Magyar csille

(bány.), a bányatermények szállítására különösen kisebb ércbányákban használt szekérke, melynek szekrénye 0.072-0.141 m3 ürtartalmu és 1-3 q teher befogadására alkalmas. A szekrény feneke alatt két pár különböző nagyságu kis kerék van alkalmazva; az első pár kisebb, a szekrény közepe alatt levő hátulsó pár nagyobb. Szállítás közben az egész teher csak a hátulsó kerékpáron nyugszik, tehát minden irányban könnyen forgatható.

Magyar díszítmény

l. Díszítés.

Magyar dohány

(növ.), a Nicotiana Tabacum L. var. Graecum Alef, de hazája Amerika; l. Dohány.

Magyar drágakő

a.m. opál (l. o.).

Magyar dráma

A magyar drámának éppen ugy, mint a magyar színpadnak 100 éves története van. Ami ezt megelőzte, az prehisztorikus anyag. Mert nemzeti dráma nincsen nemzeti színpad nélkül s az első magyar színpad, a kolozsvári, a XIX. sz. utolsó tizedében lett száz éves. Nem mintha az irodalomtörténet nem mutatna fel dialogizált kisérleteket, s nem is mintha nálunk is iskolákban nem tartottak volna szini előadásokat. Maga Csokonai Vitéz Mihály csurgói professzor korában írt szindarabokat, melyeket diákjaival eljátszott. Népies karácsonyi miszteriumaink is vannak többé-kevésbbé hasonlatosak azokhoz, amelyekből egy-két nyugateurópai nemzet drámai irodalmának a fejlődése kiindult. De mind e dolgok semmi összefüggésben nincsenek drámánkkal, mely nem azokból indult és nem is önállóan fejlődött. Drámánk szinpadunkkal együtt mondva csinálódott, importált szerzemény, mely még máig is csak kétes önállóságot mutat és részben idegen járomban jár. Közvetetlen megelőzte ama kor, melyben az emberek inkább hazafiságból művelték az irodalmat, semmint hivatásból. A jobbak is, mint Bessenyei, megkisérlették erejöket a drámában, de ahányan tollhoz nyultak, mind valamely külföldi iskola irányában dolgoztak. Nemzeti hagyományuk nem volt, idegen ideálokat követtek. Egész sereg ember fordít franciából, németből, olaszból, sőt latinból is. 1550-től 1570-ig a vallásbeli vitairatok szelleme keresi fel a dialogizált formát (A papok házassága, az Igaz papság tükre, Balassi Menyhárt árultatása, Debreceni disputa). A XVII. sz. elején iskolákban, főurak udvarán tartanak előadásokat; Kanizsán van nyoma a török hódoltság alatt hazafias szinjátszásnak.

