Paulding

(ejtsd: pálding) Jakab Kirke, amerikai iró, szül. Pleasant Valley-ben (New-York állam) 1779 aug. 22., megh. Hyde-Parkban a Hudson tava mellett 1860 ápr. 6. 1807. New-Yorkban a Salmagundi c. szatirikus folyóiratot adta ki. Több szatirát és regényeket irt, melyekben az amerikai életet festi. 1837-41. az Északamerikai Egyesült-Államok tengerészeti minisztere volt. Azután magányba vonult Hyde-Parkba. Művei: The diverting history of John Bull and Brother Jonathan (szatira, New-York 1816); The lay of Scottch fiddle (költemény, 1813); The United States and England (1814); Letters from the South (1819); The backwoodsman (költemény, 1819); A sketch of Old England by a New Englandman (1822); Konigsmarke, the long Finne (történeti novella, új kiadás 1823); John Bull in Amerika or the new Munchausen (1824); Merry tales of the three wise men of Gotham (szatira 1826); The new mirror for travellers (1828); Pales of a good woman (1829); Chronicles of the city of Gotham etc. (1830); The Dutchman's fireside (1831, új kiad. 1868); Westward Ho! (legjobb regénye, 1832); Life of Washington (1835, új kiad. 1854); Slavery in the United States (1836); The book of St. Nicholas (1837); A gift from Fairy Land (1828); The old Continental (regény 1846); The Puritan and hisdaughter (regény 1849, 3. kiad.); Works (New-York 1851 és 1868). Fia Literary life of P. (1867) címen tette közzé életleírását. Munkáiból válogatott kiadás: Select works címen (1867-68) négy kötetben jelent meg.

Pauler

1. Gyula, országos főlevéltárnok és történetiró, szül. Zágrábban 1841 máj. 11. P. Tivadar fia. Iskoláit Pesten, a piaristák gimnáziumában és az egyetemen végezte és 1863-74. ügyvédkedett. Már ez idő alatt sokat foglalkozott történeti kérdésekkel és 1870. a m. tud. akadémiának levelező, 1877. rendes tagja lett. 1871. ott előadást tartott, melyben azt a nézetét vitatta, hogy az Anonymus IV. Bélának volt a jegyzője. 1874 okt. 14. Horváth Mihály (l. o.) ajánlatára orsz. levéltárnoknak nevezték ki. Ugyanakkor a külföldi levéltárak szervezetének tanulmányozására küldetett ki. 1875. visszatérvén, kidolgozta az orsz. levéltár szervezetét és ügykörét. Első történelmi dolgozatai a Vasárnapi Újságban és a Századokban jelentek meg. Fő művei: Wesselényi Ferenc nádor és társainak összeesküvése (Budapest 1876, 2 köt.); a Habsburg királyok története 1526-1825 (az Osztrák-magyar monarchia irásban és képben címü vállalat magyar részének I. kötetében); A magyar nemzet története az Árpádok korában (1893, 2 köt.). E munkát 1894. a Péczely-díjjal, 1895. pedig angy jutalmával tüntette ki a m. tud. akadémia. 1895 óta ő a m. tud. akadémia II. osztályának elnöke és a m. tud. akadémia őt bizta meg Szilágyi Sándorral együtt a honfoglalási forrásmunkákat összegyüjtő munka szerkesztésével. 1896. miniszteri tanácsosi címet kapott. A milennium ügyében különben már régebben elkeseredett polemiát folytatott Salamon Ferenc ellen a Budapesti Szemlében. Mint országos főlevéltárnok igen nagy érdemeket szerzett a levéltár rendezése, kibővítése és hozzáférhetővé tétele körül.

