Reflex mozgás

l. Reflex.

Reform

(lat.), a réginek átalakítása valamely új eszme, elv aktiv keresztülvitelével. Ami magától alakul át, vagy amin változtatnak, de nem valamely gondolat értelmében, az fejlődés v. elzüllés, reakció v. önkényeskedés. Ha egy már életbeléptetett elv további következményeit is megvalósítják, az fejlesztés. Főleg az állami és politikai élet terén használatos kifejezés; itt ellentéte a forradalomnak (l. o.), mely az új elvet erőszakkal, a törvényes formák mellőzésével iparkodik megvalósítani. De beszélünk tudományos, társadalmi R.-ról, a ruházat, eszközök R.-járól stb.

Reform

1. politikai radikális lap, «szabadság, egyenlőség, testvériség» jelszóval; felelős szerkesztők: Nádaskay és Zerffy, kiadótulajdonos: Emich Gusztáv. A megbukott Honderü hamvaiból keletkezett 1848 ápr. 6.; megjelent aug. 6-ig összesen 57 szám, junius végéig csütörtökön és szombaton negyedrétben, havonként legalább két pár divatképpel és más műmellékletekkel; jul 1-től kezdve, hétfőt kivéve, mindennap kiadatott féliven. Nyomatott Budán, az egyetemi nyomdában. - 2. R., politikai napilap, szerkesztette Rákosi Jenő, főmunkatárs volt Kaas Ivor báró és kiadótulajdonos Ráth Mór, 1873-tól Kass Ivor báró. Megindult 1869. dec. 14., az első félévben hetenként kétszer, jul 1-től hétszer, nagy ivréten, 1875 ápr. 1-től 4-rétü egy íven. Megszünt 1875 jun. 16. és a Pesti Naplóba olvadt.

Reformáció

(lat.) szórul szóra visszaalakítást, újítást, javítást, az egyházi élet körében pedig a XVI. sz. ama nagy mozgalmát jelenti, melynek eredménye az evangélikus és református egyházak s általában a protestantizmus (l. o.) létrejötte volt. Egyike ez azon világtörténelmi eseményeknek, melyeknek hatása az újabbkori műveltség minden ágában kisebb-nagyobb mértékben felismerhető, s melyek nemcsak az egyházi, de a politikai élet körében is jelentékeny változásokat idéztek elő. Már jóval előbb sok jel mutatott arra, hogy az emberiség új korszak felé közeledik; s nagy tévedés is volna a R.-t csupán egy ember művének tekinteni, hanem igenis mint többféle jelentékeny tényezők eredményét. Ily tényezők voltak a könyvnyomtatás feltalálása, a világnézletnek, a tengerentúli felfedezések folytán történt szélesbülése, különösen pedig a tudományoknak és művészeteknek a XV. sz.-ban újra éledése; továbbá a XV. sz.-ban tartott konstanzi és baseli egyetemes zsinatok, melyeken a kat. egyház főpapjainak és hittudósainak jelentékeny része az egyháznak fejében és tagjaiban való reformálását erélyesen sürgette; a Wiklef és Husz által hirdetett vallásjavítási tanok éppen igen sokat tettek a vallásos alapeszmék átalakítására. A XVI. sz.-beli R. ama magában véve jelentéktelen eseménnyel kezdődik, hogy Luther Márton (l. o.) a bűnbocsátó levelek árulásánál elkövetett visszaélések ellen a vittenbergai vártemplom ajtaján (1517 okt. 31.) kiragasztott 95 tételben kikelt és az ellentételekben foglalt hittani igazságoknak bárkivel szemben megvédelmezésére késznek nyilatkozott. Ezen tételek hire rövid idő alatt egész Németországot befutotta. A kor egyik legkiválóbb tudósa Melanchton (l. o.) által támogattatva, Bölcs Frigyes (l. o.) szász választófejedelem által védelmeztetve, a német nép rajongó tiszteletétől övezve, egyre több-több befolyásos hivet nyert a R. ügyének, megnyerte különösen a nemesség nagy részét s ennek élén Sickingen grófot, Schaumburgot és Huttent (l. o.).

