Roethe

Gusztáv, német germanista, szül. Graudenzben 1859 máj. 5. Göttingában, Lipcsében és Berlinben tanult, 1886. a német filologia magán-, 1888. rendkivüli, 1890. rendes tanára lett Göttingában. Gedichte Reinmars von Zweter (Lipcse 1887) című könyvében a középfelnémet velős mondások költészete történelmét akarja megalapítani. 1891 óta Schröderrel együtt a Zeitschrift für deutsches Altertum und deutsche Litteraturt adja ki és folytatja Grimmnek a Scherertől kezdett germán grammatikája kiadását (3 köt., Gütersloh 1890, 4 köt., 1 rész u. o. 1895).

Roeulx

(ejtsd: ről), város Hainaut belga tartományban, vasút mellett, 2823 lak., nagy szénbányászattal, a Croy hercegek kastélyával.

Roff

(Tisza-), nagyközség Jász-Nagykun-Szolnok vármegye tiszai közép j.-ban, (1891) 4956 magyar lakossal, a járási szolgabirói hivatal széke, járásbírósággal és adóhivatallal, posta- és táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. Itt székel a közép-tiszai ármentesítő társulat.

Rogasen

(Rogozno), város Posen porosz kerületben, a R.-i tó és Welna folyó bal partján, vasút mellett, (1890) 5035 lakossal.

Rogate

(lat. a. m. kérjetek). Igy nevezik húsvét után az ötödik vasárnapot, részint azért, mivel a vasárnapi evangélium a helyes kérésről, imádságról szól, részint a vasárnapot követő keresztjáró, kérő napok (feriae rogationum) után. Ama vasárnapi szent mise bekezdő szavaitól neveztetik vocemnek is. Továbbá dominica ante litanias-nak.

Rogatio

(lat.), rómaiaknál törvényjavaslat előterjesztése a határozatképes polgárgyülés (justa comitia) elé. A javaslatot elfogadók «u. r.» (uti rogas, amint javasolod), az ellenesek «a» (antiquo legem, ellenzem a törvényt) feliratu táblákkal szavaztak.

Rogeard

(ejtsd: rozsár) Lajos Ágost, francia iró, szül. 1820 ápr. 25., megh. Párisban 1896 dec. 10. Az École Normaleban tanult és aztán több liceumban tanárkodott az 1851 dec. 2-iki államcsinyig; ekkor, mivel nem akarta az esküt letenni, elvesztette állását. 1865. megalapította a Rive gauche című lapot, amelyet a kormány rögtön betiltott, amikor R.-nak Propos de Labiénus című műve, amelyben heves támadást intézett III. Napoleon ellen, megjelent. Ez a pamflet R.-t Európaszerte hiressé tette. A kormány azonban üldözte és öt évi börtönre itélte, amire R. Brüsszelbe menekült, ahol Labiénuse számos kiadást ért. Az 1870 szept. 4-iki forradalom után R. több radikális lap munkatársa lett; 1871 márc. 18. a kommün tagjává is megválasztották, de ő a választást nem fogadta el. A kommün rövid uralma alatt kénytelen volt Franciaországból menekülni. Ez alkalommal R. nálunk Magyarországon is megfordult s egy ideig Budapesten és Kolozsvárott francia nyelvtanítással foglalkozott és irodalmi felolvasásokat tartott. Az amnesztia után, 1880. visszatért Franciaországba és több párisi lap munkatársa volt. Szegényen, elhagyatva, a kórházban halt meg. Az említett röpiratokon kívül R.-nak egyéb művei is vannak: Pauvre France (költemények, 1865); Histoire d'une brochure, amelyben Labiénus röpirata is újra le van nyomtatva (Brüsszel 1866); Le deux décembre et la morale (u. o.) 1866); L'Échéance (u. o. 1869) stb. Röpiratait Pamphlets cm alatt összegyűjtve is kiadta (u. o. 1868).

Roger

(Routger, Rüdiger, I.), 1. Szicilia grófja, a normann hautevillei Tankred 12-ik és legifjabb fia, szül. 1031., megh. Miletóban (Calabria) 1101 jun. 22. Miután Calabriát bátyjával Guiscard Róberttel közösen elfoglalta, Szicilia keresztény lakosai a szaracénok ellen hivták segítségül. R. engedett a meghivásnak és 1061. Messinát, 1071. pedig Palermót és a sziget legnagyobb részét elfoglalta, mire bátyja őt a sziget hűbéres urává és gróffá kinevezte. 1085. az összes olaszországi normannok élére állott. II. Orbán pápa 1098-ban több rendbeli előjoggal ruházta föl, t. i., hogy valahányszor Sziciliába pápai követet fognak küldeni, annak rendeleteit a fejedelem hajtassa végre. (V. ö. Monarchia sicula.) Könyves Kálmán királyunk R. leányát, Buzillát vette nőül (1097), és R.-től támogatva hódította meg Dalmáciát. V. ö. Pauler Gyula cikkét a századokban (1888).

