Médiateur

(franc., ejtsd: -tőr) a. m. közvetítő. A nemzetközi jogban az a hatalom, mely más hatalmak között felmerült viszályt békés úton kiegyenlíteni törekszik. - Mediatio a. m. közvetítés. Igy 1866. Ausztria Franciaország közvetítését vette igénybe. A barátságos hatalomnak ily közvetítését diplomáciai műnyelven «bons offices» - jó szolgálatoknak - nevezik.

Mediatizáltak

(ném. Standesherren, mediatisierte), azoknak a német főúri (hercegi, grófi) házaknak tagjai, amelyek azelőtt birodalmi közvetetlenséggel birtak s birodalmi rendek voltak, kiknek területeik azonban a régi német birodalom felbomlásakor más német államokba bekebeleztettek. A német szövetséggé alakult kormányok a M.-nak bizonyos előjogokat biztosítottak. A M. jelesül a német főnemességhez (hoher Adel) tartoznak; az uralkodó fejedelmi házakkal egyenranguak (Recht der Ebenbürtigkeit); megilleti őket a «Durchlaucht»; a grófi családok fejeit az «Erlaucht» cím; a szövetséghez tartozó, vagy azzal békés viszonyban álló bármely államban szabadon tartózkodhatnak, mely előjog különben a szabad költözkodás jogának általános elismerésével tárgytalanná vált; a védkötelezettség alól mentesek; az 1877. birósági szervezet előtt a polgári s a büntető igazságszolgáltatást saját területeiken gyakorolhatták s ők magok kivételes biróság alatt állottak stb.

Medicago

L. (növ.), l. Lucerna.

Medicamen

medicamentum, 1. Gyógyszerek.

Medici

(ejtsd: medicsi), a firenzei államnak leghiresebb nemzetsége, mely Mugellóból, a Firenzétől északra fekvő dombos vidékről származván, szerencsés vállalatai által a XIII. sz.-ban gazdagságra és hatalomra tett szert. M. Ardingo, az első M., kiről a történelem megemlékszik, Firenzében céhmester volt 1291. M. Avirardo, gonfaloniere volt 1314. Ez időtől fogva a M.-ek a polgárság legtekintélyesebb családjai közé tartoztak és a néppárt élén a főnemesek uralma ellen küzdöttek; párthiveiket pedig a címerükben levő palle-kről (vörös golyócskák) palleschi-nek nevezték. A Ricci és albizzi családok közötti viszálykodásokban (1343) a Ricci-család pártjára állottak. M. Bertalan, felkelést támasztott 1360. az uralkodó guelf oligárkák ellen, de nem ért célt. Öccse, M. Salvestro, megváltoztatta ugyan némileg az oligárkaalkotmányt (1378), de diadala nem tartott soká és 1381. számkivetésbe kellett vándorolnia. Fia M. Veri, 1400. ugyan fegyveres erővel támadta meg hazáját, de visszaveretett, midőn pedig a milanói herceggel újabb összeesküvést szőtt, ezzel ugyszólván az egész M.-ház kivégzését idézte elő. E katasztrófát a családnak csak néhány tagaja élte tul, akik aztán a kereskedői pályán keresték üdvüket; vállalataik sikerültek, vagyonuk nőttön-nőtt. Ekkor történt, hogy Bicci János, a család akkor feje (szül. 1360., meghalt 1429 febr. 20.), a gonfaloniere hivatalt elnyerte 1421. Fia M. Cosimo, szül. 1389., megh. 1464 aug. 1., mint a néppárt feje, újra szembeszállott Rinaldóval, az Albizzi-párt vezérével, aki őt Firenzéből 1433. tiz évre számkivetette. A M.-család barátjai azonban nem nyugodtak és Cosimo már egy év mulva visszatérhetett Firenzébe és Rinaldót kényszerítette távozásra. Ez időtől fogva Cosimo volt a köztársaság feje s kormányzása alatt a firenzei köztársaság óriási léptekkel indult virágzásnak. E hazafias lelkü, nemes gondolkodásu férfiut, ki a tudományok és művészetek lelkes és bőkezü pártfogója volt és aki roppant vagyonát egyesek és az állam segélyezésére fordította, a hálás utódok «a haza atyja» melléknévvel tisztelték meg. Ő volt az, akinél Konstantinápoly eleste után (1453) számos görög tudós keresett és talált menedékhelyet. V. ö. Fabroni, Cosmi Medicei vita (Pisa 1780); Conti, La prima reggia do Cosimo I. de M. (1893). Fiát és utódát, M. Pétert (szül. 1416., megh. 1496 dec. 3.) ki akarták forgatni az uralkodásból. A cselszövők törekvése azonban nem sikerült és Péer mind halálig béésen vezette az államot. Habár politikai belátásra és szellemi képességre nézve jóval mögötte állott atyjának, jóságával és igazságérzetével messze felülmulta azt. Pétert fiai követték az uralkodásban:

M. Lőrinc (Lorenzo, il Magnifico), szül. 1449 jan. 1., megh. 1492 ápr. 8., és M Gyula (Giuliano I.). E testvérpárt koruk legnagyobb tudósai nevelétk (Urbino Gentili, Landini Kristóf, Argyropulos, Ficinus stb.) s nevezetesen Lőrinc emelkedett kiváló költő és szónok hirére. 1469. nőül vette Orsini Klarisszát és még ugyanabban az évben vette át az uralkodást öccsével egyetemben. Alatta Firenze a tudósok és művészek gyülekezőhelyévé lőn. Vendégszerető házában találkoztak Chalkondylas Demeter, Poliziano Angelo, Landini Kristóf, Mirandolai Pico, Granacci, Terragiani és Michelangelo mindennapi vendége volt. Hunyadi Mátyás királyunkkal is összeköttetésbe lépett, kit udományos és művészetei hajlamaiban támogatott. Nagyszerü palotákat emelt, művész-iskolát alapított, s gazdagította a Cosimo által alapított Medici-könyvtárt. A hálás nép «il Magnifico» melléknévvel tisztelte meg. Mindazonáltal a Pazzi-nemzetség, mely a M.-ek mellett Firenze legelső családja volt, megirigyelte Lőrinc szerencséjét és IV. Sixtus pápával, Riario bibornokkal és Salviati Ferenc, Pisa érsekével egyetértőleg, összeesküvést forralt a M.-ek ellen, amelynek M. Gyula a székesegyházban 1478 április 26. csakugyan áldozatul esett. A nép véres boszut állt az összeesküvőkön és a M.-ek valamennyi ellenségein; magát az érseket a signoria-palotának egyik ablakára akasztották fel. E miatt IV. Sixtus egyházi átokkal sujtotta a várost és I. Nápolyi Ferdinánddal szövetkezve, sereget toborzott Lőrinc ellen. Lőrinc azonban titkon Nápolyba utazott és a maga részére nyerte meg Ferdinándot, mire aztán a pápa is kibékült vele (1480). A béke helyreállítása nagyban növelte Lőrinc tekintélyét. Ekkor vitte ki, hogy a polgárság az összes államügyek vezetését egy állandó 70 tagu gyülésre bizta. Műveinek díszkiadásáról (5 köt.) II. Lipót nagyherceg gondoskodott 1826. Életét többen irták meg: Fabroni (Pisa 1784, 2 köt.); Roscoe (London 1796, ném. Lipcse 1861); Reumont, Lorenzo de' M. und seine Zeit (Lipcse 1874, 2 kot.). V. ö. még Buser, Lorenzo de' M. als italienischer Staatsmann (Lipcse 1879). Lőrinc legifjabb fiaJános, X. Leo néven 1513. pápa lett (l. o.). Bátyja,

M. Péter (II.) szül. 1471 febr. 15., megh. 1503 dec. 28., atyja halála után a firenzei köztársaság élére került. De nem birta tekintélyét sokáig fentartani, mert a korlátlan fejedelmi méltóság után áhítozván, gyülöletessé vált: midőn pedig 1494-ben adott át több fontos helyet VIII. Károly francia királynak, a nép őt testvéreivel együtt számkivetésre itélte és palotáját lerombolta. Mindamellett Firenze ekkor a franciák kezébe került. A száműzött Péter több ízben próbált Firenzébe behatolni, de terve mindannyiszor meghiusult; erre Nápolyba ment s a franciák szolgálatába lépett. 1503. midőn a franciákkal együtt Gonsalvo de Cordova előtt menekült, futás közben a Gariglianóba fult. Lőrinc harmadik fia, Gyula (II.), a spanyolok segítségével 1512 szept. visszafoglalta ugyan Firenzét, de már 1513. mondott le az uralkodásról s Rómába vonult vissza. I. Ferenc francia király a Nemours hercegi címmel tüntette őt ki.