A császár, Miksa, még ha akarta volna is, alig fojthatta volna el ezen mozgalmat, de nem is akarta, sőt egy ízben magas is forgatta a fejében azt a gondolatot, hogy kikiáltatja magát a német egyház fejéül. Utóda V. Károly, távolról sem rokonszenvezett a Luther által támasztott szabad irányu mozgalommal; de a német nemzet jelentékeny részének Luther iránti ragaszkodása miatt sem akadályozhatta meg a R. terjedését, annyival kevésbé, mert nem szerette élére állítani a dolgokat s házának, politikájának érdekeit nem akarta veszélyeztetni a katolicizmus miatt. L. Németország (XII. köt. 65-66. old.). Néhol már ekkor erőszakos eszközökkel akarták útját állni a R.-nak, p. Németalföldön a lutheri tanok vallásáért két szerzetest megégettek (1523); Bécsben, Münchenben, Kölnben s másutt egyeseket máglyára vetettek vagy lefejeztettek; de az ily üldözések inkább élesztették, hogysem lohasztották volna a R. tüzét. Már a huszas évek első felében vagy az egész lakosság, vagy legalább annak többsége befogadta a R.-t Pomerániában, Livoniában, Sziléziában, Poroszországban (ez utóbbi tartományban az ezt kormányzó német lovagrend volt nagymesterének, Brandenburgi Albertnek példájára és ösztönzésére), Mecklenburgban, Hessenben s a szász választó-fejedelemségben; valamint a birodalmi szabad városok egy része is, mint Nürnberg, Augsburg, Majna melletti Frankfurt, Strassburg szakított a régi egyházzal. - A déli városok, hol főkép Bucer, Capito, Hedio és Fagius buzgólkodtak az irány mellett, az úrvacsorai tanban és az istenitisztelet berendezésében inkább a német-svájci R.-hoz hajoltak, melynek megindítója és fő vezetője a baseli és bécsi egyetemeken képzett humanisztikus müveltségü, de a szentirásban is nem kevéssé jártas Zwingli Ulrik (l. o.) zürichi lelkész volt. A zürichi városi és kantoni tanács kész támogatója volt Zwinglinek elejétől kezdve; más hittudósok pedig szétvivék ezen reformátori eszméket a német Svájc többi kantonjaiba, mint p. a tudós Ökolampadius Baselbe, Haller Bernbe stb. - A R harmadik ága a Kálvin vezetése alatt kifejlett francia-svájci v. genfi R., melybe a XVI. sz. közepén a Zwingli féle R. is beleolvadt, s melynek hivei a szorosabb értelemben u. n. református egyházat alkotják. L. Kálvin, Református egyház, Hugenották.

A R. előtt Magyarországon is meg volt az út egyengetve. Sokat tettek a R. szellemének élesztésére a XVI. sz. előtt keletkezett eretnek s előreformátori felekezetek, melyeknek tagjai közül számosan az üldözés elől már XIII., XIV., s XV. sz.-okban hazánkba menekültek. Még inkább egyengették a R. útját az u. n. előreformátoroknak. Wald Péternek s Husznak követői, kik nagy számmal voltak hazánk Ny-i, még inkább É-i részei, a Szepességen s a bányavárosokban, hol már a XV. sz.-ban huszita gyülekezetek keletkeztek s huszita templomok épültek. Nem felejtendő az eset, hogy hazánk főpapjai és főnemesei közül számosan jelen voltak a konstanzi (1414) és baseli zsinatokon (1431), melyeken több főpap és hittudós erélyesen sürgette, hogy az egyház fejében és tagjaiban reformáltassék. Ily előzmények után érthető, hogy a Vittenbergában kipattant szikra hazánkban is csakhamar gyujtott. A budai főiskola több tanára német származásu volt s a külföldön előfordult eseményekről gyorsan értesültek. II. Lajos neje Mária V. Károly császár nővére volt, tanácsosai németországiak voltak: Buda és a német birodalom között élénk volt a közlekedés. Igy eshetett meg, hogy a mohácsi vész előtt már a R. hazánkban is ismeretessé lett.