2. P. Tivadar, jogtudós, igazságügyminiszter, szül. Budán 1816 ápr. 9., megh. Budapesten 1866 ápr. 30. Atyja a m. főhadi kormánynál szolgált, valamint nagyatyja is, ki nemességet nyert; anyja Markovics Terézia, Markovics Mátyás egyetemi jogtanár és jeles jogtudományi iró leánya volt. A budai gimnáziumban tanult, folyvást mint első eminens s már 17 éves korában bölcsészeti, 20 éves korában pedig jogdoktori oklevelet nyert. Tanár lett a zágrábi kir. akadémián. Zágráb vármegye 1845-ben táblabirájává s a legfontosabb bizottságok tagjává választotta. Zágrábi tanárkodása különösen alkalmat nyujtott neki alapos ismereteket szerezni a horvát jogi viszonyokról s képesítette őt, hogy későbben mint a korona tanácsának tagja is, a horvát dolgokban mint illetékes szakférfi hallassa szavát. 1847. saját kérelmére a győri akadémiához, azután egy évvel pedig, 1848 aug. 1., Eötvös József báró első magyar közoktatásügyi miniszter által a pesti egyetemhez neveztetett ki az észjog s a magyar közjog, a nemzetek joga, jog- és államtudományi enciklopédia rendes tanárává s egyszersmind a megalkotandó büntetőtörvénykönyvi javaslat szerkesztésére is kiszemeltetett. A szabadságharc legyőzetése után kineveztetését egyszerüen ignorálták. Midőn azonban Virozsil Antal, a bécsiek bizalmas embere rehabilitáltatott s az egyetemi ügyek rendezése alkalmából Geringer helytartó által Bécsbe küldetett, a nagy tiszteletben álló s népszerü P.-nek mégis megengedtetett, hogy Virozsilt helyettesítse s annak Bécsből visszajövetele után is, hogy oldalánál az észjogot s a magyar közjogot magyar nyelven előadhassa. Ez ideiglenes állásban maradt 1852 jan. végéig, mikor rendes tanárrá nevezték ki. Tanári sikeres és buzgó működésének, melyet közbejött megszakításokkal 30 éven át folytatott, ma is élő tanui hálás és mesterükre büszke, ezrekre menő tanítványai s nagy becsü irodalmi művei, melyek neki a magyar jogudomány új korszaka egyik megalapítójának címét méltán megszerezték. Mint az egyetemi tanács tagja s az ügyek befolyásos vezetője, mindenkor a józan haladás bajnoka s a magyar nemzeti érdekek ékes szószólója volt, s az egyetem autonomiájának, választási jogának 1860., már a politikai átalakulást megelőzőleg történt visszavívása, s 1861. a magyar tannyelv teljes helyreállítása nagy részben az ő tekintélyének s befolyásának köszönhető. Az önkormányzati jogát visszanyert egyetem jogtudományi kara 1860-61. évre a dékáni, a négy kar választó gyülése pedig a következő évben a rektori székre ülteté. Ugyancsak 1862. kir. tanácsosi címet kapott s a helytartó tanács tanulmányi bizottságának tagja lett; 1863. az országbiró által a hétszemélyes táblához hivatott meg szavazó pótbiróvá; az alkotmány helyreállítása után 1869. pedig Horváth Boldizsár igazságügyminiszter által a legfőbb itélőszék rendes birájává, de ott minden jogtudománya, ékesszólása s igazságszeretete mellett nem érezte magát elég otthonosan s csakhamar visszatért kedvelt tanári székére. 1870. az első jogászgyülés elnöki székére választatott meg. A koronázás után a király a Lipót-rend keresztjével díszítette fel. Magas politikai pályája Eötvös József báró halálával kezdődött, mert Andrássy Gyula gróf őt kereste ki s ültette a közoktatásügyi miniszteri székbe. Azonban a közoktatásügyi tárcát csak másfél évig viselte s már 1872 szept. 4. felcserélte az igazságügyivel. 1875. a Bittó-kormány bukásával ő is megvált tárcájától s ismét visszatért tanári székére; mint képviselő azonban a Perczel Béla minisztersége alatt létrejött, Csemegi Károly által szerkesztett büntetőtörvénynek országgyülési előadója volt. A miniszterségtől megválása alkalmával a Lipót-rend nagykeresztjét nyerte, s 1876. az országos közoktatásügyi tanács elnökségére hivatott meg. De e nyugalmasabb tevékenység ideje ismét nem soká tartott,, mert már három év mulva, 1878 jun. 30. ismét belépett az akkori Tisza-kabinetbe mint igazságügyminiszter, s az maradt holtáig. Igazságügyi alkotásai, ha nem is viselik magukon a Horváth Boldizsár bátor, gyökeres reformjainak bélyegét, elég jelentékenyek. A büntetőtörvény megalkotásának egyik fő előkészítője s tényezője volt; a polgári peres eljárást átalakíttatta; új végrehajtási törvényt készíttetett: a polgári törvénykönyv javaslatának kidolgoztatását megkezdte, s polgári és büntető ügyekre nézve szóbeli rendszert tervezett. De miniszteri, bármi lelkiismeretes, tiszta, jóakaratu működését felülhaladja, fontosságában jogirodalmi érdeme. 1845. a m. tud. akadémia levelező, 1858. pedig rendes, majd tiszteleti s igazgató tagjává s végre 1880. és 1883. másodelnökévé választatott. Azon perctől fogva, hogy az Álladalom jogalapja c. előadással akadémiai székét elfoglalá, az intézetnek egyik legmunkásabb tagja s benne a jogtudománynak a legékesszólóbb képviselője lett. Nagy becsü munkája: Adalékok a hazai jogtudomány történetéhez, eléggé bizonyítja, mily hiven őrizte a magyar jog régi nagymestereinek emlékezetét s tiszteletét. Az említetteken kivül jelentek meg: Bevezetés az észjogtanba (Pest 1852); Észjogi alaptan (u. o. 1854); Jog- és államtudományok ecyclopediája (u. o. 1857); Büntetőjogtanának több, időnként javított s bővített kiadásai (az első kiadás 1864-65); az egyetemi tanács felkérésére 1880. megkezdett s több kötetre tervezett, de be nem fejezhetett, kiváló gonddal és szeretettel készítgetett nagy munkája Az egyetem története, melyek egyenkint s összesen hosszu életet biztosítottak az országon kivül is tisztelve ismert irói nevének. Legjelentékenyebb s legnagyobb becsü munkája említett Büntető jogtana, az alapvető mű, melyet az akadémia 1867-iki nagygyülése a Sztrokay-díjjal koszoruzott. E nagyobb kötetekhez járultak nagy számu, becsesnél becsesebb értekezései az akadémiában, s a szaklapokban a jogbölcselem, nemzetközi jog, hazai közjog s a büntető jogtudomány köréből; a jogtudomány haladását feltüntető, tartalmas és tanulságos, egyszersmind szónoki szépséggel tündöklő akadémiai emlékbeszédei. Segített Toldy Ferencnek megalapítani s közreműködésével fentartani a maga idejében igen hasznos, hazafias irányu Új Magyar Muzeumot, a magyar alkotmányra s intézményekre vonatkozó cikkekkel gazdagítani a Szt.-István-társulat által kiadott Egyetemes encyklopedia első köteteit stb. Halála napjáig megmaradt az ügyek élén, vezette tárcájának ügyeit, hivatalos iratokat nézett át s intézett el. A szerény bölcsnek, ki a külső ceremóniát s pompát sohasem szerette, fényes temetést rendezett Lipót-utcai egyszerü második emeleti lakásán a közkegyelet; koporsóját százával lepték el a tisztelet s hála koszoru és ami Magyarországon sohasem történt ekkorig, jelen volt ott maga a király is. A házat emléktábla jelöli. A magyar tudományos akadémiában 1887 máj. 15. Kautz Gyula r. t. (v. ö. Évk. XVII. k. 5. d.), az egyetem által tartott gyászünnepen 1887 nov. 9. Schnierer Aladár dr. tartottak felette emlékbeszédet. V. ö. Vasárnapi Újság 1856. 21. és 1871. 8. sz., arcképpel; Ország Tükre 1864. 21., arcképel Marastonitól; Magyarország és a Nagyvilág 1871., arcképpel; Hazánk s Külföld 1871. 36., arcképpel; Pesti Napló 1871. 36.; Heckenast, Magyar irók életrajzai s arcképei XXIX. 118. old. Tóth Lőrinctől. Az akadémia termében pedig ott függ a kegyelet s tisztelet jeléül olajba festett, életnagyságu arcképe.

