Miksa-rend

Tudomány és művészetekért osztogatott bajor rendjel, melyet I. Miksa 1853 nov. 28. alapított. 1886 dec. 18. alapszabályai megváltoztak. Nagymestere a király. Jelvénye fehérsegélyü sötétkék lóherés kereszt. Körülötte arany, felül szalaggal összekötött koszoru. Középpajzsa szögletes, rajta az alapító képe megfelelő felirattal, felette korona. A kereszt sarkaiban arany sugarak, karjain az alapítás dátuma. A középpajzs hátlapján bagoly, ha tudományos, Pegazus, ha művészeti érdemekért adományoztatik.

Miksa-tornyok

(Linzi tornyok is), a linzi sánctáborban mint védő erődök (1828-36) használtattak; nevüket feltalálójuktól (Miksa József Estei osztrák főherceg, szül. 1782 jul. 14., megh. 1863 jun. 1.) kapták. Két vagy három emeletesek voltak, legfelül haubicokkal, a középső emeleten nehéz ágyuütegekkel fölszerelve; a poroszok is alkalmazták, de a vontcsövü ágyuk használata óta nem felelnek meg többé a modern várvédelem követelményeinek.

Mikszáth

Kálmán, szépirodalmi iró, szül. Szklabonyán (Nógrád) 1849 jan. 16. Atyja, kis-csoltói M. János, jómódu kisnemes volt, anyja farádi Veres Mária. A gimnáziumot nagyrészt Rimaszombatban járta, a két utolsó osztályt azonban Selmecbányán végezte. Innen 1868-ban Pestre ment a jogi egyetemre. Elvégezvén a jogot, hazament Nógrádba, ahol megyei esküdt volt. Itt alkalma volt bepillantani a hires megyei életbe, s közvetlen közelből megismerni a vármegye urait. Ekkor kezdett irni apró humoros rajzokat, elbeszéléseket; első elbeszélése 1872. jelent meg a Fővárosi Lapokban A batyus zsidó leánya címmel. 1873. mindkét szülőjét elveszítvén, egészen falusi életre szánta magát és Szklabonyára húzódott. Mivel azonban birtokát anyja bérbe adta volt, nem tudott mit csinálni, s miután a megyei tisztújításon mint aljegyző megbukott, 1874-ben Pestre jött, mint iró próbálni szerencsét. Elbeszéléseit elfogadták ugyan a szerkesztők, de M. mégis nehezen tudott boldogulni. Szokatlan eredetiséggel irt, ami minduntalan beleütközött az akkori irodalmi konvencióba; a szerkesztők a legeredetibb gondolatokat törülték, melyeket mikor későbbi gyüjteményeiben visszaállított, hazai és külföldi kritikusok mint M. tehetségének fénypontjait emelték ki. Első önálló könyve, az Elbeszélések (Budapest 1874, 2 köt.), nem keltett nagyobb tetszést. Pár évig ugy gondolkozott egyes budapesti napilapoknál s akkor lévén divatban a Kákay Aranyos-féle (l. o.) politikai karcolatok (Kecskeméthy Aurélé meg az Ábrányi Kornélé), ő is irt egy kötet Még újabb fény- és árnyképeket (Budapest 1878). Sikerével és magával elégedetlenül, teljesen elkeseredve 1878. Szegedre ment, a Szegedi Naplóhoz. Az ottani viszonyok közt kezdett megdermedt lelke fölpendülni; ott érte az árviz (1879) s az erre következett kir. biztosi korszak, ami mind hálás, de egyszersmind meggyőzhető anyag volt tollának s ott aratta első helyi sikereit. A kir. biztosi tanácsot csipkedte; karcolatokban örökítette meg Tisza Lajos udvarának alakjait. E karcolatok a Szegedi Naplóban jelentek meg és szenzációt keltettek; ki lehetett belőlük látni a későbbi humoros és jellemző vázlatok csiráját. Az árviz legborzasztóbb 14 napjáról röpiratot adott ki Szeged pusztulása címmel. Ezt követte a Tisza Lajos és udvara c. gyüjtemény, melyet ereje javával irt M., bár jelentéktelen személyekről. 1880. Az igazi humoristák címmel egy kötet rajzot bocsátott közre abban a genreben, melyet később annyira megkedvelt a közönség. Egy szegedi kiadó rávette, hogy kiadja a Tót atyafiakat (1881). Ez a műve tett először országos hatást. Érzelmes és humoros rajzaiban a hangnak amily egyszerü, épp oly mély költőiségével dolgozza fel a magyarországi népéletnek egy addig figyelembe nem vett körét s humorral vegyült melankóliája, a megfigyelés finomsága, előadásának könnyü fordulatossága, szineinek gazdagsága, szerkezeteinek pointe-ozása új és sajátszerü bájt hoztak a magyar prózai szépirodalomba, melynek Jókai óta ily eredeti hangu, nemzeties és könnyü elbeszélője nem volt (kitünnek «Fekete folt» és «Lapaj, a hires dudás története» c. elbeszélései). Négy hónap mulva követte e kötetet pendantja, A jó palóczok c. kötet (Budapest 1882), M. szülőhelyének alakjai, egy-egy kis idill-, vagy dráma-, v. regényszerü történet keretében, a jellemző és költői vonások meglepő kiemelésével; az egyszerü emberek érzelemvilágának találó, változatos és szerető festésével. Iróink már régebben kisérleteztek a rajzzal, e kisebb műfajjal, melyet Bret Harte, Twain Mark és Björnsterne Björnson tettek világszerte divatossá. De csak M.