Első hirdetői voltak annak nálunk: Grineus Simon és Vinschemius Vitus budai tanárok, Kordatus Konrád, Speratus Pál, kit midőn Bécsből reformátori tanításáért elűztek (1522), a budai tanács hivott meg lelkészül s itt hirdette, bár csak rövid ideig, az evangéliumot; a lőcsei származásu Henkel János a királynő gyóntató papja; a vittenbergai egyetemről haza tért Czirák Márton, Lincius, Gléba Boldizsár, Bógner, Serpilius és több mások, kik a Szepességen s az É-i vármegyékben vetették meg a R. alapjait. Az erdélyi szászok között a sziléziai származásu György és Ambrus szerzetesek, Veil Konrád és Surdaster János voltak a R. első hirdetői. A R. pártfogói között első helyen áll Mária királyné, kit gyóntatója Henkel nyert meg Luther tanainak s ha külsőleg megmaradt is a kat. egyházban, de azért a R.-na hű védelmezője volt. Hathatós pártfogó volt Brandenburgi György, II. Lajos gyámja, ki a reformátori tanárok elterjedésére sokat tett, részint saját birtokaiban, Gyulán s környékén, részint az ország központjában, ő hozván be a fentebb említett budai tanárokat, Thurzó Elek kincstárnok, majd országbiró, ki a lőcsei evangélikus lelkészi hivatal s lelkészjelöltek javára jelentékeny alapítványt tett. Hecht vagy Csukás János nagyszebeni polgármester, ki a R. hirdetőinek saját házában nyujtott menedéket s istentiszteleti helyet. Még hathatósabb pártfogó volt itt Pemflinger Márk királybiró, kit II. Lajos kegyvesztéssel is fenyegetett s Budára idézett a R. pártolása miatt.

A R. terjedésével szemben a kat. egyház őrei sem voltak aluszékonyak. Szalkai László püspök már 1521. a főbb templomok szószékeiből kihirdettette a Lutherre mondott pápai átkot, s a vittenbergai «keresztyéntelen s veszedelmes» újítások ellen prédikációkat tartott; tanácsára az említett két budai tanárt, valamint Kordatust hivatalukból elmozdították (1523); ugyanakkor Nagy-Szebenből Ambrus és György szerzeteseket maga elé idéztette; majd ráveszi a királyt, hogy az új tanok követőit kemény büntetésekkel rettentse, hogy egyes fő emberekhez, némely vármegyéhez s városi tanácsosokhoz feddő s a R.-t eltiltó leveleket, parancsokat küldjön. Majd főpaptársaival s a pápai követtel együtt kivitte, hogy az 1523-iki budai s az 1525-iki országgyüléseken a R. hivei ellen szigoru törvények hozassanak: kimondatván előbb, hogy a «A lutheránusok és pártfogóik, mint nyilvános eretnekek s a boldogságos Szűz ellenségei, fejvesztéssel és jószágkobzással büntettessenek»; rákosi országgyülés IV. t.-cikke pedig igy hangzik: «Minden lutheránus az országból kiirtassék s bárhol találtatnak, nemcsak az egyházi, de a világi személyek által is bátran elfoggattasanak és megégettessenek», ezenkivül némely városokba, p. Szebenbe, Sopronba királyi biztosok küldettek ki a R. terjesztésének gátlására, különösen az egyes polgároknál felkutatott lutheri könyveknek s iratoknak a piacokon ünnepélyes megégetésére.