Ez évszáz végén Lipót király ád engedélyt egy kolozsvári polgárnak, aki háza hiujában játszat, a közösség az utcáról nézi. Hogy mit játsztak és kik, arról nincsen adatunk. 1700 elején a jezsuiták iskoláiban játszanak drámákat, vegyest hazai és ókori témákról. Az évszáz vége felé, mikor a külföldön s különösen Bécsben nagy hirü társaságok játszának, a hazafiakat elfogja a vágy annak megbizonyítására, hogy a magyar nyelv is alkalmas a szinpadi művészetre és a magyar embernek sem becstelenség magát a szinpadon mutatni. Megalakul az első magyar szinjátszó társaság Kelemen László alatt és az első erdélyi Aranka Györggyel az élén. Kolozsvárt megnyílik a nemzeti színház. És 1775-től egész 1825-ig egész könyvtár színmű jelenik meg magyar nyelven. A kolozsvári színésztársaságnak már 1795. háromszáz darabja van. Az irodalomba fölvett neveken kivül egész tiszteletreméltó névsor foglalkozik darabok írásával, fordításával, átdolgozásával. A pozsonyi papság áldolgozza, kiadja és eljátszatja darabjait (1790) s lendületes előszavában bocsánatot kér, hogy inkább kellemes mulattatás a célja, semmint oktatás, mely utóbbi amugy is élete célja. Plautus és Terentius, Racine, Matastasio, Kotzebue, Schröder, Castelli és mások a fordított szerzők. Zechentner Antal, «a főhaditanácsnak tiszte» (1775), Racine Fedra és Hippolitusz szomorujátékát fordítja le s általán szorgalmasan fordít 1781. a Horátziusok és Kuriátziusok jelenik meg tőle. Kovásznai Sándor 1781. egy Plautus-, egy Terentius-féle vigjátékot ad ki. Karádi István fordítja olaszból s kiadja 1796. A szép Uránia Amerikában c. érzékeny játékot. Seelmann Károly (1790), «Károlyfehérvár szabad Királyi várossának valóságos Tanátsossa» szinte rakásra fordítja a darabokat, melyek nyomtatásban is megjelennek. 1791. megalapítják az Erdélyi Játékos Gyüjteményt, melynek megjelent pár kötetét K. Boér Sándor és Bartsai László látják el fordításokkal. Nagyobb talentumu és tekintélyes írók adják a példát a kisebbeknek. 1807. Gorove László eredeti művekkel lép fel. Kiss Endre, Fogarasi Nagy Pál, Nemes-Tóti Szabó Pál lépnek a nyomába, de mind kimaradnak az irodalomtörténetből. Láng Ádám mint szinigazgató serényen dolgozik repertoárja gazdagításán fordításokkal s ő legalább a szinészet történetében helyet vív magának. Ezenközben keserves viszontagságok közepette, de kifejlődik vándorszinészetünk a törvényhatóságok védelme alatt s egyes szinészek névre és népszerüségre tesznek szert. Kolozsvárt pályázatot hirdetnek (1814) eredeti tragédiára s a pályázók közt Bólyai Farkas, az európai nevezetességü matematikus, egymaga hat darabbal szerepel. A nyertes mű, Tokoly Jánostól A pártosság tüze, rég elfelejtve, eltemetve van, de a pályázók sorában lappangott a Bánk bán szerzője, kit talentuma a Pesten játszó szinészek közé csábított. Itt kezdődik a magyar szinműirodalom.

1819. a Pesten játszó fehérvári társaság előadásait Tatárok Magyarországon című darabbal kezdte meg s országos hatást ért el. Kisfaludy Károly neve hiressé lett tőle. A szinészet, a drámairodalom döntő csatát nyert s Kisfaludy maga diadalról diadalra ment, gyors keze és szárnyas szelleme vitte. Katona Józtsef nehézkes, vaskos, súlyos lélek volt, az ő ellentéte, aki sem eredeti, sem átdolgozott darabjaival nem ktudott kortársai szivéhez férni. Őt az utókor emelte a magyar drámaírók királyi székébe. Gombos Imre, Bólyai Farkas, Fáy András, Csató Pál, Jakab István, Gaál József, Kovács Pál léptek be a Kisfaludy Károly által betört kapun az élet nagyobb világosságába. Részük van abban a sikerben, melyet a nemzeti szinház megalapítása jelent (1837). Ők Vörösmartyval együtt átjöttek drámairodalmunk ama korszakába, mely velök kezdődik. A fővárosba beplántáltatván, irodalmi kritika alá jutott Thália és rendszeres ápolásban részesült. Egységesebb ízlés kezdett uralkodni s a külföld befolyása is immár iskolák szerint érvényesült, a hazai írók is egymásra hatottak. Az előző kor irói átjöttek ez időszakba. Gaál József páratlan sikerrel vitte Peleskei mótáriusában szinpadra a népéletet. Vörösmarty Mihály valódi hivatottság nélkül megy ugyan a drámairók közé, de szebb nyelven szólal meg, mint bárki előtte. Kritikáival pedig irók, művészek és közönség ízléséfe gyakorol döntő befolyást. Bánk bánt jóformán ő juttatja koszorujához; Shaksperet, bár Döbrentei, Kazinczy és mások el nem hanyagolták, minden alkalommal magyarázza, utóbb fordítja. Akik benne a drámairót követték, egy-egy akadémiai díjat nyertek ugyan, de hatástalanok maradtak a szinpadon és műveik bére a feledés lett.