-nak sikerült megteremteni igazi magyar tárgyu és magyar stilü rajzot s eredeti magyar szellemet és költői hangulatot önteni e kis körre szorítkozó, de annál intimebb hangu, harmonikusabb, kerekebb szerkezetü műformába. M. e könyvét már Budapesten irta, ahova 1881-ben újra feljött, mert a királyi biztosi tanács is feloszlott, s őt az Ország-Világ segédszerkesztőjének hivták meg. Ekkor vált ki a Budapesti Hirlap szerkesztősége a Pesti Hirlapból, ahova új erők kellettek, s igy került M. a Pesti Hirlaphoz, ahol eleinte egy pár mellékesebb rovat vezetésével volt megbizva, de egy félév mulva teljes rohammal vette be a közönséget. A következő évben megkezdte a Pesti Hirlapban A tisztelt házból címü tárcarovatot, amely általános tetszéssel találkozott. A jó palóczokat már a Pesti Hirlap tulajdonosa adta ki. E műve és A t. ház karcolatai teljesen megalapították hirnevét s M. Jókai mellett a legkedveltebb elbeszélőnkké és humoristánkká emelkedett. Művei, az eddigiekhez hasonló rajzok és tárcák, egymást érték, s M. termékenysége máig sem apadt. Megpróbálkozott a regénnyel is. Első regényszerü műve: Nemzetes uraimék (Mácsik a nagyerejü, 1884), inkább részleteiben megkapó, de későbbi regényei közt vannak erősebb szerkezetüek. Regényeiben, rajzaiban fő tárgyköre a népélet mellett a vidéki kisnemesség, a vármegyei élet, a «gentry»-osztály, melynek erényeit és hibáit sok szeretettel, de humorral is mutatja be s hanyatlását szabadelvü tendenciával rajzolja (a gentry-ellenes Siecle M.-nak e műveit szorgalmasan fordíttatja franciára). M.-ot szépirodalmi intézeteink is siettek tagjaik sorába fűzni, és pedig 1882. a Kisfaludy-társaság meg a Petőfi-társaság, később az akadémia is. M. a szépirodalom mellett a politikai pályán is működik, mint a szabadelvü párt hive. 1887. az ilyefalvi kerület (melyet azelőtt Jókai képviselt) egyhangulag képviselőjévé választotta, 1882. pedig a fogarasi kerület választotta meg egyhangulag. Nagyobb politikai tevékenységet azonban nem fejt ki. M. családos ember; neje farkasfalvi Mauks Ilona, kit 1873. vett nőül; két fia van, kiket gyakran tesz novelláinak hőseivé. A Kisértet Lublón c. műve egészen róluk szól. Munkái a fönt említetteken kivül: Kavicsok (elbeszélések, 1883); Az apró gentry és a nép (1884); A tekintetes vármegye (1885); A loinai fű (elbeszélés, 1885); Urak és parasztok (1886); A tisztelt ház (1886, 3 kiad. Jankó J. rajzaival 1887); Frivol akta; A brézói ludak; Saját ábrázatomról 81883); Club és folyosó (politikai ötletek és rajzok, 1888); A beszélő köntös (1889); Tavaszi rügyek (elbeszélések az ifjuságról, 1890); Pipacsok a búzában (28 elbeszélés, 1890); Galamb a kalitkában; A kis primás (1892); Országgyülési karcolatok; Pernye (elb.); Besztercze ostroma (regény); Szent Péter esernyője (regény); Kisértet Lublón; Eladó birtok; A fészek regényei. Szerkeszti az Egyetemes Regénytárban az Almanachot 1888 óta évről évre, benne saját szépirodalmi dolgozatait is közölvén. Népies és ifjusági vállalatok számára is számos darabot irt. A Jó Könyvek címü sorozatba irta: Herceg Esterházy Miklós, Az ördög országa, Jókai Mór, Esterházy Miklós további kalandjai címü történeteket. Ilyen irányu munkái: A két koldus diák (Budapest 1886); Otthon és a zöld mezőn. Munkái nagy része több kiadásban és több alakban megjelent díszes kiállításokban, illusztrációkkal. 1888-89. jelent meg munkáinak második kiadásu sorozata (Nemzetes uraimék, Az apró gentry stb.). Elbeszéléseit számos nyelvre fordították. A nagy irodalmak közül a németben a franciában keltettek nagyobb feltünést; az angolban kevésbbé. Francia fordításban (Scenes hongroises, Páris 18909. Németre Silberstein ötvös Adolf, Neugebauer László, Tábory Róbert és mások fordítottak (Zwischen einst u. jetzt, Ungarische Dorfgeschichten, Die guten Hochländer stb. címekkel). Egyes elbeszéléseket fordítottak olaszra. Szabó Endre többet oroszra fordított. Svédre lefordították a Jó palócokat, egy nagy részét Oszkár svéd király. Dán fordításai: Slovakiske landsbyhistorier (ved Schumacher, 1893); Novelletter fra Ungarn (Kopenhága 1885). A hazai nyelvek közül tótra Bachat fordítgatott: Lohinszka Zelina, Holubice v kleci (1895). Szerb nyelven egy kötet elbeszélése jelent meg 1893. Álneve Scarron, melyet az aktualitással összefüggő tárcái és apróságai alá irt; novellát saját nevével jelölte.

