Mülazim

arab eredetü török szó, mint katonai műszó hadnagyot jelent. M. evvel hadnagy és M. száni főhadnagy.

Műlégy

1. Halászat.

Műlép

Feltalálója egyszerü asztalosmester, Mehring volt. Lényegben viaszból készült lap, melyre préselés által a lépfenék idomai bevésetnek; tulajdonképen tehát mesterséges közfalak, mely néven árusítják is néha. Alkalmazásuk a mozgatható építményü lakokra szorítkozik; használtatván puszán lépkezdetnek vagy a keret egész nagyságában a költőtérbe akasztjuk. Ekkor a méhek a fenékidomi nyomban felépítik a sejtfalakat. A készítési módra nézve vannak hengerelt, öntött és préselt M.-ek. V. ö. Tony Kellen, Die Kunstwabe, deren Nutzen und Anwendung (Braunschweig 1893).

Mülhausen

(franc. Mulhouse), az ugyanily nevü felső-elzászi j. székhelye, 15 km.-nyire a Rajnától, az Ill, Rajna-Rhone-csatorna és vasút mellett, (1890) 76 892 lak., igen virágzó pamuiparral (14 pamutfonógyár, számos pamutszövő stb. 8000 munkással), továbbá gép-, kémiai-, sörgyárakkal és fémöntéssel. A kereskedelme a benne termelt iparcikkeken kivül bort, gabonát és fát hoz forgalomba. Különböző nép- és középiskoláin kivül van felsőbb ipar-, rajz-, szövő-, kémiai- és egyéb szakiskolája, többféle jótékonysági intézete, természetrajzi és etnográfiai, elzászi régiség-, képgyüjteménye. M. az Alt-, Neustadt és a Cité ouvriŹre-ből áll. Az Altstadt az Ill ágaitól alkotott szigeteken épült és kanyargós, de elég széles utcákból áll; benne van a városháza. Tőle DNy-ra a Rajna-Rhône-csatornáig nyulik el a Neustadt, amelynek középpontja a börze-tér. Az 1853. Dollfus által alapított munkásváros több mint 1000 egy- és kétemeletes házból áll. Legszebb épületei az új kat., a reform. templom és az ipartársaság muzeuma. M.-ről már a XI. sz.-ból való okiratok tesznek említést; a XIII. sz.-ban a strassburgi püspökséghez tartozott. 1273. szabad birodalmi várossá lett. 1515. a svájci szövetséghez csatlakozott. 1797. Franciaországhoz csatoltatott. V. ö. Mossmann, Len grands industriels de Mulhouse (5 köt., 1883-89); Meininger, Essai de description etc. de Mulhouse (M. 1885); Schneider, Geschichte der Stadt M. (M. 1888); Kaufmann A., Entstehung u. Entwicklung der Stadt M. (1894).

Mülhauseni hitvallás

1. Baseli hitvallás.

Mülheim

1. M. am Rhein, az ugyanily nevü járás székhelye Köln porosz kerületben, a Rajna jobbpartján, Kölnnel csaknem szemben, vasút mellett, (1890) 30 996 lak., hengerművekkel, vasöntéssel, hajógyárral, bársony-, selyem-, vászon-, vitorlavászonszövéssel, kocsi-, gép-, ecet-, dohány-, tégla-, bőrgyártással, kémiai iparral; különféle közép- és népiskolán kivül szövő-, kereskedelmi és ipariskolával. - 2. M. a. d. Ruhr, az ugyanily nevü járás székhelye Düsseldof porosz kerületben, a Ruhr mellett, amelyen lánc- és vasúti híd vezet át, vasút mellett, (1890) 27 903 lak., nagy vasművekkel, gyapju- és pamutfonással, kartonszövéssel, bőr-, dohány- gép-, fecskendő-, szappan-, művajgyártással és jelentékeny szénkereskedéssel.

Müllenhoff

Károly Viktor, német germanista, szül. Marne helységben (Holstein) 1818 szept. 8., megh. Berlinben 1884 febr. 19., hol 1858 óta a germán filologia egyetemi tanára volt. Lachmann legteljesebb tanítványa; 1854-58. Kielben működött. Sokoldalu igen tudós, nagy elmeéllel megáldott, de sok kérdésben elfogult s az ellentétes felfogások iránt hozzáférhetetlen szakférfiu volt. Fő műve: Deutsche Alterthumskunde (187-92, I-III. és VII. köt.), a germán filologia egyik alapvető műve, mely bámulatos tudáson nyugszik és számos kérdést old meg, de még többet vet fel. Egyéb művei: De antiquissima Germanorum poesia chorica (1847); Zur Runenlehre (1852); De carmine Wessofanto (1861); Germania antiqua (1873); Denkmä ler deutscher Poesie und Prosa aus dem VIII-XII. Jahrhundert (Scherer Vilmossal, 3. kiad. 1892); Kudrun (1845, Lachmann elmélete értelmében az eposz nagy részét mint későbbi toldást elveti); Zeugnisse und Excurse zur deutschen Heldensage (1865, a Haupt-féle Zeitschrift für deutsches Alterthum XII. kötetében, a húsmonda fontos anyaga ismeretlen forrásokból); Zur Geschichte der Nibelunge Noth (1855); Sagen, Mä rchen und Lieder der Herzogthümer Schleswig, Holstein und Lauenburg (1845). Azonkivül vezette a Deutsches heldenbuch kiadását (1866-73, 5 köt.), melybe a Laurin szövegét feldolgozta, és irt szótárt Groth Kolos Quickborn c. alnémet daloskönyvéhez. Beovulfra vonatkozó tanulmányai csak halála lután jelentek meg (1889). Életét megirta legjelesebb tanítványa, Scherer Vilmos (1896. V. ö. e könyv birálatát Heinrich Gusztávtól [Philolog. Közlöny, XX. 154. old.]).

Müller

1. Adolf, zeneszerző, szül. Tolnán 1802 októ. 7., megh. a 70-es évek közepén. Már fiatalon sok operát daljátékot irt, azonban sikert nem aratott velök. Szerencsésebb volt operettjeivel: A fekete asszony (Boieldieu La dame blanche operájának a parodizálása) és a Szerelmi varázsital címü műveivel. Az első Bécsben a józsefkülvárosi szinházban egymásután pár száz előadást ért; a 30-as évek végén Pesten a nemzeti szinházban is előadták. Az utóbbit nálunk még most is adják itt-ott a vidéken. 1828. a wiedenkülvárosi szinházhoz szerződtették, ez állásában 1828-65. irta a zenét az akkori divatos opera- és drámaparodiákhoz és bohózatokhoz. Lumpacius Vagabundus bohózatát és Ördög Róbert opera-parodiáját Magyarországon is előadták: az első műsordarabja volt nemcsak a vidéki szintársulatoknak, de a nemzeti szinháznak is. Megyeri, Benza, Szerdahelyi József, Szerdahelyi Kálmán jeleskedtek benne. Irt még számos művet zongorára, dalokat, miséket; szerzeményeit (mintegy 138-at) Diabelli Antal adta ki Bécsben.