1836. kelt feltünést egy dráma: Dienes, melyet a budai társaság adott elé. Szerzője a társaság fiatal tagja: Szigligeti családi nevén Szathmáry - Ede, aki a budai társasággal együtt átköltözik a következő évben a pesti nemzeti szinházba, ahol ez intézet repertoár-irója lesz s nagy technikai ügyességének, nagy termékenységének révén szinház és szinirodalom oszlopos embere lesz negyven esztendőre. Azt az állást foglalja el az állandó szinház keretében, mely a mozgó művészetben Kisfaludyt illette. Hugo Viktor irányának győzelme adta ekkor az irányt a magyar drámairásnak is, a Szigligeti sokoldalusága mellé tulajdonságait mintegy maguk közt megosztva léptek Obernyik Károly, Czakó Zsigmond, népszinművekkel Balogh Pál, a sikértollu, de élelmes elméjü Vahot Imre. A más téren jelesek, minő Eötvös József báró, Jósika Miklós báró, szintén részt vettek a drámairodalom ez élénk mozgalmaiban, mely koncentrálva volt a nemzeti szinházban, ahol minden műfaj egy fedél alatt műveltetett, táplálva Szigligeti sokoldaluságától, aki egymaga diadalokat aratott históriai és polgári szomorujátékokkal, bohózatokkal és magasabb stilt követő vígjátékokkal, valamint az általa végkép formát nyert népszinművel. Még a nemzeti opera is szárnyat bontott ekkor s nem sok hija volt, hogy végkép meg ne alakuljon (l. Erkel F., Doppler). Ez időbe esik irodalmunk első komoly foglalkozása Shakspere meghonosításával. Lemouton Emilia akarta leforditani a nagy angolt; de ez jelentőség nélkül való volt, az is maradt. Ellenben Vörösmarty, Petőfi és Arany János szövetkezése e célra nemes gyümölcsöt termett, ámbár a siker egy további időnek volt fentartva s a nemzeti szinházban egyelőre németből szinpadi használatra, nagyobb részt szinészek által készített fordítások járták. Szigligeti és társai mintegy kétfelé nézve, nem szakadtak el az akadémikus felfogástól, de cimboraságban maradtak koruk ízlésével is. Akik ezt megvetették Teleki László, utóbb Jókai Mór, azokon koruk és az idő keresztülgázolt. Az 1848. szabadságharc mindent megszakasztott. A művészetet s az irodalmat is. Mindennek, mint a letarolt természetnek, újból kellett kicsíráznia. A régi nevek megjelennek újra és új nevek jönnek hozzájuk, de Szigeti Józsefet, Tóth Kálmán, Dobsa Lajos, Kövér Lajos csak tarkábbá és irányában bizonytalanabbá teszik a szinpadot. Nem mélyebbé, sem nem tartalmasabbá az irodalmat. Közibök hirtelen csap le 1862. aki közöttük - kivált akadémiai pályázatokon - már régebben lappangott: Madách Imre az Ember tragédiájával, mely azonban csak az ifjabb elemekre tett nagyobb hatást, közvetetlen versenytársai megcsodálták, de meg sem kisérlették követni. 1863-ra esik a Kisfaludy-társaság Shakspere-kiadásának meginditása, a Szentivánéji álom szinrehozatala, amely eseménynek mondható az irodalomban azáltal, hogy Arany János tollából került ki. Szinházban, irodalomban és a közönség körében intenzivebb Shakspere-kultusz kap lábra. Ez talán előkészítette 1866. egy fiatal író művének, Rákosi Jenő Aesopusának a sikerét. Ez az idealisztikus darab erős hatással volt az ifjabb írókra, akik irányát tovább vitték: Dóczy Lajos, Csiky Gergely, Csepreghy Ferenc, Abrányi Kornél, Bartók Lajos léptek ezen a nyomon az arenába, sőt rátért egy pár kisérletében Szigligeti Ede is. Ez utóbbiak közül kizárólag épp oly erős drámairói talentumnak, mint nagy munkaerőnek csak Csiky és Csepreghy fejlődtek ki. Csiky a franciák befolyása alatt korának írója lett s oszlopa a nemzeti szinháznak; Csepreghy Ferenc a népszinház megnyitásával (1875) jutott levegőhöz. A két szinház két csoportra választotta a műfajokat s lehetővé látszott tenni egy erősebb kifejlődését a nemzeti drámairodalomnak. Ehhez azonban két szinház nem elegendő, és hiányzik még egy tényező: egy határozott karakterű nemzeti főváros. A mienknek nincsen még meg a saját ízlése. Keverék lakossága, soknyelvűsége és kozmopolita német szellem tulsúlya képessé teszik minden idegen szellem termékének élvezetére, ami íróit is a külföldi írók iskolájába kényszeríti. Még a legalsóbbrendü népies előadások sem magyarok s ha azok, akkor nem magyarosak. Mindazonáltal a többi irodalommal a drámairodalom is mind jobban kiszélesíti bázisát és bárha oly épület képét mutatja, amely felülről épül lefelé, kétségtelen, hogy mind mélyebbre hatol a nemzet rétegeibe. Nem magról kelt, hanem bujtatvány, ha fához hasonlítjuk; de immár útján van annak, hogy begyökeresedjék. A lefolyt 2-3 évtized jelentékenyebb drámairói közül még ide iktatjuk Tóth Edét (megh. 1876.), aki népszinműveivel nagy hatást tett és egész csoportját a szinészeknek és nem-szinészeknek e térre csábította: Herczeg Ferenc most kezdi fényesnek igérkező pályáját: jelesek: Toldy István, Berczik Árpád: egy vagy más tekintetben figyelem tárgya: Almási Balogh Tihamér, Murai Károly, Somló Sándor stb.