Mikulás

Miklós szent (l. o.) nevéhez fűződő népies rámalak, mellyel december 6-án, Miklós napján a gyermekeket ijesztgetik. A rossz gyermekeknek virgácsot, a jóknak pedig ajándékokat hoz.

Mikvá

l. Rituális fürdő.

Mila

isztriai város, l. Muggia.

Miladinov

Dimitrije, a bolgár érdekek legnevezetesebb védője Makedoniában, szül. Sztrugában (Ochrida mellett) a harmincas években, meggyilkoltatott Konstantinápolyban 1861 nov. 1858. tanító lett Kukušban Szaloniki mellett, hol a szláv liturgiát az egyházba bevitte. meletios görög püspök ellen a szláv bolgároknál annyira agitált, hogy a fanarióták 1859. kénytelenek voltak a püspököt elmozdítani. De már 1860. Meletios a porta által ochridai metropolitának neveztetett ki, mire a szlávokkal kegyetlenül kezdett bánni. Midőn M. 1861 nyarán Sztrugába ment családja látogatására, itt a boszuvágyó püspök unszolására állítólag felségsértés miatt elfogatott és láncokban Konstantinápolyba vitetett. ifjabb testvére, Konstantin, ki tanulmányait Moszkvában végezte volt, éppen akkor Zágrábban ellenőrizte a két testvér által összegyüjtött bolgár népdalok nyomtatását, melyek Strossmayer püspöknek az osztrák követség segítségével, melyet az orosz kormány is támogatott, sikerült a portától a két testvér szabadon bocsátását kieszközölni, azonban akkor már késő volt, mert a két bolgár nemzeti vértanut a bősz fanarioták a börtönben megmérgezték (1861 nov.). A két testvér gyüjteménye még ma is a legnagyobb bolgár népkölteménygyüjtemény.

Milam

(ejtsd: majlem), county Texas északamerikai államban, 1720 km2 ter., 19 540 lak., Cameron székhellyel.

