Marrah

afrikai hegység, l. Darfur.

Marrakes

város, l. Marokko.

Marranok

(spany. marranos), ál-keresztények, spanyol zsidók és maurok, kik az inquizició elől szabadulni akarván, felvették a kereszténységet, de titokban hűek maradtak régi hitükhöz. l. Mórok.

Marrua

Bornutól D-re és Mandarától K-re fekvő vidék Afrikában, a Szudánban. A sík vidék termékeny; a fulbe lakossága sűrű. 1894 óta Kamerunhoz tartozik. Üchtritz és Passarge voltak az első európaiak, akik M.-ban 1893. jártak.

Marrubium

L. (növ.), l. Pemetefű.

Marrucinok

ókori néptörzs Itáliában, mely a szabellok törzséhez tartozott és középső Itáliának azt a részét tartotta elfoglalva, melynek szomszédjai a vestinek, paelignok és frentanok voltak. A M. kr. e. 308. Róma hatalma alá kerültek.

Marryat

(ejtsd: merriett) Frigyes, angol regényiró, szül. Londonban 1792 jul. 10., megh. Langhamban 1848 aug. 9. Korán (1806 a hadi tengerészet szolgálatába lépett s előbb lord Cochrane alatt harcolt, majd részt vett (1815) az amerikai háboruban is, melynek befejeztével Szt. Ilona parancsnoka lett. 1823. a keletindiai flotilla parancsnoka volt és kitüntette magát a Rangoon elleni expedicióban, amiért (1825) a Bath-rendjelet kapta. Mint iró Adventures of a naval officer (1829) regényével lépett föl, melyet egymásután követtek nagy tetszéssel fogadott kötelei; köztük legjobbak: The Kings own (1830); Mr. Midshipman Easy (1836); Peter Simple (1837); Jacob Faithful (1838); The phantom ship (1839) stb. Útleirását; Diary in America with remarks on its institutions (London 1839) az angolok és amerikaiak egyformán hevesen megtámadták. - Leánya, M. Florence (később Lean neje), szül. Brightonban 1837 jul. 9., szintén több regényt irt és kiadta Life and Letters of Captain M. (London 1872).

Mars

(Mavors és Marspiter is, a carmen fratrum Arvaliumban Marmar v. Marmor, akit az oszkok Momers-nek neveztek), az ó-itáliai népek és különösen a rómaiak egyik fő istensége. Hogy eredetileg napisten volt, ezt nemcsak neve (M. a. m. fényes, ragyogó), hanem közös tulajdonságai Apollonnal (l. o.) is bizonyítják; később azonban, amint M. jelentősége a harcban mind jobban előtérbe nyomult, rendesen a görög Aresszel (l. o.) azonosították. Különben minden ó-itáliai törzs ugy is tisztelte, mint a tavasz istenét, s ezért ünnepét is tavasz kezdetén tartották; M. hónapjával (március) kezdődött az ó-itáliai esztendő s ennek első napját, mely M. születésnapjának tartott, papjai (Saliares) fegyvertáncokkal ünnepelték. Neki áldozták az év első termékeit, s ebből a szokásból fejlődött ki a Versacrum (l. o.) ünnepe; az Ambarvalia ünnepekben (májusban; ennek maradványa a katolikus keresztjáró napok) áldását kérték ki a vetésekre; azután pedig (okt.) szintén szenteltek neki egy hálaünnepet a jó termésért. Mint a háboru istenét különösen a Ver sacrum áldozataiban tisztelték, meg azért, mert hadat rendesen csak nyáron viseltek. Fő szimbolumai (farkas, ölyv, babér) ugyanazok, mint Apollonéi; kultuszának legrégibb helyei voltak Rómában: a Palatinus-hegyen, hol a pontifices saliares székeltek; ennek lejtőjén volt a regia (királyi vár), melyben M. pajzsait (ancilia) és lándzsáit őrizték; a Via Appián, a Porta Capena előtti M.-templomban szokták fölszentelni a zsákmányolt fegyvereket; az u. n. Marsmezőn (l. Róma) tartották a katonai gyakorlatokat s végül a Quirinalis dombon M.-ot mint Quirinust éppen ugy ünnepelték a szabinok, mint a saliari papok a Palatinuson. Később még a Circus Flaminius közelében, s az új augustusi forumon is volt temploma; ez utóbbit Augustus császár emelte (Kr. e. 2.) Julius Caesar gyilkosai megbosszulásának (M. ultor a. m. boszuló) emlékére. V. ö. Roscher, Apollon u. M. (Lipcse 1873).