Magyar egyesület

alakult Budapesten 1891. Jelszava: «Nyelvében él a nemzet» e jelszavat tartalmazó vignettákat ragasztott mindazon helyekre, melyeken német felirat volt. Célja: a magyar nyev terjesztése, a magyar közművelődés fejlesztése és a hazafias közszellem ápolása; a fővárosi idegen sajtó káros befolyása ellen való védekezés; oda hatni, hogy hasonló hazafias irányu fiókegyesületek az országban minél nagyobb számban létesüljenek. Pártpolitikai és hitfelekezeti tárgyak az egyesület működéséből ki vannak zárva. Örökös tag az: ki egyszersmindenkorra legalább 50 frtnyi alapítvánnyal járul az egyesület céljaihoz. E tagság egyik törvényes örökösre átszármaztatható. Alapító tag az: ki egyszersmindenkorra 10 frtnyi alapítvánnyal járul az egyesület céljaihoz. Rendes tag évenkint egy forintot fizet.

Magyar egyházirodalmi iskola

neve a püspöki székhelyeken fennálló papneveldékben létező irodalmi egyesületeknek, amelyekben a növendékpapok magukat az irodalomban gyakorolják és részint eredeti munkákat adnak ki, részint hirneves külföldi műveket magyarítanak. A M.-k számos kitűnő munkával gyarapították a kat. egyházirodalmat.