Milán

1. Obrenovics, Szerbia fejedelme, Milos fejedelem fia, szül. 1819 okt. 12. Atyja lemondása után 1839 jun. 13. jutott a trónra, de már ugyanez évi jul. 8. Belgrádban meghalt.

2. M. Obrenovics, szerb király, szül. 1854 aug. 22., Obrenovics Milos (megh. 1861 nov. 20.) és Katargi Máriának fia. Párisban nevelkedett és 1868 jul. 2. nagybátyja Mihály fejedelem meggyilkoltatása után IV. M. név alatt kiáltatott ki fejedelemmé. 1872 aug. 22. nagykoru lett és 1875 okt. 17. házasságra lépett Natáliával, Kecsko Ivanovics Péter orosz ezredes leányával, ki őt 1876 aug. 14. egy fiuval, Sándorral ajándékozta meg. Oroszország által felizgatva és annak titkos segítségével 1876 jul.-ban Montenegróval egy időben minden ok nélkül háborut kezdett Törökország ellen, mely háboru azonban október végén a Csernajev által vezérelt szerb sereg megsemmisülésével végződött. Szerbia az oroszok által magára hagyatva, csak Anglia segítségével tudta a győzelmes portától 1877 márc. a békét kieszközölni. Mindamellet már 1877 dec. végén újra kezdte a háborut és annak szerencsétlen folytatása dacára diplomáciai úton a berlini kongresszuson megszerezte Pirot és Nis várakat és Ó-Szerbia jelentékeny részét, továbbá a szuverénitást és a fenség címét. A nagyhatalmak helybenhagyásával 1882 márc. 6. a királyi címet is felvette. 1885. háborut kezdett Bulgáriával, de e vállalatát 1886. Sándor bolgár fejedelem teljesen leverte. E szerencsétlen háboru és az ügyetlen pénzügyi politikai komolyan megingatták állását. Ehhez járult, hogy a főpapsággal is összetűzött, mert 1883. Mihály metropolitát letette. Feleségétől 1888. elvált, de az elválást, melyet a király egyenes parancsára okt. 24. kreaturája Theodosius belgrádi metropolita, nem pedig az illetékes konstantinápolyi patriárka mondotta ki, ortodox körökben érvénytelennek tartják. M. 1889 jan. 2. országának új és egészen liberális alkotmányt adott, de mert belátta, hogy állása az újonnan választott redikális szkupstina mellett tarthatatlanná vált, 1889 márc. 6. egészen váratlanul fia Sándor javára a trónról lemondott és Párisba ment. 1890 máj. 16-tól okt. 29-ig ugyan Belgrádban tartózkodott és a radikálisokat s Garasanint támadta meg beszédeiben, kik viszont minden baj okozójának mondották és azzal vádolták, hogy államcsinyre készül. Midőn a szept. választásokban megint a radikálisok győztek, M. ott hagyta Szerbiát. 1891 márc. 5. azonban megint Belgrádban termett és Garasanint támadta meg a lapokban, aki viszont markovics Ilona megöletésével (1882) vádolta M.-t. A szkupstina elvégre ápr. 11. arra szólította fel az exkirályt, hogy fiának nagykoruságáig Szerbiából távozzon, amit M. meg is tett. 1891 szept. 30. a szerb állampolgári kötelékből is kilépett és miután 1892. a Takova gróf nevét felvette, azóta rendszerint Párisban él. 1892 márc. 24. azonfelül, midőn trónjáról és trónigényiről lemondott, azt is igérte, hogy állandóan Szerbián kivül fog élni és sohasem fog Szerbiába visszatérni. Erre a skupstina 1 millió frank évi díjat szavazott meg neki. 1893 elején kibékült Biarritzban elvált nejével, Natáliával, mely hirnek fiuk, Sándor örült legjobban, de szülei ezentul is elválva éltek. M. továbbra is Párisban maradt, ahonnan azonban Sándort tanácsokkal szolgálta. Az 1893 ápril 14-15. közötti éjjel rendezett államcsiny M. tanácsára és tudtával történt. Azonban a dec. 3. alakított Gruics-kabinet sem akart M. hazatéréséről hallani és midőn Sándor király atyját 1894 jan. visszahivta, a Gruics-kabinet beadta lemondását. Az új minisztérium (Nikolajevic) ápr. 20. oly rendeletet adott ki, melynek értelmében Sándor király saját hatalmánál fogva a szüleinek számkivetésére vonatkozó törvényt hatályon kivül helyezi. M. visszatérése nem sokat segített a pártok gyülölségén, sőt még ingerültebbekké tette a kedélyeket, ugy hogy végre Sándor király az 1889-iki szabadelvü alkotmányt felfüggesztette. 1894 őszkor M. visszatért Párisba és csak most jelent meg Natália királynő Belgrádban. V. ö. Vasárnapi Újság 1875. évf. 529, és 1882. évf. 161.

