Mohalevelüek

(növ., muscifoliae), l. Korpafűrendüek.

Mohamera

l. Mohammera.

Mohammed

b. Abdalláh, a nevéről nevezett mohammedán vallás alapítója, szül. Mekkában (arábia Hidsáz tartományában) 571. a Koreis-(l. o.) törzsből, mely a Ká'ba (l. o.) körül viselt tisztsége által Közép-Arábiában nagyon előkelő helyet foglalt el. megh. 632 jun. 8. A szegényes családból származó gyermek élete hatodik évében teljesen árván maradt nagyatyjára, 'Abd al muttalibra, majd ennek halála után nagybátyja, Abú Tális viselte gondját. Ezek is szegény emberek lévén, M. pásztorfiunak szegődött gazdag mekkaiakhoz, később nagybátyjának üzleti utazásaiban kisérője volt. A legenda szerint ily utazás alkalmával találkozott Sziriában Bahira és Dserdsisz nevü keresztény remetékkel, kik benne mint jövendő prófétára ismertek és nagybátyjának azon nagy hivatásáról adtak hirt, melyre a gondviselés a fiatal M.-et rendelte. Viszonyai csak akkor fordultak jobbra, midőn egy Kahdidsa nevü gazdag özvegyasszony szolgálatába lépett, kit 25 éves korában, jóllehet az asszony már 40 éves volt, nőül is vett. E házasságból két fiu és négy leány származott, kik mind gyermekkorukban elhaltak; közülök csak Fátima ért el magasabb kort; e leányát M. unokaöccséhez Alihoz, Abú Tálib fiához adta nőül. Eleinte kereskedői hivatásának élt; de már ez időben is belső életét erős küzdelmek nyugtalanították. Ellenmondásban állott környezetének vallásával és erkölcseivel, világnézetével. Gondolatai mindig nagyobb erőt vettek rajta, zsidókkal és keresztényekkel aló érintkezése mindinkább tartalmat kölcsönözött vallásos hajlamainak. Közvetlen környezetében is akadtak, kik az uralkodó pogányságtól eltértek és az egy isten hitét vallották. Khadidsa unokatestvére, Varaka, is egyike volt azoknak, kik a fétisimádással rokon arab politeizmustól elfordultak és tisztább vallásos eszméknek hódoltak. M. lelkét ezentul még az isteni itélet eszménye töltötte el. Körülbelül 40 éves lehetett, midőn 610-611 felé azon tudatra ébredt, hogy isten őt arra a hivatásra rendelte, hogy népét a pogányság veszedelméből megmentse és az egy Alláh hitére hivja fel. A Mekka körül levő barlangokba visszavonulva látomásai voltak, melyek között lelkében isten megjelenését érzé, ki őt tanainak hirdetésére szólítá fel. A korán 96. szurája, kétségkivül a korán legelső darabja, ily látomás eredménye. A viziók gyakrabban ismétlődtek. M. ugy vette őket, mintha Alláh Gábriel angyal, kit Szentléleknek nevezett, közvetítésével nyilvánítaná neki az emberekhez szóló izenetét. Irni tudó hivei foglalták irásba azt, amit a próféta isten nyilatkozásaként hirdetett. E kinyilatkoztatások képezik a korán (l. o.) tartalmát, mely M. prófétai fejlődésének különböző korszakaiból való és e szerint mind tartalomra, mind pedig lendületre különböző irányu és értékü. Eleinte az istenitélet rémsége, a paradicsom és pokol eszméje töltik el, az istennek ellenszegülő régi népek szörnyü bűnhődésével példázgat; később a községét szervező, a törvényhozó lép előtérbe.

