 1830-40); Rosarum monographia (u. o. 1836); The genera and species of orchideous plants (u. o. 1830-40); Rosarum monographia (u. o. 1820); Digitalium monographia (u. o. 1821); A synopsis of the British flora (u. o. 1829, 3. kiad. 1841); An outline of the first principles of botany (u. o. 1830, később Elements of botany címen, új kiad. 1868. németül Weimar 1831); An introdruction to botany (London 1832, 4. kiad. 1848); Descriptive botany (u. o. 1860 és The treasury of botany Moore Tamással u. o. 1866, 2. kiad. 1870). Nagy gondot fordított L. a kertészetre meg a hasznos növényekre. Erre vonatkoznak The theory of horticulture (London 1840, németül Erlangen 1843); Flora medica (u. o. 1838); Pomologia Britannica (u. o. 1841, 3 köt., 152 szines tábla) - Medical and economical botany (u. o. 1849) munkái. Paxtonnal együtt adta ki: The flower garden of new or remarkable plants (London 1851-53, 3 köt., 108 szines tábl.). 1841 óta a Gardener Chronicle megalapítója és föntartója. Brassai, S. A füvészet elveinek vázlata címü munkáját szintén L. nyomán szerkesztette.

2. L. Vilmos, angol mérnök, szül. Londonban 1808 szept. 7. L. Józsefnek, a Reathból, Yorkshire grófságból származó greenwichi csillagásznak legkisebb fia. Kiképeztetését a London melletti croydoni intézetben nyerte, ahonnan Giles Francis, akkor hirneves mérnök mellé kerülvén gyakorlatra, előbb mint ennek segédje, később mint társa, nagy technikai művek tervezésében és kivitelében volt részese. Ilyenek a Newcastle-Carlisle, London-Birmingham és a London-Southampton közötti vasutak, a Mersey folyó szabályozása, részben a Themse alatti első alagút építése s ezenkivül több csatornázás, zsilip, csatorna és vizvezeték létesítése, továbbá a London-Southampton közötti vasút összes hídjainak szerkesztése és építése. Előbb 1834., azután 1838. meghivatott Hamburgba, ahol a Hamburg-Lübeck és Hamburg-Bergedorf közötti vasút tervezésével és építési vezetésével bizatott meg. E vasutakon és általában az európai szárazföldön L. alkotta meg a hosszu vasúti kocsik őstipusát amennyiben, szakítva az angolországi négykerekü kocsik rendszerével, hatkerekü kocsikat építtetett s ily módon tulajdonképeni megalkotója volt a soktengelyü hosszu kocsik rendszerének. A Hamburg-Bergedorf közötti vasutat 1842 máj. 5. kellett volna megnyitni, de éppen ekkor tört ki az a világraszóló tűzvész, amely a régi Hamburgnak legnagyobb részét elhamvasztotta. L.-re ekkor az a feladat várt, hogy először is az ellenállhatatlannak látszó tűzvészt fékezze meg, ami neki fényesen sikerült az által, hogy a tűzvész irányában eső és annak újabb tápot nyujtó több háztömböt felrobbantván, ez által a vész tovább terjedését megakasztotta s a városnak nevezetes részét megmentette. A tűzvész után a szenátus és a polgárság egyeteme közösen egy építési végrehajtó bizottságot alkotott, amelynek műszaki tanácsadójává, tervező főmérnökévé és végrehajtójává L.