Milano

1. egykori hercegség Felső-Olaszországban, Piemont, Montferrat, Genova, Parma, Mantova, Velence és Svájc közt. Első hercege a Vencel királytól 1395. azzá kinevezett Gian Galeazzo Visconti volt. A hercegség már akkor a legvirágzóbb lombard városokat foglalta magában. Midőn 1447. a Visconti-család férfiága kihalt, a francia királyok, mint az elhunyt család rokonai tartottak rá igényt. Ennek dacára sikerült Sforza Ferencnek, az utolsó Visconti egy törvénytelen leánya férjének 1450. a hercegséget a maga számára megszereznie. De 1499. XII. Lajos és még inkább utóda I. Ferenc a francia követelésekért síkra szállottak és M. felváltva a franciák és a Sforzák hatalmában volt, mig I. Ferenc a madridi békében a hercegségről le nem mondott. 1535. a Sforza-család férfiága kihalt, V. Károly tehát ezt mint német hűbért fiának, II. Fülöpnek adta. A spanyol örökösödési háboru után 1714. a hercegséget Ausztria kapta meg. Az 1735-iki bécsi békében és az 1743-iki wormsi egyezményben azonban egyes részeiről lemondott. L. M. várost.

2. M. (Medoilanum), olasz tartomány Lomberdia compartimentóban Como, Novara, Piacenza, Pavia, Bergamo és Cremona közt, 3143 km2 ter., (1881) 1 114 991, az 1892. becslés szerint 1 247 166 (1 km2-re 417) lak. M. nagyobbára sík föld, csak É-i részét takarják az Alpok végső kiágazásai. A Lambro, Olona, Sevesa, határain pedig a Po, Ticino és Adda, továbbá számos csatorna öntözni. A termékeny föld sok gabonát, rizst, kendert terem; az állat-, különösen selyemhernyótenyésztés virágzó; sok a gyümölcs- és eperfa meg a szőllő. Az iparosok főképen selyemkelméket, papirost és pamutkelméket készítenek. A tartomány 5 járásra oszlik; ezek: Abbiategrasso, Gallarate, Lodi, M. és Monza.