2. M. Béla, építész, szül. Pesten 1845 nov. 25. U. o. végezte a reáliskolát, a technikát a budai királyi József-műegyetemen. 1868. tanulmányi utat tett Német-, Francia- és Olaszországban. Hazatérve, Budapesten mint építész működött és különösen 1872-76-ig az akkori időben létesült sugárúti építő vállalatnál fejtett ki nagy tevékenységet mint építész s építésvezető. 1879-1883. Szeged városa rekonstrukciójában vett tevékeny részt, amikor Tisza Lajos gróf királyi biztos biztatására államszolgálatba lépett. Érdemei elismeréseül a koronás arany érdemkeresztet kapta. 1883. megbizást kapott az 1885-iki országos kiállítás műszaki ügyeinek vezetésére. Kinevezték országos középítészeti felügyelőnek. 1886-1887. vezette a kereskedelmi miniszteri palota építkezését, majd a kereskedelemügyi minisztériumban működött. Az 1896-iki millenniumi kiállítás első műszaki tervezetét és első költségvetését ő készítette s kiváló tevékenységet fejt ki a kiállítás műszaki igazgatásának szervezésében.

3. M. Ferenc József, reichensteini báró, mineralogus és bányászmérnök, szül. Erdélyben a szász földön 1740-ben, megh. Bécsben 1825. vagy 1826 okt. 12-én. Bécsben és Selmecbányán végezte tanulmányait és azután (1768) az alsó-magyarországi bányákhoz nevezték ki bányamérnök (Markscheider)-nek. Még ugyanebben az évben bányaigazgatóvá lett. 1775-78. Tirolban szolgált, de 1778. II. József az összes erdélyi bányák élére állította. 1795. az erdélyi rendektől indigenatust kapott, 1798. a Bécsben alapított erdélyi főbányahivatal igazgatójává tették. 1818. nyugalomba vonult. Az erdélyi bányák alatta virágzásnak indultak és több új ásványt is fedezett fel. Munkái: Nachricht von den in Tirol entdeckten Trumalinen (Bécs 1778); Entdeckung des Tellurs (a Born-féle Physikalischen Arbeiten I. 1783. évfolyamában). Munkatársa volt a Born által szerkesztett Mineralgeschichte der Goldbergwerke in dem Vöröspataker Gebirg c. nagy munkának. - Egyik fia, Ferenc Lenhard, az erdélyi udvari kancelláriánál helyettes kancellár volt egészen 1865-ig.

4. M. Frigyes, evangelikus püspök, szül. Segesvárt 1828 máj. 15. Iskolái végeztével gimnáziumi tanár és igazgató volt Segesvárt, később lelkész Újegyházán. Nagyszeben városának főlelkésze és 1893 (szept.) óta Teutsch G. D.-nak utódja, mint az evang. országos egyház püspöke Magyarország erdélyi részeiben. Tanáréveiben szorgalmasan gyüjtötte az erdélyi német regéket, kiadta (1864) a Deutsche Sprachdenkmäler aus Siebenbürgen és szintugy Ackner J.-val egyetemben. Die römischen Inschriften in Dacien (1865); Incunabeln der Hermannstädter Kapellenbibliothek (1878); Der Gottesdienst in einerevang. sächsichen Kirche 1555. (1884); Siebenbürgische Sagen (1885). Számos tudományos értekezést irt az Archiv für Siebenbürgische Landeskunde számára. Mint Nagyszeben városának lelkésze nagy érdemeket szerzett a Bruckenthal-féle per kedvező eldöntése körül. Az ő kezdeményezése folytán létesült az evang. betegápoló intézet, mely a weimari intézet mintája szerint már évek óta áldásos nőegylet alapításában. Évek óta taja a főkonzisztoriumnak; mint alapos ismerője az egyházi jognak, ugy az evang. országegyház alkotmányának kiépítésében, mint jogi állapotának védelmében tevékeny volt. Tagja a Gusztáv Adolf-egyesület központi elnökségének. A főrendiháznak 1895 dec. 14. lett tagja.

5. M. József, zeneszerző, szül. Tolnán, megh. az 50-es évek közepén. Ő volt az 1848. szabadságharc remek magyar indulóinak a szerzője. Irta a Kossuth-, két Batthyány-, Jászkun-, Damjanich-, Első pesti csatár intulókat; fellelkesítő dallamaira mentek honvédeink győzelemről győzelemre. A negyvenes években a Turszky gyalogezred karmestere volt.

6. M. Kálmán, orvos, egyetemi tanár, szül. Pesten 1849 márc. 8. Orvosi tanulmányait u. u. és Bécsben végezte; utóbbi helyen 1869. nyerte el oklevelét. 1872-73. Bécsben Bamberger tanár klinikáján előbb mint gyakornok, később mint tanársegéd működött. 1873. tanulmányútra indult külföldre és különösen a párisi és berlini egyetemeket látogatta. 1874. Budapesten telepedett le, hol már a reákövetkező évben a hasbetegségek kór- és gyógytanából magántanárrá képesített. 1882. a Rókus-kórházhoz ideiglenes főorvossá neveztetett ki. 1884. rendkivüli tanári címet kapott. Az 1885-iki országos orvosi és közegészségügyi kongresszusnak vezértitkára volt, mint ilyen az egész kongresszus szervezése és vezetése körül nagy érdemeket szerzett. A kongresszus munkálatait 1885. sajtó alá rendezte. Ugyanezen évben a budapesti egyetem bölcsészeti karán, valamint a József-műegyetemen egészségtani előadások tartásával bizatott meg. 1887. a Rókus-kórház igazgatója lett, mely minőségben egyúttal az üllői-úti új kórház (Szt. István) felügyeletével is megbizatott. 1896. a miniszteri tanácsosi címmel tüntették ki. Az országos közegészségügyi tanács másodelnöke, az igazságügyi orvosi tanács tagja, a magyar vöröskereszt-egyesület egészségügyi tanácsosa, a tiszti orvosi vizsgák országos bizottságának alelnöke, a legtöbb hazai orvosi egyesület alapító és rendes, több külföldi orvostársulat tiszteletbeli tagja. Vas, Pozsony, Torontál és Esztergom vmegye tb. főorvosa, a magyar orvosi könyvkiadó-társulat igazgató tanácsának tagja stb. Nevezetesebb munkái: Wirkung der Bohne von Physostygma venenosum(Wien.Med. Wochenschr., 1872); Az álfehérvérüségről (orv. Hetilap, 1872); Adatok a Bright-kór tanához és kezeléséhez (u. u. 1873); Über Cholesterämie (Archiv f. exp. Pathologie, 1873); Über den Einfiuss der Hautthätigkeit auf die Harnabsonderung (u. u. 1874); A bélelzáródások kezeléséhez (Orv. hetilap, 1874); A léprepedések casuistikájához (u. u. 1876); Rupture de la rate (France médical, 1876); Ideges dyspepsia (Orv. Hetilap, 1882); Adat a szövetkezöző májlob tanához (u. o. 1883); az ütérkeményedésről (u. o. 1883); A gyomor tágulási viszonyai (u. o. 1884); Az 1885-iki országos orvosi és közegészségi kongresszus tárgyalásai (1885); Ideges bélbajokról (Orv. Hetilap, 1887); A tuberculin alkalmazása körül eddig szerzett tapasztalatok (u. o. 1891).