A mohácsi vész után szabadabban terjedhetett a R. Mohácsnál két érsek és öt püspök esvén el, megtört az előbb hatalmas kat. főpapság ereje s alig maradt, aki a fentebb említett két szigoru törvényt Luther hivein végrehajtotta volna; a törökök előre nyomulása következtében számos plébánia is megürült, a lelki vezérek nélkül maradt nép örömmel tódult a reformátorok prédikációinak hallgatására, majd befogadására. A törökök szertelen dúlása folytán az országos kincstár jövedelmei tetemesen megapadván, az 1526. novemberi országgyülés mintegy kényszeríttetett azon végzés hozatalára, hogy «az elesett főpapok hagyatékai s megürült székeik jövedelmei az ország védelmére fordíttassanak»; mely végzésre támaszkodva Szapolyai és Ferdinánd is a főpapi jószágok nagy részét ideiglenesen egyes világi főurak birtokába bocsátották, akik benső meggyőződésükön kivül már csak azon okból is rajta voltak a R. diadalra juttatásán, hogy azon birtokoknak véglegesen urai maradhassanak. A R. terjesztésében kiválóbb sikerrel fáradoztak: Kopácsi István, előbb a sárospataki ferenci szerzetesek főnöke, a mohácsi vész után a R. hive s Perényi Péter udvari papja, ki a Mátra alján, majd Siklósi Mihállyal együtt a Dráva s Bodrog környékén, különösen Sárospatakon honosította meg a R.-t, később Kopácsi Pataknak első evangéliumi prédikátora és az itt Perényi által 1530. alapított iskolának első tanítója lett; továbbá Gálszécsi István gyulai tanító, az általa megtérített Batizi Endrével s egy Sebestyén nevü pappal, továbbá Derecskei Demeterrel, Ozorai Imrével Békés, Szatmár vármegyékben s a Szilágyságban; Székely István Szikszón, Liszkán s Göncön; Eszéki vagy Sigerius Imre a török hatalom alatt álló dunántúli részeken, Stárai Mihály főként Tolnában, Baranyában s a dráván túli részeken hirdették a R.-ot s alapítottak iskolákat. Ez utóbbi hét év alatt 120 gyülekezetet alapított, amit egyházi beszédein kivül főként annak köszönhetett, mert szép hangjával, szép templomi énekeivel elbűvölte hallgatóit, alapos tudományával pedig több szóvitán, p. Valpón, Vukováron fényes diadalokat aratott ellenfelein. Nagy tevékenységet fejtettek ki még a R. terjesztésében Szegedi Kis István (l. o.) Csanádon, Cegléden, Temesváron, majd Baranyában s Ráckevén (1572); Dévai Biró Mátyás (l. o.) Kassán, Budán, Debrecenben. A Szepességen, jelesen Lőcsén Preiszner Tamás, Bártfán Radasinus és Láng Ézsaiás, Eperjesen Sautner Antal és Sámuel, különösen pedig Bártfának lett tudós tanítója és az egész felső vidéknek vezérembere. A bányavárosokban: Zeisel, Lovcsányi, Sartorius; Sopronban: Gerengel Simon alapítottak evangéliumi egyházakat Erdélyben a magyar ajkuak között a R. terjesztése körül főként Heltai Gáspár Kolozsvár tudós lelkésze, Gyulai István, Vizaknai, Omláczi buzgólkodtak; a szászok között pedig Honter János, ki több külföldi egyetem meglátogatása után Brassóban telepedett meg, hol mind prédikátor, tanító, mint iró kiérdemelte az «Erdély reformátora» címet. Ő alapította 1645. volt kolostori javakból a brassói fensőbb iskolát; ő állított fel itt egy hasznosan működő nyomdát; irt egy becses munkát, a vallásjavítás könyvecskéjét, megirta az erdélyi szász egyházak R.-jának történetét; az ágostai hitvallást lefordította német nyelvre és kinyomatta; célba vette reformátortársaival, Glatzcal és Vagnerral együtt a R.-nak a görög keleti egyház hivei, közelebb az oláhok közé is bevitelét, irt számukra oláh nyelven, bár siker nélkül, kátét s talán más könyvecskét is. A R. terjedését előmozdította az is, hogy a reformátorok a bibliának egyes részeit, majd az egészet magyar nyelvre lefordítva kinyomtatták s a nagy közönség kezébe adták. Komjáthi Benedek szt. Pál leveleit már 1532. lefordította s úrnője Perényi Gáborné költségén Krakóban kinyomatta; Erdősi vagy Silvester János pedig az egész új-testamentumot lefordította és Nádasdy Tamás költségén s ennek birtokában Új-Szigeten kiadta 1541-ben, Heltai Gáspár kolozsvári lelkész az egész bibliát lefordította, de csak néhány ó-testamentomi könyv hijával adta ki; Károli Gáspár gönci lelkész és esperes az egész bibliát az u. n. apokrifus könyvekkel együtt lefordította és Vizsolyban kiadta 1596. (l. Biblia).