2. R. (II.), Szicilia királya, az előbbinek fia, szül. 1097., megh. 1154 febr. 27. Atyja halála után, eleinte Adelhaid nevü anyjának (I. Bonifác montferrati őrgróf leányának), utóbb pedig Adelhaid vejének, Róbert burgundi hercegnek gyámsága alatt uralkodott. 1113 körül Calabria meghódítására indult, melyet Vilmos, Apulia ura (Guiscard Róbert unokája), magának lefoglalt volt. Célját azonban csak a gyermektelen Vilmos halála után 1127. érhette el, amidőn Apulia is ő reá szállott. 1130 II. Anaklét pápa Szicilia királyává koronázta őt Palermóban, mire a háladatos R. Rómát elfoglalta, Anaklét ellenfelét, II. Ince pápát elűzte és jóakaróját ismét a pápai székbe ültette. 1134. Capuát, Amalfit és Nápolyt hajtotta hatalma alá és ezóta Alsó-Olaszország fölött mint a Két Szicilia királya uralkodott. Kegyetlensége és szigora lázadásra birta az olaszokat, akik Lothár német császárhoz fordultak ellene segítségért. Lothar Szicilia szigetére űzte ugyan R.-t, de mihelyt lábát Olaszországból kitette, R. rövid idő alatt Nápolyt újra igája alá hajtotta és a kezébe esett Ince pápa kénytelen volt neki Apulia hercegségét és Capua fejedelemségét 1139. hűbérül adni. Ekkor történ, hogy Manuel görög császár sértést követett el R. követén, amiért R. 1146. Epirust és Görögországot pusztította, Korfut pedig hatalmába kerítette. 1147. a Zeiridák afrikai birodalmát foglalta el. Halálakor a normannok uralma a Két Szicilián kivül még Tripolisz és Tunisz partvidékére is kiterjedt s a kereskedelem és ipar országaikban lendületnek indult. A trónon gyámoltalan fia, I. (Gonosz) Vilmos követte. Leánya, Konstancia (l. o. a sziciliai trónt 1186. Henrik német trónörökösnek, a későbbi császárnak hozta hozományul. L. Normanok (története).

Roger

(ejtsd: rozsé) Gusztáv Hippolit, francia énekművész, szül. La-Chapelle-St. Denisben (Páris mellett) 1815 dec. 17., megh. Párisban 1879 szept. 12. Mint joghallgató lett a Párisi Consevatoire növendéke; 1838-48. a víg opera hős- és lirai tenorja, azután a nagy operáé, még egy darabig azután is, hogy 1859. meglőtt félkarját műkarral helyettesítette. Visszavonulva, a Conservatoire énektanára lett.

Rogerius

mester, krónikairó a XIII. sz. első felében, apuliai származású olasz volt, aki 1223. már mint Toletanus János választott paesti püspök és apostoli követ káplánja, többször megfordult hazánkban. Róma és Esztergom közt diplománciai küldetésekben nem egyszer járt, amiért IX. Gergely pápa 1233. meg is dicsérte s váradi kanonokká tette, a mellett azonban mindvégig meghagyta őt Toletanus káplánjának. 1241. váradi püspöke, Benedek a tatárok ellen vonult ugyan, ő maga azonban, ugy látszik, váradon maradt, hová püspöke is csakhamar vert sereggel menekült, hogy újból némi csapatokat gyüjtvén, a Dunán túl keressen biztonságot. R. egymásután értesült a magyarok csatavesztéseiről s végre Várad alatt saját szemeivel is láthatta a félelmetes ellenséget. Azután végig szenvedve a tatárdulás siralmait, mindaddig bujdokolt, mig IV. Béla sereg kiséretében vissza nem tért az országba. Váradon nemsokára főesperes lett ugyan, de mégis elkivánkozott a szomoru vidékről s 1243. IV. Ince pápa által soproni főesperessé neveztette ki magát. Ugy látszik, itt irta meg a magyarországi tatárjárásnak, különösen pedig saját bujdosásának Carmen miserabile címen ismeretes igen érdekes és becses történetét 40 fejezetben. Ezt régi pártfogójának, Toletanus János paesti püspöknek ajánlotta. Művét először Pruisz János váradi püspök nyomatta ki Thuróczy János krónikája 1488. évi brünni kiadása függelékéül, de még azon évben megjelent a Thuróczynak augsburgi kiadásában is. Újból kiadta Schwandtner, Script. Rer. Hung. (Bécs 1746 és Nagyszombat 1765), továbbá Endlicher, Monum. Arpadiana (St.-Gallen 1849) és Mátyás Flórián, a Fontes domestici 4. kötetében (Budapest 1885). Magyarra fordítva kiadta Szabó Károly R. mester váradi kanonok siralmas éneke címmel (Pest 1861) és Abday Asztrik a kőszegi gimnáziumi értesítőben (1186). A pápa R.-t 1249. Ugrin spalatói érsek utódává nevezte ki s ő Rómában való fölszentelése után visszatért Magyarországba, hogy IV. Béla jóváhagyását kinyerje. S kinyerte mind a mellett is, hogy a spalatói káptalan már előbb a magyar dömés szerzetest választotta érsekké s hogy a pápai kinevezés sértette IV. Bélát, mint legfőbb kegyurat. R. 1251 bőjtjében foglalta el érseki székét és Spalatóba 1266 ápr. 14. hunyt el.


Kezdőlap

˙