M. Lőrinc (II., Lorenzo), II. Péter fia, szül. 1492 szept. 13., megh. 1519 máj. 4. Nagybátyja X. Leo pápa 1516. Urbino hercegévé tette, mire 1518. de la Tour d'Auvergne Magdolna francia hercegnőt vette nőül. Leánya, Katalin (l. o.) Franciaország királynője (II. Henrik neje) lőn. Michelangelo utóbb II. Lőrinc és nagybátyja, Gyula sírja számára a san-lorenzói templomban Firenzében világhirü síremléket alkotott. II. Lőrinc elhalálozásával X. Leo pápa volt a M.-családnak id. Cosimótól származó ágának egyetlen törvényes utódja. De törvénytelen sarj több élt; ilyen volt Gyula, az 1478. meggyilkolt I. Juliánnak fia, aki X. Leo pápa segítségével Firenze uralkodója, 1523. pedig VII. Kelemen néven pápa lőn. Hippolitot, II. Gyula törvénytelen fiát (szül. 1509., megh. 1535.), VII. Kelemen pápa biborossá nevezte ki. Sándor, II. Lőrincnek egyik törvénytelen fia, azonban megmérgezte Hippolitot. Ez a Sándor már 1523 óta kormányozta fejedelmi hatalommal a még mindig a köztársaság címét viselő firenzei államot. 1527. a polgárság ugyan elkergette, de V. Károly császár, kinek természetes leányát, pármai Margitot nőül birta, fegyveres erővel visszavezette és Firenze urává tette (1530). Pártja 1532 május 1. örökös herceggé kiáltotta ki s ez időtől fogva korlátlan hatalommal és zsarnoki módon uralkodott. Meggyalázta Firenze legnemesebb hölgyeit, mignem saját rokona, Lorenzino 1537. meggyilkolta. Magát Lorenzinót utóbb (1548) Velencében hasonló sors érte, mig öccse János, az un. n. dalle bande nere (zsoldos banda) vezére, mint condottiere félelmetes nevet vívott ki magának. 1526. elesett a császáriak ellen való harcban. V. ö. Ferrari, Lorenzino di M. e la vita cortigiana del cinquecento (Milano 1891).

János fiát, I. Cosimót, szül. 1519 jun. 11., megh. 1574 ápr. 21., a szenátus Sándor meggyilkolása után (1537 jan. 9.) Firenze hercegévé proklamálta és V. Károly császár meg is erősíté őt e méltóságban. 1555. elfoglalta Sienát, számos erődöt épített, házának örökös ellenségeit pedig, a Strozzikat, mind megölette. A kereskedelmet, melyről az id. M.-ág leszokott volt, állami monopoliummá tette és a keleti kereskedelem védelmére a Szt. István-rendet alapította. A tudomány és művészet körül azonban ő is tagadhatatlan érdemeket szerzett. Megújította a pisai s támogatta a firenzei és sienai egyetemet. Firenzében akadémiát létesített, gyüjtötte a régiségeket, képtárt és rajziskolát alapított s maga is irt munkákat. Ilyen a Viaggio per l'alta Italia, descritto da Fil. Pizzichi, melyet Moreni adott ki magyarázatok kiséretében (Firenze 1828). V. Pius pápaFirenze nagyhercegévé nevezte ki és Rómában megkoronázta (1570). Ezt a címet II. Miksa császár nagy összeg árán 1575. helybenhagyta. Ferenc (I.), I. Cosimo legidősebb fia, szül. 1541 márc. 25., II. Miksa császárnak hugát, Jankát vette nőül s miután Janka 1578. meghalt, a hires velencei Capello Biankával (l. o.) kötött újabb házasságot. Mindketten egy és ugyanazon napon (1587 okt. 19.) mérgezés folytán haltak meg. Leánya, Mária, IV. Henrik francia király nejévé lőn. I. Ferencet öccse követte, Ferdinánd (I., l. o.), 1587-1609., kivel szemben mostoha testvére, Don Pedro, aki többnyire II. Fülöp spanyol király udvarában élt, spanyol segéllyel támasztott igényt Firenzére, melyet azonban nem sikerült hatalmába kerítenie. Megh. 1604 ápr. 25. I Ferdinándot 1609. fia, Cosimo (II.), szül. 1590 máj. 12., megh. 1620 febr. 2., követte az uralkodásban. Ő is pártolta a tudományokat és művészeteket. Amellett azonban hajóhadát is szaporította és ezzel tekintélyt szerzett lobogójának. Követte őt fia, II:. Ferdinánd (1621-70. [l. o.]) s ezt megint az ő fia III. Cosimo, szül. 1642 aug. 14., megh. 1723 okt. 21. Ez a tehetségtelen, gőgös és bigott ember csak a hizelgőket szerette, holott a nejével, aszép, de feslett életü Orleansi Lujzával folytatott botrányos házassága gúny tárgyává tette egész Európában. Fényűzésével pedig Toscana elszegényedését siettette. Másodszülött fia János Gaston lett utóda, szül. 1671 máj. 24., megh. 1737 jul. 9. Ez a kormány gondjait inasára bizta, maga pedig kicsapongó életre adta magát, mely őt testileg és szellemileg tönkre tette. Benne kihalt a M.-nemzetség. Franciaország és Ausztria az 1735-iki békében már előzetesen Ferenc Istvánt, Lotaia hercegét, Mária Terézia férjét jelölték ki Toscana hercegévé.