Önkényt értetőleg a mohácsi vész után is történtek a R. elnyomására intézkedések. Martinuzzi nagyváradi püspök, Frangepán kalocsai érsek, Erdélyben Statilius püspök sokféle módon zaklatták a R. hiveit, buzgó katolikus volt János király is, Ferdinánd is. Amaz a bányavárosokban vettette máglyára a libetbányai papot és tanítót, Ferdinánd pedig a trónralépése alkalmával kibocsátott rendeletében fenyegette szigoru büntetésekkel Luther, Zwingli, Ökolampadius minden hivét s követőjét; az 1548-iki országgyülésen pedig az ő ösztönzésére kimondták az ország rendei, hogy «az isteni tisztelet előbbi alakjába visszaállítandó s az eretnekség mindenünnen kipusztítandó». Csakhogy sem Jánosnak, sem Ferdinándnak nem az volt a fő gondja, hogy a katolikus egyházat minden áron megvédelmezzék, hanem hogy saját trónusukat egymás ellen biztosítsák, vagyis hogy az ország főurai, nemesei s polgári közül minél többeket saját pártjukra vonhassanak. Ha lutheránus volt is egyik-másik főúr, szivesen látta őket párthivei között Szapolyai is, Ferdinánd is. Sőt az erdélyi részeken Szapolyai halála (1540) után ennek özvegye és kiskoru fia János Zsigmond idejében ugy alakultak a viszonyok, hogy az ország kormányzói közül különösen Petrovics csak akként vélte ifju fejedelme székét biztosíthatni, ha Erdélyben s a hozzá tartozó részekben a javított vallást juttatja diadalra s ekként a volt főpapi és szerzetesi javak egy részével az ország kincstárát gazdagítja. És miután később maga a fejedelem is a R. hivévé lett, Ferdinándot pedig Miksa személyében oly király váltotta fel, ki csak külsőleg volt katolikus, de szivében a R.-hoz húzott, ki nemcsak az országos főméltóságokat, de az országban levő hadai vezérletét is buzgó protestánsokra, p. Svendi Lázárra, Rueberre ruházata: igazat adhatunk azon jezsuita irónak, aki a felől panaszkodik, hogy Rudolf uralkodása kezdetén az ország főnemes-családai közül csupán három maradt meg a katolikus egyházban, valamint a köznemesek és polgárok között is csak elvétve akad egy-két katolikus. Valóban ugy volt. A XVI. század utolsó pár évtizedében a legfőbb országos tisztségeket: a nádori, országbirói, horvát, temesi, erdélyi báni, tárnoki, főlovászmesteri, koronaőri, pohárnoki, legtöbb főispáni méltóságokat protestáns főurak viselték. Sőt még a katolikus főpapok közül is többen csatlakoztak a R.-hoz. Jelesen Podmaniczky és utóda nyitrai püspökök; Kecheti Márton, Horváth János, Bebek Imre szepesi prépostok s részben Dudics Endre pécsi püspök is, ki megnősült s Boroszlóban mint magánzó végezte be életét. Kezdetben hazánkban is Luther tanai hódítottak, de jó korán ismertekké lettek Zwingli nézetei is; a XVI: sz. közepe felé pedig nagy hódítást tett a Kálvin-féle R. és a hatvanas években nálunk is a német és helvét R. hiveit két külön egyházzá alakultak. A Királyhágón túl is, innen is a szászok, a német és szláv ajku protestánsok, a dunántúli felső vármegyékben a magyar ajkuaknak is egy része megtartották hitük szabályozójául továbbra is az ágostai hitvallást; a székelyek és más magyar ajku protestánsok pedig csatlakoztak a helvét R.-hoz, hitük szabályozójául bevették a helvét hitvallást, vallástanítási és magyarázási célra a heidelbergai kátét. A felső tiszavidéki protestánsok a tarcali zsinaton (1562) nyilvánítják Kálvinhoz való hajlásukat. Erdélyben a tordai (1563) és nagyenyedi (1564) zsinatokon válnak két külön felekezetté a szászok és magyarok, mindenik fél külön püspököt választván magának; tisztántúli 17 egyházmegye a debreceni zsinaton (1567), a tolna- és baranyavidékiek a hercegszőllősi zsinaton (1576) fogadták be a helvét hitvallást; a dunántúli felsőbb vármegyék protestánsai a csepregi szóvita (1591) után váltak kétfelé.