7. M. Katica, táncosnő, szül. Pesten 1860 máj. 1. Tánctanulmányait u. o. végezte Campilli Frigyes iskolájában, honnan 6 éves korában a nemzeti szinház balletnövendékei közé lépett. A magyar királyi opera megnyitása alkalmából Podmaniczky Frigyes báró intendáns II-od táncosnővé léptette elő s hogy művészetét tökélesíthesse, több ízben külföldi tanulmányútra küldte. Legelső sikere a Sába királynőjében volt az Almea Méhtáncában. Kedvenc szerepei Naila, Sylvia, Korrigane, Coppelia, Viora, Csárdás, Nivita stb.

Müller

1. Ádám Ágost, dán festő, szül. Kopenhágában 1811 aug. 16., megh. u. o. 1844 márc. 15. A kopenhágai művészeti akadémián Eckersbergnek volt tanítványa, 1839. Olaszországba utazott, hol 4 évet töltött és főleg Rafael műveit tanulmányozta. Első vallásos tárgyu festményein és képmásain kivül legsikerültebb képei: Luther a wormsi országgyülésen (Kopenhága, Szentlélektemplom); Krisztus és az evangelisták; A tékozló fiu (kopenhágai királyi képtár)

2. M. Adolf, német természetrajzi iró és költő, szül. friedbergben 1821 jan. 16. Giessenben erdészeti tanulmányokat végzett, 1866. állami szolgálatba lépett, 1877. kroffdorfi főerdész; 1891óta nyugalmaztatta magát. Többnyire öccsével (M. Károly, szül. Friedbergben 1825 jul. 16., most lelkész Alsfeldben) együtt irta műveit: Charakterzeichnungen der vorzüglichsten deutschen Singvögel (Lipcse 1865); Wohnungen, Leben u. Eigentümlichkeiten in der Tierwelt (u. o. 1866-1868); stb. Fő munkájuk: Tiere der heimat (illusztrációkkal, 2. kiad. Cassel 1888 s köv.). Irt szinműveket is: Doktor Fausts Ende (Ilfeld 1887); Thusnelda és Die bekehrten Emanzipierten.

3. M. Ágost, német orientalista, szül. Stettinben 1848 dec. 3., megh. Halléban 1892 szept. 12. Lipcsében és Halléban tanult, s u. o. habilitáltatta magát 1870.; ezután Königsbergben, majd Halléban tanárkodott haláláig. Számos monográfián kivül, melyeket a Zeitschrift der Deutschen Morgenländischen Gesellschaft közölt, irta: Die griech. Philosophen in der arab. Überlieferung (Halle 1873); Der Islam im Morgen- u. Abendland (Berlin 1885-87); Hebr. Schulgrammatik (Halle 1878); Türk. Grammatik (Berlin 1889); Arab. Grammatik (a Caspariét dolgozta át, Halle 1887); stb. Nöldekével kiadta: Delectus veterum carminum arabicorum (Berlin 1890); 1887 óta: Die orientalische Bibliographie, s két éven át Kuhnnal Jahresber. über die morgenländ. Studien (Lipcse 1881-83) c. folyóiratokat.

4. M. Dávid Henrik, osztrák orientalista, szül. Buczaczban (Galicia) 1846 jul. 6. Filologiai tanulmányai befejezése után beutazta déli Arábiát, hol több száz feliratot gyüjtött és 1884 óta a sémi nyelv és irodalom tanáraként működik és a bécsi egyetemen és egyúttal a keleti szemináriumnak elnöke és a Wiener Zeitschrift für die Kunde des Morgenlandes egyik szerkesztője. Főbb művei: Südarabische Studien (Bécs 1876); Burgen und Schlösser Südarabiens (u. o. 1879-81, 2 köt.); Sabäische Denkmäler (1883); Zur vergleichenden semit. Sprachforschung (Lejda 1884); kiadta továbbá a korán elhunyt Langer Siegfried által Arábiában gyüjtött feliratokat és annak úti jelentését; kiadta Hamdani arab geografus művét Arábiáról; szintugy Tabarinak fontos évkönyveit és az Aschrut-Darga mellett talált ékiratot (1886). Újabb munkái: Zur Gesch. der semitischen Zischlaute (Bécs 1888); Epigraphische Denkmäler aus Arabien (u. o. 1889) és Die Propheten in ihrer ursprünglichen Form (Lipcse 1895).

5. M. Eduárd, német szobrász, szül. Hildburghausenban 1828 aug. 9., megh. Rómában 1895 dec. 29. Eleinte szakács volt, megfordult Münchenben, Párisban és Antwerpenben, hol 1850. szabad óráiban készített szobrász-munkáivalfölkeltvén Geefs szobrász figyelmét, az antwerpeni akadémia növendéke lett, 1852-től fogva Brüsszelben, 1857 óta pedig Rómában tartózkodott. Művei többnyire klasszikus, általában ideális tárgyuak és különösen a márvány technikailag tökéletes földolgozása által tünnek ki. A leghiresebb közülök a Prometheust és az Okeán leányait ábrázoló nagy szoborcsoport (1874-79, berlini nemzeti képtár), mely egyetlen márványtömbből van kifaragva. Ennek tartalmilag megfelelő mű a Prometheus megszabadulása, melynek azonban csak vázlatát készítette el. Egyéb kiváló művei: Az ébredő fiu (1854); Psyche (1856); Egy nimfa megcsókolja Amort (1862); Álarcos szatir; Ébredő leány; A faun titka: A bacchánsnő és Amor; Éva gyermekeivel; Nápolyi halász; A megrémült nimfa, stb. Nagy vagyonát kórház alapítására szánta.