Pauli

Rikárd, énekművész, szül. Rakovicban (Pozsony mellett) 1835 nov. 23. Tanári pályára készült, de ritka szép tenorhangja a szinpadi énekművészet szolgálatába terelte. 1857. lépett fel először szinpadon s több évig a kolozsvári nemzeti szinháznak volt első tenoristája, hol oly szép sikerrel működött, hogy onnan 1869. a budapesti nemzeti szinházhoz szerződtették, mint első lirai tenoristát. Az operaház megnyiltával annak kötelékében működött egészen 1890 máj. 5-ig, amikor nyugdíjba lépett. 1882. a m. kir. zeneakadémiához Liszt és Erkel Ferenc felterjesztésére énektanárul nevezték ki s mint ilyen számos kitünő művészt és művésznőt képzett ki, kik ugy a hazai, mint a külföldi szinpadokon tekintélyes állást foglaltak el. 1869. nőül vette Markovics Ilkát (utóbb Kaszayné), ki 1839. szül. Budapesten s 1859. lépett fel először a nemzeti szinházban, melynek későbben egészen 1874-ig ünnepelt lirai primadonnája volt mindaddig, mig ez évben támadt makacs torokbaja miatt meg kellett válnia a szinpadtól. Leányuk, P. Mariska, a kiváló művésznő, Hentaller Lajos országgyülési képviselő (l. o.).