-t nevezték ki. Ekkor fejtette ki a még akkor fiatal L. Hamburg újjáalakítása körül azon bámulatos tevékenységet és tervező erőt, amely őt néhány év alatt európai hirüvé és Hamburg évkönyveiben halhatatlanná tette. 1844-1848-ig megalakította a hires hamburgi vizvezetéket, mely a szárazföldön az első u. n. folytons ellátásu vizvezeték volt és amely nagyszabásu emelőgépéről és viztornyáról a technikusok előtt különösen ismeretes. 1863. meghivás folytán Majna melletti Frankfurtva ment, hol mint ezen szabad város legfőbb műszaki tanácsadója a város felmérését, vizvezetéki dolgainak rendezését eszközölte és elkészítette és végrehajtotta a város általános csatornázási tervét. A magyar alkotmány visszaállítása után Szentkirályi, Móric, mint Pest városának főpolgármestere Szumrák Pál akkori főmérnöke útján felhivta L.-t arra, hogy a Pest város számára Pollák Gyula, Samorzil János és mások által készített vizvezetéki terveket birálja meg és esetleg új tervet készítsen. L. a meghivásra azonnal eljövén, még 1868. év kora tavaszán bemutatta előzetes tervezetét, amely elfogadtatván, annak alapján 600 000 forint költséggel elkészítette az u. n. hajóhivatali téren (a mostani új parlament helyén) az ideiglenes vizművet, ahonnan a Duna melletti kavicsrétegbe sülyesztett 3 kútból 2 gőz-szivattyu gép segítségével még ugyanazon évben a városnak egy tetemes részét tiszta szűrt vizzel volt képes ellátni. A vizvezeték csakhamar népszerüvé lévén, a városi hatóság szivesen fogadta L.-nek ama további javaslatát, hogy a vizvezeték, részint a csőhálózatnak tetemes kiegészítésével, részint pedig a kőbányai magaslaton két nagy viztartó építésével, 1 800 000 frt újabb beruházás mellett kibővíttessék, ami megtörténvén, megkezdődtek L.-vel a végleges nagy vizműre vonatkozó tárgyalások. L. Pest városa számára a mesterséges szűrők alkalmazása mellett az újpesti szigetén kivánt egy nagy és a város jövő fejlődésére is számított vizművet alkotni, azonban ekkor már (1872-73) új nézetek kerülvén felszinre s a természetes kavicsrétegek felhasználásának elve fogadtatván el, a tárgyalások eredményre nem vezethettek. Ezután L. még Düsseldorf és Crefeld városok csatornázását készítette el, szerkesztette Jassy, Bukarest és Braila csatornázási és vizvezetéki terveit, azután 1878. az orosz kormánytól nyert megbizás folytán fiával, L. Vilmos H.-val együtt Varsónak vizvezetéki s úgy ezen városnak mint Szt. Pétervárnak csatornázási terveit. 1879. a magánéletbe vonult vissza s jelenleg London mellett Blackheathban él.