6. M. Farkas, német költő (M. von Königswinter), szül Königswinterben 1816 márc. 5., megh. Neuenahrban 1873 jun. 29. Orvos volt; 1848. beválasztották a frankfurti parlamentbe, 1853-tól kezdve azonban kizárólagosan irói tevékenységéhnek élt. Szivvel-lélekkel szorosabb hazáján csüngött és a rajnai vidék szépségének és romantikájának lett lelkes hirdetője. Költeményei: Junge Lieder (1841); Balladen und Romanzen (1842); Rheinfahrt (1846); Loreley (rajnai mondák, 1851); Prinz Minnewin, ein Mittesommerabendmärchen (1854), Der Rattenfänger von St. Goar (1856); Mein Herz ist am Rhein (1857). Továbbá elbeszélések, ugyancsak a rajnai vidék és élet hátterével: Erzählungen eines rheinischen Chronisten (1860-61); Aschenbrödel (1863); Vier Burgen (1862); Von drei Mühlen (1865); Zum stillen Vergnügen (1865); Im Rittersaal (1874). Drámai művei közül (megjelentek 1872., hat kötetben) a Sie hat ihr Herz entdeckt c. kedves vígjáték tetszett leginkább. A rajnai művészeti iskola történetéhez nyujt adalékokat a Düsseldorfer Künstler aus den letzten 25 Jahren c. munkája (1854) és a Wallraf-Richartz-féle kölni muzeum Tájékoztatója (1864, 2 köt.). Munkáiból szemelvények Dichtungen eines rheinischen Poeten c. alatt jelentek meg 1871-76., hat kötetben.

7. M. Ferdinánd, német természetbuvár, szül. Rostockban 1825 jun. 30. Kielben tanult s 1848. Ausztráliába vándorolt ki, hol a Viktoria-gyarmat állami botanikusa s 1857. a melbournei füvészkert igazgatója is lett. Irta: Eucalyptographia (Melbourne 1879-82; Select extratropical plants (u. o. 1891)s több monográfiát az ausztráliai növényekről.

8. M. Frigyes (melléknevén Maler), német költő, festő és rézmetsző, szül. Kreuznachban 1749. jan. 13., megh. Rómában 1829 ápr. 23-án. A pfalz-zweibrückeni herceg Goethe ajánlatára 1778. továbbképzésre Olaszországba küldte, hol később a katolikus hitre tér át. 1776. kiadta: Situation aus Fausts Leben (Mannheim 1778); Dr. Fausts Leben dramatisiert (új kiad. Heilbronn 1884); Niobe, ein lyr. Drama (Mannheim 1778). Ebbe az időtájba esnek idilljei: Die Schafschur (u. o. 1778); Das Nusskernen, Der Faun, Der erschlagene Abel, stb., melyek Gessneréivel összehasonlítva, jobban eltalálják a természetes hanot, s nincsenek költői humor nélkül. Összes művei (Werke, 3 köt. 1825) Heidelbergában jelentek meg; ki nem adott kéziratainak gazdag gyüjteménye Kürschner József birtokában van. óV. ö. Seuffert, Maler M. (Berlin 1877).

9. M. Frigyes, weimari kancellár, szül. Kunreuthben 1779., megh. Weimarban 1849 okt. 21. Károly Ágost nagyherceg szolgálatába hivta és tanácsossá tette; ot, Weimarban ismerkedett meg azután oethevel is, kihez barátság fűzte. A francia háboruk idején mint diplomata működött, 1815-40. pedig kancellár címen az igazságügy élén állott. Munkát is irt: Erinnerungen aus den kriegsjahren 1806-13 (Braunschweig (1851, kiadta Schöll A.).

10. M. Frigyes, német nyelvész, szül. Jemnikben (Csehország) 1834 márc. 5. 1853-57. Bécsben és Göttingában tanult filologiát, 1858. a bécsi egyetemi könyvtárban alkalmazták, 1861. a császári udvari könyvtárban, 1860-ban magántanár, 1866. az összehasonlító nyelvtudomány s a szanszkrit nyelv rendkivüli, 1869. rendes tanára lett, s ugyanakkor a bécsi akadémia tagja. M. a nyelvészeti etnográfiának fő képviselője. Főbb munkái: A Novara útleirásában a nyelvészeti s a néprajzi rész (Reise der öst. Fregatte Novara, linguistischer Teil, Bécs 1867, ethnogr. Teil 1868); Allgemeine Ethnographie (1873, 2. kiad. 1879); Grundriss der Sprachwissenschaft (1876-87, 4 kötet). Azonkivül sok nyelvtudományi és néprajzi értekezést irt Benfey, Kuhn és Schleicher, Techmer folyóiratában, továbbá Behm földrajzi évkönyvében s a bécsi embertani társaság közleményeiben. A m. tud. akad. 1878 jun. 14. választotta kültagjává.

11. M. Hermann, német biologus, szül. Mühlbergben 1829 szept. 23., megh. Pradon, meran mellett 1883 aug. 26. 1855. Lippstadtban reáliskolai tanár lett. Megirta Lippstadt virágzó növényeinek fióráját, valamint Vesztfália mohafióráját is (1858-66, Geographie der in Westfalen beobachteten Laubmose, Verhandlungen des naturwiss. Vereins der Rheinlande, 21. köt.). Ezután egészen biologiai kutatásoknak szentelte magát. Die Befruchtung der Blumen durch Insekten (Lipcs 1873) c. munkája új kort nyitott a botanika, különösen a biologia terén. Ezóta 5 nyári szünidejét az alpesekben töltötte és kutatta, hogy a bogár a havasi növényeket miképen termékenyíti. Ennek eredményét a Weitere Beobachtungen über Befruchtung der Blumen durch Insekten (Berlin 1879-82, 3 rész) munkájában közölte.

12. M. Iván, német nyelvész, szül. Wunsiedelben 1830 máj. 20. Erlangenben tanult, aztán 1858-64-ig több gimnáziumban tanárkodott; ekkor az erlangeni egyetemen megkapta a klasszika filologia katedráját; 1893. Münchenbe helyezték át. Kiadta Cl. Galeni de placitis Hippocratis et Platonis libri IX. (Lipcse 1874); marquarddal, és Helmreichhel Galenus Scripta minora c. kötetének kiadásán fáradozik. Szerkeszti: handbuch der klassischen Altertumswissenschaft in systematischer Darstellung (Lipcse 1885 s köv.) továbbá: Acta seminarii philologici ERlangensis (Erlangen 1878 s köv.) és Jahresbericht über die Fortschritte der klass. Altertumswissenschaft (Berlin).