3. M., az ugyanily nevü olasz tartomány és járás, továbbá érsek székhelye az É. sz. 45° 28' és a K. h. 9° 11' alatt, termékeny síkságon, az Olona, 3 hajózható csatornák a Naviglio della Martesana az Addával és Póval, a Naviglio Grande a Ticinóval, a Naviglio di Pavia a Ticinóval és Póval kötik össze. A lakosok száma (1881) 321 839, akik közül a belső városra (circondario interno) 214 004 és a bekebelezett külvárosokra (circondario esterno dei corpi santi) 107 835 lak. esik, az 1893. becslés szerint pedig 426 500. Ipar tekintetében M. az olasz városok közt első rangu helyet foglal el. A nagy iparostelepek főleg a városon kivül vannak. Ezek között a kiválóbbak a gép-, papiros-, bőr-, szeszgyártás. kémiai ipar, selyem-, pamut- és vászonszövés, szappan-, gomb-, porcellán- és kaucsukáru-készítés. A jelentékeny kereskedés fő cikkei a rizs, gabona, sajt és a környék egyéb termékei. A közművelődési intézetek közt a kiválóbbak: az 1875 óta teljes filozofiai fakultás; a politechnikum; az 1860. kiegészített állatorvosi akadémia és az 1870 óta vele egybekötött gazdasági főiskola; az 1776. felállított Academia di Belle Arti, a tudományok és irodalom ápolására alapított akadémia, matematika-természettudományi meg történelem-irodalmi osztállyal; az 1760. jezsuitáktól alapított és 1773 óta az állam tulajdonát tevő csillagvizsgáló; a zenekonzervatorium; több középiskola, számos nép- és polgári iskola; a Brera nevü épületben a régiségtár, az érdekes képtár (Rafael-féle, továbbá lombardiai és velencei mesterek képeivel), nagy könyvtár (254 321 kötet), pénzgyüjtemény és antik művek gipszutánzatai; a hires Ambroziana-könyvtár, amelyet 1609. Borromeo kardinális alapított 146 000 könyvvel, 15 200 kézirattal (a Codex atlanticus, Homer-codex stb.), bronztárgy- és képgyüjteménnyel; a Poldi-Pezzolitól 1879. a városnak ajándékozott régiségeket és különféle művészeti tárgyakat (ötvösművek, fegyverek, bronztárgyak stb.) tartalmazó muzeum; a képtár a Palazzo Borromeóban; a Museo Civico paleontologiai, etnográfiai és zoologiai gyüjteményekkel; a Museo Artistico (régi és újabb mesterek rajzaival, faragványokkal, zászlókkal, érmekkel stb.); végül az állandó műkiállítás. Az óváros részben szűk és rendetlen utcákból áll; körülötte terülnek el a külvárosok, amelyeket a kapukról (Porta Volta, Garibaldi, Nuova, Umberto stb.) neveztek el. A forgalom középpontja a Dom-tér, amelyet újabb időkben jelentékenyen megnagyobbítottak. Hozzája csatlakozik ÉNy-felé a Piazza de' Mercanti, a régi M. középpontja, amelyet azelőtt 5 kapuval el lehetett zárni. Rajtuk kivül van még a Piazza della Scala, Leonardi da Vinci szobrával Magnitól; a Piazza San Fedele, Manzoni-emlékkel; a Piazza Mentana a Mentanánál 1867. elesettek emlékszobrával Luigi Bellitől; a Piazza Beccaria, Beccaria szobrával Granditól; a városház udvarán III. Napoleon lovas szobra áll; a Piazza Cavour, Cavour bronz szobrával Tabacchitól. A Vecchia Piazza d'Armin van a 30 000 néző befogadására alkalmas lóversenytér, vele szemben áll egy diadalkapu, az Arco del Sempione, amelyet I. Napoleon kezdett meg és Ferenc császár 1838. fejezett be; a diadalkaput Pompeo Marchesi képei díszítik. A Giardini pubblici a Porta Venezia és Nuova közt a legkedveltebb sétáló hely. M. leghiresebb épülete a hatalmas székesegyház (148 m. hosszu, 88 m. széles, tornya 174 m. magas, területe 11 700 km2), külső falain legalább 2000 márványszoborral és szobrocskával; a székesegyházat állítólag 1386. kezdték meg építeni gót ízlésben; román homlokzatát Pellegrino Pellegrini dei Tibaldi tervei szerint I. Napoleon korában fejezték be; rajta számos építő művész dolgozott. (V. ö. Rupp és Bramati, Il duomo di M., és Boito Camillo, Il duomo di M.) A székesegyháznál régibb a San Ambrogio-templom, a Karolingiak korából való oltárciboriummal; a IV. sz.-ban alapították és a XII. sz.-ban mint 3 hajós román bazilikát újra építették; benne ment végbe a vaskoronával való koronázás. Egyéb jelentékeny épületek még a San Lorenzo, M. legrégibb temploma; a Santa Maria delle Grarie, Bramantetól való szép kupolával és mellette a most lovaskaszárnyául szolgáló klastrom Leonardo da Vincitől eredő, az utolsó vacsorát ábrázoló hires képpel; a Chiesa del Monastero Magiore, Luinitől való freskókkal; a San Lorenzo-templom melletti antik Porticus 16 korintusi oszloppal; a Brera, egykoron jezsuita kollégium, jelenleg Palazzo di scienze, lettere ed arti számos gyüjteménnyel (l. föntebb), udvarán a Canovától való I. Napoleon szoborral, amely a franciák császárját mint római imperatort ábrázolja; a nagy Ospedale maggiore 4000 beteg számára; a Galleria Vittorio Emanuele, Európa egyik legszebb fedett árucsarnoka, amelyet 1865-67. Mengoni tervei szerint 8 millió liráért építettek, hossza 195, szélessége 14,5 m., kupolája 50 m. magas; a királyi palota (1772-ből) Appiani, Luini és Hayez freskóival; az érseki palota (Arcivescovado) Pellegrinitől, szép oszlop-arkádokkal, szobrokkal és korintusi oszlopokkal az udvarain; a Galeazzo Alessi tervei szerint 1555. épített Palazzo Marino (1861 óta városháza); a Casa Taverna (most Ponti) szép portalével; a Palazzo Borromeo többféle gyüjteménnyel; végül az igazságügyi palota. Szinházai (12) közül a legjelentékenyebbek a Piermarini által 1778. a Sta Maria della Scala helyén épült Teatro alla Scala, a nápolyi San Carlo-szinház után Olaszország legnagyobb szonháza, 3600 nézőhellyel, továbbá a Teatro della Canobiana és a Manzoni-szinház. A jótékonysági intézetek (összesen 370, a főbbek az Ospedale maggiore, a Sta Catarina-lelencház, stb.) 8 millió lira évi jövedelemmel rendelkeznek.