Mars

(l. a mellékelt szines képet), a bolygórendszernek kifelé számított negyedik, a Földet közvetlenül követő bolygója.

[ÁBRA] A MARS BOLYGÓ TÉRKÉPE

Csillagászati jele [ÁBRA] és történelmileg is nevezetes, mivel Kepler e bolygón fedezte fel első törvényét. Merkur után a legkisebb bolygó 6770 km-nyi equatorátmérővel és mintegy megfigyelések által ki sem mutatható lapultsággal. Sziderikus keringési ideje a Nap körül 686979646 nap, 686 nap 23 óra 30 perc 41,4 mperc és pályájának excentrumossága 0,09326, közel 1/11, mellyel, Merkurt kivéve, a többi bolygóét mind felülmulja. Ha M. keringése pontosan 2 évet tenne, azaz M. egy keringése alatt a Föld kettőt végezne, az oppoziciók pontosan kétévenkint következnének egymásra. Mivel azonban M. sebessége kissé nagyobb, a föld a két éven tul mintegy 50 nappal éri csak utól; a szinodikus keringési időt tehát mintegy 780 nap és M. utolsó oppoziciója 1894 okt. 19. állt be. A Naptól való távolsága középben 152369-szerese a Föld- és Naptávolságnak, azaz kerek számban 226,5 millió km. A M. pálya perihéliuma azon hosszuságban van, melyben a Föld aug. 27. áll, s ha ez időben áll be az oppozició, a Földtől való távolság csak 55 millió km.-t tesz, mig a februáriusi v. márciusi, a bolygó a féliumába eső oppozició alkalmával a távolság 100 millió km.-re rúg. Általában véve a Földtől való távolság határai 55 millió km. a legközelebbi oppozició, és 400 millió km. a legtávolabbi konjunkció számára, és ennek megfelelőleg a bolygó látszó sugara is 25",5 és 3",5 (ívmásodperc) között váltakozik. A Bolygó első rendü, nyugodt fényü és feltünő vörös szinezetü álló csillag benyomását teszi; közepes távolságu oppoziciókban 8-ször több fényt áraszt, mint Capella (a Aurigae), de majdnem 7000 milliomszor kevesebbet mint a Nap. A napfénynek különben csak 27 százalékát veri vissza, kevesebbet mint bármely más bolygó felülete. Az augusztusra eső oppozicióban fénye különben 4-szer akkora, mint a februáriusi- v. márciusiban. Az 1877 szept. 5. oppozició, mely csak 9 nappal állt be a bolygó perihélium átmenete után, történetében nevezetes; ekkor figyelték legbuzgóbban, s egyebek között e megfigyelések egyik gyümölcse a két Mars-hold felfedezése is. Pályája a Földpályához csak 1°51'2"-cel hajlik, és tömege a Nap tömegének 3051000-ad részét, v. a Földének 9,48-ad részét teszi, ugy hogy a vizhez viszonyított sűrűsége 5,10. A nehézségi erő a M. equatorán a földinek csak 0,43-szorosa. A Földön kivül M. az egyetlen bolygó, melynek tengelyforgási tartalmát teljesen pontosan, felületének számos, változatlan foltjának megfigyelése által ismerjük. Huyghens 200 éves M.-rajzai oly foltokat tüntetnek fel, melyeket még ma is felismerhetünk, s ezekből, valamint újabb megfigyelésekből vezették le Kaiser és Schmidt a M. napjának tartamát: 24 óra 37 perc 22,6 mperc, mely bizonyára egynéhány századmpercre pontosnak mondható. M. felületén már aránylag kis távcsővel is számos foltot észlelhetni, melyek régibb megfigyelések tanusága szerint helyzetüket nem változtatják, melyek tehát lényegesen a bolygó felületéhez tartoznak. E foltok megfigyelése mindinkább tüntette ki azon hasonlatosságot, mely a Föld és M. között tudásunk mai álláspontja szerint fennáll. A pólusok körül, és különösen a déli pólus táján fehér foltot találni, melynek terjedelme az illető M.-vidék nyarán nő, telén pedig fogy, ugy hogy némi joggal e foltokat jégmezőknek tarthatni. Azonban nem dönthető el teljes szigorusággal, vajjon az equatori öv sötét szürke-zöldes v. kékes és világos vörhenyes foltjai valóban tengereknek, illetve szárazföldeknek mondhatók-e? Spektrumanalitikai megfigyelésekből tudjuk, hogy M. légkörének összetétele nem tér el lényegesen a miénktől s hogy főleg vizpárákat tartalmaz. A bolygó felületéről reflektált napfényben foglalt Fraunhofer-féle vonalakon kivül ugyanis számos olyan vonalakat is talált Vogel H. C. a M. spektrumában, melyek a Föld légkörének vonalaival egyeznek. Tekintélyes légkör jelenlétét és benne köd- és felhőképződést különben azon körülmény is tanusítja, hogy a foltok időnkint és különösen, hogy a bolygó korong szélei felé a részletek csakhamar elmosódnak, mig Jupiter koronján sokkal tovább követhetők. A mondottak eléggé valószinüvé teszik, hogy a felület sötét foltjai viz, a poláros fehér foltok pedig hómezők. Spektkrumfotometriai mérések bizonyítják továbbá M. légkörének erős elnyeletési képességét a törékenyebb fénysugarak iránt, s ez eléggé magyarázza fényének vöröses szinét. M. felületét Huyghens rajzolta először 1659., és későbben Schröter foglalkozott 1785-1803-ig e bolygó topográfiájával; munkáját: Areographische Fragmente, melyet M. 117 rajza kisér, Terby tette közzé 1873. Löwenben, ki különben a M.-kutatásnak 1638 óta monográfiáját is megirta. Arago, Beer és Maedhez, Secchi, Lord Rosse, Proctor, az újabbak közül Lockyer, Green, Harkness, Lohse és különösen Kaiser, Schiaparelli és Perrotin megfigyelései már oly bő és pontos anyagot szolgáltattak, hogy M. térképe elég részletesen megszerkeszthető. Sőt M.-glóbusokat is készítettek már e mérések alapján.