13. M. János, német történetiró és politikus, szül. Schaffhausenben 1752 jan. 3., megh. Casselben 1809 május 29. Göttingában teologiával és Schlözer vezetése alatt történeti tanulmányokkal foglalkozott. 1771. letette a teologiából a vizsgát és szülővárosában, az ugynevezett Collegium humanitatis intézetben a görög nyelv tanárává választatott. Ekkor adta ki első művét: Bellum Cimbricum címen (Zürich 1772, németül Dippoldtól 1810). 1774. nevelői állást foglalt el Tronichin Calandrini genfi államtanácsos házában. Négy évvel később ugyanott francia nyelven nyilvános előadásokat tartott a világtörtelemből, melyek a M. halála után megjelent: 24 Bücher allgemeiner Geschichten, besonders der europäischen Menschheit (Tübinga 1810, 3 köt.; újabb kiad. 1852) c. becses művének első alapját képezik. 1780. kiadta a már régebben meg irt Geschichten der Schweizer c. művének I. kötetét (megjelent Bernben, de a cenzurára való tekintetből a szabaságszeretet és függetlenség hangjától áthatott munka címlapján Boston van feltüntetve mint nyomdahely). Nemsokára a casseli Carolinumban kapott alkalmazást. Itt irta a Reisen der Päpste (1782, újabban Klóthtól, Aachen 1831) c. művét, melyben M. eddig vallott szabadelvü és racionalista nézeteivel szakítva, a középkor nagy pápáit ellenfeleik, a császárok rovására felmagasztalta és a pápai hatalmat a világi fejedelmek által elnyomott népek védőjeként tüntette fel. 1783. visszatért Genfbe, majd Bernbe, Bonsetten házába. Itt adta ki a Schweizergesichte teljesen átdolgozott I. kötetét. (Die Geschichte schweizerischer Eidgenossenschaft, Lipcse 1786, a II. és III. köt. 1786-95, a IV. köt. és az V. köt. első része 1805-8. jelent meg; az I. kötetből 1806. jelent meg javított kiadás, a többiből 1826.) Ezzel az átdolgozott kötettel alapítot6ta meg tulajdonképpen történetirói hirnevét és e munkának köszönhette, hogy a mainzi érsek és választó-fejedelem könyvtárának őrévé tette. Mainzban néhány hónap alatt annyira megnyerte az érsek bizalmát, hogy ez tanácsosának és titkárának szemelte ki és politikai kérdésekben is tanácsát követte. Az érsek megbizásából M. a Fürstenbund érdekében működött és több ide szóló értekezést irt: Zweierlei Freiheit (megjelent a Deutsches Museumban, 1786); Darstellung des deutsches Museumban, 1786); Darstellung des deutschen Fürstenbundes (Lipcse 1787, a német politikai történeti irodalom gyöngye); Erwartungen Deutschlands vom Fürstenbund (1787). 1788. titkos követségi tanácsossá, utóbb titkos államtanácsossá nevezték ki M.-t, mire a császár az egykori republikánust 1791. Johannes, Edler von M. zu Sylvelden név alatt birodalmi lovaggá tette. Midőn Custine francia tábornok 1792. (október) Mainzot elfoglalta, M. éppen Bécsben időzött, mely alkalommal II. Lipót M.-t kegyesen fogadta és a hierárkia s a konzervativ elv bátor védőjét titkos udvari tanácsossá nevezte ki. Mainz elestének hirére M. még egyszer Mainzba, sietett, hogy kéziratait megmentse a pusztulástól. Ez alkalommal Custine fényes állással kinálta a tudós és Mainzban nagyon népszerü M.-t, aki azonban ez egyszer nem reflektált az állásra és visszatért Bécsbe. Új állásában 12 évig szolgálta fényes tollával Ausztria érdekeit és a következő politikai röpiratokkal gazdagította a politikai irodalmat: Die Übereilungen und der Reichsfriede, melyben Poroszországot támadta meg a baseli külön-béke megkötése miatt; továbbá Mantua und die Ausbeute von Borgoforte és Das sicherste Mittel zum Frieden, mindegyik a politikai irodalom gyöngye. Egészben véve azonban a vérmes reményü és nagyravágyó férfiu tervei Bécsben sem valósultak. 1804. tanulmányi út ürügye alatt Berlinbe távozott, hol az udvar oly meglepő kitüntetéssel fogadta, hogy mindjárt ott is maradt. Frigyes Vilmos az akadémia rendes tagjává és a Hohenzollern-család udvari történetirójává nevezte ki és azzal a feladattal bizta meg, irná meg Nagy Frigyes életrajzát. M. hozzá is fogott ehhez a munkához, mely azonban a maga egészében soha el nem készült. (Egyes részleteket felolvasott az akadémia ülésein.) A jenai katasztrófa és Poroszország megalázása után arra törekedett, hogy Napoleon által «észrevetesse magát». Ez sikerült is: Napoleon Berlinben magához hivatta és mint M. maga irja: «lángelméjével és elfogulatlan kegyével» annyira megnyerte, hogy M. az akadémiában francia nyelven cinikus beszédet mondott Poroszországról és Nagy Frigyesről, és azután a porosz állami szolgálatból kilépett. A kilátásba helyezett jutalom azonban egyre késett, ugy hogy M. már aggódni kezdett jövője fölött, midőn Napoleon futárja által őt váratlanul Fontainebleauba hivatta és itt az újonnan alapított vesztfáliai királyság államtitkárává tette. M. nem szivesen fogadta el ezen állást, de azzal vigasztalta magát, hogy Franciaország és Németország eltérő érdekeit sikerülend összhangzatba hoznia. 1807 dec. 20. jelent meg Casselban, de új állásában már néhány hét mulva annyira boldogtalannak érezte magát, hogy Jeromos király őt 1808 jan. 21. állásától felmentette és a közoktatásügy élére állította. De ez az állás sem volt M. inyére; az udvar romlottsága és a közelgő vész előérzete s a mellett zilált anyagi helyzete munkakedvét megbénították, s midőn Jeromos király személyesen is kezdte bántalmazni, a búskomor férfiu fizikai ereje megtört és rövid betegség után meghalt. Lajos bajor király 1852. Casselben emlékszobrot emelt sírja fölé eme felirattal: «Was Thukydides Hellas, Tacitus Rom, das war M. seinem Vaterland». 1851. szülővárosában is emeltek neki (Öchslin művésztől készített) emlékszobrot. Összegyűjtött munkái előbb 27 kötetben (Tübingában) jelentek meg (1800-17); utóbb öccse M. János György 40 kötetben adta ki azokat (Stuttgart 1831-35). Életére vonatkozólag v. ö. Bonstettenhez irott leveleit (megjelentek 1809.) és Briefe Müllers an seinen ältesten Freund (kiadta Füssli, Zürich 1812).

14. M. János, német természetbuvár, szül. Koblenzben 1801 jul. 14., megh. Berlinben 1858 ápr. 28. Bonnban és Berlinben tanult (1819 óta), s még tanulókorában irta (Lipcse 1823) De respiratione foetus c. értekezését. 1824. habilitáltatta magát Bonnban, hol 1833-ig tanárkodott; ekkor a berlini egyetemhez hivták meg a fiziologia tanszékére. Főbb munkái: Zur vergleichenden Physiologia Des Gesichtssinnes des Menschen u. der Thiere (Lipcse 1826); De glandularum secernentium structura penitiori earumque prima formatione in Homine atque animalibus (u. o. 1830); Handbuch der Physiologie des Menschen (u. o. 1837-1840); Über den feinern Bau und die Formen der Krankhaften Geschwülste (Berlin 1838); Vergleichende Anatomie der Myxinoiden (u. o. 1835-1841); Über die larven u. die Metamorphose der Echinodermen (u. o. 1849). Kisebb dolgozatait az Archiv f. Anatomie, Physiologie u. wissenschaftliche Medizin c. folyóiratban irta, melyet 1834 óta szerkesztett. V. ö. Virchow, Johannes M. (Berlin 1858); Du Bois-Reymond, Gedächtnisrede auf Johannes M. (u. o. 1860).