Pauli

1. Frigyes Ágoston, német mérnök és műépítész, szül. Osthofenban (Worms mellett) 1802 máj. 6., megh. Kissingenben 1883 jun. 26. Angliában, Dalton alatt, a fizikában és mekanikában tanulmányokat tett, Münchenben a technikai államszolgálatra képezte ki magát, részt vett a majna-dunai kanális építésében, később tanár és rektor a müncheni egyetemen, és aztán az építészeti főkollégium vezetője lett. Építette a grosshesseloheri Isarhídat és a mainzi vas úti hídat. Róla nevezték el a P.-féle vashídtartót. Szobra Knolltól a müncheni új pályaházban van.

2. P. György Reinhold, német történetiró, szül. Berlinben 1823 máj. 25., megh. Brémában 1882 jun. 3. Berlinben és Bonnban tanult. 1849-52. magántitkára volt Bunsennek, mely idő alatt alkalma nyilt Anglia legjelentékenyebb tudósaival és politikusaival személyesen megismerkedni. 1855 őszén visszatért Németországba s Bonnban egyetemi tanár lett, de már 1857. Rostockba ment tanárnak, 1859. pedig Tübingába. De midőn az 1866-iki német háboru idején a Preussische Jahrbücher-ekben a württembergi állapotokról éles cikket közölt, büntetésből a schönthali szemináriumba helyezték át. P. erre lemondott állásáról és 1867. Marburgba, majd pedig 1870. Göttingába ment rendes tanárnak. Folyóiratokban, különösen a Sybel-féle Histor. Zeitschrift-ban megjelent kisebb dolgozatain kivül még a következők érdemelnek említést: König Alfred und seine Stelle in der Geschichte Englands (Berlin 1851, kétféle angol fordításban is megjelent); fő munkája a Lappengberg-féle Geschichte von England címü művének folytatása (3-5. köt., Gotha 1853-58); továbbá a Geschichte Englands seit den Friedensschlüssen von 1814 u. 1815 (Lipcse 1864-75, 3 köt.) Frensdorff göttingai tanár irta meg P. életrajzát és ő rendezte sajtó alá P. levelezését Frigyes Vilmos porosz királlyal is (Göttinga 1893).

3. P. János, német egyházi iró, Szt.-Ferenc-rendü szerzetes, szül. Pfeddersheimban 1455. izraelita szülőktől, megh. Thannban (Felső-Elzász) 1530. Megkeresztelkedvén belépett a Szt.-Ferenc-rendbe és felszenteltetvén, csakhamar guardian volt Strassburgban, később lector Thannban. Művei: Schimpff und Ernst (Strassburg 1522, korában nagyon kedvelt népeis könyv, amely elbeszéléseket, meséket, adomákat stb. tartalmaz és számos kiadást ért). Kiadta Geiler v. Keisersberg szent beszédeit; Das Evangeliumbuch, Emeis, Brösamlin, Narrenschiff címek alatt.

Pauliciánusok

eretnek felekezet a VII. sz.-ból. Alapítójuk valószinüleg Costantinus Silvanus, ki az első hitközséget szervezte Kibossában (Örményország), kit Constantin Pagonatus császár agyonköveztetett 684. Utódja Simeon máglyán égett el. Számos üldözés után legnagyobb részük Kommenos Alexius császár alatt (1081-1118) a kat. egyházba tért; más részük a masszalianusokkal vegyült össze, akikből a bogomilok (l. o.) keletkeztek. Tanításuk alapja a dualizmus. Különbséget tesznek ugyanis a jó és rossz Isten között. Elvetik a külső isteni tiszteletet, a keresztséget és oltári szentséget, a szentek, a kereszt és ereklyék tiszteletét, a bőjtöt stb. Szentirásul valószinüleg csak Lukács evangeliumát és szt. Pál leveleit ismerték el stb. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchen-Lexikon IX. 1646-51.