Fellépése elején csupa gúnnyal találkozott M. a hitetlen mekkaiaknál. Felesége volt legelső követője, erősen hitt férje missziójában, biztatta és bátorította. Abú Bekr és rokona Ali voltak legelős támaszai. Különben csak rabszolgák, szegény emberek csatlakoztak eleinte a mekkai arisztokráciát egyre korholó, szocialisztikus tanokat hirdető prófétához; a mekkaiak üldözték. Midőn a hivők kis községének helyzete mindinkább veszélyesebbé vált Mekkában, M. tanácsára a keresztény Abissziniába vándoroltak ki, közöttük volt Othmán is, a majdani khalifa. Ezalatt néhány befolyásosabb ember közöttük Omar is átpártoltak a prófétához; de ellenfelei is fokozódott gyülölettel üldözték a reájuk mindinkább veszélyesnek mutatkozó mozgalmat és nagyon érzékeny rendszabályokkal sujtották M. hiveit. 617-619. M. teljes családját (a Korejsiták Hásim-féle ágát) kizárták a törzs közösségéből és velük minden érintkezést megtiltottak. Ezalatt következett be Khadidsa halála, kinek életében M. más házasságot nem kötött; első neje halála után újból más-más házassági frigyre lépett. Halálakor kilenc házastársat hagyott hátra, kik között 'Aďsa, Abú Bekr leánya, és Hafsza, Omar leánya voltak a legelőkelőbbek. 622. fontos fordulóponthoz ért M. pályája. A mekkai országos várásokra csődülő arab törzsek épp oly közönnyel viselkedtek hirdetései irányában, mint a mekkaiak. Csak a Mekkától északra fekvő Jathrib lakosai, kik a körükben élő zsidók révén már ezelőtt is megismerkedtek volt a monoteizmus eszméivel, érdeklődtek a mindenfelől kigúnyolt és üldözött M. hirdetése iránt. Meg is hitták, hogy közöttük telepedjék le hiveivel; arra kötelezték magukat, hogy ellenségeik elől megvédik őket. M. engedett a meghivásnak és hiveivel 622 nyarán a barátságos Jathribba vándorolt ki. E kivándorlást (arabul hidsra) tették később Omar alatt a mohammedán időszámítás kiinduló pontjává. Vele kezdődik tulajdonképen az iszlám nyilvános élete és hatása. Jathrib ezentul a próféta városává lett (Medinat al-nebi); ez új nevének (Medina) értelme. A prófétát pártoló lakosokat Anszár-(segítők)nak hitták; a M.-del kivándorlottak: Almuhádsirun; e két rétegből állott a mohammedánok gyülekezete, melynek szervezése volt M. legelső feladata az új viszonyok között. Mecsetet épített és a liturgia legelső elemeit megállapította. Minthogy Medina nagyszámu és befolyásos zsidóságát óhajtá magához téríteni, sokat sajátított el a zsidóság vallásos formáiból és szakásaiból. Átvette a nagy bőjtöt (l. Asúra), Jeruzsálemet vette az ima iránypontjává (l. Kibla) stb. Minthogy dacára ez engedményeknek a zsidók visszautasították csábító szózatát, az engedményeket visszavonta és ezentul mind szenvedélyesebb gyülölettel fordult ellenük és a legvadabb, az alattomosságtól sem idegenkedő módon üldözte őket. Most kezdte meg harcait az arab pogányok ellen is és különösen a mekkaiak ellen. Az volt célja, hogy a Ká'bába vonuljon és azt a pogány kultusztól megtisztítván, az egy Alláh imádásának központjává tegye. Eleinte a mekkaiak észak felé induló vagy onnan visszatérőben levő karavánjai ellen intézte támadásait, melyek a beduinok portyázásaitól nem különböztek. Az első nagyobb ütközet a medinaiak és mekkaiak között 624 ramadhán havában a Mekka és Medina közötti Bedr mellett esett. M. volt a győző, sok foglyot ejtett a mekkaiak közül, szabadon bocsátásukért tetemes váltságdíj birtokába jutott. Néhány beduintörzzsel és a zsidó Kainua'a-törzzsel vitt harcot 625. az Ohod hegye melletti ütközet követte; a mekkaiak boszuja a Bedr mellett szenvedett vereségért. Nemsokára az ohodi kudarc után a Nadir zsidók fölött aratott győzelme (északibb vidékekre űzte őket és vagyonukat elkobozta) egy kissé javította M. helyzetét, de 627. a mekkaiknak a velük szövetkezett beduinok segítségével Medina ellen intézett ostroma nagy próbának tette ki M.