Magyar emigráció

kettőt ismer ilyet a magyar történelem, t.i. a II. Rákóczi Ferencét (l. o.) és az 1849-iki emigrációt. Ez utóbbi nagy emigráció élén maga a volt kormányzó, Kossuth Lajos állott (l. o.). 1849 aug. 20-ika körül lépte át a kormányzóval együtt menekült emigráns sereg Magyarország határát, hol a padisá vendégeinek címe alatt az európai diplomácia foglya lett. Kossuth kiséretében voltak, vagy külön csapatokban ugyanakkor lépték át a határt többek közt Batthyány Kázmér gr., a magyar kormány debreceni külügyminisztere, Szemere Bertalan miniszterelnök, Bem, Mészáros Lázár, Perczel Mór, Kmety, az angol Guyon Rikárd, Stein br., forradalmi tábornok, a lengyel Visocky, Zamoisky, Dembinsky őrnagy, az olasz légió vezére Monti gr., Batthyány István gr., Vay László gr., Ihász Dániel, Asbóth Sándor ezredesek, Balogh János, Ludvigh János, Perczel Miklós, Bittó István, Hajnik Pál, Hazman Ferenc, Katona Miklós, Berzenczey, Kórody, Makay, Faust, Szerényi képviselők s többnyire kormánybiztosok, Egressy Gábor, a nagy szinész és kormánybiztos több hirlapiró, u.m. Gyurman Adolf, Bangya János stb. Batthyány Kázmér gróffal együtt ment neke; Kossuth és Perczel Mór neje s családai csak később követhették férjeiket. Ezek közül Szemere Bertalan, Fülöp Lipót, Hajnik Pál, Bittó István, Ivánka Zsigmond előlegesen ellátván magukat útlevelekkel, szerencsésen megszöktek s tengeri úton Franciaországba v. Angliába jutottak, hol velük csak későbben találkoztak az emigráció többi tagjai. Mások az 1848-49-iki évek vezérfiai közül ekkor már, mint a nemzeti kormány politikai s diplomáciai ügyvivői, külföldön voltak, ugyszintén Andrássy Gyula gr. a fényes portánál, Szalay László Angliában, Teleki László gróf a francia udvarnál, Beöthy Ödön bihari főispán s főkormánybiztos; vagy más utakon menekültek, mint Pulszky Ferenc, Irányi Dániel, Beniczky Lajos, Jósika Miklós br., Vukovich Sebő igazságügyminiszter, Horváth Miháy püspök, kultuszminiszter Almásy Pál, a képviselőház elnöke Debrecenben, Gorove István, Rónay Jácint, Asztalos, Teleki Sándor gr., LónyayMenyhért, Bethlen Gergely gr., Csáky László gr., nemeskéri Kis Miklós ezredes, Csernátoni Lajos, Türr István, későbben olasz tábornok, ki Napoleon császár rokonságába házasodott, Simonyi Ernő, Majthényi József br., főrendiházi jegyző, a két Szabó s Mednyánszky Sándor ezredesek. Thaly Zsigmond stb. Végre egyesültek ezekkel a komáromi kapitulánsok: Klapka György tábornok, Ujházy komáromi polgári biztos, Esterházy Pál gr., Puky Miklós stb. A hazát elhagyták, de a hazafiak emigrációjától elkülönözve éltek: a Klagenfurtba internált Görgey Arthur, ki vegyészeti tanulmányaiba temetkezett, s Madarász László a debreceni rendőrfőnök, ki máig is Amerika földjét miveli.

Az ország déli határán, Kossuth társaságában említett menekültek a török földre érkezve, kénytelenek voltak fegyvereiket a törökök kezébe letenni, s magukat a szultán oltalmába ajánlották. A kormányzó eleve kieszközölte s biztosította maga s társai részére a barátságos fogadtatást.

Viddinben Kossuth s tábornokai és külügyi minisztere, Batthyány Kázmér gr. a várban s városban szállásoltattak el, a menekültek nagy tömege pedig a városon kivül s a szabad ég alatt tanyázott, s minthogy annyi vendég elfogadására nem volt kellő előkészület, eleinte élelemben s ruházatban nagy szükséget szenvedett. Tudtukra adatott, hogy mindaddig Viddinben kell tartózkodniok, mig sorsukra nézve a szultántól határozott utasítás nem érkezik. A nemes szivü szultán igen nehéz helyzetben volt. Az ausztriai internuncius az osztrák alattvalóknak, az orosz cár pedig a lengyeleknek kiadatását fenyegető hangon követelte. A porta kitérő választ adott, mire az orosz és osztrák követek ultimátumot adtak be, melyben kétszer huszonnégy óra alatt egyenes választ kivántak, ellenkező esetben a diplomáciai összeköttetés megszüntetésével fenyegetőztek. A nagyvezér tüstént összehivta az államtanácsot (divánt), hol hosszas és heves tanácskozás után a nagyvezér s a többség, az angol és francia követekkel eleve megállapodásra jutva, a ki nem adás mellett nyilatkoztak, s okaik kifejtése vétett a két császári udvarhoz rendkivüli követek küldését határozták el, mire az orosz és osztrák nagykövetek a diplomáciai viszonyt megszakították. Szept. 18. értésükre adatott a legnagyobb veszélyben forgó menekülteknek, hogy a porta a fenyegető két nagyhatalom irányában azáltal remél a bajból kivergődni, ha az emigránsok az iszlámra áttérnek, török alattvalók lesznek, a török hadseregben alkalmazást nyernek; ellenkező esetben a porta nem érzi magát elég erősnek kiadatásukat megtagadni, de azt tévén e kijelentéshez, hogy azért legkevésbbé sincsenek erre kötelezve, s magukkal e tekintetben egészen szabadon rendelkezhetnek. Ez az ajánlat különböző hatást s elhatározást idézett elő a menekültek soraiban. 238 egyén, ezek közt nemzetiségre nézve 216 magyar (8 nőt), 7 lengyel, 15 olasz, 3 tábornok (Bem, ki mindenre kész volt, csakhogy gyülölt ellenségével, az orosszal verekedhessék. Kmety és Stein), 3 ezredes s alezredes, 60 más főtiszt a 172 altiszt és közlegény, a képviselők közül Balogh János csakugyan áttértek. Kossuthban, kihez Batthyány Kázmér gr., Visocky Zamoisky lengyel főnökök, a Perczel testvérek stb. csatlakoztak, a porta e felhivása mély elkeseredést szült s mindezek kijelentették, hogy készebbek magukat a bakó bárdja alá kiszolgáltatni, mint multjukat beszennyezni s atyáik hitét elhagyni. Ez érzelmeknek Kossuth élénk kifejezést adott lord Palmerston angol miniszterelnökhöz intézett levelében, melyben egyszersmind felemliti az emigránsok mostoha ellátását s inségét. Ez utóbbi bajon szept. hó közepe óta segítve lett; Konstantinápolyból érkezett utasítások folytán a szegény menekültek ruhával láttattak el, élelmezés tekintetében pedig a török seregekkel egyenlő lábra tétettek.