A XVII. sz. kezdetén mint Európa egyéb országaiban, ugy hazánkban is erélyesebben lép fel az ellen-R. Kutassi esztergomi érsek a bányavárosokból több evangelikus lelkészt elűzött; a protestánsoknak a keresztelést, sőt még a halottak tisztességes eltemetését is megtiltotta; Sopronból az evangélikus lelkészek egy részét elkergették; Kassán Rudolf egyik vezére Barbino gróf a templomot a protestánsoktól elvette, város javait lefoglalta. Erdélyben Báthory Zsigmond végleges lemondása folytán a beküldött Bástától a protestánsok sokféleképen nyomorgattattak. A kassaiak előbb Rudolfhoz fordultak, de nála kihallgatást sem nyerhettek; azután a többi hazai protestánsokkal együtt az 1604-iki országgyűléshez, de ide is siker nélkül, mely körülmények és az ország alkotmánya ellen elkövetett sérelmek a Bocskay-féle felkelést idézték elő (l. Bocskay), ezen felkelés pedig a bécsi békekötést és az 1608-iki országgyűlés vallásügyi törvénycikkeit, melyek által a protestánsoknak az egész magyar királyságban szabad vallásgyakorlat biztosíttatott. Rudolf utóda Mátyás óvakodott a protestánsokat jogaikban sérteni; de Pázmány s az általa áttérített földesurak főként a templomok elfoglalásával zaklatták a R. hiveit, mignem a Bethlen Gábor diadal kisérte felkelése s a nikolsburgi béke (1621) biztosította a templomoknak, az I. Rákóczi György felkelését befejező linzi béke (1645) pedig a tornyok, harangok és temetőknek szabad használatát. I. Lipót alatt folytonos üldözésnek voltak a protestánsok kitéve; papjaik elűzettek, egy részük gályákra hurcoltatott; templomaik, iskoláik, birtokaik elfoglaltattak. Közben a Thököly Imre-féle felkelés és az 1681-iki soproni országgyűlés szerzett számukra kis időre kedvezőbb helyzetet; a II. Rákóczi Ferenc felkelése idején is mentek voltak a zaklatásoktól, de III. Károly és Mária Terézi uralkodása alatt ismét sok méltatlanságban részesültek; mignem II. József türelmi rendelete (1781), még inkább az 1799-91-iki országgyűlés XXVI. t.-cikke biztosította jó részben a bécsi béke által szerzett jogaikat.