Történelem. M.-t Titus Livius szerint Kr. e. 603 körül a gallusok alapították. A rómaiak Scipio vezérlete alatt Kr. e. 222. elfoglalták. Uralmuk alatt Mediolanum csakhamar fölvirágzott és É-i Itália legnagyobb városává lett. Legtöbbet köszönhet a város Maximianus császárnak, aki falakkal is körül vétette. Severus, Constantius és Constantinus császárok gyakrabban itt tartották székhelyüket. A hagyomány szerint szt. Barnabás volt az első püspöke; szt. Ambrozius 374-397. tartotta a püspöki székes elfoglalva. A középkorban a barbároktól sokat szenvedett. 452. kifosztotta Attila, 476. elfoglalta Odoaker, 493. Theodorik, 538. Vitiges király egyik unokaöccse feldúlta, amikor is Procopius elbeszélése szerint közel 300 000 ember pusztult el. 568. Alboin kerítette hatalmába. A longobard uralom alatt hanyatlásnak indult, de a Karolingiak alatt újra fölvirágzott. 777. a püspökségből érsekség lett. Miután I. Ottó 962. magát császárrá koronáztatta, M. a német császársághoz tartozott. Mint a lombardi város-szövetség feje gyakran küzdött a császárok ellen. Barbarossa Frigyes először 1158. birta megadásra és midőn másodszor is ellene szegült, 1161 máj. 29-től 1162 márc. 4-ig ostromolta, feltétlen megadásra birta és templomait kivéve, földig leromboltatta, 1167. azonban újra fölépítették. A legnanói csata után függetlenségét visszanyerte, de 1183. a konstanzi békében a császárt hűbérurául ismét elismerte. Azután az önkormányzat újra szervezte; a közigazgatás élén egy évenként újra választott konzul állott, a folyó ügyek elintézésére egy bizottságot (credenza) rendeltek, mig a fontosabb ügyekben a consilio grande döntött. Ezen időben a város újra nagy mértékben fölvirágzott és több lombard várost hatalma alá hajtott. Azonban a guelf és ghibellin párt versengése egyes hatalmas családok hatalmába jutatta. Miután a della Torre-családot VII. Henrik a podestai hatalmától megfosztotta, a Viscontiak lettek császári helytartókká. Ez időtől fogva M. városa is a M.-i hercegség (l. o.) sorsában részesült. 1545. Don Antonia Leyva volt az első spanyol helytartója. 1715. osztrák birtokká lett, de 1796. elfoglalta Napoleon és a Cisalpin-köztársaság székhelyévé tette. 1805 máj. 26. itt tette fejére Napoleon a vaskoronát. 1815 M. visszakerült Ausztriához. 1848. korán keletkeztek összeesküvések katonaság és polgárság közt és márc. 18. kitört a forradalom. Radetzky 23-án heves küzdelem után kénytelen volt a várost elhagyni, de ugyanazon évben aug. 6. azt visszafoglalta. Az 1849-iki és 1853 febr. 6-iki fölkelést az osztrákok gyorsan elfojtották. 1859 jun. 5. a margentai csata után az osztrákok újból lehagyták M.-t és a villafrancia békében azután III. Napoleonnak engedték át, aki azután egész Lombardiával együtt Piemontnak adta át.


Kezdőlap

˙