Paulik

Gábor, méhész, szül. 1818., meghalt Tótmegyeren 1882., hol mint róm. kat. lelkész működött. A Dzierzon-üzemnek hazánkban egyik úttörője és éles megfigyelő tehetséggel megáldott gyakorlati férfi, kinek méhese évtizedeken át a tanulni vágyó méhészek valóságos Mekkája volt. Nevét viseli az az átmeneti kaptárforma, melynek alsó része lapos fedelü, 38-40 ezer köbcentiméter ürtartalmu harangkas. Ennek Schulze-féle átjáróval ellátott tetőnyilása fölé helyezik a 8 félkeretes ládikát, melynek födele levehető; tehát a keretek fölülről kezeltetnek, ellentétben a Göndöcs-féle átmeneti kaptárral, melynél a keretek hideg építkezésre berendeztetvén, oldalt kezeltetnek.

Paulinus

három szentnek neve. 1. P., aquilejai, azoknak a férfiaknak egyike, kiket Nagy Károly buzgóságuk és tudományuk miatt nagy tiszteletben tartott. Szül. 726 körül, megh. 802 jan. 11. Aquilejai patriárka lett 776. Számos zsinaton vett részt, melyek az adoptianusok (l. o.) ellen tartattak. Fentartója és terjesztője volt a kat. hitnek, különösen Karintiában és Stájerországban. Művei: Sacro-Syllabus (794, nyomtatásban 1549. jelent meg); Libri tres contra Felicem; Liber exhortationis, seu de salutaribus documentis; Regula Fidei stb. - 2. P., nolai, szül. 353. Bordigalában (Bordeaux), tulajdonképeni neve Pontius Meropius Anicius P., megh. 431. Mint pogány vallásu konzul 389-ben kereszténnyé lett. Pappá szentelték 393., nolai püspökké lett 409. Számos prózát és verset irt. Műveit kiadta Muratori (Verona 1736) és mások. - 3. P., trieri püspök (349-58), megh. számkivetésben. Csontjait Trierben őrzik. V. ö. Wetzer-Welte, Kirchenlexikon, IX. 1658-1662.

Paulinyi Tóth

Vilmos, tót iró, szül. Szenicen (Nyitra) 1826., megh. Turóc-Szt.-Mártonban 1877. Iskoláit Modorban és Pozsonyban végezte. Ez utóbbi helyen tanulta a jogot és teologiát s itt ismerkedett meg Stúrral, kinek lapjánál munkatársként működött. 1847. Körmöcön az ág. ev. iskolánál tanárkodott. 1848. tót nemzetiségi agitációiért erővel honvédnek sorozták be, azonban a honvédeket elhagyván, Hurbán csapataihoz csatlakozott. Ez időben irott költeményei 1865. Prágában jelentek meg. A szabadságharc után a Bach-korszakot szolgálta. Szolgabiró volt Bitsén s kerületi biztos Kecskeméten. 1861. Budán alapította a Černokňaznik élc- és a Sokol irodalmi lapokat. Az ugyanez évi turóc-szent-mártoni tót népgyülésnek Hurbánnal és Daxnerrel együtt fő vezetői voltak. 1866-ig Szakolcán adta ki lapjait, azonban ez évben a turóc-szent-mártoni tót Matica első alelnökének választatván, oda tette át lakását. 1869. a magyar országgyülésen a kulpini (Bács-Bodrog) kerületet képviselte. Művei, említett költeményein kivül, melyek Turóc-Szent-Mártonban 1877-ben új kiadásban jelentek meg: Besiedky (Elbeszélések, Szakolca 1867-70, 4 köt.), ezekben inkább politikai célzatosságra, semmint esztetikai értékre törekedett s főleg a Memorandum követeléseinek történelmi jogosultságát akarta bizonyítgatni. Irt két szinművet is: Kocurkovsky bál (1861), Ludská komédia (1862), azonban ezekben, valamint költeményeiben is csak politikai célzatosságokra törekedett.

Paulis

(Ó-), kisközség Arad vármegye radnai j.-ban, az Aradi Hegyalja tövében, (1891) 2265 oláh, német és magyar lak., vasúti állomással, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Lakói kitünő bort termeltek; ma állami amerikai szőllőtelep van itt. P.-nál kezdődik a Maros szorosa.

Paulit

(ásv.) a. m. hípersztén (l. o.).


Kezdőlap

˙