Azalatt egyre folytak a diplomáciai értekezések a letartóztatott menekültek sorsát illetőleg. Angol s Franciaország kormányai lágymelegen támogatták a porta megtaghadó válaszát, s annak fentartáásra segélyüket igérték, de nagyobb erélyt nem fejtettek ki; ellenben az angol nép szives részvétetmutatott. Erre azután a szászári udvarok némileg engedtek dölyfös követeléseikből s már csak annyit kivántak, hogy a menekültek szabadon ne bocsáttassanak s Törökország belsejében őriztessenek. Emellett a bécsi kormány Hauslab tábornokot a végett küldte Viddinbe, hogy ott a magyar menekülteket amnesztia igéretével hazacsalogassa. S talált is sokakara akik az eddig történtek folytán elcsüggedve, hajlandók voltak a hazájukba visszatérést kockáztatni. Nemsokára 2000-nél több menekülttel tért vissza az értük küldött néhány gőzhajó, kiket azonban a Viddinben maradtak, ékesszóló vezérük s főnökük nagy reményeiben osztozók, s az emigráció magasb céljait s feladatát szem előtt tartók, elmenetelük alkalmával a boszankodás s megvetés minden jelével kisértek. A porta most kijelenté, hogy az emigránsok jövő tartózkodási helyül a határtól távolabb fekső Sumlát tűzte ki. Az emigráció vezére ez alkalommal Viddin piacának egyik erkélyéről beszédet tartott, kijelentve a nagylelkű szu8ltán elhatározását, hogy Oroszország s Ausztria követeléseinek a kiadás kérdésében engedni nem fog s szavát sesküjét adta, hogy atyai oltalmát a magyar emigránsoktól, kiknek üdvözletét s áldását küldi soha meg nem vonja, még akkor sem, ha ez birodalmának veszélyét idézné elő. Ugyane lelkesült hangulattal fogadott beszédében a legvérmesebb reményeket hirdeté az elcsüggedteknek; elmondta, hogy a felmentő háboru, mely akkorig még kérdés alatt állott, most már bizonyos, s csak idő kérdése; a M. magas és mindig emelkedő pontot fgoglal el s ezúttal nem marad magára hagyatva, meert Török-, Angol-, Franciaország, Svájc a legerélyesebben támogatják, s el vannak határozva a magyar haza függetlenségét kivivni stb. Okt. 29. kezdődött meg a kivándorlás Viddinből Sumla felé több csapatban. Az első csapatot, mely 400 főnyi lengyelből állott,Bem, most már Murat pasa vezérelte s hozzá csatlakozott Mészáros és Vay László; 31. következett 102 olasz, Monti gróf vezérlete alatt, nov. 1. indultak a renegátok Stein és Kmty (török nevükön Férhad és Khamil pasák) alatt 165 főre menő csapatban; a költözést nov. 3. a magyarok, 320-an fejezték be, kiket Kossuth, Batthyány Kázmér gr., s a két Perczel, Hazman Ferenc, Balog János, Egressy Gábor stb. vezettek, s mintegy 40 nő kisért, ezek közt Batthyány Kázmér gr. hitvese. Sumlába megérkezve, a kitüntetett renegátok Ibrahim pasa kastélyában kényelmesen helyeztettek el, a keresztények részére pedig az u.n. «barlanghegy» jelöltetett ki lakásul.