L. budapesti működésének értékét nemcsak az általa létesített s nagyobb részében már szétszedett vizműve után kell megitélni, hanem szellemének hatása után. Ő mindjárt, mihelyt Pestre jött s itt a viszonyokat tanulmányozta, tisztában volt azzal, hogy Budapestből néhány évtized mulva óriási város lesz s ennélfogva ellene volt minden kisszerü intézkedésnek, utalván minduntalan arra, hogy a város kedvező fekvésénél és lakosságának igyekezeténél fogva okvetetlenül még eddig nem ismert arányokban fog növekedni, minélfogva kis arányu művekre kár a pénzt pazarolni. Ellenségei ezt arra akarták magyarázni, hogy haszonlesésből hirdeti a város közel jövőbeni gyors fejlődését azért, hogy minél több munka bizassék reá, azonban a körülmények L.-nek adtak igazat. L. az Institution of civil Engineers, a Royal-geological Society és a Smeathson Engineers testületek tagja; három fia és egy leánya van; a fiuk, Vilmos, Róbert és József, mind a mérnöki pályán működnek.

3. L. Vilmos H., angol mérnök, a Majna melletti Frankfurt építési igazgatója, az előbbinek fia, szül. Hamburgban 1853. Tanulmányait Angliában korán befejezvén, már 1869 okt. apja mellett működött a pesti vízvezeték építésénél, majd 1870 közepétől kezdve mint apja helyettese önállóan vezette a munkák egy részét. Ily minőségben működött 1873 közepéig, amikor is apjával Majna melletti Frankfurtba költözött, hol eleinte a városi csatornázási munkáknál mint segédmérnök, később mint apja helyettese működött. 1879. az összes csatornázási munkákat ő vette át, amihez 1883 óta, amikor is a város építési igazgatójává választatott, a többi technikai ügyek is járultak. Az ő vezetése alatt és az ő terve szerint készültek el a csatornázás fontos kiegészítő részét képező ülepedő medencék, amelyek a csatornák szilárdabb tartalmát felfogván, a Majnába már csak a kevésbbé káros híg csatorna részek jutnak; elkészítette a forrásviz- és talajviz-vezetékeket, valamint a Majna-vezetéket, továbbá 1884-től 1887-ig a Majna szabályozással kapcsolatos patfalak, kikötők, raktárok, valamint a város szabályozási és szépítési és a városi villamossági központi telep terveit, vezette ezen tervek végrehajtását. Apjával átvevén a varsói nagy vizvezeték építését, ezt most a befejezés felé viszi; ezen a mestgerséges szűrés elvén alapuló vizmű naponként 140 000 m3 vizet fog szolgáltatni. Az ő tervei szerint csatornázták, az elkülönítési rendszer alapján, Elberfeldet és Hamburgot 1884-1889.; 1892 és 1893. a bécsi kormánytól nyert mebizás folytán a bécsi Duna-csatorna hajózhatóvá tételére és az árvizvédelemre vonatkozó tervek felülbirálatával és kijavításával foglalkozott, egyúttal 1890 óta Mannheim, Hanau, Prága, Tiflisz városok csatornázási terveinek részint kidolgozásával, részint a már elfogadott tervek keresztülvitelével van elfoglalva, nem is említve azon sok várost, amelyek őt csatornázási és vizvezetéki terveik felülbirálásával megbizták. L. tagja az Institution of civil Engineers és a Royal Geological Society testületeknek. Irodalmi működése több németországi szakfolyóiratban és alkalmi kiadványban van elszórva. Reánk magyarokra nézve érdekes L.-nek az a terve, melyet megbizás folytán a főváros új vizvezetéke számára készített, amely azonban nem került kivitel alá, mert nem a hatóság által elfogadott természetes, hanem a mesterséges szűrés elvére volt alapítva. E terv szerint az összes szükséges vizmennyiség a Dunának ó-budai oldaláról vétetnék s az ó-budai nagyszigeten telepítendő szűrőcellákban megtisztíttatván, a Duna feneke alatt a kék agyagban építendő alagúton szállíttatnék, a főváros pesti oldalára.

Lindner

1. Ernő, műfordító, etnografus, szül. Késmárkon 1826 dec. 27., itt (s egy évig Debrecenben) végezte a gimnáziumot és Hunfalvy Pál vezetése alatt a jogot. Bécsben egy évig orvosi tanulmányokkal foglalkozott, aztán Eperjesen volt jurátus. Hosszabb betegeskedés után a szabadságharcban mint népfelkelő vett részt, aztán Eperjesen, majd Késmárkon volt liceumi tanár, itt 1853. Petőfi és Arany költeményeit magyarázta; ezekből sokat fordított is németre, Szemere M. itélete szerint páratlanul hiven és jól (V. ö. Szemere M. levelei Arany Jánoshoz, A. J. hátrahagyott iratai stb. Levelezés, II. köt., 111. lap). 1859. ismét Eperjesen volt tanár, azátn külföldön tett nagyobb utazásokat. 1861. a drezdai Krause-féle intézetben magyar nyelven tanított, 1862-1864. a bécsi evang, reáliskola tanára volt. Itt keletkeztek szepesi német tájszólásban irt költeményei és Petőfi fordításai, melyek rendkivül népszerüek lettek. 1867. Hunfalvy Pál az igazgatása alatti akadémiai könyvtárhoz hivta a rendkivül nyelv- és irodalomismerettel biró tudóst. Lefordította Petőfi kisebb költeményeit az eredetinek ritmusában. Kimerítően tanulmányozta a magyar népdal ritmusát is és egy kötetnyi mintaszerü német fordítást készített ezekből is. Arany J. Tetemrehivás balladájának fordítása a jogszokás behatóbb tanulmányozására indította s az összes népek irodalmából egy nagy kötetre való anyagot hordott össze. 1879. újból kiadta szepesi német tájszólási költeményeit Farblihn dijer zepserscher Liederposchen stb. címmel; közben mélyreható dialektologiai és germanisztikai tanulmányokat folytatott, előkészítvén a szepesi nyelvjárások gramatikáját. V. ö. Lindner Ernő, Magyar Népdalkönyvemből (Ethnographia VI., 178. l.); Emerichy V. dr., Ein deutscher Robert Burns (Westöstliche Rundschau, IX.).