-et. Medina körülárkolása által meghiusította a mekkai szövetség támadását. A döntő ütközetet ezért «az árok csatájának» hijják. A Medina ellen intézett ostromot a mekkaiakat segítő zsidó Kurejza-törzs kiirtásával boszulta meg. Ezután a Sziria felé tanyázó beduinok legyőzése által mindinkább több ért hódított a maga számára; 628. támadólag lépett fel Mekka ellen; ki akarta erőszakolni, hogy hiveinek megengedjék, hogy a nagy búcsuban (hadds, l. o.) részt vegyenek. Erre ugyan a mekkaiak nem álltak rá, de másrészt M. azt a sikert aratta, hogy ellenségei formális fegyverszüneti szerződésre léptek vele 10 évre, azzal a feltétele, hogy a medinaiak a jövő évben pár napig a nagy búcsuban részt vehetnek. Nem lévén egyelőre mit félnie a mekkaiaktól, ismét a zsidókat vette üldözőbe; a neki ellenszegülő Khejbar zsidóságát legyőzvén, a hatalmi körében levő összes zsidókat elpusztította. A mekkai zarándokolás, melyben a szerződés értelmében hiveivel részt vehetett, nagy előnyül szolgált ügye terjedésének az arab törzsek között. Most mindenfelé követeket küldött a pogányok főnökeihez; némelyek békés úton, mások a fegyveres erőnek engedve, hozzá csatlakoztak. Bizánc császárát, a persa királyt és egyéb fejedelmeket is felszólított, hogy őt Isten prófétájának elismerjék. A keresztényekhez küldött egyik emberével Sziriában rosszul bántak; ezt alkalmul használta fel arra, hogy őt Isten prófétájának elismerjék. A keresztényekhez küldött egyik emberével Sziriában rosszul bántak; ezt alkalmul használta fel arra, hogy 629. a bizánci birodalomhoz tartozó szir kereszténység ellen háborut indítson, mely alkalommal a Holt-tenger déli vidékén fekvő Múta melletti ütközetben M. nagy kudarcot vallott; csak hadvezére Khálid bátorságának köszönhette, hogy a megvert sereg rendesen vonulhatott vissza Medina felé. 630. a mekkaiak megszegték a fegyverszünetet. Ezt Mekka meghódításával torolta meg M. Sikerült a Ká'bát hatalmába ejteni, a bálványokat elpusztítani és a várost a hivők hatalmába keríteni. Mekka ezentul az iszlám fővárosa. Az események e szerencsés fordulatával az iszlám ügyéé volt a diadal. Most már a pogány arabok legtekintélyesebb vezérei, törzsfejei M.-nak hódolnak, Medinában megjelennek a próféta szine előtt és nagy ünnepélyességgel, ha nem is őszinte lélekkel, alattvalóikkal együtt az iszlámhoz csatlakoztak. Csakhamar az egész arab félszigeten az új vallás, a dolgok új rendje uralkodik. Ezalatt Khálid, M. nagy hadvezére, újra a bizánci birodalom területe ellen indul és bár nem sikerül neki a határt átlépni; mégsem tért vissza minden eredmény nélkül: Ukejdir keresztény fejedelmet magával hozhatta Medinába, ahol M. szine előtt az iszlámról tett vallást. 632. M. legutolszor életében zarándokol Mekkába; a hagyomány ez ünnepélyes alkalomhoz számos tanítást és törvényt fűz, melyeket M. az egybesereglett hivőknek hirdetett. E búcsujáráskor alkalmazott szertartások, amint azokat a hagyomány előadja, egészen mai napig a hadds (l. o.) szokásainak alapját képezik. Medinába visszatérve, a bizánci birodalom ellen ismét hadjáratot tervez, melynek élére Uszámát állítá. De e tervének életbelépését már nem érte meg. Abból a szobából, melyben meghalt, alkották sírhelyét. Most egy nagy mecset fogja körül e helyet, melyet a mohammedán világ nagy kegyelettel tisztel.