A vérmes remények emigránsaink megszabadulását illetőleg nem egyhamar teljesültek; Sumlában hónapokig kellett bellebbezve maradniok, s ekkor se engedtetett nekik szabad távozás, sőt nemsokára Európa határain is tul, Kis-Ázsiának Kutahia nevü kietlen, kopár vidékén fekvő, szennyes városába bellebbeztettek s helyzetük mindinkább csüggesztő és vigasztalan lett. A törökök, mint Kossuth Kutahiában 1850 ápr. 13. kelt protestációjában mondja, vendégszeretetet ajánlottak s börtönt adtak, aminek nem a jóakar, de erőtlen szultán, hanem a kétszinü európai diplomácia, különösen a nagyon is óvatos lord Palmerston volt oka, bár a már Londonban más utakon összegyült emigránsok, különösen Angliában sok összeköttetéssel biró Pulszky Ferenc, s a Párisban lelkesen működő Teleki László gr. stb. mindent elkövettek, hogy a menekülteket kiszabaditsák. Végre az északamerikai államok léptek erélyesen közbe s kieszközölték, hogy Magyarország volt kormányzója amerikai hadihajón a szabad államok földére vitessék, mint ezek vendége. Mert bár a szabadság országaiban tartózkodó említett befolyásos emigránsok mindent elkövettek, hogy Kossuthot kiszabadítsák, de két éven át hiába ostromolták az óvatos államférfiakat s célt nem érhetvén, már a megszöktetés eszköreire gondoltak, melynek keresztül vitelére Hennigsen ajánlkozott. Az európai hatalmak nem szerették, hogy Kossuth Európában maradjon, s inkább óhajtották, hogy a távol Amerikában szerepeljen; tehát sem Olaszországban, sem Franciaországban nem engedték, hogy a hajóból kiszálljon, mert nagyhirü egyénisége már a kikötőkben is óriási hatást gyakorolt a tömegekre. Kossuth azonban nem engedte magát ekképen korlátozni, Gibraltárban elhagyta az amerikai hajót s angol hajón, miután a kiszállást Franciaországban sikertelenül kisérelte meg, átment előbb Angliába, s e szabad országnak öt rokonszenvesen váró népe közé megérkezve, kiszállása helyén, Southamptonban nagy ünepéllyel s óvációkkal fogadtatott, s előbb Anglia nagyobb városaiban, majd az északamerikai szabad államokban körutat téve, fényes szónoklataival felvilágosította a kevéssé ismert magyar nemzeti ügyet, a szabadságharcot s ennek elbukása okait, s meleg részvétet ébresztett a magyarok iránt az angol s amerikai szabadságszerető népeknél, kényszerítve ezáltal a népektől függő kormányokat is az ideiglen eltiport ügy felkarolására. Angliából 1854. hajózott át. Amerikába, hogy megköszönje az Egyesült-Államok kongresszusának s elnökének az emigráció menekülhetését Kutahiából. Amerikai útján kiséretében voltak Pulszky Ferenc, Hajnik Pál, Ihász Dániel stb. Az angol nyelvet annyira sajátjává tette, hogy ékesszólását a született angolok is bámulták.

