Pfäffikon

az ugyanily nevü járás székhelye Zürich (ettől 18 km.-nyire) svájci kantonban, vasút mellett, (1888) 2900 lak., mű- és fürészmalommal, pamut- és selyemiparral. lószőrfonással és műkertészettel. A várostól D-re van a 3 km2 területü P.-i tó, amelynek lefolyása a P.-i Aat a Greifen-tóval köti össze és amely a benne talált cölöpépítményekről ismeretes; ezek közül azok a legérdekesebbek, amelyeket a D-i végében a robenhauseni tóvégben találtak.

Pfalz

az egykori német császárság két állama, mely 1620-ig együvé tartozott. a Felső- vagy Bajor-P. hercegség volt és Bayreuth, Csehország, Neuburg, Bajorország meg a Nürnbergi terület határolta; Nordgauhoz és a bajor kerülethez tartozott, területe 7160 km2 volt (1807) 17 városa, 40 mezővárossal, 1619 faluval és tanyával, 18 kolostorral; Amberg fővárosban volt a kormány székhelye. Az Alsó-P. (P. am Thein), a Rajna két partján feküdt, s Mainz, Katzenelnbogen, Württemberg, Baden. Elzász, Lotaringia és Trier határolta; összes területe (a beékelt Worms és Speyer, meg Leiningen, Rappoltstein, Solms stb. külön birtokokat leszámítva) körülbelül 8000 km2 volt és a következő részekre oszlott: 1. a tulajdonképeni P. választó-fejedelemség (Kurpfalz), a Rajna jobb partján; 2. Simmern ffejedelemség; 3. Zweibrücken hercegség; 4. Shopheim grófság fele; 5. Veldenz és Lautern hercegségek.

A rajnai pfalzgrófok kezdetben Aavhenben székeltek, a tartományt már a XI. sz.-ban örökösödési joggal birták s a legkiválóbb választó-fejedelmek közé tartoztak. Miután III. Hermann választó-fejedelem örökösök nélkül halt el, I. Frigyes P.-ot tartományaival együtt 1156. mostoha testvérének, sváb Konrádnak adta, kitől 1195. veje, braunschweigi Henrik örökölte. Ennek, illetőleg fiának halála után (1214) II. Frigyes a fejedelemséget wittelsbachi II. Ottónak ajándékozta, kinek halála után fiai egy ideig közösen uralkodtak, de 1255. ugy osztoztak meg, hogy II. Lajos (megh. 1294.) Rajnai P.-ot és Felső-Bajorországot, Henrik pedig Alsó-Bajorországot kapta. II. Lajos két fia, I. Rudolf (megh. 1319.) és IV. Lajos (1314 óta német király) között testvérháboru tört ki, de IV. Lajos (l. Lajos, 48) kibékült Rudolf fiaival s átengedte nekik a P.-i tartományokat Bajorország egy részével, mely utóbbi Felső-P. néven volt ismeretes. II. Rudolf (megh. 1353.) megszerezte Neuburgot és Sulzbachot (az u. n. ifjabb P.-ot) s Lajos császárral 1329. Paviában egyességet kötött, hogy P. és Bajorország fölváltva gyakorolják a német császári választófejedelem jogát; de már I. Ruprecht (megh. 1390.) eladván IV. Károly császárnak P. egy részét, cserében megszerezte a császárválasztási jog kizárólagos gyakorlatát. III. Ruprecht (1400 óta német király) négy fia fölosztotta a birtokot: VII. vagy Szakállas Lajos (l. Lajos, 4) örökölte a választó-fejedelemséget és a rajnai P.-ot; ennek utódai 1559-ig birták P.-ot, amikor férfiáguk kihalván, a tartományt III. Frigyes császár megfosztotta birtokaitól, melyeket I. Miksa bajor hercegnek adományozott. A most következő 30 éves háboruban P. is sokat szenvedett; a vesztfáli békében Károly Lajos ugyan visszakapta Alsó-P.-ot és a választó-fejedelmi rangot, de a többi tartományokat Bajorország megtartotta; ennek fiával, Károllyal 1685. kihalt a simmerni ág, s a választó-fejedelmi rang, a hozzá tartozó tartományokkal a neuburgi katolikus pfalzgrófra, Fülöp Vilmosra szállott.

