Marczibányi

-család (puchói és csókai), eredetileg trencsénvármegyei, további birtokszerzés után azonban az alsóbb vmegyékben is kiterjed régi nemes család, melynek első ismert törzse, pucból István, a XV. sz.-ban Trencsén vármegyében élt. A kiváltságos levél 1467. Budán Mátyás király által adatott ki. A család ismeretesebb tagjai: II. György 1650. mint a lednici vár kapitánya van fölemlítve. - I. Lőrinc (1740-50) Csongrád vmegyének főjegyzője, utóbb alispánja, országgyülési követ és királyi tanácsos, a tornyai és kamenici birtok szerzője lett, 1781. - II. Lőrinc és III. Imre a csókai uradalmat, ennek fia Antal pedig Trencsénben a kosóci uradalmat egyéb birtokokkal szerezte. - István (l. o.) I. Lőrinc fia, jótékony alapítványairól ismeretes. - Ugyancsak I. Lőrinc fia volt a jótékonyságban a föntebbivel vetélkedő M. Imre, ki 1814 dec. 14. a lévai kegyesrendi gimnázium részére 10500 forintos alapítványt tett le. Említendő azután M. Lajosné (szül. Motesiczky Mária), ki 1845. életfogytiglan tartó alapítványt tett a Kisfaludy-társaság által jutalmazandó költészeti művekre. - Imrének fia, Antal (szül. 1793. Puchón), sokat szerepelt a közéletnek terén. 1825., 1830. és 1836. alispánja, 1839. ismét követe, 1841. Árva vármegyének főispáni helytartója, 1845. pedig Tencsén vármegyének főispánja lett, e méltóságban 1848. a magyar kormány által megerősíttetve, azt 1849. viselte. III. Lőrinccel kihalt a család.

M. (puchói) István, szül. Makón 1752 jul. 25., megh. Budán 1810 dec. 21. Az alsóbb iskolákat Budán, Pozsonyban végezte, a jogot Egerben tanulta, 1777. megnősülve, Torgyán (Csanád) fekvő birtokára vonult s gazdálkodással foglalkozott. 1780. a temesi kerületben királyi biztossá nevezték ki királyi tanácsosi címmel, majd kevéssel ezután Csanád vármegye alispánjává, 1800. udvari tanácsossá, 1806. valóságos belső titkos tanácsossá lett. ekkor a magánéletbe vonult vissza s előbb Pestre, majd Budára tevé át lakását. Nevét főleg az általa tett sok és nagy alapítványok tartották fenn. A ludoviceumra 50000 forintot adományozott; a budai császárfürdőt a közelébe eső házakkal (1806) az irgalmasrend számára megvette; ugyanott az Erzsébetapácák számára kórházat építtetett; a magyar nemzeti muzeumnak régiséggyüjteményt adományozott. Ezenkivül 50000 forint alapítvánt tett magyar tudományos és szépirodalmi művek jutalmazására és nyelvészeti pályakérdések kitűzésére (Marczibányi-itnézet), mely alapítvány kezelését 1847. a magyar tudományos akadémia vette át. Az alapot időközben a Marczibányi-család több tagja növelte. Ez alapból az akadémia kétféle jutalmat szokott kitűzni, u. m. az 50 aranyas Marczibányi-mellékjutalmat és egy 40 aranyas jutalmat (Életrajza a tudományos Gyüjtemény 1818. VII. 111-4. old.)

Marczibányi-intézet

l. Marczibányi.

Marczinkey

Elek, festő, szül. Szendrőn (Borsod) a mult század végén. Festetich János gr. és Keglevich Ágoston gr. pártolása mellett Bécsben tanult a képzőművészeti akadémiában, Maurer tanár vezetése alatt. Négy évig tanulmányozta az akadémia remekeit és a Liechtenstein-, Friss és Lamberg-képtárak jelesebb darabjainak másolásával tökéletesítette az ecsetjét. 1817. Pesten telepedett meg s itt rajztanári állást nert. Ezentul csaknem kizárólag arcképek festésére szorítkozot. Ismertebb művei: Etele, Mátyás király, Hunyadi László, Az ifju Frangepán, II. Rákóczi György, II. Rákóczi Ferenc, ennek neje: hessen-darmstadti Amália, Veranchich érsek, Martinuzzi érsek arcképei.