Kossuthnak Amerikából visszatérése után következett a politikai működés, diplomáciai alkudozások s konspirációk kora. Az emigráció vérmesebb tagjai sokat reméltek, de lassankint kiábrándultak s elvesztették hitüket e működés sikerében. Ezzel telt el a száműzetés mintegy tíz évig tartó második időszaka. III. Napoleon francia császárnak az olasz függetlenség érdekében Ausztria ellen kezdett háboruja, melyben kezdettől fogva résztvett a magyar emigrációnak ezentul Olaszországban tartózkodó tekintélyes része, élénk reményekre ébreszté a vérmes képzelődőket. A villafrancai béke nagyon lehangolta eremélyeket,, bár Napoleon s az olasz miniszter, Cavour érdekei még folyvást szükségessé tették a közreműködést s a magyar kérdés fenntartását. De Garibaldi felkelése, kinek harcaiban a magyar emigránsok nagyszáma (ezek közt Türr tábornok) jelentékeny részt vett, szükségtelenné tette a külháborut; Olaszország önerejével felszabadította magát. Napoleon pártfogása megszünt, Cavour is meghalt s ezzel véget ért a magyar száműzöttek tettleges működése s Kossuth ez irányban való szereplése. Az emigránsok legnagyobb része meggyőződött, hogy a külföldről hazájának segélyt nem várhat. Ily hangulatban találta őket az 1867-iki kiegyezés s amnesztia, s azok nyomán, kik már előbb jónak látták mguknak kegyelmet eszközölni s hazaszállingózni, most már, igen kevés kivétellel, tömegesen visszatértek az új életre kelt hazába.

Az emigrációban főszerepet vittek a személyes érintkezés, levelezés, irodalom, zsurnalisztika útján, s fontos megbizatások teljesítése által a főintézőn kivül Teleki László gr. Puszky Ferenc, Klapka tábornok, Jósika Miklós br., Andrássy Gyula gr., Ludvigh János stb. Pulszky Naplója szerint különösen sok szivességet tapasztaltak az angoloktól, «kik a magyar ügynek s ezt képviselő személyeknek valódi barátai lettek s az olaszoktól is, hol őket többször felhasználták. Odisszeájuk megszerezte a magyar névnek a tiszteletét még az oceánon tul is; ha szenvedtek, szenvedéseik csak egyéniek maradtak, mig a nemzet ismeretessé lett ott is, ahol azelőtt nevét is alig hallották».

Az emigránsok számát illetőleg a Kossuth megszabadulásaig eltelt két év alatt Pulszky adatai szerint, 313 menekült iratott be a londoni menekültek könyvébe, s ezek közt 26 a lengyel légióból s néhány német is. Volt köztük sok közhonvéd, kik bátran itthon maradhattak volna. Ezek nagyobb része, szabad útjeggyel s némi pénzsegéllyel ellátva, Amerikába ment át, s az Angliában maradtak száma alig haladta meg a 80-at. Kutahiából Mészáros Lázárral, ki Kossuthot pár héttel megelőzte, a «Szultán» gőzösön ment Angliába 984 személy, kikhez a londoniakból 20 csatlakozván, ennyi ment át Amerikába. Ezeken kivül sokan a «Mississippi» hajón egyenesen Törökországból mentek Amerikába néhányan állandóan a török fővárosban s török hadseregben maradtak mások Párisban éltek; már ekkor a magyar emigránsok összes száma a külföldön nem ment többre nyolcszáznál.

Magyar Emléklapok

történeti és szépirodalmi közlöny a szabadságharc korából, jeles iróink közreműködésével szerkesztette Szilágyi Sándor, kiadta Landerer és Heckenast Pesten 1850. melynek első felében megjelent hat havi füzete; az után Szilágyi Sándor maga adta ki ezen folyóiratot; ennek új folyamából (1850) azonban csak az első füzet jelenhetett meg, mert a példányok nagy részét a policia elkobozta s a vállalatot betiltotta. Ennek folytatása volt a Magyar Irók Füzetei, mely szintén Szilágyi Sándor kiadásában és szerkesztése alatt jelent meg 1850 második felében; ebből is csak négy füzet jelent meg, mert ezt is betiltották. (Ezen négy füzet, Magyar Irók Albuma cimmel külön is megjelent.) Folytatása volt a Pesti Töpívek (l. o.).s

Magyar építészet

l. Építészet.


Kezdőlap

˙