A M. equatora meglehetős nagy, t. i. 27°-nyi szögletet zár be a pályájával és ennélfogva az évszakok változékonysága e bolygón még nagyobb, mint a Földön, egyszersmind pólusainak mindenkor csak egyikét észlelhetjük. Az u. n. nagy, azaz közeli és szeptemberre eső oppoziciókban a déli pólus, a távoli, márciusi, oppoziciókban az északi pólus fordul a Föld felé és igy az előbb mondottaknál fogva világos, hogy különben egyenlő viszonyok között a déli pólus vidékét részletesebben ismerjük. Az 1877. oppozició alkalmával Schiaparelli 131 mikrometriai felvétel alapján M.-nak kitünő térképét szerkesztette, mely a déli pólustól az északi szélesség 40. fokáig terjed, és mindazon foltokat tartalmazza, melyek átmérője legalább 139 km., és mindama sávolyokat, melyek szélességének alsó határa 62 km. Felületi konfigurációja a Földétől teljesen eltér: keskeny tengerágak által elválasztott kontinentális komplexust észlelhetünk, mely leginkább az equator mentén terjed ki. A déli féltekén két kiterjedt szigetkontinens is van. A legfeltünőbb jelenség, melyet Schiaparelli felfedezett, hogy a kontinenseket minden irányban egyenes, egymást gyakorta metsző finom vonalak, u. n. csatornák szelik; az 1882. megfigyelések alkalmával e csatornák mind kettőzötteknek bizonyultak, ugy hogy az egyszerü vonalak hálózata helyét most csupa szűk kettősvonalak rendszere foglalta el. Habár nagyjában véve e képződmények elég állandóknak mondhatók, új képződések és változások gyakran már a megfigyelő szemeláttára is álltak be, és kétségtelen, hogy ugy a csatornák megkettőzése, mind egyéb változásai a M. légköri folyamatainak terhére irandó. Habár sikerült is már egyszerü vonalak ikerképződését a laboratoriumban is kisérletileg előállítani, a M.-on folyó jelenség kielégítő magyarázata még mindig várat magára. A tengerek különböző szinéből és egyes elütő szinezetü foltokból Schiaparelli a tengerek különböző sótartalmára és sekély helyeire következtet, Lowellnek legújabb, az arizonai 2300 m. magas Flagstaff obszervatoriumán tett megfigyelései szerint M. déli féltekéje 1895 elején hatalmas sötét tömegekkel volt borítva, melyeket v. viznek v. felhőknek kell tartanunk. Az éj és nappal határán egyes fényfoltok és fénypontok feküdtek, melyek átlag 1200 m. magas hegyek és 850 m. magas fensíkok jelenlétére vallanak. A csatornák metszési pontjaiban továbbá apró sötét foltok fedezhetők fel, melyek közül Schiaparelli csak néhányat látott. Lowell e csatornákat határozottan mesterséges műveknek tartja. Schiaparelli térképein a nomenklatura a Föld Geográfiájából és a mitologiából van kölcsönözve; Proctor, Terby és Lohse ellenben csillagászok neveiből állítja azt össze.