Reformáció ünnepe

A szászországi evangélikus fő egyháztanács 1667. elrendelte, hogy okt. 31-ik napját, amelyen Luther a bűnbocsátó levelek árulásánál tapasztalt visszaélések ellen irt 95 tételét a vittenbergai vártemplom ajtajára kifüggesztette s igy amely napot a vallásjavítás kezdőpontjának lehet tekinteni, megünnepeljék. Ez időtől fogva lassanként más lutheránus tartományegyházakban is szokásba jött ezen napnak, vagy a reá következő vasárnapnak megünneplése. A református vagy kálvinista egyházakban azok is több helyütt, a hatvanas évek óta hazánkban is megülik.

Reformál

(lat.) a. m. átalakít (l. Reform). - Reformált egyház, l. Református egyház.

Reformandi jus

l. Jus.

Reformátor

(lat.) a. m. átalakító, javító, különösen az egyházban, l. Reformáció.

Reformátorok társasága

l. Martinovics.

Református egyház

hazánkban azoknak összessége, kik ugy a hitcikkekre, mint az egyházi szertartásokra és kormányzatra nézve a svájci reformátorok s főként Kálvin szellemében reformált kereszténység hivei s kiknek hitszabályozó irata egészen az 1880-ik évben tartott debreceni zsinatig a második helyét hitvallás volt és akiket a most mondott időig hivatalosan helvéciai vallástételt követőknek, a közéletben kálvinistáknak is neveztek, illetőleg manapság is neveznek. A debreceni zsinat a helyét hitvallásnak (l. o.) feltétlenül kötelező erejét - mintegy hallgatagul - meg akarván szüntetni, ezen hivatalos nevet adta a R.-nak: evangelium szerint reformált egyház, melyet rövidebben igy használnak: evang. reform. egyház (l. Evangelikus egyház). A Királyhágón innen levő R. régebben öt, hat, hét kerületre oszolt, a Károly-féle rendelet (1734) óta négy egyházkerületre van felosztva, u. m. dunamelléki, dunántúli, tiszáninneni és tisztántúli kerületekre. Az erdélyi R.-ak egy kerületet alkotnak, mely 1880-ig semmi szerves összeköttetésben nem állott a magyarországi kerületekkel, szervezete sok tekintetben elütő volt, sőt némi részben manapság is elütő a magyarországi kerületekétől, de amelyekkel ezen különbségek - az u. n. erdélyi specialitások - dacára is a debreceni zsinat óta egy testületet alkot. A zsinat-presbiteri kormányalakot fogadta el már kezdetben a hazai R., melyet a debreceni s az 1890-91-iki budapesti zsinat részletesen megállapított. Az egyes egyházakat közvetlenül a gyülekezeti tagok választása folytán létesülő egyháztanács v. presbitérium kormányozza a lelkész, népesebb v. műveltebb gyülekezetekben a lelkész és világi gondnok elnöklete alatt; több egyház (17-60-70) egy egyházmegyét alkot, melynek elnökei: a gyülekezetek presbitériumainak szavazatával választott esperes és egyházmegyei gondnok; több vármegye alkot egy kerületet, melynek élén a fentebbi módon választott szuperintendens v. püspök és főgondnok áll; az öt kerület legfőbb kormányzó testülete az öt kerület elnökeiből és a kerületi gyülések által a népesség arányában választott képviselőkből álló s évenkint egyszer, kivételesen kétszer, leginkább Budapesten, a hivatalára legidősebb püspök és főgondnok kettős elnöklete alatt tanácskozó egyetemes konvent. A törvényhozás joga az időnkint - terv szerint 10 évenként - hirdetett zsinatot illeti. Az 1886. közölt adatok szerint a dunamelléki kerületben van: 8 egyházmegye, 258 anyaegyház, 372 928 lélek; a dunántúliban 9 egyházmegye, 288 anyaegyház, 234 258 lélek; a tiszáninneniben 8 egyházmegye, 349 anyaegyház, 227 712 lélek; tisztántúliban 13 egyházmegye, 556 anyaegyház, 866 702 lélek; az erdélyiben 19 egyházmegye, 534 anyaegyház, 347 060 lélek, összesen két millió s 30-40 ezer lélek.


Kezdőlap

˙