Márczius Tizenötödike

politikai napilap. Amint felszabadult a sajtó, Pálfi Albert 1848 márc. 19. megindította a M. c. lapját «Nem kell táblabiró politika» mottójával; kiméletlen, csípős, nem ritkán durva, sértő, de mindig élénk modorával igen kedvelt lapja volt a fővárosnak. Csernátoni mint szerkesztőtárs itt lépett fel a zsurnalisztikai téren először kemény támadásaival gúnyoros irályával. Megjelent kis 4-rét félíven 1848. 247 száma, 1849 jan. 2., 3. és 4. három száma és ápr. 24-től jul. 6-ig Pesten 67 száma. (Ennek 4-41. számait Gaál József szerkesztette.) Pálfi a maga lapjával 1849 elején Debrecenbe ment és ott adta ki febr. 14-től máj. 31-ig 92 számát. E szerint ápr. 24-től máj. 31-ig egy időben két M. járt. (A debreceni 45. szám nem jelent meg.)

Mardi

(franc.) a. m. kedd; mardisták, ama francia tárcaiirók, akik e napon rendesen a zenekritikákat irták, ellentétben a lundistákkal, akik a drámai előadásokról (hétfőn) referáltak.

Mardin

város Diarbekr ázsiai török vilajetben, a Nahr Zerkan egyik mellékvizénél, a Karedsadag déli lejtőjén, mintegy 20000 lak. M. festői fekvésü; egy sziklás hegyen épült, amelyben számos a barlang és amelyet egy düledező vár koronáz. Sztrategiai fontossága van, mert Diarbekrből Mesopotamiába itt vezet el az út.

Mardokáj

zsidó ál-messiás a XVII. sz. 2. felében, ki Kismartonban született, vagy huzamosabb ideig ott tartózkodott (innét: Kismartoni M.), később Keletre, ugy látszik Szmirnába ment, hol Sabbatai Cevinek (l. o.), a hirhedt ál-messiásnak, még számos hive volt, kikhez csatlakozott. Onnét hazatérve, Magyarországon, majd Morva- és Csehországban bünbánatra és önsanyargatásra szólította fel hitfeleit, mivel Sabbatai, ki ténlyeg nem halt meg igazán, nemsokára mint megváltó fog megjelenni. Imponáló külseje, szónoki héve és rajongása (állítólag 11 napig szakadatlanul szokott böjtölni) sok hivet szereztek neki. A siker által felbátorítva, a Dávid házából való messiásnak, illetve a feltámadt Sabbatai Cevinek mondotta magát. Néhány kabbalisztikus rajongó meghivására Olaszországba ment, hol Modenában és Reggióban nagy kitüntetéssel fogadták, a józanabbak azonban bolondnak mondották s azzal fenyegették, hogy az inquiziciónál feljelentik. Most újra Csehországba, onnét Lengyelországba ment,hol, ugy látszik mint elmezavarodott, nyomtalanul elveszett. V. ö. Graetz H., Gesch. d. Juden (X. köt. 325. és CLXXII. old.).

Mordokáj

(Mardochai), l. Eszter.

Mardonius

persa hadvezér, Gobryas fia és Darejos Hystaspis leányának, Artazosrának férje. Kis-Ázsiában felforgatta Artaphernes rendelkezéseit és pártolta a demokratikus államalakulásokat; azután Darius parancsára a jón felkelés leverése után Görögország ellen indult, amelyről remélte, hogy majdan helytartójává lehet. De az elemek és emberek egyaránt ellene esküdtek; hajóhadát az Atosz hegyen vihar szórta széjjel, katonáit pedig makedon törzsek állították meg. Ennek folytán Darius M.-t megfosztotta a vezérszereptől, melyet más férfiakra ruházott Xerxes alatt M. ismét nagy tekintélyre jutván, egyike lett a nagy hadsereg vezéreinek, Szalamisz után is ő volt a 300000 főnyi sereg parancsnoka, áttelelt Görögországban, hasztalan alkudozások után újból feldúlta Athént, majd 479. elfogadta a csatát Platea mellett, melyben hősies küzdelem után elesett. Holttestét fia Artontas nagy titokban temettette el.

Mare

(lat.) a. m. tenger; M. Britannicum, a La Manche-csatorna; M. Cantabricum, a Biscayai-öböl; M. Cronium, az Északi Jeges-tenger; M. Erythraeum, a Vörös-tenger; M. Etruscum, a Tirreni-tenger; M. Hibernicu, az Irlandi-tenger; M. Hyrcanium, a Kaspi-tó; M. Mediteraneum, a Földközi-tenger; M. Germanicum, az Északi-tenger; M. Podamum, a Bodeni-tó; M. Suevicum, a Keleti-tenger; M. Mortuum, a Holt-tenger (l. o.) stb.


Kezdőlap

˙