Az újabb asztronomia egyik legmeglepőbb felfedezése a M. két holdjának 1877 aug. 11. és 17. Hall A. által a washingtoni nagy refraktor segélyével történt megtalálása. A belső, M.-hoz közelebb álló, Phobos a bolygórendszer legnehezebben látható objektuma, a külsőt ellenben, Deimost kedvező körülmények között már középnagyságu távcsövek is láttatják. Fényességük egy 12-es-rendü csillagéval azonos, és átmérőjük alig nagyobb 10 km.-nél. Phobos excentrumossága 0,0321, Deimossé 0.0057 és mindkettő igen közel a főbolygó equatorsíkjában mozog. De a legkülönösebb a két bolygó rendkivül csekély távolsága M.-tól és ezzel kapcsolatosan igen rövid nyugatról keletfelé irányított keringésük. Az első keringési ideje 7 óra 39,2 perc, a másodiké 30 óra 17,9 perc és távolságuk M. középpontjától 9380 illetve 23400 km., v. M. felületétől 6000, illetve 20010 km. Mivel M. maga 24 óra 37,4 perc alatt forog egyszer tengelye körül nyugatról keletfelé, világos, hogy a belső holdat a M.-lakó nem keleten, hanem nyugaton látja kelni, és keleten nyugodni, mihez hasonló példát az egész bolygórendszerben sem találunk. Ugy mint Jupiter holdjainál itt is közelített szabályosság áll fenn a keringési idők között, amennyiben a külső mintegy 4-szer hosszabb időt igényel egy teljes keringéshez, mint a belső. E holdak segítségével sikerült meghatározni pontosabban a M. tömegét, melyet eddig tisztán háborgási számításokra támaszkodva, a Napénél 2680337-szer, kisebbnek kellett feltételezni. Lowell P., The Planet M. (Boston 1895).

Mars

az alkémisták igy nevezték a vasat és annak jelével [ÁBRA] jelölték.


Kezdőlap

˙