A M.-nemzetségnek egyik ifjabb ágából, a fejedelmi Ottajano-családból, mely már a XIII. sz.-banvált el az idősebbik ágtól, származott Don Luigi M., Sarto hercege, akit a nép M. Cavaliere-nek nevetzett, szül. 1760. és meghalt utazás közben Madridban 1830 jan. 25. Mint Acton (l. o.) utódja Nápoly külügyeit és pénzügyeit vezette. A francia uralom idejében Angolországban élt, 1815. azonban ő is visszatért a Bourbonokkal s 1818. megint pénzügyminiszterré lett. Az 1820 julius 2. Nolában kitört katonai forradalom után lemondott állásáról és Rómába költözködött, ahonnan azonban 1822. visszatérvén, előbbi állását újra elfoglalta.

Irodalom, Capponi, Storia della repubblica di Firenze (németre is lefordították); Reumont, Geschichte Toscanas seit dem Ende des florentinischen Freistaats, I. köt.; Die M. 1530-1737, Gotha 1876; Buser, Die Beziehungen der M. zu Frankreich 1434-94, Lipcse 1879; Litta, Famiglie celebri italiane, II. köt; Galluzzi, Storia del Granducato di Toscana, Firenze 1781; Perrens, Histoire de Florence és Histoire de Florence depuis la domination des Médicis etc., 3 köt., Páris 1888-1890; a Firenze alatt említett irodalom. Ranke, A pápák története, I-II. köt.; Symonds, A renaissance Olaszországban, I. köt. A renaissanceról szóló munkák.

Medicina forensis

(lat.) a. m. törvényszéki orvostan (l. o.)

Medici-Vénus

l. Aphrodite.

Medici-villa

egy a Monte Pincio hegyén Rómában épült villa, melyet Lippi Hannibal építész Ricci da Montepulciano bibornok számára épített. Nevét későbbi tulajdonosától, Medici Ferdinánd bibornoktól nyerte. A francia állam 1801. megvette s a XIV. Lajos által alapított Académie de France a Rome székhelyévé tették, melybe évenként 4 művészt és zenészt küldenek Párisból, kik itt 4 éven át tovább képezhetik magukat. Az intézet élén eg y6 évre kiküldött igazgató áll.

Medicus

(lat.) a. m. orvos; nálunk különösen orvosnövendék.

Medikomekinikus kúra

Zander, stockholmi orvos által feltalált s a tökéletességig fejlesztett eljárás, mely megfelelő gépek segélyével rendszeres aktiv és passziv mozgások útján cálozza a legkülönfélébb betegségek gyógyítását (az emésztőszervek idült betegségeit, a vérkeringési szervek és idegrendszer egyes bántalmait, az izületek merevségét, elferdüléseket stb.). Zander 1867-ben 27 készülékkel szerelte fel első M. intézetét. Jelenleg Németországban 26 s ezeken kivül más országokban még 20 ily intézet létezik, felszerelve 68 Zander-féle gépezettel. A gépek egy részét maga a beteg saját izomerejével hozza működésbe, másrészt azonban erőátvitellel valamely mótor mozgatja. A Zander-készülékek tökéletessége abban rejlik, hogy az általuk kifejthető erő ugy az aktiv, mint a passziv mozgások kivitelénél a beteg erőbeli állapotához mérten szabályozható és ellenőrizhető. A Zander-készülékek egyedüli hátránya, hogy a tetemes költség miatt, mellyel ilynemü intézet berendezése jár, nem állhat minden orvos rendelkezésére.


Kezdőlap

˙