Ezt a neuburgi ágat István simmerni pfalzgróf második fia, a Fekete Lajos alapította, kinek egyik utódja Farkas Vilmos 1614. katolikus lett. A már említett Fülöp Vilmos (megh. 1690.) utódja 17 fia közül János Vilmos, Jülich és Berg hercege lett, aki a veldenzei ág kihaltával (1694) ennek birtokai is örökölte s egy időre a spanyol örökösödési háboruban (1706;14) Felső-P.-ot is vissza kapta, de aztán mégis le kellett róla mondania a bajor választó-fejedelem javára. Mivel ugy ő, mint öccse Károly Fülöp (1716-42) gyermektelenül halt el, P. a ulzbachi ágból sarjadt Károly Tivadarra szállott felségjogaival együtt s Miksa József bajor választó-fejedelem halála után (1777) ennek birtokai is P.-hoz csatoltattak. A szintén gyermektelen Károly Tivadar után 1799-ben a zweibrückeni herceg következett, aki a lunevillei békében (1801) kénytelen volt lemondani a rajnai P.-ról, több német fejedelem és részben Franciaország javára, de már az 1814-15-iki párisi békében a Rajna tulsó felén fekvő P.-birtokok is visszakerültek Németországhoz s nagyobb részük Bajor-, a többi pedig Poroszországhoz meg Hessen-Darmstadthoz csatoltatott.

Pfalzburg

kanton-székváros Lotaringia német kerületi salzburgi járásában, a Vogézekben, vasútvonal mentén; evangélikus, katolikus és izraelita templom, főerdészi hivatal, országos dologház, kőbányák, szövés, likőr-, kesztyü-, szalmakalapgyártás, selyemfonal-gombolyítás, (1895) 3887 lak. P. régente egy hercegség fővárosa volt, mely Luxemburghoz tartozott, de a XIV. sz.-ban elzálogosították a metzi püspököknek, ezek pedig a strassburgiaknak; 1583. Lotaringia, 1661. Franciaország megváltotta s 1680. Vauban megerősítette. 1814-15. a szövetségesek csak ostromolták, de bevenni nem tudták, a németek azonban, hosszantartó ostromzár után 1870 dec. 11. elfoglalták; erődítéseit azóta lerombolták.

Pfalzi borok

l. Németország borászata.

Pfannschmidt

(Phanschmidt) Keresztély, ev. püspök, született Lőcsén, megh. 1741. Tanult otthon Lőcsén, a boroszlói gimnáziumban és a jénai egyetemen. 1691. hazatért, Lőcsén (1693) a német egyházban másodlelkésszé lett. 1705. lőcsei első pappá, 1729. pedig szuperintendenssé választották. Utódai közül való Zsedényi Ede (l. o.).

Pfarrkirchen

az ugyanily nevü járás székhelye a bajorországi alsó-bajor kerületben, a Rott folyó és vasút mellett, (1890) 2631 lak., alsó foku ipar- és mezőgazdasági téli iskolával, ló- és szarvasmarhavásárokkal.

Pfau

Lajos, német költő és műtörténeti iró, szül. Heibronnban 1821 aug. 25., megh. Stuttgartban 1894 ápr. 12. Tübingában tanult s 1847. Stuttgartban megindította az első német képes élclapot, az Eulenspiegel-t. 1848-ban tagja volt a württembergi demokratikus tartományi gyülésnek, de mikor a stuttgarti csonka parlamentet szétugrasztották, P. is külföldre menekült s in contumaciam 21 évi fegyházra itélték. Előbb Svájcban, majd Párisban, Brüsszelben, Antwerpenben és Londonban tartózkodott s csak 1863. tért ismét vissza Stuttgartba, hol hosszabb ideig szerkesztette a Beobachter c. demokratikus lapot. Irta: Gedichte (4. kiad. Stuttgart 18899; Stimmen der Zeit (2. kiad. u. o. 1849); Freie Studien (2. kiad. u. o. 1874) stb. Összes esztetikai tartalmu iratait kiadta Kunst u. Kritik címen (Stuttgart 1888), melyből eddig az I., II., IV. és VI. köt. jelent meg.