2. L. Gusztáv, jogtudós, született Nagyszebenben 1836 febr. 3. Végezte 1852. a nagyszebeni ág. hitv. főgimnáziumot: jog- és államtudományi tanulmányait a nagyszebeni jogakadémián és a bécsi cs. kir. egyetemen 1852-59. folytatta. 1859. jogtudorrá avattatott. 1861-69. ügyvéd, 1869-70. országos képviselő, 1870-79. nagyszebeni jogakadémiai igazgató, 1879 óta a kolozsvári tud. egyetem nyilvános rendes jogtanára és a jogi karnak 1881-82. és 1895-96. dékánja, kir. tanácsos stb. Irodalmi művei: Das Feuerlöschwesen der Königl. fr. Stadt Hermannstadt; Az épitési, tűzrendészeti és tűzoltó-ügy reformjához (Magyar Themis 1877); Das Feuer, eine kulturhist. Studie (Brünn 1881); Az Altenberger-féle Codex (Kolozsvár 1884); A svábtükör az erdélyi szászoknál; A kolozsvári kalandos társulatok (Kolozsvár 1894). Több történelmi értekezés a Századokban.

Lindner

1. Albert, német drámairó, szül. Sulzában (Szász-Weimarban) 1831 ápr. 24., megh. egy Berlin melletti elmegyógyintézetben 1888 febr. 4. Berlinben és Jenában filologiát hallgatott, 1864. gimnáziumi tanár lett Rudolstadtban, 1867. Berlinbe költözött, 1872-75. a birodalmi gyülés könyvtárosa volt, 1876. megindította a Montags-post c. lapot és Vilmos császáf felolvasója lett. Drámái: Brutus és Collatinus (1867), mellyel a Vilmos király alapította Schiller-díjat elnyerte; stauf und Welf (1867); Katharina II. (1888); Die Bluthochzeit oder die Bartholomaeusnacht (1871), mely a legnagyobb szinpadi sikert érte el; Marino Falieri (1875); Don Juan d' Austria (1875); Der Reformator (1883). E drámákon kivül, melyek a történelmi alakok érdekes jellemzése és nemesebb pátosz által tünnek ki, de tulságosan számítanak a szini külső hatásra, L. még novellákat is irt, melyeknek többnyire művelődéstörténeti hátterük van, mint der Schwan vom Avon (1881); Völkerfrühling (1882) stb. V. ö. Hanstein Ad. v., Albert L. (1888).

2. L. Tivadar, német történetiró, szül. Boroszlóban 1843 máj. 29. A tanári pályára lépett és előbb Münsterben működött, jelenleg pedig a hallei egyetemen tanár. Önálló nagyobb munkái: Anno II., d. Heilige, Erzbischof von Köln (1868); Gesch. des deutschen Reichs unter K. Wenzel (1875-80, 2. köt.); Das Urkundenwesen Karls IV. u. seiner Nachfolger (1882); Die Vehme (1887); Der angebliche Ursprung der Vehmegerichte aus der Inquisition (1890); Deutsche Geschichte unter den Habsburgern und Luxemburgern (2 kötet, 1890-93); Die Fabel von der Bestattung Karls d. Grossen (1893); Die deutschen Königswahlen u. die Entstehung des Kurfürstentums (1893); der Krieg gegen Frankreich 1870-71. und die Einigung Deutschlands (1895).

