Nyelv előesése

l. Makroglosszia.

Nyelvemlékek

l. Nyelvtörténet és Magyar nyelv.

Nyelvérzék

nevén karoltak föl a magyar nyelvújítás (l. o.) barátai és hivei egy nyelvészeti tényezőt, mely állítólag az anyanyelvben való kiváló jártassággal van összekötve, ugy hogy azoknak az egyéneknek, akik tiszta magyar vidéken születtek, ott nevelkedtek és mindenha ott élnek, jogukban állana bármely új szót az által szentesíteni, hogy azt Ny.-ök alapján a nyelvkincsbe fölveszik és igy a nyelv szellemének megfelelőnek nyilvánítják. Ezzel szemben a tudomány inkább a nyelvemlékek alapján rekonstruált történeti és a nép ajkáról ellesett jelenkori nyelvkincset tekinti irányadónak. Az u. n. Ny. igazán értékes alapja, a nyelvszabályoknak homályos ösztöne, öntudatlanul működik. A nyelvkincsből válogatni az irodalom két principium segélyével szokott: a történeti nyelvtan és az esztetika segélyével. Az első a teljes anyagot adja, a másik a legtetszetősebb alakot keresi. Az esztetika s az ízlés a hibátlanul képzett alakok közül joggal válogathat s az irodalomban minden esetre illetékes biró.

Nyelvesviráguak

(liguliflorae), a fészkesek (l. o.) csoportja, nyelvformán megnyuló, keskeny virágokkal, p. a gyermeklánc.

Nyelvészet

l. Nyelvtudomány.

Nyelvfilozofia

(nyelvbölcselet, filozofiai vagy bölcseleti nyelvtan v. nyelvtudomány), a nyelvre vonatkozó általános kérdéseket tárgyalja; a nyelvnek mivoltát, eredetét, az értelemhez való viszonyát stb. Régente inkább a logikára, újabban mindinkább a lélektanra alapították, s megteremtették egy külön ágát, a néplélektant (l. o.).

Nyelvgomba

(Geoglossum Pers. a. m. föld nyelve), a tányérgombák génusza, nagyobb fajta, sötét szinü, húsos, némelykor ragadós gomba; egyenkint, de gyakrabban csoportosan nő a puszta földön. Nem ehető.

Nyelvhasonlítás

l. Nyelvrokonság és Nyelvtudomány.

Nyelvhelyesség

a nyelvbeli, különösen irásbeli kifejezésnek az irodalmi szabályok és szokások szerint való helyessége, hibátlansága. Arra a kérdésre, hogy mit tartsunk általában irányadónak a Ny. megitélésében, sokan azt felelik: a logikát. Ami logikai tekintetben helyes, az volna e szerint helyes a nyelvben is, s amiben nincs logika, az megrovás alá esnék és kerülendő volna. Ennek a szempontnak jogosultságát a stilusra nézve nem tagadhatjuk, de a Ny. megitélésében sokszor cserben hagy bennünket. Minden nyelvnek vannak olyan általánosan elterjedt s elismert kifejezései, melyek nem ütik meg a szigoru logika mértékét. Lám a számnév mellett használt egyes számban nincs annyi logika, mint a többesben (két ház: zwei Häuser, deux maisons), mégis egészen jól megvagyunk vele, sőt ha akarjuk, célszerübbnek tarthatjuk, mert a mi szerkezetünk rövidebb s még sem okoz soha kétértelmüséget. Megfordított viszony van a magyar s német szerkezet közt az állítmányi melléknév esetében (a házak tiszták: die Häuser sind rein); itt a miénk mellett szól a logika s a német mellett a rövidség. Viszont, ha a hegyek tetejök helyett azt mondjuk: a hegyek teteje, megint egyes számot használunk a többes helyett. Egykor e szerkezet heves viták tárgya volt, de azóta is mind inkább elterjedt a hegyek teteje s az irodalmi nyelvben már soha sem találkozunk a másikkal; a nyelvszokás tehát nem a logikaibb kifejezés mellett nyilatkozott. Épp oly logikátlan az egyes szám az ilyenekben: Rabul a börtönbe vetették őket (e helyett: rabokul). Tedd őket részessé az örök nyugodalomban (e helyett: részesekké). Ezt a szerkezetet régi kódexeinktől a mai napi sajtóig s az irodalomtól a népnyelvig mindenütt megtaláljuk, s megtaláljuk azonfölül sok más nyelvben is, annyira, hogy p. a lapp nyelvben az -ul, -ül féle állapothatározó esetnek egyáltalán nincs többes számu alakja. A nyelv tehát itt sem törődik azokkal a nyelvészekkel, kik váltig bizonygatják, hogy több ember nem lehet egy rab v. egy részes, hanem csak rabokul lehet őket a börtönbe vetni v. részesekké tenni. Ugyanazzal a logikával van itt dolgunk, mely már régebben kiokoskodta azt is, hogy a világ teremtése hibás szólás, mert a világ nem teremt, hanem teremtetik, tehát: a világ teremtetése. Azt látjuk mindezekből, hogy a gondolatnak nyelvbeli kifejezése lehet logikátlan és mégis helyes, viszont megfelelhet szigoruan a logika követelményeinek és mégis ellenkezhetik a nyelv szabályaival.