Pfeffer

Vilmos, német bonatikus, szül. Grebensteinban (Hessen-Cassel) 1845 márc. 9. Gött9ngában, Marburgban, Würzburgban és Berlinben tanult. 1865. Güttingában doktor, 1871. pedig Marburgban magántanár lett. 1873. Bonnban rendkivüli, 1877. Baselben rendes tanár, 1887. Lipcsében Schenk utódja. A német növényfiziologusok egyik jelese. Nevezetesebb munkái: Bryogeographische Studien aus den Rätischen Alpen (Berlin 1869); Zur Blütenentwickelung der primulaceen und Ampelideen (u. o. 1869); Wirkung farbigen Lichts aud die Zersetzung der Kohlensäure in den Phlanzen (Marburg 1871); Die Entwickelung des Keims der Gattung Selaginella (Bonn 1872); Über Proteinkörner und die Bedeutung des Asparagins beim Keimen der Samen (Lipcse 18729; Physiologische Untersuchungen (u. o. 1873); Periodische Bewegungen der Blattorgane (u. o. 1875); Osmotische Untersuchungen (u. o. 1877); Pflanzenphysiologie (u. o. 1882. 2 kötet); Lokomotorische Richtungsbewegungen durch chemische Reize (u. o. 1884). 1881. az Untersuchungen aus dem botanichen Institut in Tübingen c. folyóiratot alapította, de más botanikus folyóiratban is sokat közölt.

Pfeiffer

1. Ferenc, német nyelvész, szül. Bettlachban (Solothurn mellett) 1815 febr. 27., megh. Bécsben 1868 máj. 29. 1834-40. Münchenben előbb orvosi tudományokat, azután germán nyelveket tanult, 1846. királyi könyvtáros lett Stuttgartban, 1857. a germanista tudományok tanára a bécsi egyetemen. Munkássága egyedül régi szövegenek kiadására, másfelül irodalomtörténeti problémák megvitatására irányult. Az első csoportból említendők: Baarlam és Josaphat Rudolf von der Emstől (Lipcse 1843); Ulrich Boners Edelstein (u. o. 1844); Die deutschen Mystiker des XIV. Jahrhunderts (2 köt., u. o. 1845-479; Wigalois von Wirnt von Gravenberg (u. o. 1847); Die deutsche Ordenschronik des Nikolaus von Jeroschin (Stuttgart 1854); Die Predigten des Berthold von Regensburg (Bécs 1862), de különösen Walther von der Vogelweide mintaszerü kiadása a P.-től megindított Deutsche Klassiker des Mittelalters v. gyüjteményében. Irodalomtörténeti művei: Über Wesen u. Bildung der höfischen Sprache in mittelhochdeutscher Zeit (Bécs 1852); Der Dichter des Nibelungenliedes (u. o. 1862); Kleine Schriften zur Gesch. der deutschen Literatur z. Sprache (u. o. 1867).

2. P. Lajos György Károly, német természetbuvár, szül. Casselben 1805 jul. 4., meghalt u. o. 1877 ookt. 2. 1821-25. Güttingában, Marburgban tanulta az orvosi tudományokat. 1826. szülővárosába ment orvosnak. 1831. Lengyelországban mint ezredorvos működött. Főleg az alsóbbrendü állatok tanulmányozásával foglalkozott. legfőképen pedig a kagylókat és csigákat ismertette, melyek közül nagyon sok új fajt irt le. Idevágó nagyobb dolgozatai: Symbola ad historiam heliceorum (1841-46., 1840-43.). Hazánkban is utazott s aztán megirta Monographia heliceorum viventium művét (1848-77.) stb. De irt botanikai munkákat is. Menke-vel társaságban szerkesztette a Zeitschrift für malakozoologie folyóiratot.

Pfeil

Joakhim Frigyes gróf, német Afrika-utazó, szül. Neurodében 1857 dec. 30. Már 1873. elkisérte a hermannnsburgi missziót Natalba, aztán bejárta D-i Afrikát. 1883. visszatérve, nagyon buzgólkodott egy kelet-afrikai gyarmat létesítésén s 1884. Petersszel és Jühlkével Zanzibárba ment, majd 1885 dec. elsőnek kutatta föl az Ulanga folyását és forrásait. Számos közleményén és térképén kivül, melyet a Petermann-féle Mitteilungen közölt, irta: Vorschläge zur praktischen Kolonisation in Ostafrika (Berlin 1888).


Kezdőlap

˙