15. M. János, matematikus és csillagász, l. Regiomontanus.

16. M. János Gotthard, német rézmetsző, szül. Bernhausenban, Stuttgasrt mellett, 1747 május 4., megh. Stuttgartban 1830 márc. 14-én. Párisban Wille rézmetszőnek volt tanítványa, azután 1776. Stuttgartban rézmetsző-iskolát nyitott. A legjobb képmetszők közé tartozik. Legkiválóbb metszetei: Schiller képmása, Graff festménye után; A bunkershilli csata, Trumbulltól; Madonna della Sedia, Rafaeltől; Szt. Cecilia, Domenichinótól; Madonna, Spadától; XVI. Lajos képe koronázási díszben, Duplessistől; Graff festő, Dalberg, Jeromos, vesztfáliai király és Loder anatomus képmásai; Vigée-Lebrun Erzsébet, saját képmása stb. V. ö. Andresen, Joh. Gotthard v. M. und Joh. Friedrich M., beschreibendes Verzeichniss ihrer Kupferstiche (Lipcse 1868). - Fia M. Frigyes (1782-1816), hasonlóképen rézmetsző volt. Ő metszette 1809. Rafael sixtus-féle madonnáját.

17. M. János Kristóf, német térképész, szül. Nürnbergben 1673., megh. 1721. Nürnbergi tanító fia volt. 1696. Marsigli gróf Magyarországba küldötte, hogy Danubius pannonico-ungricus című nagy művéhez helyhatározásokat s felvételeket csináljon. Ugyanekkor mint császári mérnök Magyarország és Horvátország határainak megállapításánál működött. Kitünő térképei közül több kéziratban a bécsi hadügyminisztériumban van; önállóan megjelentek: Mappe von Ungarn (Bécs 1709, 1:550 000, 4 lapon) és Mappa geographica regni Bohemiae (Augsburg 1720, 1:135 100, 25 lapon).

18. M. Károly, német botanikus, szül. Allstedtben 1818 dec. 16. Az Ulm melletti Berkában a gyógyszerészi tanulmányokat végezte el, 1843 óta Halléban a természettudományoknak, különösen a botanikának szentelte magát. Synopsis muscorum frondosorum (Berlin 1849-51, 2 köt.) c. munkájával hamar kitünt. Rossmässterrel és Ulleval 1852. a Natur c. természettudományi folyóiratot alapította, 1876 óta társai halála után maga adta ki, s a természettudományok népszerűsítésén nagyot lendített. Más munkái: Deutschlands Moose (Halle 1853); Versuch einer kosmischen Botanik (Buch der Pflanzenwelt, 2. kiad. Lipcse 1869); Entwurf einer Entwickelungsgeschichte d. Pflanzenreichs (Der Pfalnzenstaat, u. o. (1860); Wanderungen durch die grüne Natur (Berlin 1850; 2. kiad. Das Kleid der Erde címen, Lipcse 1873); Ansichten aus den deutschen Alpen (Halle 1858). A második német sarkvidéki expedició (1869-70) gyüjtötte lombos mohákat is ő dolgozta föl.

19. M. Károly, német prot. teologus, szül. Langenburgban 1852 szept. 3. Tübingában és Göttingában tanult, 1880. Berlinben habilitáltatta magát s jelenleg Boroszlóban tanár. Irta: Der kampf Ludwigs des Bayern mit der röm. Kurie (Tübinga 1879-80); Die Anflänge d. Minoritenordens u. der Bussbruderschaften (Freiberg 1885); Die Waldenser u. ihre einzelnen Gruppen bis zum Anfang des XIV. Jahrh. (Gotha 1886); Kirchengeschichte (1. köt. Freiberg 1892).

20. M. Károly, német regényiró, l. Mylius.

21. M. Károly Ottfried, német archeologus, szül. Briegben 1797 aug. 28., megh. Athénben 1840 aug. 1. Boroszlóban és Berlinben filologiát tanult s 1819. a göttingai egyetemen az archeologia tanára lett; 1839-40. beutazta Olasz- és Görögországot. Irta: Aeginetica (1817); Gesch. hellen. Stämme u. Städte (uj kiadás Schneidewintől, 1844); Die Etrusker (új kiadás Strassburg 1877); Handbuch der Archaelogie der Kunst (új kiadás Stuttgart 1878); Denkmäler der alten Kunst (új kiadás Wieselertől, 1854); több monográfiát (Varro de lingua latina, Festus cum Pauli epitome, Antiquitates Antiochenses stb.); kiadta Dissen: Kleine Schriften című művét (Göttinga 1839); lefordította: History of the literature of ancient Greece (új kiadás Stuttgart 1882-84) stb.; továbbá: Kunstarchaeologische Werke (Berlin 1872-73). Tanítványa volt Böckhnek; vele folytatott levelezését Lipcsében (1875) adták ki. V. ö. Lücke, Erinnerungen an Ottfr. M. (Göttinga 1841); Ranke, K. O. M., ein Lebensbild (Berlin 1870).

22. M. Lipót Károly, német festő, szül. Drezdában 1834., megh. Weidlingenben, Bécs mellett, 1892 aug. 4. Miután atyjának vezetése alatt ügyes rajzolóvá képezte ki magát, a bécsi akadémián Blass Károly és Ruben tanítványa lett. Több ízben járt Magyarországon, utazott Olaszországban és Egyiptomban is. 1877. a bécsi akadémia tanára lett. Képei többnyire az osztrák, az olasz és magyar népéletből, utóbb a Keletről vett jeleneteket ábrázolnak, de feslett vallásos tárgyu képeket is. Említendők: A kútnál; A szabó; A lantosnő; papok a kolostor udvarán; A velencei vásártéren; Palermói tengerpart; Arab pénzváltók; A mekkai zarándokok pihenője; Egyiptomi vizhordó; Arab iskola; Táborozó beduinok; Cigánytábor; A bécsi árviz 1862-ben; Tevevásár stb.