Azt is hiszik sokan, hogy a nyelvben az helyes, ami szép. Ebben, megint meg kell engednünk, van némi igazság, sőt sok igazság, ha ezt a követelést is csak a stilusra szorítjuk. A kifejezés legyen stilszerü, legyen a helyzethez, a hangulathoz illő: a költői képet ne zavarja prózai elem, az emelkedett hangulatot ne sértse pórias v. tréfás szó. Azonban e határokon belül azt tapasztaljuk, hogy a nyelvet éppen nem vezeti a szép iránti érzék, s még kevésbbé a szépségre való törekvés. Más nyelvekben, de a magunkéban is számtalan kifejezést találunk, mely egyhanguságánál vagy más okoknál fogva egyenesen rosszul hangzik, mégis tökéletesen helyes. Legtelhetetlenebbek, tehetetlenek, halhatatlannak, tétethetett, tettetett, azoknak, kakukoknak, mindezek keresetlen példák tételünk igazolására. Hiába panaszolták annyiszor, hogy sok k van nyelvünkben, azért kakukoknak helyett nem mondhatjuk kakukokna. A hangtanban és alaktanban minden lépten-nyomon meggyőződhetünk róla, hogy a hangváltozások nem a szépítő ösztön kifolyásai, mint azelőtt általában hitték. Egy nyelvtanirónk azt mondja p., hogy szebben hangzik: örömek, halálok, tagok, mint: örömök, halálok, tagok s azért nem használjuk ez utóbbiakat. De akkor mit mondjunk az ilyenekről: örököl, örökösökhöz, kanalat, agarakat? Pedig ezeket szentesítette a nyelvszokás és nem mondhatjuk helyettök: örökel, örökesekhöz, kanalot, agarokot.

Az iménti fejtegetések és példák már kétségtelenné teszik, hogy a nyelvben mi hatalmasabb a logikánál és hatalmasabb a szépérzéknél. Nyilván ugy kell felelnünk e kérdésre, ahogy már az ókorban felelt Horatius: Usus, quem penes arbitrium est et ius et norma loquendi. Csakis a nyelvszokás döntheti el, mi helyes és mi helytelen. Általános szempontból csak az helytelen, csak az magyartalan, amit a romlatlan nyelvérzékü magyar nép sehol sem használ, ellenben helyes, ami a népnél, akármilyen csekély területen, szokásban van. Ez az általános tétel azonban az irodalmi nyelv szempontjából ezzé módosul: Helyes mindaz, amit az egész magyar nép v. a magyar népnek nagyobb része vagy legalább igen nagy része alkalmaz; de nem eshetik kifogás alá egy-egy olyan szó vagy szólás sem, mely kisebb vidéken járatos, ha egyébiránt megfelel az általános analogiáknak. Helyes tehát minden, amit az irodalmi nyelv már eddig is a népnyelvből elfogadott és amit a népnyelvi kifejezések mintájára alkotott. Helytelen ellenben, ami egy-egy irónál az egész népnyelv szokásaival ellenkezik; s az ilyent csak akkor tűrjük el kénytelen-kelletlen, ha valami okból állandó elemévé lett az irodalmi nyelvnek. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy a helyes magyarságot szabályokból és nyelvtanokból senki sem fogja oly alaposan megtanulni, mint ahogy elsajátíthatja a magyar nyelvnek hamisítatlan forrásaiból. Aki a népnyelvi gyüjteményeket, aki Arany János verses és prózai munkáit olvassa szorgalmasan, kedvvel és értelemmel: az kétség esetén bátran rábizhatja az eldöntést nyelvérzékére is.

Néha ugyis bajos a nyelvszokásnak megállapítása és szabályokba foglalása, sőt vannak olyan esetek is, hogy a hagyományos nyelvtani szabályok ellenkeznek az általános népies nyelvszokással. Legnevezetesebb ilyen eset, mely annyi vitára adott okot, különösen Révai és Verseghy között, az ikes ragozás kérdése. Kétségtelen, hogy a hajdani élőbeszéd pontosan megkülönböztette az egyes számban az ikes és iktelen igék ragozását, de kétségtelen az is, hogy a mai élőbeszéd s kivált a nép nyelve legtöbb vidéken nem tartja magát azokhoz a nyelvtani szabályokhoz, melyeket a tudósok a régi nyelvemlékekből vontak el. A Ny.-ről egész nagy irodalmunk van (fölsorolását l. A magyar nyelv [1891] c. munka végén). Legtöbb ide vonatkozó értekezést és apróbb fejtegetést közölt s közöl folyvást a Magyar Nyelvőr c. havi folyóirat (l. o.). V. ö. Simonyi, Antibarbarus (1879); P. Thewrewk E., A helyes magyarság elvei (1873). L. még Ikes igék, Idegenszerüségek, Irodalmi nyelv, Műnyelv.

Nyelvhiba

a nyelvszokás ellen (l. o.) elkövetett vétség. A magyarban gyakrabban előforduló Ny.-k betürendes jegyzékét adja Simonyi Zs. Antibarbarus c. füzete.


Kezdőlap

˙