Mohammed

több török szultán neve.

1. M. (I.), szül. 1374., megh. Drinápolyban 1421. Két testvérével, Szolimannal és Musával kemény harcokat kellett folytatnia az uralomért. Mindkettőt legyőzte. 1413. a hatalom M. kezében nyugodott, aki az elzüllött és elpusztult birodalom újjászervezéséhez fogott. Ezt a feladatot sikerrel oldotta meg. A trónon fia, II. Murad követte.

2. M. (II.), a Büjük (nagy) melléknévvel, II. Murad fia, I. M. unokája, szül. Drinápolyban 1430., meghalt Gebiseben (Kis-Ázsiában) 1481 máj. 3. 1451. lépett a trónra, Konstantinápolyt 1453 ápr. 10. óta (Orbán nevü magyartól öntött) ágyuiból szakadatlanul lövette s máj. 29. hatalmába kerítette. Három napig rabolni engedte katonáit, de azután hozzáfogott az elpusztult, részben leégett és kifosztott város restaurálásához és több szép palotával (serail) és mecsettel díszítette új székhelyét; a Zsófia-templomot és mecsetté alakította át. Egyébiránt türelmesnek mutatkozott a gör. ekl. egyház hivei ellen, és megengedte, hogy patriárkát választhassanak. Azután minden figyelmét és erejét arra fordította, hogy Albániát és a Görögország földjén, valamint a szigeteken alapított frank fejedelemségeknek, a velencei és genovai gyarmatoknak véget vessen. E célból 1454-től kezdve 1478-ig ugyszólván szakadatlanul harcolt hol frank, hol velencei, hol genovai ellenfeleivel; közben-közben azonban hazánk ellen is fordította félelmetes fegyvereit. 1454. Velencével viselt győztes háborut; 1455-56. pedig a két Palaiologos-fejedelmet alázta meg, Tamást és Demetert. Azután hazánkra került a sor, melynek helyzete Konstantinápoly eleste óta rosszabbra fordult. Hunyadi János 1454. Firuz béget űzte el Szendrő alól, midőn pedig két évvel később Brankovics deszpota futárjai M. nagy hadi készületeiről hirt hoztak Budára: Hunyadi a saját költségén toborzott 10 000 zsoldost és Carvajal pápai követtől, de még inkább Kapisztrán János és keresztes vitézeitől támogatva, 1456. Belgrád felmentésére indult, melyet M. akkor már erősen lövetett. Hunyadi előbb a Zimonynál horgonyzó 200 török hajót szórta széjjel, hogy a várba utat törjön magának, azután pedig a törököknek általános kirohanást rendelvén, a törököknek általános rohamát verte vissza (jul. 21.) és végre általános kirohanást rendelvén, a törököket M. szeme láttára megszalasztotta és táborukat prédául ejtette. E roppant diadal hire nagy lelkesedést keltett egész Európában, de Hunyadi János és Kapisztrán korai elhalálozása folytán a vérmes remények csakhamar füstté váltak. Hunyadi Mátyás királyunk uralkodásának elején ugyanszintén támadást intézett a törökök ellen és előbb Oláhországot tette meg újra hűbéres tartománnyá, majd Boszniába tört, hol Jaica alól a törököt elűzte (1463-1464), de a nyugateurópai viszonyok alakulása és Mátyásnak a cseh és a német korona elnyerésére irányuló aspirációi más mederbe terelték politikáját, ugy hogy a II. Pius pápa és utódai által tervezett keresztes had eszméje első sorban a Mátyás és Velence közötti barátságtalan viszony folytán terméketlen maradt. A Belgrád előtt vallott kudarc egyébiránt annyira lehűtötte M. szultán hazánk ellen táplált harci kedvét, hogy a következő évtizedekben a Balkán-félsziget délnyugati államaira vetett figyelmét. 1456. Athén városát, 1458. pedig az Akropoliszt kényszerítette megadásra, 1458. átment az Isztmuson és Palaiologos Demetert ejté foglyul, mig Tamást csak uralmának felétől fosztotta meg. 1461. a trapezunti császárságnak vetett véget. 1470-ben Negroponte és Lemnoszról elűzte Velence csapatait. Olykor egyik-másik állam megtámadta ugyan a törököt, igy Velence irigy versenytársa, Genova is, de az illető rendesen pórul járt. Genova p. 1475. Kaffát vesztette. Több szerencsével ütközött meg a 70-es évek végén Mátyás királyunk a pogánnyal; az 1475-76-iki télen megvívta Sabác, 1479. pedig Verbász várát; vezérei pedig, Kinizsi Pál és Báthory István, a Kenyérmezőn mértek halálos csapást egy török seregre (1479). Egészben véve azonban M. hatalma akkor már teljesen szilárd alapon nyugodott, olyannyira, hogy a szultán újabb, még merészebb tervek kiviteléhez fogott. A krimi tatárok khánját már 1473. kényszerítette volt meghódolásra; most, 1480. Rhodus előtt termett, melynek vívása közben azonban a jánosrendü lovagoktól súlyos vereséget szenvedett. Ere Itáliára vetette szemeit és Albániából, Zante meg Kefaloniából, mint hadműveleti alapból készült a pápa, Firenze és Nápoly meglepetésére és Olaszország 1481. csakugyan arra ébredt, hogy Otranto fellegvárát a törökök hatalmukba kerítették. A nápolyi király és a pápa Mátyás királyunkhoz fordultak segélyért, akinek hadai a pogányt Otrantóból csakugyan megszalasztották. Az agg. M. erre még egyszer Rhodus ellen fordult, de a sziklavár előtt most is csak kudarcot vallott. Ezután pedig 1481 elején megtört testtel Persiának izent hadat, melynek kezdetén meghalt. Magasztalói kiszámították, hogy 30 évnyi uralkodása alatt 12 országot hódított meg és 200 várost kényszerített megadásra. Hivei a «Ghazi» jelzővel illették és a «Fatih» (hódító) névre méltatták.