23. M. Lucian, német filologus, szül. Merseburgban 1836 márc. 17. Berlinben és Hallében tanult, 1862. Hollandiába ment, 1867. Bonnban habilitálta magát s 1870. Pétervárt kapott katedrát. Tekintélyét De re metrica poetarum latinorum (új kiadás Lipcse 1894) c. műve alapította meg. Igen sok latin klasszikus művét kiadta jeles magyarázatok és glosszák kiséretében (köztük Luculius, Phaedrus, Ennius, Naevius, Livius Andronicus, Nonius Marcellus, Horatius, Catullus, Tibullus és Propertius stb. Műveit); megirta Lucilius (Lipcse 1876), Horatius (u. o. 1180), Ennius (Pétervár 1884) életrajzait; továbbá Geschichte der klassischen Philologie in den Niederlanden (Lipcse 1869); De Accii fabulis disputatio (u. o. 1890); De pacurii fabulis disputatio (u. o. 1889); Metrik der Griechen und Römer (u. o. 1885); röviden megirta önéletrajzát: Ein Horazjubiläum (1892).

24. M. Miksa Frigyes, német nyelvész, orientalista, M. Vilmos német költő fia, szül. Dessauban 1823 dec. 6. Lipcsében tanulta a filologiát és a szanszkrit nyelvet. Első munkája, a Hitopadesa indus mesegyüjtemény német fordítása 1844. jelent meg. 1845. Párisba ment Burnouf orientalistát hallgatni, ki M. figyelmét a Rigvedára irányozta. E legrégibb szanszkrit nyelvü könyv kiadását már Rosen megkezdte, s M., hogy folytathassa, 1856. Angliába ment, hol Bunsen porosz követ és a Keletindiai társaság igazgatói megbizták az egész Rigveda kiadásával, mely Sayana régi kommentárjával együtt 1849-75., 6 nagy 4-r. kötetben jelent meg (később kommentár nélkül a Rigveda 1. könyve, Lipcse1869, majd az egész Rigveda, London 1873). Egyéb közleményei a szanszkrit irodalomból a Meghaduta fordítása, egy angolul irt szanszkrit nyelvtan és History of ancient Sanskrit literature (2. kiad. London 1860), továbbá a Rigveda angol fordítása The sacred hymns of the Brahmans cím alatt. Mint nyelvbuvár különösen Lectures on the science of language című műve által tünt ki, mely két sorozatban jelent meg, az első 1862., a második sorozat 1864. (magyarul: Fölolvasások a nyelvtudományról, a m. tud. akadémia megbizásából fordította Simonyi Zsigmond, Budapest 1874-ben és Újabb fölolvasások 1876). E felolvasások élénk érdekeltséget keltettek a nyelvtudomány iránt, különösen az angoloknál. Az összehasonlító mitologiára s nyelvészetre vonatkozó értekezéseit összegyüjtve ilyen cím alatt adta ki: Chips from a german workshop (London 1867-75, 4 köt., németül Essays c. alatt Lipcse 1869-76). Ugyanezek újra, válogatva: Selected essays on language, mythology and religion (1881, 2 köt.). 1876 óta az oxfordi egyetem megbizásából és költségén a világ legfontosabb vallásos könyveinek kiadását eszközölte, különösen az indus, khinai, persa és arab nyelvből; ez a mű 24 kötetben jelent meg 1879-85.: Sacred books of the East. E gyüjteménynek új sorozata indult meg 1886. Emellett azonban számos más munkát is kiadott; igy Kanttól A tiszta ész kritikáját teljes angol fordításban 1881. Továbbá: What can India teach us? (Mire taníthat India? 1883; németül: Indien in seiner weltgesch. Bedeutung, Lipcse 1884); The science of thought (A gondolkodás tudománya, 1887); Biographes of words and the home of the Aryas (Szók életrajza s az árják hazája, 1888). Ujabb munkái: Denken im Licht der Sprache. Németre ford. Schneider E. (1888); Adress delivered of the IX. international congress of Orientalists held in London (1892); Das Religions-Parlament in Chicago 1894. (Deutsche Rundschau 1895); Physical religion (Gifford lectures 1890. London 1891. Németre ford. Franke, Lipcse 1891). Ezenfölül számos kisebb értekezést közölt folyóiratokban és szépirodalmi téren is működött. Tudományos működéseért sok kitüntetésben részesült, 1874. a magyar tud. akadémia is megválasztotta külső tagjai közé.

25. M. Morten, norvég festő, szül. Drontheimban 1828 febr. 29. Eleinte Tidemand és Gude, azután Schirmer tanítványa volt Düsseldorfban. 1850-51. Stockholmban tartózkodott, 1866-71. Kristianában egy festőiskola vezetője volt, 1871 óta Düsseldorfban él. 1874. svéd királyi udvari festő és a stockholmi akadémia tagja lett. Tájképein többnyire hazájának festői fenyveserdeit ábrázolna. Melankolikus képein a fák csúcsain tündöklő napfény hangulatos ellentétet képez az erdő homályához. A legismertebbek: Norvégiai tájkép; A Hardanger-fjord (kristianiai nemzeti képtár); Törpefenyőerdő (hamburgi képtár); A Romsda-fjord; Éjjeli halászat Norvégiában; Norvégiai fenyveserdő; Norvég halászfalu a Kristiania-fjord mellett; Norvég erdő rénszarvasokkal; Norvég őserdő; tájképek a stockholmi és bergeni képtárakban stb.

26. M. Ottó Frigyes, dán zoologus, szül. Kopenhágában 1730., megh. 1784. Főleg az édesvizi mikroszkópikus állatkák tanulmányozásával foglalkozott s e téren ő volt az úttörő. A tőle lett számos állatka neve után álló M. O. F. betük az ő nevét jelentik.

27. M. Péter Erasmus, dán teologus és nyelvész, szül. Kopenhágában 1776 máj. 29., megh. 1834. Tanult u. o. és több német egyetemen teologiát és bölcseletet; 1801. kopenhágai teologiai tanár, 1830. seelandi püspök lett. Teologiai művei közül említésre méltók: Cristelig Moralsystem (1808); Christelig Apologetik (1810); Der christen kirkes Symboliker (1817); System i den christelige Dogmatik (1826). Ezenkivül igen jelentékeny irodalmi szolgálatokat tett a dán és általában az északi régiségek buvárlatának terén Sadnbibliothek c. 3 kötetes műve kiadása (Kopenhága 1816-18) és Saxo Grammatikus munkájának birálatos kiadása által.

28. M. Péter Erasmus, dán erdész, szül. Kopenhágában 1840 okt. 25. Szülővárosában tanult s aztán a külföldön tovább képezte magát. 1872. Kopenhágában az erdészet tanára, 1883. királyi főerdőmester s a soröi akadémia igazgatója lett. 1876. alapította; Tidsskrift for Skovbrug c. folyóiratát, mely 1890. megszünt. Nagyobb munkái: Studier over Skovjord (Kopenhága 1879-80); Om Aedelgrauens Forekomst i nogle franske Skove (u. o. 1871); Om Bjergfyrren (u. o. 1886-87) stb.