Lindosz

az ókorban város Rodus sziget K-i partján, különösen nevezetes volt két (Athéne és Herakles) templomáról, továbbá mint Kleobulosz szülővárosa, aki a hét görög bölcs egyike volt. Lindo néven még ma is létezik ott egy község, körülötte az ókori város romjaival.

Lindsay

lord, angol iró, l. Crawford and Balcarres.

Linea

(lat.), eredetileg a. m. lenfonal, lenzsinór, zsinórmérték, azután vonal, vázlat körrajz; - L. alba, fehér vonal, az a vonal, mely az emberen s az állatokon a hasfal közepén a mellcsonttól a fancsontig vonul. - L. a jogi életben a. m. ág (rokonsági); L. recta, egyenes ág; L. transversa, oldalág. - L. lateralis, l. Oldalvonal. - L. a harcászatban a. m. fejlődött vonal; igy nevezték továbbá e század második feléig a főleg zárkózva harcoló gyalog és lovas ezredeket, megkülönböztetésül a vadászoktól s akönnyü lovasságtól, melyek különös gonddal a csatározásra, járőri szolgálatra s portyázásra lettek kiképezve.

Lineae

(növ.), l. Lenfélék.

Lineáris rendszer

(ági rendszer), a hűbérjogban a közös leszármazás (parentela) által megállapított örökjog (értetvén parentelán egy közös törzstől származóknak söszessége), tekintet nélkül a fok közelségére. Ettől különböző a lineal-gradualis rendszer (ág-fokrendszer), amelynél az ág közelsége s annak belől a fok közelsége irányadó, és ettől ismét különbözik a gradualis rendszer (fokrendszer), amelynél az örökjogot egyedül a foknak közelsége határozta meg. A trónöröködésnél leginkább az ág-fokrendszer irányadó, kapcsolatban az elsőszülöttség jogával. Jogosult az elsőszülöttnek ága s az ágon belől az elsőszülött, ugy hogy a régibb ág az ifjabb ágat, a régibb ágban pedig az elsőszülött a többieket kizárja.

Lineamenta

(lat.) a. m. vonások, arcvonások; továbbá a tenyéren levő vonalak, vonások. L. Kiromantia.

Lineáris

(lat.), néha annyit jelent, mint hosszbeli, p. L. kitágulás a. m. hoszbeli kitágulás, megnyulás. Rendesen azonban L. a. m. első foku, L. egész függvény az a0+a1x1+a2x2+...+anxn alaku kifejezés, hol x1, x2 ..., xn a változók, a0, a1, a2 ..., an pedig állandó együtthatók. Ha a0 = 0, e függvény homogen, s akkor L. alaknak szokás nevezni. L. egyenlet az oly egyenlet, melynek bal oldala valamely egy v. több ismeretlen tartalmazó L. alak, jobb oldala pedig egy adott számérték. Több ily egyenlet együtt L. egyenletrendszert alkot. Ennek megoldását l. Egyenletrendszer. - L. átalakítás, l. Átalakítás. - L differenciálegyenlet az y(n)+A1y(n-1)+...+An-1y1+Any+A = 0 alaku differenciálegyenlet, hol az A-k pusztán az x független változót tartalmazzák.

L., a növénytanban az olyan levelet jelenti, mely tetemesen hosszabb mint széles, alulról majdnem a hegyéig egyforma széles, tehát a két széle meglehetős párhuzamos egymással. Eza szálas levél, p. a pázsitféléké, búzáé, kukoricáé stb.


Kezdőlap

˙