3. M. (III.), III. Murád fia és utóda, szül. 1566. és uralkodott 1595 jan.-1603. Trónralépte után megölette összes testvéreit, számra nézve 19-et. Azután a magyarországi események kötötték le figyelmét. Szegedre érkezvén 150 000 hadával, Dsáfer pasát Szolnokra küldötte, maga pedig szept. 21. Eger ellen fordult, melynek idegen őrsége a várat okt. 13. gyáván átadta. Csak ezután (okt. 22.) érkezett meg Erdélyből Zsigmond fejedelem mintegy 45 000 emberrel, akikkel a kir. fővezér, Miksa főherceg, Mező-Keresztesnél egyesült. Itt vívták azután a keresztények és pogányok okt. 26-27. azt a két napig tartó rettenetes csatát, mely a hadjáratot eldöntötte. Első nap a törökök és maga a szultán is már megfutottak, de a diadalittas győzők megfeledkeztek a rendről, mit a törökök hasznukra fordítván, az elszéledt és zsákmányt szedő keresztényeket megrohanták és megszalasztották. Vezérei a 15 éves háborut tovább folytatták. Pálffy Miklós és Schwarzenprémet 1598. Győr várát, nemkülönben Tatát, Veszprémet és Palotát foglalták vissza; Ibrahim, az új nagyvezér ellenben Kanizsát kerítette kézre. V. ö. az irod. Mangold, A magyarok oknyomozó története (158. és 164-5. old.).

4. M. (IV.), Ibrahim szultán fia; szül. 1641., uralkodott 1648-1687., megh. börtönben 1692. A trón ugyan már atyja letétele után, 1648. szállott reá, de nagykoruságáig mások kormányoztak nevében. 1656-ban maga vette át az uralkodást, de most is csak báb volt környezetének kezében és a pompa meg bujaság rabja. Alatta a török birodalom mind jobban lecsúszott a hanyatlás lejtején és alatta rázták le a lengyelek (l. Sobieski) és a magyarok a török igát. Uralkodása elején ugyan erélyes vezérei, a Köpriliek (l. o.) még egyszer diadalra juttatták a félhold hatalmát, a török hatalom végleges hanyatlását nem gátolták meg. Bécs előtt a török kudarcot vallott (1683), Budavár elveszett (1686) és a harsányi (mohácsi) csatában 1687. nagy vereséget szenvedtek a törökök, a velenceiek pedig tengeren győzedelmeskedtek. Ezek a vereségek oly elégületlenséget keltettek, hogy a fővárosban Szoliman nagyvezért megölték, a sereg pedig M. szultánt börtönbe vetette és öccsét, II. Szolimánt emelte helyébe a trónra.

Mohammed

khalifák, l. Omajjadok.

Mohammedán építészet

l. Építészet.

Mohammedán vallás

l. Iszlám.

Mohammed ben Dsabir

a. m. Albattani (l. o.).

Mohammed ben Oszmán

l. Lámi.

Mohammed Jakub

l. Jakub bég.


Kezdőlap

˙