29. M. Vilmos, német költő, szül. Dessauban 1794 okt. 7., megh. u. o. 1827 okt. 1. Mint önkéntes végig harcolta a szabadságharcot (1813-14) s aztán Sack báróval (1817) Olaszországba ment, majd Dessauban tanár s egyúttal a herceg könyvtárosa volt. Költeményeiben derült hangulat és életvidámság csapongó képzelemmel párosul; görög dalaiban a kozmopolitizmus felé hajlik. Irta: Rom, Römer u. Römnerinnen (Berlin 1820); Gedichte eines reisenden Waldhornisten (Dessau 1826); Lieder der Griechen (új kiadás Lipcse 1844); Lyrische Spaziergänge (u. o. 1827); Homerische Vorschule (új kiadás u. o. 1836). Kiadta: Bibliothek deutscher Dichter des XVII. Jahrh. (u. o. 1822-27, 10 köt.), melyet Förster (u. o. 1830-38) folytatott. Műveinek egyéb kiadása: Vermischte Schriften (u. o. 1830), Schwab előszavával; Gedichte (új kiadás Berlin 1874), fiának, M. Miksának bevezető életrajzával.

30. M. Sándor, német agrikultur-kémikus, szül. a bajor Pfalzban 1828-ban. 1856. Stockholban az agrikultur-kémai tanári székét foglalta el, honnét 1869. Berlinbe hivták, hol 1874. Berlin csatornázási előmunkálataiban vett részt. Számos agrikultur-kémiai munkálatot végzett, több műszert szerkesztett, minők talajanalizishez szükséges kolotimeter és iszapoló xerometer (párolgásmérő) stb. Az ürülékek fertőtlenítése körüli kutatásai a városok tisztántartásánál hasznos szolgálatot tettek. Majd a húskonzerválásnak és a tej feldolgozása által származó melléktermények értékesítésének kérdésével foglalkozott, minek következtében savó-extraktot s ugynevezett savókenyeret állított elő, a lefölözött tej kondenzálására talált fel gyakorlati módozatot stb. Művei: Graphische Darstellung der chemischen Zusammensetzung der gebräulischsten Futterstoffe und Nahrungsmittel (Drezda 1875, több kiadásban); Verwertung der städtischen Fäkalien (Heiden és Langsdorffal együttesen feldolgozva, Hannover 1885).

31. M. Viktor, német festő, szül. M. m. Frankfurtban 1829 márc. 29., megh. Münchenben 1871 dec. 21. Antwerpenben, azután pedig Párisban tanult, hol Couturenek és Courbetnak volt tanítványa, beutazta Normandiát, Elzász-Lotaiát, Svájcot, egy ideig Angolországban és Frankfurtban is tartózkodott, 1865. Münchenben telepedett le. Többnyire lirai jellegü képei közül említendők: Hero és Leander; Hamlet a temetőn; Ofélia a pataknál; Koponyát néző szerecsenek; Romeo és Julia; Erdei Nimfa; Tanhäuser a Venus hegyében; Jelenet Hugo Viktor Les misérables cimű regényéből; Hófehérke a törpékkel táncol.

32. M. Vilmos, német történetiró, szül Geingenben (Württenberg) 1820 dec. 2., megh. Ravensburgban 1892 febr. 7. Teologiával és nyelvészettel foglalkozott a tübingai egyetemen, mígnem 1847. Trogenben (Appenzell) a klasszikus nyelvek és a történelem tanára lett; 1865. Tübingába ment gimnáziumi tanárnak. 1884. nyugalomba vonult. Művei közül megemlítendők: Politische Geschichte der neuesten Zeit 1816-90 (Stuttgart 1867, 4. kiadás 1890); Illustrierte Geschichte des Deutsch-französichen Kriegs (u. o. 1873); Der russisch-türkische Krieg von 1877 bis 1878 (u. o. 1878); Historische Frauen (Berlin 1885, 2. kiadás); Kaiser Wilhelm (u. o. 1877, 3. kiadás 1888); Generalfeldmarschall Graf Moltke (Stuttgart 1879, 2. kiad.); Deutsche geschichte (u. o. 1880); Fürst Bismarck (u. o. 1881, 1885); Europäische Geschichte u. Politik 1871-81 (u. o. 1882). 1867 óta Politische Geschichte der Gegenwart cm alatt évkönyvet szerkesztett (melyet halála óta Wippermann Károly szerkeszt). M. dolgozta át Beckernek Világtörénetét is (Stuttgart 1884, 12 kötet).

33. M. Vilmos Konrád Hermann, német germanista, szül. Holzmindenben 1812 máj. 27., megh. Göttingában 1890 jan. 3. Tanulmányait Göttingában végezte, hol előbb gimnáziumi, 1845 óta pedig egyetemi tanár volt. Német mitologiával és mondakutatással foglalkozott. Fő művei: Geschichte ind System der altdeutschen Religion (1844); Über die Lieder von den Nibelungen (1845); Mythologie der Deutschen Heldensage (1886); Zur Mythologie der griechischen und deutschen Heldensage (1889). A mondák értelmezésében a históriai elemet tekinti lényegesnek. M. dolgozta ki továbbá a Beneckétől hátrahagyott anyag felhasználásával a Mittelhochdeutsches Wörterbuch (1854-67, 4 kötetben) 1. és 3. kötetét, valamint a 2. kötet egy részét. Ezenkivül kiadta 1889. a Grimm testvéreknek 1808-1829. Beneckéhez intézet leveleit.

Müller-Guttenbrunn

Ádám, iró és szinigazgató, szül. Hidegkúton (Guttenbrunn, Temes) 1852 okt. 22. Tanulmányait Temesvárt, Nagyszebenben és Bécsben végezte s itt meg is telepedett s mint kritikus és iró működött. Szindarabjai közül említendők: Gräfin Judith (dráma, 1867); Im Banne der Pflicht (dráma, 1882); Schauspielerei (vígjáték 1891); Wien war eine Theaterstadt (4. kiadás 1885); Irma (dráma, 1885); Die lectüre des Volkes (8. kiad. 1886); Trost- und Schutzbüchlein für die Deutschen in Österreich (1889); Gescheiterte Liebe (1889); Wiener Theaterleben (3. kiad. 1890); Dramaturgische Gänge (1892); Litterarische Lebensbilder aus Österreich (a Grillparzer-társulat évkönyvében, 1892). Folytatást irt továbbá a Fourchambault-családhoz (1880) és kiadta Stifter költő hagyatékát (1881). 1892. a bécsi Raimund-szinház igazgatója lett, de ebben az állásban az igazgatói tanáccsal sokat kellet civakodnia, mignem ellenfelei a Raimun-szinház részvénytársulat 1896 febr. 27. tartott gyülésén kibuktatták. (Gettke lett utóda az igazgatói állásban.) Viharos igazgatóságának történetét maga M. irta meg (Der suspendierte Theaterdirektor, Lipcse 1896). Jelenleg megint mint iró működik; legújabb novellájának címe: Die Magyarin (Lipcse 1896).


Kezdőlap

˙